PRAE.HU Kft. strana 3 z 5

Victor Vasarely a 20. századi képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, az „optikai festészet”, azaz op-art legfontosabb alkotója. Művei mindenütt óriási sikert arattak, nemcsak a galériákban és kiállításokon, de a reklámiparban és a divatban, a populáris kultúrában egyaránt. Ebből a regényes életrajzból kiderül, honnan indult és hová jutott: a pécsi születésétől, a felvidéki Pöstyénben töltött gyerekkortól a budapesti tanulóéveken át franciaországi letelepedéséig. Végigkísérjük a szegénységtől a gazdagságig, az ismeretlenségtől a világhírig, látjuk munka közben a reklámgrafikust és a feltörekvő alkotót. A pikáns családi legendákból megismerjük szerelmeit, szenvedélyeit, és azt is megtudjuk, hogyan kapcsolódott össze életében művészet, üzlet és szerelem. Mindemellett megelevenedik előttünk a 20. század közepi Párizs mozgalmas kávéházaival, füstös és fülledt szalonjaival, galériáival, a kor legnagyobb festőivel és zenészeivel, filmeseivel, művészlegendákkal, rafinált galériatulajdonosokkal. Látjuk Franciaországot és Magyarországot a második világháború alatt, Párizs szerepének változását a nemzetközi művészvilágban és műkereskedelemben, Amerika mind nagyobb vonzerejét, New York lehetőségekkel teli csillogását. Végül tanúi vagyunk a francia vidéken eltöltött időskornak, a gyerekek és az unoka felnövésének, egy művészcsalád konfliktusoktól sem mentes kiteljesedésének. Pierre Vasarely nem antik szobrot farag nagyapjának Philippe Dana újságíró közreműködésével, hanem lüktető családtörténetet ír, amelyben a 20. század kis- és nagytörténelme kavarog, és amiben a művészi elit világa és a vasárnapi gyöngytyúk is elfér. A végeredmény az invenciózus mester, Victor Vasarely életének és munkájának története, az alkotóé, aki mindenben izgalmas lehetőséget talál. „Az ínséges idők rendszeresek, végig a harmincas években. A gazdasági válság egyre tart. Győző úgy döntött, hogy munkái aláírásához, meg egyéb célból is, nevet változtat: Franciaországban ő ezentúl Victor Vasarely!” „Mint a retina varázslója és hóhéra tesz szert lassan nemzetközi hírnévre a kortárs művészet világában.” „Minden kortárs művészeti megmozduláson ott van, Zu¨richben, Bru¨sszelben, Milánóban, Londonban és New Yorkban. 1957-ben már nincsenek megélhetési gondjai.”

Mit ?is vesz kezébe az emberélet útjának bármely felnőttkori szakaszában, aki A hangok és szavak erdejébe téved? Pintér Tibor tanulmányokkal, könyvek bemutatásával vezet bennünket ebben a világban. Ablak nyílik az európai klasszikus zene elmúlt három-négy évszázadára, zenével kapcsolatos szokásokat és gondolatokat, zeneesztétikai folyamatokat ismerhetünk meg. Megelevenedik a korabeli és jelenkori gondolkodás a zenéről, játszásmódokról, miközben a szerző a legapróbb információmorzsának ugyanúgy tud örülni, mint a nagy gondolatoknak. A leghíresebb csomópontokat illik időnként újratárgyalni – itt sor kerül például a népszerű korszakát élő francia barokkra, a Don Giovanni és Kierkegaard viszonyára, de A varázsfuvola kapcsán felmerülő kínos kérdésekre is. Az Ex librisekben az Élet és Irodalom című hetilap olvasóinak 14 alkalommal mutatott be négy friss könyvet, így megbecsülhető, hogy több mint 50 minikritika – és a könyv harmadik harmadában néhány hosszabb – segítségével a közelmúlt könyvtermésének javát is átfoghatjuk. Az sem véletlen, hogy a kötet zárószövege Fodor Géza munkásságának állít emléket – a zeneesztétika, az operáról való gondolkodás itthoni megkerülhetetlen alakja volt, figyelmének irányai Pintér számára is meghatározóak.

