Századvég Kiadó strana 2 z 3

A 21. század első két évtizede nem tartozik az emberiség történelmének békésebb, csendesebb időszakai közé. A növekedés évei és a válságok egymást követték az elmúlt húsz évben. A globalizáció mellett demográfiai problémák, tömeges migráció, multikulturalizmus és ebből fakadó társadalmi konfliktusok, a nyugati világ ideológiai megosztottsága, és újabban járványok jellemzik korunkat. A Magyarország 2021 című kötet legfőbb kérdése, hogy milyen Magyarország alkalmazkodóképessége a válságok korában, mennyire készült fel az újabb kihívásokra. A Századvég Alapítvány műhelyeiben három évtizede zajlanak rendszeres és az élet minden területére kiterjedő társadalomtudományi kutatások. Jelen kötettel elindul a Századvég Riport című sorozatunk, amely empirikus kutatások alapján elemzi a hazánkat körülvevő világ történéseit, valamint az ország gazdasági, társadalmi és politikai folyamatait. A tanulmányok nem csupán pillanatfelvételek a mai Magyarországról, hanem bemutatják azokat a jelenségeket, amelyek az aktuális helyzet kialakulását eredményezték. Az elemzések segítenek megérteni korunk Magyarországát, és hozzájárulnak az ország jövőjéről szóló közös gondolkodáshoz. A kötetben közölt tanulmányok számot tarthatnak a társadalomtudósok, döntés-előkészítők és döntéshozók, valamint a magyarországi valóság iránt érdeklődők figyelmére.

A halálbüntetés a legrégibb jogintézmények egyike. Amióta állam, illetve normák által szabályozott közösségi együttélés létezik, azóta alkalmazzák a különböző népek és társadalmak a halálbüntetést. Mind a mai napig a Föld országaiban évente több ezer főbenjáró bírói ítéletet hajtanak ténylegesen végre. Az államok mintegy harmada él még mindig a kapitális szankció eszközével. Míg azonban a kivégzések nagy többsége a kissé eufemisztikusan „fejlődőnek” nevezett országokban történik (ezúttal Kínát is ideértve), addig a „fejlett”, nyugati típusú államok csaknem mindegyike eltörölte ezt a büntetési nemet. A két legnagyobb kivétel az Egyesült Államok és Japán. Az eltörlésre is azonban döntően csak az utóbbi egy-két évtizedben került sor, egészen a XX. század második feléig kisebb-nagyobb mértékben szinte minden államban, így Magyarországon is szabályozták, illetve alkalmazták a legsúlyosabb büntetőjogi jogkövetkezményt. Könyvünk annak a hosszú folyamatnak a bemutatására vállalkozik, melynek során az ókorban, a középkorban és a kora újkorban a bűncselekmények széles körére nézve „rendes büntetésként” létező szankció néhol rendkívüli büntetéssé vált, néhol egyenesen megszűnt, máshol azonban – az előbbi tendenciákkal szöges ellentétben – igénybevétele éppenséggel kiterjedt. E kötet mindezt igyekszik az ésszerűség követelményeihez és a lehetőségekhez képest teljes körűen ismertetni, kiterjesztve az elemzést olyan jogrendszerekre is, amelyekről mi, európaiak, jelentőségünk hamis tudatában hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

A totális állam rossz. A jogállam jó. Kevéssé valószínű, hogy ezt vitatná bárki is. A totális állam alattvalóit teljesen védtelenné, kiszolgáltatottá teszi, megfosztja szabadságuktól. A jogállamban ezzel szemben a hatalom korlátozott. Mégis úgy tűnik, hogy a joguralomnak is lehetséges olyan felfogása, amelyben az emberek ténylegesen egyre kevesebb szabadsággal rendelkeznek, ami végső soron a kiszolgáltatottságukhoz vezet. A jogállam elkezdhet zsarnoki, szélsőséges esetben totális jegyeket hordozni. Nagy dilemma, hogy vajon ez csak elméleti lehetőség-e, avagy napjaink valósága.

