Ferenc Móra strana 4 z 9

A körtemuzsika című gyűjteményes kötet Móra Ferenc rövidebb elbeszéléseiből, meséiből foglal magába bőséges válogatást a gyűjteményes kötet. Többségükben saját gyermekkorára emlékezik a nagy író, s elénk idézi azt a minden szépre-jóra figyelő, tudásra vágyó kisfiút, aki valaha maga volt. Érzékeny, finom és mélyen megindító írások, melyekből az emberség, a tisztesség, az igazságosság erkölcsi példája világlik ki, a magyar gyerekirodalom gyöngyszemei. Minden felnőtt emlékszik rájuk, minden gyerek előbb-utóbb megismeri őket.

"Aranyszívű szegény gyermekekről és öregekről, aranyhajú Vilmácskáról és sétára induló Pankáról, habókos Fityókról és bolondos csicseriekről mesél a bűvös hangú író, s történeteivel könnyedén fakaszt mosolyt, könnyet és kacagást. Világában csak futó árnyék a rossz, a szív jósága átfénylik a szegénység rongyain is – jó az ember, vallja olyan hittel, ahogy csak a gyermek vallja, aki mindenben a szépet és a jót keresi, és ezért meg is leli. Gyermekirodalmunk nagy klasszikusának kisgyermektárgyú elbeszéléseit és meséit gyűjtöttük egybe sorozatunk második kötetében, Reich Károly ihletetten keltette életre a Móra megálmodta alakokat."

Otthon, ??az én hazámban, szikkadt és száraz a föld, nem álmodik a paradicsomról, és elérhetetlen magasságban boltozódik fölötte a félénken kékülő ég. Otthon, az én hazámban nem virágzanak kaméliafák, nem nevezik el a tereket a megváltásról, és nincsenek megváltott emberek, akik kacagva csókolódzanak az élettel, csak lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberek vannak. Otthon, az én hazámban csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni,a szélesen kiterített bársonyszobrok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken. Otthon, az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az aranyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. A pusztai harang szavára előbogárzanak a piros cserepes házakból és nádtetejes viskókból a Ferencek és Mátyások, az Etelek és Rozák, kézen fogják a Péterkéket és Marikákat, és föláradt homokon, tocsogós semlyékeken keresztül lassan topognak a szűzmáriakék és szentjózsefsárga lobogók után a búzamezők koszorújában, lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan. …Otthon, az én hazámban nem terem meg a babér, és nem fonnak belőle koszorút annak a magános énekesnek, aki az útszélén a maga dalát dúdolja maga elé az alkonyatba, amely nemsokára eltakarja. De azért csak végigdúdolom, amit kezdek, nem a babérért, hanem mert jó énekkel végezni a napot, és mert szeretlek benneteket, városok és búzamezők egyformán lehajtott fejű, szomorú és fáradt emberei. Itthon, az én hazámban, az aranyszemű homokon, ahol a végét dúdoltam el az éneknek, amely nem lehet másforma, mint az énekese, fürjröptű és vadgalamb-melódiájú, mi van itt az én hazámban, amiről érdemes éneket mondani? Az aranyszemű homok, amely majd a nyáron beleömleszti aranyát a búzaszembe, az őszön a szőlőszembe? De az énekesnek már most is megtermi a búzavirágot, a pipitért, a pipacsot, a szarkalábat, amik első pajtásai voltak tipegő gyerek korában és amikről ma is azt hiszi, amit akkor gondolt: hogy ezekkel a Ferencek és Etelek szíve küld föl üzeneteket a föld alól. Igen, a föld, bölcsője és koporsója Ferencnek és Etelnek, Rozának és Mátyásnak, a föld megmarad, és őróla dúdolom én ezt az éneket.

Móra Ferenc talán legismertebb, önéletrajzi ihletésű ifjúsági műve. A kis Gergőt édesapja, a szegény szűcs végtelen szeretettel és bölcsességgel neveli. Saját bőrén, tapasztalatok árán gyarapodik a kisfiú világról való ismerete, s ez mélyebb nyomokat hagy benne, mintha csak a szülői intelmeket hallgatná. Az áhított kisködmön lassan, de sok-sok szeretettel készül. Nem is meglepő, hiszen csodaködmönt varr a szűcsmester, melyben tündér fog lakni. Márton szűcs sok mindent mesél fiának, miközben a kisködmönbe belehímzi szíve minden szeretetét. Így lesz belőle csodaködmön, ami azonban csak akkor kényelmes, ha viselője mindig igazat mond, emberül viselkedik.

