Hľadanie: Řezenské ortely
zobraziť:
Kolozsvári milliomosok
A Gyöngyharmat Palkó, a Szikra Ferkó alkotója ezúttal a Trianon előtti és utáni erdélyi társadalmat örökíti meg regényében. A Nagy Mesélő magyarokról, románokról, zsidókról és németekről ír - nem a nemzeti, hanem az emberi vonásokat tartva szem előtt. Olyan békebeli történet ez - még ha háborús időkről szól is -, amelyben a mesék a valóságban folytatódnak.
Keller Frigyes, a szép szál iparoslegény 1877-ben elindul bajor földről, hogy ellesse a külhon tímármestereinek fortélyait. Erdélyben aztán megállapodik, hat fia születik, akik a cserzőkád mellett tanulják ki apjuk mesterségét, hogy Európa-szerte elismert bőrgyáros famíliát alkossanak. A legenda szerint Kelleréknek még a bőrük alatt is pénz lapul, pedig a valóságban szerencséjük éppúgy forgandó, mint Erdély sorsa a századfordulón. Hol nőket szédítenek és kártyáznak a kaszinóban, hol ipari kémkedésre adják a fejüket, és körömszakadtig harcolnak a gyárért, a családért, akár egymással is...
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Igék földje
Kis csapat próbál elszökni a birodalomból, élén Marcusszal, a feltételezett új Üdvözítővel, és Ilmarral, a tolvajjal. Amikor a hatóságok csapdájába esve túlerővel kerülnek szembe, Ilmar szabadságát föladva menti meg a többieket. A csapat szétszóródik, de többségük mégis ... Folytatás ›› újra összefut Pannónia fővárosában, Aquincumban. Közben a szálak egyre kuszálódnak, és Marcus hűséges követői közt felüti fejét a kétely: a fiú valóban az Úr új, földi helytartója, vagy valami sokkal sötétebb hatalmat képvisel?
Közeleg a végső összecsapás, melynek kimenetelétől függhet a világ sorsa. Ha Marcus beveti az Eredendő Igét, az bőségszaruként visszahozhat a földre minden elrejtett kincset, még a vasat is. Csakhogy a hatalom minden eddiginél rettenetesebb eszközének is bizonyulhat.
Az Őrség-könyvek Európa-díjas, immár az angolszász piacon is sikeres szerzőjének kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik ezzel a regénnyel, mely többek közt egy alternatív Magyarországra is elrepíti kíváncsi olvasóit.
A(z) Igék földje (Könyv) szerzője Szergej Lukjanyenko.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Erdély története
Erdély Magyarország része volt mindig, és mégsem az teljes mértékben. Ezt az országrészt szinte már a honfoglalástól kezdődően külön emlegették a hivatalos iratok is ugyanakkor szerves részét képezte az országnak, és soha senkiben fel sem merült, hogy ne tartozna ide. Mégis voltak külön közigazgatási egységei, és ahogyan Horvátországot és Szlavóniát, úgy gyakorta Erdélyt is megemlítik név szerint. Más törvények vonatkoztak a területére és az ott lakó emberekre, akik több különböző nyelvet beszéltek, máshonnan jöttek, és bizony sokszor mást akartak. Igazán önálló részként a török hódítások korától számítható, amikor történelmileg úgy alakult, hogy az addig Európa egyik legnagyobb kiterjedésű állama három részre szakadt. Erdélyt a honfoglalás óta mindig egy, a király által kinevezett erdélyi vajda vezette, és a rendi fejlődés sem pontosan úgy alakult a feudális Erdélyben, mint a feudális Magyarországon. Az idők során az erdélyi városok és társadalmi csoportok sok olyan előjogot is kivívtak maguknak, amelyekkel a királyság többi részén élők nem rendelkeztek. Az 1400-as évek közepétől pedig a három nemzet (nagy vonalakban a magyarok, a székelyek és a szászok) uralma érvényesült és ritkán emlegették a negyediket, a románt.
Vypredané
2,71 €
2,85 €
Kettős játék
Nick Sinclair jóképű, rámenős üzletember, aki mindent megszerez, amit megkíván. Amikor új titkárnő érkezik a vállalatához, őt is azonnal magának akarja - csakhogy Lauren Danner nem könnyű préda. A magabiztos, gyönyörű nő eddig ismeretlen érzéseket kelt a férfiban, és rég eltemetett, múltbeli sebeket is feltép benne.
