Pozsonyi Pagony strana 18 z 71

vydavateľstvo

Az ellopott festmény nyomában


Tim mesterdetektív és társa, azaz a nővére, Jenny, újra nyomoz. Ezúttal tűz üt ki a Napos-tető Szállodában. Vajon ki a tettes? Tim mindent észrevesz, levonja a megfelelő következtetéseket, és mérlegel: kinek állhatott érdekében ez a gonosztett? Jenny pedig bátran kiáll az öccse mellett, segíti a nyomozásban. Gyorsaságának és bátorságának köszönhetően sikerül elkapni a bűnözőt! A rövid fejezetek, nagy betűk, izgalmas cselekmény ideális önálló olvasmánnyá teszik a könyvet.
U dodávateľa
7,10 €

Csoda és Kósza mint rajzolók


Csoda és Kósza két bolondos ló Gödöllőről tanyáról: Csoda csodaokos, Kósza meg csapongó és tele van ötletekkel, amiket nem fél megvalósítani. Aztán a tetteket hasra esések, ragadós sár és anyag, lószőrbe száradt festék és bádogvödörből készült pizza követi, sőt, ló- illetve emberrablás. Közben nevetünk, sőt, hangosan röhögünk, mégis, hatalmas életbölcsesség van a sok idétlenkedés mögött. Csoda és Kósza most rajzolók lettek: rajzolj, színezz, oldj meg feladatokat velük ebben a foglalkoztató füzetben, és idézd fel a mesék hangulatát a rajzokhoz kapcsolódó idézetekkel!
Na sklade 1Ks
4,81 €

Matyi és Sári az iskolában


Hogyan kerül Matyi és Sári a harmadik bé osztályból a kőkorszakba? Mit keres Jonatán, a szomszéd néni kutyája az osztálykiránduláson - ráadásul emberi formában? Hogy kerülnek a gyerekek tanító nénistül és osztályostul a kalózok közé? Mindez egy csodálatos telefonkagylónak köszönhető, amit Matyi és Sári egy átlagos napon ajándékba kap, és innentől kezdve viccesebbnél viccesebb, és a legkevésbé sem átlagos kalandokba bonyolódnak. Igazi remekművet tartunk a kezünkben a cseh gyerekirodalom legnagyobbjaitól - aki szereti a Kisvakondot, Bob és Bobeket vagy éppen Rumcájszot, egész biztosan nem fog csalódni: Milos Macourek mulatságos és lehengerlő meséi és Adolf Born zseniális képei garantálják a felhőtlen szórakozást!
U dodávateľa
12,82 €

A Templeton ikrek nagyszerű terve


Tegyük fel, hogy van egy tizenkét éves ikerpár, John és Abigail. Mondjuk John gyakorlatias, és szeret dobolni, Abigail pedig elméleti ember és bonyolult keresztrejtvényeket fejt. Az apjuk egy briliáns feltaláló. És tegyük fel, hogy elrabolják az ikreket, hogy megzsarolják az apjukat, nekik pedig ki kell szabadulniuk. Jó mulatság volna ilyesmiről olvasni? Hát még szép! Ráadásul ez még csak az első kötete ennek a sorozatnak, ami okos, helyes és vicces fiúknak és lányoknak szól. Mint amilyen te vagy, igaz? A Templeton ikreknek igazán szükségük van az eszükre, hogy megoldják ezt a gyerekrablást- satöbbi, satöbbi. A végén megoldják. Ennyi.
U dodávateľa
10,68 €

Két kis dinó - Foglalkoztató füzet


Ugye ismeritek a két kis dinót? Trikó triceratopsz. Három szarvat visel a fején, mégis nyugodt és szelíd. Állítólag páfrányevő, de a főtt kukoricát és a gumicukrot sokkal jobban szereti. Nyamm tirex. Nagyon erős, harcias és gyors, de nem a sok eszéről nevezetes. Húsevő, de bármit hajlandó megkóstolni, ami az útjába kerül. Kedvence a véres dinócsigolya és a téliszalámis zsemle. Trikó és Nyamm, a két kis dinó ezúttal rajzolásra, színezésre, feladatmegoldásra hív benneteket – lássuk, milyen dinót tudtok rajzolni? Megtaláljátok a különbségeket? Mi kel ki a tojásból? Egészítsétek ki a rajzokat! Berg Judit könyvei alapján a feladatokat kitalálta és krétaceruzával megrajzolta Kőszeghy Csilla. Használj te is minél több eszközt, például ceruzát, filctollat, zsírkrétát, porpasztellt, festéket!
U dodávateľa
4,20 €

