Park Kiadó strana 35 z 46

A Körvonalból ismert, nemrég elvált írónő fiaival visszaköltözik Londonba, hogy új életet építsen fel. A regényt az alapokig szétvert lakás felújításának epizódjai tagolják, a köztük eltelő lopott időben pedig beszélgetőpartnerek haladnak át Faye figyelmének forgószínpadán. A Tranzit a továbblépés tünékeny, de elszánást és tudatosságot igénylő lépését ragadja és rajzolja meg számos szemszögből. Szédítő, finoman szatirikus társadalmi tablóján kelet-európai építőmunkások, kiégett művészek és angol nagypolgárok kerülnek egymás mellé, hogy az élet közepéhez érve átgondolják, kivé, mivé váltak, kivel és milyen célokkal élnek. Rachel Cusk kérlelhetetlen, okos őszintesége igazi fellélegzés: a Körvonal-trilógiát olvasni sorsfordító.

A Nápolyi regények szerzőjétől Elena Ferrante, a kilétét mindmáig titokban tartó olasz író ezúttal is a női lélek legmélyére hatol. Főhőse, Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.

Különös, összetett műfajú könyvében Robert Macfarlane föld alatti világokba kalauzol el bennünket: bronzkori temetkezési kamrákba, grönlandi gleccserek mélyére, a Párizs alatti katakombák labirintusába, a szlovéniai karsztvidék víznyelőibe. De szó esik a fák közti kommunikációt lehetővé tevő gombafonalrendszerekről, vagy az új-mexikói sivatag alatti radioaktívhulladék-temetőről is. Izgalmas, olykor megrendítő utazások ezek az emberi történelem és bolygónk történetének múltjába, jelenébe és jövőjébe. És rádöbbentenek, hogy a "lenti világ", melynek létezéséről alig veszünk tudomást, szerves része mindennapi életünknek.

Crowley legújabb könyvében az aprócska Portugália 16. század eleji gyors és lélegzetelállító felemelkedését meséli el. A portugálok ritka tengerhajózási bravúrt hajtottak végre, amikor a Jóreménység fokát megkerülve felfedezték az Indiába vezető tengeri útvonalat. Gyarmatosító hadjáratokat vezettek a muzulmán uralkodók ellen, és a velencei kereskedőket háttérbe szorítva ellenőrzésük alá vonták a fűszerkereskedelmet. „Szerencsés" Mánuel király, a zsákmányszerző portyákat vezető Afonso de Albuquerque és a felfedező Vasco da Gama ügyesen lavíroztak személyes becsvágyuk és a birodalmi célkitűzések között. Eltökélt szándékuk volt, hogy kíméletlenül eltöröljék az iszlám kultúrát, és egy keresztény birodalmat hozzanak létre az Indiai-óceán térségében. A rákövetkező évszázadban egyetlen európai birodalom sem volt ambiciózusabb, egyetlen uralkodó sem bizonyult mohóbbnak Portugáliánál és királyainál.

"Használd a következő oldalak receptjeit ürügyként, hogy újra együtt lehess mindazokkal, akiket rég láttál az otthonod melegében. Ünnepeld az étel hatalmát, amely összehozza az embereket, felidézve a mérhetetlen boldogságot, amit szerezhet, és ami mindennél fontosabb: gyűjtsd be az emlékeidet a szeretteiddel. Erről szól a "szeretlek" az ételen keresztül." (Részlet a kötet Előszavából.) Jamie Oliver Együtt című kötete igazi poszt-Covid szakácskönyv. Ajánlójában szívből mond köszönetet a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat munkatársainak helytállásukért, a továbbiakban pedig recepteket/menüsorokat mutat be, amelyek közül örömmel válogatsz majd, amikor vendégül látod a családodat, a barátokat. Szerencsére csupa olyan ételről van szó, amelynek elkészítése ütemezhető, így még véletlenül sem kell a konyhában ragadnod, hanem vendéglátóként is élvezheted az Együttlét örömét. Az Együtt Jamie Oliver 18. könyve magyarul.

"Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani." Elisa és Beatrice tizennégy éves korukban találkoznak egy toszkán tengerparti kisvárosban. Elisa édesanyja felelőtlen döntéseinek következményeképp köt ki T-ben, Beatrice egész életében ott élt. Mindenben különböznek, csak a magány köti össze őket. Amikor egy nap elhatározzák, hogy egy méregdrága butikból ellopnak egy farmert, barátok lesznek. Mindent megosztanak: az első csókot, az első sebeket, a félelmeket. Fiatalok, és a legkevésbé sem tökéletesek. Feszegetik a határaikat, és egymás nélkül nem tudnak létezni. De aztán valami történik. Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát. Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: "Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?"

"Mi, nők túl sokáig verdestünk a férfiak által készített kalitkában, és most, amikor az összedőlni látszik, semmi sem kérdőjelezheti meg autonómiánkat, semmi sem szabhat gátat útkeresésünknek." "Véget ért egy kísérlet, amelyre egy évet szántam az életemből (...) Mi tagadás, végigrettegtem ezt az időszakot. (...) Regényíróként értelmeztem a feladatot, és kizárólag a szívemhez közel álló kérdésekkel foglalkoztam, amelyekre - ha időm és kedvem engedi - egyszer még visszatérek, hogy kidolgozzam a megfelelő narratív keretet és eszközöket" - ezekkel a szavakkal búcsúzik Elena Ferrante 2018-ban a The Guardian olvasóitól, miután egy évig heti rendszerességgel rovatot vezetett az újság hasábjain. Az ötvenegy lírai, önéletrajzi elemekkel átszőtt gondolatszövedék a szerző írói műhelyébe enged betekintést. Ferrante hétköznapi kérdésekről - politika, hagyomány, történelem, filozófia, környezetvédelem, női szerepek, barátság, féltékenység, anyaság, szexualitás, öregedés - fejti ki a véleményét úgy, hogy sajátos, karakán nézőpontjával olvasóját egy újfajta, éles fókuszú, emancipált szemléletmódra készteti. A tőle megszokott módon ezúttal is határokat feszeget, átrajzolja mintázatainkat, hogy a megszokott ösvényekről új utakra tereljen, gondolkodásra és kérdések feltevésére késztessen. A Véletlen találatok című kötetet csakúgy, mint a The Guardianben megjelent cikkeket, a Dániában élő olasz művész Andrea Ucini illusztrálta.

