21. Század Kiadó strana 41 z 65
vydavateľstvo
A sztori, amire emlékezni fogsz
Ha úrrá leszel a történeteiden, úrrá leszel az életeden. Történetmondással mindent el lehet érni – a vezetői kommunikáció javításától kezdve az értékesítők motiválásán keresztül a konkurencia ügyfeleinek átcsábításáig. Ez a legújabb, legátütőbb üzleti eszköz. Kindra Hall bemutat négy történettípust, amelyekkel a beszélő megkülönböztetheti magát a többi beszélőtől, magára vonhatja a hallgatóság figyelmét, és javíthat vállalkozása pozícióján. Értéktörténet – ezzel meggyőzöd az ügyfelet, hogy szüksége van a termékedre vagy szolgáltatásodra. Alapítótörténet – ezzel meggyőzöd a befektetőket és az ügyfeleket, hogy érdemes a vállalatodba fektetniük. Céltörténet – ezzel összehangolod és motiválod az alkalmazottakat és kollégákat. Ügyféltörténet – ennek révén terméked vagy szolgáltatásod használója közkinccsé teheti autentikus tapasztalatait. A történetmondás egyszerű, tanulható készség, amelyet bárki elsajátíthat. A sztori, amire emlékezni fogsz feltárja, hogy emelkednek ki a jók közül a legjobbak. Esettanulmányok, cégprofilok, anekdoták és saját, eredeti kutatások felhasználásával, lépésekre bontva mondja el, hogyan találj rá a saját történeteidre, és hogyan dolgozd ki azokat – üzleti céljaid szolgálatába állítva. Mindenkiben ott vannak a történetek – csak nem mindenki mondja el. Neked mi a sztorid? És hogyan fogod elmondani? Kindra Hall profi történetmondó, Amerika-szerte ismert, díjnyertes szónok. Írásait közölte az Entrepreneur.com. Heti rovata van az Inc. magazinnál, a Success magazin állandó szerzője. New Yorkban él férjével és két gyermekükkel. Ez az első könyve magyarul. „Akármiben utazol, akárhol tartasz a karrieredben, erre a könyvre most azonnal szükséged van. Praktikus, vicces és igaz. Kindra könyve örök darab.” - Seth Godin, a Na, ez már marketing! című New York Times bestseller szerzője „A történetmondás kulcsfontosságú üzleti készség. Vonzóvá teszi az adatokat, hatékonyabbá a kommunikációt. A történetmondás Kindra Hall könyvéből mindenki számára hozzáférhetővé válik. Nem kell nagy írónak lenned ahhoz, hogy elmondj egy szuper sztorit, csak azt kell tudnod, milyen A sztori, amire emlékezni fogsz.” - Charles Duhigg, az Okosabban, gyorsabban, jobban és A szokás hatalma című bestsellerek szerzője „A sztori ez: a vállalkozásod jelenlegi állapotában megveszed azt a könyvet, együltő helyedben elolvasod, ahogy én tettem, teljesen eldurran a fejed, és a vállalkozásod rohamos javulásba kezd. Vége. Sokan mondanak el sztorikat, de kevesen teszik ezt ragyogóan, és egyetlen ember van, aki be tudja mutatni, hogyan csináld. Ez Kindra sztorija, és ennek a könyvnek a sztorija.” - Scott Stratten, a szónok / történetmondó Hall of Fame-tagja, bestsellerszerző „A történetmondás mesterség, amely gyakran elvész napjaink kapszulái, szlogenjei és infómorzsái között. Kár érte, ugyanis a nyelvek kezdetei óta sztorikon keresztül teremtünk kapcsolatot egymással. Kindra Hall könyve a legszebb védőbeszéd a történet mellett, és a legjobb útmutató, amelyből megtanulhatjuk, hogyan mondjunk el egy sztorit. Elengedhetetlen forrás minden vállalkozónak és influenszernek.” - Mel Robbins, az 5 másodperces szabály című nemzetközi bestseller szerzője
dostupné aj ako:
Higgyetek bennünk
