21. Század Kiadó strana 45 z 65

vydavateľstvo

Az egyensúly a kulcs


Az akadály maga az út és Az ego az ellenség című bestsellereiben Ryan Holiday az ókori sztoikusok bölcsességét osztotta meg velünk. Sportvezetőket, informatikusokat, politikusok új nemzedékét és persze a hétköznapok emberét segítette praktikus tanácsaival. A mozdulatlanság a kulcsa című, újabb sikerkönyvében a sztoicizmus mellett a buddhista filozófia gondolatkörére támaszkodva vezet rá bennünket: az előrejutásban épp a lelassulás képessége válhat titkos fegyverünkké. Napjainkban el vagyunk halmozva ingerekkel, teendőkkel. Állandó versenyhelyzetben, stresszben és a média információs zajában telnek a hétköznapok. Képesek lehetünk egy helyben maradni, miközben zakatol körülöttük az élet? Hogyan zabolázhatjuk meg a temperamentumunkat, hogy semmi ne zökkentsen ki bennünket, miközben a munkára és a döntésekre összpontosítunk? A nyugalom, mozdulatlanság egy különös állapot, amely nem a cselekvés puszta hiánya, hanem az önuralom előfeltétele. Holiday szerint fontos képesség, melynek birtokában fegyelmezetté és összeszedetté válunk, és mindvégig kontroll alatt tarthatjuk viselkedésünket. A szerző megmutatja az utat, amelyen haladva elsajátíthatjuk ezt a hasznos, ősi bölcsességet. Az emberiség teljes műveltségéből merít a legnagyobb gondolkodókat idézve - Konfuciustól Senecáig, Marcus Aureliustól Thich Nhat Hanhig, John Stuart Milltől Nietzschéig.
Vypredané
11,24 €

Féktelen harag


"Az Egy közeli ismerős és a Nincs kiút szerzőjétől Az első lány visszatért. Lehet, hogy a következőnek nem lesz ekkora szerencséje. A történelem ritkán ismétli önmagát. Vagy mégis? Oxford külterületén találnak egy kétségbeesett tinilányt. Teljesen ki van borulva. Megtámadták az utcán, nejlonzsákot húztak a fejére, berángatták egy autóba, elrabolták és bántalmazták. Adam Fawley nyomozó dolgozik az ügy felderítésén, de a lány nem hajlandó feljelentést tenni. Fawley-nak rossz előérzete támad: úgy emlékszik, már találkozott egy hasonló esettel... Aztán eltűnik még egy lány és Fawley rádöbben, hogy fogytán az idő. Ha nem deríti fel múlt titkait, a lány talán soha nem kerül elő élve."
Predaj skončil
7,58 €

dostupné aj ako:

Halott vagy


A Ne higgy a szemének című No.1 Sunday Times bestseller és a 13 perc szerzőjétől Régi ügyek Marcie viszonyba kezd Jason Maddox-szal, amivel egy csapásra bekerül a társadalmi elit köreibe. Vagyonos, nagy múltú családok, ősi titkok. Marcie ugyan beházasodott ebbe a világba, de soha nem fog igazán közéjük tartozni. Egy váratlan fejlemény... Jason főnöke egy utazásról új feleséggel tér vissza Londonba. A nő fiatal, dögös, szabados: senki nem tudja levenni róla a szemét. Marcie férje sem. Bekövetkezik a visszafordíthatatlan tragédia. Vannak, akik gyilkolni is hajlandók a csillogó gazdagságért. Vajon Marcie mire képes, hogy megtarthassa? A házasságból gyilkosság lesz?
Predaj skončil
8,14 €

