Hľadanie: Šarlatove písmeno
zobraziť:
A történelem rettegett asszonyai
Rettenthetetlen, vérszomjas hadvezér, erőskezű, könyörületet nem ismerő uralkodó, kegyetlen zsarnok, agyafúrt szélhámos, a társadalom szabályait felrúgó rablóvezér vagy terrorista, eszelős gyilkos: megannyi tipikus, kisebb-nagyobb emberi közösségek,
de akár egész népek, nemzetek sorsát hosszú időkre meghatározó negatív figurái a történelemnek, akik valószínűleg férfiként jelennek meg képzeletünkben. Csak kevesen gondolnák, hogy bizony a gyengébb nem számos képviselőjét is megtalálhatjuk között
ük. Jan Stradling az ókortól napjainkig, valamennyi kontinenst bebarangolva, huszonkét híres-hírhedt, nem mindennapi asszony életét tárja elénk ebben az illusztrált kötetben. Egyesek bátorságuk, éles eszük révén borzongással vegyes csodálatunkat is k
ivívhatják, másokra némi szánalommal tekinthetünk, de akadnak köztük olyanok is, akiket valóban csak döbbenettel és viszolygással lehet szemlélni szerencsére már a múlt távlatából.
Jan Stradling könyve egyszerre barangolja be az írott történelem
egészét, miközben izgalmas egyéni sorsokat, már-már bulvárjellegű személyes részleteket tár az olvasó elé. Mindezek ellenére szemléletesen mutatja be, hogy a történelem érdekes emberi történetek végtelen tárháza. Műve kiválóan alkalmas arra, hogy a t
örténelem izgalmas bonyolultságát megszerettesse minden olyan emberrel, aki érdeklődik a múlt alakjai és a rejtélyek iránt.
Vypredané
13,89 €
14,62 €
Rhett Butler
Minden idők egyik legsikeresebb regénye, az Elfújta a szél a keményfejű, férfibolondító Scarlett O'Hara és a lázadó, talpraesett Rhett Butler szerelmét meséli el, amelyhez az amerikai Észak és Dél háborúja szolgáltat drámai hátteret. Szerzője, Margaret Mitchell visszautasított ... Folytatás ›› minden felkérést, hogy megírja a történet folytatását, irodalmi hagyatékának kezelői azonban idővel engedtek a rajongók nyomásának: Alexandra Ripley Scarlett életét gondolta tovább, Donald McCaig pedig most Rhettre összpontosít. A polgárháború időszakát kitűnően ismerő szerző tizenkét éven keresztül dolgozott a regényen, szigorú "felügyelet" alatt, mert hűnek kellett maradnia az Elfújta a szél szelleméhez. Végre feltárul előttünk ennek a talányos férfinak az élete, akit a regény elején párbajban látunk viszont, majd megismerkedünk gyermekkorával és azokkal az emberekkel, akik a jellemét formálták: kegyetlen, hatalomvágyó apjával; az intéző lányával, Belle Watlinggel; bátor és határozott húgával, Rosemaryvel; régi barátjával, a felszabadított rabszolgák fiával, Tunis Bonneau-val, valamint számtalan más barátjával és ellenségével. Tisztázódik, mi is a helyzet állítólagos törvénytelen fiával, és persze árnyaltabb képet kapunk Scarlett O'Haráról is, aki jobban hasonlít Rhetthez, mint szeretné, és jobban szereti őt, mint amennyire elismeri.
Mesterien megírt regény, amely inkább kiegészítése, mint folytatása az eredeti műnek.
A(z) Rhett Butler (Könyv) szerzője Donald McCaig.
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Csók István (1865-1961) festészete
"Csók István a 20. századi magyar művészet egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, a francia impresszionizmus legderűsebb hazai követője, az életöröm festője. Hatalmas életműve átível a modern művészet legizgalmasabb időszakán.
A művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából 2011 tavaszán BÁLVÁNYOK ÉS DÉMONOK címmel nagyszabású életmű-kiállítása nyílt a székesfehérvári Csók István Képtárban és a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben. A festő gazdag életművéből válogatva ezúttal Balatonfüreden, az impozáns Vaszary Villában folytatódik kiállítása. Csók István képein életre kelnek a békeidők nagyvilági asszonyai, párizsi szalonok és vidéki főúri kastélyok mindennapjai. Felidézi Züzünek becézett kislánya gyermekéveit, az első sétát, a gyerekszoba varázslatos miliőjét. Bepillanthatunk a műteremben folyó munkába, a pózoló vagy pihenő aktok rejtelmes világába. A festővel együtt kalandozunk a Sárköz vidékén, ámulhatunk a sokác viseletek merész színpompáján. Csók magával visz minket megálmodott Árkádiájába, amelyet hol Mohácson, hol a Balaton partján vázolt fel. Ízelítőt kapunk a háború előtti strandéletből, megcsodálhatjuk a tó habjaiból Vénuszként kikelő fürdőzők alakját. A nyaranta Balatonaligán dolgozó festővel merenghetünk a Balaton "rózsaújjú hajnalán", haragos zöld vizén, opálos csendjén. A Vaszary Villa tárlata számos magyarországi köz- és magángyűjtemény kincseit mutatja be, kiegészítve a festőnek a Szent István Király Múzeumban őrzött személyes bútoraival, tárgyaival." (részlet az Előszóból)
Minden határon túl
Luis Suárez már akkor is a foci szerelmese volt, amikor szülei hétéves korában Uruguay fővárosába, Montevideóba költöztek. A részben az utcán nevelkedett fiú kamaszként felkerült az ország legjelentősebb klubjának, a Nacionalnak az első csapatába, és
ott is letette névjegyét, mielőtt holland játékosmegfigyelők Európába vitték volna.
Az Ajaxtól Kenny Dalglish, egy másik legendás 7-es csábította át a Liverpoolhoz. Attól fogva a Premier League védőit terrorizálta, és a poraikból feltámadó vörösöke
t 24 év után kis híján bajnoki címre vezette. Azonban Luis Suáreznek van egy másik oldala is: ez pedig a vele született heves vérmérséklete, amely állandó konfliktusforrás a pályán. Nagy port kavart incidense Patrice Evrával, valamint a Chelsea védőj
ének, Braniszlav Ivanovinak a megharapása.
A 2014-es brazíliai világbajnokság sem múlt el botrány nélkül: az olaszok elleni csoportmérkőzésen vállon harapta Giorgio Chiellinit. Négy hónapra eltiltották minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, a
sajtó pellengérre állította, és el kellett hagynia Brazíliát.
A nyáron következett az újabb csavar. Suárez minden idők egyik legdrágább labdarúgójaként a Liverpooltól a Barcelonához szerződött.
Ebben a könyvben Suárez megkapó őszinteséggel beszél
izgalmas pályafutásáról. Megtudhatjuk, hogyan lett csóró utcagyerekből a világ futballszínpadának egyik legismertebb előadója, és az is kiderül, hogy megalkuvást nem ismerő hozzáállása miért készteti néha arra, hogy átlépje azt a bizonyos határt.
BILA L.-PLATINUM COLLEC CD
Track list
01. Haňa Zaňa (Jinak to nebude)
02. Jampadampadampa
03. Vokurky
04. Průhledná noc
05. Maratón
06. eSeMeS
07. Most přes minulost
08. Útěk
09. Hvězdy jako hvězdy
10. S cizím chlapem s cizím pokoji
11. Čarodějka
12. O cikánském pláči
13. Trouba
14. Láska je láska
15. Jednu malou
16. Zahrada rajských potěšení
17. Hrdost koně
18. Noe
19. Tolik vína tolik slov
20. Dívám se dívám
21. Čistý jak líh
22. Dalekohled
23. Requiem
24. Ave Maria
25. Spáso duše mé
26. Černá kočka
27. Paranoid
28. Pie Jesu
29. Summertime
30. Zázrak
31. Amor Magor
32. Zpíváš mi requiem
33. Jsi můj pán
34. Jen jednou smím se ti lásko vzdát
35. Opary
36. Píseň samotářky
37. Papouch
38. Tango v opeře
39. Temný stín
40. Pískovec
41. Co sudičky přály nám
42. Novamba
43. Ty jsi ten déšť
44. Apatyka
Vypredané
21,84 €
22,99 €
Rhett Butler
Minden idők egyik legsikeresebb regénye, az Elfújta a szél a keményfejű, férfibolondító Scarlett O'Hara és a lázadó, talpraesett Rhett Butler szerelmét meséli el, amelyhez az amerikai Észak és Dél háborúja szolgáltat drámai hátteret. Szerzője, Margaret Mitchell visszautasított minden felkérést, hogy megírja a történet folytatását, irodalmi hagyatékának kezelői azonban idővel engedtek a rajongók nyomásának: Alexandra Ripley Scarlett életét gondolta tovább, Donald McCaig pedig most Rhettre összpontosít. A polgárháború időszakát kitűnően ismerő szerző tizenkét éven keresztül dolgozott a regényen, szigorú "felügyelet" alatt, mert hűnek kellett maradnia az Elfújta a szél szelleméhez. Végre feltárul előttünk ennek a talányos férfinak az élete, akit a regény elején párbajban látunk viszont, majd megismerkedünk gyermekkorával és azokkal az emberekkel, akik a jellemét formálták: kegyetlen, hatalomvágyó apjával; az intéző lányával, Belle Watlinggel; bátor és határozott húgával, Rosemaryvel; régi barátjával, a felszabadított rabszolgák fiával, Tunis Bonneau-val, valamint számtalan más barátjával és ellenségével. Tisztázódik, mi is a helyzet állítólagos törvénytelen fiával, és persze árnyaltabb képet kapunk Scarlett O'Haráról is, aki jobban hasonlít Rhetthez, mint szeretné, és jobban szereti őt, mint amennyire elismeri. Mesterien megírt regény, amely inkább kiegészítése, mint folytatása az eredeti műnek.
Vypredané
15,34 €
16,15 €
Dinkafölde I.
Miféle ország ez, ahol három hold süt az égen, tó lebeg a levegőben, és a pacsulimocsárban csak úgy nyüzsögnek a rózsaszín bűzdisznók és robbanó gázbékák? Lakik itt egy varázsló, aki mindössze egyetlen varázsigét tud, egy ogre, aki rengeteget sírdogál, meg egy rettentően éles nyelvű papagáj... Üdvözlünk Dinkaföldén, abban az országban, ahol minden megtörténhet# és többnyire meg is történik! Joe Jefferson egészen mindennapi iskolás fiú, aki a mi egészen mindennapi Földünkön lakik. Vagy legalábbis az volt. De valami fura dolog történt vele, amikor a kutyáját sétáltatta, és most ő Joe, a Barbár - félelmet nem ismerő, hős harcos, akit Dinkafölde első számú varázslója - ami azt illeti, ő Dinkafölde egyetlen varázslója, ráadásul nem is valami ügyes - szólított magához, hogy ogrékat öljön, sárkányokkal küzdjön, és bátran szembeszálljon mindenféle rendű és rangú gonosztevőkkel. Joe úgy érzi, nem igazán született hős harcosnak, ami egyébként meg is látszik rajta. De ez Elfek Erdejében felütötte a fejét a Gonosz és valamit forral - és Dinkafölde népének segítségre van szüksége (bár többségüknek erről egyenlőre sejtelmük sincsen). Lehet, hogy Joe mégiscsak hősnek született? Készülj, mert kezdődik a nagy küzdelem a jók, a gonoszok és az egészen tűrhetőek között!
Vypredané
2,84 €
2,99 €
Prosztatarák
"Az onkológiában, mind terápia, mind a diagnosztikai eljárások terén rendkívül gyors ütemű fejlődés és specializálódás zajlik, s a változásokkal egyre nehezebb lépést tartani. Kötetünk az Országos Onkológiai Intézet munkatársai, a saját területüket és annak újdonságait kiválóan ismerő szakorvosok tollából született, akik 13 fejezetben, multidiszciplináris szemlélettel, teljes körűen tárgyalják a prosztatarák aktuális kérdéseit. A hazai és nemzetközi ajánlásokat szem előtt tartva, a legkorszerűbb technikák, kutatási eredmények fényében, a terjedelmes információtömeget gyakorlatias, jól áttekinthető megközelítésben dolgozták fel. Lépésről lépésre, mélyrehatóan bemutatják az új diagnosztikus és terápiás lehetőségeket. Külön fejezetet szenteltek többek között a molekuláris patológia, a modern képalkotó vizsgálatok, a korszerű gyógyszeres terápia eszköztárának, a modern laparoszkópos sebészeti beavatkozásoknak, sőt tárgyalják a robotsebészettel kapcsolatos eljárásokat is. Az aktív kezelésen túl kitérnek az olyan kiemelt jelentőségű témákra is, mint a betegek palliatív ellátása, pszichés vezetése, szupportív terápiája, rehabilitációja, illetve társadalmi reintegrációja. A teljes onkológiai team számára készült kötet segíti a szakszerű és egyénre szabott onkológiai stratégia kialakítását, megkönnyíti a kommunikációt, és segíti a "betegutak" meghatározását. A mindennapi betegellátó munka és a szakmai továbbképzés terén is jól használható összeállítás. A klinikai onkológusok mellett a sugárterápiás, patológus, urológus, sebész, belgyógyász, radiológus szakorvosok, továbbá a pszichoonkológiai és minden olyan egészségügyi szakember polcán helyet érdemel, aki részt vállal a prosztatarákban szenvedő betegek ellátásában." (a Kiadó)
Vypredané
12,61 €
13,27 €
dostupné aj ako:
Itt forgott
A mozgóképes illúzió világában Budapest folyamatosan újjászületik. Terei, utcái, épületei óriási, pompás díszletként várják az újabb és újabb stábokat. A világ filmes élvonalához egy díszletváros önmagában nem lenne elég. A nyitott és vendégszerető budapestieknek és a lehetetlent nem ismerő magyar filmeseknek köszönhető, hogy Budapest világsztárként fürdik a lámpák fényében.
Ők adják a város romantikus, filmes hangulatát. Általuk lehet Párizs, Berlin, Róma, Bécs, Moszkva, New York vagy éppen önmaga a filmvásznakon.
Budapest évtizedek óta a világsztárok kedvence. Filmjeikben örökítik meg a várost, amelyet a messziről jött ember látásmódjával látnak és láttatnak. Minden filmjelenet mögött emberek és történetek vannak. Azoknak a történetei, akik kockáról kockára építik Budapest mozgóképes karakterét, és diszpóról diszpóra írják krónikáját. Édes szerelmek, finom ízek, hangos sikerek, váratlan élmények emléke, gyönyörű épületek látványa és egy izgalmas történelmi város hangulata társul egy-egy budapesti forgatáshoz.
Budapest filmes város. London, Róma, Párizs, Berlin, Moszkva, Los Angeles, Toronto, Mumbai és a többi filmes város társa.
Forgatási térképe teli van kulisszák mögötti titkokkal, eldugott helyszínekkel, sztárok történeteivel és filmes mesterfogásokkal. Járja végig velünk Budapestet több mint száz nemzetközi film és több mint kétszáz világsztár nyomában. A filmes helyszíneken tett utazás merőben új és szokatlan nézőpontból mutatja be a várost, leleplez titkokat, és felfed évtizedes trükköket. A filmes módra elcsalt helyszínek bebarangolása során Budapest eddig nem ismert, de meglepően őszinte arca rajzolódik ki.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Fidel Castro önéletrajza
A "Fidel Castro önéletrajza" vitathatatlanul a legteljesebb, legrészletesebb és leghitelesebb életrajz, amit a kubai vezérről a mai napig írtak. Norberto Fuentes évekig Fidel Castro közeli barátja és bizalmasa volt. Tudott a kubai titkosszolgálatok minden taktikai lépéséről a forradalmi Kuba legkényesebb hadműveletei során, és olyan iratokhoz férhetett hozzá, melyek tartalma eddig mások számára ismeretlen volt. Kiváltságos nézőpontjánál fogva ugyanakkor jóval többet tár fel a tényeknél: az indítékokat és az indítékokon túl a célokat.
A Fuentes által festett portré távol áll attól a misztikus képtől, melyet többek közt maga Fidel is próbál közvetíteni, és feloldja azokat az életrajzi torzításokat, melyeket az őt ócsárló kritikusok próbálnak sugallni. A "Fidel Castro önéletrajza" az utóbbi évtizedek legvitatottabb vezetőjének személyes oldalát tárja elénk, életének minden fontos pillanatában. Fényt derít azokra az eseményekre, melyeket a forradalom romantikája vagy a száműzetésbe kényszerültek éles bírálatai igyekeztek elfedni.
Fidel Castro hatalomra kerüléséről és Kuba élén töltött éveiről egy hiteles tanú, az őt legközelebbről ismerő egykori barát tollából olvashatunk az önéletrajzi fikció elbeszélésmódját dokumentumokkal ötvöző pályaképet.
A könyv nemzetközi szenzációt keltett. A spanyol El País kritikusa "a kortárs latin-amerikai irodalom remekének" nyilvánította, a német Die Zeit pedig azt írta: "Fuentes könyve valószínűleg hosszú időre a legjobb marad a kubai diktátorról."
Vypredané
18,27 €
19,23 €
A Forma-1 enciklopédiája
A Forma-1 a világ legdinamikusabban fejlődő sportága. A grand prix-pályákon hat évtizede küzdenek életre-halálra a félelmet nem ismerő versenyzők. Az autók egyre gyorsabban száguldanak, és a pilóták szeme előtt csak egy dolog lebeg: elsőként áthaladni a célvonalon. Legyen szó a századforduló közútjain versenyző úttörőkről, vagy Fangio, Alberto Ascari, Stirling Moss, Ayrton Senna, Damon Hill, esetleg Michael Schumacher és az új csillag, Sebastian Vettel eredményeiről, ebben a könyvben minden és mindenki megtalálható: a Forma-1 legkiemelkedőbb pilótái, az eredménylisták és a versenybeszámolók, a versenyek története, ahol a legnagyobb eredmények születtek.
A Forma-1 enciklopédiája emellett bevezeti az olvasót a kulisszák mögé, a paddockba, a bokszutcába, a tesztpályákra, ahol a mérnökök és szerelők mindent megtesznek, hogy csapatuk a riválisok elé kerüljön. Egy olyan világba, ahol a századmásodpercek lefaragása létfontosságú, és nagyon sok múlik a részleteken. Néha elszabadulnak az érzelmek, még gyakrabban a technika követel áldozatokat; a versenyeket tömeg karambolok és parázs viták kísérik. Az egyes pilóták személyisége éppúgy része a versenyzői adottságoknak, mint a vezetői képesség, az eltökéltség és a bátorság. Ez teszi a Forma-1 világméretű szappanoperáját olyan eseménnyé, amelyet 50 milliárd televíziónéző izgul végig évente a képernyők előtt.
Minden, ami a Forma-1-hez, kapcsolódik, ebben a könyvben megtalálható.
Vypredané
27,41 €
28,85 €
A rendőrminiszter
Vannak alakjai a történelemnek, akik újra meg újra megmozgatják az írók-költők fantáziáját. Hogy vonzó egyéniségű, tragikus sorsú királyi nők, mint például Stuart Mária vagy Mária Antoinette ilyenek, az könnyen érthető, és magyarázatra sem szorul, hogy Stefan Zweig, a regényes életrajzok mestere miért idézte meg alakjukat. Ám azt, hogy miért esett a választása Joseph Fouchéra, a francia forradalom és a napóleoni idők ellenszenves mellékszereplőjére, az erkölcsöt nem ismerő rendőrminiszterre mint megformálandó regényalakra, azt már, érzése szerint, alaposabban meg kellett indokolnia. Mint könyve előszavában írja, Fouché figurájára Balzac hívta fel a figyelmét, aki szerint a politikus "Bonapartéénál is nagyobb hatalmat gyűjtött össze kezébe az emberek fölött#. Zweiget tehát érdekelni kezdte ez a zseniális kaméleon, aki pályafutását szerzetesrendbeli tanítóként kezdte, de két év múlva, 1792-ben, már templomokat fosztogatott, aki a nép képviselőjeként rábólintott XVI. Lajos kivégzésére, majd pár évvel később milliomos lett, aztán a császár kegyelméből Otranto hercege. Szolgálta-elárulta Napóleont, egyengette a restauráció útját, ám a Bourbonok visszatérése után kitelt a becsülete, és utolsó éveiben bele kellett törődnie, hogy újra szürke kisember, amilyen volt fiatal korában. Csupa ellentmondás életút, pálfordulások sorozata. Zweig, saját megfogalmazása szerint, pusztán "lélek-kutató szenvedélyből" írta meg Fouchénak és benne "egy még meg nem világított, de igen veszedelmes fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséges biológiáját".
Vypredané
1,43 €
1,50 €
CD-Pověsti moravských hradů a zámků
Milovníci lidových písní, oslavených a proslavených kapelou Čechomor a zároveň ti, kteří mají rádi tajemno, staré pověsti, strašidla a záhady, ti všichni budou mít na této desce pastvu pro uši i prostor pro vlastní fantazii. Hrady a zámky se ve své tajuplnosti odpradávna tyčily nad krajinou a vyvolávaly v podzámčí legendy, tradované po generace - o ukrytých pokladech, čertech, nadpřirozených bytostech, o zázracích. Zachované pověsti uslyšíte na naší desce, podobně jako k nim speciálně vybrané lidové písničky. Mistři úprav moravského hudebního folkloru, kapela Čechomor, umí z dávného notového záznamu a textu vytvořit píseň, která udeří jakoby zbrusu nová, ale zakořeněná ve všech starobylých pramenech, fascinujících krásou a silou emocí. Ke známé sestavě Čechomoru byla přizvána i cimbálovka Martina Hrbáče. Příběhy nazvané Modrovous, Komteska Muzika, Jasmína, Kamenná tvář, Katova předtucha a Poklad bezhlavého rytíře vypráví Miroslav Vladyka. Všechny tyto pověsti se váží, podobně jako písně, k mystickým místům zpěvné Moravy, pro rok 2009 je však již plánováno české i slezské albové pokračování a koncertní turné. Krása a síla emotivních lidových písní spolu s magickými příběhy, to je mimořádné spojení - Čechomor a pověsti starých hradů!
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Queens of the Stone Age
A Kyoss romjaira épült Queens Of The Stone Age egy egész zenei mozgalmat inspirált és húzott magával az utóbbi évtizedek során. A tagok folyton cserélődtek, de az egyetlen állandó szereplő, Josh Homme a kis klubokból végül a mainstream sikerekig vezette zenekarát, mindig előre, mindig feljebb. Ez a könyv magába foglalja a QOTSA történetét A-tól Z-ig, beleértve Nick Oliveri hírhedt kirúgását, amelyet itt alaposan kifejt mindkét oldal. Interjúk sokaságán keresztül betekintést nyerhetünk az együttes hedonista kalandjaiba és a kompromisszumokat nem ismerő zenéjük születésének folyamataiba.
A királynők őszinték, ami a szívükön, az a szájukon, és mégse nyírták még ki őket. Persze szétszórtak és labilisak, de ez magától értetődő, hiszen a legendás stoner rock úttörőnek számító Kyusshoz köthetőek mind, és tőlük származik a "Nikotin, válium, vicodin, marihuána, extasy és alkohol!" refrén is. Kell ennél több?
Majd, amikor a dobok mögé beült a világ egyik legjobb dobosa, Dave Grohl (ex-Nirvana, Foo Fighters), úgy tűnt, az együttes bebiztosította magának a hírnevet, de végül a nehezebbik utat választották. Sőt, ahogy a rock & roll vadember Nick Oliveri is kikerült a zenekarból, sokan a QOTSA végét vizionálták. 2005-ben Joshnak nem volt vesztenivalója, bizonyítanivalója viszont annál inkább! De ki tudhatta, mit hoz a jövő? Az ő olvasatukban: "No one knows..." (Senki sem tudja)
A magyar kiadásba bekerült a válasz is: Dudich Ákos fordítását Déri Zsolt utószava követi, amelyből megtudhatjuk a QOTSA-történet legfrissebb fejleményeit is.
Vypredané
10,23 €
10,77 €
Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig
Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része is a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet.
Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor - aki éppen odahaza volt szabadságon - kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászkülönítményével részt vett a betolakodók ellen vívott harcokba. Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék.
Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború "természetrajzát" a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nemcsak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is.
Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét, és roppant eredeti személyiségét.
Lacná kniha Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig (-90%)
Maderspach Viktor Erdély szülöttje volt, valamikor hatalmas birtokok ura, hiszen a Zsil völgyének vidéke, a Retyezát és a Páreng-havasok jó része is a Maderspach-birtokhoz tartozott. Ebben az elhagyatott vadon világban nőtt fel, itt szívta magába a természet iránti szeretetet, és itt tanulta meg, mit jelent a szabadság, mit jelent imádni a szülőföldet.
Az első világháború kitörésekor az elsők között jelentkezett harctéri szolgálatra, a háborúban merész és rendkívüli megbízatásokat hajtott végre. Amikor 1916 augusztusának legvégén Románia megtámadta Erdélyt, Maderspach Viktor - aki éppen odahaza volt szabadságon - kieszközölte, hogy ne kelljen visszatérnie az ezredéhez, s mint a terepet kiválóan ismerő felderítő, önkéntes katonákból szervezett vadászkülönítményével részt vett a betolakodók ellen vívott harcokba. Az igazi gerilla harcmodort követő, mindenre elszánt csapatával végrehajtott sikeres akciói nagyban hozzásegítették a hadvezetést ahhoz, hogy gyorsan és csúfosan visszaszorítsák Erdélyből a hódítókat, majd Bukarest elfoglalása után a demoralizált ellenséget a Fekete-tengerig üldözzék.
Maderspach Viktor könyve ennek az időszaknak a személyes történelmét beszéli el. Az olvasmányos írás értékes forrásanyaga az I. világháború történeti kutatásainak. A műből a háború "természetrajzát" a hivatalos történetírásnál jóval plasztikusabban, őszintébben ismerhetjük meg, nemcsak azokra a mozzanatokra tér ki, amelyek a borzalmakat példázzák, hanem megmutatja a világháború mindennapjainak élményeit, lehetséges pozitívumait is.
Nem utolsó sorban pedig a könyv felmutatja egy kiváló képességekkel rendelkező rendkívüli ember sziklakemény jellemét, izzó hazaszeretetét, és roppant eredeti személyiségét.
Vypredané
1,00 €
10,00 €
dostupné aj ako:
Ramszesz 2. - Évmilliók temploma
A francia bestsellerszerző, Christian Jacq Ramszesz-pentalógiá-jának második kötetében az olvasó nyomon követheti az egyiptomi Újbirodalom talán legnagyobb s kétségkívül legismertebb fáraójának, II. Ramszesznek további élettörténetét. Széti halála ut
án kisebbik fia és kijelölt utódja, Ramszesz lép a trónra. Az ifjú fáraónak számtalan próbát kell kiállnia, mire megszilárdítja hatalmát, de először is saját kételyein, félelmein, kishitűségén kell úrrá lennie: vajon méltó és alkalmas-e az emberfelet
ti feladatra, majd vetélytársait és ellenségeit kell legyőznie, akik nyíltan vagy a sötétben, a háttérben meghúzódva ármánykodnak ellene, nem riadva vissza semmilyen eszköztől, tőrtől, méregtől, fekete mágiától...
Ám az ifjú fáraónak segítői is vanna
k, gyermekkori barátai, Améni, a törékeny fizikumú, de rettenthetetlen lelkű, fáradhatatlan írnok, Szétau, a félelmet nem ismerő, a természet és tudomány titkaiban jártas kígyóbűvölő, és a Ramszeszhez hasonlóan szenvedélyes és zabolátlan héber Mózes
- és mindenekelőtt maguk a nagy hatalmú, titokzatos egyiptomi istenek, akiknek a jóindulatát Ramszesz gigantikus vállalkozással, az évmilliók templomának a felépítésével igyekszik megnyerni.
Mint egy frissítő fürdőbe, úgy merül alá az olvasó Egyiptom
mesés világába, ahol istenek és emberek tökéletes szimbiózisban élnek egymással, ahol e világi és túlvilági között szabad az átjárás, ahol minden megtörténhet és meg is történik, egyik fantasztikus fordulat, egyik hátborzongató kaland a másikat köve
ti, ahol a hősök minden próbát kiállnak, ahol az emberi istenivé magasztosul és az isteni emberivé lesz.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Gajdzsin I-II.
