21. Század Kiadó strana 43 z 65
vydavateľstvo
Kötődés
NEW YORK TIMES #1 MISZTIKUS THRILLER „Jó értelemben véve beteg. Dermesztő, mégis érzékenyítő.” – Booklist „A Kötődés a műfaj klasszikusa.” – Associated Press Woody Bookman tizenegy éves, de még soha életében nem szólalt meg. Még akkor sem, amikor az apja egy borzalmas balesetben szörnyethalt. Még akkor sem, amikor az anyja, Megan, azt mondja neki: szeretlek, Woody. Megant csak a fia boldogsága és épsége érdekli. De Woody biztos abban, hogy apja halálának hátterében egy velejéig gonosz szörnyeteg áll, amely immár őt és az anyját vette célba. Woody nincs egyedül – egy számára ismeretlen szövetséges hall mindent, ami Woody gondolataiban megfogalmazódik. Kipp, a különleges képességekkel megáldott kutya, akinek nemcsak a szőre, de a szíve is arany, elképzelhetetlenül érzékeny szálakkal kötődik az emberekhez. Meghallja, hogy a fiú szavak nélkül ugyan, de a maga módján mégis kommunikál. Kipp nekiindul, hogy felkutassa Woodyt, mielőtt még túl késő. Az üldöző sincs egyedül, segítőtársai vannak. Okai ősrégiek, ereje egyre fokozódik. Megállíthatja valami? Van olyan erő, amely a gonoszságnál is hatalmasabb? Dean Koontz a misztikus thriller koronázatlan királya, több mint száz regényéből világszerte csaknem negyven nyelven több mint 500 millió példány fogyott. Az évek során tizenhat bestsellere vezette a NYT sikerlistáját. A Jane Hawk-sorozattal Koontz újra a csúcsra ért, és Kötődés című új regényét minden eddiginél nagyobb várakozás övezi. Koontz Dél-Kaliforniában él feleségével és golden retrieverükkel.
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Két-három dán
Magyarország jó hely - főleg, ha dán vagy, fiatal és bulizni akarsz.
Magnus, Mikkel és Soren nagyon eltérő jellemű fiatalemberek, akik egyetem alatt közös albérletben laktak, de azóta elsodródtak egymás mellől. Néhány év múltán egyikük kitalálja, össze kellene ülni, iszogatni, beszélgetni, de ha már összeülnek, adják is meg a módját.
Egy budapesti hosszú hétvégével akarják egybekötni a viszontlátást. Amikor megérkeznek, Magnus azt mondja, muszáj picit beleszagolni a magyar vidék életébe. Így kerülnek Zalába, közelebbről Vöcköndre. Egy idős bácsi fizetővendég-szobát hirdet meg, ahol ők lesznek az első vendégek. Illetve csak kettejük...
Maros András szívmelengető humorú regénye megerősíti az olvasó hitét a barátság hatalmában.
Maros András 1971-ben született Budapesten. Író, drámaíró. 2014-ben egy hónapig H.A.L.D. alkotói ösztöndíjjal Dániában tartózkodott. Ez a kilencedik könyve.
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Vadászparti
Sunday Times No.1 bestseller
MINDENKIT MEGHÍVTAK.
MINDENKI GYANÚS.
ÉS MINDENKI ERRŐL BESZÉL.
"Zsibbasztó, letaglózó" - A. J. Finn
"Csalafinta, csavaros és hullajó" - Daily Mail
"Letehetetlen" - John Boyne
"Foley felülmúlhatatlan" - The Times
"Kiráz tőle a hideg" - Adele Parks
"Eszelős, agyafúrt" - Dinah Jefferies
Az isten háta mögötti vadászlakban, Skócia erdőségeinek mélyén összegyűlnek a régi barátok egy fergeteges szilveszteri partira.
A szépség.
A tökéletes pár.
A rapszodikus alkat.
Az újdonsült szülők.
A hallgatag.
A belvárosi srác.
A kívülálló.
Az áldozat.
Nem baleset volt - gyilkosság történt... barátok között.
Lucy Foley írt már három regényt, amelyeket tizenhat nyelvre fordítottak le, de ez az első thrillere, és A vadászparti sikere minden képzeletet felülmúlt - világszerte több mint negyven kiadásban kapható, és hosszú időre kibérelte magának az eladási listák csúcsát. Foley Londonban él.
Vypredané
14,48 €
A szabadság nyomában - Harry és Meghan - egy modern királyi család
Mélyebb betekintést nyerhetünk Harry és Meghan közös életébe, eloszlatva egy sor félreértést, tisztába téve a burjánzó pletykákat.
Vypredané
14,48 €
Airport, Hungary
Újabb különleges világba nyerhetnek betekintést azok, akik Kordos Szabolccsal tartanak ezen a kontinenseken átívelő utazáson. A hatalmas sikerű Luxushotel, Hungary szerzőjének új könyvében elárulják titkaikat a magánrepülőgépeken dolgozó magyar légiutas-kísérők, valamint megszólalnak a diszkont- és a hagyományos légitársaságok sokat látott alkalmazottai. Megosztják a szerzővel – így az olvasóval is – történeteiket a földi kiszolgáló személyzet tagjai és a mindent elnyelő gyomrú tehergépek magányos pilótái.
Szeretné tudni, miért éri meg 20 millió forintot költeni egyetlen repülőútra, ha mindössze négy percet tölt a helyszínen az ember? Kíváncsi rá, hogyan reagált a magyar legénység egy máig titokban tartott gépeltérítési kísérletre? Megismerné, milyen körülmények között élnek a pilóták és a légiutas-kísérők a Közel-Keleten? Mi az igazság a Mile High Clubról?
Ha érdeklik a mindennapok 10 kilométerrel a föld felett, és a repülőtéri élet valósága, akkor az Airport, Hungaryt örömmel forgatja majd.
Vypredané
10,61 €
dostupné aj ako:
Titok Párizsban
SUNDAY TIMES BESTSELLER
Nem kell minden ajtón belesni...
A Titok Párizsban intenzív, egy pillanat alatt beszippantja az embert - Karen Swan bestsellere a tökéletes kikapcsolódás.
Valahol Párizs macskaköves utcácskái között van egy lakás, amelyben mindent ujjnyi vastagon belep a por, és ahol sok évtizeddel ezelőtt felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat rejtettek el.
Flora nem akármilyen galériás: az egyik legmenőbb Londonban - jobban el tudja engedni magát egy árverésen, ahol csak úgy röpködnek a fontmilliók, mint édes kettesben, egy gyertyafényes vacsora alkalmával.
Florára esik a választás, hogy becsülje fel a párizsi lakásból előkerült műkincseket. Igazi profiként deríti fel minden egyes festmény sorsát és előéletét, és ki akarja nyomozni, kicsoda rejtegette az alkotásokat ilyen sokáig.
Ahogy felveszi a kapcsolatot a fényűzően gazdag Vermeil családdal, akik Párizs és az Antibes-szigetek között ingáznak, Flora rádöbben, hogy a látszat sok tekintetben csal. A nyers modorú Xavier Vermeil eltökélte, hogy mindenáron távol tartja Florát családi titkaiktól - vajon mit rejteget?
Karen Swan tizenhat bestsellert írt, számára az utazás elválaszthatatlan része az írásnak, ilyenkor találja meg regényei anyagát. Könyveit a világ minden táján hűséges rajongótábor várja. Swan Sussexben él a férjével, három gyerekük és két kutyájuk van. Ez az első könyve magyarul.
Vypredané
11,24 €
dostupné aj ako:
Búcsú a fegyverektől
A legismertebb regény az első világháborúról - Hemingway harmincévesen, saját tapasztalatai alapján írta és hatalmas sikert aratott vele.
Egy ápolónő és egy amerikai tiszt egymásba szeretnek, miközben a Monarchia és Németország csapatai Caporettónál áttörik az olasz frontot és megindulnak a félsziget belseje felé.
Szerelem és szenvedés, lojalitás és megfutamodás - e sodró lendületű történet témái változatos formákban térnek vissza és nem hagyják nyugodni az olvasót.
Hemingway egyik legnépszerűbb művét Örkény István klasszikussá vált fordításában adjuk közre szerzői sorozatunkban.
Vypredané
14,48 €
Akarsz beszélni róla?
Lori Gottlieb empatikus és találékony terapeuta, akit a kliensei a legkülönbözőbb problémákkal keresnek meg.
Az újdonsült szülők nem boldogulnak a gyereknevelés feladataival.
Az idősödő nő úgy érzi, nincs rá szüksége senkinek. A családja teljesen elfordult tőle.
Önpusztító fiatal alkoholista.
Harmincöt éves, friss házas, halálos betegséggel küzd.
Nárcisztikus tévés, tényleg borzalmas a stílusa. Tragédia rázta meg az életét.
Mindannyian úgy érzik, segít rajtuk a terapeutájuk, könnyebben boldogulnak.
De Lori Gottlied nemcsak terapeuta - maga is pszichológushoz jár, ráfér, hogy fejlődjön a személyisége. Fel kell tárnia egy magánéleti katasztrófa okait, miközben élettörténetét átszövik pácienseinek történetei.
INSTANT NEW YORK TIMES BESTSELLER
A könyvből tévésorozat készül, a főszerepben Eva Longoriával.
2019 legjobb tényirodalmi munkája - O, The Oprah Magazine
"Nyers és szívhez szóló." - New York Times
"Függőséget okoz - az emberi létállapot csalhatatlan krónikája." - Kirkus
"Teljesen új alapokra helyezi, mit gondolunk a pszichoterápiáról - egyszersmind megindítóan szemlélteti: minden ember arra vágyik, hogy tartós kötődéseket alakíthasson ki." - Entertainment Weekly
"Szókimondó és konkrét, miközben reményt ad azoknak is, akik szkeptikusak a pszichoterápiával szemben." - New York Times
"Provokatív és végtelenül szórakoztató - a kukkoló szemszögéből tekinthetünk bele mások gondjaiba (többek között a szerzőébe is). Egyértelműen megmutatja, milyen értékes dolog a terápia." - Washington Post
Lori Gottlieb több New York Times-bestseller szerzője, Los Angelesben él, ott működteti a magánrendelését. A pszichológus válaszol rovat állandó szerzője az Atlanticben. TED-beszédét több mint hárommillióan nézték meg.
Korábban magyarul megjelent könyve: Légy a felesége (2011)
Vypredané
14,48 €
dostupné aj ako:
Halott vagy
A Ne higgy a szemének című No.1 Sunday Times bestseller és a 13 perc szerzőjétől
Régi ügyek
Marcie viszonyba kezd Jason Maddox-szal, amivel egy csapásra bekerül a társadalmi elit köreibe. Vagyonos, nagy múltú családok, ősi titkok. Marcie ugyan beházasodott ebbe a világba, de soha nem fog igazán közéjük tartozni.
Egy váratlan fejlemény…
Jason főnöke egy utazásról új feleséggel tér vissza Londonba. A nő fiatal, dögös, szabados: senki nem tudja levenni róla a szemét. Marcie férje sem. Bekövetkezik a visszafordíthatatlan tragédia.
Vannak, akik gyilkolni is hajlandók a csillogó gazdagságért. Vajon Marcie mire képes, hogy megtarthassa?
A házasságból gyilkosság lesz?
Vypredané
14,48 €
Szőlőskert Provence-ban
"Hihetetlenül bájos!" - Stacey is Reading
"Szokatlan érzelmi mélység... érti és szeretetteljesen teremti újra a családi élet dinamikáját." - Lancashire Post
Ava egyre erősebben érzi: EL INNEN, mindegy hová. Muszáj váltania.
Az állása vakvágány, férje, Mark lelécelt, és egy tonna adósságot hagyott maga után. Természetesen nem közölte, mikor jön vissza.
Ava hírt kap: elhunyt a nagypapája, és döbbenetes módon Avára hagyta egész szőlöskertjét, a Chateau Saint Clairt.
Reggelire gőzölgő, friss kávé és croissant - a helybeli pincér, Jacques pedig kérés nélkül hozza a pohár vörösbort -, Ava kezdi otthon érezni magát. De őrültség lenne otthagyni mindent, a házasságát, és szerencsét próbálni gyerekkora helyszínén, amit kiskorában mindig is úgy imádott. Ugye őrültség lenne?! Ugye tényleg az lenne?!
Ruth Kelly cikkei többek között a Daily Mailben, a Daily Mirrorban és a Sunban jelentek meg, szellemíróként közreműködött több sztár-életrajzi bestseller megírásában. A Szőlőskert Provence-ban az első regénye, amelyet öt nyelvre fordítottak le.
"Idilli... tökéletes strandolvasmány!"
"Alig várom Ruth Kelly következő könyvét!"
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Turista from Hungary - A magyar ha megindul... - Bővített, új kiadás
A nagy sikerű Hungary-sorozat szerzője, Kordos Szabolcs ebben a könyvében bemutatja, milyenek vagyunk, ha minden értelemben átlépjük a határokat. Elmesélik kalandjaikat a koronavírus idején az utasokat hazamenekítő idegenvezetők, azok a kollégáik, akik a krízis miatt a világ egy távoli pontján rekedtek, és beszélnek az iparág összeomlásáról a dráma nagy vesztesei, az utazási irodák tulajdonosai.
A kötetben találkozhatunk még a legújabb kori magyar portyázók színe-javával, a hajnali nyugágyfoglalóktól a botcsinálta bazártolvajokon át a notórius műtárgytapogatókig. Hány ezer kilométert utazik egy téliszalámis szendvics? Hogyan jutunk be mi, leleményes magyarok a vécén keresztül a híres párizsi múzeumba? Hogyan fosztogatunk, csenünk, kölcsönzünk turistaként külföldön? Miként viselkednek hírességeink, színészeink, tévésztárjaink, politikusaink ott, ahol azt hiszik, senki nem ismeri fel őket?
A Turista from Hungary 2013-ban jelent meg először, akkor minden példánya elkelt.
Amit most, kedves Olvasó, a kezében tart, az a könyv második, átdolgozott, 2020-ban frissített kiadása.
Vypredané
10,61 €
dostupné aj ako:
Primitív technológiák - Túlélés a természetben
Lépj ki a digitális korból és vedd fel a kapcsolatot a benned élő ősemberrel!
ÉPÍTKEZZ! FŐZZ! VADÁSSZ! FŰTS, HOGY TÚLÉLJ!
LEHET, HOGY ELEMEDBEN LESZEL AZ ERDŐK MÉLYÉN?
Mindannyiunkban megvannak a legősibb emberi készségek. Vegyük fel a kapcsolatot a kézzelfogható dolgokkal, tanuljuk meg, hogyan készítsünk el bizonyos tárgyakat!
John Plant a világ legnépszerűbb, ősi technológiákkal foglalkozó YouTube-csatornájának gazdája, videóit több millióan nézik, tízmillióan követik. Könyvében részletesen áttekinti az ősi módszereket, amelyek a tűz, a kövek, a víz és a növények felhasználásán alapulnak.
Hogyan készítsünk hasznos tárgyakat a természetben fellelhető anyagokból? Színes képekkel, ábrákkal és részletes leírásokkal mutatja be, hogyan rakjunk tüzet, csináljunk kerámiaedényeket, hajítsuk el a dárdát vagy fonjunk kosarat.
A könyvet ajánljuk minden hájjal megkent túlélőknek, túrázóknak, a természetes élet szerelmeseinek vagy akár a fotelből szemlélődő embereknek - mindenki megtudhatja belőle, hogyan kezdtünk el élni a földön. A könyv színes képekkel gazdagon illusztrált.
Vypredané
14,48 €
Vesztegzár
„Peter ?May az az író, akit a világ végére is követnék.” – New York Times
2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont – és a világot.
Jack MacNeil detektívfelügyelő utolsó napja a londoni rendőrségnél. A karrierje romokban, a házasságának lőttek. Már a családtagjai is vírusosak.
De hiába nagyszerű a regény, hiába világhírű bestsellerszerző May – a kiadók sorra adták vissza a kéziratot.
„Nem realisztikus.” "May túl messzire ment." – Ilyen reakciókkal adtak kosarat a skót sztárszerzőnek.
A Vesztegzár ma már – sajnos – realisztikus.
15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott.
