Magda Szabó

Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött? Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást? Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára. "Az ajtó azoknak a könyve, akik kérdések nélkül beszélgetnek. Akik nem sürgetnek, van türelmük várni a válaszokra. Azoké, akik mernek hallgatni, és hiszik, hogy a hallgatás néha erősebb a beszédnél. Azoké, akik apró gesztusokból is értenek, akik mernek közel kerülni másokhoz, és mernek csalódni. És hagyják, hogy ez fájjon, még ha tagadják is. A bátraké, akik merik elkerülni az örökké kínálkozó egyszerű utat, a skatulyázást." (Veiszer Alinda)

A freskó a tarbai református pap vén mindenese, Anzsu házában rejtőzik egy lenvászon lepedő alatt a falon. A családját festette meg annak idején rajta Annuska, az esperes lánya. Alakjai a szemük láttára elevenednek meg. A papné temetésére gyűlnek össze a család tagjai, hazatér Annuska is, aki megszökött a szülői házból, hogy festő lehessen. Megkeseredett apja egyik kezében a Bibliával, a másikban nadrágszíjjal nevelte gyerekeit. A tékozló lány visszatérése felbolydítja a várost és a családot, melynek tagjai magányban, szeretetlenül élnek. Annuska megjelenése arra készteti őket, hogy számot vessenek önmagukkal. A reggeli és esti harangszók között eltelő tizenhárom órában elevenek és holtak hazugságai, álszentsége, képmutatása és önzése kerül mérlegre. Ám előbb vagy utóbb mindenkiről lehull az álarc. "Hihetetlen a szerző arányérzéke: a Freskó kompozíciója letaglózóan feszes. Szigorú könyv is válhatott volna belőle a kálvinista keménység hagyatékaként, ha nem lenne teli tűzzel, a rámát szétégető érzelmekkel, amelyek épp így, kordában tartva tudnak igazán megmutatkozni. Rokon. Milyen szép szó. Rokon testek, rokon érzések, vér folyik benne, ez maga az összetartozás. A rokonság már más, a freskón ott vannak mindannyian, és mikor a kép bemozdul, a szereplők fejébe látunk. Szabó Magda mesterművében nyolc évtized kel életre, elfojtások és hazugságok lepleződnek le, szétrepül a léckeret. Vegyük elő a családi fotóalbumot: kit érzünk igazán rokonnak közülük?" (Karafiáth Orsolya)

Az Ókút az elsüllyedt, de soha el nem temetett gyermekkor könyve. A titokzatos ókút a Szabó család debreceni otthonának udvarán állt, és a kis Magdának a közelébe sem volt szabad mennie. Szabó Magda felnőttként alászáll emlékei ókútjába, hogy páratlan érzékletességgel idézze meg gyermekkora színtereit, keltse új életre szereplőit, legfőképpen szüleit. "Két tündér gyermeke voltam" - mondta egyszer. Tündérvilágban élt, ahol játék, varázslat, látomás és valóság keveredett, s ami egyszerre volt meghitten ismerős és csupa rejtély, hétköznapi és kiismerhetetlen, boldogító és félelmetes. Itt mindenki regényhősként járt-kelt, a boltjában kuksoló ékszerészt rejtélyes bánat gyötörte, a koldus elátkozott királyfi volt, a fák lombkoronája égig ért. Az Ókút az életről szól: állatokról és képekről, hitről és művészetről, háborúról és hazáról, szerelemről és halálról. A megejtő bájjal és humorral átszőtt történetekből egy titokzatos és csodálatos múlt sokszínű, eleven képe áll össze, ami egyben kulcs is Szabó Magda életének és művészetének megértéséhez. "Minden siker, minden emberi történet eredője a gyerekkor. Fontos, hogy működik-e benne a képzelet, alkotnak-e a családtagok, életre kelnek-e a tárgyak. Idill. Vagy épp az ellenkezője. Van, aki traumából épít várat, háborúból, halálból, magányból. Nincs recept. Ha választanom kellene, olyat kérnék, amilyet Szabó Magda fest le. Szerencsés, akinek ez jutott." (Veiszer Alinda)

Volt egyszer egy büszke város, Trója, melyet a görögök örökre eltöröltek a föld színéről. Ám egy maroknyi trójai, élén a hős Aeneasszal útra kelt, hogy megtalálja új hazáját: így kezdődik a Római Birodalom eredetmítosza. És így kezdődik Szabó Magda regénye is, hogy Aeneast rögtön az elején, a menekülés közben váratlanul odaveszett feleségével, Creusával cserélje fel. A pillanat egy rendkívüli nő fájdalmasan szép és ironikus története. Egy nőé, akiről mindenki azt hiszi, férfi. Történelmet ír, bejárja az alvilágot, látja a jövőt, de nem ismeri a szerelmet. Imádott és rettegett félistenként kell élnie, holott nem vágyik másra, mint hétköznapiságra. Halhatatlan, bár már megmenekülése pillanatában halott. Szabó Magda az antik világba helyezi a kiválasztottak magányának időtlen történetét. Színpompás fantáziája mitikus figurákat változtat hús-vér lényekké és sosemvolt isteneket bűvöl elénk. A mágiát minduntalan megtörő kesernyés humor viszont mai művé, egy meghasonlott lélek modern eposzává avatja A pillanatot. "Hamar megkedveltem Creusát, a trójai királylányt, aki a Vergilius-eposzban Aeneas mögött épp csak felsejlik. Ám Szabó Magda bátor és bölcs asszonyt teremtett belőle. Szeretem az erős nőket: példát és erőt adnak nekünk, hétköznapi asszonyoknak. Olvasás közben olykor megálltam, és elgondolkodtam azon, milyen meghatározó az életünkben az olyan pillanat, amikor meghozunk egy döntést, ami aztán továbbvisz, vagy éppen eltérít a Sors vezérelte utunkon." (Endrei Judit)

Szabó Magda elmúlt nyolcvanéves, amikor lánytestvére született: írt magának egyet. Mert bár a Für Elise önéletrajzi ihletésű mű, a regénybeli fogadott testvér, Bogdán Cecília korábban ismeretlen volt az olvasók előtt. Cili trianoni árva, Zentáról származik, az árvaházból kerül Debrecenbe, négyévesen fogadja be új családja. Ő a bájos, szeretnivaló szőke gyermek, akit minden bajtól óvnak, akit dédelgetnek ismerősök, ismeretlenek egyaránt. Ígéretes énekesi karrier előtt áll, várja Olaszországban az ünnepelt karmester férjjelölt, és a nagy lehetőség, a Scala. Cili mégis szomorúan megy férjhez. Magdolna okos, művelt már kisgyerekkorában is. Esti meseként bibliai történeteket hallgat, s még iskolába sem jár, már latinul veszekszik nagybátyjával. Szülei nem korlátozzák, nem nevelik, csak "civilizálják". Nyelveket tanul, képzelete szárnyal: "olyan szabálytalan voltam, mint maga a szabálytalanság". Szerencsére mindig akad, aki egyengeti útját, mert lát benne tehetséget, a későbbi sikeres íróét. A pár soros szöveg végül sosem születik meg Beethoven dallamára. De megszületik a két testvér befejezetlen története, melyben életüknek és Cili korai halálának sok részlete mégis homályban marad. Az írónő Magdaléna címmel a regény folytatását tervezte. A Jaffa Kiadó a szöveggondozáson túl új arculattal, rövid jegyzetekkel, és új, minden korosztály számára jól befogadható külsővel igyekszik segíteni abban, hogy Szabó Magda művei kultúrtörténeti rangjuknak és töretlen népszerűségüknek megfelelő helyre kerülhessenek. "A könyv olvasása közben folyton azon törtem a fejem, vajon mennyi a valóság ebben a történetben, és mennyi a fikció. Életrajzi regényként emlegetik, de néha olyan érzésem támadt, hogy az írói fantázia kiszínezi, átrendezi az egykori eseményeket. El is határoztam, hogy utánanézek, de meggondoltam magam. Ugyanis teljesen mindegy. A regény minden egyes sorából olyan fájdalmas, néha önmarcangoló őszinteség árad, hogy hajlandó vagyok minden egyes szavát elhinni, akár úgy történt, akár nem." (Fábián Janka)