Japán, 1862. Az ország az eroteljes amerikai nyomásra már megnyitotta kapuit a külföld elott - de épp csak résnyire. Az "Istenek Földjén" zűrzavar uralkodik: az egyre inkább elszegényedo szamurájok egy csoportja szeretné megfosztani hatalmától a sógunt. Japán irányítását ismét a Mennyek Fiára, a császárra akarják bízni, akinek kezébol annak idején az elso sógun kiragadta a kormánypálcát. Az ország nagyurai, daimjói közül is sokan úgy gondolják, hogy a sogunátus intézménye megérett a változtatásokra, de ezeket a változtatásokat maguk szeretnék végrehajtani a sóguni cím birtokában. És mindeközben ott vannak az országban - Jokohamában - a gajdzsinok, a gyűlölt idegenek, az egymással is rivalizáló britek, oroszok, franciák, poroszok, akiknek nagyon komoly gazdasági érdekük fűzodik ahhoz, hogy a titokzatos Japán, amelyrol az európaiaknak még csak nagyon homályos ismereteik vannak, teljesen feltárulkozzon elottük, s lehetové tegye a szabadkereskedelmet. A jokohamai európai kolónia hajótulajdonos-kereskedoi között ismeros nevekkel is találkozhatunk: itt van Malcolm Struan, A tajpanban megismert legendás Dirk Struan unokája, itt van az ugyancsak A tajpanból és A Nemes Házból megismert Tess Struan, akit most még senki sem mer Boszorkány Struannak nevezni, itt van a régi esküdt ellenség, Tyler Brock és famíliája.. Mindenki mindenkivel, és mindenki mindenki ellen - ahogy a pillanatnyi érdek diktálja. És mindez egy aprólékos, művészi gonddal megfestett környezetben, olyan filmszerűen láttatóan, izgalmasan és érdekesen elénk tárva, ahogyan csak a régi Japánt és a Távol-Keletet tövirol hegyire ismero James Clavell írhatta meg. 16 éves kortól ajánljuk
Vypredané
25,57 €
26,92 €
Ember és világ - A szellem működése a természetben / A méhek lényéről
Rudolf Steiner életművében különleges helyet foglalnak el az 1922-24-es évek úgynevezett munkásoknak tartott előadásai. Ezek témájukat tekintve nem zárt előadásciklusok voltak, és nem is az antropozófiát már jól ismerő hallgatósághoz szóltak. Keletkezésük története az, hogy amikor a svájci Dornachban az Antropozófiai Társaság székhelyének, a Goetheanumnak az építése folyt, Rudolf Steiner az ott dolgozó munkásoknak a kezdetben kötetlen beszélgetések nyomán és az érdeklődés hatására előadásokat kezdett tartani, amelyek végül rendszeressé váltak. A kérdések és témák spontán módon merültek fel, a résztvevők igényeinek megfelelően, amit Steiner mindig szemmel tartott, és azokhoz igazodva fejtette ki az antropozófia világképét. Különösen figyelemre méltó a Munkás-előadások atmoszférája, az a frissesség és közvetlenség, ami belőlük árad. A nyolckötetnyi, összesen 113 előadás kitűnik abban, ahogyan hidat ver a hétköznapi élet kérdései és a már tisztán szellemi témák között, vagyis ahogyan a látható világra irányuló megismerésünket fokról fokra és szinte észrevétlenül átvezeti a nem látható világ megismerésébe. Az ötödik kötet tartalmából: A pillangók lényegéről. A kéksav és a nitrogén, a szénsav és az oxigén. Ember és Föld északon és délen. A hidrogén lényegéről. Az üstökösök természetéről. Az anyagok hatása a világegyetemben és az emberi testben: vas és nátrium. A gyermekbénulás okairól - a növények növekedéséről. A méh és az emberek. A méz és a kvarc. A mézről. A gubacsdarazsakról. A méhméregről és a hangyákról. A hangyasav jelentősége. Lóheresav, hangyasav, szénsav a természetben.