Ferenc Móra strana 2 z 8

A Kincskereső kisködmön Móra gyermekek számára írt művészi önéletrajza. Az immár klasszikussá vált történet gyermekhőse a kis Gergő, akinek világra csodálkozó töprengései, majd tapasztalással felhős tekintetét álombeli tünemények, tündérek, nagy képességű vajákos (kuruzslással, jóslással foglalkozó) öregek vagy gyöngéd és bölcs szülők éppúgy őrzik és irányítják, mint az élet szigorú törvényeire figyelmeztető kudarcok és új látásokra sarkaló csalódások.

Nagy sikerű ifjúsági regényét Móra Ferenc 1918-ban írta, saját gyermekkori élményeinek a felhasználásával. Főszereplője egy kisfiú, Gergő, akinek szűcsmester édesapja egy ködmönt készített ajándékba a fiának. A kabátka szépen kisimulva áll kis gazdáján, ha jól viselkedik, de ha valami rossz fát tesz a tűzre, szorítani kezdi. A kisfiú megismerkedik az élet szépségeivel és nehézségeivel, a mai olvasók pedig a száz évvel ezelőtti mindennapokkal, életkörülményekkel.

Ez a kicsi gyerekeknek készült könyvecske Móra Ferenc egyik legkedveltebb versét jeleníti meg,amely a kis cinegéről szól,aki cipellőt szeretett volna magának.

Móra Ferenc (1879–1934) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar írója, azt kevesen tudják róla, hogy muzeológusként is kimagasló életművet hagyott hátra. A Hannibál feltámasztása című kisregényt 1924-ben írta, ám a megjelenésére egészen 1949-ig várni kellett. A Magyar Nemzet folytatásokban közölte, önálló kötetben pedig 1955-ben adták ki először. Egy évre rá mutatták be Fábri Zoltán a regényből készült, Hannibál tanár úr című nagy sikerű filmjét. Ezek az előzmények, de a kétezres évek elején jókora meglepetésre bukkantak az irodalmárok! Előkerült az eredeti kézirat, és kiderült: a kommunista korszak cenzorai jócskán megváltoztatták azt, néha éppen ellenkező értelműre. A helyreállított, cenzúrázatlan szöveget nyújtjuk át ebben a kötetben. A vitriolos szatírában a klasszika-filológus tudós orosz hadifogságból tér haza a Trianon utáni Magyarországra, ahol rettegik a vörös forradalmat, megbélyegzik a zsidókat és hagymázas nemzeti mítoszok ködképével takarják el a valós társadalmi viszonyokat. Amikor a tanár új nézőpontból értékeli Hannibált és a barbárság győzelmét a műveltség felett, ügye országos botránnyá dagad, ünnepelnek az ostobaság és az előítéletek képviselői.

"A szeretet az élet!" Ezt megtanulni nem kis feladat, foleg Gergo számára. A kisfiú és szülei nagy szegénységben élnek egy malomházban. A szülok odaadással, bölcsességel és nagy-nagy szeretettel nevelik gyermeküket. De hát milyen egy gyermeki lélek? Szerintem, ezt mind tudjuk a legjobban. Gergo mindig álmodozik, terveket szo, és szeretne olyan gazdag lenni, mint a vele egykorú és egy társaságban lévo gyerekek. Mindent odadna azért, hogy szép ruhákban járhasson, foként egy csizmáért, amelyet a bíró fia húz a lábára nap mint nap. És láss csodát, Gergo megkapja vágyai tárgyát, a csizmát. Aztán szép lassan rá kell jönnie, hogy ez sem teszi boldoggá, hiszen a csizmában nem lehet sem járni, sem pedig kapálni. Pedig a fiú számára a boldogság keresés mellett fontos a munka szeretete is, hiszen az erot és önbizalmat ad az embernek. Mégis valahogy Gergon elhatalmasodik a gazdagság iránti vágy, amibol nem akar engedni. Erre a helyzetre pedig nincs más megoldás csak és kizárólag a mesék világa. Azt gondolja, hogy: "Ki ma szegény, holnap gazdag lehet!" Talán így van, talán nem. Mindenesetre az édesapa megpróbál kedvében járni a fiának és egy ködmönt ajándékoz neki, amelyben egy tündér lakozik. A kiskabátot a szülok félto gonddal és szeretettel készítették, hátha majd ez valamelyest enyhít a fiú gazdaság iránti vágyán.Gergo türelmetlenül várja már, hogy elkészüljön a nagy mu, és persze mindjárt egy álmot is kapcsol hozzá. Azt képzeli, hogy a ködmön ot kincses nagyúrrá fogja tenni. Épp hogy elkészül a ruhadarab, amikor a fiú édesapja elhalálozik, de a szívében lakozó tündér tovább él a ködmönben és végigkíséri Gergo további életét, amely eléggé nehézkesnek ígérkezik. Szép lassan rájön, hogy a vagyonos emberektol sok jót nem várhat, mert azoknak a szíve üres és nincs benne semmi emberi érzés. Felismeri, hogy vannak jó és rossz emberek, és a ködmön is csak akkor simul jól az emberhez, ha jót cselekszik, emberségesen viselkedik. Így aztán, ha bunt követ el, a kabát szorítani kezd, és már egyáltalán nem kényelmes viselet. Az élet nagy igazsága kezd Gergo számára is egyértelmuvé válni, miszerint a tündér nem is az o ködmönében lakozik, hanem az emberek szívében. Segítségével valódi kincsre lel, megtalálja önmagát és a saját lelkéhez vezeto utat.

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. ? Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus     ?Ha hazai kenyeret eszem, régi, elfeledett ízek csiklandják ínyemet. Ennek a kenyérnek nyilván megvan a maga receptje. De a receptet hiába adnám oda egy itteni péknek, az a kenyér, melyet így sütne, nem lenne ugyanaz, mint az , amit otthon ettem, sok- sok éven át. (?) Minden csipp-csupp dologban van valami rejtély. Az értelem, a képlet, a tudomány boszorkánykonyhája céltalanul igyekszik ellesni annak a titkát, amit évszázados, nemzedékekrol-nemzedékekre öröklodo, öntudatlan hagyomány alapozott meg. (?) Vajon miben lakozik ennek az írónak a varázsa, aki utóbbi esztendokben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerubbeknek? Mindenek elott abban, hogy nádi hegedujén kedvesen ás természetesen tud játszani. Ismeri és megbecsüli a zeneszerszámát. Zenésze prózánknak. Ösztönösen tudja, hogy a magyar próza gyökerében és mivoltában népies, s más nem is lehet.? (Kosztolányi Dezso)

A polihisztorként is ismert szépíró Móra Ferenc halála után összeállított kötet 1923 és 1934 között különböző lapokban megjelent cikkeinek gyűjteménye. Megírási módját és témáját tekintve egyaránt gazdag változatosságot mutat, de címéből következően mind a tudomány tárházából merít, a nyelvészettől, a pedagógián át egészen a botanikáig roppant széles skálán. Mint ő maga bevallja, amolyan „félbemaradt egzisztencia”, ifjúkorában mindenbe belekapott, de semminek sem járt a végére, így belőle csak kettő válhatott: író vagy múzeumigazgató. S valóban mind a kettő lett, s csapódott az irodalom és a tudomány partjai közt hol az egyik, hol a másik felé, véglegesen egyiken se kötött ki. Örök kíváncsiság hajtja, s a fáradsággal összehordott ténykupacot imponálóan sokszínű, szuggesztív nyelvi formában rögtön igyekszik megosztani olvasóival. Akár egy olasz érmekatalógusban fellelt magyar nevű énekesnő száz év előtti viszontagságos élettörténetét nyomozza, akár az 1875-ös esztendőről szóló statisztikai kimutatás még felvágatlan füzetének lapozgatására vetemedik – minden, mások számára érdektelennek tűnő, szürke adathalmazt élettel telivé varázsolja.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Mindenkinek ad a sors fiatalkorában olyan kalandot, amire még öregen is szívdobogva emlékszik vissza. Az én fiatalságomnak az volt felejthetetlen kalandja, hogy egy esztendeig inasiskolai tanító voltam. Álmomban még ma is megesik, hogy az vagyok, s olyankor mindig átverejtékesedik a fejem alatt a kisvánkos. Fiatal újságíró voltam akkoriban, s elég emberségesen megfizettek: kaptam egy hónapra száz koronát. Ez sokkal több volt ugyan, mint amennyit öreg újságíró koromban keresek, de azért el lehetett költeni ezt is. Rám fért volna még valami mellékstallum. Legalább olyan, amelyiknek a jövedelméből részletfizetésre megrendelhettem volna a Klasszikus Regénytárt. (Havi részlet öt korona.) (részlet)

A rejtélyes cím nem a budapesti metróépítkezés történetét takarja, hanem, mint köztudott, Móra legkedvesebb és legnagyobb hozzáértéssel muvelt tudományágára, a régészetre utal. A szegedi múzeum igazgatója természetesen a Szeged környéki községek határában, a tanyavilágban faggatta a földet a múlt hagyatékáról a helyi célszöru szögényembörök, napszámosok, parasztok segítségével. Ezek az író kedves kiskunjai, a Szuszogó Kása Jakabok, Négyökru Józsefek, Kotormány Jánosok különös észjárású és ízes beszédu népek, s bizony az idofogalmuk sem mérheto a munkájuk jelentoségéhez. Az osök, akiknek csontja után kurkásznak, talán még Kossuth apánk koránál is régebben törték itt az ugart ? úgy vélik. Átilla sírját ugyan nem lelik meg, eztán talán már nem fogják galambitatónak használni a disznó által kitúrt avar meg hun koponyákat. Ezekbol az írásokból csakugyan nemcsak a halmok alatt rejtett kincsekre, hanem a föld feletti Magyarországra is kapunk egy kis rápillantást.

A nagy katonacsászár Diocletianus idejében játszódik ez a remekül megírt történelmi regény, Móra egyik legsikeresebb, legnépszerűbb alkotása. Az utolsó keresztényüldözések és a római birodalom dekandeciájának korában vagyunk: tanúi leszünk régi és új harcának, a rabszolgatartó erkölcs és a keresztényi humanizmus összeütközésének. A nagy körkép központi alakja egy fiatal pár, az ő finom eszközökkel elmesélt szerelmi történetük alkotja a mű cselekményének fő vonalát, de körülöttük ott lüktet az egész óriási birodalom élete. A császári palotától a társadalom perifériáján tengődő nincstelenek viskójáig mindenhová betekinthetünk – vezetőnk egy nagy író, aki egyben az ókor tudósa is. A kötet végén valóságos kis lexikon segíti elő a történelmi mitológiai és filológiai utalásokban gazdag mű megértését.

Otthon, ?az én hazámban, szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódzanak az élettel, csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak.Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken.Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan.