21. Század Kiadó strana 60 z 65
vydavateľstvo
A Beyonce-titok
A New York Times bestseller életrajzírójának, J. Randy Taraborrellinek minden részletet felvillantó, briliánsan megírt kötete nem egyszerűen a legsikeresebb popsztárok egyikének, Beyoncénak az életrajza. Bepillantás egy olyan világba, ahová szinte mindenki vágyik, de csak nagyon kevesen juthatnak el; az amerikai show-business világába. A végtelenül tehetséges Beyoncé Knowles már nyolcéves korában ebben a világban él, gyerek szépségversenyek és tehetségkutató vetélkedők résztvevője. Egy pillanatra sem szakad el a színpadtól, és tizenhat évesen a Destiny's Child énekeseként már világsztár. Ontja a slágereket, 2014-ben a Forbes magazin szerint a világ leggazdagabb és legkeresettebb sztárja, az ő fényképével jelenik meg a híres Time magazin. Ez a könyv megmutatja a sikereket, de az emberfeletti erőfeszítést is, az örökös harcot az érvényesülésért, az áskálódásokat, pletykákat; beszámol viharos és vad szerelméről a híres rapperrel, Jay-Z-vel, a csalódásokról és a meghatározó pillanatokról. És miközben olvassuk ezt a nyílt, olykor szívszorító, olykor felemelő beszámolót, örökre megváltozik a véleményünk Beyoncéról és a távoli és csillogó show-businessről. A szerzőről J. Randy Taraborrelli a New York Times bestseller szerzője, írt már könyvet Michael Jacksonról, Marilyn Monroe-ról, Madonnáról, és a Kennedy famíliáról is. Köztiszteletben álló író, újságíró, a szórakoztatóipar jó nevű és állandó szereplője, és jó néhány televízióműsor, köztük a Today, a Good Morning America, a CBS This Morning, az Entertainment Tonight és a CNN Headline News sűrűn feltűnő vendégszereplője.
Predaj skončil
7,01 €
dostupné aj ako:
Húzós 3.
Itt a harmadik kötet, jelezve, a műsor negyedik évada szeptembertől már az ötödik látható a képernyőn éppolyan húzósra sikeredett, mint az előzők! Rónai Egon most sem okoz csalódást, nyugodtan megkérdezi, amit más nemigen szokott. Hogy milyen volt az első pár napja bevándorlóként Magyarországon. Miért nem tudott hűséges maradni. Vagy éppen miként igen. Hogy mi viszi a politika felé. Hogy mi tartja attól távol. Sztárok, művészek, tudósok, hősök. És a beszélgetések után már ismerősök is. Harminc arcél, több száz kemény vagy éppen együtt érző kérdés. Halász Judit, Csányi Vilmos, Benedek Miklós, Huszti Péter, Bereményi Géza, Makk Károly, Lukács Sándor, Kulka János, László Zsolt, Pintér Béla, Ferge Zsuzsa és a többiek. Harminc sors harminc megrázó, megejtő vagy éppen megdöbbentő interjú. Bereményi Géza író, rendező: Cseh Tamással nem volt személyes a kapcsolatunk. Azóta személyes, amióta meghalt. Volt úgy, hogy csak némán rugdostuk egymásnak a labdát. Kulka János színművész: Régen soha nem féltem színpadra menni, nem volt bennem bizonytalanság. Most már ennek a színpadra vezető útnak a percei, órái is egyre nehezebbek. Juhász Előd zenetörténész: Megjelent az a bizonyos karton is, ami a beszervezésemről szól. Kérdezem tőled, Egon, ha téged elküldenek Ghánába ösztöndíjjal, és ott azt mondja valaki, fel akarja robbantani a magyar Parlamentet, nem teszed meg magyar állampolgárként, hogy [] elmondod?
Predaj skončil
6,73 €
dostupné aj ako:
Czeizel Endre
Aki a halállal néz farkasszemet, nem akar sem szépíteni, sem eltitkolni semmit. Így, az olvasó, aki meg akarja őrizni magában az egyik legnépszerűbb magyar tudósról, orvosról, tévésztárról - Czeizel Endréről - alkotott idealizált képét, ne kezdjen bele ebbe a könyvbe! Mert Czeizel Endre nem az, akinek sokan hiszik. 79 évesen rákbetegsége végső stádiumba jutott, így megkísérelte lezárni ügyeit és elbúcsúzni az őt szeretőktől. M. Kiss Csaba vele volt minden fontos pillanatban. Könyve, könyvük megrázó, gyakran provokatív, olykor kegyetlen, de végülis felemelő alkotás, orvoslásról, genetikáról, a vádakról, melyek annak idején éveket vettek el az életéből, bonyolult magánéletéről, egy hatalmas történelmi korszakról, melynek tanúja volt, sok-sok konfliktusáról, sikereiről, kudarcairól, a túlélt haldoklásról. Két életről és egy halálról.
Predaj skončil
7,01 €
Lenn, a nyúl üregében
Ez a történet döbbenetes, eddig nem látott mélységekben mutatja be a Playboy-villa bizarr, belső világát és a titkait is annak a férfinak, akinél a villa kulcsa van. Az oregoni kisvárosból származó Holly Sue Cullent egy huszonegy éves korában meghozott spontán döntés változtatta Holly Madisonná, Hugh Hefner első számú barátnőjévé. De miután beveti magát a nyuszi üregébe, Alice Csodaországához hasonlóan a Playboy-villa kívülről tündérmeseszerűnek tűnő életéről beleértve a leghíresebb sztárokkal rendezett bulikat és a saját négy évig tartó valóságshow-ját is gyorsan kiderül, hogy ez a világ nem más, mint a szigorú szabályok, a manipuláció és az ambiciózus, álnok nyuszilányokkal folytatott csaták színtere. Az élet a hírhedt villában messze nem álom, inkább rémálom. És miután mindent elveszít, nem marad reménye másban, csak az öngyilkosságban. De ahelyett, hogy eldobná az életét, úgy dönt, hogy inkább a kezébe veszi. Holly őszintesége megdöbbentő és megindító egyben. Vallomása a villában töltött időről, a drogokról, a szexről, a lelki és testi abúzusról, a hírhedt bulikról a felső tízezer színfalak mögött zajló valódi életéről letaglózó olvasmány. Nem véletlenül szerepelt a The New York Times, az Amazon és szinte minden más sikerlista élén, hónapokon át, és adtak el belőle több millió példányt.
Predaj skončil
7,01 €
dostupné aj ako:
A Fantom-tól a Mamma Mia!-ig
Nagy utat járt be a Madách Színház tíz év alatt. Zenés színházzá lett, Európa-szerte ismert és elismert előadásokkal a musical világ legnagyobb sikereivel. Nem volt egyszerű az út, és még koránt sem ért véget. A megbocsátó félmosolyoktól vagy éppen a sok összevont ítészi ... Folytatás ›› szemöldöktől a vitathatatlan sikerig, a művész színháztól a West End színvonalig. Az Olvasó a titkok könyvét tartja a kezében. A közönséggel közösen átélt emlékekét, és mindeddig titokban tartott, személyes emlékekét.
Újra láthatja, és átélheti mindazt, amit Nézőként átélt, megismerheti a díszletek mögötti világot, amit eddig nem láthatott.
A Madách Színház megmutatja sikereit és nehézségeit, az öröm és a fájdalom könnyeit, nagy pillanatait és dolgos hétköznapjait - a titkok könyvében.
Íme: a Madách Színház!
A(z) A Fantom-tól a Mamma Mia!-ig (Könyv) szerzője Bárdos András, Rényi Ádám.
Vypredané
19,61 €
Az ember gyermeke
2021-et írunk. Huszonöt éve egyetlen gyermek sem született. Az emberi faj a kihalástól tart. Anglia Gondnokának, Xan Lyppiattnek a zsarnoki uralma alatt az idősek kétségbeesetté, a fiatalok pedig kegyetlenné válnak. Theo Faren, a Gondnok unokatestvére ebben a fenyegető légkörben éli magányos életét mindaddig, amíg egy fiatal nővel való véletlen találkozása folytán kapcsolatba nem kerül a másként gondolkodók egy csoportjával. Az élete hirtelen visszafordíthatatlanul megváltozik, amikor olyan gyötrelmes választásokkal találja magát szemben, amelyek kihatással lehetnek az emberiség jövőjére.
Vypredané
12,50 €
Az első millióm
Csak az első milliómról ne kérdezz, szokták mondani gazdag emberek, jelezve, hogy meggazdagodni azért mégiscsak nehezebb, mint gazdagnak maradni.
Pedig Máté Kriszta pontosan ezt teszi. Az első millióra kérdez rá, képletesen és valójában is, az első sikerekre, az üzleti élet sikerének titkára. Ezt teszi az RTL II-n látható népszerű tévéműsorában, és ezt teszi most, a könyvváltozatban is. Mindezt egy olyan országban, ahol a gazdaság gyanús, a boldogság ellenszenves, a siker pedig sokszor - szégyen.
Holott a könyv szereplői is - mint például Árvai Péter (Prezi), Somlai-Fischer Ádám (Prezi), Gerendai Károly (Sziget), Jaksity György (Concorde), Ivánka Katalin (IVANKA Beton Design), Tipton Zakariás (Vinylize), Száraz István (WeLoveBudapest.com, WeLoveBalaton.com, VS.hu), Küllői Péter (Bátor Tábor) és Váradi József (WizzAir) - magyarok és jobbára Magyarországon élnek. Nagyjából egy generáció tagjai, sokuk a startup világból emelkedett ki, felvilágosultak, tehetségesek, pontosan tudják, mit akarnak, és - őszinték.
Aki vállalta a szereplést, tudta, mire számíthat. Aki ebben a könyvben szerepel, nem a "rövidebb úton", sajátos privatizációból, gigantikus állami megrendelések révén vagy éppen maffiamódszerekkel gazdagodott meg.
Ők a saját fejük után mentek, hittek a céljaikban, a módszereikben, és kitartóak voltak. Most sikeresek, gazdagok, és nem szégyellik annak a bizonyos első milliónak a történetét.
Vypredané
14,25 €
Szerelmem, Balaton
Hirtelen végigpergett bennem az elmúlt hónapok minden történése - legalább olyan komolysággal, mintha életem utolsó pillanatának moziját néztem volna. Az a sorsszerűség, az a magával ragadó erő rémisztett meg, amely egészen idáig repített bejáratott hamiltoni mindennapjaimból. - Miért van az, hogy az ember számtalanszor érzi a veszélyt, mégsem tesz ellene semmit?T. G. Oaks, a kanadai kertészeti vállalkozó és felesége minden erejükkel és elhatározásukkal vetik bele magukat hihetetlen körülmények között megörökölt balatoni kúriájuk felújításba és hisznek abban, egy szezon alatt nemcsak tökéletes állapotú, vendégseregek fogadására alkalmas palotát építenek, hanem sikeres borászati vállalkozásukat is be tudják indítani. Ó, a boldog tudatlanok! - mondanánk hóbortosnak tűnő ötleteikre, ha nem ismernénk már jól a könnyelműségében is csalhatatlan ösztönű házaspárt. Az édesvízi mediterrán életformába, a szőlőültetvényekbe és a varázslatos Balatonba és természetesen, a nekik új otthont adó falu lakóiba egy életre beleszerető T. G. és Françoise számára finoman szólva sem indulnak zökkenőmentesen a dolgok: nemcsak az egyre jobban elmérgesedő szomszédi háborúskodással és a kúria körüli felújítási hercehurcával, hanem Oaks bogaras édesapjának hazaköltöztetésével is meggyűlik a bajuk. Ám minden nehézség ellenére Oaksék szép lassan ráébrednek, hogy a Fenséges Rommal nemcsak új otthonra, hanem egy szép, nagy családra is szert tettek. Tóth Gábor Ákos háromkötetesre tervezett sorozatának második részében újra elmerülhetünk a semmi mással nem összetéveszthető, igazi balatoni mediterrán vidék hangulatában és életérzésében. Teljes cím: Szerelmem, Balaton - Édesvízi mediterrán 2. Eredeti cím: Nyelv: magyarMegjelenés: 2014Kötésmód: cérnafűzött kötöttOldalszám: 320Méret [mm]: 125x200x18ISBN: 6155373466EAN: 9786155373466
Vypredané
13,42 €
Lacná kniha SOLO - A 007-es a terror ellen (-70%)
1969-et írunk, és James Bond, a 007-es ügynök éppen a 44. születésnapját ünnepli, amikor a titkosszolgálat vezetője magához rendeli, és megbízza egy furcsa feladattal. Egy kis nyugat-afrikai országot, Zanzarimot véres polgárháború szakított ketté, és M azzal bízza meg Bondot, hogy ... Folytatás ›› verje le a felkelést. Afrikába érkezve kezdetét veszi egy lázas tempójú kaland, amiben Bond felfedi a háború mögött álló valós erőket és rájön, hogy a helyzet minden, csak nem egyértelmű. Bond darabonként rakja össze a képet, és kiderül, mi a véres konfliktus valódi oka, egy olyan szövevényes összeesküvés, ami messzebbre és magasabbra mutat, mint álmodni merte volna.
A regény olyan kalandra viszi olvasóját, ami a nyugat-afrikai hadszíntértől a londoni és washingtoni titkosszolgálatok irodáiig számos helyszínen zajlik. Cselekménye az első oldalon ragadja meg az embert és nem ereszti. Hihetetlen fordulatok, hajmeresztő szituációk, és a hatalom hiteles ábrázolása - ez a Szóló, a James Bond-életmű legújabb, lenyűgöző darabja.
William Boyd, akinek munkásságát számos irodalmi díjjal ismerték el, hűen követi az Ian Fleming által teremtett Bond-hagyományt, de hőse sötétebb, komorabb és egyben érettebb is. A legújabb Bond-regény megjelenése után hosszú ideig szerepelt a népszerűségi listák élén, 2013-ban Angliában a National Book Awardsra jelölték, és mind a rajongók, mind a kritikusok nagyon kedvezően fogadták.
A(z) SOLO - A 007-es a terror ellen (Könyv) szerzője William Boyd.
Vypredané
4,03 €
13,42€
dostupné aj ako:
SOLO - A 007-es a terror ellen
1969-et írunk, és James Bond, a 007-es ügynök éppen a 44. születésnapját ünnepli, amikor a titkosszolgálat vezetője magához rendeli, és megbízza egy furcsa feladattal. Egy kis nyugat-afrikai országot, Zanzarimot véres polgárháború szakított ketté, és M azzal bízza meg Bondot, hogy ... Folytatás ›› verje le a felkelést. Afrikába érkezve kezdetét veszi egy lázas tempójú kaland, amiben Bond felfedi a háború mögött álló valós erőket és rájön, hogy a helyzet minden, csak nem egyértelmű. Bond darabonként rakja össze a képet, és kiderül, mi a véres konfliktus valódi oka, egy olyan szövevényes összeesküvés, ami messzebbre és magasabbra mutat, mint álmodni merte volna.
A regény olyan kalandra viszi olvasóját, ami a nyugat-afrikai hadszíntértől a londoni és washingtoni titkosszolgálatok irodáiig számos helyszínen zajlik. Cselekménye az első oldalon ragadja meg az embert és nem ereszti. Hihetetlen fordulatok, hajmeresztő szituációk, és a hatalom hiteles ábrázolása - ez a Szóló, a James Bond-életmű legújabb, lenyűgöző darabja.
William Boyd, akinek munkásságát számos irodalmi díjjal ismerték el, hűen követi az Ian Fleming által teremtett Bond-hagyományt, de hőse sötétebb, komorabb és egyben érettebb is. A legújabb Bond-regény megjelenése után hosszú ideig szerepelt a népszerűségi listák élén, 2013-ban Angliában a National Book Awardsra jelölték, és mind a rajongók, mind a kritikusok nagyon kedvezően fogadták.
A(z) SOLO - A 007-es a terror ellen (Könyv) szerzője William Boyd.
Eszem-iszom, Hungary
Milyen bűnös titkokat őriznek az éjszakai mulató sokat látott alkalmazottai? Miként válik a konzerv töltött káposztából luxuséttermi főfogás? Mi hever a tányérunkon valójában és egyáltalán, hogyan került a csizma az asztalra? A nagy sikerű Luxushotel, Hungary, Taxisvilág, Hungary ... Folytatás ›› és Turista from Hungary szerzője legújabb könyvében első osztályú éttermek, lángosos bódék, késdobálók és trendi bárok kulisszatitkairól rántja le a leplet. Tartson vele ezen a különleges utazáson, ismerje meg a vendéglátósok trükkjeit, történetét és nem utolsósorban azt, hogyan élnek túl bennünket, a nem éppen problémamentes vendégeket!
A szórakoztató riportkötet bevezet a pult mögé, a konyhai lengőajtón túlra, de megmutatja azt is, hogyan viselkednek a hazai és nemzetközi sztárok vendégszerepben, és mit teszünk mi, egyszerű földi halandók, amikor egy üveg bor társaságában kieresztjük a gőzt. Merüljön alá a vendéglátás világába és garantáltan másként néz körbe, ha legközelebb ételt, vagy italt rendel!
A(z) Eszem-iszom, Hungary (Könyv) szerzője Kordos Szabolcs.
Verj át, ha tudsz
Ismerőseink, családtagjaink, kollégáink, a vállalati értékesítők - egy szóval gyakorlatilag mindenki - egyfolytában hazudik nekünk.
A témát egymástól függetlenül vizsgáló kutatók jutottak ugyanarra az eredményre: az átlagembert minden áldott nap közel 200-szor akarják becsapni. ... Folytatás ›› Most végre létrejött valami, ami a védelmünkre lehet.
A Verj át, ha tudsz! három különböző elméletből és gyakorlatból - az arckifejezések helyes értelmezéséből, a kihallgatási technikák alkalmazásából és a hazugságvizsgáló kutatások átfogó összehasonlításából - hoz létre új diszciplínát, hogy megtanítsa, miként lehet a leghatékonyabban felderíteni a csalást.
Ennek az új tudománynak a módszereit használja az amerikai üzleti élet nem egy jól ismert alakja, hogy kiírtsa a tranzakciókból a hazugság elemeit. A Verj át, ha tudsz! közkinccsé teszi a korábban csak a hírszerzői körökben, a rendőrakadémiákon és az egyetemi tanszékek eldugott kutatásaiban jelenlévő tudást.
Mi van a könyvben
Tanuljon olyan titkos kommunikációs technikákat, amelyek a közelmúltig csak egy maroknyi kutató, kihallgató tiszt és operatív hírszerző előtt voltak ismertek!
A Verj át, ha tudsz! -ból megtudható, mi az ami ott van minden üzleti megbeszélésen, minden állásinterjú során, minden tárgyaláson az ön orra előtt, és amit mégsem vett eddig soha észre:
- Tíz életveszélyes arckifejezés, amelyet jobb, ha megtanul.
- Az a tíz perdöntő kérdés, amellyel bárkit rábírhat, hogy elmondja önnek az igazságot.
- Megtanulja, miképpen szúrja ki és fojtsa el csírájában egy viszonylag egyszerű, ötlépcsős módszer segítségével a szinte minden fontos üzleti tárgyaláson és interjúban előbukkanó hazugságokat.
- Megtanul felismerni több tucat olyan arckifejezést és testtartást, amelynek láttán jobb, ha harmadfokú készültségbe helyezi magát.
- Megtanulja, miképpen ismerheti fel azokat a szófordulatokat és frázisokat, amelyek beszédes jeleiből megkülönböztethető a csalárd beszéd az igazmondástól.
A(z) Verj át, ha tudsz! (Könyv) szerzője Pamela Meyer.
Vypredané
13,42 €
Goldspirit
Sára, a fiatalos főszerkesztő és családanya elszántan kutatja a tarot és a bolygók titkait, de még ő sem számít arra az elképesztő eseményre, ami fenekestül felforgatja az életét. Bár tarot mestere szavaiból sejthetné, hogy egy különleges férfi megváltoztat körülötte mindent, a nő túlságosan is elmerül könyv - terve megvalósításában. Szerencsére három serény arkangyal figyelemmel követi a sorsát, ám a csillagokban megírt jövő beteljesüléséhez Sárának is jó döntéseket kell hozni. A jóslás és a csillagbölcselet világába is bepillantást nyújtó regény a budapesti helyszínektől az izlandi vulkánokig repíti olvasóját, hőseinek pedig sok humoros fordulattal kell megküzdeni, míg rátalálnak a szerelemre.
Predaj skončil
4,20 €
dostupné aj ako:
Húzós 2.
Tavaly ősszel jelent meg az ATV műsorából összeállított első kötet, amelynek sikere adta az ötletet a folytatáshoz. Az újabb kötet harminc interjúalanya beszél szakmáról, magánéletről. Még a húzós kérdések elől sem térnek ki. Farkas Bertalan, aki pórul járt a rendszerváltással. Lengyel László nem érti, néhányan a tanítványai közül hogyan váltak gazemberekké. Romsics Ignác szerint az ország szétesése Trianon nélkül is megtörtént volna. Szörényi Levente azért nem politizál, mert a politikusok otthagyják az embereket a csatamezőn. Kemény Dénes megérti, hogy a meccs után a kabinos is tudja, mit kellett volna másként csinálni a medencében. Grecsó Krisztián, ha a városból hazamegy, földesurakat lát, és kisemmizetteket, megalázottakat. Földes László Hobó csak azért is József Attilát és Adyt játszik, és nem szelídül meg. Kovács Kati szurkol a fiataloknak, és tudja már, mi a titok. Stohl András, az egykori „nyolckeres"" bandatag az önismeretről is mesél, arról, színészként hogyan lett jobb. Havas Henrik betegségről, tehetségről beszél, és arról, írónak jobb lett volna. Szász János a holokauszt máig élő, családokba beivódó emlékezetéről szól. Frei Tamás szerint a magyar újságírók gyávák, de az országról ő sem forgatna filmet. Mérő László Orbán felépített, tudatos dühéről, a magyar nép semmit sem jelentő állandó panaszkodásáról beszél. Vidnyánszky Attila a színpadon is, a való életben is hősöket keres. Bajor Imre utolsó interjújában poénokat ígér...
Predaj skončil
6,73 €
Gyilkosa Ismeretlen
Soroksáron egy este futni indult egy családanya, aki sohasem tért vissza az otthonába. Összekötözött, lemeztelenített holttestét a közeli bicikliút mellett a férje találta meg a rendőrökkel. Megerőszakolták és megfojtották. Gyilkosa vagy gyilkosai azóta is ismeretlenek, dacára a komoly erőket megmozgató nyomozásnak. Több száz embertől vettek DNS-mintát, Soroksárt többször is szinte megszállták a rendőrök, akik házról házra járva keresték a gyilkost. Bár hivatalosan sosem gyanúsították meg, mint minden ilyen esetben, a legközelebbi hozzátartozó, azaz a férj is felkerült a lehetséges tettesek képzeletbeli listájára. Miközben meg kellett birkóznia a gyásszal, és megtanulnia, hogyan gondoskodjon egyedül a kisfiukról, el kellett fogadnia, hogy a nyomozók az élete legintimebb részleteiről is kifaggatják. A könyv az ő szemszögéből meséli el a közelmúlt legnagyobb gyilkossági nyomozásának történetét.
Predaj skončil
4,20 €
Húzós
Rónai Egon nagy sikerű műsorának legérdekesebb beszélgetéseiből szerkesztett kötetet. Vendégei a magyar kulturális, gazdasági és politikai élet legjavából kerültek ki. Az elgondolkodtató interjúkkal most könyv alakban találkozhat az olvasó.
"...remekül tudok élni, mert nagyon boldog tudok lenni, ha kisüt a nap... De ahogy múlik az idő, változik, mert tudja, jól vagyunk megteremtve. Fiatalon még sokkal könnyebben átlépünk tragédiákat... Ilyenkor meg már sokkal jobban nyomaszt az emberi szenvedés. Hihetetlen, hogy mit tudunk kitalálni egymás ellen!"(Törőcsik Mari)
"A kapitalista piacgazdaságban nincs teljes foglalkoztatás, az a szocializmusban volt, amikor a kapun belüli munkanélküliség formájában eltűntették a kapun kívüli munkanélküliséget. Teljesen értelmetlen azzal a tudatot torzítani, és az embereket ilyen értelemben butítani, hogy teljes lesz a foglalkoztatás." (Bokros Lajos)
"Rengeteg telefonviccet meg egyebeket csináltam, szeretem az életben is a váratlan helyzeteket, ilyen pánik szituációkban elég jól viselkedem. Azt szoktam mondani, hogy velem koccanni autóval, az egy mámor a másiknak. Mert én röhögve szállok ki, nem ordítok, hogy maga barom." (Szilágyi János)
"Más idők voltak, az igaz. 2002-től tört el valami ebben az országban. 2002-ben, amikor nagyon sokadmagammal felültem oda a tribünre, Orbán Viktor beszéde mögé, akkor ez nagyon érdekes hatással volt a környezetemre." (Kovács Kokó István)
Vypredané
13,42 €
dostupné aj ako:





