Bizarr ?gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket Budapesten. Az elkövető szabályos időközönként csap le felnőtt, ereju¨k teljében lévő férfiakra, akiket sportolás közben ragad el. A helyszíneken másnap rejtélyes dobozok tűnnek fel, melyekben a rendőrség nemcsak hamvakat, de testrészeket is talál, sőt tehetséges művészre valló rajzokat, amelyek az eltűnt személyt és halála köru¨lményeit ábrázolják. A nyomozók tehetetlenek, az idő pedig ellenu¨k dolgozik. Amikor a gyilkos következő áldozata egy olyan rendőr lesz, aki addig elszántan az u¨gyön dolgozott, Pataki százados úgy határoz, felkeresi Szabó Ágota egykori sztáru¨gyészt, az öt évvel korábbi rókabérci mészárlás túlélőjét, hogy tapasztalatával segítse a munkájukat. Bár Gota épp csak kilábalt a haláltúra sokkjából, beleveti magát a nyomozásba, és a nem hétköznapi arcokból verbuválódott csapat elkezdi a versenyfutást az idővel. Ahogy Gota megismeri az áldozatok és hozzátartozók titkait, majd egyre jobban elmélyed a rajzolós gyilkos világában, úgy keru¨l veszélybe ő maga és a környezetében élők is. Vajon sikeru¨l megakadályozni a következő gyilkosságot? És mit jelenthetnek a tudatosan elhelyezett maradványok, a baljós mangák, amelyekkel a tettes mintha u¨zenni akarna valamit? Mészöly Ágnes új krimije, a Megrajzolt gyilkosságok izgalmas folytatása a 2018-ban megjelent Rókabérc, haláltúrának, nem utolsósorban határozott, öntudatos női szereplői révén, akik mindent egy lapra tesznek föl, hogy elérjék céljukat.

Egy népes norvég család elutazik Olaszországba, hogy megünnepeljék az apa, Sverre hetvenedik születésnapját. A vacsorán azonban ünneplés helyett a szülők bejelentik, hogy negyven év házasság után elválnak: úgy érzik, teljesítették a gyerekek felé vállalt kötelességeiket, és nyugdíjas éveikre új alapokra akarják helyezni az életüket. Három felnőtt gyerekük, Liv, Ellen és H?kon számára viszont a család még mindig a középpont, az értékeik, döntéseik és ambícióik legfontosabb forrása. A szétmálló biztonságérzet, a túl későn felismert igazságok és a személyes csalódások nyomán több évtizedes családtörténet bontakozik ki a három testvér nézőpontjain keresztül. Felnőtt mese az összetartozásról, a függetlenségről, és arról, hogy mit is jelent valójában a család. Helga Flatland Egy modern család című regénye 2017-ben elnyerte a Norvég Könyvkereskedők díját. Számos nyelvre lefordították, a könyv nemzetközi siker lett. Norvégiában több mint 50 ezer példányban kelt el.

Krakkó belvárosának kultikus kocsmáiban izzik a hangulat az egykori népszerű gyerekszínész, a mindenki által mesterként ismert öregedő piás körül. A hosszú önpusztító évek után felcsillan a remény: egy varsói médiaügynökség óriási összeget kínál emlékiratai megírásáért. Miközben sűrűsödik körülötte a levegő az ivókban, az utcákat pedig elárasztják a turisták, Szotyka, a helyi prostituált különös sérülést szenved munka közben, és egy fiatal lány, aki a mester körül legyeskedik, rejtélyes körülmények közt meghal. A hírnevét és méltóságát az előző rendszerben felejtő mester legszívesebben csak kikérné a következő vodkáját, és felvenné a zsíros tiszteletdíjat, ha lehetséges volna. A felhőtlennek tűnő életek és a nyüzsgő krakkói utcák díszlete mögött azonban felsejlik a kortárs lengyel valóság pénzéhes karrieristákkal, képmutató politikusokkal, befolyásos médiamogulokkal, a megélhetést hajtó pultosokkal és számító, kíméletlen arcokkal teli karneváli világa.

