21. Század Kiadó
vydavateľstvo
Dopaminkölykök
A Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? New York Times bestseller szerzőjétől
A digitális korszak csendben lopakodott be a nappalinkba: a kanapénkra telepedett, s velünk jön az autóba, sőt az ágyunkba is. Az ultrafeldolgozott ételek ugyanilyen alattomos módon vették át az uralmat a konyhában: beköltöztek a hűtőnkbe, és befurakodtak a gyerekeink uzsonnásdobozába is.
Ha aggaszt, hogy a kamaszod folyton a telefonján vagy a tabletjén lóg, ha a kisgyereked ingerlékeny lesz, amikor kikapcsolod a mesét, és ha úgy érzed, képtelenség megálljt parancsolni az édességnek és a nassolásnak, akkor ez a könyv neked szól.
Szülőként egyszerre szeretnénk megvédeni gyerekeinket a túl sok képernyőtől és a műkajáktól, miközben tudjuk: ez a világ már nem olyan, mint a mi gyerekkorunk volt. Ez a könyv abban segít, hogy tiltások és bűntudat helyett megértsük, hogyan működik a gyerekek agya ebben az új környezetben, és milyen apró, mégis hatásos lépésekkel változtathatjuk meg a családi szokásokat.
A Dopaminkölykök egyszerre mutatja be a legújabb idegtudományi eredményeket és az ezekre épülő, hétköznapi stratégiákat. Nem gyors megoldást ígér, hanem tartós átalakulást. Az eredmény több valódi játék, beszélgetés, mély alvás és koncentrált figyelem – egyszóval nyugodtabb, derűsebb gyerekkor és családi élet.
5 lépéses, 4 hetes használati útmutató a jobb gyerekkorért
Michaeleen Doucleff, PhD író, tudományos újságíró, aki több mint egy évtizeden át készített anyagokat az amerikai közszolgálati rádió- és médiatársaságnak. 2015-ben tagja volt annak a csapatnak, amelynek a nyugat-afrikai ebolajárványról készített tudósításait díjjal tüntették ki. Kémiából doktorált a Kaliforniai Egyetemen, és az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek posztdoktori ösztöndíjasa is volt. Első kötete, A Hogyan neveljünk kedves és önálló felnőtteket? az elmúlt évek egyik legsikeresebb gyerekneveléssel foglalkozó könyve: New York Times bestseller lett, és harminc nyelvre fordították le.
Michaeleen Doucleff, PhD
Mondd el, hol fáj
Krónikus hátfájás, migrén, ízületi kínok, súlyos kimerültség: ha régóta együtt élsz a fájdalommal, ez a könyv neked szól.
Világszerte csaknem 1,5 milliárd ember tapasztalja meg élete során, mit jelent a krónikus fájdalom. Ez az arány azt jelenti, hogy ma ez a leggyakoribb, életminőséget rontó egészségügyi problémák egyike.
Dr. Rachel Zoffness világhírű fájdalompszichológus nem csodaszert ígér, hanem valami sokkal erősebbet: tudást, eszközöket és kontrollt. A szemlélete egyszerre tudományos és mélyen emberi: közérthetően, humorral és valódi páciensek példáival mutatja meg, hogy a fájdalom nem csak a test ügye - az agyunk, az érzelmeink, a félelmeink, a múltunk, a társas kapcsolataink is alakítják. És ha ezek változnak, átalakul a fájdalomélmény is.
A leghatásosabb fájdalomcsillapító tehát nem egy új gyógyszer. Hanem az, ha megérted a tested, az elméd és a lelked jelzéseit. Ebben segít ez a könyv.
Ha krónikus fájdalommal élsz, vagy ha egy szeretted küzd vele, ez a könyv megkerülhetetlen.
Dr. Rachel Zoness, MS, PhD fájdalomszakértő és fájdalompszichológus. A Kaliforniai Egyetem Orvostudományi Karának klinikai adjunktusa, a Stanfordon is rendszeresen tart előadásokat. Elnyerte a rangos Mayday Fellowship ösztöndíjat, tagja volt az Amerikai Fájdalomkutatási Társaság és a Gyermekfájdalomgyógyászati Társaság igazgatótanácsának. Tanácsadóként integrált fájdalomkezelési programok kidolgozásában működik közre világszerte. A krónikus fájdalom területén a szemléletünket gyökeresen átformáló Mondd el, hol fáj az első könyve, amelynek jogai több mint huszonöt országba keltek el.