Lidércfény Nyomozóiroda: A Setét-barlang kincse


A Lidércfény Nyomozóiroda csapata, röviden a LINYI, két lányból és két fiúból áll. Sára, Gréti, Marci és Bence tizenhárom évesek, akik a nyári vakáció végét a Bakony egyik kis falujában töltik. A nyugalmas nyaralás, a semmittevés nem áll közel hozzájuk, és amikor hírét ... Folytatás ›› veszik, hogy valahol a közelben van egy hegyi barlang, ahol száz évvel korábban értékes kincset rejtettek el, de azóta sem a barlangot, sem a kincset nem találják, máris mozgásba lendül a csapat. Nyomozni kezdenek, hogy kiderítsék, hol van a barlang, ehhez azonban másokat is be kell avatniuk a tervükbe. Ám ennek ára van: amikor végre célegyenesbe érnek, valakiről kiderül, hogy nem igazi csapatjátékos, és a kincset csak magának akarja. Ezt a LINYI nem hagyhatja annyiban! A(z) Lidércfény Nyomozóiroda: A Setét-barlang kincse (Könyv) szerzője Nemere István.
U dodávateľa
8,17 €

A zöld cirkusz és a virágtolvaj


Ismeritek a híres nevezetes Zöld Cirkuszt? Még nem? Akkor legfőbb ideje megismerkedni velük! Először is itt van Papita, az erőművész. Imádja a virágokat. Mellette a felesége, Mamita, a dundi, ám mégis csodálatosan hajlékony guminő. Istenien főz. Ő meg Pierró, a világ legszomorúbb bohóca és Tütü, a légtornász. A szigorú hölgy Okuláré kisasszony, állatszelídítő és házitanító. De a legfontosabbak, természetesen, Lina és Lóri, Mamita és Papita rajongva szeretett gyermekei, a híres-nevezetes cirkuszi ikrek! Koruk: 10 év. Magasságuk: 138 cm. Különleges ismertetőjegyük: nemcsak lovaglásban és akrobatikában, hanem nyomozásban is kiválóak! Egy napon ugyanis eltűnik a Zöld Cirkusz kabalavirága...
U dodávateľa
3,00 €

Trutymóék e tengeren


Emlékeztek még Trutymó úrra és Trutymónéra? Csúnyák. Szőrösek. Rongyosak. Gusztustalanok. De azért megszerettük őket. Nos, kalandjaik nem értek véget, sőt, most egy igazán különleges és titkos feladatuk van: le kell szállítaniuk egy NAFI-t. (Hogy mi az a NAFI? Egy Nagyon Fontos Illető.) Nincs könnyű dolguk, mert a NAFI-t sokan meg akarják kaparintani. Max és Márta például nagyon gyanús. (Hogy mást ne mondjunk, felváltva viselik ugyanazt a koromfekete álbajuszt.) Vagy Ragasz Lezserbaj, aki tökéletes úriember, kedves és előzékeny, mellesleg kiváló hajóskapitány. Vagy mégsem az? És itt van Fürge McKerge, a kerekes székek virtuóza, aki, úgy tűnik, nagyon kedveli Trutymó urat. Nem csoda, ha Boldi (Trutymóék lopott fia, akinek az egyik füle sokkal nagyobb, mint a másik, a szíve meg az esze viszont mindig a helyén van) és Mimi (aki mindig rózsaszín ruhában jár, rózsaillata van, és két kolibri repked a feje körül) nem tudja, kiben bízhat, és kiben nem. A Trutymóék a tengeren kalandos, izgalmas, és legfőképpen nagyon mulatságos nemhiába hívják a szerzőt Philip Ardaghnak, az illusztrátort pedig Axel Schefflernek.
U dodávateľa
10,32 €

Palipál, csupaszív lovag


"Amíg a kisfiam óvódás volt, mindennap meséltem neki Palipálról, a hős lovagról. Amint kiléptünk a kapun, a szemembe nézett és ellenállhatatlanul közölte velem: Palipál! Négy éven át egyetlen nap sem telt el úgy, hogy óvodába menet ne Palipállal indítottuk volna a reggelt. Azok a mesék mindig a pillanathoz igazodtak, a napi ügyeinkről szóltak. Biztonságot adtak mindkettőnknek. A mese: biztonság és figyelem. Ez a legkevesebb és a legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk." (Both Gabi) Palipál történetei modern lovagmesék, sok-sok humorral és izgalommal. Öt éven felüli hős lovagok és királykisasszonyok számára különösen ajánlott!
U dodávateľa
9,61 €

Száz óra sötétség


Emilia tizennégy éves vagány lány, de kényszeres kézmosó és tisztaságmániás. Anyja sikeres festő, apja az iskola igazgatója és kockafejű matektanár. Emilia éppen New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Mi történhetett, hogy megszökött otthonról?# Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket. Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.
U dodávateľa
9,25 €

Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívnak


Körmöczi György különleges angyal: kicsit borostás, idősödik, nem különösebben érzelgős, sőt, némiképp önző. Néha nem is figyel eléggé a védencére, és olyankor mindketten bajba keverednek. A testetlen állapot nem neki való, mert szereti az ízeket, szagokat. De egyvalamiben angyalabb bármilyen angyalnál: szeret élni, és érti, hogy az emberek mit szeretnek az életben. Védence, Emília, kisiskolás. Sokban hasonlít védőangyalára: imádja az ízeket, szagokat, színeket. Szeret bámészkodni, ábrándozni, gyönyörűen rajzol. Persze ő is sokszor bajba kerül - és mivel Körmöczi nem mindig figyel oda, nem lehet tudni, hogy ki segít legközelebb a másikon... De ez nem is baj, mert az angyal fő feladata, hogy védence ne legyen egyedül.
Na sklade 1Ks
11,50 €