A regény egy mindenre kíváncsi nő története, aki az Anna nevet kapta a keresztségben, de ő másikat választott magának: Eileithüia. A görög mitológiában Héra és Zeusz lányát hívták így, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek között, mint óvni a gyermekeket. A regénybeli Eileithüia a helyét keresi a világban, de nem találja, így felépíti a sajátját, ahol mindenki azt kapja, amire vágyik, vagy amiről azt hiszi, hogy vágyik. A faluban, ahonnan útjára indul, bolondnak tartják a jósnő anyját, aki egyedül neveli, de hozzá fordulnak segítségért, ha nagy a baj. A kislányból fiatal lány lesz, aki maga mögött hagyja a múltját, hogy meghódítsa a világot. És akinek ez különleges, kitartó, emberismerő nőként sikerül is. De ha a lábad előtt hever az egész világ, hogyan tovább? Tallér Edina regényében minden gondolat megérint, mert azokra a kérdésekre keresi a választ, amelyeket vagy nap mint nap felteszünk magunknak, vagy amik elől nap mint nap menekülünk, mert az ezekkel való szembenézés nem könnyű. Milyen emberek lettünk a 21. századra? Mi határozza meg a gondolkodásunkat? Mihez kezdünk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk? A Lány a város felett című könyv a sors, a hit és a megválaszolandó kérdések regénye.

A rege´ny egy mindenre ki´va´ncsi no? to¨rte´nete, aki az Anna nevet kapta a keresztse´gben, de o? ma´sikat va´lasztott maga´nak: Eileithu¨ia. A go¨ro¨g mitolo´gia´ban He´ra e´s Zeusz la´nya´t hi´vta´k i´gy, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek ko¨zo¨tt, mint o´vni a gyermekeket. A rege´nybeli Eileithu¨ia a helye´t keresi a vila´gban, de nem tala´lja, i´gy fele´pi´ti a saja´tja´t, ahol mindenki azt kapja, amire va´gyik, vagy amiro?l azt hiszi, hogy va´gyik. A faluban, ahonnan u´tja´ra indul, bolondnak tartja´k a jo´sno? anyja´t, aki egyedu¨l neveli, de hozza´ fordulnak segi´tse´ge´rt, ha nagy a baj. A kisla´nybo´l fiatal la´ny lesz, aki maga mo¨go¨tt hagyja a mu´ltja´t, hogy megho´di´tsa a vila´got. E´s akinek ez ku¨lo¨nleges, kitarto´, emberismero? no?ke´nt sikeru¨l is. De ha a la´bad elo?tt hever az ege´sz vila´g, hogyan tova´bb? Talle´r Edina rege´nye´ben minden gondolat mege´rint, mert azokra a ke´rde´sekre keresi a va´laszt, amelyeket vagy nap mint nap felteszu¨nk magunknak, vagy amik elo?l nap mint nap meneku¨lu¨nk, mert az ezekkel valo´ szembene´ze´s nem ko¨nnyu?. Milyen emberek lettu¨nk a 21. sza´zadra? Mi hata´rozza meg a gondolkoda´sunkat? Mihez kezdu¨nk magunkkal egy korban, amelyben azt sem tudjuk, kik vagyunk? A La´ny a va´ros felett ci´mu? ko¨nyv a sors, a hit e´s a megva´laszolando´ ke´rde´sek rege´nye.

Ezekben a versekben beszélgetés van. De megosztható-e az együttlét? Képes-e a költészet visszanyerni belőle valamit? Talán igen. Minden valódi beszélgetés titkos élet, benne a Másik által színről színre ismerjük fel: önmagunkat.

„A ?gyerek a kertben járkált, és nézte azt, ami ott volt. A kő vele együtt falta a látványt. Már tudta: bármivel képes életben tartani a követ, ami átmegy az érzékein. Még egy görönggyel is, ha ránéz, közönséges fűvel, amikor megérinti. Talán még a fű gondolatával is.” A negyvenne´gy ro¨vid to¨rte´net főszereplői mindennapi ta´rgyak: fe´su?, tea´skanna, cipo?k, gombok, tu¨ko¨r, ko¨vek, melyeket az éles szemű elbeszélő éppúgy szóra bír, mint a saját családját: anyát, aki folyton takarít, halat pucol vagy mosogat, apát, aki talán még maga sem nőtt fel teljesen, és a mosogato´n a´t, az ebe´d marade´ka´val szo¨kne el a házból, nagypapát, aki helyett a halála után az élőknek kell megkeverni a teát, és dédit, aki vénségére egy párnahuzat-babát dajkál. Miközben bepillantást nyerünk a négy generáció életébe, történeteik hátterében kirajzolódik a lengyel falusi élet és a közelmúlt történelme is. A Megetetni egy ko¨vet ci´mu? debu¨ta´lo´ kispro´zako¨tete´rt 2016-ban Bronka Nowickának i´te´lte´k oda a legnagyobb elismere´ssel ja´ro´ lengyel irodalmi di´jat, a Nike´t.

A ?Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják el a konfliktusokat. Odaadásuk nélkül semmi nem működik jól, mert náluk az ember előrébb való, mint az eszme. Így volt ez már a bibliai időkben is. Jézus és tanítványai élelmezéséről és elszállásolásáról nem Mária és Lázár, hanem testvérük, Márta gondoskodott. Ő is szívesen hallgatta volna a tanításokat, de akkor mindenki éhesen maradt volna. Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él. Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.

Norbert Paulini köztiszteletnek örvendő antikvárius Drezdában. A könyvek szerelmesei bármikor kincsekre vagy hasonló gondolkodású emberekre találhatnak, ha betérnek hozzá. A Vasfüggöny lebontását követő új időkben, amikor a régi vevők elmaradoznak, ő akkor is igyekszik megtartani státuszát és a könyveit. Ám hirtelen egy indulatos, békétlen, embergyűlölő Paulinival találjuk szemben magunkat, akit ráadásul azzal vádolnak, hogy idegenellenes akciókban vett részt. Elképzelhető, hogy a szenvedélyes olvasó, a könyvek embere gonosztevővé változott? Ingo Schulze 1962-ben született, Drezdában. Berlinben él. Könyvei komoly sikert arattak, akad köztük, amely iskolai ajánlott olvasmány lett, és olyan is, amelyből filmet forgattak. 30 nyelvre fordították le eddig a műveit. Számos németországi és nemzetközi irodalmi díjban részesült.  

Krakkó belvárosának kultikus kocsmáiban izzik a hangulat az egykori népszerű gyerekszínész, a mindenki által mesterként ismert öregedő piás körül. A hosszú önpusztító évek után felcsillan a remény: egy varsói médiaügynökség óriási összeget kínál emlékiratai megírásáért. Miközben sűrűsödik körülötte a levegő az ivókban, az utcákat pedig elárasztják a turisták, Szotyka, a helyi prostituált különös sérülést szenved munka közben, és egy fiatal lány, aki a mester körül legyeskedik, rejtélyes körülmények közt meghal. A hírnevét és méltóságát az előző rendszerben felejtő mester legszívesebben csak kikérné a következő vodkáját, és felvenné a zsíros tiszteletdíjat, ha lehetséges volna. A felhőtlennek tűnő életek és a nyüzsgő krakkói utcák díszlete mögött azonban felsejlik a kortárs lengyel valóság pénzéhes karrieristákkal, képmutató politikusokkal, befolyásos médiamogulokkal, a megélhetést hajtó pultosokkal és számító, kíméletlen arcokkal teli karneváli világa.

Lázár Bence András negyedik verseskötete üres parkokon keresztül, sugárúti fák közt, elegáns égbolt alatt vezeti olvasóját az érzelmek labirintusába, ahol minden elágazásnál dönteni kell, merre tovább. Az út önmagában is számos veszélyt rejt, de egy ponton meg kell küzdeni a Minótaurusszal, és ehhez szükség van Ariadné segítségére is. A csapda az, hogy minden olyan ismerősnek tűnik, minden olyan megfoghatónak, hétköznapinak, de amikor közel kerül egy autópálya vagy a szeretett nő, kiderül, hogy minden bonyolultabb és átláthatatlanabb, mint korábban látszott. Az élet terei is másként működnek: egy lisszaboni utazás minden átmenetisége ellenére nagyobb biztonságot ad, több kapaszkodót nyújt a világban való eligazodáshoz, mint a mindennapok jól ismert helyszínei. A versek a szerelem, a szeretet, az élet folyamatos újragondolása és az önértelmezés nehézségeinek részleteit sűrítik egy hol elbizonytalanodó, hol titokzatos, hol töredékes, hol nagyon szókimondó költői nyelvbe.