Feltámasztott szerelem
Egy házasság, amelyet majdnem romba dönt egy tragédia...
És egy tiltott kísérlet, amely szó szerint újraéleszti a szerelmet.
Emery Finch, a zseniális, de munkamániás kutató élete projektjén dolgozik: egy forradalmi technológián, amely képes visszahozni valakit a halál küszöbéről. A házassága azonban eközben lassan darabokra hullik. Egy éjszaka azonban a férje, Luca, tragikus balesetet szenved, és Emery egyetlen döntéssel mindent kockára tesz: beveti a kísérleti eljárást, hogy megmentse.
Luca visszatér, de semmire sem emlékszik közös életükből, csak arra a különös, makacs vonzalomra, amely ehhez az ismeretlen nőhöz köti. Képesek-e újra egymásba szeretni, ha a kellemes emlékek törlődtek, a kapcsolat problémái viszont nagyon is megmaradtak?
A Feltámasztott szerelem szexi, fordulatos és szívet facsaró regény a második esély mindent felülíró erejéről.
Az Esthajnal vegyesbolt
A cseresznyefa hangja és más történetek
A város egyik félreeső szegletében, a szürkületben néha felbukkan egy különös kisbolt. Nem nappal, nem éjjel - hanem a kettő között: alkonyatkor. A polcain nemcsak üdítők és szendvicsek sorakoznak, hanem rég elfelejtett tárgyak is: egy elveszett levél, egy gyerekkori játék, egy megsárgult fénykép. Ez az üzlet azokat várja, akik valamit elveszítettek - egy barátot, egy szerelmet, önmagukat. Mindenki más történettel érkezik, és egy apró csodával távozik.
Ha elvarázsoltak Az eltűnő Cseresznyevirág Könyvesbolt szelíd, japán csodái, akkor itt az új menedékhelyed: egy különös üzlet az alkonyi szürkületben, ahol nemcsak elveszett tárgyak, hanem elfeledett érzések is hazatalálnak.
Fiatal olvasóinknak ajánljuk.
Saki Murayama japán író, aki főként gyerek- és ifjúsági irodalmat, illetve hangulatos mágikus realista történeteket ír. Több bestseller szerzője. Az Esthajnal vegyesbolt sorozat darabjai több mint félmillió példányban keltek el Japánban. A kötet elbeszélései mind ehhez a varázslatos üzlethez kapcsolódnak, és a szív legmélyebb érzéseit szólaltatják meg.
Három nyár
A Sunday Times bestsellerszerzője"Romantikus, drámai és letehetetlen." - My WeeklyAz ártatlanság nyara, 1957A citromfák árnyékában Raffaella Parisi türelmetlenül várja, hogy a kis halászfaluba, Puglia tengerpartjára megérkezzenek a nyári vendégek. Leginkább a gazdag Franchetti család fiára, Cosimóra kíváncsi.A változás nyara, 1958Raffaella két szerelem között őrlődik, de választania kell a hagyomány és a szíve vágya között.A sorsdöntő nyár, 1961Vajon Raffaella kockára meri tenni az életét a jövőért, amelyről mindig is álmodott?"Sodró lendületű, napfényben fürdő és káprázatosan romantikus; a Három nyár úgy ragadja meg az első szerelem fájdalmát és reményét, ahogyan csak Karen Swan képes. Olyan történet, amelyben könnyű elveszni: szenvedéllyel, szépséggel és szívfájdalommal teli - annyira érzékletes, hogy szinte éreztem az 1950-es évek Olaszországának citromillatú levegőjét, miközben faltam az oldalakat."Marissa Stapley"Két család egymásba fonódó, váratlan fordulatokkal teli, gyönyörűen megírt története." Sue Moorcroft"Szenvedéllyel, árulással és a szív bonyolult vágyaival teli történet."Evie