Hasas hófelhőkkel terhes ólomszürke ég borul a vidéki kisvárosra. Tóth János tanító családjában disznóvágás lesz, s míg a toros vacsorára készülnek, váratlan események zúzzák szét a hétköznapok nyugalmát, évtizedek óta felszín alatt lappangó ellentéteket robbantva ki. Két nap leforgása alatt két család élete fordul föl fenekestül. Két családé, amelyek mindenben különböznek egymástól, s amelyek sorsát mégis eltéphetetlenül egybefonja a huszadik század történelme. A szegénysorból származó Tóth Jánost özvegy édesanyja hihetetlen áldozatok árán taníttatta. Tóth mégis elhagyja őt és két testvérét, mert belebolondul a valaha jómódú földbirtokos Kémeryék ifjabbik lányába, Paulába. Őt nővérével és öccsével a fukar, szigorú nagymama neveli, akitől a gyerekek több verést kapnak, mint szeretetet vagy ételt. Nem csoda hát, hogy miután a gőgös Paula hozzákényszerül öccse házitanítójához, Tóth Jánoshoz, a férfinak szüntelen megvetés és megaláztatás jut osztályrészül. Vajon meddig tartható fenn egy kapcsolat, amely az egyik félnek mindent, a másiknak semmit sem jelent? "A Disznótor az eltemetett titkok regénye: egyszerre sötét tónusú bűnügyi történet és megrázó, görög sorstragédia. "Régi, fájdalmas emlékeket ébresztett bennem a Disznótor elolvasása. Hiszen a vallásos, puritán Hajdúság, ahol a regény játszódik, egyben saját gyerekkorom színhelye is, annak minden szépségével és drámájával. Ahogy Szabó Magda is fogalmaz, a könyv "üzenet (...) abból a hajdani világból emebbe". A nagyszüleim múltba vesző világából, amelyben nem volt virtualitás, az emberek "igazi" életet éltek, cselekedeteiknek súlyuk és következményük volt, a becsületnek pedig nem volt alternatívája." (Sándor Anikó)

"A Mózes egy, huszonkettő Ábrahám és Izsák ószövetségi történetének modern feldolgozása. Az Ábrahámok a Horthy-kort, a második világháborút, a Rákosi-érát megélt és megszenvedett "rettenetes" szülők, nagyszülők. Az Izsákok lázadó fiatalok, akik nem kíváncsiak felmenőik múltjára, akart-akaratlan áldozatvállalásukra, szenvedéseikre, beteljesületlen szerelmeikre-vágyaikra, elrontott életükre. Nem hajlandók áldozatot hozni istenekért-eszmékért, a maguk útját akarják járni. Egy "szigetre" vágynak, távol a vénektől, ahol együtt és maguk lehetnek. Gál Hugi és Ádám, Bartos Márta és Gyuri - a két testvérpár - csontkockán dobják ki, melyik lánynak kell teherbe esnie a "nemzet mártírjának" fiától, a naivnak és jámbornak tűnő Miklóstól. Mert ő bizonyára kap majd egy lakást az anyjától nászajándékul. A játék azonban komolyra fordul: Hugi beleszeret Miklósba, és elhatározza: új életet kezd vele. Vajon Miklós is így akarja? Mikor újraolvastam a Mózest, ugyanazt a késztetést éreztem, mint pár éve Az ajtó felelevenítésekor. Akkor elzarándokoltam Szabó Magda házához, hogy megbámulhassam azt a bizonyos ajtót, és ácsingózhassak a kerítés előtt. A Mózes megjelenése után fiatalok tucatjai bukkantak fel a szerzőnél, csak hogy néhány szót válthassanak vele. Megrendülten töprengek rajta, miféle szív és lélek lakozott ebben a törékeny testben, micsoda írói tehetség, hogy életbölcsességét olyan erővel tudta szavakba önteni, amivel embereket repít ki komfortzónájukból - pusztán, hogy pár pillanatig megmerítkezhessenek valamiben, amiről maguk sem tudják, mi, de a könyv hatására elementáris vágyként jelentkezik bennük." (Singer Magdolna)