A könyv alapján készült nyolc részes sorozat már az HBO és az HBO GO műsorán Lila és Elena tizenhat évesek, és egy világ választja el őket egymástól. Lila immár férjes asszony, de férje vezetéknevének viselését önmaga elvesztéseként éli meg. Beleveti magát választott családja vállalkozásainak vezetésébe, de nem nagyon élvezi új szerepét. Elena gimnáziumba jár, mintadiák, de miközben a tanulmányaival és önmagával viaskodik, éppen Lila esküvőjén eszmél rá, hogy nem találja a helyét sem a telepen, sem azon kívül. Innen folytatódik a Nápolyi regények második kötete. Az új név története a két barátnő ifjúkorának elbeszélése. Szerelem, féltékenység, szabadságvágy és lemondás a kísérőik egymástól egyre inkább távolodó útjaikon. Lila számára a házasság börtön, Elena pedig nehezen viseli azt a szenvedélyes makacsságot, mellyel barátnője menekülni szeretne kötelezettségei elől. De az egymás iránt érzett gyűlöllek és szeretlek érzelemhálóból, az önmegerősítés vágyából fakadó, függőséget okozó köteléktől nem tudnak szabadulni. Ahogy Lila és Elena követik egymást, eltávolodnak egymástól, majd újra egymásra találnak, magával ragadja, elsodorja az olvasót.

Glasgow-nak leáldozott: a bányák és gyárak bezártak, az iparváros munka nélkül maradt. Shuggie Bain a 80-as évek Skóciájának kegyetlen, feszültségekkel terhelt világába születik, a külvárosok és a bányásztelepek tehetetlenséggel, durvasággal és alkoholizmussal teli valóságába. Douglas Stuart önéletrajzi regénye keresetlen szavakkal, kérlelhetetlen pontossággal és rengeteg szeretettel kíséri végig Shuggie életét a kamaszkor végéig. A kiközösített, meleg kisfiú és a büszke, törékeny alkoholista anya kálváriája felejthetetlen tisztelgés egy magára hagyott város és egy derékba tört élet méltósága előtt. „Nem lehetett hasznát venni a matekleckénél, és bizonyos napokon az ember inkább éhen halt, mint hogy megegye a főztjét, de ahogy Shuggie ránézett, megértette, hogy az anyja miben különleges: a sminkjével meg a frizurájával mindennap kimászik a sírjából, és magasba emeli a fejét. Amikor megszégyenítette magát az ivással, másnap fölkelt, felvette legszebb kabátját, és szembenézett a világgal. Amikor üres volt a hasa, és a gyerekei éhesek voltak, megfésülködött, és elérte, hogy a világ az ellenkezőjét gondolja." „Douglas Stuart olyasmit adott Glasgow-nak, mint James Joyce Dublinnak. Minden városnak szüksége van egy olyan könyvre, mint a Shuggie Bain. A leírások annyira valószerűek, hogy szinte megcsapja az olvasót a kocsmafüst és a sült krumpli zsírszaga, hallja a helyi nyelv dallamát. Stuart az általa jól ismert nyomorúságos világ zugaiban is rátalál a szépségre, mely makacsul túlél a körülmények dacára." - Eliza Gearty, Jacobin

Aurélie, a Le Temps des Cerises gyönyörű női séfje és André, a kiadói szerkesztő már egy éve együtt vannak. Közeledik a Valentin-nap - tökéletes időpont a lánykérésre. Mielőtt azonban André "akcióba léphetne", váratlan dolog történik: Aurélie kis étterme Michelin-csillagot kap. A fiatal szakácsnő úszik a boldogságban. Egészen addig, míg kiderül, hogy tévedésről van szó. A Michelin-csillagot valójában egy azonos nevű vétheuil-i étterem kapta, melynek arrogáns sztárséfje, Jean-Marie Marronnier nem is késlekedik erről telefonon gúnyosan felvilágosítani Aurélie-t. Amikor nem sokkal később személyesen is találkoznak, Aurélie elámul: a riválisa egy jóképű, kék szemű, elbűvölő férfi. André, akit addig elkényeztetett a siker és a nők, életében először tapasztalja meg, mi is az a féltékenység... "- Mit keres magánál a barátnőm lakáskulcsa? - ordítottam magamból kikelve. - Hé, hé, hé, csak lassan a testtel, főszerkesztő úr! - Két kezét védekező mozdulattal emelte maga elé. - Nem kell átmennie Rambóba! Nem loptam el, rendben? Amikor együtt voltunk Givernyben, Aurélie a kulcsait... Ennél tovább nem jutott. Lendületet vettem, és az öklömmel belepancsoltam gyűlölt riválisom arcába. Marronnier egy pillanatra meglepődött, majd úgy koppant a földön, akár a lehullott gesztenye. - Ezt a kulcsokért, te rohadék! - kiabáltam, miközben a kezemet dörzsöltem."