Éva Janikovszky strana 3 z 7

Egy érettségi előtt álló lány rendszerint már jó ideje eldöntötte, milyen pályát válasszon magának. De ha az érettségi után akadályra bukkan? Ha kiderül, hogy sem tehetsége, sem lehetősége nincs a sokszor megálmodott szakképesítés megszerzésére? Aki erős akaratú és tehetséges, az előbb-utóbb megtalálja méltó hivatását, akin pedig hangulatai uralkodnak, könnyen elveszti fejét és kapkodni kezd… Ez történik Burián Ágnessel, a vékony, szőke csillaghegyi kislánnyal is, aki első kudarca után dacból és elkeseredésből választ szakmát; szinte menekül szülei elől, szakít szerelmével. Sikerül-e ennek a bájos, mély érzésű, de szeszélyes lánynak sebzetlen szívvel kikerülni a saját maga kavarta örvényből? Erre ad választ a Szalmaláng tehetséges fiatal írójának új regénye, mely a mai lányok nagy kérdéseit veti fel, és a könnyből és mosolyből szőtt történeten keresztül felejthetetlen fiatal arcokkal ismerteti meg olvasóit.

"Én tudtam, hogy borzasztó nehéz elképzelni, hogy minden felnőtt gyerek volt egyszer, de szerencsére eszembe jutott, hogy fénykép is van róla a fiókban."

Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy. Ennek a kötetnek az írásai nem egytől egyig kacagtatóak. Aminthogy az élet sem az. De egy nagy felismerésre vezettek, amikor sorba rendeztem őket újabb és régebbi írásaimból. Amennyire igaz az a mondás, hogy derűre ború, legalább annyira igaz, hogy borúra meg derű. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a végére is maradjon egy kis derű.

Milyen ?lemezek ezek? És miben különbözik az egyik oldaluk a másiktól? Hát nézzük csak. A lemez egyik oldalán például ez áll:(A feleség szövege este otthon.)„Hát vedd már egyszer tudomásul, hogy éppen olyan dolgozó ember vagyok, mint te! Csakhogy én reggel ötkor kelek, lerohanok kifliért és tejért, és keltek mindenkit, és felhozom az újságot és reggelit adok és uzsonnát csomagolok, és kiszellőztetek és beágyazok, hogy mire munkába indulok, már alig állok a lábamon, és ledolgozom a nyolc órát, aztán bevásárolok, cipekedek, főzök és mosogatok, és sose látom a krimi elejét de ha megkérdezem, hogy melyik volt az áldozat, akkor én vagyok, akkor én vagyok a hülye. Hát az is vagyok, legalább is ti annak néztek engem.” Ugye mennyire igaza van? Csakhogy ezeknek a lemezeknek van másik oldaluk is. És a másik oldalon más a szöveg is. De az előadó ugyanaz.Például:(Ugyanaz a feleség, otthon a vendégeknek.) „Mi az, hogy győzöm? Ezt a kis vacsorát? Nincs ebben semmi boszorkányság. Délután, ha hazafelé jövök, úgyis útbaesik a hentes, a zöldséges… Hát igen, vannak problémák, amelyekkel szembe kell néznünk… Erre vállalkozik Janikovszky Éva vidám „lemezgyűjteménye”.

„Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni."

E könyv főhőse, a derék, vidám Palócz Vera olyan, mint a többi hasonlókorú társa. Bizony, neki is hevesebben dobog a szíve, ha alkalma van személyes megismerni egy divatos színészt vagy karmestert. Aztán, ha egy szívélyes mosolyt, vagy komoly szót kap tőlük, máris szerelemről ábrándozik… Palócz Veránál az ábrándozásnak az a vége, hogy levelet ír. Csakhogy a levélnek különös sorsa lesz – hogy mi, azt a regényből tudja meg az olvasó.

Thirty years have passed since Éva Janikovszky wrote Az úgy volt. The coin-operated phone-box in the street is no longer an excuse for a thirteen-year-old boy to slip out of his apartment. The international scouting movement has taken the place of Hungary's "pioneer" movement. At the 1933 Boy Scout World Jamboree in Hungary Lord Baden-Powell announced, "I want to see men of all countries at peace with each other. You are the future men of your countries, so be friends! and urged the boys to swap addresses and become pen-friends. Our teenage hero tries both of these things. He also tries skating, lying to his girl-friend, planting trees and shrubs in the park, all with varying degrees of success. Most of all, he tries to understand the world around him, dominated by adults who are his own and his friends parents, relatives and teachers. Essentially he is no different from today's teenagers with their mobile phones, MP4s and computers. That is why Éva Janikovszky is timeless: she could see into her own child as he grew, implant herself in his thoughts, and make them universal and ageless. This is why all these decades later young adolescents (not to mention their parents!) will be enthralled by this, the latest of Móra Publishing House?s English translations of Éva Janikovszky's (semi-)fiction for children. Illustrated by László Réber.

Dans le jardin, la lavande, ça pousse comme de l’herbe. Son parfum emplit toute la maisonnette ou vivent tata Barbara, tonton Balthazar et les teckels jumeaux. Ici tout fleure bon la lavande, surtout les teckels qui jouent a cache-cache et gambadent dans les champs de lavande. Dans le jardin, la lavande, ça pousse comme de l’herbe. Son parfum emplit toute la maisonnette ou vivent tata Barbara, tonton Balthazar et les teckels jumeaux. Ici tout fleure bon la lavande, surtout les teckels qui jouent a cache-cache et gambadent dans les champs de lavande. Tata Barbara les laisse faire, car elle aime les teckels encore plus que sa lavande et Basile et Barnabé plus que tous les autres teckels. Il faut dire qu’elle n’a que ces deux-la.

What joy and pride is associated with one's first school satchel! This happy fact is proof that its wearer is now a schoolchild. Danny proudly, happily wends his way to school, where his enthusiasm wanes somewhat but his curiosity grows. To the question put by grown-ups, "Is school a good thing?" - Danny cannot provide an answer. Sometimes it's good, sometimes bad. His little friend Kitty, who has had to stay another year in nursery school, is curious to know what good school is at all, together with the ability to write, read and count. She decides that she will stay at nursery school because she wants to become a nursery-school teacher, and they teach that in nursery school anyway. Don't they? We recommend Éva Janikovszky's playfully written, jolly little book, with its enchantingly colourful illustrations by László Réber, to lower-year schoolchildren and to their parents alike. Translated by Andrew C. Rouse.

„Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általán tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi.” Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy „semmi-szerű” választ ad, pedig… például ha a nagymamája megkérdi, hogy milyen húst süssön, azt feleli, hogy nem tudja, pedig… az öregek otthonában az egyik néni éppen azt szerette volna, ha olyan unokája lenne, mint ő… Vagy ha a kislány, akivel jó volna együtt járni, azt állítja, hogy írt a nyáron, és az ember úgy tesz, mintha nem hinné el, hogy írt. Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi. Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.

Az ikertestvérek mindig nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt mindenki tudja, aki látott már ikertestvéreket. A dakszlikutyák is nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt is tudja mindenki, aki látott már dakszlikutyákat. És a dakszliikrek? A dakszliikrek annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzeltek el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan. Könyvünk főszereplői pedig éppen dakszliikrek, akik boldogan élnek Borbála néni és Bertalan bácsi levendulaszagú kertjében. Vidám kalandjaikkal nemcsak szerető gazdáikat örvendeztetik meg, hanem a történetüket hallgató, rajzokat nézegető olvasókat is. Réber László rajzaival.

Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.

Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.

Aunt Barbara lets them do it because she likes dachshunds even better than lavender, and of all dachshunds it is Basil and Barnabas she likes the best. Although it must be admitted, she has no other dachshunds. Lavender grows in Aunt Barbara's garden as grass grows elsewhere. Its scent fills the little cottage where Aunt Barbara lives with Uncle Balthasar and the two dachshunds. Here everything smells of lavender, but especially the dachshund twins, who romp about and play hide-and-seek in it all day long.

"Zwillinge sehen sich immer sehr ähnlich. Das weiß jeder, der schon einmal Dackel gesehen hat. Und Dackenzwillinge? Dackenzwillinge sehen so ähnlich, dass man sich eigentlich nur einen Dackel zu denken brauch. Der andere sieht ganz genauso aus." Die Hauptpersonen unseres Buches sind eben Dackenzwillinge, die den ganzen Tag in einem, nach Lavendel riechenden Garten glücklich herumspringen. Mit ihren liebenden Herrchen, Onkel Blasius und Frauchen, Tante Barbara, sondern auch die, ihrer Geschichte zuhörenden, kleinen Leser.

Ketten várakoznak az autóbusz-megállóban. Bill Danilovics MacKonov - tiszteljük teljes nevén - űrhajós és feltaláló, a jövendő hőse, és Fehér Szarvas Fia, aki nevével ellentétben kislány, mégpedig vérbeli indián. Királylányhaját befőttesgumival fogja össze, és egy icipicit tud varázsolni. Amíg ott ácsorognak az autóbuszra várva, elered az eső. És ők ketten a zuhogó esőben beszélgetni kezdenek. Egy találmányról, ami olyan, mint az esernyő, de oldala is van meg alja is, és ki lehet nézni belőle, meg be is lehet menni. Hát nem eredeti?