A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép állítja művéről az írőnó. Egy csendes budai utca, ahonnan a Dunára látni. Itt él három szomszédos házban három baráti család: a fogorvosék lányukkal, Henriettel, az özvegy őrnagy házvezetőnőjével és fiával, Bálinttal, és a kiváló tanár feleségével meg két lányával, Irénnel és Blankával. A gyerekek nem csak játszótársak, bonyolult és ellentmondásos szálak fűzik össze őket. Mint jelkép, a Katalin utca az ártatlan és romlatlan gyermekkor, a bűntelen ifjúság szimbóluma. Ezt az idilli világot rombolja szét a történelem, a Horthy-korszak, majd a háború durva valósága, amelyben elsüllyed ház, utca, ország, minden nemes emberi érzés, még a szerelem is. Akik mindezt túlélik, azok is kiűzetnek a Paradicsomból, mert vétkeztek, mert nem álltak ellen a Gonosznak. Már csak álmaikban térhetnek vissza a Katalin utcába, mert nem volt bátorságuk megtenni azt, amit meg kellett volna tenniük. A Katalin utcában már csak az élők közé vissza-visszalátogató halottak vannak otthon, akik emlékeikből újraépítik a múltat, de boldogok ők sem lehetnek, hiszen nincs átjárás az élők és a holtak világa között.

Egy meg nem nevezett nyugat-európai ország diplomatáját hazarendelik állomáshelyéről, egy kicsi, kelet-európai országból. Otthon fegyelmi bizottság elé kell állnia botrányos viselkedése miatt: megvert és lerugdosott a lépcsőn egy újságírót. Vajon mi késztette erre az önmaga számára is érthetetlen indulatkitörésre Rolandot, a diplomatacsalád legifjabb tagját? Pedig őt arra "idomították", hogy semleges, szenvtelen szemlélője legyen a világnak és az életnek. A saját életének is. Ám történhetnek olyan események, amelyek a szemlélőket is kibillentik egyensúlyukból. Roland Anna szerelmétől várja a megváltást, azt, hogy összefoltozza szétszakadt világát. Csakhogy Anna is meghasonlott önmagával, az ő világa is kettéhasadt, amikor haza kellett térnie egy olyan országba, ahol akár börtönbe vethetik vagy ki is végezhetik a polgárokat. Két történet, két világ, két értékrend. Összeférhet-e a kettő? Szerethetik-e egymást azok, akik nem tartoznak össze, mert a sors, a történelem áthidalhatatlan szakadékot vájt közéjük? A szemlélők a szeretet regénye. A férfi és nő közötti szerelemé, a felebaráti szereteté, a hazaszereteté. Mindenfajta lehetséges és lehetetlen szereteté.

... az az ismerős alak, piros cipő, zöld kalap, vállán uzsonnáskosár... Tudod, hogy ki. Ugye, tudod? Bárány Boldizsár. A Bárány Boldizsár (1958) címszereplője a mese tizennyolc "bégetése", azaz fejezete során nagy utat jár be: a másokkal mit sem törődő, tetteinek következményeire fittyet hányó, iskolakerülő, sőt hazudni és lopni sem átalló, vásott kisbárány eljut a keserves bűnbánatig, a szeretetteli együttérzésig, és hősies erőfeszítéssel jó útra tér. Atmoszférateremtő erejével, sziporkázó ötleteivel, játékos rímeivel, kivált pedig a jó és rossz küzdelmének példázatos ábrázolásával a Bárány Boldizsár régóta az "alapmesék" közé tartozik. A kötetet Szalma Edit illusztrációi díszítik.