Marcel Gauchet (1946-) a ma élő egyik legjelentősebb francia társadalomtudós, filozófus. A Le Débat című lap főszerkesztője. Raymond Aron jobboldali liberalizmusát folytatja. Legfontosabb művei A világ varázstalanítása (1985), a négykötetes A demokrácia kialakulása (1999) és A vallás a demokráciában (2000). Segítette Chirac elnöki kampányát 1995-ben, az En temps réel agytröszt tagja. A kötet megjósolta a sárgamellényes tüntetéseket két évvel azok kirobbanása előtt. Gauchet szerint a 80-as években elterjedt és az elit által képviselt neoliberalizmus két elemet tartalmaz: a gazdagodást ígérő globalizációt és mindenki vágyainak kielégítését az emberi jogokra hivatkozva. Ezek egyike azonban nagy csoportoknál nem valósult meg, és a társadalom és az elit között szakadék alakult ki: az utóbbi tagjai szerint minden adott, hogy a nehézségen túllendüljünk, míg a lent lévők az ellenkezőjét gondolják. Ebből adódik az elitek optimizmusa és a nép pesszimizmusa közötti feszültség, aminek következményeként az elit a népet rasszistának és iszlamofóbnak nevezi. Az elit megvetéssel beszél a franciákról. Ez a "kritikusi" szerep nem igényel különösebb tudást, de a társadalommal szemben ellenséges gondolatok születnek belőle. A társadalom egyre nagyobb csoportjainak problémáit és tapasztalatait erkölcsileg bűnösnek bélyegezve nyíltan és büszkén kizárják a politikából és a nyilvánosságból. A mai francia elit - a totalitárius társadalmakhoz hasonlóan - egy ideológia nevében letagadja az emberek tapasztalatait. Így aztán az ideológia és a valóság közötti szakadék egyre csak mélyül.

Thilo Sarrazin (1945–) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror. A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól Németországban (2014). Minden könyve a Spiegel-féle bestsellerlista első helyén végzett. Közgazdászként és politikusként a német monetáris unió koncepciójáért és kivitelezéséért felelt. 2002 és 2009 között Berlin gazdasági szenátora, majd másfél évig a Német Szövetségi Bank igazgatótanácsának tagja volt. A szociáldemokrata Thilo Sarrazin mindegyik könyve a mai uralkodó elit ideológiáját, a multikulturalizmust és a Willkommenskulturt bírálja. E kötet az első magyarul megjelent könyve, amely azt állítja, hogy az iszlám világ elmaradottsága, a Németországban és Európában élő muszlimok integrációs deficitjei, a nők elnyomása és a muszlim gyermekbőség az iszlám kulturális befolyásának következményei. Az iszlám reformtendenciái és az összes történeti-kritikai értelmezési kísérlet eddig mind kudarcot vallott. Thilo Sarrazin végigolvasta a Korán teljes szövegét, és rávilágít arra, hogy a reformok akadályai a Koránban keresendők. Nincs olyan, többségi muszlim népességgel rendelkező ország, ahol vallásszabadság és működőképes demokrácia létezne. Sem a jóléti államot, sem a liberális demokráciát, sem az igen összetett és nagy fegyelmet és együttműködési készséget, újítást és kreativitást igénylő modern gazdaságot nem tudja az iszlám kultúrájú világ működtetni. A teljes iszlám világ robbanásszerű népességnövekedéstől szenved, lakóinak fanatizálása pedig folyamatosan erősödik. A németországi, illetve európai muszlimok száma a bevándorlásnak és a magas születési számoknak köszönhetően folyamatosan nő. Ha ez a trend így folytatódik, Németország és Európa muszlimjai a többség felé vezető úton járnak. Ez pedig veszélyt jelent kultúránkra és társadalmunkra, a politikai és gazdasági eredményeinkre, amely veszélytől kötelességünk megvédeni magunkat és utódainkat.

Pascal Bruckner (1948–) francia filozófus, a nouveaux philosophes tagja. 2007-ben Sarkozyt támogatta az elnökválasztáson. Bár önmagát progresszívnek nevezi a táborban „uralkodó nagyfokú hülyeség ellenére”, de a kortárs baloldali ideológia kérlelhetetlen kritikusa. Magyarul megjelent műve: Képzelt rasszizmus (Századvég, 2019). A jelen kötet illeszkedik a szerző elmúlt évtizedben keletkezett, a baloldali gondolkodást eluraló identitáspolitikát bíráló művei sorába. Korábbi kötetei is az antirasszizmus politikai vallást bírálták. E vallás szerint a világ problémáiért a fehér ember, az európai kultúra előítéletei a felelősek. A fehér férfit tekintik ma az emberiség problémájának. Hiszen a nő nem lehet szexista, a színes bőrű nem lehet rasszista. A fehér férfi kultúrájától, ettől az eredendő bűntől kell megszabadulni: vagy a fehér férfi felszámolásával, vagy az alávetésével, vagy – a megengedőbbek szerint – megtisztító rítusokkal, mint a lábcsókolgatás vagy a térdelés a focimeccsek kezdetekor. Bruckner kritikája nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen abszurd ideológia alapján akarják átnevelni a nyugati társadalmakat, hanem arra is, hogy a legszemélyesebb kapcsolatokba akar beavatkozni a ma uralkodó antirasszista és genderideológia az igazságosság nevében, megszüntetve a személy szabadságát, a szólásszabadságot és a magánéletet, ami a totalitárius rezsimek sajátja.

