21. Század Kiadó strana 59 z 65
vydavateľstvo
Az elhallgatás
Az idén 80 éves Fenákel Judit élete Hitler diadala idején kezdődött, magában foglalta a második világháborút, a munkatáborba deportálást, munkaszolgálatos édesapja meggyilkolását, rokonai elvesztését. Aztán átélte egy másik diktatúra felépülését, ami egy újabb hatalom természetével ismertette meg. Közben megírt huszonhat könyvet, regényeket, novellákat, hangjátékokat, nem támogatták, legfeljebb megtűrték, így maradt gyalogíró mindvégig. Ahogy magáról írja akkor botrányos K-vonal című novellájában, amiért Szegedről szerencséjére Pestig kellett futnia. A csalódásukban benne van a rangom, a helyem a világban, ott leghátul a slapajok között, a szaladjide, viddarrább osztályban. Hogy akárki, akármelyik vastag nyakú a kettős tokája fölött, kilencven kilója toronymagasából megfenyegessen az ujjával, no-no, elvtársnő, jólesz vigyázni, majd elkapjuk a frakkját! Így élte, éli ma is íróiéletét, diktatúrából diktatúrába bukdácsolva parancsuralmi nagyurak és konjunktúra szolgáik sokaságában azzal a meggyőződéssel, hogy így is lehet élni. Nem nagyon kényelmes, de kibírható. Az elhallgatás legjobb regényeinek egyike, egy fiatal nő útjáról szól a reménytől az elhallgatásig. Ez a könyv több mint harminc éve jelent meg először. Újra olvasva Salamon király bölcsessége jut róla eszembe: Az van, ami volt, az lesz, ami van. Minden megváltozott azóta, és nem változott semmi. Fenákel Judit
Predaj skončil
5,61 €
A Hamupipőke-gyilkosság
A tévéproducer Laurie Moran boldog, amikor A gyanú árnyékában című, megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó reality-drámájának kísérleti epizódja sikert arat. És most megtalálta az ideális esetet, mely a következő rész témája lehet: ez A Hamupipőke-gyilkosság. Amikor Susan Dempsey-t, a gyönyörű és tehetséges Los Angeles-i egyetemistát holtan találták, a gyilkosság számos kérdést vetett fel. Miért parkolt az autója kilométerekre a holttestétől? Megjelent egyáltalán azon a meghallgatáson, amelyre egy feltörekvő filmrendező várta az otthonában? Miért akarja Susan barátja elkerülni a kapcsolatukra vonatkozó kérdéseket? Összefüggésben volt az eltűnése egy ellentmondásos egyházzal? Ragyogó műszaki érzéke miatt állt közel a számítástechnika-tanárához, vagy többről volt szó? És miért hiányzott Susanről az egyik cipője, amikor felfedezték a holttestét? Laurie tudja, hogy a történet tökéletesen alkalmas a képernyőre, különösen, hogy a korábbi gyanúsítottak között ott vannak Hollywood elitjének tagjai és a technika milliárdosai. De vajon a gyilkos is így gondolja-e? Mary Higgins Clark és Alafair Burke „rengeteg intrikát és izgalmat” szállítanak a sorozat új, idegfeszítő darabjában. - Publishers Weekly Talán a pergő iram, talán a sokrétű karakterek miatt, de az első oldaltól az utolsóig találgat az olvasó. – Booklist
Predaj skončil
7,01 €
Zuhanás előtt - puha tábla
Egy ?ködös nyári éjszakán magánrepülőgép száll fel az Egyesült Államok keleti partvidékéhez tartozó Martha’s Vineyard-szigetről New York felé, fedélzetén tizenegy utassal.
Tízen a felső tízezer tagjai, a tizenegyedik egy nem túl jelentős festő. Tizenhat perccel az indulás után a gép az óceánba zuhan. A katasztrófát ketten élik túl: Scott Burroughs, a festő és a gépen utazó médiamogul négyéves kisfia. Burroughsnak sikerül a lehetetlen: partra úszik a gyerekkel. Ott aztán belekerül a nyomozás és a médiahisztéria kettős forgatagába. De vajon véletlenül zuhant-e le a gép? Vagy a befolyásos embereket szándékosan gyilkolta meg valaki?
Noah Hawley thrillere napok alatt felkerült a sikerlistákra. A történet nem csak az olvasók, de a kritikusok közt is egyöntetű sikert aratott, mert a szenvedélyes összecsapások nagy gonddal és alapossággal megrajzolt szereplők között zajlanak le. A könyv letehetetlenül izgalmas.
A szerzőt milliók ismerik szerte a világon, Ő a több földrészen is rendkívüli sikert aratott Fargo filmsorozat sokszorosan díjnyertes írója. Díjai közt ott az Emmy és a Golden Globe díjak. A zuhanás előtt filmjogait a Sony Pictures vásárolta meg.
Vypredané
10,61 €
Az özvegy
Egy gyanútlan asszony… Egy titokzatos férj… Egy eltűnt gyerek… Vajon mi játszódik le egy asszony fejében, ha azzal szembesül, hogy imádott férje – életében az egyetlen férfi – talán mégsem olyan tökéletes, amilyennek hitte? Vajon mi játszódik le az asszony fejében, amikor azzal szembesül, hogy férje több időt tölt a számítógépével bezárkózva, mint vele? Vajon mi játszódik le benne, amikor megtudja, hogy a férjét egy kínos ügy miatt elbocsátották a munkahelyéről… Amikor megjelenik a küszöbön a rendőrség… És amikor a férfi az újságok címoldalára kerül gyermekrablás és gyilkosság vádjával… Lehet, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte? Lehet, hogy az idillinek látszó házasság csak kulissza, és mögötte iszonyú titok lappang? És vajon mi történik, ha már nem lehet tovább odázni a szembenézést az iszonyattal? ?Fiona Barton a Daily Mail és a Daily Telegraph díjnyertes riportere. Első regénye máris nemzetközi bestseller, melyet eddig 26 nyelvre fordítottak le.
Predaj skončil
7,01 €
dostupné aj ako:
Egy másodperccel később
Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel. Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt? Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat. William R. Forstchen a New York Times bestseller írója, a regény folytatása pedig rövidesen megjelenik Egy évvel később címmel. “Az egyetlen dolog, ami még ennél a mesterien megírt regénynél is ijesztőbb, hogy ami benne áll, bármikor megtörténhet a valóságban is. És semmi nem fog megvédeni bennünket” W. E. B. Griffin
Predaj skončil
7,01 €
dostupné aj ako:
Stan és Pan
Két férfi les egy ablakot, felbukkan-e ott Mengele. Áznak-fáznak a hajnali harmatban, étlen-szomjan. Egyikük fogával tépné szét az anyja gyilkosát. A másik azt gondolja, nem érdemes elfogni egy rémalakot. Isten Igéje elavult, az ördög nyilvánította ki az új tízparancsolatot. Ahol az állt, hogy szeresd felebarátodat, ahogy akarnád, hogy téged szeressenek, ott ezt írta: Mit tehetsz felebarátoddal? Használd, vagy öld meg. És a parancs megfertőzte a világot. Így valójában nem egy eszement orvost, hanem légiónyi ördögöt kellene elfogniuk. Nincs választásuk, egyet tehetnek: megpróbálhatják egymást szeretni. Erőteljes, szuggesztív, remek Mengele-regény. - Földes Anna, Élet és Irodalom Egyszerű eszközökkel, vaslogikával építkező regény. - Berkes Erzsébet, Múlt és Jövő Kivételesen becses és szép könyv. - Vári György Miközben olvastam, nem ment ki a fejemből, hogy Auschwitzra az első atombomba válaszolt, így hát[] azzal a tudással kell élnünk, hogy néhány gombnyomással az egész Föld Auschwitzcá alakítható át. - Eörsi István
Predaj skončil
5,61 €
Az Einstein-prófécia
1944-ben még javában dúl a második világháború, amikor az amerikai hadsereg ifjú hadnagya, Lucas Athan egy egyiptomi sírboltból származó szarkofágot talál az elzász-lotaringiai hadszíntéren. A Princeton Egyetemre szállított kőláda rejtélyeit csak Lucas tudja megfejteni a tehetséges ifjú régésznő, Simone Rashid segítségével. Ezek a rejtélyek magának Albert Einsteinnek a sötét jóslatait cáfolhatják vagy erősíthetik meg. Lucas és Simone a szarkofág különös tartalmának vizsgálata közben akaratukon kívül a világra szabadítják a jó és a gonosz erőit. A világ sorsa innentől fogva nemcsak Einstein professzor titkos kutatómunkájától függ, hanem attól is, hogy Lucas képes-e legyőzni egy minden eddiginél elképzelhetetlenebb erejű, démoni ellenséget. Robert Masello az Egyesült Államok egyik legsikeresebb történelmi és misztikus krimi írója, regényeit 15 nyelvre fordították le. A díjnyertes újságíró elméjéből olyan izgalmas, letehetetlen kalandregény pattant ki, amelyben a modern tudomány csap össze az ősi természetfeletti erőkkel.
Predaj skončil
7,01 €
A Beyoncé - titok - A tehetségkutatóktól a Forbes listáig
A New York Times bestseller életrajzírójának, J. Randy Taraborrellinek minden részletet felvillantó, briliánsan megírt kötete nem egyszerűen a legsikeresebb popsztárok egyikének, Beyoncénak az életrajza. Bepillantás egy olyan világba, ahová szinte mindenki vágyik, de csak nagyon kevesen juthatnak el; az amerikai show-business világába.
A végtelenül tehetséges Beyoncé Knowles már nyolcéves korában ebben a világban él, gyerek szépségversenyek és tehetségkutató vetélkedők résztvevője. Egy pillanatra sem szakad el a színpadtól, és tizenhat évesen a Destiny's Child énekeseként már világsztár. Ontja a slágereket, 2014-ben a Forbes magazin szerint a világ leggazdagabb és legkeresettebb sztárja, az ő fényképével jelenik meg a híres Time magazin. Ez a könyv megmutatja a sikereket, de az emberfeletti erőfeszítést is, az örökös harcot az érvényesülésért, az áskálódásokat, pletykákat; beszámol viharos és vad szerelméről a híres rapperrel, Jay-Z-vel, a csalódásokról és a meghatározó pillanatokról. És miközben olvassuk ezt a nyílt, olykor szívszorító, olykor felemelő beszámolót, örökre megváltozik a véleményünk Beyoncéról és a távoli és csillogó show-businessről.
Vypredané
14,25 €
dostupné aj ako:
Húzós 3. - Közérzeti beszélgetések
Itt a harmadik kötet, jelezve, a műsor negyedik évada szeptembertől már az ötödik látható a képernyőn éppolyan húzósra sikeredett, mint az előzők!
Rónai Egon most sem okoz csalódást, nyugodtan megkérdezi, amit más nemigen szokott.
Hogy milyen volt az első pár napja bevándorlóként Magyarországon.
Miért nem tudott hűséges maradni. Vagy éppen miként igen.
Hogy mi viszi a politika felé. Hogy mi tartja attól távol.
Sztárok, művészek, tudósok, hősök. És a beszélgetések után már ismerősök is.
Harminc arcél, több száz kemény vagy éppen együtt érző kérdés.
Halász Judit, Csányi Vilmos, Benedek Miklós, Huszti Péter, Bereményi Géza, Makk Károly, Lukács Sándor, Kulka János, László Zsolt, Pintér Béla, Ferge Zsuzsa és a többiek.
Harminc sors harminc megrázó, megejtő vagy éppen megdöbbentő interjú.
Vypredané
12,46 €
dostupné aj ako:
Csak a dallam él tovább
A New York Times bestseller szerzője, a feszültségteremtés királynője, 100 millió eladott példánnyal a valaha volt legnépszerűbb szerzők egyike.
Legújabb, nagy sikerű krimije éppúgy felkerült a legfontosabb sikerlistákra, mint Clark szinte minden műve.
A fiatalon megözvegyült Lane Harmon, az ötéves Katie édesanyja lakberendező, fényűző otthonokba bejáratos. Egy alkalommal, amikor főnöke megbízza, hogy rendezzen be egy szerény sorházat, meglepve tapasztalja, hogy a megbízó nem más, mint egy híres-hírhedt pénzember felesége. A férj, Parker Bennett, két éve tűnt el a Karib-tengeren hajózva. A cégben lévő ötmilliárd dollárral együtt
Vajon él-e még? Vajon köze van-e a milliárdokhoz? És vajon mit tud a feleség?
Lane egyre jobban belebonyolódik az ügybe, és egyre közelebb kerül Bennették fiához, míg végül már megszállottan próbálja bizonyítani a család ártatlanságát.
Azzal azonban nem számol, hogy ezzel magát és kislányát is veszélybe sodorja
Botrány, csalás, árulás és szerelem a kritikusok és az olvasók szerint ez az ötvenkötetes Clark életének egyik legjobb regénye.
Először a pénz a tét.
Azután a szerelem.
Végül az életed.
Vypredané
12,46 €
dostupné aj ako:
Lenn,a nyúl üregében
Ez a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát - és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van.
Az oregoni kisvárosból származó Holly Sue Cullent egy huszonegy éves korában meghozott spontán döntés változtatta Holly Madisonná, Hugh Hefner első számú barátnőjévé. De miután beveti magát a nyuszi üregébe, Alice Csodaországához hasonlóan a Playboy-villa kívülről tündérmeseszerűnek tűnő életéről - beleértve a leghíresebb sztárokkal rendezett bulikat és a saját négy évig tartó valóságshow-ját is - gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem más, mint a szigorú szabályok, a manipuláció és az ambiciózus, álnok nyuszilányokkal folytatott csaták színtere. Az élet a hírhedt villában messze nem álom, inkább rémálom. És miután mindent elveszít, nem marad reménye másban, csak az öngyilkosságban.
De ahelyett, hogy eldobná az életét, úgy dönt, hogy inkább a kezébe veszi.
Holly őszintesége megdöbbentő és megindító egyben. Vallomása a villában töltött időről, a drogokról, a szexről, a lelki és testi abúzusról, a hírhedt bulikról - a felső tízezer színfalak mögött zajló valódi életéről - letaglózó olvasmány.
Nem véletlenül szerepelt a The New York Times, az Amazon és szinte minden más sikerlista élén, hónapokon át, és adtak el belőle több millió példányt.
Vypredané
14,25 €
dostupné aj ako:
A lány a vonaton
TE NEM ISMERED, DE Ő ISMER TÉGED.
Elképesztő lélektani thriller - a Hátsó ablak találkozása a Holtodiglannal.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál
, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. "Jess és Jason", így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondola boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt.
Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton...
Paula Hawkins első
thrillere a bestsellerlisták első helyezettje lett.
Tizenkét nyelvre már lefordították, vitathatatlan, hogy 2015 meglepetését tartja kezében az olvasó.
Vypredané
14,25 €
dostupné aj ako:
Kilenc Koffer
A magyar könyvkiadás legnagyobb adósságainak egyike ez a könyv.A világ több országában a holokausztirodalom egyik legjelentősebb remekműveként tartják számon, Magyarországon 1982-ben jelent meg utoljára. Zsolt Béla, nagyváradi író, újságíró, a zsidót
örvények után nem folytathatta a pályáját. Munkaszolgálatra Ukrajnába került, az út onnan haza, majd a váradi gettóba, később Bergen-Belsenbe vezetett, egészen a szabadulásig.Zsolt Béla regénye nem artisztikus memoár. Vad, olykor az elviselhetőség ha
táráig kegyetlen és őszinte visszaemlékezés, felzaklató olvasmány.Az olykor egymás kínjának is örülő társairól. Az elmebajig kegyetlen, egyszersmind a megtorlástól rettegő csendőrökről. Árulásról, kétségbeesésről, az újra és újra feltámadó hamis reményről, és mindennek okáról és céljáról: a zsidók kifosztásáról. Aki elolvassa a Kilenc koffert, megérti, miért nem tud a rémálomból eszmélni sok európai ország azóta sem.Zsolt Béla feleségének egész családja odaveszett, köztük az a Heymann Éva, akinek gettónaplója megjelent már több nyelven, magyarul Piros bicikli címen.
Vypredané
14,25 €
Lacná kniha A piros bicikli (-70%)
"A magyar Anne Frank naplója" (Die Welt)
Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Így lett Éva naplója a holokauszt egyik legmegrázóbb dokumentuma. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul, héberül, néhány évvel ezelőtti, Éva lányom című, magyar kiadása után pedig németül, fanciául, spanyolul és baszk nyelven is.
?Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!?
Vypredané
3,20 €
10,68€
dostupné aj ako:
A piros bicikli
"A magyar Anne Frank naplója" (Die Welt)
Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Így lett Éva naplója a holokauszt egyik legmegrázóbb dokumentuma. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul, héberül, néhány évvel ezelőtti, Éva lányom című, magyar kiadása után pedig németül, fanciául, spanyolul és baszk nyelven is.
?Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!?
dostupné aj ako:
Czeizel Endre
Aki a halállal néz farkasszemet, nem akar sem szépíteni, sem eltitkolni semmit. Így, az olvasó, aki meg akarja őrizni magában az egyik legnépszerűbb magyar tudósról, orvosról, tévésztárról - Czeizel Endréről - alkotott idealizált képét, ne kezdjen bele ebbe a könyvbe! Mert Czeizel Endre nem az, akinek sokan hiszik. 79 évesen rákbetegsége végső stádiumba jutott, így megkísérelte lezárni ügyeit és elbúcsúzni az őt szeretőktől. M. Kiss Csaba vele volt minden fontos pillanatban. Könyve, könyvük megrázó, gyakran provokatív, olykor kegyetlen, de végülis felemelő alkotás, orvoslásról, genetikáról, a vádakról, melyek annak idején éveket vettek el az életéből, bonyolult magánéletéről, egy hatalmas történelmi korszakról, melynek tanúja volt, sok-sok konfliktusáról, sikereiről, kudarcairól, a túlélt haldoklásról. Két életről és egy halálról.
Predaj skončil
7,01 €
























