William Shakespeare strana 21 z 47

Antonius és Kleopátra birodalmakon átívelő szerelme, egy hatalmas szenvedély története, amely minden létező szabályt felrúg, és éppen ezért minden későbbi szenvedély hatalmas mintája lett. Keleti mese, ami éppen azért hihető, mert hihetetlen. A színpadon minden varázslat megtörténik, játszi könnyedséggel múlik el egy évtized, járunk be több millió négyzetkilométert Alexandriától Rómáig, Görögországba és vissza, tengeri és szárazföldi csatákat látunk, vért és könnyeket, csókot és árulást.

A mű egy kocsma előtt nyit, ahol Ravaszdi Kristóf és a csaplárné veszekednek. A veszekedés után Ravaszdi elveszti eszméletét, és a kocsmában hamarosan megáll egy Gróf, aki mélyen megbotránkozik a részeg Ravaszdi láttán. A Gróf úgy dönt egy tréfát fog játszani az eszméletlen emberen. Megparancsolja szolgáinak, hogy vigyék fel Ravaszdit a kastélyába és tegyenek úgy, mintha egy úr lenne, aki súlyosan beteg. A gróf mindenben eligazítja a szolgáit; apródját, Bertát pedig beöltöztetteti a frissen úrrá tett Ravaszdi feleségének. A kastélyban megáll egy színész csoport is, akiket a Gróf megkér, hogy adjanak elő egy darabot.

A kötetben Szabó Lőrinc fordításai találhatók Shakespeare Szonettjeinek eredeti szövegével. Az összehasonlító elemzésre is alkalmas fordítások még a 20. század elején készültek, de mindmáig megőrizték időtlenségüket, a költőiség balzsama által. Az óangol szövegek szépsége versenyez az irodalmi magyarral. Mindezt Fux Pál 154 illusztrációja teszi igazán színessé.

Most, visszatérvén, ím, e nagyjai,Bár jone haddal a három világrész,Mi visszaverjük. Amíg hu maradMagához, Ánglia nagy és szabad. #(részlet)

A ?híres vígjáték sokágú cselekményének, főhőse a IV. Henrikben megismert Sir John Falstaff. A hercegi, illetve királyi kegyből kikopott hordóhasú „kedves csirkefogó” elképesztő tervet agyal ki: elhatározza két tisztes, már nem éppen menyecske korú windsori polgárasszony, Fordné és Pagené egyidejű elcsábítását, hogy rajtuk keresztül csapolja meg alaposan férjeik pénzesládáit, saját, állandóan égető anyagi gondjait enyhítendő. Az ötlet szépséghibája – a lovag cseppet sem vonzó küllemén túl – csak az, hogy hamarosan mind a négy érintett tudomást szerez róla, bár más-más módon reagál. Míg a nők méltó bosszút forralnak, és látszatra belemennek a játékba, addig a féltékenységre egyébként is hajlamos Ford egy pillanatig sem kételkedik neje hajlandóságában, és máris a leleplezés érdekében kezd el alakoskodni. Így válik ő is az agyafúrt asszonyok furfangjának „terven felüli” áldozatává, amikor a pohos széptevő felsüléseivel egyben rendre kisiklik tettenérésre éhes üldözője karmai közül, aki ezáltal maga is újra és újra nevetségessé válik. A sziporkázó ötletességgel (bonyolított események a drámafejedelemnek három jellemtípus klasszikus megörökítésére nyújtottak lehetőséget, amelyek közül a visszatetsző vonások sajátos módon kizárólag a férfiaknak jutottak. Az önkritika már-már beteges hiányában szenved Falsftaff, aki tivornyában hatalmasra dagadt termetére, élemedett korára való tekintet nélkül úgy képzeli, férfiúi erényeivel még (páros) diadalt és pénzt arathat. Ugyancsak elvakult, csak éppen másokkal szemben, a bizalomból, emberismeretből elégtelenre vizsgázó, hisztérikusan féltékeny Ford. Az ő gyarlóságaikkal áll szemben az asszonyok kiegyensúlyozott kedélye, derűs bölcsessége, amelynek segítségével alaposan lóvá teszik a teremtés szűk látókörű, jobb sorsra nem érdemes „koronáit”. Bár a komikus helyzetek sokasága, a comimiedda dell'arte elemeinek hangsúlyos szerepe folytán a darab elsősorban színpadon nézve élvezhető maradéktalanul, a szellemes szójátékoknak, a búvópatakként fel-felbukkanó lírai soroknak köszönhetően olvasmányként is pompás élményt kínál.

