Éva Janikovszky strana 4 z 7

autor

A hét bőr


A 7. b., azaz a HÉT BŐR részesül abban a "megtiszteltetés"-ben, hogy az iskola tatarozásának végeztéig vendégeskedhet néhány hétig a kertvárosi iskolában. Hát nem kiderül, hogy iskolába -persze a sajátjukba- járni egész jó dolog? Élményeiket a rajnap lóban fogják rögzíteni, ez a HÉT BŐR rajvállalkozása. Meg az is, hogy segítenek a kissrácoknak és az egyedülálló öregeknek. Ja, hogy a kissrácok cseppet sem szorulnak segítségre, és Vilma néni is köszöni szépen, inkább egyedül menne moziba? Csupa rég i-új helyzet Janikovszyk Éva jól ismert, feje tetejére állított világából. Az sem számít, hogy nincsenek már őrsök és rajok, nincs takarékbélyeg és kazettás magnó sem, a gyerekek és a szülők nem változank. Ahogy Janikovszky Éva és Réber László sem.
U dodávateľa
9,58 €

Cvikkedli


Ezt a fura nevet Dani adta annak a kalapos, cvikkeres, szivarozó bácsinak, akinek a fényképét a régi családi képeket őrző fényképes dobozban találta. Cvikkedlit senki sem ismerte, hiába nézegették, nem is értették, hogyan került a dobozba. De ki lehetett ő? És vajon mi köze volt hozzá a szép, szomorú Amálkának? Ezt egyedül csak Dani tudja, hiszen ő nyomozta ki kettejük történetét.
U dodávateľa
9,86 €

Ájlávjú


Kötelességem figyelmeztetni a kedves olvasót, a cím félrevezető. Nem szerelmes történeteket tartalmaz a kötet. Hanem? Az úgy van, hogy az ember idős korban már kevesebbet ügyintéz, szaladgál, nyüzsög. Inkább elgondolkozik ezen-azon, ír, írogat, így a századvégen, ezredelőn.Különösen, ha írónak hiszi magát. Aztán összegyűlik egy kötetre való. De miért jut eszébe éppen ez a cím? Mert a tévésorozatok, az angolszász nyelvterületen készült filmek jóvoltából angolul gyakran hallja. Magyarul csak szeretné hallani. De valahogy hiánycikk. Még a falfirkákon is többnyire angolul olvasható, hogy I love Brigi - Karesz. Azonkívül az angol nyelvű vallomás nemcsak egyes számban szeret, hanem többes számban is. Akár a kedves olvasó is magára veheti. Ha akarja. Rosszkedvet oszlató humort, szeretetből fakadó türelmet, megértést kínálok annak, aki vevő rá.
Na stiahnutie
4,76 €

dostupné aj ako:

Ráadás


"Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Ennél csak az rosszabb, ha nincs, aki megmagyarázza. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az Önök tetszését. Tapsot ugyan nem hallottam, de leveleik, telefonhívásaik és a könyvek fogyása alapján mégis hallani véltem. Remélem, nem tévedtem. Így aztán az Önök biztatására kerekedett ki rövid írásaimból ez az új kötet. Ráadást, ugye, a koncerteken az előadóművészek szoktak adni, ha elég kitartóan tapsol a közönség. Én nem állok pódiumon, csak itthon kopogok öreg írógépemen, és nagyon örülök, ha tetszik, amit írok. Ha valakinek megy a késői busza, indul a vonata vagy egyébként is elege volt, hát nyugodtan kászálódjék. A ráadás azé, aki kérte, aki várja. Fogadja szeretettel." Janikovszky Éva
Na stiahnutie
4,22 €

Nursery School, Here I Come!