Lauren nemcsak a férfi szívében okoz felfordulást, hanem a cégénél is. Akarata ellenére egy jól titkolt konspiráció kulcsfigurájává lép elő, amely komoly bajba sodorhatja a vállalatot. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy új munkahelyén rátalál a szerelem: végzetesen beleszeret a csapodár igazgatóba, és hamarosan a cég ügyei helyett a férfi szívének kiismerése lesz az egyetlen célja. Vajon szerelmük ki tud teljesedni a hazugságok szövevényes hálójában? Az elfojtás és a kétely képes lesz teret adni a boldogságnak?
Judith NcNaught (Emlékezz rám!, Álomkirályság) regénye többek közt ezekre a kérdésekre is keresi a választ. Mesterien formált karakterei és tüzes szenvedélytől átitatott sorai nem fognak csalódást okozni a romantika kedvelőinek.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Pokoli erény
Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről.
Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.
A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Základy neurologie: Učebnice pro lékařské fakulty. Šesté vydání
Monografie je určena pro pregraduální výuku studentů lékařských fakult. Navazuje na opakované a praxí prověřené předchozí vydání skript, která se používají při výuce nejen na plzeňské Lékařské fakultě. Text je psán stručnou a věcnou formou, ale se snahou, aby byl výstižný, přehledný a obsahoval vše podstatné z klinické neurologie; pro snazší pochopení je doplněn více než 150 obrázky. Problematika neurologie je z didaktických důvodů rozdělena na dvě části - obecnou a speciální. V obecné neurologii je stručně zopakována základní neuroanatomie a fyziologie a je probírána symptomatika a syndromologie při postižení jednotlivých struktur a systémů centrálního i periferního nervstva. Propedeutika popisuje konkrétní postup neurologického vyšetření, včetně základního vyšetření nemocných v bezvědomí a vyšetření novorozenců a kojenců. Speciální neurologie se zabývá jednotlivými nozologickými jednotkami, respektive nozologickými skupinami. Pokrývá celou neurologii v rozsahu potřebném pro studenty všeobecného lékařství.
Vypredané
40,19 €
42,30 €
A folyók asszonya
Egy szenvedéllyel és legendákkal átszőtt történet Bedford hercegnéjéről, aki még az árulástól sem riadt vissza, hogy a Rózsák háborújában megnyerje a saját csatáját.
Miután Bedford hercege, Franciaország angol régense, John Lancaster feleségül veszi Jacquettát, bevezeti őt a tudomány és az alkímia rejtelmes világába. A népes udvarban az ifjú asszonynak csupán egyetlen barátja akad: a herceg pajzshordozója, Richard Woodville, aki akkor is a támasza lesz, mikor a hercegné váratlanul megözvegyül. Egymásba szeretnek, majd titokban összeházasodnak és VI. Henrik király udvarába költöznek, ahol az új királyné bizalmas barátnőjévé fogadja Jacquettát.
Woodville-ék hamarosan a Lancaster-udvar életének központi szereplőivé válnak, bár Jacquetta közben érzi: Anglia népe elégedetlen, és riválisaik, a Yorkok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek a királyi család számára.
Miközben az asszony elszántan harcol a király és a királyné oldalán, ráébred, hogy lányára, Elizabethre ragyogó jövő várhat: egy váratlan fordulat következtében lehetősége nyílik megszerezni számára Anglia trónját és York fehér rózsáját...
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Tűzpróba
1994. A Központi Hírszerző Ügynökség évek óta próbál lebuktatni egy örmény fegyverkereskedőt, Tateosz Gadzsojánt, ám mindeddig nem sikerült megakadályozni, hogy amerikai katonai eszközöket adjon el terroristáknak és az Egyesült Államok más ellenségeinek. Több hónapon át tartó tervezést és előkészítést követően két beépített ügynök közel kerül Gadzsoján belső köréhez, és hamarosan elegendő bizonyítékot szereznek, hogy lebuktassák a fegyverneppert, ezáltal megszüntessék a bűnszervezetét, amely közvetlen veszélyt jelent Amerikára.
Okinava kis japán szigetén Gadzsoján küldöttsége üzletet bonyolít le egy helyi fegyverkereskedő, Mirodzsi Dzsimura embereivel. Dzsimura gyűlöli az amerikaiakat, ezért örömmel adja el az általa szerzett fegyvereket olyanoknak, akik az Egyesült Államok ellenségeinek adják tovább azokat.
Ám amikor Dzsimura egyik riválisa szabotálja az üzletet, a CIA egyik beépített ügynöke is életét veszti, ezáltal veszélybe kerül a hírszerzés nyomozása Gadzsoján ellen. Mi több, miközben a két okinavai fegyverkereskedő bandaháborúba kezd, kibontakozik egy sokkal nagyobb és közvetlenebb veszélyt rejtő másik terv is. A kirobbanó katasztrófa útjában egyedül a CIA nemrégiben besorozott ügynöke, Jack Bauer áll.
Jack az első titkos küldetését végzi, és magára marad. Csak azokra a képességeire támaszkodhat, amelyeket a különleges erők kötelékében és Los Angeles-i rendőrként szerzett. Támogatás nélkül és a túlélésért küzdve nem tehet mást, mint hogy beleveti magát az események sodrába, ám a tét egyre növekszik, és fogy az idő…
Jack Bauer legújabb kalandja a New York Times bestsellerszerzője, Dayton Ward tollából
Vypredané
11,19 €
11,78 €
Néma küzdelem
Bizonyára nincs olyan magyar ember a világon, még a legmegveszekedettebb kozmopolita nézeteket vallók között sem, akiben legalább egyszer életében ne merült volna fel a kérdés: hogyan veszíthettük el Erdélyt? Mert az nem kérdés, hogy nem is annyira elvették tőlünk, mint inkább elveszítettük. Elveszítettük, mint egy pénztárcát, miközben részeg fővel hazafelé tántorogtunk a Monarchiához címzett kaszinóból, s amikor ránk virradt a reggel, másnaposan, sajgó fővel meredtünk magunk elé, és dühösek voltunk az egész világra, mely megcsalt és meglopott bennünket.
A hogyanra NyirŐ József izgalmas regénye, a "Néma küzdelem" adja meg a választ, mely megrázó egyéni és közösségi sorsokon keresztül ábrázolja azt a korszakot, amely a Trianonhoz vezető út utolsó szegmensét kikövezte.
Nyirő József e műve 1944-ben jelent meg először, mintha a szerző előre megérezte volna, hogy Erdély hovatartozása hamarosan ismét "forró téma" lesz. Az lett. Olyannyira, hogy hideg fővel még ma sem könnyű olvasni róla...
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Tavaszi szél és más színművek
"Hallod a tavaszi szelet? Törvény, hogy zúgassa a fákat. Rügyeket bontson, vizeket árasszon, illatot kavarjon. Fákat is döntsön, korhadó fákat. Isten törvénye, egyetlen törvény. S ha ettől elszakad az em-ber, akkor elvéti az ösvényt s eltéved a világban…”"Ha az én szememmel látná a körülöttünk élőket, az ország felett szaporodó bajokat, a fajtám lassú sorvadását, ha mindezt az én szememmel látná, ha igazán társam, igazán asszonyom lenne, akkor segítene tisztogatni, láttatni, akkor velem szárnyalna, mint a szél, amelyik vizeket áraszt, új életeket serkent …” (Részletek a Tavaszi szélből)Wass Albert családja és rokonsága sokat tett Erdély és Kolozsvár magyar színházi életéért. Az író maga is több drámai művet írt, s ezek közül a legkülönbet – amely az erdélyi nemzetrész trianoni fájdalmait s a politikai változások haláltáncát dolgozza fel – éppen 1944 karácsonyában készült musorára tűzni a budapesti Nemzeti Színház. A nagyszerű posztumusz-mű végre a kezünkbe van, s előadóira vár.
Vypredané
2,45 €
2,58 €
Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig
Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet.
Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor – aki éppen odahaza volt szabadságon – kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászezredével részt vett a betolakodók ellen vívott súlyos harcokban. Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék.
Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború „természetrajzát” a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nem csak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is.
Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét és roppant eredeti személyiségét.
Vypredané
7,78 €
8,19 €
Huszonöt év
"Éppen huszonöt éve most, hogy Magyarország Trianonban aláírta a reáparancsolt békét. Azt a békét, ami háborús bűnösként állítja oda a magyarságot, pedig háborút akkor sem akart nálunk senki, és akkor is ugyanúgy ragadtak meg idegen erők, vittek minket harcba, romlásba, pusztulásba, ahogy most, húsz esztendővel később."
Gróf Bánffy Miklós író, grafikus, intendáns, külügyminiszter 1945-ben írt visszaemlékezése egyszerre tényfeltáró dokumentum és emlékirat, melynek középpontjában a Horthy-rendszer első évtizede áll. Ugyan az eredeti írói szándék nem valósult meg maradéktalanul, hogy tudniillik a második világháború tragédiájáig tartó időszakot kívánja rögzíteni, az írásmű páratlanul izgalmas emlékezet-történet és (kül)politikai helyzetelemzés a Trianont követő időszakról, valamint az Erdélyt érintő kérdésekről. Bánffy ugyanis már 1923-ban kereste a lehetőséget a hazatelepülésre. ("Fájdalmas volt, de ebbe a fájdalomba öröm is vegyült. Először akkor láttam viszont gyönyörű otthonomat, Bonchidát. Minden még úgy volt, ahogyan otthagytam utoljára 1918-ban. Erdélyi látogatásom erősen hatott reám. Ottlétem alatt először villant meg bennem az a gondolat, hogy végleg visszajöjjek szülőföldemre, és távol minden politikától, újra irodalmi munkába fogjak.") Végül 1926-ban ténylegesen hazatért Bonchidára és Kolozsvárra - egy másik országba. Ahogy írja, belejátszott ebbe az a lassacskán elharapózódó szellemi tespedés, amit ő a politikán kívülről már ekkor észrevett. És ezzel meg is szakad a diárium, az utolsó fejezet már nem is gépiratos, csak a ceruzával írt kézírásos lapok maradtak fenn. Ennek ellenére az elkészült memoár lebilincselő olvasmány, hiteles forrás a történelem iránt érdeklődőknek, és egyáltalán: a könyv mindazok számára remek időutazást nyújt, akik az arisztokrácia, Erdély, a Bethlen-korszak és a két világháború közötti Európa történetében kevésbé jártasak.
Az új kiadás utószóval, jegyzetekkel, névmutatóval és képmelléklettel jelenik meg.
Vypredané
12,23 €
12,87 €
Páskándi Géza válogatott művei I-II.
"Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem [...] az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. A Páskándi-féle abszurd vagy abszurdoid dráma szervesen függ össze a Mrozek, Havel, Rózewicz, Örkény és mások nevével fémjelezhető kelet-európai abszurd vagy groteszk színház folyamataival és fejleményeivel, de szerteágazó vonatkozásai révén ennek a jellegzetes drámatípusnak nemcsak példája, képviselője, hanem - összetettsége és sokszínűsége folytán - sok tekintetben kezdeményezője, szuverén megújítója és öntörvényű képletteremtője is egyben." (Bertha Zoltán)
Páskándi sokműfajú író, életművét egyaránt meghatározzák a magyar kultúra költői tradíciói és az avantgárd formákkal, groteszk és abszurd látásmóddal való merész kísérletezés. A drámairodalom mellett költészetében, novelláiban, regényeiben és esszéiben egyaránt öntörvényű világot teremtett, de sokoldalú tehetsége megmutatkozott a gyermekirodalomban, publicisztikában, valamint számos film- és televíziós forgatókönyvében is. Születése nyolcvanadik évfordulójának tiszteletére ebből a sokoldalú életműből szeretnénk ízelítőt adni válogatott prózai műveinek és drámáinak két kötetben való megjelentetésével.
A Könyvjelző magazin 2013. márciusi számában megjelent cikk: Egy nagy kismester
Vypredané
21,89 €
23,04 €
Erdélyi történet III.
Gróf Bánffy Miklós "Erdélyi történet" című regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből: 1904-től az első világháború kirobbanásáig. A bonchidai kastély urának, a polihisztor erdélyi arisztokrata írói munkásságának legnagyobb lélegzetű alkotása három részben meséli el Abády Bálint életét. A családi háttér, a politikai karrier, a kaszinói tagság egyaránt lehetővé tette, hogy Bánffy otthonosan mozogjon a báltermek, a kártyaszobák, a vadászatok, a lóversenyek, a szerelmi és a politikai csatározások berkeiben, hiteles panorámát festve az erdélyi arisztokráciáról.
Abády nem fogadott szót szerelmének, nem nősült meg. Adrienne pedig nem vált el az elborult elméjű Uzdytól. Kislányát viszont végre maga nevelhetné, de már késő, nem hozhatók be a külön töltött évek, ezért intézetbe küldi. Abády Bálint közben nem szűnik meg nemes célokért küzdeni, ő adja elő az Erdély közönségéhez címzett határozatban álló követeléseket, mely szerint: "...itt az ideje, hogy végre pártkeretektől függetlenül összetartsunk azokban a kérdésekben, melyek szülőföldünket közvetlenül érdeklik, (...) itt az ideje, hogy megszüntessük ama visszás állapotot, melyben rólunk, de nélkülünk ítélkeznek..."
A visszatért Erdély
Ablonczy Balázs, a nagysikerű "Trianon-legendák" szerzőjének legújabb könyve, a magyar történelem egy hihetetlenül izgalmas újabb fejezetéről!"
A magyar történettudomány egészen a legutóbbi időkig feltűnően szemérmes volt a terület visszacsatolások időszakának bemutatásában. A román történetírást eközben folyamatosan foglalkoztatta az észak-erdélyi magyar fennhatóság kérdése. A román historiográfiában ugyanakkor kevés figyelmet kaptak a korszak társadalmi mozgásai, a menekültkérdés, a csaknem egymillió erdélyi román életkörülményei, a propaganda kérdései, a nagyhatalmak szándékai vagy a magyar-román viszony valós természete.
A magyar történetírásban az elmúlt tíz évben indultak el olyan kutatások, amelyek ennek a négy évnek a történetét igyekeznek feltárni, új megközelítéseket alkalmazva, feldolgozva romániai és magyar levéltárak dokumentumait és más forrásait.
Ez a könyv az első kísérlet arra, hogy a korábbi rögzültségektől mentesen, az eddig publikált és nem publikált kutatásokra, valamint a magyar levéltárakban fellelhető szép számú dokumentumra támaszkodva magyarázatot leljünk arra: miképpen lett újra magyar Észak-Erdély, hogyan próbálta a magyar kormányzat átformálni magyar nemzeti térré, megtartani, és végül hogyan veszett el újra.
Vypredané
11,51 €
12,12 €
Az isztambuli fattyú
Él egy furcsa török család Isztambulban, négy generáció, és csupa nő - köztük földrajztanárnő, csendes őrült, városszerte híres jósnő, tetoválóművésznő -, a férfitagok ugyanis sajnálatosan rendre korán elhaláloznak. Egy másik furcsa család San Franciscóban él; ők örmények, és nem tudnak, nem is akarnak szabadulni annak emlékétől, hogy Törökországban 1915-ben deportálták és lemészárolták az örményeket. A két családot a köztük lévő hatalmas földrajzi távolság ellenére szoros szálak kötik össze, ám ők erről mit sem tudnak. A tizenkilenc éves, amerikai örmény Armanoush a családi történetek hatására Isztambulba utazik, hogy felkutassa és megismerje a gyökereit. Ott összebarátkozik a vele nagyjából egyidős Asyával, a címbeli fattyúval. Asya sok szempontból Armanoush ellentéte: múltjához nem kötődik, gyökértelenül lézeng, rajong Johnny Cashért és a francia egzisztencialistákat olvassa. Beszélgetéseikben önmagukat és az igazságot keresik, s mindeközben misztikus módon tárul fel a sötét titkokban bővelkedő múlt. A kényelmesen hömpölygő, szövevényes és felettébb izgalmas történet végén sok egyéb mellett az is kiderül, megszakad-e az isztambuli család férfitagjait sújtó átok.