Krumpli, papír, olló


Ha esik az eső, ha nincs kedvetek sehova menni, mert a legjobb otthon, ha te is mindent gyűjtögettek, mert jó lesz még valamire... akkor vegyétek kézbe ezt a könyvet, mert ennek segítségével a legegyszerűbb alapanyagokból nagyszerű kézműves projekteket hajthattok végre! Csinálhattok közös családfát szivacsnyomdával, állatkertet ujjlenyomatokból és lepréselt falevelekből, állatos tablót dekorgumiból, függődíszeket csomagolópapírból vagy megalkothatjátok magatokat zacskóbábból! A Krumpli, papír, ollóban az egész család együtt festhet, vághat, ragasztgathat, hogy aztán büszkén nézzetek végig a közös műveken és érezzétek, milyen jó együtt alkotni!
U dodávateľa
11,50 €

Mesék a Tejúton túlról


Mi történik a gyerekekkel, Tücsökkel és Bojtival, ha összevesznek egy biciklin? Nem, nem az anyuka szidja meg őket, és nem is egy harmadik gyerek rohan oda igazságot tenni. Berg Judit legújabb könyvében a bicikli egyszerre csak felröppen, és a gyerekek hozzáragadva a járgányhoz, repülnek ... Folytatás ›› félelmetesebbnél félelmetesebb tájakra. Így találkozhatnak zord külsejű szoboremberrel, veszekedő Aromanókkal és Bumfordokkal, megtanulva, hogyan lehet mindenféle viszályt egyszerűen elsimítani. Modern nyelvezet és izgalmas történet, Gévai Csilla különleges, fantáziadús rajzaival, amelyek tökéletesen elénk tárja, hogy milyen is lehet a Tejúton túl... A(z) Mesék a Tejúton túlról (Könyv) szerzője Berg Judit, Gévai Csilla.
U dodávateľa
9,96 €

Most akkor Járunk?


Beni tizenhárom éves, nyolcadikos és itt él köztünk. Suliba leginkább a haverok miatt jár, bár a legjobb barátja a szomszéd lány, akivel szinte ikrekként nőttek fel. Beni és Eszter történetesen a fővárosban laknak, és az a tervük, hogy végigutazzák Budapest összes villamosvonalát. De Beni szerint előtte még le kell vakarniuk magukról a húgát, Annát, és az első csókhoz sem ártana már egy szöszi. Hamarosan kiderül, hogy egy magától értetődő barátság is bonyolulttá tud válni, és ami állandónak tűnik, bármikor megváltozhat. De talán nem is baj, ha minden változik. Ezt hívjuk életnek!
U dodávateľa
8,81 €

Amíg zötyögünk


Nanuk, az eszkimó újra Budapesten nyaral Dománál és Panninál! A gyerekek nagyon örülnek egymásnak. Miután körbetáncolják egymást, máris utazni kezdenek: buszon, biciklin, négyes metrón, HÉV-en, vonaton, sőt, még léghajón is! Bali bácsi persze mindenhova elkíséri őket, és megosztja velük és velünk végtelen tudását a különböző közlekedési eszközökről. Sőt, még szerelmes is lesz... Az Amíg utazunk folytatása egyszerre élvezetes, pörgős meseregény és lenyűgöző képes útikalauz Budapesthez. Közben pedig a városunkról, a közlekedésről és a járművekről is rengeteg mindent megtudhatunk. Olvassuk, amíg zötyögünk a HÉV-en, metrón, vonaton, buszon.
U dodávateľa
11,12 €

Trevor


Trevor egy vidám, jó humorú, tizenhárom éves fiú, de otthon és az iskolában különcként kezelik. Trevor művész szeretne lenni, mégpedig olyan, aki megváltoztatja a világot. De miért vesz föl csillogó Lady Gaga-jelmezt halloweenkor? Trevor szerint azért, mert jól néz ki, és amúgy ... Folytatás ›› is Lady Gaga a példaképe. A többieknek erről teljesen más a véleménye. Egy ideig a szülei és a barátai is megpróbálnak úgy tenni, mintha Trevor egy átlagos srác lenne. Hisz ez volna a legjobb, nem? Könnyebb elfogadni azt, aki olyan, mint te vagy én. Ha valaki nagyon más, akkor mindenki félrenéz, és reménykedik, hogy nem jól látja. De Trevor különleges, tehetséges és más, és ilyen is akar maradni. De meddig úszhat szemben az árral? A Trevor egy fordulatos, amerikai kisregény a kamaszkori útkeresésről, a másságról és az elfogadásról. Elfogadni magunkat és egymást nem a legegyszerűbb, de a legszebb feladat a világon. A(z) Trevor (Könyv) szerzője James Lecesne.
U dodávateľa
7,65 €