Park Kiadó strana 33 z 46

"Mr. Stoner, ön csak egy kitalált alak, de mi tudjuk, hogy létezik. Bennünk él, néha mi is szeretnénk ilyenek lenni." Somos Ákos, WMN A Stoner eredetileg 1965-ben jelent meg, és nagyjából visszhangtalan maradt. Ötven év elteltével fedezték fel újra és nyerte el méltó helyét az irodalmi kánonban világszerte. Magyarországra 2015-ben jutott el, azóta már másik két regénye, a Butcher's Crossing (1960) és az Augustus (1972) - melyért elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat - is megjelent a Park Könyvkiadónál. William Stoner tizenkilenc évesen beiratkozik a Missouri Egyetem agrártudományi karára. Később tanár lesz ugyanott. Rosszul nősül. Csendes, észrevétlen életet él, és halála után ritkán jut eszébe kollégáinak. A Stoner univerzális értékű történetet tár elénk: őszintén, részvéttel, átható erővel. Az ember konfliktusairól, kudarcairól és diadalairól mesél, a szürke hétköznapokról, amelyeket nem szokott megörökíteni a történetírás. Az egyedi élet jelentőségének állít emléket. Páratlan olvasmány, dicshimnusza az irodalom erejének, olyan regény, amelynek minden mondatát élvezni kell.

"Életünk közepe táján felébred bennünk az igény, hogy mindazt, amit megtapasztaltunk, valahogy rendszerezzük. Ekkor már tudjuk, hogy időnk nem végtelen, és ahhoz, hogy elkövetkező éveink értékesen teljenek, magunknak is tennünk kell. James Hollis ebben segít. Sorvezetőt ad a belső munkához, a rossz mintázatok felismeréséhez és meghaladásához. Értékes kötet, bizonyosan nem csak az élet második felében." Orvos-Tóth Noémi pszichológus Valamikor negyven- és hatvanéves kor között bekövetkezik egy "lélektani perspektívaváltás" azáltal, hogy végigtekintünk addigi életünkön, számot vetünk eredményeinkkel és kudarcainkkal. James Hollis jungiánus pszichoanalitikus úgy gondolja, hogy ilyenkor kezdődik az élet második fele, amely számos új lehetőséget tartogat. Hollis könyvében felteszi mindazokat a fontos kérdéseket, amelyeket megválaszolva világosabb fejjel, érettebb pszichével folytathatjuk és tehetjük teljesebbé az életünket.

New York. Kennedy repülőtér. A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. Mire észreveszik a tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscó-i éttermet vezet. Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, sikerült örökre eltemetniük.

"Együtt éltünk. Együtt megyünk. Szerettünk titeket nagyon. Mami." Két ember, akik együtt öregedtek meg, elhatározza, hogy öngyilkos lesz. A férj halálos beteg, felesége képtelen nélküle élni. 1991 őszén, egy októberi vasárnapon véghez is viszik tervüket. Kutyájukat egy ismerősre bízzák, lakásukat szépen kitakarítják, becsomagolják a karácsonyi ajándékokat, mindent elrendeznek. Kéz a kézben megy Vera és István a halálba, végső megpecsételéseként egy különleges szerelemnek, mely az egész világot kizárta, a gyermekeiket is beleértve. Johanna Adorján, az unoka a történtek után 18 évvel tapintatosan és mélységes szeretettel próbálja rekonstruálni nagyszüleinek utolsó napját. S miközben így tesz, felidézi a magyar származású zsidó házaspár viszontagságokkal teli életét, az üldöztetések, a kommunista évek, 1956 sorsfordító eseményeit, majd emigrációjukat Dániába, ahol új életet kezdhettek. A mozaikszerűen kirajzolódó családtörténet arra is lehetőséget ad az írónőnek, hogy felkutassa saját gyökereit - közelebb kerüljön magyar és zsidó származásához.

Az erdő a csönd, az érintetlen természet, a mese és a titkok birodalma. Egy hely, ahol bármi megtörténhet. Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz! Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. És az olvasó nem győz álmélkodni a természet csodáin.

„Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, mint elfogadni egy soha viszont nem látást, egy hang és gyengédség megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak. Belenyugodni az örökös és végleges hiányba.” Polcz Alaine A halál ma már egyre kevésbé tabutéma, de a gyászról és a gyászfolyamatról még mindig nagyon keveset tudunk, pedig egy szeretett személy elvesztése – miközben óriási távlatokat nyit személyiségünk fejlődése előtt – nehéz feladat elé állít bennünket. Sok energiát kíván, hogy a gyásszal járó fájdalmat feldolgozzuk, pedig csak így válik lehetővé, hogy elfogadjuk és új tartalommal töltsük meg megváltozott élethelyzetünket. A neves svájci pszichológus, Verena Kast ma már klasszikusnak számító könyvének új, bővített kiadásában gazdag terápiás tapasztalataiból merítve kínál fogódzókat a gyász feldolgozásához. „Egy szeretett személy elvesztése olyan tapasztalat, amely megmutatja, mit jelent a halál. A halálélmény átgázol rajtunk, letaglóz, elbizonytalanít önmagunkban és mindabban, amit eddig természetesnek tartottunk. Nemcsak világértelmezésünket és énképünket rendíti meg, de – akár tetszik, akár nem – átalakulásra is kényszerít bennünket.”

Ferrante fever - így nevezték a jelenséget, amely pár éve a Nápolyi regények megjelenésekor végigsöpört a világon. A híradások szinte mindegyike megemlítette a szerző személyét körüllengő homályt, ugyanis az Elena Ferrante írói álnév. A mai napig nem tudni, hogy kit takar, bár a tetralógia sikerének köszönhetően a találgatások megszaporodtak. Olyannyira, hogy 2016 október elején bejárta a nemzetközi és a hazai sajtót Claudio Gatti oknyomozó újságíró cikke, amelyben számos adattal alátámasztva felfedni véli a szerző kilétét: szerinte Ferrante valójában egy Olaszországban kevéssé ismert fordító, Anita Raja. Lila Cerullo és Elena Greco tűz és víz. Lina fiús, robbanékony, erőszakos, parancsolásra született, Elena lágy, odaadó, szorgalmas, figyelmes és önfeláldozó. Jobban nem is különbözhetnének, sorsuk mégis egy életre összefonódik az 1950-es évek poros nápolyi udvarain. Hol elválaszthatatlan barátnők, hol fékezhetetlen szellemi riválisok. Nem tudnak se egymással, se egymás nélkül élni, kiegészítik, inspirálják egymást; egyikük sem lenne a másik nélkül az, aki. Mindketten egy szegénységgel küszködő, büszke, erőszakos férfitársadalomban próbálnak a maguk módján boldogulni, előrébb jutni, a tőlük telhető legnagyobb függetlenséget kivívni. A Briliáns barátnőm, melyben Lila és Elena gyermek- és kamaszkorát ismerjük meg, egy négykötetes regényfolyam, a Nápolyi regények első része. Elena Ferrante gazdag érzelmekkel és lenyűgöző intelligenciával ábrázolja két főszereplője személyiségfejlődését és a mindent felülíró szeretetet és csodálatot, mely évtizedeken át táplálta és mélyítette barátságukat. Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve is megjelent. A Briliáns barátnőm a Nápolyi regények című tetralógiájának első kötete.