Hľadanie: Kurz%20kreslenia
zobraziť:
Becsület
Elif Shafak legújabb keleti-nyugati története a fenséges Eufrátesz folyónál kezdődik és végződik, ahol egy kurd faluban élt két ikerlány. Arrafelé "a "becsület" nem csak jelző volt, névként is használták. Az ember adhatta a Becsület nevet a gyermekének, feltéve, hogy fia született. A becsület és a tisztelet a férfiak tulajdonsága volt. Az idős, a középkorú, a fiatal, sőt még a tejszagú csecsemő fiúnak is kijárt a tisztelet. A nőknek viszont nem. Nekik egy másik szó jutott osztályrészül: a "szégyen."
Az egyik ikerlányt feleségül vette egy török fiú, és Isztambulba, majd Londonba vitte. Ott reméltek új életet teremteni maguknak és gyerekeiknek, de akármilyen messzire utaztak, nem szabadulhattak a hagyományoktól, hiedelmektől és kötelességektől, amelyeket pedig maguk mögött akartak hagyni - a vérükben vitték magukkal. Ez az oka annak, hogy a Toprak család egyik tagja borzalmas gyilkosságra ragadtatja magát.
"Amikor hétéves voltam, egy zöld házban laktunk. Az egyik szomszédunk, egy ügyes szabó gyakran verte a feleségét. Bár esténként hallottuk a kiabálást, az üvöltözést, a szitkozódást, reggelente úgy folytattuk az életünket, mintha mi sem történt volna. Minden szomszéd úgy tett, mintha semmit sem hallott vagy látott volna.
Ezt a regényt azoknak ajánlom, akik hallanak és látnak." (A Szerző)
Az isztambuli fattyú, a Szerelem és A város tükrei szerzője a legolvasottabb női író Törökországban. Műveit több mint harminc nyelvre lefordították. Isztambulban és Londonban él, férjével két gyermeket nevelnek.
Vypredané
13,12 €
13,81 €
Egy fiúról
Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen - vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedül álló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán Will úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedül álló szülők klubjában azonban -balszerencséjére- nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a -szabad ember- már nem is annyira szabad - a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki az életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok?
Akárcsak a "Pop, csajok, satöbbi..."-ben, Hornby szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról. És a rockzene témája sem hiányzik a regényből: az események azon a napon vesznek különös fordulatot, amikor öngyilkosságot követ el Kurt Cobain, a Nirvana legendás énekese...
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Lacná kniha Egy fiúról (-90%)
Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen - vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedül álló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán Will úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedül álló szülők klubjában azonban -balszerencséjére- nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a -szabad ember- már nem is annyira szabad - a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki az életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok?
Akárcsak a "Pop, csajok, satöbbi..."-ben, Hornby szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról. És a rockzene témája sem hiányzik a regényből: az események azon a napon vesznek különös fordulatot, amikor öngyilkosságot követ el Kurt Cobain, a Nirvana legendás énekese...
Vypredané
1,15 €
11,50 €
dostupné aj ako:
LA CIUDAD PERDIDA
En los Ăşltimos años, las novelas de la serie NUMA, escritas por Clive Cussler en colaboraciĂłn con Paul Krempecos, se han convertido en un Ă©xito de crĂtica y pĂşblico, con una legiĂłn de fans que reciben cada vez con más entusiasmo las nuevas entregas. Y sus expectativas, como ya pasara con Muerte blanca, nunca se ven defraudadas. Este es el caso de la nueva novela de la serie, Lost City, en la que una enzima capaz de prolongar la vida ha sido descubierta a setenta metros de profundidad en el Atlántico Norte, en el área conocida como “Lost City”. Pero, Âżpor quĂ© todos los que se dedican a recogerla son asesinados? ÂżPor quĂ© todos los cientĂficos de un remoto laboratorio griego desaparecen uno a uno? ÂżQuĂ© tiene todo esto que ver con un cuerpo que acaba de aparecer congelado en una cima de los Alpes? Para Kurt Austin, jefe del equipo NUMA y su compañero, Joe Zavala, está claro que ahĂ hay mucho por investigar, pero las respuestas a estas preguntas serán más abrumadoras de lo que piensan y representan el reto más peligroso que han tenido nunca que afrontar.Enriquecido con una acciĂłn que pone los pelos de punta y una imaginaciĂłn que nunca termina, Lost City es un thriller excepcional, uno de los mejores de sus autores.
Vypredané
9,34 €
9,83 €
Hó I-II.