Sok nagy úrnak a nevét elnyelte az idő, aki a Mátyás király udvarában pusztította a kenyeret, de a János remetéét nem nyelte el. Pedig az bizony nem sokat koptatta a budai vár aranyos küszöbét. Kint remetéskedett a budai hegyek közt, azok közül a legmagasabbat máig is őróla nevezik János-hegynek. Afféle mezítlábas remete volt az a János, mégis fél ország tele volt a hírével. Azt tartották róla, hogy ésszel van tele a feje búbjától a lába ujjáig. Még maga Hollós Mátyás is szívesen beszédbe ereszkedett vele, ha a barlangja körül vadászgatott, pedig ő nem igen szokott észért a szomszédba menni.

Ez a mű Móra Ferenc, Papp Dániel, Gárdonyi Géza és Tömörkény István novelláit tartalmazza.TARTALOMJEGYZÉK:Gárdonyi Géza:PöhölyékPapp Dániel:Muzsika az éjszakábanA nagy JákobKultúrharc TiszaszállásonTömörkény István:Csata a katonávalA ravasz KabókFörgeteg János mint közerőA víz mellőlMóra Ferenc:Szeptemberi emlékFöldhözragadt János története

Móra ??Ferenc történelmi regénye a 3.század végén, a római birodalom hanyatlása idején játszódik. Diocletianus császár az antik világ feltámasztásával próbálja megteremteni a birodalom belső rendjét, de törekvései során minduntalan szembe kerül az egyre erősödő kereszténységgel. Így a kezdeti toleranciát felválltja benne a gyűlölet, s nemsokára kitör az utolsó, egyben legvéresebb keresztényüldözés. Az öregedő császár eközben szolgaként nevelteti fiát, aki egy jóslat szerint csak akkor lehet utódja ha kilétét nagykorúságáig titokban tudják tartani. Quintipor azonban reménytelen szerelemre gyullad a társcsászár egyik leánya, Titanilla iránt, majd megismerve a kereszténységet, Krisztus követőjévé válik. Vajon mi lesz a sorsuk, és mi lesz a birodalom sorsa? El kell temetni a teljes antik kultúrát is a császár aranykoporsójába? A pogány és a keresztény Róma küzdelme, s a fiatalok lassan bontakozó szerelme izgalmas, ugyanakkor költőien szép történetté formálódik a könyv lapjain, amelyet sokan Móra legjobb regényének tartanak.

Móra Ferenc állatmeséi régi kedves ismerősei a magyar gyerekeknek. Talán azért, mert már a szüleik is kedvelték a nagyhatalmú Sündisznócskát, a csókai csókát és barátaikat.

Az én gyermekkoromban sokkal félelmesebb volt a világ, mint most. A padláson kísértetek zörögtek, a pincéből tüzes emberek kukucskáltak ki, a levegőben boszorkányok röpködtek söprűnyélen, a keresztúton garabonciás deákkal lehetett találkozni, s a temetőárokban lidércek öltögették lángnyelvüket.

A könyvet maga a szerző állította össze. Önéletrajzi írásait közli egy kötetben, melyekből gyakran visszaköszön szülőfaluja, tanítói, diák- és gyermektársai alakja, és leggyakrabban: az édesanya arcképe. Csalódásait és örömeit megörökítő életképeiben az élőbeszéd elevenségével ható szép magyar nyelvben gyönyörködhetünk.

Már szőkül az éjszaka, mire csavarogtomban kiérek a harmatos mezőkre. Messze mögöttem lelkehagyott kőházaival az aluvó város, előttem a szemét nyitogató szabad róna kereksége. Közben lassú csobogással az ébredező Tisza, sápadtan álmos fodraira égőpiros pántlikát tűz a hajnalragyogás.

Móra ??Ferenc, a mikszáthi hagyomány egyik jeles és népszerű folytatója, a húszas-harmincas évek haladó irodalmának jellegzetes alakja, akinek elbeszélő művészetéről kíván e kötet képet adni, magába foglalva az 1956-ban mejelent A világ így megyen válogatásunk legjavát, a Móra Ferenc Könyvkiadó kiadásában megjelent történelmi anekdotáit – amellett közöl olyan írásokat is, amelyek eddig csak folyóiratokban, napilapokban láttak napvilágot. Az írások egy része önélatrajzi jellegű. Gyerekkorának, ifjúkorának világát, emlékeit mondják el. Sírás, nevetés – Illyés Gyula szavaival; „a szegények rejtő, halk szeretete” – s a mindenütt jelenlevő, sorsokat, érzelmeket eltaposó „vaspata” uralkodik ezekben a történetekben. Gyöngéd pasztellszínekben mutatja meg az alföldi tájat, hogy annál megrendítőbben, kiáltóbban és vádolóbban komoruljon elő a Földhözragadt Jánosok, Zuginék, Hajnal Matyikák portréja, sorsa. Más írásai, a hivatali bürokráciát leleplező, a közoktatást bíráló írásai, valamint történelmi anekdotái meglepő, jóízűen buggyanó vidám történetek sorozata azon a „nagyon színes és mégis végtelenül természetes, egyszerű magyar nyelven, amit csak a szögedi ember tud” (Móricz Zsigmond). Szinte minden írásában jelen van a sajátos magyar humor. Móricz megállapítása szerint „Mikszáth felfedezte, Tömörkény tökéletesre csiszolta, és Móra Ferenc élt vele, mint az aranypénzzel”.

Móra Ferencnek ez a kedves, bájoshangú regénye négy különböző korú, felfogású és életkedvű emberről szól. A négy apa: a regényírás mesterségével bajlódó író-régész, a hol bolondos, hol mogorva falusi orvos, a hírnévre áhítozó jegyző és a pap. Az egy leány: a falusi postáskisasszony, akiért a „négy apa” verseng. Mellettük felsorakoznak a falu figurái: az árva, pajkos harangozófiú, a szép férfiszíveket hódító menyecske.

A polihisztorként is ismert szépíró Móra Ferenc halála után összeállított kötet 1923 és 1934 között különböző lapokban megjelent cikkeinek gyűjteménye. Megírási módját és témáját tekintve egyaránt gazdag változatosságot mutat, de címéből következően mind a tudomány tárházából merít, a nyelvészettől, a pedagógián át egészen a botanikáig roppant széles skálán. Mint ő maga bevallja, amolyan „félbemaradt egzisztencia”, ifjúkorában mindenbe belekapott, de semminek sem járt a végére, így belőle csak kettő válhatott: író vagy múzeumigazgató. S valóban mind a kettő lett, s csapódott az irodalom és a tudomány partjai közt hol az egyik, hol a másik felé, véglegesen egyiken se kötött ki. Örök kíváncsiság hajtja, s a fáradsággal összehordott ténykupacot imponálóan sokszínű, szuggesztív nyelvi formában rögtön igyekszik megosztani olvasóival. Akár egy olasz érmekatalógusban fellelt magyar nevű énekesnő száz év előtti viszontagságos élettörténetét nyomozza, akár az 1875-ös esztendőről szóló statisztikai kimutatás még felvágatlan füzetének lapozgatására vetemedik – minden, mások számára érdektelennek tűnő, szürke adathalmazt élettel telivé varázsolja.

Móra Ferenc meséinek olvasása kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedvelt időtöltést jelent. Ebben a kötetben megismerkedhetünk a hatrongyosi kakasokkal – akik rájöttek, hogy a nap nélkülük is felkel –, a segítséget nyújtó kéményseprő zsiráfokkal, és a versenyfutó csigákkal.

Móra ??Ferenc elbeszélése az aranykort követő viszontagságos időkbe kalauzolja az olvasót. Mikor Apafi Mihályra került a fejedelemség sora, nehéz évek köszöntöttek az országra. Nagyváradon, Erdély kapujában a török volt már az úr. A Felső-Magyarországot és a fejedelemséget összekötő területsáv – az úgynevezett Részek, latinul Partium – nagy része a Habsburgok birtokába került. „Olyan világ járt akkor szép Erdélyországban – így az író , hogy mikor este lefeküdt a fejedelem, sose tudta bizonyosan, hogy fejedelem lesz-e még reggel, mire felébred? A német volt annak a megmondhatója, meg a török.” A Szitáry testvérek története egy kalandos nyomozás fordulatait követi. A fejedelem palotájában látjuk őket először, majd elkísérjük a két fiút keresztül-kasul az országban. Bepillanthatunk velük az udvar hétköznapi életébe, a nagyurak világába, de megismerhetjük a rongyos bujdosók sorsát is. Szemügyre vehetjük a ravasz görög kereskedő házát csakúgy, mint a váradi basa fényűző palotáját. Megismerjük a várvédő vitézek életét és a szegény országúti vándorokét. Egyszer káprázatos keleti lakomának a vendégei közé képzelhetjük magunkat, másszor arra tanít bennünket az író, miképpen él a természet kínálta javakkal, gyökerekkel, magokkal a házatlan-hazátlan bújdosó.