Woods"Lenyűgöző, romantikus és atmoszférikus."Adriana Trigiani"Csodálatos, magával ragadó, titkokkal és áldozatokkal átszőtt, letehetetlen regény."Amanda Geard"Elbűvölő, drámával teli, napsütötte romantika."Woman's WeeklyKaren Swan nemzetközi bestsellerszerző, huszonkilenc regényéből eddig világszerte több mint ötmillió példány kelt el. Rendkívül termékeny alkotó, évi két új kötettel jelentkezik, történetei pedig nemcsak a mély, bonyolult érzelmek, hanem az erősen atmoszférikus, emlékezetes helyszínek miatt is különlegesek.Az utazást kutatásnak tekinti: minden új regény előtt elutazik az adott helyszínre, hogy első kézből tapasztalja meg azt a világot, amelyben könyveinek szereplői mozognak. Egykori divatszerkesztőként éles szemmel figyeli meg az emberek viselkedését, stílusát és gesztusait, hogy aztán mindezt finoman beleépítse karaktereinek megjelenítésébe is. Az angliai Sussexben él családjával és három kutyájával.Fordította: Bakay Dóra
Na stiahnutie
12,08 €
Otthonról haza
Útközben talált történetekCsepelyi Adrienn novelláskötetében az otthon néha egy gyerekkori emlék, egy étel közös felemlegetése, egy régi tárgy tapintása vagy egy jóindulatú szomszéd gesztusa. Máskor fájdalom vagy éppen tragikum. Mert a szülőföldet, bárhová sodorjon is bennünket az élet, az ember mindenüvé magával hurcolja.Ezek az útközben talált történetek mindannyiunk számára ismerős terekből és helyzetekből indulnak: lakásokból, falusi utcákból, udvarokból, piacokról, lépcsőházakból, vidéki és városi emlékezetből. Legnagyobb értékük pedig, hogy őszintén és kérlelhetetlenül szembesítenek bennünket az élet törvényszerűségeivel, miközben a mélyükön mindig ott csillog az emberség, a megértés és a szerző kifogyhatatlan együttérzése.A Heinrich Annamária illusztrációival díszített gyűjtemény Csepelyi Adrienn tízévnyi novellatermésének legjavából válogat."Szilvavirágillat száll, meg-megcsap az éles szélben. A falu végén dühödt kék az ég, az összes fényt a fehér szirmokra irányították, mintha csak azt akarná megmutatni a Jóisten, mire kell koncentrálnunk a viharban.A férfi hajnal óta ás, láttam akkor is, amikor boltba mentem tojásért. A kézfeje messziről vöröslik. A ház melletti keskeny sávban fagyközeli lehet még a levegő, hiába az aranysárga napsütés, visszafordultunk a télbe.Biccentünk, elhaladok.Nem ismerem. Mostanában költözhettek ide, amíg nem voltam idehaza. Ritkán jövök. Mire megjelenek, már ki is koptam a tájból, újra nyomot kell hagynom benne, hogy ne felejtsem el magam én se."Csepelyi Adrienn 1984-ben született, és az ország keleti csücskében, a szabolcs-szatmár-beregi Penyigén nőtt fel. Kulturális újságíró, publicista, műsorvezető. Junior Prima-díjas, Népszabadság-díjas, Hüpátia-médiadíjas, a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj különdíjasa. Belemenés címmel 2018-ban jelent meg első regénye, 2024-ben CAMPUS 15 címmel riportkönyvet írt a debreceni Campus fesztiválról.Nagymamám magyaráz című műfajteremtő kötete - amely eredetileg családi nyelvjárásgyűjtésnek, emlékrögzítésnek indult, és amely végül kollektív emlékezetünk markáns lenyomata lett - 2025-ben jelent meg a 21. Század Kiadónál.
Na stiahnutie
12,65 €
Éjféli titok
"Szerelem, szenvedély, dráma, erőszak, fenyegetés és veszély - ezekbe a szereplőkbe bele fogsz szeretni!" - Santa Montefiore, a Ház a tengernél és a Deverill-krónikák-sorozat szerzőjeSzt. Kilda lakóinak sorsa nagyszabású fináléhoz érkezikA vad sziget-sorozat, negyedik részJayne mindig is értett hozzá, hogyan kell titkot tartani - különösképpen olyankor, ha az a titok az övé.Jayne Ferguson valamit alaposan megtanult az életben: minden áldás egyben átok is. Hozzáment a legjóképűbb férfihoz Szent Kilda szigetén, de férjéről kiderült, hogy agresszív.Örökölte anyja látnoki képességeit, de csak Szent Kilda lakóinak halálát érzi meg előre. Megtanulta, hogy jobban jár, ha magának való életet él. Egy családját sújtó haláleset után tovább romlik a házassága, és Jayne rá nem jellemző módon barátot szerez.Boldog napok köszöntenek rá, noha örömre nincs ok: kezdetét veszi a sziget lakosságának kitelepítése.Az indulatok a tetőfokukra hágnak, és Jayne előre tudja, hogy szembe kell nézniük a múlttal. Még valaki meg fog halni.Karen Swan sikerkönyvei a világ minden táján évek óta az eladási listák élén szerepelnek. Egy sor Sunday Times-bestseller fűződik a nevéhez, nyári romantikus regények és karácsonyi történetek egyaránt. Történelmi sorozata a Skócia partjainál található Saint Kilda szigetén játszódik, amelynek lakosságát 1930 nyarán telepítették ki.Fordította: Simonyi Ágnes
Na stiahnutie
12,37 €
Szívdobbanások
Sunday Times bestsellerIkon. Legenda. Rejtély.Senki sem teniszezett úgy, mint Björn Borg.A svéd klasszis hihetetlen atletikusságával, brutális ütőerejével és ikonikus stílusával tizenöt évesen robbant be a tenisz élvonalába, és néhány év alatt örökre megváltoztatta a sportágat. Tizenegy Grand Slam-trófeát nyert, köztük öt egymást követő wimbledoni címet, és minden idők egyik legnagyobb játékosaként vált legendává. Aztán mindössze huszonhat évesen váratlanul bejelentette visszavonulását - és eltűnt a tenisz világából.Az évtizedeken át hallgató sztár most először töri meg a csendet.Szívdobbanások című memoárjában kendőzetlen őszinteséggel mesél pályafutásának sorsfordító pillanatairól, a John McEnroe-val vívott legendás rivalizálásról és az 1980-as wimbledoni döntő kulisszatitkairól. Beszél gyerekkoráról, a világhírnévhez való viszonyáról, és a mélypontokról, amelyekről a nyilvánosság egészen eddig semmit nem tudott.Ez a könyv egyszerre bepillantás egy rejtélyes sportikon életébe, illetve felemelő történet küzdelemről, bukásról és újrakezdésről.,,...tudtam, hogy életem legnagyobb meccse vár rám, amiben a legmakacsabb ellenfelemmel, vagyis saját magammal és a drogokkal kell megküzdenem. Az ikrek jegyében születtem, és mindig is éreztem, hogy két személyiség lakozik bennem, körülbelül úgy, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Egy kisördög ül a vállamon, és makacsul próbál magával rántani a mélybe.",,Egészen rendkívüli tisztelettel tekintek Borgra. Felfoghatatlanul nagy játékos volt, és óriási, amit a teniszért tett. Minden perc, amit az ember vele tölthet, valódi kiváltság."Roger Federer,,Amikor egymás ellen játszottunk, nyilvánvalóvá vált, hogy abban van valami különleges... Jobbá tettük egymás játékát. Ő az enyémet biztosan."John McEnroe,,...Borg felfedi, hogy a pályán mutatott jéghideg külső mögött volt egy másik énje is, aki hangulatokban és tettekben rendkívül szélsőséges kilengésekre volt hajlamos - különösen a pályán kívüli életben."tennisnow.com,,Egyetlen modern teniszkarrier sem volt ilyen rövid, és mégis ilyen ragyogó."atptour.com,,Volt benne valami megmagyarázhatatlan. Nem tudom, mi, és miért, de így van. Bizonyos emberek, anélkül, hogy bármit is tennének érte, elképesztő kisugárzással rendelkeznek."John McEnroe,,Björn teljesen más kategória. Mindent bevetettem ellene, de egy pillanatra sem mosolyodott el, és ez csak ráerősített a varázsára, amikor ellenem vagy Mac ellen játszott. Mi teljesen megőrültünk a pályán, ő pedig csak hátradőlt, mintha egy laza vasárnapi sétán lenne."Jimmy ConnorsFordította: Herczegh Gabriella
Na stiahnutie
12,65 €
Én uram és legyőzőm
A Francia Akadémia nagydíját nyerte el a regény, melynek szerzőjét az európai irodalom legnagyobb tehetségei közt tartják számon, műveit tucatnyi nyelvre fordították le.Témája egy szerelmi háromszög és egy bűntény: Tina, Edgar és Vasco története mintha Verlaine és Rimbaud kis híján gyilkosságba torkolló viharos kapcsolatát idézné fel.Különleges humorú, abszurd, mégis harmonikusan megkomponált mű ez. Olvashatjuk szerelmi történetként, de visszájára fordított, olykor paródiába hajló krimiként is. Irodalmi utalásai igazi csemegét kínálnak az értő olvasónak.François-Henri Désérable 1987-ben született, profi jégkorongozóból lett író. Már az első novelláskötete nagy visszhangot vert, és számos irodalmi díjat elnyert. És a siker folytatódott: 2015-ben kiadott első regénye, az Évariste, amelyben a modern algebra megalapozójának, a Galois-elmélet megalkotójának, Évariste Galois matematikus-zseninek rövid, de ugyancsak mozgalmas életét eleveníti fel, az év könyvszenzációjának számított. Magyarul is olvasható, Egy bizonyos Piekielny úr című regénye pedig egy irodalmi zseni, Romain Gary, alias Émile Ajar nyomába ered.Fordította: Jancsó Júlia
Na stiahnutie
11,24 €
A harcos
Lebilincselő, bensőséges portré minden idők egyik legnagyobb teniszezőjéről, Rafael Nadalról, és arról, hogyan lett a mallorcai kisfiúból a teniszpályák királya.
