Park Kiadó strana 42 z 53
vydavateľstvo
Lacná kniha Szegény anyám, ha látnám (-90%)
Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró. Közben pedig anya... "nehezített terepen". Erről szól a könyv.
"Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie, és azt akartam, hogy ebbe senki se rokkanjon bele. Annak, hogy megírtam ezt a könyvet biztosan van valami értelme. Talán csak annyi, hogy valaki belekapaszkodik az egyik mondatába, esetleg néhány percre megnyugszik, netán megérti, hogy mások is félnek, és senki sincs biztonságban. Szerintem nincsenek "jó" megoldások, csak ösztönös próbálkozások, hogy ne csak kibírjuk, de jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Ennél sokkal bonyolultabb programban nem tudok hinni. Mindenesetre szabadon kísérletezhetünk, hiszen csak az életünkről van szó.
Azt hiszem, rengeteg módja van annak, hogy egy szülő alkalmatlanná tegye a gyerekét az életre. Az egyik legpokolibb az, ha nem nézünk szembe az adottságainkkal és a tényekkel. Illúzióba ringatni egy gyereket csak azért, mert mi magunk nem vagyunk képesek elviselni a bizonyosság terhét, jelentős bűn." (a Szerző)
Vypredané
1,12 €
11,15€
dostupné aj ako:
Asszonyok, lányok élete
Az önéletrajzi ihletésű Asszonyok,lányok élete Alice Munro egyetlen regénye, amely egy kislány fiatal nővé serdülését követi nyomon az 1940-es évek kanadai kisvárosában, Ontario tartományban. Az elbeszélő, Dell a város és a bozótvidék határán, ezüstróka-tenyésztő apja farmján éli kisgyerekkorát, ahol öccsével és családi barátjukkal, alkalmazottukkal, a különc Benny bátyámmal tölti ideje java részét. Amikor iskolásként a városban kezd élni, szinte csak nők veszik körül: anyja, egy határozott gondolkodású, a kisvárosi normákat áthágó asszony, aki enciklopédiát árul a helyi gazdáknak; albérlőjük és barátnőjük, a szabados életvitelű postáskisasszony és Dell iskolatársa, Naomi, akivel megosztja és átéli a kamaszkor félelmeit és féktelenkedéseit. Velük együtt vagy éppen ellenükben keresi Istent, tapasztalja meg a szerelmet és a szexualitást, próbálja megtalálni a saját útját és szerepét, miközben végig megmarad a kisvárosi élet bölcs és szellemes megfigyelőjének. Dell nyolc története megindító, mégis humoros beszámoló asszonyok és lányok életéről, a társadalmi korlátok elleni kisebb-nagyobb lázadásokról, a női szerepek változásairól, a felnőtté válás naposabb és árnyékosabb pillanatairól. Alice Munro regényét sokan Joyce Ifjúkori önarcképe női változatának, 20. századi Jane Eyre-nek, a fejlődésregény megújításának tekintik. Az Asszonyok, lányok élete megjelenése után Kanadában elnyerte az év könyve díjat, 1994-ben pedig tévéfilm készült belőle.
Vypredané
15,00 €
Stresszoldó és relaxációs módszerek
A stresszoldás megkerülhetetlen útmutatója.
A gyakorlófüzet részletes, könnyen követhető leírásokat tartalmaz azokról a módszerekről, amelyekkel a test és az elme megnyugtatható egy olyan világban, amelyben egyre több inger bombáz bennünket. Emellett bemutat néhány bizonyítottan hatásos terápiás módszert is, például a progresszív relaxációt, az autogén tréninget, az önhipnózist, a vizualizációt, valamint a tudatosságot és az elfogadás terápiát.
Egyszerű, könnyen követhető gyakorlatleírások: A stresszre adott reakciók - A test tudatos észlelése - Légzés - Progresszív relaxáció - Meditálás - Vizualizáció - Alkalmazott relaxációs tréning - Önhipnózis - Autogén tréning - Rövid kombinált módszerek - Fókuszolás - Az irracionális gondolatok száműzése - Szembenézés a szorongással és az aggódással - A félelem megszelídítése - A harag leküzdése - Célkitűzés és időbeosztás - Önérvényesítés tréning - A munkahelyi stressz kezelése - Mozgás.