"Hihetetlen történetünk, avagy mire képes egy szupermenedzser - ez a könyv teljes pompájában meséli el a Liverpool-sztorit." Jordan Henderson A Liverpool FC 2020-ban káprázatos teljesítménnyel megnyerte az Egyesült Királyság első ligáját, a Premier League-et. A focitörténelemben először fordult elő, hogy ugyanaz a brit csapat egyidejűleg birtokolja a BL-győzelmet, a Szuperkupát és a FIFA-klubvilágbajnoki címet. Ez pazar, elsöprő diadal a futball világában. Jürgen Klopp újraélesztette a csapatot, amikor az már harminc éve nem szerzett országos bajnoki címet. A Higgyetek bennünk pengeéles, megvilágító erejű képben összegzi a játékosok, az edzők és a klubvezetők gondolatait. Mindenki megszólal a riportokban, a rajongók, a háttéremberek és a kulcsfigurák, így a csapatkapitány, Jordan Henderson és természetesen maga Klopp is. Kihagyhatatlan kötet a Liverpool FC és Jürgen Klopp rajongóinak - azoknak, akik élnek-halnak a fociért, valamint a kimagasló üzleti és vezetői teljesítmények iránt érdeklődőknek. Melissa Reddy Dél-Afrikában született. Az Independent focirovatának főállású újságírója, emellett a BBC, a Sky Sports és a Premier League Productions számára is készít tudósításokat európai focieseményekről.
Vypredané
13,84 €
dostupné aj ako:
Nyugati szél
Staunch Könyvdíj, 2019 Walter Scott történelmi regénydíj, 2019 - jelölés Waterstones: az év könyvei, 2019 Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai. 15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt. A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját? Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai... „Katartikus, lélegzetelállító regény.” - New York Times Book Review „Életre kelti a középkori Angliát...” - Washington Post „Középkori whodunnit… valóságos időutazás. Hasonló élményt nyújt, mint Hilary Mantel könyvei.” - Financial Times „Irodalmi igényű detektívregény.” - Sunday Times „Samantha Harvey prózája fénylően gyönyörű.” - Daily Express
Vypredané
14,48 €
dostupné aj ako:
Az ételallergia legyőzhető!
Előzzük meg és fordítsuk vissza ezt a huszonegyedik századi kórt Az ételallergia robbanásszerűen terjedő probléma, ebben a könyvben azonban megcsillan az első reménysugár: a családdal és a háziorvossal összefogva örökre megszabadulhatunk tőle. Dr. Kari Nadeau az USA-beli Stanford Egyetemen végzett úttörő kutatásai során több ezer allergiás gyereket kezelt, és bizonyította, hogy az ételallergia nem életfogytig terjedő büntetés, ugyanis az immunrendszer edzhető. Enyhébb és súlyosabb formái egyaránt kezelhetők, enyhíthetők, megszüntethetők. Az immunterápia során ellenőrzött formában, fokozatosan szoktatjuk hozzá a szervezetet az allergénhez. Az immunrendszer átprogramozását célzó, világszínvonalú terápiás módszerek révén dr. Nadeau csapata növelni tudja a kezelés hatékonyságát, és pár hónap alatt elérhetővé teszi a gyógyulást. Dr. Nadeau és Barnett könyve szülőkhöz, gondozókhoz és minden szakemberhez szól – közérthetően tálalja a kutatási eredményeket. Az ételallergia legyőzhető! áttekint minden fontos szempontot: hogyan válasszuk ki az optimális kezelést, hogyan táplálkozzunk a terhesség során, hogyan győzzük le az allergénekkel szembeni félelmet, és hogyan küzdjünk tervszerűen ezzel a globális egészségügyi problémával. „Lányunk számára gyökeresen megváltozott a világ, miután dr. Nadeau kikezelte az életveszélyes ételallergiáját. Ha ételallergiában szenvedsz, vagy egy szeretted abban szenved, muszáj elolvasnod ezt a könyvet!” – Nancy és Steve Carell „Kari Nadeau valódi úttörő: tudományos módszerével kiemelte az allergiakezelés világát a sötét középkorból. Bárkinek, akinek ételallergiája van, vagy fél attól, hogy ételallergiája lesz, reménysugár ez a könyv. Megvilágosító erejű olvasmány, amely feltárja, hogy ejt túszul bennünket a saját immunrendszerünk, és feltárja azt is, hogyan gondoskodjunk róla, hogy ez soha többé ne történjék meg.” – Adam Grant, az Eredetik és az Adni és kapni című New York Times bestsellerek szerzője „Ez a rendkívüli könyv megmutatja, amit korábban lehetetlennek hittünk: igenis véget vethetünk az ételallergia okozta fulladásnak. Van olyan allergia, amelyik pillanatok alatt képes ölni. Dr. Kari Nadeau úttörő immunoterápiás módszere mindent megváltoztat – ez a könyv a legfrissebb tudományos eredményeket hozza el a pácienseknek és családtagjaiknak.” – Dr. Terry Wahls „Briliáns könyv: alapos, naprakészen tudományos, és nem egyszerűsít, mégis érthetővé teszi a komplexitást. Az ételallergia legyőzhető! etalon – minden egészségügyi problémát ezzel a hozzáállással kellene górcső alá venni a doktoroknak, a betegeknek és a családtagjaiknak is.” – Dr. Paul S. Auerbach „Dr. Kari Nadeau és a könyvben található információk megmentették a lányunk életét, és örökre megváltoztatták a családunkat. Hálásak vagyunk.” – J. K. Simmons és Michelle Schumacher „Dr. Nadeau allergiaterápiája megváltoztatta a lányunk életét. Szabadabb, rugalmasabb, és most már igazi gourmet lett belőle a programnak köszönhetően. Magabiztosan ehet az egész család, étterembe járhatunk, nem kell az allergiás rohamtól rettegnünk. Dr. Nadeau bámulatos újító és nagyszerű ember. Ezt a könyvet kötelező elolvasni. Hihetetlenül örülünk, hogy dr. Nadeau megosztja kutatásait az egész világgal."–Tracy Pollan és Michael J. Fox A szerzőkről: Kari Nadeau, MD, PhD, a Stanford Egyetem Sean N. Parker Allergia- és Asztmaközpontjának igazgatója, a világ egyik legkiemelkedőbb szaktekintélye az ételallergia területén. Kutatásairól a világ minden nagyobb lapja és tévécsatornája beszámolt. Sloan Barnett ügyvéd-újságíró, a Green Goes with Everything: Simple Steps to a Healthier Life and a Cleaner Planet című New York Times bestseller szerzője. Gyerekei dr. Nadeau programjának köszönhetően gyógyultak ki az ételallergiából.
Vypredané
13,84 €
Emily örök
„Nagyszabású disztópikus vízió. Emily a legjobb AI karakter HAL 9000 óta.” ? Blake Crouch „Fura és innovatív regény – egyszerre melankolikus, szatirikus és romantikus.” ? Kirkus „A cyberpunk rajongóknak ismerős lesz.” ? Publishers Weekly Veszélyben a bolygó, közeleg a világvége. Már csak néhány hét, és a tudományos prognózisokban szereplő időponthoz képest 5 milliárd évvel korábban megszűnik működni a Nap. Az intelligenciánk vagy az érzelmi életünk tesz bennünket emberré? Emily Eternal egy tudósok által, laboratóriumban kifejlesztett mesterséges intelligencia, emberi tudat, ami képes bármilyen emberi testbe és elmébe belebújni. Feladata, hogy megértse az ember biológiai és érzelmi működését, és túlélési stratégiákat gyártson, hogy információs kapszulába tömörítve mentsék át az emberiség tudását és génállományát, miután a Föld megszűnt emberi élettérként létezni. Sikeres lehet-e Emily küzdelme anélkül, hogy átélné a barátságot és a szerelmet? M. G. Wheaton forgatókönyvíró, producer és újságíró. Többek közt a Hollywood Reporterben és a Total Filmben jelentek meg cikkei. Los Angelesben él feleségével és gyerekeivel. Ez az első regénye.
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Hazafelé
A Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjétől.
A 2000-es évek elején Lev a sorozatos gyárbezárásokat és felesége halálát követően Kelet-Európából Londonba megy, munkát keres, amiből eltarthatja édesanyját és kislányát. Egy ír vízvezetékszerelő, Christy házában talál kiadó szobát, aki szintén elveszítette a családját. Lev ellenségesnek érzi a környezetet, furcsának látja a briteket – de talán Christy személyében barátra találhat?
A Hazafelé bújtatottan, az emigránslét köznapi nehézségei kapcsán teszi fel a nagy kérdéseket: hová tartozunk valójában? Mi az, ami tényleg fontos az életben? Rose Tremain zseniálisan kifinomult prózaíró.
Orange Broadband-díj
„Rose Tremain nem fantáziavilágokat teremt, hanem alternatív valóságokat.” – New York Times
„Tremain éles szemmel figyeli meg a pénzes londoniak sekélyes önzését – részletgazdag, életteli könyv.” – Guardian
„Hihetetlenül emberi.” – Sunday Telegraph
„A Hazafelé témái a veszteséget, az elszigetelődést, a gyászt és a melankóliát ölelik fel... Mint mindig, Tremain élvezetes, roppanós precizitással fogalmaz.” – Observer
Rose Tremain (1943-) Whitbread-, Orange-, Dylan Thomas-, Femina Étranger-, James Tait Black- és Giles Cooper-díjas angol író, Norfolkban él férjével.A 21. Század Kiadónál olvasható művei: Gustav-szonáta, Zene és csend, A kegyelem szigetei. Könyvei harminc országban jelennek meg.
Predaj skončil
7,30 €
dostupné aj ako:
Emily örök
„Nagyszabású disztópikus vízió. Emily a legjobb AI karakter HAL 9000 óta.” - Blake Crouch
„Fura és innovatív regény - egyszerre melankolikus, szatirikus és romantikus.” - Kirkus
„A cyberpunk rajongóknak ismerős lesz.” - Publishers Weekly
Veszélyben a bolygó, közeleg a világvége. Már csak néhány hét, és a tudományos prognózisokban szereplő időponthoz képest 5 milliárd évvel korábban megszűnik működni a Nap.
Az intelligenciánk vagy az érzelmi életünk tesz bennünket emberré?
Emily Eternal egy tudósok által, laboratóriumban kifejlesztett mesterséges intelligencia, emberi tudat, ami képes bármilyen emberi testbe és elmébe belebújni. Feladata, hogy megértse az ember biológiai és érzelmi működését, és túlélési stratégiákat gyártson, hogy információs kapszulába tömörítve mentsék át az emberiség tudását és génállományát, miután a Föld megszűnt emberi élettérként létezni.
Sikeres lehet-e Emily küzdelme anélkül, hogy átélné a barátságot és a szerelmet?
M. G. Wheaton forgatókönyvíró, producer és újságíró. Többek közt a Hollywood Reporterben és a Total Filmben jelentek meg cikkei. Los Angelesben él feleségével és gyerekeivel. Ez az első regénye.
Predaj skončil
7,58 €
dostupné aj ako:
Ütközés 2.