A harcos középpontjában Nadal páratlan teljesítménye áll, hiszen tizennégy Roland Garros-győzelme minden idők egyik legnagyobb egyéni sportsikere. Bár Nadal két wimbledoni és négy US Open-címével bebizonyította, hogy bármilyen pályán megállja a helyét, igazi birodalma a salak maradt - az a közeg, ahol pörgős tenyerese, kivételes taktikai érzéke és rendíthetetlen mentális ereje szinte legyőzhetetlenné tette.
Clarey több évtizedes riporteri tapasztalatára és Nadallal, a csapatával, valamint a legnagyobb riválisaival - köztük Roger Federerrel - készített interjúkra támaszkodva tárja fel, mi rejlik a sikerek mögött. A könyv egy kivételes sportoló portréja és betekintés egy valódi harcos bajnoki gondolkodásmódjába is.
A színes képmellékletekkel illusztrált kötet a modern sport egyik legnagyobb történetének hiteles és inspiráló krónikája.
Otthonról haza
Csepelyi Adrienn novelláskötetében az otthon néha egy gyerekkori emlék, egy étel közös felemlegetése, egy régi tárgy tapintása vagy egy jóindulatú szomszéd gesztusa. Máskor fájdalom vagy éppen tragikum. Mert a szülőföldet, bárhová sodorjon is bennünket az élet, az ember mindenüvé magával hurcolja.
Ezek az útközben talált történetek mindannyiunk számára ismerős terekből és helyzetekből indulnak: lakásokból, falusi utcákból, udvarokból, piacokról, lépcsőházakból, vidéki és városi emlékezetből. Legnagyobb értékük pedig, hogy őszintén és kérlelhetetlenül szembesítenek bennünket az élet törvényszerűségeivel, miközben a mélyükön mindig ott csillog az emberség, a megértés és a szerző kifogyhatatlan együttérzése.
A Heinrich Annamária illusztrációival díszített gyűjtemény Csepelyi Adrienn tízévnyi novellatermésének legjavából válogat.
,,Szilvavirágillat száll, meg-megcsap az éles szélben. A falu végén dühödt kék az ég, az összes fényt a fehér szirmokra irányították, mintha csak azt akarná megmutatni a Jóisten, mire kell koncentrálnunk a viharban.
A férfi hajnal óta ás, láttam akkor is, amikor boltba mentem tojásért. A kézfeje messziről vöröslik. A ház melletti keskeny sávban fagyközeli lehet még a levegő, hiába az aranysárga napsütés, visszafordultunk a télbe.
Biccentünk, elhaladok.
Nem ismerem. Mostanában költözhettek ide, amíg nem voltam idehaza. Ritkán jövök. Mire megjelenek, már ki is koptam a tájból, újra nyomot kell hagynom benne, hogy ne felejtsem el magam én se."
Csepelyi Adrienn 1984-ben született, és az ország keleti csücskében, a szabolcs-szatmár-beregi Penyigén nőtt fel. Kulturális újságíró, publicista, műsorvezető. Junior Prima-díjas, Népszabadság-díjas, Hüpátia-médiadíjas, a Szegénységről Méltósággal Sajtódíj különdíjasa. Belemenés címmel 2018-ban jelent meg első regénye, 2024-ben CAMPUS 15 címmel riportkönyvet írt a debreceni Campus fesztiválról.