Vypredané
18,85 €
Lacná kniha A kör bezárul (-50%)
Tarr Béla az elmúlt húsz évben nemzetközileg a legismertebb és a legnagyobbra értékelt magyar filmes mesterré vált. Ez a könyv Tarr Béla műveit olyan valaki szemével mutatja be, aki huszonöt éve közeli emberi és munkakapcsolatban volt e filmek szerzőivel. Végigköveti azt az utat, ahogy Tarr kidolgozta témáit, alakjait és sajátos stílusát. Megmutatja, hogy szinte minden fontos stilisztikai és elbeszélő motívum már jelen volt Tarr korai munkáiban is, és azt, hogy tudatos kísérletezéssel és ezek aprólékos kombinációjával hogyan jutott el Tarr egyedülálló művészi világához. E filmek jelentősége túlmutat esztétikai és filmtörténeti értékükön. Egy történelmi kor, és egy földrajzi régió víziója bontakozik ki bennük olyan erővel, amelyet az egész világon megbűvölve néznek.
Vypredané
7,68 €
15,35€
dostupné aj ako:
Jamie 30 percesek
"Megmutatom, hogyan készíthetsz el egy teljes menüt röpke 30 perc alatt! Nemcsak egy ételt, hanem egy komplett ebédet vagy vacsorát!"
Ha te is annyira szeretsz főzni, mint én, és a fárasztó munkanap végén még éhes szájakról kell gondoskodnod, engedd, hogy megismertessem veled ezt a teljesen új módszert. Könyvemben megmutatom, hogyan lehetséges egy többfogásos étkezést megfőzni annyi idő alatt, amennyit eddig egyetlen ételre fordítottál. Ígérem, szemed-szád eláll, ha meglátod, mire vagy képes 30 perc alatt. Az enyém elállt, az biztos!
Nem arról van szó, hogy engedj a minőségből. A lényeg, hogy szervezd meg a munkát, dolgozz gyorsan, és vess be ügyes mesterfogásokat -így szinte pillanatok alatt észbontóan finom ételeket tudsz az asztalra varázsolni. A 30 percesekben olvasható 50 ételsor mindegyikének leírása lényegre törő: semmi hókuszpókusz, csak lendületes, gyors főzés. A menüket úgy állítottam össze, hogy az egyes ételek jól passzoljanak egymáshoz; a receptek könnyen követhetők. A főzésnek ez a módszere arról szól, hogy célirányosan használjunk ki minden percet, érezzük jól magunkat, és a konyha nyerje vissza végre azt a funkcióját, amire kitalálták.
Lehet, hogy most beléd villan: ilyen nincs, de én garantálom, hogy lehetséges. Lapozz bele, hogy lásd, milyen életsorokat fogsz megalkotni. Ha egyszer elkezdesz így főzni, nemcsak hogy imádni fogod: sose főzöl többé a régi módon!
Vypredané
26,54 €
A rák ellen
David Servan-Schreiber tehetséges és ígéretes agykutatónak indult, 31 éves korában azonban kiderült, hogy agydaganata van. Személyes hangvételű, mélyen megindító könyvében nem csupán a rákkal vívott küzdelmét kísérhetjük végig, de tanúi lehetünk annak a gyökeres átalakulásnak is, ahogyan a hagyományos orvostudomány kizárólagos hívéből az embert testi-lelki egységében szemlélő orvossá vált, aki felismerte: testünk természetes védekező rendszereinek sokoldalú mozgósításával igenis leküzdhető (sőt megelőzhető) a rák.
Könyvéből többek között megtudhatjuk:
-hogyan ötvözhetők a hagyományos orvosi kezelések az alternatív gyógyító eljárásokkal
-hogyan állítsuk össze étrendünket úgy, hogy kerüljük a rákkeltő ételeket, ugyanakkor növeljük a rák ellen ható, az immunrendszert erősítő élelmiszerek mennyiségét
-hogyan szűrjük ki környezetünkből a veszélyes anyagokat
-miképpen küzdhetjük le a rákkal szembeni tehetetlenség érzését, serkenthetjük pszichésen immunrendszerünk erőit
-milyen nagy szerepe van a rák elleni védekezésben a testmozgásnak, a jógának és a meditációnak.
Vypredané
15,00 €
A kör bezárul
Tarr Béla az elmúlt húsz évben nemzetközileg a legismertebb és a legnagyobbra értékelt magyar filmes mesterré vált. Ez a könyv Tarr Béla műveit olyan valaki szemével mutatja be, aki huszonöt éve közeli emberi és munkakapcsolatban volt e filmek szerzőivel. Végigköveti azt az utat, ahogy Tarr kidolgozta témáit, alakjait és sajátos stílusát. Megmutatja, hogy szinte minden fontos stilisztikai és elbeszélő motívum már jelen volt Tarr korai munkáiban is, és azt, hogy tudatos kísérletezéssel és ezek aprólékos kombinációjával hogyan jutott el Tarr egyedülálló művészi világához. E filmek jelentősége túlmutat esztétikai és filmtörténeti értékükön. Egy történelmi kor, és egy földrajzi régió víziója bontakozik ki bennük olyan erővel, amelyet az egész világon megbűvölve néznek.
Vypredané
15,35 €
A magyar macska átka
Irvin D. Yalom, az emberi lélek feltárásának mestere, a "kétszemélyes terápia" elkötelezett híve, akinek hitvallása, hogy a terapeutának a pácienssel együtt kell fejlődnie és változnia, fenekestül felfordítja elképzeléseinket a páciens- terapeuta viszonyról.
Ezúttal hat, részint saját klinikai tapasztalataiból merített, részint fiktív történetet írt, amelyekben aprólékos részletességgel, magabiztos nyelvi kifejezőerővel mutatja be szereplőit, egykori pácienseit, akik nemcsak a terapeuta álmaiba és gondolataiba fészkelik be magukat, de az olvasó számára is emlékezetesek maradnak.
Miközben Yalom betekintést enged a terapeuta szívének és elméjének legmélyebb bugyraiba, arra hívja fel a figyelmet, hogy törékeny és egyedi kapcsolataink végtelen lehetőségek tárházai, megváltozni, önmagunkat jobban megismerni és megérteni pedig soha nem késő.
Vypredané
13,46 €
A testbeszéd enciklopédiája
Mondanivalónkat a beszéden kívül gesztusaink, arcjátékunk, testtartásunk - összefoglalóan a testbeszédünk - közvetíti, erősíti meg vagy cáfolja. Aki ennek tudatában van, az sokkal hatékonyabban kommunikál. Ha érti és érzékeli ezeket a sokatmondó jeleket, lényegesen többet tudhat meg a másik szándékáról, mint ha csupán a szavaira hagyatkozna.
A világhírű szerzőpáros, Allan és Barbara Pease legújabb könyvükben élvezetes, közérthető stílusban - számtalan fotó és rajz kíséretében - foglalják össze a testbeszéd alapvető tudnivalóit. Ne feledjük: miközben elsajátítjuk a testbeszéd tudományát, apránként jobban megértjük saját viselkedésünket is.
A testbeszéd enciklopédiája a kereskedők, menedzserek, üzletkötők, állásinterjúra készülők elengedhetetlen kézikönyve, de hasznos lehet az élet bármely területén: otthon, randevún vagy a munkahelyen
Vypredané
15,81 €
Segítség, a párom narcisztikus!
A nagy sikerű "A férfi, aki nem tud szeretni" című könyv szerzőpárosa ezúttal napjaink egyik legfontosabb, gyakran párkapcsolati problémákat is okozó jelenségével, a narcizmussal foglalkozik. Steven Carter és Julia Sokol a tőlük már megszokott magas érzelmi hőfokon azt tárgyalják, hogy miért szeretnek bele egyesek olyan könnyen a narcisztikus személyekbe, akik egyfelől a szenvedély és a csábítás mesterei, másfelől viszont kizárólag önmaguk szerelmesei.
Ha gyakran gondol a kezdetekre, amikor a partnere még romantikusnak tűnt, és idealizálta önt, de most úgy érzi, minden energiáját felemészti, hogy boldoggá tegye őt, akkor az ön párja valószínűleg narcisztikus. És ez a könyv önnek szól.
Ébresztő! Ne szolgáltassa ki magát újra meg újra a narcisztikusok szeszélyeinek, akármilyen különlegesnek érzi is magát mellettük. Meneküljön, amíg nem késő!
Vypredané
11,15 €
Kell a gyereknek a korlát
Öltözés, rendrakás, tévézés vagy leckeírás - csupa olyan helyzet, ahol a súrlódás szülő és gyerek között előre garantált. Hogyan lehet elkerülni a feszültségeket anélkül, hogy a szülő "parancsoló üzemmódba" menne át? Erről szól Jan-Uwe Rogge könyve, mely számos frappáns, olykor szórakoztató esettel szemlélteti ezeket a sokunk számára ismerős, mindennapos helyzeteket. Megjelenése óta a könyv címe -Kell a gyereknek a korlát- már-már szállóige lett. Igaz, manapság jóval nagyobb empátiával bánunk a gyermekeinkkel, ugyanakkor sokkal bizonytalanabbak is vagyunk: jaj, nehogy agyonfegyelmezzem! Pedig éppen a vilgáos és egyértelmű szabályok -a korlátok- hiánya az, amitől egy gyerek kezelhetetlenné válhat.
A "Kell a gyereknek a korlát" új, teljesen átdolgozott kiadása - melyben a szerző a mobiltelefon és az internethasználat problémáira is kitér - tanácsadóul szegődik a szülők mellé, hogy könnyebben gyakorolhassák a nevelés nehéz mesterségét.
Vypredané
3,00 €
Kicsikről nagyoknak 1.
Vekerdy Tamás könyve a kezdetekről az iskoláskor küszöbéig kíséri el a gyereket -és vele együtt a szülőt- azon az érdekes, izgalmas, olykor fárasztó, mégis nagyon szép felfedezőúton, amelynek során a kicsiből nagy lesz. Segít a buktatók felismerésében, megmutatja, hogyan tehetjük ezt az időszakot olyanná, hogy a gyermekünk minél kiegyensúlyozottabb érzelmi-értelmi fejlődését szolgálja. És hogy egész életre szóló élményekkel gazdagítson gyereket és szülőt egyaránt.
Vypredané
6,13 €
Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
"Befejeztem az első két osztályt, de miután leégettem a játék konyhát, a legcsúfosabb kegyvesztettség lett az osztályrészem, és tanítónőm, aki fekete tweedkosztümben járt, mert gyászolta Skóciát, azzal bocsátott el, hogy - mint anyámnak mondta - zsarnokoskodó, agresszív gyerek vagyok.
Az voltam. Fiúkat, lányokat egyformán megvertem, és amikor nem értettem, mit akarnak tőlem az órán, egyszerűen távoztam a tanteremből, majd megharaptam a tanárt, ha megpróbált visszatessékelni.
Belátom, viselkedésem nem nevezhető eszményinek, de anyám komolyan hitte, hogy megszállt az ördög, a tanítónőm pedig Skóciát gyászolta. Normálisnak lenni volt a legnehezebb."
"A szikrázó humorú "Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?" nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, hogy az életet megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni." (Entertainment Weekly)
"Jeanette Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt. Ez a szilaj, elragadóan különös brit írónő szokatlan őszinteséggel vall magáról önéletrajzi könyvében." (O, The Oprah Magazine)
Amikor Jeanette tizenhat évesen elmegy otthonról, mert szerelmes lesz egy másik lányba, örökbe fogadó anyja, Mrs. Winterson csak annyit kérdez tőle: "Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?"...
Winterson azonban nem mond le a boldogságról, hanem keresi egy életen át - erről szól ez a mulatságos, szellemes, hol dühödt indulattal, hol lelkesedéssel megírt történet, amely nem más, mint az igazság, a világszerte népszerű Jeanette Winterson életének története.
Vypredané
13,46 €
Állítsd le magad Julie!
"- Mondd, Julie, mi volt a legkreténebb dolog, amit valaha csináltál?
A kérdés olyan volt, mint egy pofon. Eltökéltem, hogy őszinte választ adok, nem köntörfalazok. Világgá kürtölöm, hogy mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha is elkövettem."
A 28 éves Julie nem végezte el az egyetemet, banki alkalmazott, utálja a munkáját. Ugyanabban a városban, ugyanazon a környéken él, mint gyerekkorában. Két évig húzódó rettenetes párkapcsolaton van túl; a fiú egy tehetségtelen, lusta, parazita rockzenész volt, aki csúnyán elbánt vele. Julie ingatag lelkiállapotában szerelemre lobban egy új szomszéd iránt, akiről csak annyit tud, hogy a neve: Ricardo Patatraz.
De ennyi bőven elég, hogy elkövesse azt a bizonyos "legnagyobb őrültséget"...
Vypredané
13,46 €
Anne Frank naplója 1942. június 12. - 1944. auguszus 1.
A Robben Island-i börtönben néhányan elolvastuk Anne Frank naplóját, és rengeteg bátorságot merítettünk belőle Nelson Mandela
Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus elseje között vezetett naplót. Az volt a terve, hogy később könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a hollandiai német megszállás éveiről. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét – megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küzdő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban
Vypredané
13,46 €
Leszokni a dohányzásról?
5 vélemény az angol Amazonon olvasható 1129-ből.
"Hat éve dohányoztam már (ezalatt 54750 piros Marlborót tüdőztem le), amikor találomra megvettem ezt a könyvet, arra gondolva, hogy egyszer majd leszokom, de semmiképpen se most. Aztán megtörtént. És könnyű volt. Fantasztikus! Hihetetlen! Most, négy hónap múltán őszintén mondhatom, egyáltalán nem hiányzik a cigaretta. Életemben először szabad vagyok."
"Allen Carr-ral nevetségesen könnyű leszokni a dohányzásról. Kézzelfogható tényekkel, logikus érveléssel oszlatja el az illúziót, hogy a dohányzás merő élvezet. Egyszer se szólítja fel olvasóját, hogy hagyja abba, de mire az a könyv végére ér, önként és örömmel mond le a cigarettáról. Én 18 évig dohányoztam, és most nagyon boldog nem dohányos vagyok."
"Tizenöt évig úgy füstöltem, mint egy gyárkémény: napi 20 szálat szívtam. Szép kis dolog! Pfuj! Most már három hónapja nem cigizek, és ez az egyik legjobb döntés, amit életemben valaha hoztam."
"Huszonöt évig megrögzött dohányos voltam. Minden jel arra mutatott, hogy korán meg fogok halni. Aztán a kezembe került Allen Carr könyve. Ez az ember szó szerint megmentette az életemet. A "Leszokni a dohányzásról" tényleg azt teszi, amit ígér. Aki elolvassa, valóban elhajítja a cigarettát. Sorsfordító élmény!"
"Rengeteg komment olvasható itt arról, hogyan működik ez a könyv. Én annyit mondhatok, ha ön dohányzik, ne törődjön vele, mi a könyv hatásának titka, vagy hogy hatni fog-e egyáltan. Egyszerűen olvassa el! Ami engem illet, néhány óra alatt elolvastam, és éveket mentettem meg vele. Szó szerint. Ma már nikotinmentesen élek, és megszabadultam a bennem lévő kisördögtől, aki folyton ezt sugdosta: "Gyerünk, gyújts rá, és élvezd!" Soha nem élveztem."
Vypredané
13,46 €


