"When Danny first went to nursery school he was really happy that he was going to nursery school, he just wasn1t too happy about having to stay there." Because that's how it goes: people are happy, and then they aren't. And it's just the same if the person happens to be small. After all, it's a great thing ­ rank and respect! ­ to reach nursery-school age. On the other hand: there's no mummy, only a nursery-school teacher in a place you don't know amongst children you don't know. And you can't run back home. Well, that's how it starts. But luckily "nursery-school consciousness" prevails in the little group, and with that begins nursery school life, with its little everyday happenings, joys and tensions. The jollity and wisdom in Éva Janikovszky's book, which displays such a depth of knowledge of children and which has appeared in so many languages, is complemented by the sunny, colourful illustrations of László Réber.
U dodávateľa
9,58 €

De szép ez az élet!


"A fenti megállapításnak, amit - szíves beleegyezésével - ötéves unokámtól, Verustól vettem kölcsön, az ő hangszerelésében egyértelműen lelkes, ujjongó csengése volt. Ám, mint tudjuk, ugyanez a kijelentés más hanglejtéssel talán gyakrabban hangzik el, elsősorban a felnőttek, a nyugdíjas korúak ajkáról, s így éppen ellenkező értelmet nyer. Úgy lefelé konyul. Hogy kinek van igaza? Szerintem mindkét nézet jogos, az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús. S korunk előrehaladtával az utóbbi néha túlsúlyba jut. Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni. Erre tettem kísérletet a kötetbe gyűjtött, rövid írásaimmal. Önök majd eldöntik, milyen sikerrel." Janikovszky Éva
Na stiahnutie
4,20 €

dostupné aj ako:

Már megint


"Ha nálunk festés van, akkor apukám is mezítláb mászkál, és anyukám is négykézláb csúszkál a padlón, és ha véletlenül fellököm a vizesvödröt, akkor nem kiabálnak, hogy mit csináltál már megint, hanem azt mondják a Borinak, hogy látod, az öcséd legalább igyekszik segíteni." Nehezen ismeri ki magát az ember az élet dolgaiban, ha hét-, nyolc-, tíz- vagy tizenöt éves. Janikovszky Éva mindig a gyerekek segítségére van ezekben a kérdésekben, minden könyvében eligazítja kicsit a gyerekek gondolatait - de talán a felnőttekét is. Réber László pedig mulatságos tükröt tart mindenki elé, miközben abban bízik, hogy a tréfa mögött lappangó igazságokat is felfedezik.
Na sklade 1Ks
8,21 €

Ájlávjú


Kötelességem figyelmeztetni a kedves olvasót, a cím félrevezető. Nem szerelmes történeteket tartalmaz a kötet. Hanem? Az úgy van, hogy az ember idős korban már kevesebbet ügyintéz, szaladgál, nyüzsög. Inkább elgondolkozik ezen-azon, ír, írogat, így a századvégen, ezredelőn.Különösen, ha írónak hiszi magát. Aztán összegyűlik egy kötetre való. De miért jut eszébe éppen ez a cím? Mert a tévésorozatok, az angolszász nyelvterületen készült filmek jóvoltából angolul gyakran hallja. Magyarul csak szeretné hallani. De valahogy hiánycikk. Még a falfirkákon is többnyire angolul olvasható, hogy I love Brigi - Karesz. Azonkívül az angol nyelvű vallomás nemcsak egyes számban szeret, hanem többes számban is. Akár a kedves olvasó is magára veheti. Ha akarja. Rosszkedvet oszlató humort, szeretetből fakadó türelmet, megértést kínálok annak, aki vevő rá.
U dodávateľa
5,97 €