Nagymamám magyaráz című műfajteremtő kötete - amely eredetileg családi nyelvjárásgyűjtésnek, emlékrögzítésnek indult, és amely végül kollektív emlékezetünk markáns lenyomata lett - 2025-ben jelent meg a 21. Század Kiadónál.
Három nyár
Az ártatlanság nyara, 1957
A citromfák árnyékában Raffaella Parisi türelmetlenül várja, hogy a kis halászfaluba, Puglia tengerpartjára megérkezzenek a nyári vendégek. Leginkább a gazdag Franchetti család fiára, Cosimóra kíváncsi.
A változás nyara, 1958
Raffaella két szerelem között őrlődik, de választania kell a hagyomány és a szíve vágya között.
A sorsdöntő nyár, 1961
Vajon Raffaella kockára meri tenni az életét a jövőért, amelyről mindig is álmodott?
Szívdobbanások
Sunday Times bestseller
Ikon. Legenda. Rejtély.
Senki sem teniszezett úgy, mint Björn Borg.
A svéd klasszis hihetetlen atletikusságával, brutális ütőerejével és ikonikus stílusával tizenöt évesen robbant be a tenisz élvonalába, és néhány év alatt örökre megváltoztatta a sportágat. Tizenegy Grand Slam-trófeát nyert, köztük öt egymást követő wimbledoni címet, és minden idők egyik legnagyobb játékosaként vált legendává. Aztán mindössze huszonhat évesen váratlanul bejelentette visszavonulását – és eltűnt a tenisz világából.
Az évtizedeken át hallgató sztár most először töri meg a csendet.
Szívdobbanások című memoárjában kendőzetlen őszinteséggel mesél pályafutásának sorsfordító pillanatairól, a John McEnroe-val vívott legendás rivalizálásról és az 1980-as wimbledoni döntő kulisszatitkairól. Beszél gyerekkoráról, a világhírnévhez való viszonyáról, és a mélypontokról, amelyekről a nyilvánosság egészen eddig semmit nem tudott.
Ez a könyv egyszerre bepillantás egy rejtélyes sportikon életébe, illetve felemelő történet küzdelemről, bukásról és újrakezdésről.
„...tudtam, hogy életem legnagyobb meccse vár rám, amiben a legmakacsabb ellenfelemmel, vagyis saját magammal és a drogokkal kell megküzdenem. Az ikrek jegyében születtem, és mindig is éreztem, hogy két személyiség lakozik bennem, körülbelül úgy, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Egy kisördög ül a vállamon, és makacsul próbál magával rántani a mélybe.”
Baráti beszélgetések (puhatáblás)
Több mint 1 millió eladott példány
Frances hidegfejű, érzékeny fiatal nő, aki Dublinban tanul, és közben írói pályáját építgeti. Legjobb barátnője a szépséges, magabiztos, ám kissé hiú Bobbi. Egyik este megismerkednek egy ismert fotóssal, és egyre közelebb kerülnek hozzá. Francesnek különösen imponál az idősebb nő ízléses otthona és jóképű férje, Nick. Frances és a férfi flörtölni kezdenek, de kalandjuk, ami kezdetben ártalmatlan szórakozásnak indul, később fájdalmas érzésekhez vezet.
A Baráti beszélgetések hibátlanul megkomponált, finoman ironikus történet felnőtté válásról, a fiatalok sérülékenységéről, és arról, milyen zavarbaejtően nehéz fiatal felnőttként szeretni, határokat húzni - és közben nem elveszíteni önmagunkat.
SALLY ROONEY 1991-ben született Írország nyugati részén. Publikált a New Yorkerben, a New York Timesban, a Grantában és a London Review of Booksban. Regényei - Baráti beszélgetések; Normális emberek; Hová lettél, szép világ; Intermezzo - magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában jelentek meg.
Géniusz Focikvíz
A Géniusz Focikvíz a tévénézők szeretetét már elnyerő vetélkedőműsor készítőinek tematikus különkiadványa, amely a 2026-os világbajnoksághoz kapcsolódva teszi próbára a kvíz- és focirajongók ismereteit.
Kvízkérdéseket megoldani jóval több, mint egyszerű kikapcsolódás: kinek szórakozás, kinek játék, kinek sport, kinek szenvedély, kinek mindez együtt. Ugyanezt elmondhatjuk a labdarúgásról is, kiegészítve azzal, hogy a foci mindemellett stratégiák egymásnak feszülése, labdával vívott háború, ihletett pillanatokban pedig nagybetűs Művészet.