Lydia Bird két élete


„A szeretteink - és azok, akiket elveszítünk - megváltoztatnak bennünket. Soha nem azok vagyunk a történet elején, mint akik a végén leszünk.” - Jodi Picoult   Két élet. Két szerelem. Egy lehetetlen választás.   Az Egy decemberi nap című #1 New York Times bestseller és Reese Witherspoon könyvklubba választott regény szerzőjétől…   Lydia újra és újra belép saját múltja kapuján, és azt teszi, ami lehetetlennek hangzik: egyszerre két életet él. De érzelmileg igénybe vevő visszatérnie oda, ahol Freddie még él, ahol Freddie-é Lydia szíve. Mert az új életben felbukkan valaki, aki azt szeretné, hogy Lydia maradjon vele.   Mi lett volna, ha? - sokszor tesszük fel magunknak a kérdést életünk fordulópontjaihoz érve. Ennek ered nyomába Josie Silver új, lehengerlő szerelmi története, amelyből sugárzik a tőle megszokott emberszeretet és lelemény.   Mi történik, ha egy fiatal nő csodás módon betekintést nyer abba, milyen lesz az élete, ha minden másként alakul?   Lydia és Freddie immár több mint tíz éve elválaszthatatlanok - Lydia úgy érzi, kettejük szerelme elpusztíthatatlan, de téved.   Lydia huszonnyolcadik születésnapján Freddie autóbalesetben meghal, de aztán történik valami megmagyarázhatatlan, Lydia és Freddie közös élete új esélyt kap.
Predaj skončil
7,58 €

dostupné aj ako:

Asszony a tóban


"Chandler negyedik regénye, amelyben szerepel Philip Marlowe, „a városi magánnyomozó kvintesszenciája”. Két feleség tűnt el - az egyiknek szegény ember a férje, a másiké gazdag. Az egyik nő talán Mexikóba utazott, hogy elváljon, majd hozzámenjen egy dzsigolóhoz, a másik nőt talán megölték. Marlowe abban sem biztos, izgatja-e egyáltalán, mi történt ezekkel a nőkkel... bár nem azért fizetik, hogy izgassa. „Raymond Chandler egyszerűen mesteri.” - The New York Times „Úgy ír, hogy az olvasó érzi az élet fájdalmát és súlyát.” - The New Yorker „Chandler páratlan és eredeti.” - The Boston Book Review „A huszadik század egyik legkiemelkedőbb szépírója. Chandler könyvein nem fog az idő. Úgy ír, mint egy angyal.” - Literary Review"
Predaj skončil
6,45 €

dostupné aj ako:

A Jóbarátok-generáció


"Jó reggelt! Tényleg 1994-et írtunk, amikor a televízió műsorra tűzte az első epizódot? Abban az évben, szeptemberben hat barát ücsörgött a kedvenc kávézójukban, hogy szexről, párkapcsolatokról, munkáról meg az élet egyéb dolgairól trécseljenek - és a mai napig újabb és újabb rajongók fedezik fel Rachel, Ross, Joey, Chandler, Monica és Phoebe életét. A sorozat - tehetséges megalkotóinak köszönhetően - szőröstül-bőröstül bekebelezte a fiatal közönséget. A Jóbarátok volt e korszak legkedveltebb és a legnagyobb hatású televíziós programja. Soha nem tartottak szünetet. De pillantsunk csak bele, mi zajlott a színfalak mögött! Saul Austerlitz, a popkultúra ismert krónikása, exkluzív interjúkat készített az írókkal, a rendezővel, a producerekkel és a stáb tagjaival a sorozat történetéről, amely a Netflixen jelenleg is meghökkentő népszerűséggel éli utóéletét. Izgalmas részleteket közöl a forgatás körülményeiről, a Super Bowlról, londoni utakról, leszbikus esküvőkről, frizuradivatokról, szupersztárok cameoiról vagy a millió dolláros szerződésekről. A Jóbarátok az új műsorokkal is felveszi a versenyt. Előkelő helyet foglal el televíziós adások népszerűségi listáin, az ismétlések is ott vannak a Top 10-ben! A Jóbarátok a 90-es évek televíziós szimbólumává vált, öröksége és sikere a legmerészebb ábrándokat is túlszárnyalja. Ez a letehetetlen, vidám, humoros könyv is ezt bizonyítja. A Jóbarátok rajongók elképesztően sok izgalmas háttérsztorit ismerhetnek majd meg a kötetből. A Generation Friends Amerikában a sorozat bemutatójának 25. évfordulójára jelent meg."
Predaj skončil
8,42 €

dostupné aj ako:

Isten veled, Columbus


Ez Philip Roth első kötete, melyet 1959-es megjelenésekor Saul Bellow így méltatott: "Első könyv az Isten veled, Columbus, de nem egy kezdő könyve. Legtöbbünk bömbölve jön a világra, vakon és pucéron, ám Roth úgy pottyan ide, hogy körme van, haja, foga, és értelmesen beszél. Huszonhat éves fejjel már profi, szellemes, erőteljes és virtuóz." A nyolcvanöt évesen tavaly elhunyt író életművének számos nagyszerű darabját régóta ismerheti a magyar olvasó, de ez a kisprózakötet magyarul most jelenik meg először - és nem cáfol rá Bellow véleményére. A címadó kisregény első pillantásra klasszikus "szegény fiú-gazdag lány" szerelmi történet, de a cselekmény, a két zsidó család tagjainak sokszínű, markáns és szarkasztikus megrajzolása és a korabeli amerikai körkép korántsem szokványos. Az öt további novella mindegyike az élet más-más területén játszódik - vallásoktatáson, újonckiképző táborban, családban, középiskolában, lakóközösségben -, és sorra azokat a konfliktusgerjesztő témákat feszegeti, amelyek Philip Roth-ot mindvégig foglakoztatták: az én, a szexualitás, a szülő-gyerek viszony,a tisztesség, az őszinteség, a zsidóság mibenlétét, és ezek viszonyát egymáshoz. Mindezt pedig hol drámaian, hol líraian, hol indulatosan, hol gyöngéden, hol érzelmesen, hol komikusan. Sok váratlan fordulattal. Philip Roth módra.
Vypredané
11,90 €

dostupné aj ako:

A Nagy Kocsmakvízkönyv


Éppen egy évtizede, 2009-ben kezdődött a QuizNight.hu története. Az egyszerű játékból, ami úgy indult, hogy tizenöt barátomnak tettem fel kérdéseket egy szentendrei kávézóban, tíz év alatt országos mozgalom lett. Ma már a kérdéseimet 5 országban, 3 különböző időzónában, 50 helyszínen, 50 kvízmester teszi fel, közel 600 csapatnak, hétfő esténként, egy majdnem egész éven át tartó bajnokság keretében. A kezdetektől fogva igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, melyek érdekesek és eltérnek a megszokottól. Ennek a műfajnak ugyanis éppen az a különlegessége, hogy itt baráti társaságok, kollégák alkotta csapatok versenyeznek egymás ellen és a kérdéseken akár percekig töprenghetnek. Nem elég tehát feltenni egy olyan egyszerű kérdést, mint például a Ki írta az Anyám tyúkját?, majd rávágni, hogy Petőfi; itt olyan kérdésekre van szükség, amelyek a csapat több tagját játékba hívják, elősegítik a közös gondolkodást, vitát, a megfejtést: a közös siker élményét. Büszke vagyok rá, hogy Magyarországon a Quiznight.hu segítségével izgalmas esti programmá vált tudásunk tesztelése, ismereteink szélesítése; vagány dolog lett a tájékozottság. Ez a könyv azért született, hogy bárki otthon vagy baráti társaságban élhesse át a Kocsmakvíz élményt és közben játékos formában gazdagítsa általános műveltségét. Ehhez igyekeztem kiválogatni a kedvenc témáimat és azokat a kérdéseket, amelyek valamiért a legemlékezetesebbek voltak számomra - rengeteg új és még senki által nem látott kérdés mellett. A könyvben bemutatom a kocsmakvízek játékelemeit is: szabadszavas kérdések mellett a feleletválasztós kérdéseket, asszociációs kapcsolatokat, képrejtvényeket, párosításokat, listákat vagy éppen olyan köröket, amik a kockázatvállalásra épülnek. Miközben válogattam legkedvesebb kérdéseim között és újakat írtam, úgy képzeltem, hogy olvasóim kezükben tartva ezt a könyvet kvízmesterekké és játékosokká válnak és egy pohár sör vagy üdítő mellett tesztelhetik a tudásukat. Ajánlom tehát azoknak, akik még sosem játszottak kvízt, mindenkinek, aki szereti az izgalmas és jó kérdéseket vagy szeret játszani, és azoknak is, akik akár velünk, akár máshol játszottak már kocsmakvízt és szeretnének gyakorolni a következő fordulókra. Jó játékot, jó szórakozást kívánok! Bartha Álmos
Vypredané
12,87 €

Restaurant, Hungary - Minden, ami a vendég előtt titok marad


Az elmúlt években és napjainkban valóságos gasztroforradalom zajlik Magyarországon, egyre több a Michelin-csillag a hazai konyhaművészet egén. Úgy tűnik, a vendéglősök nemes harcot vívnak a vendégért és a jó minősítésekért a TripAdvisor-on, fegyverük a minőség. A felszín alatt azonban egy különleges világ rejtőzik, tele fényűzéssel és szemfényvesztéssel, szenvedéllyel és pénzéhséggel, titkokkal és sztorikkal. A csúcsgasztronómiában utazó fine-dining éttermeken, a felkapott belvárosi bisztrókon át az ázsiai falatozókig és privát szakácsokig minden helynek, így minden séfnek, pincérnek, tulajdonosnak megvannak azok a történetei, amelyekről inkább hallgatnának. Hallgatnának, ha nem faggatta volna ki őket Kordos Szabolcs, akinek már számos szakma féltve őrzött titkaihoz sikerült közel férkőznie, hogy elmesélje ezeket a hol fájón, hol szórakoztatóan igaz történeteket azoknak, akik kíváncsiak a papírmasé világ másik oldalára. Az Eszem-iszom, Hungary után a szerző azért tért vissza a vendéglátóipar kulisszái mögé, hogy megváltozott közegében az eddigieknél is meglepőbb esetekre és páratlan emberi sorsokra leljen. Csak süppedjen bele a bőrtámlájú székbe, terítse az ölébe a damasztszalvétát és fogyassza egészséggel a vendéglős történetek legjavát, a Restaurant, Hungary-t!
Iba v predajni
10,61 €

dostupné aj ako:

Mindörökké Balaton - Édesvízi mediterrán 5.


"Amikor megvalósulnak az álmaink, azt legalább olyan nehéz megemészteni, mint amikor nem. A kaland előbb-utóbb feladattá, tervvé silányul, de lássuk, hogy működik ez a mindennapokban!" Az Édesvízi mediterrán regényfolyam immár 5. kötetét tartja kezében az olvasó. A hazatelepült kanadai magyar "bőrébe bújt" szerző családjával egyre otthonosabban érzi magát az aprócska Balaton-felvidéki faluban. S bár Oaks nem győzi hangsúlyozni, hogy gyűlöli az idillt, - fél, hogy elveszti a nehezen megszerzett harmóniát, - meglepődik, amikor azzal szembesül, hogy Balatonszépe lakói nem kérnek a sikerből, amit felesége a történetük megírásával aratott. Híre megy, hogy egy kanadai stúdió filmet forgat a regényből, ráadásul éppen a faluban. A helybéliek és a nyaralók tiltakoznak, mert úgy érzik: a produkció áruba bocsátja az élményt, amelyet ők nap mint nap átélnek. A turistáktól érintetlen földi paradicsomok lakóinak örök dilemmája: mennyire támogassák a fejlődést hozó változásokat és a várható haszon érdekében milyen határok között mondjanak le hagyományaikról? A szerző az emberi kapcsolatokra, az együttélés mulatságos buktatóira és a problémákon átsegítő, közös gasztronómiai tréningekre építi történetét, amelyet ezúttal is a csodás balatoni környezet elmaradhatatlan díszletébe helyez.
Vypredané
11,26 €

dostupné aj ako:

Zene és csend


A Gustav-szonáta szerzőjétől 1629-ben egy fiatal angol lantművész, Peter Claire a dán királyi udvarba érkezik, hogy csatlakozzon az uralkodó, IV. Keresztély zenekarához. Hamarosan megtapasztalja, hogy ezen a helyen a végletek uralkodnak: a zenészeknek a királyi lakosztály alatti, fagyos pincében kell játszaniuk. Szép arcának köszönhetően a király "angyala" lesz belőle. Szerelemre gyúl a király hűtlen és álnok felesége, Kirsten egyik udvarhölgye iránt. Érdekes belső konfliktust él át: a lelke üdvéért aggódik, miközben a szerelem is hajtja. Rose Tremain meseszép története csupa kettősségre épül: fény és árnyék, gyengédség és erőszak, zene és csend fonódnak össze benne. A Gustav-szonáta írónőjének romantikus regénye igazi varázslat: egyszerre idézi fel Dánia sós levegőjét és kelti életre alkimista módjára majd' négyszáz évvel ezelőtti hőseit. Whitbread-díj: Az év regénye (1990) "Remekbe szabott történet... Briliáns írás, melyet újra és újra, örömmel ízlelget az olvasó." - The Times
Vypredané
15,13 €

Eszem-iszom, Hungary - Éttermesek és vendégek a pácban


Milyen bűnös titkokat őriznek az éjszakai mulatók sokat látott alkalmazottai? Miként válik a konzerv töltött káposztából luxuséttermi főfogás? Mi hever a tányérunkon valójában, és egyáltalán: hogyan került a csizma az asztalra? Az Eszem-iszom, Hungary Kordos Szabolcs nagysikerű Hungary-sorozatának 4. darabja. Most változatlan szöveggel, új borítóval jelenik meg a sorozat legújabb, 8. kötete, a Restaurant, Hungary kiadásával egyidőben. Első osztályú éttermek, lángososbódék, késdobálók és trendi bárok kulisszatitkairól rántja le a leplet. Tartson velünk ezen a különleges utazáson, ismerje meg a vendéglátósok trükkjeit, történetét és nem utolsósorban azt, hogyan élnek túl bennünket, nem éppen problémamentes vendégeket! A szórakoztató riportkötet a pult mögé vezeti az olvasót, a konyhai lengőajtón túlra, valamint megmutatja azt is, hogyan viselkednek a hazai és nemzetközi sztárok a vendég szerepében, illetve mit teszünk mi, egyszerű földi halandók, amikor egy üveg bor társaságában kieresztjük a gőzt. Merüljön alá a vendéglátás világába, és garantáltan másként néz körbe, ha legközelebb ételt vagy italt rendel!
Iba v predajni
10,61 €

Nincs kiút


Sunday Times Bestseller Teljesen hétköznapi család. Leszámítva egy dolgot. Valaki az életükre tör… Dübörög a karácsonyi szünet. Két gyereket épp most húztak ki leégett észak-oxfordi otthonuk romjai közül. A kisebbik fiú nem élte túl, a bátyja élet-halál között lebeg. Miért maradtak egyedül a házban? Hol van az édesanyjuk és az apjuk miért nem veszi fel a telefonját? Előkerül egy újabb bizonyíték és valóra válik Fawley nyomozó legrosszabb rémálma: ez a tűzeset nem baleset volt, hanem gyilkosság… Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani? A Nincs kiút, Egy közeli ismerős és a Sötétben szerzőjének harmadik kötete. Cara Hunter detektívsorozata lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Az írónő az angliai Oxfordban él férjével és macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

A Nickel-fiúk


Két fiú egy pokoli iskolában, Floridában... A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint "ő is van olyan jó, mint bárki más". A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy "testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze" a büntetett fiúkat, ezáltal "tisztességes, becsületes emberek" váljanak belőlük. A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: "Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket." Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik. Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk. Colson Whitehead Földalatti vasút című regénye elnyerte a Pulitzer- és a Nemzeti könyvdíjakat, és #1 New York Times bestseller lett.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

Csak egy pillanat


Igen, hibáztál. De miért vádolnak gyilkossággal? Minden reggel Ellie vigyáz kisunokájára. Josh a szeme fénye, egyszerűen imádja a kiskölyköt. Ellie boldogsága azonban nem felhőtlen: a férjének viszonya van valakivel. A férfi megesküszik arra, hogy véget vetett a dolognak, majd egyik reggel a férjét megint az a nő keresi telefonon... Ellie egy pillanatra szem elől téveszti kisunokáját. Ami ezután történik, örökre megváltoztatja az életét... "Lebilincselő, érzelemgazdag történet, a végén a csavart nem lehet előre kitalálni." - Claire Douglas "Érzékeny és gondolatébresztő." - Adele Parks "Intelligens thriller, összetett karakterekkel és hiteles érzelmekkel." - Luana Lewis "Bámulatos portré a családról, amely meg is nyomoríthatja az embert. Letehetetlen könyv." - Gilly MacMillan, a Kilenc nap szerzője "Érzelmi magasfeszültséget árasztó, lenyűgöző, csavaros történet - csak Jane Corry képes ilyen briliáns rétegzettségű szöveget írni. Száguldva olvastam és mire a végére értem, nem is késő volt, hanem korán." - Teresa Driscoll
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

Az angol beteg


Költői, intelligens, törékeny szépségű alkotás - Ondaatje regénye négy szerencsétlen ember sorsát követi végig, amelyek a második világháború végén egy elhagyatott olasz villában keresztezik egymást. Hanát a teljes kimerültségbe hajszolta a rengeteg haláleset és most kényszeresen ápolja az utolsó túlélőt. Caravaggio tolvaj volt - a felismerhetetlenségig összeroncsolódott mindkét keze, így aztán munkaeszköz nélkül maradt. Kip, az indiai tűzszerész a környéken elrejtett aknák és robbanószerkezetek után kutat. A negyedik pedig nem más, mint az angol beteg, akinek a nevét sem ismerik. Az összeégett férfi jelenléte rejtély és provokáció a másik három számára. Izzó villanásokként ragyogják be a könyvet a férfi emlékei, amelyekből kirajzolódnak szenvedései, megmenekülése és az árulás, amelyben része volt. Michael Ondaatje kanadai író, 1943-ban született Sri Lankán, jelenleg Torontóban él feleségével. Legismertebb műve Az angol beteg. 2018-ban elnyerte a Golden Man Booker díjat és egy kilenc Oscar-díjat elnyert filmadaptáció készült belőle. Ondaatje összesen hét regényt írt. Legújabb műve A háború fényei, amely magyarul 2018-ban jelent meg a 21. Század Kiadónál. "Páratlan, igéző álomszövedék." - Time "Mr. Ondaatje az egyik legkiválóbb észak-amerikai regényíró. Örökre velünk marad a villa nyomasztó atmoszférája... az ember azon kapja magát, hogy újra és újra fellapoz egyes passzusokat, hogy átérezze, milyen is ott lenni." - Wall Street Journal "Varázslatosan megírt regény, a történet finom árnyalataival rabul ejti olvasóját." - Los Angeles Times "Szépségekkel teli, szívdobogtató történet." - Toni Morrison
Vypredané
12,55 €

dostupné aj ako: