Albert Wass strana 9 z 11

"Az Erdélyi-mezőség csodás vidékét honfoglalók veszik birtokukba a 11. század közepén. Mi történik velük kilenc évszázadon keresztül, hogyan kell a karddal megvívott hazát kaszával, nemes munkával megtartani? Ezt a küzdelmet írja meg a szerző, mintegy emlékművet állítva a letűnt időknek." (a Kiadó)

A kötet három, eredetileg angol nyelven írt, hasonló tematikájú és szerkezetű elbeszélést tartalmaz. Az írások egyike az 1956-os magyarországi forradalom eseményeivel kapcsolatos, az emigrációban élő magyar író és a világpolitika hozzáállásának szemszögéből közelítve meg a témát. A szerző azzal is próbálkozik, hogy egy-egy szövegkörnyezetben hogyan lehet ugyanazt a szereplőt esetenként pozitív, esetenként pedig negatív jellemvonásokkal felruházni. A szövegeket Gálfalvi Ágnes fordította magyarra

Jelen kötet Wass Albertnek a múlt század ötvenes éveiben - amerikai emigrációja kezdeti szakaszában - keletkezett publicisztikai írásaiból ad válogatást.

A történelem során időnként elérkezik a pillanat, amikor az írónak meg kell szólalnia, s ki kell mondania az igazságot, bármilyen népszerűtlen legyen is az. Az idegenben élő, népétől elszakasztott magyar író, aki a maga önként választott Rodostójából figyeli a világ eseményeit, úgy érzi, nem várhat tovább. Két esztendő telt el a rettenetes magyar tragédia óta és úgy látszik, hogy sem a borzalom, sem az azóta eltelt idő nem volt elegendő arra, hogy fölébressze az idegen földön élő magyar tömegek lelkiismeretét. Így hát, bármilyen keserű is, ki kell mondja az író: 1956 novemberében nem Budapest utcáin veszett el a magyar szabadságharc, hanem New Yorkban! S nem a Rabország népe vesztette el, hanem az amerikai magyarság! Az emigráció feladata: nemzetét képviselni idegen földön. Ha ezt nem vállalja, úgy nem emigráció, csupán egy csorda menekült. Cseheknek, lengyeleknek, románoknak s egyéb nációknak voltak s vannak emigrációik Amerika földjén, kik megtették kötelességüket, amivel népüknek ta rtoztak. Példa erre minden amerikai lexikon, történelemkönyv, népkönyvtár. Példa erre Csehszlovákia és Nagy-Románia megszületése az első világháború után. Amerikában állítólag egymillió magyar él. Mit tett ez az egymillió magyar, eltekintve a lenéző kritizálástól, keserű kifakadásoktól? Semmit. A lexikonok, történelemkönyvek kiadói egyetlen tiltakozó levelet sem kaptak azért, hogy hamis beállításban nyomtatták papírra a magyar történelmet. Magyar cikkek, magyar írások nem jelentek meg angol nyel ven, hogy felvilágosítsák a jó szándékú, de félrevezetett amerikai közvéleményt. Mi következik ebből? Világos: a magyar kérdés valóban vagonkérdéssé süllyed. Még tudni se fogja senki, amikor egy maroknyi kis népet eltüntetnek ellenségei ott messze a Kárpátok alatt, s aki hírét is veszi, az is csak vállat von hozzá. Mert ha egy nép nem elég életrevaló ahhoz, hogy segítségért kiáltson, amikor bajban van, úgy annak a népnek nincs helye a létért való küzdelemben. Ez az igazság. (A szerző)

Emigrációjának éveiben Wass Albert élete legvégéig rendszeresen közlő munkatársa volt az amerikai magyar sajtónak. A magyarság múltját, jelenét és lehetséges jövőjét, de a világ történéseinek Magyar vonatkozásait is taglaló, színvonalas publicisztikai írásai éveken át sorozatban jelentek meg több amerikai magyar nyelvű lapban, de első sorban a Kanadai Magyarság hasábjain Magyar szemmel cím alatt. A három kötet az illető lapokban már megjelent és a hagyatékban megőrzött, kiadatlan kéziratok közreadásával igyekszik teljessé tenni a helyenkénti angol szövegeket magyar fordításban is közölve azt a képet, amelyből kitűnik a szerző elkötelezettsége a nemzeti ügy iránt.

Mint minden ifjú, akit a belső késztetés írásra hangol, Wass Albert is versírással kezdte. Első verse 15 éves korában jelent meg a Vadász Újságban, húsz évesen már két kötettel büszkélkedhetett: Virágtemetés (1927) és Fenyő a hegytetőn (1928). E két kötet versein kívül a szerző életében kiadott verseinek gyűjteménye a már emigrációban megjelent A láthatatlan lobogó (1969) című kötet darabjait is tartalmazza, változatlan formában.

A szerző valamikor Voltam címmel elkezdte önéletrajzi regényének megírását, ezt feljegyzései igazolják. Sajnos, a kézirat sehol nem található, létezett viszont egy külön dosszié, amelybe az ezzel kapcsolatos, különböző időkben és helyeken született írások kerültek. Ezek az önéletrajzi jellegű írásai, amelyek többnyire az emigráció éveiben születtek, átfogó képet adnak Wass Albert nem éppen könnyű életéről. A szerkesztő, első sorban tematikájuk szerint, három nagy fejezetbe tagolta őket. Az első kötetben a szerző fiának, Wass Huba dandártábornoknak az apjáról szóló kiváló, tárgyilagos életrajza mellett az Erdélyről és Németföldről szóló írások kaptak helyet.

Wass Albert első ízben 1943-ban állt elő gyermekmeséivel Tavak könyve címen. Pár hónap múlva a Forrás nevezetű irodalmi és kritikai folyóiratban Szombathelyi Viktor, a felvidéki írótárs-kortárs közölt meleg hangú ismertetést a könyvről. Ebben így ír: "Wass Albert meséi tökéletes, szép írások s magasan emelkednek a szokványos gyerekmesék fölé. Költő írta, mélyen érző ember, aki nemcsak látja a természetet, hanem lelkével érzi is a madarakat, nádasokat, a halakat s azt a titokzatos kapcsolatot, amely ember, természet és Isten között él időtlen időktől s élni is fog örökig." E mesék valahol talán az ókori görög és római állatmesék (Esopus és Phaedrus) utóvirágai a huszadik századi Mezőségből kihajtva, ahogy írója számára a természetet látni segítette a családi barát, Herman Ottó is. Az állati jellemvonások mögött mindig emberi tulajdonságok húzódnak meg - fájdalommentesen tartva tükröt az érintetteknek. A Szille igazságot tesz a Tavak könyve hetedik meséje és a Veszekedő Cankóról szól. Arról a madárról, aki a maga önhittségében minden madártársába beleköt, mindenkinek rosszat tesz, s ha viselkedését felróják neki, "még ő áll az erdő felől", még ő kezd veszekedni mindenkivel. Nem csoda, ha az ilyen madarat a többiek, még a legszelídebbek is, lépten-nyomon megverik, kiközösítik. És ami a legszomorúbb a mesében: ez a madár mégsem tanul a történtekből. Mi azonban azért születtünk embernek, hogy megérezzük: jobb figyelmesnek lenni, jobb jónak lenni, jobb segíteni embertársainkon - és ezek nyomán talán szeretve lenni is jobb.

A kötet első sorban azokat az emigrációban írt, hagyatékban maradt és megőrzött elbeszéléseket, novellákat, karcolatokat, emlékezéseket gyűjti egybe, amelyeken nincs jelzés azt illetően, hogy mikor keletkeztek. Ugyanitt kerülnek először kötetbe azok az írások is, amelyek még Erdélyben 1944 előtt születtek, de nem szerepelnek a Hűség bilincsében című kétkötetes, 1928-1944 közötti írásokat tartalmazó kiadványban. A kötet egyik legjelentősebb írásában – A „háborús bűnös” – saját meghurcoltatásának történetét meséli el, visszafogott, elfogultságtól, gyűlölettől mentes hangon. A régebbi írások közül figyelemre méltó a Vadászképek fűzére, 1924–1927 között született szövegek, amelyek egyértelműen megvilágítják Wass Albert szinte rendhagyó természetismeretét és - szeretetét.

Black Hammock egy kis város a floridai bozótok mélyén, itt játszódik Wass Albert regénye. 1718-at írnak, mikor egy kalózbanda William D. Marvicknak, az angol királyi flotta virginiai parancsnokának kastélyát kirabolja. Ezzel megkezdődik „Iszapvárosban” a hátborzongatóan izgalmas kincsvadászat. Sir William a rablók nyomába ered. Rövid ágyúcsata után a kalózok két mentőcsónakon próbálják menteni a bőrüket és a kincseket; a parancsnok felfegyverzett matrózaival szintén csónakokban folytatja az üldözést. Az egyik folyókanyarban aztán eltűnnek a csónakok, úgy tűnik véglegesen. Az indiánok mészárolták le őket, vagy a George-tó környékét uralom alatt tartó spanyol katonák? A mesés kincsek mindenesetre többeket – még több, mint kétszáz év múlva, az első világháború után is – a rejtély felfedésére indítanak.