Ráadás


"Régen rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Ennél csak az a rosszabb, ha nincs, aki megmagyarázza. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az Önök tetszését. ... Folytatás Tapsot ugyan nem hallottam, de leveleik, telefonhívásaik és a könyvek fogyása alapján mégis hallani véltem. Remélem, nem tévedtem. Így aztán az Önök biztatására kerekedett ki rövid írásaimból ez az új köte t. Ráadást, ugye, a koncerteken az előadóművészek szoktak adni, ha elég kitartóan tapsol a közönség. Én nem állok pódiumon, csak itthon kopogok öreg írógépemen, és nagyon örülök, ha tetszik, amit írok. Ha valakinek megy a késői busza, indul a vonata vagy egyébként is elege volt, hát nyugodtan kászálódjék. A ráadás azé, aki kérte, aki várja. Fogadja szeretettel." Ezekkel az ajánló sorokkal indította útjára utolsó kötetét Janikovszky Éva. Sokan kérték, várták: ezt bizonyítja a könyv sikere. A(z) Ráadás (Könyv) szerzője Janikovszky Éva.
U dodávateľa
6,88 €

Naplóm, 1938 - 1944


Janikovszky Éva: Naplóm, 1938-1944 Ez a gyerekkori és fiatalkori napló, amelyet Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között vezetett, az idei év egyik irodalmi szenzációja. A korabeli naplóbejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben lett felnőtt, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben életre szóló barátságokat kötött, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek a családját is érintették.
Vypredané
9,67 €

Kire ütött ez a gyerek?


"Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok…Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek." Jót derülhet az éppen kamaszkorát élő olvasó, éppúgy mint a kamasz fiait-lányait nevelő szülő, s fedezhetik fel együtt, hogy változhat divat és technika, a kamaszlélek problémái változatlanok.
Vypredané
9,86 €

Lacná kniha Zoli tortája (-70%)


"Zoli tizedik születésnapjára készül. A családban mindig nagymama süti meg az ünnepeltet köszöntő éljen-tortát, idén azonban Hévízre kell utaznia. A szülők úgy döntenek, inkább elhalasztják az ünnepséget, és megvárják a köszöntéssel nagymamát. Zoli születésnapja mégis izgalmasan alakul, sok félreértéssel, tortával és szeretettel. Janikovszky Éva írása 1967-ben jelent meg Az egytagú őrs című novellafüzér részeként, most az írónő születésének 90. évfordulóját köszöntjük azzal, hogy önálló kötetben, Kárpáti Tibor humoros illusztrációival adjuk közre." (a Kiadó)
Vypredané
2,14 € 7,14€

dostupné aj ako:

Már iskolás vagyok


Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.
Vypredané
9,26 €

Már óvodás vagyok


"Amikor Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni." Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi. Hiszen nagyszerű dolog az - rang és tisztesség! -, hogy valaki már óvodás! Viszont mégiscsak: nincs ott Anyu, csak az óvó néni, idegen a hely, idegenek a gyerekek, és nem lehet hazaszaladni. Hát így kezdődik. De szerencsére felülkerekedik a kiscsoportosban is az "óvodásöntudat" - és ezzel elkezdődik az óvodai élet, a maga mindennapi kis történéseivel, örömeivel és szorongásaival. Janikovszky Éva vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvét - amely számos külföldi kiadást is megért - Réber László derűs, színes illusztrációi egészítik ki.
Vypredané
8,93 €

Lacná kniha A tükör előtt - Egy kamasz monológja (-50%)


Janikovszky Éva kamasz hőse a tükör előtt áll, és nem tetszik neki, amit lát. A nyaka megnyúlt, a feje összement, a haja olyan, mint az ökörnyál, a szája ferde. Ráadásul folyton rászólnak, hogy: Mit bámulsz olyan hülyén? ... Hozzád beszélek, fiam, nem a falnak..." Pedig tavaly még egészen tűrhetően nézett ki, és minden olyan normális volt. Mi történhetett egy év alatt? Az iskolai ünnepségek, szavalóversenyek egyik kedvence napjainkban A tükör előtt című írás, amely könyv formában most jelenik meg először, Kárpáti Tibor humoros rajzaival.
Vypredané
4,23 € 8,45€

dostupné aj ako:

Már iskolás vagyok


Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.
Vypredané
8,57 €

dostupné aj ako: