Albert Gyergyai

Gyergyai Albert, a francia irodalom ihletett tolmácsolója és professzora Nagybajomban, Somogy megye egyik ősi és nagy múltú településén született 1893. január 20-án. Első tanítója édesapja volt, az ő keze alól kerül előbb a kaposvári főgimnáziumba, m ajd 1911-ben a budapesti egyetem filozófiai fakultására, és egyszersmind az Eötvös Kollégiumba, ösztöndíjasként. Kedves tanára, Horváth János 1914 nyarán ösztöndíjjal kiküldte Párizsba. Itt érte a háború kitörése, s haza már nem utazhatott, megjárta Bretagne és Normandia internálótáborait. Megrendült egészségi állapotára való tekintettel 1917 elején Svájcba engedték, ahol felgyógyulása után két évig hallgatta a lausanne-i egyetem előadásait. 1919 áprilisában tért haza, 1926-ban előadóként vissza került az Eötvös Kollégiumba, ahol tizenkét éven át (1938-ig) dolgozott, s ahová 1945-ben harmadszor is visszatért. A kollégium megszűnte után az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított világirodalmat, majd francia irodalmat 15 éven át. 1920-tól a l ap megszűntéig a Nyugat állandó munkatársa volt: francia irodalmi tanulmányokat írt, főképp Babits és Osvát biztatására. Egész sor remekbe készült fordítása jelent meg 1920-tól: Voltaire, Flaubert, Gide, Valéry és mások művei, s a harmincas évek vége felé Proust-fordításának első két kötete (Swann és Bimbózó lányok árnyékában). Első önálló tanulmánykötete (A mai francia regény) 1937-ben jelent meg; régebbi és újabb tanulmányait a Szépirodalmi Könyvkiadó adta közre három kötetben (Klasszikusok, K ortársak, a Nyugat árnyékában címmel). Munkásságát három ízben Baumgarten-díjjal jutalmazták, majd a francia Becsületrenddel még a felszabadulás előtt; azóta több magas állami kitüntetésen kívül megkapta 1970-ben az Állami Díjat és 1971-ben az egye tem gyémántdiplomáját.

"Ursule jobb kezében az imakönyvet, a másikban meg napernyőjét tartva, keresztapjába karolt azzal a természetes bájjal, amellyel a szép nők szép női mesterségük legnehezebb feladatait is megoldják. Ha igaz, hogy a gondolkodás mindenben visszatükröződik, joggal mondhatjuk, hogy ez a magatartás isteni egyszerűséget fejezett ki. Ursule hálóköntös módjára szabott, s kék szalagokkal díszített fehér muszlinruhát hordott. Gallérját, amelyet a ruháéhoz hasonló szalagcsokrok kapcsoltak egybe, ugyancsak kék színű széles szalag szegélyezte véges-végig, s alatta észrevehető volt felsőtestének szépsége. A sok kék, a szőkék szépítőszere, varázslatosan kiemelte nyakának tompa-fehér színét. Hosszú, lebegő végű kék öve karcsú, de hajlékonynak tűnő alakra engedett következtetni, ami tudjuk, a női nem egyik legcsábítóbb varázsa. Szalmakalapját ugyancsak kék szalagcsokrok díszítették, de nagyon takarékosan, s szalag erősítette állához, ami egyrészt kiemelte a kalap vakító fehérségét, másrészt cseppet sem homályosította el a szőke szépség arcbőrének makulátlan tisztaságátᦙ3;\"

Mikor Frédéric Moreau az ifjú jogászhallgató megpillantja a karcsú, igéző tekintetű, nála jó pár évvel idősebb Madame Arnoux-t, élethosszig tartó rajongás veszi kezdetét. Frédéric összebarátkozik a nő férjével, a sikeres üzletemberrel, Jacques Arnaux-val, így Madame Arnaux és a fiatalember útjai az évek során újra meg újra keresztezik egymást. Anyagi problémákon, politikai káoszon és megszámlálhatatlanul sok viszonyon át is a nő marad életének központi figurája és egyetlen szerelme. Az Érzelmek iskolája – Gustave Flaubert önéletrajzi elemektől sem mentes műve – a tizenkilencedik század egyik legnagyszerűbb francia nyelven írt regénye. Az Athenaeum Kiadó 2021-ben útjára indított Érzelmes klasszikusok sorozatának célja, hogy – a tizenkilencedik és a huszadik század alkotásaival megszólítva a huszonegyedik század olvasóközönségét – korszakokon átívelő párbeszédet teremtsen olyan kérdések mentén, amelyeken az emberiség a kezdetek kezdete óta töpreng.

Szellemi ?életünkben nemzedékek sora köszönheti Gyergyai Albertnek világirodalmi tájékozottságát; kiváltképpen a francia irodalom megismerésében vagyunk mindnyájan adósai. Ez a tanulmánykötet, mely a kortárs magyar irodalommal foglalkozó írásait tartalmazza, minden olvasóját ráébreszti majd arra, hogy a világirodalom nagy jelenségeivel való fél évszázados, termékeny írói munkája közben mennyi eleven érdeklődést, alkotó energiát őrzött meg Gyergyai Albert szűkebb szellemi hazája, a magyar irodalom számára. Milyen izgatottan kísérte, és kíséri ma is figyelemmel a magyar irodalom napi eseményeit éppúgy, mint a korszakos folyamatokat; az irodalom szerény munkásait ? filológusokat, szerkesztőket, műfordítókat ? éppúgy, mint a modern magyar művészet legnagyobb alkotó egyéniségeit.Talán a legvonzóbb tulajdonsága a kötetnek, hogy egymás mellett szerepelteti az ifjúkori, Nyugatban megjelent írásokat, s a közelmúltban vagy éppenséggel ma születetteket, s így az Idő állandóan jelen van a lapokon, személyes üggyé lényegíti át a kritikát, és irodalomtörténeti-esztétikai koordinátákat ad a legszemélyesebb emlékeknek is.Az a fél évszázad, melyben Gyergyai életének java része eltelt, kétségtelenül a Nyugattól kapta meg művészi karakterét, a Nyugattól, mely híveit is, ellenfeleit is megvilágította és beárnyékolta. A Nyugatnál indult Gyergyai Albert kritikusi-esszéírói pályája is, a kötetben szereplő írásainak igen nagy része ott jelent meg, a később írottak sem szakadnak el a folyóirattól: mesteri tanulmányok és emlékezések idézik meg a Nyugat-kor tagjait. Természetesen a Nyugat inkább ihletője, mint tárgya e tanulmányoknak és emlékezéseknek; Gyergyai nem „feldolgozza”, hanem „újraéli” a kort, a folyóiratot, a művészek barátságát és tiszteletét, melyet ifjúkora óta megőrzött irántuk.„A Nyugat sokunk számára nemcsak folyóirat volt, hanem otthon ? írja bevezetőjében Gyergyai Albert ?, s a kávéházi márványasztal, ahol Osvát hol egyedül, hol Gellért Oszkárral a jobbján, egyforma grandezzával fogadott minden kezdőt és minden hírességet, vagy Babits Reviczky utcai, majd Attila úti lakása, s maga a nyomda vagy a redakció több meleget árasztott ránk, több védelmet biztosított a rossz évek sérelmei és megaláztatásai ellen, mint bármily gőgös intézmény, akármilyen hatalmas érdekszövetség ? s addig is, míg lesz valaki köztünk, aki egyszer megírja a Nyugat nemcsak irodalmi, hanem szellemi történetét, hadd függesszem emlékkövére e könyv szerény ex-votóját.”

A ?XX. századi magyar esszé great old man-jének új tanulmányai változatlan intellektuális szenvedéllyel folytatják a magyar, de főképpen a világirodalom, az egyetemes, humanista kultúra értékeinek közvetítését a szélesebb olvasóközönséghez, éppúgy, mint fél századon át, korábbi tanulmányaiban. 1962-ben a „Klasszikusok”, 1965-ben a „Kortársak” nyitott ablakot a világirodalom legjelentősebb életműveire, s 1968-ban „A Nyugat árnyékában” a század magyar irodalmát megteremtő mozgalmat idézte fel. E gyűjtemény közvetlenül azokhoz csatlakozik, s akár Sévignéről, akár a G. Kellerről, Baudelaire-ről, Gide-ről, Colette-ről írt tanulmányt tekintjük, újabb és újabb bizonyságát látjuk annak, hogy világirodalmi stúdiumainkhoz immár nélkülözhetetlenek Gyergyai Albert útmutató szavai.A kötet a tanulmányokon kívül néhány rövidebb, egy-egy lényeges részletre koncentráló arcképet, esszét is tartalmaz, Georges Sandról, Moliere-ről, Rousseau-ról, Superville-ről például, de a kötet e fejezete legfőképpen Gyergyai Albertről rajzol portrét, az ő ízléséről, személyes vonzalmairól, emelkedett műelemzési modoráról, melyet a kötet végén szereplő versmagyarázatai a lírikus intuíció adámányával egészítenek ki.

Gyergyai Albert könyvének legnagyobb érdeme talán nem is értesüléseinek alapossága, érzékenységének fínomsága, ítéletének nyugodt megbízhatósága, jól felszerelt stílusának egyenletes ritmusa, ápolt és tiszta levegője, vagy az a bámulatos könnyedség, amellyel súlyos anyagán uralkodik és egyszerre át tudja tekinteni az egészet. A <it+ style="color: rgb(0, 0, 0); font-family: "Times New Roman"; font-size: medium; font-style: normal; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: rgb(255, 255, 238); text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial;">Mai francia regény legnagyobb jelentősége a nálunk új irodalomszemlélet, amelyet a szerző nem magyaráz, amellyel nem hivalkodik. Nálunk a kritika, kevés kivételt leszámítva, «cselekmény»-ben és «jellem»-ben gondolkodik, «remekművek»-ben és «fércművek»-ben, az előbbieket ünnepli, az utóbbiakat megbélyegzi, de hogy ezek a remekművek és fércművek hogyan tartoznak össze egymással, miféle környezetben helyezkednek el, azzal igen keveset törődnek. Gyergyai könyvének újszerűsége a szociológiai látás, amely Franciaországban magától érthetődő és amely nem rendeli alá az irodalmat a nyers és közönséges életnek, hanem csak, mint a festő, térben rendezi és csoportosítja tárgyit. Ez a térszemlélet, amely nemcsak azt nézi, egy író milyen nagy, hanem azt is, mekkora helyet tölt be, egy kor irodalmának egészét tekinti, valamennyi bonyolult kölcsönhatásával egyetemben, számba veszi az írói ihlet valamennyi forrását s legelvontabb és legelőkelőbb eszméktől kezdve a leghétköznapibb üzleti számításig, - tudományos és egyben művészi látásmód, összeegyezteti az egyetemi kritika katedrális szigorát az író életábrázolásával, az örökkévalóság komoly szempontjait az olyan ember józan és okos látásmódjával, aki ismeri az irodalmi termelés és fogyasztás irgalmatlan törvényeit. Gyergyai könyvéből Proust és Gide neve mellett Dekobra, Clément Vautel és Claude Anet neve sem hiányzik, nem azért, mert a szerző eleget akar tenni valami elvont pártatlansági eszménynek, vagy mert «teljességre» törekszik, hanem mert, mint a shakespeare-i dráma a burleszket és a pátoszt, úgy követeli meg ez az irodalomábrázolás a maga «népségét és katonaságát», az irodalmi tér betöltését különböző rangú de egyformán törvényszerű írótípusokkal. Ez az irodalomszemlélet nem hirdeti az «élet» primátusát a gondola

"Ez ?a könyv – Anyám meg a falum – nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szülőföldnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépítő távolából – mondja új művéről Gyergyai Albert.Műfajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszerű visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az első, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinktől, szülőföldünktől, attól az enyhe védőburoktól, amely egyszerre óv, táplál, formál és nevel bennünket, s amelynek puszta emléke is elég, hogy felejtesse múltunknak legfájóbb sérelmeit, s halálig megtartsa életkedvünket és emberszeretetünket. A könyv címében benne van két alaptémája, e körül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más színű kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek »érzelmi neveléséhez«. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát főképpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évről évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelről-messziről segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szülőföldjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legfőképpen és mindenekelőtt anyjának meg a falujának, mivelhogy tőlük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…"

Nagy feltűnést keltett megjelenése idején Gyergyai Albert első szépprózai műve, az Anyám meg a falum. Annyi tanulmány és esszé tudós írója, a francia irodalom fordítója és nagy tehetségű professzora váratlanul önmagáról kezdett szólni, bár igaz, hogy személyessége megint csak modellhez kötődött: csakhogy ezúttal nem irodalmi modellhez, hanem szülőföldjéhez.A falutól a városig ennek a vállalkozásnak a folytatása. Első ciklusa közvetlenül kapcsolódik az előzményhez; a gyermekkor nevezetes szereplői, a falu életének meghatározó figurái, többségükben okos, életvitelükben, konyháikban, ruháikban és olvasmányaikban igényes nők bukkannak elő az emlékezet mélyéről. S a legmegrázóbb közülük az író nővérének Szép Ilonkának regényes, boldogtalan lénye.A második részben a diákévek kisvárosa idéztetik meg, például a kisváros életének egy különös komponense: a francia vagy német nevelőnők jóvoltából műveltséget és európaiságot – legalábbis annak igényét – nyújtó csöndes délutánok.A harmadik rész – napló. A háború után, a kisvárosban és a faluban tett látogatások tapasztalatait őrzi. A negyvenes évek hangulatát, amikor az emberek többsége idegzetében még a múltat őrzi, félve, sokszor ügyetlenül kóstolgatja az újat. S ott élnek a vagyonukat vesztett arisztokraták, s közülük néhány szép méltósággal viseli sorsát.Gyergyai Albert előadásmódja a klasszikus próza nyugodt ritmusán, részletező technikáján iskolázott. De nemcsak ezért jó olvasni. Azért is, mert tárgyilagos szemlélet és személyesség példamutató egységbe forrt e művében, de talán helyesebb úgy fogalmazni: íme, egy őszinte könyv.

A ?gyermekkori éveit festő Anyám meg a falum (1972) és a kamaszkor világát idéző A falutól a városig (1979) folytatásának szánta Gyergyai Albert emlékezéseinek harmadik kötetét, melynek A várostól a világig címet adta. A kötettervet még ő készítette el, de az anyagot összerendezetlen, nagyrészt kéziratos formában juttatta el a kiadóhoz, néhány héttel halála előtt. Az első ciklus (Emlékezések címmel) a pályakezdés, az Eötvös-kollégiumban töltött évek, a hadifogság ideje alatt a betegségének köszönhetően svájci tartózkodás tényeit-tapasztalatait eleveníti föl. A Találkozások ciklus híres és névtelen, számára mindenképpen jelentékeny emberekkel való ismeretségének novellisztikus megfigyeléseit rögzíti, a Városok pedig legkedvesebb külföldi barangolásainak helyszíneihez: Párizshoz, Genfhez, Zürichhez, Rouenhoz, Lausanne-hoz fűződő élményeit. A szöveggondozás nehézségei ellenére is végül olyan könyv állt össze a kéziratokból, amelyre joggal mondhatjuk: talán a legérdekesebb könyve Gyergyai Albertnek; mindenképpen a legszemélyesebb, legközvetlenebb. Az a művészethívő magatartás és szinte vallásos tisztelet, amivel ő az irodalom, a festészet alkotásai, jelenségei és művelői iránt viseltetett, itt nem a tanulmányok – bármily értő, mégiscsak személytelen – elemzéseinek révén nyilvánul meg, hanem az élet eleven közegében, egy tiszta, jóhiszemű, nemesen gondolkodó ember érzékelhető jelenlétében. Ez a közvetítés nem méltatlan a magas művészethez és a nagy alkotókhoz, mégis – fesztelen. Gyergyai Albert olyannak látszik e kötetből, mint amilyennek ismertük, s amilyennek munkássága is mutatja: az európai kultúra hivatott és tudós szerzetesének – de most közvetlen közelről láthatjuk annak, láthatjuk esendőségében is: s ez így mégiscsak hitelesebb.

"Az ember mindenképp hibás egy kicsit." "Sok évvel ezelőtt így foglaltam össze a Közönyt: "Társadalmunkban bárkit halálra ítélhetnek, aki nem sír az anyja temetésén." Ezt egyszerűen úgy értettem, hogy a könyv hősét azért ítélik el, mert nem vesz részt a játékban. Ily módon idegen a társadalomban, amelyben él, magányosan és érzékenyen bolyong az élet peremén. (...) Hogyan nem vesz részt Meursault a játékban? A válasz egyszerű: nem hajlandó hazudni. A hazugság nem egyenlő azzal, hogy nem az igazat mondjuk. Valójában azt is jelenti, hogy többet mondunk az igazságnál, és - az emberi szív esetében - többet annál, mint amit érzünk. Mindannyian így teszünk mindennap, hogy egyszerűbb legyen az élet. De a látszattal szemben Meursault nem akarja egyszerűbbé tenni az életet. Azt mondja, ami valóban ő, és nem hajlandó elrejteni az érzéseit, mire a társadalom rögvest fenyegetve érzi magát. (...) Számomra ő nem selejt, hanem egy szegény, meztelen ember, aki olyan napot imád, mely nem hagy árnyékban semmit. Távol áll tőle az érzéketlenség: állhatatos és mély szenvedély vezérli, a teljesség és az igazság iránti szenvedély." (Albert Camus a regény 1955-ös amerikai kiadásához írt előszavából) A huszadik századi irodalom legnagyobb hatású műveinek egyike, a Közöny nyolcvan éve jelent meg, melyet Gyergyai Albert klasszikussá vált fordításában adunk közre.