Joseph de Maistre (1753–1821) jogász, diplomata és író. A savoyai–piemonti politikai elit tagja. A francia katolikus konzervatív gondolkodás meghatározó alakja. Magyarul megjelent művei A pápáról (1867) és az Elmélkedések (2020). A harmadik fontos műve a most közreadott Szentpétervári beszélgetések. A jelen kötet de Maistre két fontos művét tartalmazza. A Szentpétervári beszélgetések és az Az áldozathozatalról 1809 táján keletkezett, amikor a szerző Szentpéterváron volt a Szardíniára visszaszorult piemonti dinasztia nagykövete. A két mű írásakor de Maistre vagyonától, könyveitől megfosztva, jövedelem, ország és család nélkül élt az emigrációban. Mindkét mű máig nagy hatást gyakorol. A tilsiti béke (1807) után írt platonista Beszélgetések közvetlen célja a forradalom és Napóleon sikerének megértése: miért engedi ezt Isten. Témája a Gondviselés, büntetés és teodicea problémája. A másik nagy figyelmet kapott eleme e szövegnek az erőszak kérdése. A forradalom és a napóleoni háborúk nem a felvilágosodás optimizmusát igazolták. A felvilágosodás paradox barbarizmusa abban áll, hogy a filozófusai és követői vakok az ember erőszakos hajlamára, s eközben a korábbiakat felülmúló, példátlan és tömeges erőszaktevéseket, háborúkat igazolnak. Az áldozathozatalról a katolikus–protestáns vita témáját, a francia katolikus szentségimádás hagyományát folytatta, azonban az áldozat/áldozás társadalmi integratív hatására terelte a figyelmet. Azóta a szociológiában és a kulturális antropológiában számos munka foglalkozott a témával követve a de Maistre által először megfogalmazott gondolatot.

A totális állam rossz. A jogállam jó. Kevéssé valószínű, hogy ezt vitatná bárki is. A totális állam alattvalóit teljesen védtelenné, kiszolgáltatottá teszi, megfosztja szabadságuktól. A jogállamban ezzel szemben a hatalom korlátozott. Mégis úgy tűnik, hogy a joguralomnak is lehetséges olyan felfogása, amelyben az emberek ténylegesen egyre kevesebb szabadsággal rendelkeznek, ami végső soron a kiszolgáltatottságukhoz vezet. A jogállam elkezdhet zsarnoki, szélsőséges esetben totális jegyeket hordozni. Nagy dilemma, hogy vajon ez csak elméleti lehetőség-e, avagy napjaink valósága.

Megadja Gábor (1985) a Századvég vezető kutatója, a 888.hu publicistája.Első könyve Az utópiahegemóniája címmel2014-ben jelent meg, jelen kötet pedig doktoriértekezésként született.Lehetséges, hogy a modern totalitárius rezsimek visszazuhanást jelentenek a sötét korokba, a modernitás előtti időkbe? A felvilágosodás előtti törzsi szellemiséget testesítik meg, főleg Közép és Kelet-Európában vagy a harmadik világban, ahol nem tudtak megszabadulni a barbarizmustól? Vagy pont ellenkezőleg, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus épp a modernitásnak köszönhetik létüket? A könyvben tárgyalt szerzők a második álláspont mellett érvelnek.   Ez egy eretnek könyv. A haladás és a modernitás jelenségeinek értelmezésében az intézményesített és uralkodó felfogástól élesen eltér, tagadja az ezeket megalapozó dogmákat, kérdőre vonja a modern ortodoxia tételeit. A könyvben tárgyalt szerzők maguk is eretnekek, ám a könyv néhány szerzőt is olyan módon értelmez, ami követőik szemszögéből ugyancsak szentségtörő eljárásnak minősülhet.

„…Egyik ?erő az államszocializmus, a másik a nagytőke. Ők ketten egy szellem immár, s hamarosan egy testté is lesznek. Mivel nem hisznek a megosztásban, nem maradhatnak megosztva. Mivel csak az egyesülésben hisznek, maguk is egyesülni fognak. Egyikük ezt jelenleg szolidaritásnak hívja, a másik konszolidációnak. Úgy tűnik, csak addig kell várnunk, míg mindkét szörnyeteg megtanulja konszolidaritásnak mondani. De bárhogy is nevezik, afelől nem lesz semmi kétség, milyen jellegű világ lesz az, amit ezek ketten létrehoznak. Egyre mozdulatlanabb és megszokottabb lesz. A szervezettség, a szindikáció, a szabványosítás világa lesz. Ha bármi kikövetkeztethető a történelemből és az emberi természetből, tökéletesen biztos, hogy a zsarnokság egyre zsarnokibb lesz, és hogy az árucikkek egyre silányabbak lesznek. A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek. A közügyek már a legrosszabb értelemben magánüggyé váltak, vagyis rejtélyesek, titkosak és túlnyomórészt korruptak. Az újfajta üzleti hatalom mindent egyesíteni fog, s ezzel minden olyan igyekezetet aláás, amely egy jobb világra irányul.”

A ?PUSZTA GAZDAGSÁG gerjesztette modern elgondolások legrosszabbika éppen az, amely szerint az otthonosság unalmas és komor dolog. Egy otthonban (ahogy mondják) csak halott illemszabályok és megszokott sablonok vesznek körül, kívül ellenben kaland és változatosság vár. Valójában ez a vélemény a gazdag emberé. A gazdag ember tudja, hogy saját háza a gazdagság hatalmas és hangtalan kerekein siklik: lendületes és csendes rituálé során a szolgák garmadája mozgatja. Másrészről a kinti utcákon a csavargás romantikájának minden lehetősége nyitva áll előtte. Pénze rengeteg, így megengedheti magának, hogy csavargót játsszon. Miközben a paraszt legszelídebb kalandja is a rendőrőrsön ér véget, nála a legvadabb kaland is étteremben zárul. Ha betör egy ablakot, hát kifizeti, ha pedig elgázol valakit, legfeljebb járadékot ad az illetőnek. Ahogy az elbeszélés milliomosáról mondják: egy egész hotelt képes megvenni, ha egy pohár gint szeretne. Mivel pedig szinte minden fejlett" és haladó" gondolat hangvételét ő, a luxus embere diktálja, már majdnem elfelejtettük, hogy valójában mit is jelent az otthon az emberiség túlnyomó többségét adó milliók számára." Chesterton

A ?magyar-francia kapcsolatok évszázadokra nyúlnak vissza, és ellentmondásoktól sem mentesek. Franciaország Szent Lajos, XIV. Lajos, Napóleon és De Gaulle országa. Mindezek a nevek magyarázzák azt, hogy a magamfajta, a frankofónia iránt elkötelezett jogász számára miért jelent kihívást és nagy élményt, hogy Franciaországban rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként képviselhettem hazámat. A második Orbán-kormány (2010-2014) idején szemtanúja lehettem a francia politikai élet megrázkódtatásainak és rezzenéseinek, Nicolas Sarkozy elnöksége utolsó éveinek és François Hollande elnöki időszaka első esztendeinek. A két eltérő – és a francia társadalom által erősen kritizált – habitusú köztársasági elnök kül- és belpolitikai törekvéseinek figyelemmel kísérése mellett láthattam, hogy a hagyományos politikai pártok milyen belső válságokon mennek keresztül, s hogy mi tette lehetővé Emmanuel Macron köztársasági elnökké választását. Egyetemi tanári és korábbi alkotmánybírói megbízatásomra tekintettel nagykövetként szerepet kaphattam a magyar alkotmányos identitás védelmezésében, az alkotmányozás folyamatának bemutatásában. Ugyanakkor a magyar-francia gazdasági kapcsolatokban az úgynevezett vállalati viták rendezésében ügyvédi tapasztalataimat is hasznosítani tudtam. Párizsi nagyköveti éveim alatt naplót vezettem, rögzítettem mindazt, amit láttam és átélhettem. Mindamellett igyekeztem bemutatni a diplomáciai élet mindennapjait, egy nagykövetség küzdelmeit és örömeit.

Béla Pokol (1950 –) is a professor of law and a Judge of the Constitutional Court. He was an MP between 1998 and 2002. He has a wide teaching activity and published more than forty books.The book analyzes the processes by which democratic states are increasingly transformed into ones of a juristocratic nature in a number of countries in the Western world. This is essentially created by the wider and wider competences of constitutional courts. In the juristocratic state the final decisions are made by the supreme court or constitutional court. The constitutional courts are at the center of these developments, and thus the book’s analysis starts with an examination of the changes by which the originally limited constitutional courts were transformed into chief organs of the state.The book removes the taboos over the research of the creation of the German Basic Law and shows that the path towards ever-growing constitutional courts has been created by the occupying U.S. military government explicitly in order to limit democracy. This later became the beginning of the juristocratic state. This state operation has a special legitimacy base. Apart from some share-out in the principles of democracy, the justification of the state’s decisions is here that these decisions are always made by deduction from the constitution. This special legitimacy makes it a top priority for examining how the decision-making processes of the constitutional court actually take place and whether there are structural distortions in deriving these decisions from the constitution.  

Although the Islamic State in Syria and Iraq suffered serious setbacks in the last years, it does not mean that the fight against Jihadist groups was won. Affiliates of ISIS from Afghanistan to Nigeria are still strong, controlling territories and launching devastating attacks. Regional allies of al-Qaeda are conducting assassinations in Somalia and Kenya and have the capacity to destabilise whole subregions in the Sahel and the Horn. Furthermore, new bridgeheads of Jihadism were established in Mozambique and the DRC. Though the number of large-scale terrorist attacks declined in Europe, smaller actions are regular. The aim of this volume is to provide a better understanding of the current status, trends and the future prospects of terrorism around the world and to contribute to the academic discussion about violent extremism through seven relevant publications in the topic of Terrorism 3.0 – the state of terrorism after the fall of the ISIS. Reading these papers, it will become evident that after the domination of al-Qaeda (Terrorism 1.0) and the Islamic State (Terrorism 2.0) a new nature of Jihadist terrorism will emerge, and its more divided and fragmented character will make it much more complicated to cope with.

Gulliver összes története az angol és a magyar nyelvű irónia nagymestereinek tollából első ízben egy kötetben!Három önálló, egymással mégis szorosan összefüggő regényt adunk közre: Jonathan Swift: Gulliver utazásai, Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba; Capillária.A művek mindegyike számtalan kiadást megért már a legkülönbözőbb variációkban, eddig azonban még sohasem jelentek meg egy kötetben. Karinthy, miután lefordította Swift könyvét, az abban szereplő négy út mellé megírta az ötödik, majd a hatodik részt. Az eredeti nyolc helyszín – Liliput, Brobdingnag, Laputa, Balnibarbi, Luggnagg, Glubbdubdrib, Japán és Hauhnhnmország – így egészült ki Faremidó és Capillária tudományos-fantasztikus igényű leírásával.  Az akár hosszú-hosszú évekig tartó utazások végén, bár rengeteg egzotikus tájat, élővilágot, politikai és társadalmi berendezkedést, valamint a legváltozatosabb fantázialényeket ismerheti meg az ideálisnál nemegyszer jóval közelebbről, a kalandor mégis mindig megtér hazájába és családjához.

Csejtei Dezső (1951–) filozófiatörténész, műfordító, hispanista, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa. Fő kutatási területe a spanyol és a német filozófia története, valamint a filozófiai tanatológia. Nicolás Gómez Dávila (1913–1994) kolumbiai filozófus élete java részét magánkönyvtárában töltötte, Bogotában. Főművét az a több mint tízezer széljegyzet jelenti, melyeket élete során öt kötetben publikált. Önmagát „reakciós” gondolkodónak tartotta.Jelen kötet két szerző, Gómez Dávila és Csejtei Dezső „együttműködésének” terméke. Egyrészt bő válogatást kínál azokból a széljegyzetekből, melyekben a kolumbiai gondolkodó a baloldalisággal, a liberalizmussal és a forradalommal, haladással kapcsolatos nézeteit fejti ki gyakran szellemes formában. Másrészt a széljegyzetekhez kapcsolódnak Csejtei Dezső kommentjei, a szabad képzelőerő és a személyes megfogalmazás termékei. Ezek tömörségben éppúgy igyekeznek felvenni a versenyt a széljegyzetekkel, mint az ironikus, olykor humoros hangvételben, s az a mélységeskeserűség is átdereng rajtuk, mellyel a két szerző a modernitás világát szemléli. Ezen „együttműködés” következtében széljegyzetek és kommentek olyan szimbiózisba lépnek, amely az olvasót további töprengésre ösztönözheti.A kötetet Dávila munkásságát röviden elemző előszó teszi teljessé.