Albert Wass strana 11 z 11

"- Igazad van Gertrúd, koldusok ezek a hegyek itten s a népem nem olyan okos és jámbor, mint a tied, de makrancos, vad, fékezhetetlen. S én mégsem hagyhatom el őket. Mert ha koldusok is, de az én hegyeim s ha százszorta vadabb lenne s százszorta gonoszabb: az én népem lenne akkor is, hun! És ezért drága nekem valamennyi s közöttük a legutolsót, a legocsmányabbat sem adnám oda tíz idegen bölcsért!" "Sűrűn-sűrűn álltak a csilagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. /.../ Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre." (Részletek a Kisregényekből)

"Nagyapám, aki még a béke embere volt, így indított el egy pünkösdi napon, eredj s keresd meg az igaz utat a világban s az emberek között. Tréfás legény voltam még akkor s azidőig is olyan arculatú, hogy fölnéztem Nagyapámra s megkérdeztem: - S útravalóul mit vigyek? Nagyapám rám nézett, gondolkozott egy kicsit, aztán annyit mondott mindössze: - Jóindulatot az emberek iránt s megértést a világ dolgaival szemben." "Éjszakánként havasi pásztortüzek mellett, lassú beszédű székelyek szót ejtenek néha egymás között az öreg táltosról, aki ott él valahol a Villámkő barlangjában immár több mint nyolcszáz esztendeje s őrzi a régi nagy titkok tudását. Melyek elűzik a rontást, meggyógyítják a testet meg a lelket minden nyavalyától, távol tartanak veszedelmet, pusztulást s az igazságot győzelemre viszik. A régi nagy titkok tudása ott van ma is, mondják, a Villámkő barlangjában valahol, s csak arra vár, hogy megérjen az idő s visszatérjen Urához, Istenéhez a magyar." (Részlet a két regényből)