Létezik-e ?művészet kultúra nélkül, és van-e értelme kultúráról beszélni úgy, hogy a művészetet nem tekintjük annak részeként? Milyen új problémákat, helyzetet, felismeréseket eredményezett a történeti avantgárd a művészet és a kultúra összetett viszonyában, és milyeneket a neoavantgárd? Seregi Tamás könyve ezekre a bonyolult kérdésekre keresi a választ. A kötet első felében a történeti avantgárdról, Kassák Lajosról, majd a neoavantgárd egyes dilemmáiról, Moholy-Nagy Lászlóról, Kállai Ernőről, Tamkó Sirató Károlyról olvashatunk egymással számos tekintetben összefüggő, a kérdésirányok kijelölésében se a válaszokhoz vezető út kialakításában konzekvens esettanulmányokat. A könyv második része nagyívű esszé művészet és kultúra nyugvópontra nem jutó kapcsolatáról: része-e a művészet a kultúrának, vagy bizonyos változatai mindig is kívül estek azon, éppen amiatt, mert nem voltak kepések műveleti területté válni, azaz domesztikálódni? A művészet és a kultúra felvilágosodás utáni története elvezet napjaink nagyon is gyakorlati kérdéséhez: mi a szerepe a művésznek a kulturális termelésben?

Boldizsár Ildikó mesekutató már olvasta a könyvet, és a következőképp vélekedik róla. Ebben a mesekönyvben szerepel egy titokzatos hős, akit nem a mesék tettek híressé. Kislányként üldögél mesemondó Roy barlangja előtt, valahol a messzi Skóciában, és hallgatja a skót és magyar tündérmesék világából táplálkozó csodaszép történeteket. Ki tudja? Talán épp az efféle mesék segítették őt abban, hogy felnőttkorában pontosan úgy tegyen, ahogy a mesék hősei: a szív törvényei szerint éljen, a skót egyház misszionáriusaként Magyarországra jöjjön, és egy budapesti leánynevelő intézetben nevelőnő legyen. Amikor kitört a háború, zsidó származású gyerekeket és felnőtteket mentett meg a biztos haláltól. Emiatt kellett mártírként meghalnia egy koncentrációs táborban. Jane Hainingnek hívják. Neki szólnak ezek a mesék, az ő messziről ránk nevető szeme köti össze Dinky-t Kelekótya Ferkóval, Mihaszna Jankót Füttyös Tommal, Galamblelkű Ilonkát Felföldi Lizikével, a hangát a muskátlival, a mocsaras zsombékot az erdőszéllel, a füstölt tőkehalból készült gőzölgő hallevest a húslevessel, s a csigás haggist a sonkavacsorával. És nem hiányozhat a lakodalmi asztalról a whyskis-mogyorós karamella sem! Megejtően szép mesék ezek, a magyar és skót hagyományok ötvözése különös erőt kölcsönöz nekik. S persze mindegyik mesében megjelenik Jane, a kicsi lány, aki vigaszt és bátorítást kap az anya nélküli felnövekedéshez. Halász Margit meséi azonban nem csak a félárva kicsi Jane-nek nyújtanak késői kárpótlást, s nem is csupán a mártír nevelőnőnek állítanak méltó emléket, hanem mindazoknak szólnak, akik a mesék határokon túlívelő bölcsességében szeretnének elmerülni.

Halmai Tamás legújabb verseskötete előbb rímtelen, majd rímes szonettek útján-módján, végül szabadversnyelvhez folyamodva szól életről, halálról, halhatatlanságról – közös apró-cseprő ügyleteinkről tehát. A dalnál immár fajsúlyosabb szövegtestek állják (vagy nem állják) ki itt egy visszanyert személyesség, a sötétség létalakzatait is magába invitáló…