Olyan költeményeket csak a legnagyobbak írnak, mint a Szilfán halat, a Nálunk hatalmasabb takácsok, a Kivégzés vagy a Hajnal, háború után. Valamiben közösek: mindegyik vers hátterében világosan kivehető egy történet. Történeteinek titka is van: például a Sírfelirat egyaránt olvasható kisgyermek, fiatal társ és macska epitáfiumaként is (valójában csak az egyik), és minden olvasatban megrendítő. A versekkel induló Szabó Magda - Nemes Nagy Ágnes szellemi szomszédságában - még csak valódi költőnek sem tartotta magát, s a prózába emigrált. Pedig az Összegyűjtött verseiben is helyet kapó verses regénye, a Szüret, a műfaj hazai remekléseihez, Arany János és László munkáihoz, illetve Somlyó Zoltán Nyitott könyvéhez méltó. Az ő leírásában máig elevenen él egy debreceni tér, amelyik a szeme láttára pusztult el. Ha kilépünk a már nem létező Nagyállomásról - úgy képzeljük, mint a szegedi vagy a pécsi mását -, balról a régi pályaudvari negyed raktárai, kisvendéglői és örömtanyái fogadnak, Tóth Árpád gyermekkori házával és az Ispotály-templom tornyával, amelyet bomba repeszt majd ketté. Középen, a mai Petőfi-szobor helyén áll a Royal-szálló, ahol a Nyugat rendezett matinét. Mellette jobbról a nagyzsinagóga (leégett a hatvanas években) és a minisztériumnyi méretű törvényszéki palota (lebombázták). Utóbbi hátsó szárnya ma is áll, ám igazából egyik sincs meg, az utcák sincsenek, az a Debrecen, az a pirospozsgásan szigorú cívis világ sincs; és mégis megvan - őnála. Mondom, mint a legnagyobbaknál.

Gyerekek és idősek: emberek útjuk kezdetén és végén. Emberek, akikről az út közepén járók, a szüntelenül dolguk után futók gyakran alig vesznek tudomást. Emberek, akik szeretetre és törődésre vágynak, de nemegyszer hiába: ők Szabó Magda első novelláskötetének főszereplői. Akik olyan szerényen élnek, akiknek még az elmúlásuk is olyan tapintatos, hogy csak a hiányukból derül ki: nélkülük az élet kizökken medréből, sőt megáll. Akik még nem bizonyíthattak, és nincs is módjuk bizonyítani, így ki szökéssel, ki öléssel reagál. Na és a többiek, akik mindezt csak akkor veszik észre, amikor már késő. Mi, olvasók pedig elszorult torokkal döbbenünk rá, hogy valamennyien úgy cselekedtek, ahogy cselekedhettek, legjobb tudásuk és szándékuk szerint. Ahogy talán mi magunk is cselekedtünk volna: hiszen ahány élet, annyiféle igazság. Kevés könyv van, amely oly érzékletesen és hátborzongatóan, mégis meghatóan és elgondolkodtatóan mesél eszmélésről-elmúlásról, mint az Alvók futása. Az írónő a tőle megszokott érzékenységgel és empátiával fordul hősei felé, és villantja fel életük drámáját egy-egy sorsfordító pillanatképben. Szabó Magda minden sora tele van érzelemmel. Szereplői minden elhallgatott, ki nem mondott, ki nem mutatott érzését elénk tárja, borzongató hitelességgel. Örök emberi érzések ezek, melyek függetlenek kortól és időtől. Történetei segítenek megérteni, hogyan működünk bármilyen közösségben, legyen az egy család, egy bérház lakóközössége vagy egy iskolai osztály. Rávezet engem, hogy többfajta nézőpontból lássam a többi embert, és ezáltal megértsem a motivációikat. JAKUPCSEK GABRIELLA

Évuka élete bizony nem fenékig tejfel íróéknál... A cica zsarnoki gazdái nem hagyják körmöt élesíteni a bútorokon, megfosztják a kandúrtársaságtól, és csúfolódnak rajta, amiért kigömbölyödött a télen. Évuka egyetlen vigasza a szomszéd Néni és Bácsi, csak ők értik meg "egy gömbszerű kiscica lelkivilágát". Nekik körmöli tehát leveleit, nekik önti ki "kis szürke csíkos szívét..." Az Örömhozó, bánatrontó, címéhez híven, ellenállhatatlan mosolyt csal olvasója arcára. Ebben a páratlan kis gyűjteményben új oldaláról ismerhetjük meg Szabó Magdát, Évuka macska gazdáját és magyar hangját. A minden élőlényhez együttérzéssel forduló szerző ezúttal sziporkázó humorú, játékos magánemberként mutatkozik be. "Macskaleveleit" ugyanis nem kiadásra szánta: haláláig barátai és egykori szomszédai, a Schrott házaspár tulajdonában voltak. Ezután Tasi Géza rendezte kötetbe őket. Évuka mulatságos panaszkodásán keresztül az íróházaspár hajszolt, utazásokkal és éjszakázásokkal teli mindennapjai is felsejlenek: Szabó Magda fanyar iróniával ábrázolja önmagát az "örökös hülye regényírás" közben, vagy amikor költőinek épp nem nevezhető szókinccsel szapulja rosszalkodó cicáját. Évuka egészen a Schrott házaspár elköltözéséig küldözgette szívhez szóló üzeneteit a szomszédba, ám utána se fogynak el a szórakoztató, kedves történetek. A kötetben helyet kaptak egy későbbi kedvenc, Konstantin kandúr, alias Szobotka Konstantin alezredes levelei, illetve az írónőről és házi állatairól készült fotók is. Különlegessége a kötetnek a szövegeket illusztráló számos Szabó Magda-rajz. Amikor egy hathetes kiscicát megfog az ember, és a tenyerén érzi, hogyan zakatol a kismacska szíve a félelemtől, egy életre szóló kötődés jön létre ember és macskája között. Felelősséggel tartozunk értük, és ők a gondoskodásért szeretetet adnak, jobb emberré tesznek bennünket. Ezért van igaza Szabó Magdának, és mindenkinek, aki azt gondolja, hogy állatok nélkül lehet élni, csak nem érdemes. HOMONNAY GERGELY

1966 nyarán Szabó Magda férjével, Szobotka Tibor íróval Görögországba utazott. Hat hétig járta Hellász napsütötte tájait, amelyeket tanulmányaiból, olvasmányaiból jól ismert, s képzeletében sokszor bebarangolt már. Mégis hány felfedezésre váró hely és megfejtésre váró titok! Athénban megmássza az Akropoliszt, körbejárja Mükéné romjait, majd Krétán köt ki vele a hajó - itt bebolyongja Minósz király hajdani palotáját és a knósszoszi labirintust, ahol a hős Thészeusz legyőzte a félelmetes szörnyet, Minótauroszt. Könyvében, amely egyszerre útirajz, napló és vallomás, nemcsak a múzeumok holt tárgyai kelnek életre, hanem a mindennapok Görögországa is megelevenedik nyüzsgő bazárjaival, zsúfolt kávéházaival, lerobbant szállodáival. Szabó Magda friss humorral idézi fel egy kispénzű magyar turista viszontagságait, akit ráadásul még a bosszúálló Apollón isten is kipécézett magának, kellemetlenségek sorát zúdítva rá, mert az olümpiai múzeumban playboynak titulálta szobrát. A Zeusz küszöbén, ahogy az írónő fogalmaz, "egy kezdő utazó boldog fuldoklása az élmények árjában", amely azonban nemcsak kezdő, de haladó utazóknak is melegen ajánlható! Mindenkinek, aki egy éles szemű megfigyelő és egy kivételesen tehetséges írónő sodró lendületű leírásából akarja megismerni ezt a sokszínű országot, s rejtélyekben gazdag múltját. A színarany Hellász engem is elkapott néhány éve, és azóta is fogva tart... Az olvasó izgalmas, színes útinaplót tart a kezében, amelyből még az is kiderül, bosszúálló isten-e Apollón. Mindenkinek ajánlom, aki imád utazni, és alig várja, hogy belezuhanhasson az illatos-színes görög mesevilágba Szabó Magda kalauzolásával.

Svédország, Göteborg, fenyőillatú skandináv tél. Az első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti Szabó Magdát a vizek – folyók, tengerek – mentén. A Temze két oldalán az ezerszínű London, ahol hiába keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős figuráit, itt „senki és semmi nem angolos”. A felékszerezett Szajna, ez a csupa szenvedély folyó, éppúgy nem hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán Frankfurt következik a Majna és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és Janus-arcú városa, a Néva mellett pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó Tiberis mentén, a Forum Romanum kövei között már az egykori latin szakos egyetemista kószál, aki eljött, hogy meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a csoda, amit a könyvekből ismer. És a csodák nem érnek véget Rómában, mert ott van még Firenze, „a csupa híd, hal-meg vízszag” Velence, Nápoly… A Hullámok kergetésében, amely egyszerre napló és útirajz, esszé és riport, az emlékezetben rögzült pillanatfelvételek, mint egy varázslatos kaleidoszkópban, tájakat, embereket, történéseket, hangulatokat villantanak elénk. Csak olyan szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell hozzá, mint amilyen Szabó Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani palota, éjjel megszólalnak a szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket, olvasókat, induljunk mi is, fedezzük fel a közel s távol megannyi csodáját.

Alászállni a holtak birodalmába, amelynek bejáratát a három torokkal csaholó, sárkányfarkú őrkutya, Cerberus vigyázza, csak a legbátrabbak merészelnek. Szabó Magdában megvolt a bátorság, hogy aláereszkedve az alvilágba és a múlt mélységesen mély kútjába, feltámassza kedves halottait, szüleit, a kiterjedt Jablonczy és Szabó família tagjait és főleg egykori gyermek-önmagát. Az emlékezés és a felejtés kettős fénytörésében megelevenednek és újraíródnak a családi legendárium történetei, vagy akár Jézus születésének és életének krónikája. Egy váratlanul előkerülő tárgy, egy felhangzó ismerős dallam, egy önkéntelen gesztus nyomán hirtelen fény vetül a már kifakult családi tabló valamelyik alakjára. Az ünnepeken rendszeresen ebéddel ellátott Mihályom özvegyére, az időmértékes versikébe foglalt nagynénik és nagybácsik közül kihagyott "bűnös lélekre", Margitra, az egész família minden gondját-baját zokszó nélkül felvállaló, de titokban elvágyódó Idára, az egy éjszaka leforgása alatt mindenét elveszítő és mégis mindig talpra álló vénkisasszony Kamillára. A hol humoros, hol groteszkbe vagy éppen melodrámába hajló, máskor a görög sorstragédiákat idéző megrendítő történetekben megkapó elevenséggel és mély empátiával ábrázolt, "a bölcsőtől a sírig" ívelő emberi életek sűrűsödnek össze, amelyek sokszor csak így, utólag teljesednek ki, s nyerik el valódi értelmüket. Mert Szabó Magda mindig azt a pillanatot ragadja meg, amikor "a végzet keze megmoccan". És az éppen a színpadon álló életéből hiányzó mozaikdarabka, amelyet addig egy kulcsra zárt fiók, egy sztaniolpapírból gömbölyített ezüstgolyó őrzött, vagy amelyet a gyermek Magdolna mégoly kíváncsi tekintete nem láthatott, egy csapásra a helyére kerül, a történetet addig belengő sejtelmes homály szertefoszlik, s rejtett összefüggések, mélyen eltemetett családi titkok tárulnak fel.