A két veronai ifjú nyomtatásban először az 1623-iki folióban jelent meg; de már előfordul Meres 1598-iki lajstromában a Palladis Tamiában Shakspere darabjai közt, mint a költőnek egyik legismertebb vígjátéka. Származási ideje valószínüleg 1591-re tehető. Nyelve, verselése, szerkezete, jellemzése azt mutatja, hogy a költő ifjukori művei közé tartozik. Meséje részben a spanyol Montemayor „Diana” czímű regényének epizódjából van véve. E regény spanyolul először 1560-ban jelent meg, s azóta nemcsak több kiadást ért, hanem majd minden európai nyelvre lefordították. Angol fordításban is megjelent 1598-ban, de kéziratban már a nyolczvanas években forgalomban s így Shaksperenek is hozzá férhető volt. Ebből epizódja kivonatban s különösen azon vonásaiban, melyekben a Shakspere színművével való megegyezés félreismerhetetlenül szembe ötlik, így szól….

Sicílsky kráľ Leontes je podobný žiarlivec ako Othello, nepotrebuje ani Jaga, sám si v duši roznieti podozrenie, že mu manželka bola neverná s českým kráľom. Dievčatko, ktoré mu manželka porodí, dá pohodiť v Čechách. Českí pastieri však dievčatko zachránia. Čo čert nechce, zaľúbi sa doň syn českého kráľa Florizel...

Szerelmi történet, melyben kicsúfolják és megcsúfolják a szerelmeseket. #A helyszín töményen, elvontan olaszos, olyannyira, hogy már nem is olasz, nem is szicíliai Messina, hanem Szerelemország. És a foszereplok, a két jeles személy: Benedetto és Beatrice, a két halhatatlan shakespeare-i hos. Ok szerelmesek egymásba, de ezt nem vallják be, még saját maguknak sem, inkább végeérhetetlen párbajt vívnak egymással. Másik két hose a darabnak Claudio és Hero, egy romantikus szerelmespár# akik hamar egymásra találnak, mint boldogabb Romeo és szerencsésebb Júlia. Vagy ki tudja. A darabban megvan minden, ami egy szabályos Shakespeare-komédiához kell, és mégis minden másképp van, szabálytalanul.

A történet Veronában játszódik, egy olasz városban. Két, õsidõk óta gyûlölködõ családot mutat be: a Montague-kat, és a Capuleteket. A Montague fiú (Rómeó) és a Capulet lány (Júlia) egymásba szeret, titkon összeházasodnak, ám a frigy halált hozó bonyodalmakba torkollik.

Perikles Shakespeare ritkán játszott darabja. Az utolsó alkotói korszak regényes színmuvei közé tartozik. Keletkezése 1609-re teheto. Sokáig még Shakespeare szerzoségét is vitatták. A korabeli közönség körében viszont tartós népszeruségnek örvendett, mert minden bizonnyal éppen a közönségigény teremtette meg a regényes színmu mesével rokon mufaját. A mesékben kézzelfogható empirikus-földi valósággá lesz a legmélyebb és legvalószínutlenebb álom a boldogságról# az események egymásba kapcsolódása ugyanolyan kideríthetetlenül értelmetlen, mint a mindennapi életben, csakhogy a mese értelmetlenségrol értelmetlenségre haladva mégis a legáltalánosabb, leghobb földi-emberi vágynak, a boldog élet utáni vágynak feltunoen képtelen, ám magától értetodo beteljesedésével ér véget. (Lukács György)Shakespeare Periclese is egy mesei alaphelyzetbol indít: A királyfi elindul szerencsét próbálni. Feleségül akarja venni Antiochia királyának leányát, de csak akkor kaphatja meg, ha kiállja a próbát, vagyis megfejti a király rejtvényét. Ha nem, halál fia. A mese itt szokatlan fordulatot vesz: a rejtvényfejtés kelepce. A lány nem eladó, a rejtvény apa és leánya vérfertozo kapcsolatát rejti. Akár megfejti, akár nem: halálra van ítélve. Periclesnek sikerül elszöknie, de élete ettol kezdve állandó menekülés. Minden apa-lány kapcsolatban ott sejti a vérfertozés lehetoségét. Mégis megnosül. Épp abban a pillanatban, amikor Antiochust és lányát az istenek elpusztítják. Felesége lányt szül neki, de belehal a szülésbe. Pericles ezt jogos büntetésnek érzi. Mintha megörökölte volna Antiochus bunét, és neki kellene vezekelnie érte. A kislányt idegenek kezére adja, nem akar találkozni vele, amíg férjhez nem megy. A sors mégis összehozza oket. Tizennégy év után. A darab végén megint ott áll egy apa, a lánya és egy kéro... A mese, az istenek és Shakespeare megkegyelmeznek. De a képet, amely Pericles agyába, érzékeibe beleégett, amitol egész életében rettegett, és amitol, mint egy vágyképtol nem tudott soha szabadulni, magunkkal visszük.

Az Othello a megcsalt bizalom, a torbe ejtett nemes gyanútlanság halhatatlan tragédiája. A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes boru hadvezért, mert Othello Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta. Husége azért volt fontosabb számára mindennél.Desdemona ezen az estén szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorította, de iránta való feltétlen odaadását nem csökkentette. Elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekezo, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja imádott, gyönyöru hitvesét.Emília fedezi fel úrnoje halálát, és fellármázza az egész erodöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy o a gyilkos. Emilia most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendojét. Leleplezi Jago ármányait# az vak dühében leszúrja.Othello ráébredt tragikus tévedésére: emberfeletti fájdalmában megtisztulva visszanyeri az orjöngo féltékenységtol mostanáig eltorzított eredeti emberi nagyságát. Örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem összefoglalva tragédiáját: nem okosan de nagyon szeretett - egy torszúrással bevégzi életét. A gonosz Jago kínpadon bunhodik iszonyú vétkeiért.

A ?Szentivánéji álom, Shakespeare korai komédiája feltehetőleg 1594–1596 táján íródott; 1598-ban már ismert színdarabként utal rá a drámaíró egyik kortárs. 1600-ban nyomtatták ki először. Valószínűleg egy főúri esküvő alkalmára készült, s – korabeli szokás szerint – a lakodalmi ünnepség során mutatták be, a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. De a daraba kerete is első előadásának a körülményeit jeleníti meg, mégpedig játékosan és önirónikusan: miközben Shakespeare társulata eljátssza a Szentivánéji álom című darabot az alkalmul szolgáló főúru esküvőn, a szentivánéji álomban zajló királyi mennyegzőn Theseus, Hippolyta és a többiek mulattatására az athéni mesteremberek alkalmi színésztruppja is színre visz egy színdarabot,a Pyramus és Thisbe című – Vackor, az egiyk műkedvelő szereplő szavával – „igen siralma skomédiát”, amely egyébként szintén a szerelemről és annak veszélyeiről szól.

Vrcholná Shakespearova komedie o dobrém kupci, zlém lichváři, ctitelích a krásné dámě, ve které se potvrdí, že zdání často klame.

Třetí svazek edice Manga Shakespeare představující dílo největšího světového dramatika a básníka prostřednictvím japonské mangy. Adaptace, která propojuje klasický shakespearovský jazyk s moderním, dynamickým grafickým stylem japonské mangy, neočekávaně přesazuje děj hry do budoucnosti. Píše se rok 2107 a ponurý kybersvět neustále balancuje na pokraji války…

Král Lear je bezpochyby jednou z největších, ne-li největší Shakespearovou tragédií. Největší proto, že všechno dění a lidské konání v ní probíhá na obrovských pláních země i nebe. Několik postav v ní přehrává drama lidského údělu. Je to hra velmi konkrétní, fyzický detail v ní hraje mimořádnou roli, zároveň hra univerzální, hra o světě, který se otřásá v základech, hra, v níž se hroutí všechny tradiční hodnoty, hra vizionářská a apokalyptická. V samém srdci této Shakespearovy tragédie je obraz poutníka a cesty. Geograficky vzato putuje Lear ze svého sídla do Doveru. Ale jako každá cesta poutníkova i Learova pouť má ještě jiný, daleko důležitější rozměr. Lear putuje z královského paláce do pusté přírody, od svých dcer Regan a Goneril ke Kordelii, od pýchy k pokoře, od panovačné a autoritářské sebestřednosti k soucitu a odpuštění, od koruny ze zlata, symbolu slávy, bohatství a moci, k věnečku z plevele a polního kvítí.

Poetická komedie o rozmarech lásky a noci plné divů, které se možná staly a možná pouze zdály.