Park Kiadó strana 31 z 46

2017. június 3-án az amerikai Alex Honnold a világon elsőként jutott föl szabad szólómászással – kötél, mászótárs és eszközök nélkül – a kaliforniai Yosemite Park mintegy 900 méter magas, szinte függőleges gránitfalának, az El Capitannak a tetejére. A National Geographic magazin szerint ezzel „a sziklamászás történetének legtisztább, legnagyszerűbb teljesítményét vitte véghez”. A bravúros mászásról készült Free Solo – Mászókötél nélkül című dokumentumfilm 2019-ben Oscar-díjat kapott. Az Egyedül a falon e mászózseni különleges életútjának és extrém sportpályafutásának főbb állomásait, legnagyobb pillanatait örökíti meg. Elmondja, hogyan lehet félelem nélkül élni, miképpen lehet szembenézni a veszéllyel, ugyanakkor még a leghajmeresztőbb pillanatokban is jeges nyugalommal összpontosítani. David Robertsszel közösen írt könyvében Honnold első alkalommal mesél 3 óra 56 perces mászásáról az El Capitanon. Az Egyedül a falon sziklamászók, kalandkeresők és adrenalinfüggők számára kötelező olvasmány.

„Elolvasod, és már futnál is." - OUTSIDE MAGAZIN Egy rejtőzködő indián törzs, néhány szuperatléta és minden idők legnagyobb ultrafutó versenyének története. Egy egyszerű kérdéssel kezdődött minden: Miért fáj a lábam? A válasz után kutatva Christopher McDougall elképesztően izgalmas emberekkel találkozott, és hihetetlen atlétikai teljesítményeknek volt szemtanúja. A rejtélyes Caballo Blanco közvetítésével megismerte a világ legfantasztikusabb ultrafutóit, a Mexikóban élő tarahumara indiánokat, és közelebbi kapcsolatba kerülve velük rádöbbent, hogy mindaz, amit a nyugati világ a futásról tud, téveszméken nyugszik. McDougall útja a Harvard high-tech laboratóriumaiból Észak-Amerika napsütötte völgyein és hófödte csúcsain át vezetett a Réz-kanyonba. Elbeszélésmódja egyszerre személyes és tudományos; az egyéni sorsok pontos és empatikus leírása mellett ismerteti a tudomány aktuális állását is az emberi fiziológiáról, táplálkozásról, az evolúcióról. A Futni születtünk nem csupán a szellemünket mozgatja meg, hanem a testünket is arra ösztönzi, hogy tegyük próbára a lábunkat, és lássuk be: mindannyian futni születtünk. Chirstopher McDougall újságíró, hosszútávfutó, korábban az Associated Press haditudósítója volt, jelenleg pedig a Men's Health magazin szerkesztője és szerzője. Háromszor jelölték szakmai díjra folyóirat kategóriában és szavazták be a döntőbe; dolgozott az Esquire-nak és a The New York Times Magazine-nek, Girl Trouble című önálló kötete pedig a The Times számára készült tudósításain alapul.

Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból. A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék.

"Hihetetlen, hogy az egész történet kétszáz oldal, de olyan erőteljes, hogy kőként nehezedik az ember mellkasára. Nem hagy lélegezni. Nem hagy élni, mégis muszáj tovább olvasni, mert mindenki feloldozást akar kapni a pitiáner bűnei alól." konyvszibilla.blogspot.com Olga, a csinos és okos fiatal nő harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor a férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A fülledt, elnéptelenedett Torinóban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, jelenetet rendez a nyílt utcán, sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona széthullik, gyerekei ellene fordulnak, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki - Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának. Talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt. Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. 2016-ban a Time magazin az év 100 legbefolyásosabb személye közé választotta. Leghíresebb műve, a Nápolyi regények tetralógia már több mint 15 millió példányban kelt el, Saverio Costanzo rendezésében az első két részből (Briliáns barátnőm, Az új név története) HBO-sorozat is készült, a harmadik rész (Aki megszökik és aki marad) pedig folyamatban van. Az Amikor elhagytak című regényt Roberto Faenza filmesítette meg (A magány börtöne).

A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című regény először 2008-ban jelent meg Amerikában, számos nyelvre lefordították, a magyar olvasókhoz 2010-ben jutott el. A zajos siker után időről időre hírek kaptak szárnyra a történet megfilmesítéséről, és végül a filmet idén áprilisban mutatták be a Dowton Abbey című sorozatból ismert Lily James főszereplésével. A magyarországi premier augusztus 10-én lesz a Netflix műsorán. 1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.

"Magával ragadó és szívhez szóló könyv, tele együttérzéssel és az állatok életével kapcsolatos mély felismerésekkel." Yuval Noah Harari, a Sapiens - Az emberiség rövid története szerzője Frans de Waal holland főemlőskutató és etológus négy évtizede tanulmányozza az állatok viselkedését. Korábbi könyve, az Elég okosak vagyunk, hogy értsük, milyen okosak az állatok?, az állatok intelligenciájával foglalkozott, a Mama utolsó ölelése gazdag érzelmi életükről mesél lenyűgöző történeteket. A könyv a csimpánz mátriárka, Mama halálával kezdődik, aki szoros kapcsolatban állt Jan van Hooff biológussal. Amikor Mama már haldoklott, Van Hooff felkereste őt a ketrecében. Búcsújuk, melyet videóra vettek, felrobbantotta az internetet. Emberek milliói lehettek tanúi annak, ahogy Mama széles mosollyal üdvözli, majd megöleli a professzort. Nem az ember az egyetlen faj, érvel De Waal, amely képes szeretni, gyűlölni vagy szégyenkezni, örömet, undort vagy empátiát érez. A Mama utolsó ölelése segít felismernünk, milyen sokféle módon kapcsolódnak egymáshoz emberek és állatok, elolvasása után új szemmel tekintünk majd a környező világra.

Jeruzsálem 1244-ben elesett, s a szentföldi keresztesek kétszáz esztendei háborúskodás után egyetlen valamirevaló erősségben húzhatták meg magukat: Akkóban. A város impozáns bástyáit és vastag kőfalait mintegy tízezer harcos védte. Ám 1291 tavaszán Akkót ostrom alá vette az irdatlan mameluk sereg. Az Elátkozott toronyban Roger Crowley eleven mesélőkedvvel számol be a mamelukok bősz támadásáról, akik a dzsihád lázában égve képzett árkászok csapataival és óriási katapultokkal felszerelkezve indultak Akkó falai ellen, hogy minden korábbinál hevesebb lövedékzáport zúdítsanak rájuk. A szerző fennmaradt arab forrásokból és eleddig lefordítatlan latin okiratokból merítve eleveníti föl az összeomlóban lévő keresztes királyságok és a harcos iszlám konfliktusát. Az Elátkozott torony, középpontjában a drámai utolsó ütközettel, lebilincselően ábrázolja a keresztes hadjáratok korát, s merőben új szemszögből láttatja a világtörténelem e fordulópontját.

A tetten ért halál című könyvnek, amely angolul Death in the making címmel 1938-ban jelent meg, még nem volt magyar kiadása. Ez az új reprint kiadás, egy fotótörténeti ritkaság, pontos mása az 1938-as kötetnek, de az eredeti papírképek és negatívok felhasználásával új másolatok készültek hozzá, és kiegészült egy történeti igényű esszével. A fotók szerzőségét is sikerült pontosan azonosítani, ennek során derült fény arra, hogy közülük néhányat Robert Capa és Gerda Taro mellett barátjuk, Chim készítette. A képszövegeket Robert Capa, az előszót Jay Allen írta. A könyvet André Kertész tervezte. A tetten ért halál fényképeken keresztül követi nyomon a spanyol polgárháború első évének eseményeit. A fotók és az azokat kísérő szövegek egy rendkívüli időszakban ragadják meg a diadalmas pillanatokat, és rajzolják ki a háborús borzalmak krónikájának ívét: a demokratikusan megválasztott spanyol kormány védelmében a köztársasági erők összefognak, hogy leverjék a Francisco Franco tábornok vezette fasiszta felkelést. Képi rekviem ez, mely emléket állít a kezükben fegyverrel elesett harcolók ezreiről. 1937 őszén, amikor ez a kötet készült, már világosan látszott, mennyire megszenvedi a spanyol köztársaság, hogy számos európai ország és az Egyesült Államok - a be nem avatkozás politikáját választva - elárulta ügyüket. A tetten ért halál elégikus hangvételű tisztelgés az áldozatvállalás előtt. Robert Capa huszonöt éves volt, amikor A tetten ért halál megszületett. Az ő képein kívül Gerda Taro német fotóriporter - ő 1937 júliusában vesztette életét a spanyol fronton -, valamint lengyel kollégájuk, Chim képei fejezik ki a szenvedélyes hitet és elköteleződést a demokrácia egyik legnemesebb ügye mellett.

"Hiába részesültem zsidó oktatásban, soha nem olvastam ehhez hasonló beszámolókat." A British Libraryben keresgélve Judy Batalion kezébe akad egy jiddis nyelvű kiadvány, amely gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képét. A lapokon megelevenedő lengyel női ellenállók elfelejtett történetének nyomába ered, futárok, partizánok, harcosok sorsát göngyölíti fel, túlélők és leszármazottak után kutat. A Partizánnők több mint tíz év munkájának gyümölcse. Lebilincselő történet a megszállt Lengyelország gettóiban zajló ellenállásról, egy kudarcra ítélt küzdelemről, amely végességében is az életet és a méltóságot jelentette a résztvevők számára. A zsidókat passzív áldozatként bemutató narratívákkal szemben Batalion arra tesz kísérletet, hogy személyes portrékkal tárja fel a kimondhatatlanra adott válaszok sokaságát, megértse a bátorságot, dacot és elkeseredést, amely mozgatta a partizánnők tetteit, és új párbeszédet kezdeményezzen kollektív történeti emlékezetünkről. "A holokauszt kutatásában az ellenállás sokszor férfiszemszögű történet. Erőt és reményt adó kötetében Judy Batalion a második világháború lengyel zsidó ellenállónőinek történetét meséli el: partizánnőkét, gerillákét, futárokét. Batalion válaszokat keres: kik ezek a nők? Miért felejtettük el őket?" - Pető Andrea, történész

"Az Életben maradtak története a túlélő szemszögéből" 1972 tavasza. Nando Parrado három napig fekszik öntudatlanul, majd arra eszmél, hogy a rögbicsapatát Chilébe szállító repülőgép valahol az Andok kellős közepén lezuhant, s a balesetben több csapattársa és az édesanyja is szörnyethalt. Egy élettelen gleccseren rekedve szüntelenül az apjára gondol, és szilárdan eltökéli: nem fogja tétlenül várni a halált. Hófödte hegycsúcsokon, alattomos hegyoldalakon átkelve hetven kilométert tesz meg a fagyos pusztaságban, hogy segítséget hozzon társainak. Több mint harminc évvel a tragédia után az azóta nemzeti hőssé lett Parrado megindító őszinteséggel és mély érzelmekkel idézi fel megpróbáltatása történetét. Személyes hangú beszámolója megrendítő erővel közvetíti a halálközeliség élményét s a nyomában feltörő életigenlést: az egymásért való küzdés, az összetartás erejét.