Egy dráma – Tavaszi szél, egy kórusjáték – A temető megindul, egy rövid karácsonyjáték – Csillag az éjszakában és két töredékben fellelhető színpadra szánt szöveg – Előjáték és A lélek útja, ismertünk Wass Albert drámaírói tevékenységéből mindaddig, amíg nem sikerült átkutatni a hagyatékot. Szinte bizonyosra vehető, hogy a töredékek elkészült színpadi művek részletei, ám a történelem szeszélyei folyamán ugyanarra a sorsra jutottak, mint az Erdélyi Helikon 1937-es drámapályázatára írt és az igényes bíráló bizottság által bemutatásra javasolt Emberé a munka című darab, azaz eltűntek. A megmaradtak közül a Tavaszi szél emelkedik ki a maga jellegzetesen Wass Albert-i fogantatásával, erős társadalomkritikai élével, hiszen a szereplők jellemével, a kiélezett drámai helyzetekkel egyértelműen az egykori úri magyar világ felelőtlen képviselőit bírálja. A darab ősbemutatójára 1944 karácsonyán került volna sor Budapesten, a Nemzeti Színházban, ám a háborús helyzet miatt az előadás elmaradt.

Emigrációjának éveiben Wass Albert élete legvégéig rendszeresen közlő munkatársa volt az amerikai magyar sajtónak. A magyarság múltját, jelenét és lehetséges jövőjét, de a világ történéseinek Magyar vonatkozásait is taglaló, színvonalas publicisztikai írásai éveken át sorozatban jelentek meg több amerikai magyar nyelvű lapban, de első sorban a Kanadai Magyarság hasábjain Magyar szemmel cím alatt. A három kötet az illető lapokban már megjelent és a hagyatékban megőrzött, kiadatlan kéziratok közreadásával igyekszik teljessé tenni - a helyenkénti angol szövegeket magyar fordításban is közölve - azt a képet, amelyből kitűnik a szerző elkötelezettsége a nemzeti ügy iránt.

Az 1947-ben írt Erdők könyvei tizenkét meséjével Wass Albert másodszor kopogtat be gyermekeink világába mesekönyvvel. Első meséskötete Tavak könyve címmel jelent meg, még 1943-ban, a budapesti Révai kiadónál. Az író, akinek házasságát a Teremtő hat fiúgyermekkel áldotta meg, s aki gyermekeinek talán már végigolvasta a magyar meseirodalom színe-javát, szeretettől és lelki szükségtől vezérelve meséskönyvet írt gyermekeinek. Az ifjúkori verseskötetek és regények után egy új műfajjal, a mesével állt elő. "Gyermeknek való mesével amely nem emberöléssel szórakoztat, nem űrbe röpít, idegen bolygókon keres menedéket, hanem itt a földön, emberközelben szövi a mese tulipános, ibolyaillatú szálait, szelíd bölcsességgel ültetve a fiatal lelkekbe a jót, az igazat és a tisztesség meg becsület békés és boldog jövendőt termő palántáit." És miközben olvassuk e meséket gyermekeinknek, óhatatlanul megérezzük, hogy ezek a mesék legalább annyira szólnak nekünk, felnőtteknek is. A Mese a szörnyűséges nagy fekete semmiről - A szarvasok meséje- a félelemről szól. "Félelem viszont csak azokban verhet gyökeret, akik nem ismerik Istent, s nem tudják a törvényt. Az élet törvényét, mely csak szeretetről tud, gyűlöletet nem ismer, melyben csak jóság van, s gonoszság nincsen, mely a valóság tükréből Istent sugározza, s melynek fényében semmivé foszlanak az ördögök, a félelmek, a betegségek s nyomorúságok, mint ahogyan szétfoszlik az éjszaka köde a felkelő nap sugara alatt." Gyermekeink alaptalan félelmeit is ezzel a gyógyító tanítással teszi ártalmatlanná a mese írója, Wass Albert.

Természetvédő mese a gyönyörű kócsagról, aki fehér tollain az angyalok üzeneteit hordozza és a vizimadarakról, akik ilyen különös madarat még sosem láttak. A mesében megjelenik a "rontóember", aki károsítja a természetet, és a "látóember" is, aki ígéretet tesz arra, hogy vigyázni fog a tóra és az ott élő állatokra.

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út porából köpönyeget veszünk... Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.(...) (Bajorerdő, 1947)

A mezőségi ember, a vasasszentgothárdi Wass-család hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást az önéletrajzi ihletettségű vadásznovellák olvasása és a konyhájukban készült egyszerű ételek megismerése során. A kötetet az egykori vadászatokon is résztvevő Schell József Antal grafikusművész tollrajzai teszik még hitelesebbé.