Van ?úgy, hogy nincs holnap, és az életed múlik azon, hogyan ér véget egyetlen napod. Heather, az Interpol ügynöke évek óta bosszúra készül a kegyetlen orosz gyilkos ellen. Logan, a profi tolvaj megváltoztatta külsejét, hogy új életet kezdhessen annak a nőnek a segítségével, akibe végzetesen beleszeret. Darren, az oknyomozó riporter eszelős igyekezettel próbál Shawn Graham, a volt tévésztár nyomára bukkanni, aki nemcsak a képernyőről vonult vissza, hanem rejtélyes módon nyomtalanul eltűnt. Sonam, az egykori pszichológusnő hazáját kényszerűségből elhagyva egy New York-i szendvicsbárban takarít, ám minden szabad percében internetkávézókban bújja a közösségi oldalakat, hogy rátaláljon egy számára fontos személyre. E négy ember sorsa között váratlanul a félelmetes Daridov testvérpár lesz a kapocs, az amerikai orosz maffia két vezetője: Anton és Alexander, akik egy pillanatig sem haboznak, ha valaki az útjukba áll. Juhász Gergely új regényében kegyetlen hajsza indul a túlélésért New York és Moszkva között. Az utolsó pillanatig kérdés, vajon ki maradhat állva a sakktáblán, és kinek virrad fel a holnap. Bár egyes szereplők már ismerősek lehetnek az Ütközés című regényből, és az új krimi olvasható annak folytatásaként is, a Nincs holnap mégis teljesen önálló, és ha lehet, még fojtogatóbban izgalmasabb történet a korábbinál.
Predaj skončil
7,01 €
Engedd el
Most először jelenik meg magyarul Philip Roth eredetileg 1962-ben napvilágot látott könyve, Nemes Anna fordításában.
Gabe Wallach leszerel a katonaságtól, s anyja halálakor a régi szálak elszakításával és újak szövésével kezdi életét. Apja bánatára New Yorkból a távoli Chicagóba költözik tanítani, ám legfőbb foglalatossága inkább az emberi karakterek és viszonyok föltérképezése. A kollégák, barátok, barátnők és a hozzájuk kapcsolódó figurák változatos gyűjteményének lefestésében, a hol hétköznapi, hol kalandos, hol tragikus, hol pedig komikus események forgatagában Gabe tulajdonképp mégis önmagát próbálja megtalálni, és elhelyezni az 1950-es évek második felének Amerikájában. Derék ifjú polgár-e vagy elkényeztetett úrifiú, önzetlen vagy balek, józan vagy gyáva, önfeláldozó vagy lúzer?
Noha Philip Roth első, huszonhét évesen írt regényének olvasásakor a mai olvasó azzal is szembesül, mennyit változott a világ hatvan év alatt, leginkább mégis az élet örök dilemmáival találkozik – mint minden jó és maradandó regényben.
„Elképesztően érett első regény.” - James Atlas
„Gazdag, eseményteli könyv, bornírt, szomorkás, de valahogy még a legkilátástalanabb pillanatok során is mulatságos.” - Elizabeth Hardwick, Harper's
„Sinclair Lewis óta Rothnak van a legjobb szeme az apró részletekhez.” - Stanley Edgar Hyman
Predaj skončil
8,42 €
Végszónak sem rossz
38 interjú
Miért állt át analógról digitális fotózásra Nádas Péter? Milyen számítógépes játékon játszik Enyedi Ildikó? Ki az igazi hippi: Martin Amis vagy Ian McEwan? Miképp veszélyezteti Karl Ove Knausgård férfiasságát a nyilvános babakocsitologatás? Hogyan került Zadie Smith Esterházy Péter társaságában egy toscanai outletbe? Miért pofozta fel Margaret Atwood Elisabeth Mosst? Melyik kölcsönzőben szerezte Bödőcs Tibor orbáni pókhasát? Mit gondolnak a hírességek Trumpról? És Philip Rothról? És a teniszről?
Mindezt megtudhatjuk Köves Gábor második kötetéből, akinek interjúi a kétezres évek óta jelennek meg a Magyar Narancsban, ahol jelenleg szerkesztőként dolgozik. A '80-as, '90-es években főleg iskolapadokban és mozikban ült, innen - a mozikból - ered krónikus New York-mániája. Interjúalanyai közül talán Margaret Atwoodot és Patti Smitht „üldözte” a leghosszabban. Akadnak még be nem teljesült interjúálmai.
Köves Gábor interjúalanyai magyar művészek, írók, filmesek és a legnagyobb világsztárok közül kerültek ki. Az elmúlt néhány évben megjelent sztárinterjúi mellett exkluzív, csak ebben a kötetben fellelhető anyagok várják az olvasókat.
A szerző színészek, írók, rendezők, humoristák és zenészek tucatjait interjúvolta már meg. A kötetben megszólal többek mellett Karl Ove Knausgard, Taffy Brodesser-Akner, Colson Whitehead, Paul Auster, Nádas Péter, Enyedi Ildikó, Dragomán György, Michael Chabon, Jonathan Franzen, Isabelle Huppert, Juliet Binoche, Vincent Cassel, Woody Allen, Krasznahorkai László, Zadie Smith, Margaret Atwood és Bödőcs Tibor is.
Predaj skončil
7,58 €
dostupné aj ako:
Szép álmokat
A Három másodperc szerzőjének új sikersorozataA névtelen lányok sorozat 2.
Storytel-díj - a legjobb thriller (2020)
Ugyanazon a napon eltűnt két négyéves kislány. Most ugyanabban a temetőben nyugszanak. Leszámítva, hogy mindkét koporsó üres. Az egyik síron Linnea neve áll, a másikon csak egy jelöletlen fehér fakereszt.
Ahhoz, hogy Ewert Grens detektívfelügyelő és a bűnözők közé beépülő Piet Hoffman felderítse, mi a kapcsolat a két lány között, mindkettejüknek a legsötétebb alvilágba kell alászállnia. Életükben nem vívtak még ilyen kemény, sportszerűtlen és veszélyes harcot.
A Kopp-kopp című nemzetközi bestseller után itt a Szép álmokat című, önállóan is olvasható thriller, amelyben élet és halál a tét - és minden azon a bizonyos három éven múlik.
Anders Roslundnak tíz regénye jelent meg a Roslund & Hellström és a Roslund & Thunberg szerzőpáros tagjaként. Könyveik harminc nyelven jelentek meg, több nívós nemzetközi díjban részesült értük. Szólóban A névtelen lányok sorozattal debütál.
A Kopp-kopp méltatásai:
„Ha kedveled a skandináv noirt, akkor valószínűleg olvastál már valamit Anders Roslundtól. Két dologban van otthon igazán: a sötét és az annál is sötétebb történetekben.” - New York Times
„Erős karakterek, villámgyors cselekmény, tekervényes bűneset, döbbenetes végkifejlet. Fergeteges skandináv noir. Kihagyhatatlan.” - Publishers Weekly
„Grens elképesztően összetett karakter – intuitív és kérlelhetetlen igazságérzettel rendelkezik.” - Booklist
„Erős prózanyelv, csavaros cselekmény – üdítően emelkedik ki a többi borongós skandináv noir közül.” - Kirkus
„Mesteri thriller. Brutális, lebilincselő, intelligens. Lélegzetelállító olvasmány.” - Liza Marklund
Predaj skončil
7,30 €
dostupné aj ako:
Nyugati szél
Staunch Könyvdíj, 2019
Walter Scott történelmi regénydíj, 2019 – jelölés
Waterstones: az év könyvei, 2019
Hit, morál és az emberi természet örök ellentmondásai.
15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt.
A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját?
Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai...
„Katartikus, lélegzetelállító regény.” ? New York Times Book Review
„Életre kelti a középkori Angliát...” ? Washington Post
„Középkori whodunnit… valóságos időutazás. Hasonló élményt nyújt, mint Hilary Mantel könyvei.” ? Financial Times
„Irodalmi igényű detektívregény.” ? Sunday Times
„Samantha Harvey prózája fénylően gyönyörű.” ? Daily Express
Predaj skončil
8,14 €
dostupné aj ako:
Tim
Avicii, vagyis Tim Bergling hivatalos életrajza a családdal, a barátokkal és zenészkollégákkal készített interjúkra építve mutatja be a legendás sztárproducer életét.
Azok beszélnek Timről, akik a legközelebbről ismerték - őszinte képet rajzolva személyéről, útkereséséről, és nem hallgatva el a nehézségeket sem, amelyekkel Avicii küzdött.
Tim Bergling eredeti, elsöprő erejű vízióval rendelkező zenész volt, akinek dallamai meghatározták a svéd, illetve európai house zene egész korszakát és az irányzat világhódító útját. De ezzel egyidőben Tim Bergling introvertált, törékeny fiatalember is volt, aki rákényszerült, hogy embertelenül gyors tempóban nőjön fel. Egészsége többször felmondta a szolgálatot, emiatt kórházba került, és 2016 nyarára teljesen felhagyott a turnézással. Alig két évvel később saját kezével vetett véget életének.
A lehetetlennel szinte határos felmérni, micsoda irdatlan hatást gyakorolt Tim Bergling úgy általában a zeneiparra, másfelől rajongóira is, akik világszerte rengetegen vannak.
Életrajzának szerzője, Måns Mosesson Tim nyomdokain járta be a világot, Stockholm utcáitól, ahol Avicii a gyerekkorát töltötte, Miamin keresztül Ibizáig és Los Angelesig, hogy mélységében ismerhesse meg Tim életének és működésének sokrétű közegét.
Måns Mosesson Stora- és Ikaros-díjas svéd oknyomozó újságíró, aki Prix Italia nemzetközi díjban is részesült. Dokumentumműsorokat készített a Svéd Rádiónak, jelenleg a Dagens Nyheter svéd napilap interjúrovatának munkatársa.
A Tim - Avicii: Hivatalos életrajz című könyv bevételét a Tim Bergling Alapítvány teljes egészében a mentális problémák és az öngyilkosság megelőzésére fordítja. For press
Predaj skončil
7,30 €
dostupné aj ako:
Extreme Ownership
Két NAVY SEAL-parancsnok tapasztalatai és leckéi csapatról és vezetésről New York Times
#1 bestseller „Megindító, erőteljes, gyakorlatias. Minden vezetőnek kötelező.” - Roger Ailes, a Fox News elnök-vezérigazgatója
Ez a könyv lerohanta a világot. Az iraki háborúban legtöbb kitüntetést szerzett haditengerészeti különleges alakulat két vezetője mutatja be vezetési stratégiáját, amely az üzleti világban és az élet minden területén kiállta a próbát. Jocko Willink és Leif Babin SEAL-alakulata Irak legvéresebb hadszínterén vitt véghez egy lehetetlen küldetést: a katonasággal együtt biztosították Ramadi városát, amelyet az USA hadereje addigra lényegében feladott. A hősies teljesítményeket, tragikus veszteségeket és a nehezen kivívott győzelmeket látva és tapasztalva jöttek rá, hogy egy csapat sikerének legfontosabb tényezője, hogy milyenek a vezetői. Willink és Babin kinevelték a SEAL-parancsnokok következő nemzedékét. Később létrehívták az Echelon Front nevű céget, amely a legkülönbözőbb ügyfelek számára tette lehetővé élenjáró csapatok felépítését. Az Extreme Ownership - Teljes felelősségvállalás részletesen bemutatja, hogyan lehet ezeket az elveket munkahelyen, családba
n, vagy bármilyen egyéb csapatban alkalmazni. Elméleti oktatás és gyakorlatias tanácsok - ez a kötet forradalmasítja az üzleti vezetőképzést, és mindenkit rávezet arra, hogy elérjék céljaikat: vezetőkké és győztesekké váljanak.
Vypredané
14,06 €
Akiért a harang szól
1937-ben Ernest Hemingway Spanyolországba utazott, hogy a polgárháborúról tudósítson. Az eredmény: minden idők legjobb háborús regénye, amellyel Hemingway a legnagyobb közönségsikerét aratta.
Egy fiatal amerikai, Robert Jordan önkéntesként csatlakozik egy antifasiszta gerillacsapathoz, amelynek fel kell robbantania egy hidat. Az akció végrehajtása közben beleszeret a gyönyörű Mariába.
Hemingway kiforrott hangon ötvözi a hegyek között töltött percek apró rezdüléseit az az élet végességének tragikumával.
"Gigantikus" - The New York Times
"Három dolog egy fergeteges műben: szerelmi történet, feszült kalandregény, és az életükért harcoló spanyol gazdák vészterhes tragédiája." - Time
Vypredané
14,48 €
dostupné aj ako:
Hívnak a csillagok
A szoba és A rokon sikerszerzőjének új regénye
1918, Dublinban tombol a spanyolnátha, Írországot feldúlta a háború és a járvány. A kórház szülészetén Julia Power nővérnek nincs elég embere, miközben a várandós anyákat, akik elkapták a szörnyű vírust, közös karanténba zárják. A nővér körül felbukkan két kívülálló, dr. Kathleen Lynn, aki állítólag lázadó és keresi a rendőrség, és egy fiatal önkéntes segítő, Bridie Sweeney.
A három nő három nap leforgása alatt megváltoztatja egymás életét. A szűkös, sötét szülészeti osztály lakóit a járvány megtizedeli, de a rettegéssel teli világban újszülötteknek adnak életet. Az anyák és a személyzet kifogyhatatlan gyengédséggel, emberségesen teszik a dolgukat, helyt állnak a lehetetlennel határos helyzetben.
Mindig van remény, és nincs olyan szörnyűség, amiből ne lenne kiút - üzeni nyomban klasszikussá vált új regényével Emma Donoghue.
"És még ezek után mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát." - New York Times
"Donoghue legjobb regénye A szoba óta." - Kirkus
Emma Donoghue 1969-ben született Dublinban, kétszeres bevándorló: nyolc évig élt Cambridge-ben, ahol PhD-fokozatot szerzett a 18. századi irodalomból, majd a kanadai Londonba költözött, ott él francia élettársával és két gyermekükkel. Könyveket, színdarabokat és forgatókönyveket ír.
A szoba című filmért Oscar- és Emmy-díjra is jelölték. Korábbi regénye a 21. Század Kiadónál: A rokon (2020).
"Éppen idejében érkezett ez a ragyogó, letehetetlen emlékeztető arról, hogy még a legkisebb szobában is van hely a szeretetnek és az együttérzésnek... nők, akik szülnek, más nők, akik haldokolnak, és az egészet mégis áthatja a szeretet - bonyolult és örömteli módon." - Rachel Joyce
"Zsigeri, felzaklató, reveláció erejű látomás életről, halálról és szeretetről a pandémia idején. Lélegzetelállító regény." - Emily St. John Mandel
"A járvány frontvonalában micsoda felfokozott érzelmi állapot kíséri az életet és a borzadályt - ez a rohanó tempójú regény briliáns módon ragadja meg e szélsőséges hangulatot. Ettől a prózától dübörög az olvasó szíve, és feláll a karján a szőr." - Oprah Magazine
"Kísértetiesen emlékeztet a jelenlegi globális krízisre. A Hívnak a csillagok intim közelségből mutatja be a világot, ahol az egészségügyi dolgozók mindent kockára tesznek, hogy a páciensek életben maradjanak." - Time
"Szívbe markoló portré a nők életéről... Donoghue ebből a nehéz anyagból formált heroikus történetet, amely izgalmasabb, mint egy thriller. Az akciójelenetek a székhez szögeznek, a cselekmény folyamatosan halálos fenyegetés árnyékában zajlik, és a diadalok annál felvillanyozóbbak, mert ritkák, és keservesen meg kell küzdeni értük. ...Donoghue könyve hisz az emberben, a szeretetben, az együttérzésben - nem vakon, de ragályosan." - Washington Post
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:



