Minden élet, akár a hópehely: távolról egyformának tűnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják” – vallja Orhan Pamuk. Megismerhetjük-e a mások szívében lakozó szeretetet és fájdalmat? Ez a kérdés foglalkoztatják Kát, a költőt, amikor tíz év frankfurti távollét után hazatér Isztambulba. Elfogadja egy liberális lap felkérését, hogy oknyomozó riportot írjon a távoli Kars városában zajló különös halálesetekről. Saját gyermekkori vágyainak a felidézése is vezérli: amint tudomást szerez róla, hogy elvált asszonyként ott él egykori osztálytársa, a gyönyörű Ipek, újra feltámadnak régen elfojtott érzései, s közben lassan feltárul előtte a város valódi arca. Vallási és politikai viták mérgezik az emberek életét, a fennálló államhatalom és a növekvő iszlám párt befolyása alatt vallási fanatikusok szállnak szembe a modernizáció híveivel. Letartóztatások, üldöztetések, gyilkosságok követik egymást, sokan a kurd nacionalistákat okolják, többen pedig politikai tőkét próbálnak kovácsolni a forrongásból… Pamuk ebben a művében elemi erővel ábrázolja a modern világ nyers brutalitását és elvakultságát, és minden szenzációéhes híradásnál felkavaróbban irányítja rá figyelmünket a kor és a térség aktuális problémáira. Az idén Nobel-díjjal jutalmazott Orhan Pamuk Törökország legnevesebb szerzője. A mindössze 54 éves író munkásságát García Márquez, Umberto Eco és Franz Kafka írásművészetéhez hasonlítják méltatói. A több mint negyven nyelven megjelenő és legnevesebb irodalmi díjakkal kitüntetett szerző politikai nézeteinek is gyakran ad hangot, míg műveiben „Európa és az iszlám Törökország egymásra talál”. A fehér vár, Az új élet és a Hó című regényeit már magyarul is olvashatjuk.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Pestrotiene a netopierci
Román je poetickou knihou o svete autizmu. Autor si dôsledne zachováva reč a uhol pohľadu autistického dieťaťa a mladého človeka. Zobrazuje vlastný životný príbeh v poetických, niekedy bizarných, inokedy humorných obrazoch. Je pokusom zobraziť svet z uhla človeka s vnemovým aparátom odlišným od normy a dať zmysel nezrozumiteľnej skutočnosti. Pozoruhodné je citlivé zaobchádzanie s rečou, ktorá vytvára logické novotvary a udržuje si pevnú štruktúru. Jej sila spočíva v opakovaní hlavných motívov a ich rozvíjaní, ktoré je založené na doslovnom chápaní.
Kniha je vynikajúcim príspevkom k porozumenia sveta z pohľadu človeka s autizmom.
Axel Brauns sa narodil v roku 1963 v Hamburgu. Zmaturoval na gymnáziu a začal študovať právo. V roku 1984 štúdium zanechal s úmyslom stať sa spisovateľom. Začal navštevovať spisovateľské kurzy a pracovať na svojom prvom románe. V roku 2000 založil literárny salón. V tom istom roku za rukopis románu Pestrotiene a netopieri získal Podpornú cenu za literatúru mesta Hamburg. Autobiografický román o detstve a mladosti autistu knižne vyšiel v roku 2002 vo vydavateľstve Hoffman und Campe. Autor na ňom pracoval 17 rokov. Okamžite sa dostal do zoznamu najpredávanejších kníh nemeckého knižného trhu. V roku 2003 bol nominovaný na Nemeckú knižnú cenu v kategórii najlepší debut..
V roku 2004 nasledoval román Kraniche und Klopfer o dievčatku, ktoré žije v dome plnom smetí.
V roku 2006 vyšiel kriminálny román Tag der Jagd.
U autora bol v dospelosti diagnostikovaný Aspergerov syndróm. Žije sám v jednoizbovom byte v Hamburgu a na živobytie si zarába písaním. V roku 2002 nadobudol kvalifikáciu ako odborný asistent daňového poradcu.
Vypredané
11,38 €
11,98 €
Örmények, törökök, kurdok
A világ 2015. április 24-én emlékezik meg arról, hogy az Oszmán Birodalomban száz évvel azelőtt kezdődött meg az örmény lakosság szörnyűséges golgotajárása. Ez a könyv részleteiben is felidézi annak a történetnek a kezdetét, majd lefolyását, amely addig példátlan volt a modern Európa történelmében: nagyrészt szinte teljesen megsemmisült és maradványaiban szétszóródott Anatólia legősibb kultúrájú keresztény kisebbsége, amelynek tagjait nem sokkal korábban a konstantinápolyi szultánok kegyesen még leghűségesebb alattvalóikként részesítették legmagasabb dicséretben.
Flesch István könyve feltárja az örmény emlékezetben "nagy tragédia" vagy "katasztrófa" néven megőrzött megrendítő emberpusztulás előzményeit, történelmi-társadalmi rugóit. Bemutatja továbbá azoknak az éles nemzetközi és törökországi vitáknak az alakulását is, amelyek az akkori események értelmezése, megnevezése és minősítése körül mindmáig zajlanak, s amelyek nemcsak tudósokat, történészeket és turkológusokat állítanak szembe egymással, hanem nemritkán az ankarai kormányt és törvényhozást más országok, főleg Nyugat- Európa parlamentjeivel is.
A szerző mindenekelőtt azt vizsgálja, hogy az európai uniós tagjelölt Törökországban főként a civil társadalomnak sikerül-e megrendítenie a törökországi "örmény tabut", vagyis áttörni az évtizedekig egyoldalú hivatalos értelmezés vagy elhallgatás 1915 köré emelt és sokáig mozdíthatatlannak tetsző falát. A kérdésre igennel válaszol. Sőt, török és nyugati források, valamint személyes tapasztalatai alapján állítja, hogy a maholnap nyolcvanmilliós lélekszámú országot megszakítás nélkül tíz esztendeje vezető új szellemű és iszlám gyökerű államvezetés, a konzervatív demokraták kormányzata elkötelezettje Európának, az örmény és a kurd kérdésben pedig belátóbb közvetlen elődeinél.
Törökországban soha nem látott lendületet vett a "történelmi múltfeltárás": lehetővé vált, hogy kutatók kendőzetlenül napvilágra hozzák a kisebbségeket ért súlyos sérelmek és véres megtorlások tényeit, eddig ismeretlen, kézzelfogható szomorú bizonyítékait. Flesch István könyve révén a magyar olvasóközönség az eddiginél részletesebben tájékozódhat Törökország belső társadalmi mozgásáról és izgalmasan változó jelenéről.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Various - 100 Best Relaxing Classics 6CD
KDO: Různí interpreti
CO: Sto tracků na šesti kompaktních discích prezentuje výběr klasické hudby, určené převážně k relaxačnímu poslechu. Zastoupeny jsou zde téměř všechny žánry: komorní hudba, nástrojové koncerty, symfonie, duchovní díla, opera, ale i orchestrální soundtracky k některým legendárním filmům.
CD 1-6:
1. Was Mir Behagt, Ist Nur Die Muntre Jagd, Bwv 208: Ix. Schafe Können Si Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
2. Canon And Gigue In D Major, P. 37: I. Canon Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
3. Orchestral Suite No. 3 In D Major, Bwv 1068: Ii. Air Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
4. The Four Seasons, Violin Concerto I N F Minor, Op. 8 No. 4, Rv 297, "wi Dirigent: Alberto Lysy Orkester: Camerata Lysy Gstaad
5. Serse, Hwv 40, Act 1: "ombra Mai F? " Serse Dirigent: Gérard Lesne
6. Concerto Grosso In B Minor, Hwv 330 : Iii. Larghetto E Piano Dirigent: Yehudi Menuhin Orkester: Bath Festival Orchestra
7. Herz Und Mund Und Tat Und Leben, Bw V 147, Pt. 2: No. 10, "jesus Bleibe Dirigent: Sir David Willcocks Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
8. Suite No. 4 In D Minor, Hwv 437: Ii I. Sarabande
9. Keyboard Concerto No. 5 In F Minor, Bwv 1056: Ii. Largo Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
10. Concerto For 2 Mandolins In G Major , Rv 532: Ii. Andante Dirigent: Fabio Biondi
11. Concerto For 2 Violins In D Minor, Bwv 1043: Ii. Largo Ma Non Tanto Dirigent: Jonathan Rees Orkester: Scottish Ensemble
12. Rinaldo, Hwv 7b, Act 2: "lascia Ch' Io Pianga" Almirena Dirigent: Claudio Scimone Orkester: I Solisti Veneti
13. Orfeo Ed Euridice, Wq. 41, Act 2: D Ance Of The Blessed Spirits Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
14. Wachet Auf, Ruft Uns Die Stimme, Bw V 140: Iv. Zion Hört Die Wächter Si Dirigent: Wolfgang Gönnenwein
15. Water Music Suite No. 1, Hwv 348: V I. Air Dirigent: Riccardo Muti Orkester: Berliner Philharmoniker
16. Chamber Concerto In D Major, Rv 93: Ii. Largo Arr. Pujol For Guitar An Dirigent: Lawrence Foster Orkester: Orchestre De Chambre De Lausanne
17. Sonata For Viola Da Gamba No. 3 In G Minor, Bwv 1029: Ii. Adagio Openi
18. Adagio In G Minor Excerpt Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
19. Eine Kleine Nachtmusik, K. 525: Ii. Romanze Andante Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
20. Flute And Harp Concerto In C Major, K. 299/297c: Ii. Andantino Dirigent: Jean-françois Paillard Orkester: Orchestre De Chambre Jean-françois
21. Cos? Fan Tutte, K. 588, Act 1: "soa Ve Sia Il Vento" Fiordiligi, Dorabe Dirigent: Riccardo Muti Orkester: Wiener Philharmoniker
22. Piano Sonata No. 11 In A Major, K. 331/300i , "alla Turca": I. Tema Co
23. Cos? Fan Tutte, K. 588, Act 1: "un' Aura Amorosa Del Nostro Tesoro" Fer Dirigent: Bernard Haitink Orkester: London Philharmonic Orchestra
24. Piano Concerto No. 20 In D Minor, K . 466: Ii. Romanze Excerpt Dirigent: Sir Adrian Boult Orkester: Philharmonia Orchestra
25. Le Nozze Di Figaro, K. 492, Act 3: "sull'aria ... Che Soave Zeffiretto Dirigent: Bernard Haitink Orkester: London Philharmonic Orchestra
26. Clarinet Quintet In A Major, K. 581 : Ii. Larghetto
27. Ave Verum Corpus, K. 618 Dirigent: Riccardo Muti Orkester: Berliner Philharmoniker
28. Serenade In B-flat Major, K. 361/37 0a, "gran Partita": Iii. Adagio
29. Piano Sonata No. 14 In C-sharp Mino R, Op. 27 No. 2, "moonlight": I. Ad
30. 6 Minuets, Woo 10: No. 2 In G Major Moderato
31. Piano Concerto No. 5 In E-flat Majo R, Op. 73, "emperor": Ii. Adagio Un Dirigent: Ernö Olah Orkester: National Radio Orchestra Of The Net
32. Piano Sonata No. 8 In C Minor, Op. 13, "pathétique": Ii. Adagio Cantab
33. Für Elise, Woo 59
34. Symphony No. 6 In F Major, Op. 68, "pastoral": V. Hirtengesang - Frohe Dirigent: Riccardo Muti Orkester: Philadelphia Orchestra
35. Piano Concerto No. 21 In C Major, K . 467: Ii. Andante Dirigent: Bryden Thomson Orkester: Hallé Orchestra
36. Norma, Act 1: "casta Diva" Norma, C Horus Dirigent: Tullio Serafin Orkester: Orchestra Del Teatro Alla Scala Di
37. Goldberg-variationen, Bwv 988: I. A Ria
38. Miserere: Opening Excerpt Dirigent: Stephen Cleobury
39. Stabat Mater In F Minor, P. 77: I. Stabat Mater Dolorosa Soprano, Alto Dirigent: Paul Daniel Orkester: The London Session Orchestra
40. String Quintet In C Major, D. 956: Ii. Adagio Opening
41. Clarinet Concerto In A Major, K. 62 2: Ii. Adagio Dirigent: Hans Vonk Orkester: Staatskapelle Dresden
42. Piano Concerto No. 2 In C Minor, Op . 18: Ii. Adagio Sostenuto Opening Dirigent: Sir Simon Rattle Orkester: City Of Birmingham Symphony Orchest
43. The Deer Hunter: No. 1, Cavatina
44. Symphony No. 5 In C-sharp Minor: Iv . Adagietto Conclusion Dirigent: Sir John Barbirolli Orkester: New Philharmonia Orchestra
45. Adagio For Strings, Op. 11a Dirigent: Eugene Ormandy Orkester: Philadelphia Orchestra
46. Suite For Variety Orchestra No. 1, Op. 50b: Vii. Waltz No. 2 Dirigent: Mariss Jansons Orkester: Philadelphia Orchestra
47. American Beauty: No. 12, Any Other Name
48. Schindler's List: No. 1, Main Theme Dirigent: Iain Sutherland Orkester: New World Philharmonic
49. The Mission, Gabriel's Oboe From "t He Mission" Dirigent: Stéphane Den?ve Orkester: Brussels Philharmonic
50. Recuerdos De La Alhambra
51. My Heart Will Go On Love Theme From "titanic" Arr. For Orchestra Dirigent: David Abel Orkester: Shearman Orchestra
52. Carmen, Wd 31, Act 3: Entr'acte Dirigent: Seiji Ozawa Orkester: Orchestre National De France
53. Tha?s, Act 2: Méditation Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Radio-sinfonieorchester Stuttgart
54. Cantique De Jean Racine, Op. 11. An Dante Version With Organ Dirigent: David Hill
55. A Midsummer Night's Dream, Op. 61, Mwv M 13: No. 7, Notturno Con Moto Dirigent: Sir Charles Mackerras Orkester: Orchestra Of The Age Of Enlightenme
56. Requiem, Op. 48: Vii. In Paradisum Dirigent: Sir David Willcocks Orkester: New Philharmonia Orchestra
57. Le Carnaval Des Animaux, R. 125: Xi Ii. Le Cygne Andantino Grazioso Arr Dirigent: Leonard Slatkin Orkester: Philharmonia Orchestra
58. Cello Concerto In E Minor, Op. 85: Iii. Adagio Dirigent: Sir John Barbirolli Orkester: London Symphony Orchestra
59. Violin Concerto No. 1 In G Minor, O P. 26: Ii. Adagio Opening Dirigent: Walter Susskind Orkester: Philharmonia Orchestra
60. Peer Gynt Suite No. 1, Op. 46: No. 1, Morning Mood Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: Academy Of St. Martin In The Fields
61. Pavane In F-sharp Minor, Op. 50 Orc Hestral Version Dirigent: Sir David Willcocks Orkester: New Philharmonia Orchestra
62. Violin Concerto No. 2 In E Minor, O P. 64: Ii. Andante Excerpt Dirigent: Efrem Kurtz Orkester: Philharmonia Orchestra
63. Lakmé, Act 1: "viens, Mallika, Les Lianes En Fleurs ... Dôme Épais, Le Dirigent: Alain Lombard Orkester: Orchestre Du Théâtre National De L'
64. Symphony No. 9 In E Minor, Op. 95, B. 178, "from The New World": Ii. L Dirigent: Mariss Jansons Orkester: Oslo Philharmonic Orchestra
65. Les Contes D'hoffmann, Act 4: "bell E Nuit, Ô Nuit D'amour" Nicklausse, Dirigent: Sylvain Cambreling Orkester: Orchestre De L'opéra National Du Th
66. Variations On An Original Theme, Op . 36, "enigma": Ix. Nimrod Adagio Dirigent: Sir Adrian Boult Orkester: London Symphony Orchestra
67. Rusalka, Op. 114, B. 203, Act 1: "m Esicku Na Nebi Hlubokém" Rusalka Dirigent: Stefan Soltesz Orkester: Münchner Rundfunkorchester
68. Cavalleria Rusticana: No. 7, Interm Ezzo Dirigent: Riccardo Muti Orkester: Philharmonia Orchestra