Vypredané
13,16 €
13,85 €
dostupné aj ako:
Gaudí
Spanish architect and designer, Antoni Gaudi (1852-1926) was an important and influential figure in the history of contemporary Spanish art. His use of colour, application of a range of materials and the introduction of organic forms into his constructions were an innovation in the realm of architecture. In his journal, Gaudi freely expressed his own feelings on art, "the colours used in architecture have to be intense, logical and fertile." His completed works (the Casa Batllo, 1905-1907 and the Casa Mila, 1905-1910) and his incomplete works (the restoration of the Poblet Monastery and the Retable d'Alella in Barcelona) illustrate the importance of this philosophy. His furniture designs were conceived with the same philosophy, as shown, for example, in his own office (1878) or the lamps in the Placa Reial in Barcelona. The Sagrada Familia (1882-1926) was a monumental project which eventually took over his life (it was still incomplete at the time of his death).
Tom Jones I-II.
Sokágú cselekményét a főhős fejlődésének története fogja össze gyermekkorától férfivá éréséig. Allwothy, a jómódú földesúr egy csecsemőt talál ágyában, akiről a nyomozás során Jenny Jones, a szobalány azt vallja, hogy az övé, s ő csempészte oda. A lányt Allwothy elküldi a háztól, de a gyermeket magánál tartja, nagyon megszereti, s együtt nevelteti nála élő húga, Bridget fiával, Blifillel. A nyíltszívű, de élethabzsoló Tom Jones felcseperedve féktelenkedéseivel eljátsza nevelőapja bizalmát, az pedig hiteltadva az alattomos Blifil rágalmainak, aki főleg azért irigyli Tomot, mert meghódította a szomszédos földesúr, Western szépséges leányát, Sophiát, elűzi Tomot. A fiú egy időre felcsap katonának, majd összeakad Partridge-dzsal, a borbély-felcserrel, az együgyüség és ravaszság e bűbájos keverékével, együtt mennek világgá. Csapás csapás után éri, párbaj miatt börtönbe is jut. Bonyodalmak után Jenny Jones, Tom feltételezett anyja Allwothynak tett vallomásával mindent rendbe hoz: a hős valójában Bridget titokban született törvénytelen fia. A földesúr boldogan fogadja vissza unokaöccsét, miután Blifil intrikái is lelepleződnek.
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Úrilányok Erdélyben
Anna tévés újságíróként dolgozik, és fiatal francia festő barátjával éli irigylésre méltó budapesti életét.
Egy erdélyi út során megtudja, hogy egyre több, Magyarországon vagy nyugaton élő örökös költözik vissza régi családi birtokaikra, hogy új életet leheljenek a vadregényes romokba. Egyikük, Kászoni Gábor különös hatással van rá: ha csak a közelébe kerül, habogni kezd, és nyelőgörcs fogja el...
Anna végül elhatározza, hogy tévéműsort készít az újgenerációs kastélyosokról. Ahogy egyre többet látogat Erdélybe, lassan rájön, hogy ott, az Üveghegyen éppen csak innen találhatja meg önmagát és a boldogságot.
Ugron Zsolna első regénye, mely egyszerre romantikus lányregény és Erdélyben tett gasztronómiai utazás, rég elfeledett ízeket és színeket hoz el az olvasónak. A régi arisztokrácia bensőséges történetei mellett pedig megelevenednek a mai Erdély nehézségektől sem mentes, ám a múlt romantikájától áthatott mindennapjai is.
"Ez a legjobb Erdélyben - gondolta. Hogy nem adja könnyen magát. A felszín poros, az utak rosszak. Tönkretett, lepusztított lett mostanra, de minél jobban körbeszimatolod, minél mélyebbre süllyedsz benne, annál inkább meglep. Kiszámíthatatlanul. Egy levessel, egy reneszánsz ablakkerettel vagy az angol trónörökös üknagymamájával."
Ugron Zsolna, író, újságíró. 1978-ban született Kolozsváron, Budapesten él. 2010-ben megjelent első regénye, az Úrilányok Erdélyben hónapokig vezette a sikerlistákat. Az Úrasszonyok trilógia első kötete, az Erdélyi menyegző az utóbbi évek egyik legnépszerűbb magyar regényei között vannak.
Vypredané
10,17 €
10,71 €