A Géniusz Focikvíz a tévénézők szeretetét már elnyerő vetélkedőműsor készítőinek tematikus különkiadványa, amely a 2026-os világbajnoksághoz kapcsolódva teszi próbára a kvíz- és focirajongók ismereteit. A feladványok bajnokságok és kupaküzdelmek felejthetetlen pillanatait idézik fel, napjaink sztárjaihoz és a múlt legendáihoz kötődő tudásunkat tesztelik, olyan gólokra emlékeztetnek, melyek földön túli örömöket okoztak - vagy melyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk.
Melyik edzőt szokás a Special One, azaz a Különleges néven emlegetni? Melyik az egyetlen válogatott, amelyik részt vett minden eddigi világbajnokságon? Ki szerezte 2026-ig a legtöbb gólt a Bajnokok Ligájában? Melyik magyar játékos lőtt gólt a franciáknak a 2020-as Európa-bajnokságon? Hányszor lépett pályára az Aranycsapat a klasszikus Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Budai II., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor felállásban?
Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel találkozhatunk a Géniusz Focikvíz-t forgatva. A könyv sokszínű feladványait fejthetjük egyedül, ha szeretnénk megtudni magunkról, Messi vagy Ronaldo pályafutását ismerjük-e jobban, de játszhatunk párban vagy csapatokban is, ha kíváncsiak vagyunk, ki tud többet a Liverpoolról, a stadionok világáról, a vb-k és Eb-k emlékezetes pillanatairól vagy a magyar válogatottról.
A magyar tenger kalózai - Alvilág és felvilág a Balaton partján
Bemutatja az egymással rivalizáló legendás siófoki szórakozóhelyeket, a diszkók világát, ahol a kidobóemberek osztották a törvényt és a hírhedt veszprémi alvilágot, ami a főváros legveszedelmesebb gengsztereit szolgálta ki. Az eldobott kézigránátok, védelmi pénzek, a megtorlást hozó árulások földjét. Piti bűnözők és nagypályás maffiózók, kalandorok és szélhámosok, akik a tóparton próbáltak birodalmat építeni - néha szó szerint a semmiből.Addig kóstolgatták egymást a kishalak, amíg a nagyhal befalt mindent...A Balaton nekünk a lángos, a romantikus naplemente, a zajos családi nyaralás.De mi történik, miután lemegy a nap?2025 őszén a rendőrség elfogta egy huszonnyolc évvel korábbi robbantásos merénylet gyanúsítottjait. Az 1997 nyarán meggyilkolt férfi a balatoni éjszakai élet ismert figurája volt. Terepjárója éppen Balatonalmádi felé tartott, amikor felrobbant a férfi alatt. A detonáció nemcsak egy embert ölt meg - egy korszak kapuját is berúgta.Innen indul Dezső András új kötete.A Maffiózók mackónadrágban, a Magyar kóla, a Fedősztori és a Nagyfőnök című bestsellerek szerzője most a Balaton sötét oldalát tárja fel. Bemutatja az egymással rivalizáló legendás siófoki szórakozóhelyeket, a diszkók világát, ahol a kidobóemberek osztották a törvényt és a hírhedt veszprémi alvilágot, ami a főváros legveszedelmesebb gengsztereit szolgálta ki. Az eldobott kézigránátok, védelmi pénzek, a megtorlást hozó árulások földjét. Piti bűnözők és nagypályás maffiózók, kalandorok és szélhámosok, akik a tóparton próbáltak birodalmat építeni - néha szó szerint a semmiből.Hiszen a Balaton nem csak a pihenni vágyók és az ügyeskedők paradicsoma volt. A vadkelet éveiben erős és befolyásos figurák keresztezték egymás útját, miközben ugyanaz a cél vezette őket: meghódítani a tavat. És mire a szivarfüst eloszlott, a diszkófények kihunytak, a régi maffiózók mackónadrágot húztak, a helyükre egy új elit lépett, akik visszautasíthatatlan ajánlatokkal, házilag írt törvényekkel terjeszkednek, a tét pedig már milliárdokban mérhető.Ez a könyv a magyar tengerért vívott hol zajos, hol csendes harc igaz története.
Na stiahnutie
12,65 €