69. Rhapsody On A Theme Of Paganini, Op . 43: Variation Xviii Andante Canta Dirigent: Sir Simon Rattle Orkester: City Of Birmingham Symphony Orchest
70. Dolly Suite, Op. 56: I. Berceuse Fo R Piano 4-hands
71. Nocturnes, Op. 9: No. 2 In E-flat M Ajor
72. Liebesträume, S. 541: No. 3 In A-fl At Major
73. Berceuse In D-flat Major, Op. 57
74. Piano Concerto In A Minor, Op. 16: Ii. Adagio Dirigent: Sir Neville Marriner Orkester: London Symphony Orchestra
75. Kinderszenen, Op. 15: Vii. Träumere I
76. Études, Op. 10: No. 3 In E Major, " Tristesse"
77. 16 Waltzes, Op. 39: No. 15 In A-fla T Major
78. Piano Concerto No. 1 In E Minor, Op . 11: Ii. Romance Larghetto Opening Dirigent: Charles Dutoit Orkester: Orchestre Symphonique De Montréal
79. Préludes, L. 125, L.117, Book 1: Vi Ii. La Fille Aux Cheveux De Lin
80. 24 Preludes, Op. 28: No. 15 In D-fl At Major, "raindrop" Sostenuto
81. Pavane Pour Une Infante Défunte, M. 19
82. 3 Gymnopédies: No. 1, Lent Et Doulo Ureux
83. 6 Gnossiennes: No. 1, Lent
84. Suite Bergamasque, L. 82, L. 75: Ii I. Clair De Lune
85. Piano Concerto No. 2 In F Major, Op . 102: Ii. Andante Dirigent: Jerzy Maksymiuk Orkester: English Chamber Orchestra
86. Spiegel Im Spiegel Excerpt
87. Carmina Burana, Pt. 3: "in Trutina" Soprano Dirigent: David Hill Orkester: Bournemouth Symphony Orchestra
88. Fantasia On Greensleeves Arr. Greav Es For Flute, Harp & Strings Dirigent: Sir John Barbirolli Orkester: Sinfonia Of London
89. Chants D'auvergne, Book 1: No. 2, B A?l?ro Dirigent: Yan Pascal Tortelier Orkester: English Chamber Orchestra
90. Ma M?re L'oye, M. 60: Vii. Apothéos E. Le Jardin Féérique Lent Et Grave Dirigent: Sir Simon Rattle Orkester: Berliner Philharmoniker
91. Requiem: Iii. Pie Jesu Dirigent: Stephen Cleobury Orkester: City Of London Sinfonia
92. Concierto De Aranjuez: Ii. Adagio Dirigent: Sir Simon Rattle Orkester: City Of Birmingham Symphony Orchest
93. Requiem: Vii. Pie Jesu Soprano, Boy Soprano, Chorus Dirigent: Kirk Trevor Orkester: Slovak Radio Symphony Orchestra
94. The Gadfly, Suite Op. 97a: No. 8, R Omance Arr. Atovmian For Violin And
95. Concerto For 2 Pianos In D Minor, F P 61: Ii. Larghetto Dirigent: Richard Hickox Orkester: City Of London Sinfonia
96. Chants D'auvergne, Book 3: No. 15, Brezairola Arr. Kashif Dirigent: Philip Ellis Orkester: Unknown Orchestra
97. The Lark Ascending: Opening Excerpt Dirigent: Sir Adrian Boult Orkester: New Philharmonia Orchestra
98. 6 Beatles Impressions: No. 3, Miche Lle Dirigent: Ron Goodwin Orkester: Royal Liverpool Philharmonic Orches
99. Fantasia On A Theme By Thomas Talli S: Opening Dirigent: Sir Adrian Boult Orkester: London Philharmonic Orchestra
100. The Planets, Op. 32: Ii. Venus, The Bringer Of Peace Conclusion Dirigent: Sir Adrian Boult Orkester: London Philharmonic Orchestra
Elhordott múltjaink
Milyen embert hozott létre a szocialista társadalom? Milyen, akár pozitív, akár negatív ösztönöket épített belénk a szabadság elementáris hiánya évtizedeken keresztül? Meg tudtunk, meg akartunk-e változni a bukása óta, vagy továbbra is makacsul magunkban hordozzuk az akkor kialakult reflexeinket? És milyen emberi tragédiák rejtőznek az egyszerű szókapcsolat, a kommunizmus bukása mögött?
Szvetlana Alekszijevics efféle kérdésekre keres választ könyvében, de nem száraz fejtegetésekben, hanem számtalan emberi sorson keresztül. Évtizedek óta gyűjti ezeket a történeteket, a közelmúlt fáradhatatlan krónikásaként, és az emberek megnyílnak neki, mert látják, hogy igazi empátiával találkoznak. Ez a könyve immár az ötödik darabja Az utópia hangjai című ciklusának: ezekben a polifonikus regény-vallomásokban emberek százai mesélnek arról, mit tett velük a kegyetlen huszadik századi történelem, vagy épp az azóta eltelt két és fél évtized.
A világhírű belarusz írónő könyvei harmincöt nyelven jelentek már meg (kettő magyarul is: A háború nem asszonyi dolog; Fiúk cinkkoporsóban), számtalan díjat kapott, és a Nobel-díj legnagyobb esélyesei között is számon tarják. Könyvei alapján világszerte számos film, színdarab és rádiójáték készült.
SZVETLANA ALEKSZIJEVICS IRODALMI DÍJAI:
2015. Irodalmi Nobel-díj
2013. A Német Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének békedíja, Frankfurt, Németország
2011. Angelus közép-európai irodalmi díj, Wrocław, Lengyelország
2010. Ryszard Kapuciński-díj, Varsó, Lengyelország
2007. A Nemzetközi Pen Klub Szólásszabadság díja, Hága, Hollandia
2006. Az Amerikai Irodalomkritikusok Egyesületének (NBCC) díja, New York, USA
2002. Sandro Onofri-díj, Róma, Olaszország
2001. Erich Maria Remarque Békedíj, Osnabrück, Németország
2000. Az év legjobb rádiójátékának díja, Berlin, Németország
1999. A Francia Nemzetközi Rádió A Világ Tanúja díja, Párizs, Franciaország
1999. Az Alfred Toepfer Alapítvány Herder-díja, Németország (átadás Bécsben)
1998. A legjobb politikai témájú könyv díja, Bréma, Németország
1998. Európai Együttműködésért díj, Lipcse, Németország
1998. A Glasznoszty Alapítvány díja Az év legőszintébb emberének, Moszkva, Oroszország
1997. Triumf-díj, Moszkva, Oroszország
1996. Andrej Szinyavszkij-díj A tisztességért és méltóságért az irodalomban, Moszkva, Oroszország
1996. A Svéd Pen Klub Kurt Tucholsky-díja, Stockholm, Svédország
1986. A Lenini Komszomol díja, Moszkva, Szovjetunió
1985. Konsztantyin Fegyin irodalmi díj, Moszkva, Szovjetunió
1985. Nyikolaj Osztrovszkij irodalmi díj, Moszkva, Szovjetunió
Vypredané
13,54 €
14,25 €
Microsoft Outlook 2003
Microsoft Outlook je najpoužívanejším nástrojom pre elektronickú poštu, plánovanie času a stretnutí, zhromažďovanie kontaktných údajov, písanie poznámok a prácu s úlohami. Verzia 2003 obsahuje veľa nových funkcií, dôležitých pre prácu i pohodlie užívateľa. Okrem iného v nej boli rozšírené možnosti tímovej spolupráce. Ako všetky funkcie a možnosti Outlooku využiť v každodennej praxi, vám ukáže príručka plná ukážok, názorných príkladov a tipov skúseného autora.
Úvod – zoznámite sa s prostredím programu, s členením knihy a konvenciami pre jednoduchšiu orientáciu.
Začíname pracovať s Outlookom 2003 – každodenné operácie sa naučíte vykonávať efektívnejšie a s istou samozrejmosťou, s pomocou autora objavíte koľko práce ušetria elektronické formuláre pre sledovanie činností, vybavovanie žiadostí a iných, obvykle papierových dokumentov, ktoré je možné v Outlooku jednoducho vytvárať a automatizovať ich spracovanie.
Elektronická pošta – nejde len o vytváranie a odosielanie správ, ale o účelné využitie elektronickej pošty a jej pokročilých funkcií, ako sú napríklad šablóny správ, automatický podpis, archivácia, obrana proti nevyžiadanej pošte a ďalšie.
Kalendár, Kontakty, Úlohy a Poznámky – je prehľadne popísané základné použitie a vlastné možnosti nastavenia.
Denník – ušetríte veľa času, keď sa zbavíte márneho hľadania alebo domnelých strát správ.
Tímová spolupráca – v tejto kapitole sú prehľadne vysvetlené nástroje zjednodušujúce, v niektorých prípadoch dokonca umožňujúce fungovanie spoločnosti, ktorá využíva elektronický spôsob organizácie a spracovania dát (dokumentov, plánovania času...).
Integrácia s ostatnými aplikáciami Office 2003 – popisuje previazanie jednotlivých aplikácií Office System 2003 s Outlookom a ich použitie.
Zabezpečenie – opatrenia proti nevyžiadanej pošte (spamu), digitálne ID a ďalšie...
Petr Městecký (*1973) vyštudoval systémové inžinierstvo na ČVUT v Prahe, vyučoval kurzy výpočtovej techniky v ČSOB a podieľal sa na zavedení vzdelávacieho systému „počítačovej gramotnosti“. Vytvoril osnovy kurzov a základnú učebnicu, ktorá po úpravách vyšla už vo štvrtom vydaní pod názvom Počítač v kancelárií. V súčasnej dobe sa podieľa na realizácií riešení e-learningu dostupného pre zákazníkov formou prenajatých vzdelávacích portálov.
Vypredané
12,58 €
13,24 €
Bajnokok reggelije
Kedves Barátom, szegény barátom, derék barátom! Te a világegyetem Teremtőjének kísérleti alkotása vagy. Az egész világegyetemben te vagy az egyetlen teremtmény, akinek szabad akarata van. Te vagy az egyetlen, akinek ki kell találnia, mi lesz a következő cselekedete és miért. Mindenki más csak robot, gépezet.
Bizonyára kíváncsi vagy rá, miért van az, hogy egyesek szemlátomást szeretnek, mások szemlátomást gyűlölnek. Nos, azok egyszerűen szerető- és gyűlölőgépek. Kimerült vagy és csüggedt. Miért is ne volnál? Természetesen kimerítő az, hogy folyton ésszerűen akarsz átlátni egy olyan világegyetemet, amelyet senki sem szánt ésszerűnek.
Kilgore Trout: Nem titok többé
A Bajnokok reggelije Az ötös számú vágóhíd méltó párja. A szerző által illusztrált történet látszólag a legismertebb Vonnegut-teremtmény, a különc regényíró, Kilgore Trout és Dwayne Hoover Pontiac-kereskedő találkozásának krónikája. Látszólag. Mert a világban téboly uralkodik, a bolygó pusztul, az emberiség meghibbant. És ezen vajmi keveset változtat, hogy Kilgore egy beomlott külszíni bányák és zagyva hirdetések kísérte úton éppen a világmindenség seggluka, Midland City felé tart
Ez a könyv ajándék magamnak az ötvenedik születésnapomra. Ötvenévesen arra vagyok programozva, hogy gyerekesen viselkedjem hogy sértegessem a nemzeti himnuszt, hogy náci zászlót, segglukat és mindenféle egyebet rajzoljak filctollal. Azt hiszem, megpróbálok kisöpörni a fejemből minden benne levő kacatot a segglukakat, a zászlókat, a bugyikat. Bizony ebben a könyvben bugyiról is van kép. Kisöpröm a többi könyvemből való szereplőket is. Nem rendezek több bábjátékot. K. V. Jr.
Annyira vagyunk egészségesek, amennyire a gondolataink humánusak. Kilgore Trout
KURT VONNEGUT (1922-2007) amerikai regényíró és esszéista, a 20. század egyik legnagyobb hatású alkotója, az amerikai modern irodalom kultikus figurája. Műveivel az ötvenes években mutatkozott be, de az igazi áttörést Az ötös számú vágóhíd (1969) hozta meg számára, sikere azóta is töretlen. Társadalomkritikáján, kíméletlen őszinteségén és szarkasztikus humorán generációk nőttek és nőnek fel a mai napig.
Talán a legjobb kortárs amerikai író Graham Greene (1969)
A fekete humor nagymesterének teljes életműve kerül az olvasók elé a Helikon Kiadó új sorozatában. Semmi szemezgetés, kimazsolázás. Vonnegut tudniillik ma már klasszikus.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Soundtrack - Quentin Tarantino's Death Proof LP
CO: Vinylová reedice soundtracku k filmu Grindhouse: Auto zabiják režiséra Quentina Tarantina.
LP1
1. Jack Nitzsche - The Last Race [02:38]
2. Smith - Baby It's You [03:22]
3. Ennio Morricone - Paranoia Prima [03:20]
4. Eli Roth & Michael Bacall - Planning & Scheming [01:01]
5. T. Rex - Jeepster [04:10]
6. Rose McGowan & Kurt Russell - Stuntman Mike [0:19]
7. Pacific Gas & Electric - Staggolee [03:51]
8. Joe Tex - The Love You Save (May Be Your Own) [02:56]
9. Eddie Floyd - Good Love, Bad Love [02:10]
10. The Coasters - Down in Mexico [03:14]
11. Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich - Hold Tight! [02:46]
12. Pino Donaggio - Sally And Jack (From The Motion Picture Blow Out) [01:24]
13. Willy DeVille - It's So Easy [02:11]
14. Tracie Thoms & Zoe Bell - Whatever-However [0:36]
15. Eddie Beram - Riot in Thunder Alley [02:04]
16. April March - Chick Habit [02:07]
Vypredané
28,49 €
29,99 €
Knižný diár 2020 Panta Rhei
Odteraz môže byť tento diár, tvoj verný pomocník, ktorý ti pomôže vrátiť sa z čarovného sveta kníh do sveta ľudí.
Knižný diár je veselo ilustrovaný a nikdy sa s ním nebudeš nudiť. Obsahuje totiž množstvo vychytávok:
" Zoznam kníh, ktoré chceš darovať
" Knižnú výzvu, ktorá z teba spraví toho správneho Knihožrúta
" Recept na Butterbeer či čokoládové brownie Willyho Wonku
" Knižné sviatky, na ktoré netreba zabudnúť
" Mapu obľúbených príbehov
" Knihy, ktoré odporúčajú naši kníhkupci
" Množstvo miesta na zapisovanie si
a mnoho, mnoho ďalšieho… od kreslenia až po praktické vrecúško na všetky dôležité drobnosti
Vďaka svojej kvalite, praktickým doplnkom a množstvom miesta na zapisovanie je diár vhodný aj na prácu.
Vypredané
9,99 €
L'homme qui plantait des arbres
Ein Klassiker der französischen Literatur, neu illustriert von Quint Buchholz: Kurz vor dem Ersten Weltkrieg beginnt der Schäfer Elzéard Bouffier, in der verödeten, zerstörten Provence Bäume zu pflanzen. Einfach so, um die Welt wieder schön zu machen, pflanzt er Tag für Tag, jahrzehntelang. Und schafft es tatsächlich, dadurch vielen Menschen ein Stück Lebensfreude zu schenken. Die Bilder des preisgekrönten Malers und Illustrators Quint Buchholz unterstreichen die hochaktuelle Thematik, die in dieser Geschichte liegt: Ein Außenseiter, der es schafft, mittels Geduld und festem Willen ans Ziel zu kommen und die Natur nachhaltig zu verändern.
Vypredané
12,34 €
12,99 €
Vtedy v Hollywoode DVD
V devátém filmu kultovního režiséra Quentina Tarantina se televizní herec (Leonardo DiCaprio) a jeho dlouholetý kaskadér (Brad Pitt) rozhodnou prosadit se u filmu na konci zlaté éry Hollywoodu - v roce 1969 v Los Angeles.
2019, USA, 162 min.
Režie: Quentin Tarantino
Hrají: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Al Pacino, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen, Damian Lewis, Timothy Olyphant, Emile Hirsch, Damon Herriman, Dakota Fanning, Clifton Collins Jr., Bruce Dern, Luke Perry, James Marsden
Zvuk: Dolby Digital 5.1 česky, anglicky 5.1
Titulky: české
Obraz: 16:9 2.40:1
Tenkrát v Hollywoodu UHD+BD
V devátém filmu kultovního režiséra Quentina Tarantina se televizní herec (Leonardo DiCaprio) a jeho dlouholetý kaskadér (Brad Pitt) rozhodnou prosadit se u filmu na konci zlaté éry Hollywoodu - v roce 1969 v Los Angeles.
2019, USA, 162 min.
Režie: Quentin Tarantino
Hrají: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Al Pacino, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen, Damian Lewis, Timothy Olyphant, Emile Hirsch, Damon Herriman, Dakota Fanning, Clifton Collins Jr., Bruce Dern, Luke Perry, James Marsden
Zvuk: Dolby Digital 5.1 česky, anglicky 5.1
Titulky: české
Obraz: 16:9 2.40:1
Vypredané
32,29 €
33,99 €
Tenkrát v Hollywoodu BD
V devátém filmu kultovního režiséra Quentina Tarantina se televizní herec (Leonardo DiCaprio) a jeho dlouholetý kaskadér (Brad Pitt) rozhodnou prosadit se u filmu na konci zlaté éry Hollywoodu - v roce 1969 v Los Angeles.
2019, USA, 162 min.
Režie: Quentin Tarantino
Hrají: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie, Al Pacino, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen, Damian Lewis, Timothy Olyphant, Emile Hirsch, Damon Herriman, Dakota Fanning, Clifton Collins Jr., Bruce Dern, Luke Perry, James Marsden
Zvuk: Dolby Digital 5.1 česky, anglicky 5.1
Titulky: české
Obraz: 16:9 2.40:1
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Atheny - lamino MD 1:12T
Simply the Best im Großstadt-Dschungel: Spaß haben, Feiern, Highlights gucken, Shoppen, kurz die Stadt checken, sich treiben lassen: mit den MARCO POLO Citymaps verpasst du nichts, bist da, bevor du ankommst, kennst dich aus - auf einen Blick. Lust, bei einem Spaziergang die Geheimnisse der Stadt zu erkunden? Unsere Touren zeigen dir den Weg! Stylische Sachen finden, mit Freunden die Nacht durchstreifen? Mit MARCO POLO bist du immer am Puls. Versprochen. Die Karte mit allem. Schnell, unkompliziert, immer am Puls. High Quality meets Trend. Hauptkarte 1:12 000 mit mehrsprachiger Legende (D, I, GB, F, P, E, CZ, PL) - Cityplan Athen 1:10 000 - Liniennetzplan Athen; Auf der Rückseite: -Städtetouren mit Highlights - Praktische touristische Informationen - Straßenverzeichnis mit Suchfeldangaben - Umgebungskarte Athen 1:250 000 Best of Marco Polo zum Feiern und Shoppen. High-Five Erlebnistouren mit Fotogalerie. Die Top 10-Highlights für Kurztripps. City Map und Reiseführer in Einem. Extra reißfest, laminiert, trotzt jedem Wetter. Handlich, praktisch, detailliert. Für den schnellen Check: Übersichtskarte und Straßenverzeichnis von A-Z. Nützlich - aber knackig: Öffis, Touri-Infos, Notruf...
Vypredané
8,08 €
8,50 €
Morcheeba - Part Of The Process 2CD
KDO: Trojlístek Morcheeba patří k reprezentantům trip hopu. Línému rytmu skupiny a podmanivému zpěvu vokalistky Skye Edwards podlehli rovněž tuzemští posluchači. Morcheeba k nám často a ráda jezdí koncertovat, jejich 30 zásadních skladeb londýnského tria včetně těch největších hitů jako The Sea, Part Of The Process, Trigger Hippie, World Looking In, Rome Wasn't Built In A Day, Blindfold a Tape Loop.
2CD
CD1
1. The Sea
2. Part of the Process
3. Rome Wasn't Built in a Day
4. Tape Loop
5. Trigger Hippie
6. Undress Me Now
7. Let Me See
8. Moog Island
9. Be Yourself
10. Howling
11. Almost Done
12. Way Beyond
13. Love Is Rare
14. Charango (feat. Pace Won)
15. Never an Easy Way
CD2
1. World Looking In
2. Blindfold
3. Shoulder Holster
4. Otherwise
5. Over and Over
6. What New York Couples Fight About (feat. Kurt Wagner)
7. Big Calm
8. Love Sweet Love (feat. Mr. Complex)
9. Aqualung / 10. Fragments of Freedom
11. Post Humous
12. Friction
13. Fear and Love
14. Slow Down
15. Get Along (feat. Pace Won)