„A szerkesztők extrém kitalálmánynak, lehetetlenségnek nevezték a könyvemet, amelyben Londont le kell zárni egy láthatatlan ellenséggel, a vírussal folytatott harcban. Azt mondták, ez soha nem történhet meg. Pedig sok kutatást folytattam, és nekem nagyon is lehetségesnek tűnt” – nyilatkozta May.
Honnan tudta Peter May másfél évtizede? Honnan látta a jövőt?
2005 jövőjét.
És 2020-ét is.
A könyv a magyar olvasókhoz lényegében az amerikai kiadással egy időben jut el.
Peter May első kötete 26 éves korában jelent meg, és a BBC azonnal tévére alkalmazta. Utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez: ezek közül a The Blackhouse és az Entry Island díjat is nyert. May Dél-Franciaországban él a feleségével.
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Az öreg halász és a tenger
Hemingway-életműsorozat 1.
Irodalmi Nobel-díj, 1954
Pulitzer-díj, 1953
A kubai halász már jó ideje nem járt szerencsével, amikor találkozik egy óriási marlinnal. Hosszú és szenvedéssel teli csatát vívnak, messze kisodródva az öböl vízére.
Hemingway egyszerű nyelven, nagy láttató erővel jeleníti meg a veszteség és diadal történetét, mellyel élete legnagyobb kritikai sikerét aratta. Időtálló művét Ottlik Géza klasszikussá vált fordításában adjuk ki, a szerzői sorozat első köteteként.
Vypredané
12,55 €
dostupné aj ako:
Ne engedd el!
A Fekete vízililiomok szerzőjétől
Lehet a vakáció maga a paradicsom, máskor meg gyilkos kalanddá fajul.
Martial és Liane idilli környezetben töltik szabadságukat Réunion szigetén. A házaspár és hatéves kislányuk számára ezek a tökéletes boldogság napjai, percei. Türkizkék ég, kristálytiszta víz, pálmafák, langyos szellő...
Aztán hirtelen eltűnik Liane Bellion. Délután három és négy között felmegy a szállodai szobába, és egyszerűen nem tér vissza. A hotel egyik alkalmazottja azt állítja, látta Martialt a szállodai folyosón a kérdéses időpontban. Nemsokára Martialnak is nyoma vész, a kislányukat sem találják. Az egész szigetet tűvé teszik értük. Vajon Martial gyilkolta meg a feleségét? Ha nem, akkor mi okozza a bűntudatát?
"Az egyik legzseniálisabb francia krimiíró... feszült tempó, váratlan csavarok és fordulatok... tökéletes bosszúregény." - SUNDAY TIMES
"Lenyűgöző thriller... a távoli szigeten nőttön-nő a feszültség, sorjáznak a meglepetések, a zárófejezet megoldása pedig egyszerűen fantasztikus." - DAILY EXPRESS
Vypredané
12,87 €
dostupné aj ako:
Az éjszakai ablak - Jane Hawk-sorozat 5.
Jane Hawk egyszemélyes háborúja a tetőpontjára hág: eleinte FBI-ügynökként nyomozott, majd kilépett a szervezet kötelékéből. Egy szörnyű összeesküvés felgöngyölítésén dolgozik. Hajtja az igazságérzete és a bosszúvágy, de a küzdelem igazi tétje: az emberiség szabadsága.
"Jane Hawk a legjobb figura, akit Koontz valaha megteremtett. Le a kalappal!" - Associated Press
Egy fiatal, tehetséges filmes a borzalmas bűnszövetkezet belső köreiből. Egy zseniális hacker, aki mindig megelőzi a biztonsági rendszer nyomkövetőit, hogy felvegye a harcot a nagyhatalmú tömeggyilkosokkal. Két brutális megfigyelő, akik módszeresen követik célpontjaikat. Egy sor hétköznapi hős, akik fellépnek a sötét bűnbanda ténykedése ellen... És az ex-FBI ügynök Jane Hawk, aki eltökélten sarokba szorítja a bűnszövetkezet irányítóit.
Egy újabb akciódús thriller vad fordulatokkal.
Vypredané
14,48 €
dostupné aj ako:


























