Hľadanie: Sophiina voľba
zobraziť:
Egy év története naplójegyzetekben
Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944-45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről – keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával. Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a keresztény középosztály kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban. Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [] munkája gazdag történelmi forrás. (Ungváry Krisztián)
Kékszakáll
"A toronyszobában végül is kialudt a függõlámpa, de ez nem lehet ok arra, vélte Lilly, hogy a zsalukat behajtsa és álomtalan szemét álomra hunyja. A Kékszakáll odaát bizonyosan lefeküdt, és nyugovóra tért fekete és fehér szolgaszemélyzete is. így õ büntetlenül kémlelhet át a kerítésen a tilos, félelmes és mégis annyira vonzó csodák után. Zajtalanul kiosont a folyosóra, odabátortalankodott a kertre nyíló ajtóhoz anélkül, hogy Dora, aki az öreg Sauerrel együtt még a konyhában tartózkodott, észrevette volna? Ekkor leírhatatlanul megható, emberi hangot hallott. Nem valami legyûrt fájdalom utórezgése ez? Vagy titkolt, boldogtalan vágyakozásé? De nem, mégsem emberi hang. Cselló szól, és a hangok az újból megnyílt toronyablakból ömlenek ki az elpihent éjszakába. Lilly mozdulatlanul figyelt, nem gondolt arra, hogy könnyû papucsban áll a nedves kavicson és hogy világos muszlinruhájának szegélye holnap árulója lehet. Lehetetlen, hogy ugyanaz az ember csalhasson ki ilyen hangokat a lélektelen hangszerbõl és tegyen tanúságot dalban meghatott lelkérõl, aki vadul és gõgösen ûzi maga alatt lovát és aki védtelen asszonyokat vet fogságba és õriz cerberusként..." A szerzõrõl: Eugenie Marlitt a XIX. század második felében a németországi romantika sikerszerzõje volt. Kereken tíz regényt írt, melyek több kiadásban magyarul is megjelentek.
Na stiahnutie
1,10 €
dostupné aj ako:
Tichý plač
Keď je sedemročná Lucy Rossová unesená z kolotoča v dentonskom mestskom parku, detektívka Josie Quinnová sa aj so svojim tímom zapojí do usilovného pátrania. Je to práve ona, kto nájde Lucin trblietavý motýlí batôžtek, vo vnútri ktorého je napchatý odkaz s ničivým posolstvom: Zdvihni telefón, alebo tvoje dievčatko zomrie... Druhý deň získajú Lucini rodičia aj policajný tím a FBI na chvíľku nádej, keď zdvihnú hovor a myslia si, že volá opatrovateľka - namiesto toho sa však na linke ozve mrazivý mužský hlas. Polícia sa ponáhľa do bytu pestúnky, len aby našla jej bezvládne telo v spleti prestieradiel na posteli. Každý nový telefonát od niekoho prepojeného s rodinou končí šokujúcim nálezom ďalšieho tela. Zvrátený vrah sa chce evidentne pomstiť a nezastaví sa, kým rodina Rossových nebude na kolenách...Intuícia Josii napovedá, že Lucini rodičia jej nehovoria celú pravdu, ale niečo jej stále bráni v tom, aby prenikla do prípadu hlbšie. Možno je to jej vlastné tajomstvo? Má Josie dosť síl na to, aby tento prípad vyriešila? Pokiaľ chce Lucy priviesť domov živú, nemá na výber...
Predaj skončil
9 999,00 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Ítéletnap (-90%)
Lélegzetelállító hajsza egy ufókatasztrófa szemtanúi után.
A tisztás szélén álló szemtanúk rémült csendben figyeltek, szinte megkövültek, szólni sem tudtak. Az elébük táruló látvány groteszk volt, mintha ősi, lidércnyomásos álom támadt volna föl az ősemberek kollektív tudatalattijának sötétségbe vesző mélyéről. Mindegyik szemtanú másképp reagált. Egyik elájult. Másik hányt. Egy nő megállíthatatlanul reszketett. Egy férfi azt gondolta: "Szívinfarktust kapok!" Egy idősebb pap összekulcsolta a kezét, és keresztet vetett: "Segíts, Atyám! Segíts rajtunk! Ments meg minket a megtestesült gonoszságtól! Megláttuk a sátán képét. Vége a világnak! Eljött a végítélet napja."
Robert Bellamy parancsnoknak egy titokzatos körülmények között lezuhant állítólagos meteorológiai léggömb ügyét kell földerítenie. A nyomozás azonban rémületes utazássá válik: utazássá a rettenet, a felfoghatatlan események birodalmába
Vypredané
1,13 €
11,29 €
dostupné aj ako:
Matematika 2. pre prvý stupeň základných škôl - Pracovný zošit, 2. časť
Pracovný zošit (2. časť) zo súboru Matematika 2 obsahujúceho dva pracovné zošity a učebnicu. Materiály sú spracované tak, aby sa navzájom dopĺňali a práca s nimi bola čo najjednoduchšia. Systém práce predpokladá, že žiaci sa s matematickou problematikou oboznámia najprv v pracovnom zošite a potom si môžu pomocou učebnice učivo precvičiť, resp. rozšíriť o ďalšie súvislosti. Pracovné zošity obsahujú aritmetickú a geometrickú časť, ktoré sú oddelené, napriek tomu učivo aritmetiky často preniká do geometrie a naopak. Pracovné listy sú doplnené projektovými stranami, ktoré môžu žiaci riešiť na viacerých hodinách. Projektové úlohy môžete po vyriešení obmeniť a opäť ponúknuť žiakom ako novú sériu úloh. Priebežne ponúkame aj strany na overenie vedomostí. Podľa týchto strán môžete žiakom vyrobiť vlastné overovacie strany. Geometrická časť je plánovaná tak, aby sa na jednej vyučovacej hodine nemusela absolvovať celá strana. V celej sérii sú rôznorodé úlohy a ich výber a množstvoje na vašej voľbe. Ak je pre žiakov niektorá úloha náročná, možno ju preskočiť a opätovne sa k nej vrátiť a vysvetliť ju neskôr. Súčasťou celej série je aj niekoľko príloh, ktorých cieľom je lepšie prepojenie úloh s reálnym životom a manipulačný spôsob riešenia úloh. Postupy a možnosti práce podrobnejšie vysvetľujeme v metodických komentároch.
Vypredané
4,70 €
4,95 €
Najnovší hriech
Hoci Milan Kolcun doteraz písal o histórii Košíc (Potulky mestom Košice), má svoj názor aj na budúcnosť a nielen u nás, ale celkovo. Odohrá sa koniec sveta, alebo si ho oddialime? O tom dumá hlavný hrdina (mini)románu Najnovší hriech. Vo svete, kd
e kópie porazili originály, kvantita zvíťazila nad kvalitou a hovnoty nad hodnotami, je už takmer všetko odpadom. A najťažšie je nestať sa ním tiež.
Najnovší hriech našťastie patrí medzi knihy, ktoré ponúkajú aj východisko (zahrnuté v cene knihy).
M
nohé zvrátené veci súčasného sveta nám už ako zvrátené ani nepripadajú, a to je na tom to najzvrátenejšie. Máme totiž hlavy takmer nonstop vymývané médiami a najmä reklamami. Namiesto životného priestoru už bojujeme o mediálny priestor, miesto reali
ty víťazí virtualita a hlboké je unášané preč čímsi povrchným...
Malá knižka (zmestí sa aj do kabelky) sa zamýšľa nad budúcnosťou, ktorá sa (obávam sa) už začala. Kniha je taká antikonzumná, že sa chce predávať čo najmenej. Idem v nej sám proti sebe
tvrdí autor Milan Kolcun, ktorý nad ňou strávil 7 rokov. Obsahuje však aj líniu veľkej lásky, motív osobnostného dozrievania, ekológie...
Je to chutný mix: trochu sci-fi, príbeh lásky, filozofujúce pasáže, akcia, prekvapivé katarzie...
Jeden z
dvoch hlavných hrdinov sa volá L. K., túži byť slávny, i keď nevie ako na to a na čo vôbec. Je obeťou povrchnosti tohto sveta, no dokáže sa z nej predsa len vymaniť. Získa si tým mnoho nepriateľov, najmä tých najbohatších tohto sveta. Jeho život je
v ohrození...
Vypredané
6,37 €
6,70 €
dostupné aj ako:
Csontváry-Legendák fogságában
Egyetlen magyar művészt sem találunk az elmúlt évszázadok történetében, kinek megítélése ennyire szélsőségek között mozgott volna, kinek életműve olyan élesen osztotta volna ketté a műértők táborát, mint Csontváryé. Mintha vízválasztó lenne: beavatási szertartás, mely értőkre és tudatlanokra, megrendülőkre és közömbösökre osztja a közönséget. Az elmúlt nyolc évtizedben kritikusok és művészek egyaránt gyakran éreztek késztetést arra, hogy képeiről hozott ítéleteiket szentenciaszerű tömörséggel, minden kétséget kizáró határozottsággal öntsék formába. Molnos Péter bibliográfiája az eddig megjelent legteljesebb Csontváry-album, melyből végre megtudhatjuk, mi is rejtőzik a cédrusok festőjének legendája mögött.
Vypredané
31,35 €
33,00 €
Robin Hood
"Ahogy felmászott a kapu tetejére, Jimoen beakasztotta a horgot, rátette a naftalintartót, és miután győzedelmesen megrázta az öklét, leugrott. Legalábbis ez volt a terve. De ahelyett, hogy leért volna, az a bolond ifjú csak lógott ott. Valahogy sikerült a bőrzsák mellett a kabátját is a kapuhoz szögelnie. Karjaival hadonászott, lábaival rúgkapált, kétségbeesetten próbált szabadulni, hasztalan. Ezt látva jó néhány francia íjász ismét áthajolt a falon, és megpróbált végezni vele. Miközben Will és Allen feléjük lőtt, Robin a vár felé iramodott. Félúton, anélkül, hogy lassított volna, zsákmányolt egy elhagyott pajzsot. Ahogy elérte a kaput, Jimoen nevét kiáltotta, és feldobta a fiúnak a fegyvert. Ő elkapta, a feje fölé emelte, még épp időben, hogy visszaverje a nyílvesszőt, ami átdöfte volna a koponyáját. Robin mászni kezdett, közben üdvrivalgást hallott a háta mögül. - Nézzétek, mit meg nem tesznek az Oroszlánszívűért! - hallotta a király harsogó kiáltását. A francia íjászok tovább lőttek, de ahogy közeledett Jimoenhez, Robin orrát a nyilaknál és íjaknál sokkal rettenetesebb szag csapta meg. A sistergő olajé, amit a franciák rájuk akartak zúdítani. Elérte a fiatal katonát és rövid küzdelem után sikerült leakasztania. Leugrottak és arrébb gurultak, pont akkor, amikor az olaj lefröccsent a várfalon. A pajzsot szorongatva a biztonságos távolba rohantak, a földet és a pajzsot nyílzápor verdeste. Újabb üdvrivalgás fogadta őket, amikor végül lebuktak a pajtaajtó mögé."
Vypredané
0,95 €
1,00 €
Love Story
Nagy dolgot akarok eladni neked. Hosszú távú befektetést ajánlok. Úgy hívják - közelebb hajolt, mintha valami hatalmas ipari titkot árulna el -, úgy hívják: boldogság. Hallottál róla, tudom. Érezted is. Olyan, mint a kokó, csak nem kell érte fizetni. Illetve, nem akarlak becsapni, kell, nagyon sokat, de nem úgy. Na? Értesz engem? Értesz? Kortyoltam a vízből. Mit mondhattam volna?
Vypredané
1,43 €
1,50 €
A tükrök háza
Kilmore Cove-ban furcsa dolgok történnek: a vonatsínek nem vezetnek sehová, lehetetlen internetkapcsolatot teremteni, vagy mobiltelefonálni és van ott egy szobor egy nem létező királyról! Mintha a falut letörölték volna az összes térképről, pontosan azért, hogy egy titkot megóvjanak. Ulysses Moore talán tud erről valamit? Jason, Julia és Rick ezúttal a Tükrök házából indul myomozóútra, Peter Dedalus rejtélyes házából, aki zseniális feltaláló volt, ám évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Ebben a házban semmi sem az, aminek látszik...
Vypredané
9,13 €
9,61 €
Erika szakácskönyve
Diétára szorul? Vagy csak egészségesebben szeretne étkezni? Orvosai teljes életmódváltoztatást javasolnak? A reformkonyha híve? Esetleg a hagyományos ételeket részesíti előnyben? Főzni szeretne, és fogalma sincs, hogyan kezdjen hozzá? Erika szakácskönyve felbecsülhetetlen kincs rohanó, időzavarral küszködő mindennapjainkban. Játszva megtanuljuk belőle a különféle alapanyagok vitamintartalmát, egészségmegőrző hatását, és főzünk okosan: leveseket, főételeket, zöldségtálakat, édességet. Hétköznap és ünnepnap egyaránt, magunk, családunk és vendégeink örömére. A könyvet lapozva olyan érzésünk támad, mintha nagyanyáink besettenkedtek volna modern konyháinkba, kosarukban finom ízeikkel.
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Az én karácsonyfám
Nem volt olyan ház Magyarországon, ahol a diós és mákos sütemények nem sikerültek volna e napon. Vajon termett-e elég mák, elegendő dió ez évben hazánkban, hogy mindenkinek patkó jusson az asztalára? A régi könyv azt mondja, hogy e sütemények nélkül nem érvényes a karácsonyi ünnep. Tán még a másvilági bíróság is valamiképpen felelősségre vonja az ünneprontót. Vajon mivel fog védekezni a magyar, aki a karácsonyi kalácsot elmulasztotta?" (Krúdy Gyula: Karácsony este) A kötetben Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Nagy Lajos írásai olvashatók.
Vypredané
9,10 €
9,58 €
Amnézia
Susan, a harminc év körüli fizikusnő egy ismeretlen városka kórházában ébred. Sejtelme sincs, hogy került oda, sőt, hirtelenjében azt sem tudja, ki ő egyáltalán. Kiderül, hogy majd húsz napja fekszik itt kómában. Lassan visszatérő emlékei között mindent elnyom egy szörnyű kép: vőlegényének tizenhárom évvel azelőtti kegyetlen meggyilkolása. Majd mintha meg is elevenednének a sötét múlt árnyai. A férfi rég halottnak hitt gyilkosait látja a kórház folyosóján, sőt a halott kedves is megjelenik, mintha a sírból kelt volna ki. Az orvosok szerint Susan csak képzelődik, hallucinál. Ám a rémlátomások egyre valóságosabbak, és egyre erőszakosabban fenyegetik a nőt. Mi történik, mi történt valójában?...
Vypredané
6,27 €
6,60 €
Esszénus Béke Evangélium II.
"(...) Nem volt könnyű, hogy hű maradjak az eredeti fordításomhoz és egyidejűleg olyan módon tálaljam az örök igazságokat, hogy az megragadja a huszadik század emberét. És mégis életbevágóan fontos volt, hogy megpróbáljam, mert az esszénusok mindenek előtt arra törekedtek, hogy az emberek szívét értelmükön, valamint életük hatásos és eleven példáján keresztül nyerjék meg. Sajnos Aldous már nincs közöttünk, hogy elolvassa második fordításomat. De van egy érzésem, hogy ezt a fordítást már ő is nagyon szerette volna (egyetlen lábjegyzet sincs!), így a végső megítélést olvasóimra kell bíznom. Ha a Második és Harmadik Könyv is olyan népszerű lesz, mint az Első Könyv, akkor a sok éves erőfeszítéseim bőséges kárpótlást nyernek." (A szerző)
Vypredané
7,91 €
8,33 €
CSI: Szorul a hurok - Helyszínelők
Tíz évvel ezelőtt az EKM (Elfog, Kínoz, Megfojt) néven elhíresült kegyetlen sorozatgyilkos tartotta rettegésben Las Vegast, aki majdnem fél tucat ember haláláért volt felelős, majd köddé vált. Jim Brass százados még új volt a csapatban, és miután nem sikerült kézre kerítenie a tettest, a kudarc sötét árnyat vetett pályafutására. Gil Grissom és csapata egy olyan gyilkossági helyszínre érkezik, melynek elkövetési módszerének minden részlete a hírhedt EKM-re utal. Ám amikor egy újságíró, aki az eredeti ügynek köszönheti karrierje fellendülését, levelet kap az EKM-től, melyben tagadja, hogy ő ölte volna meg a két áldozatot, elszabadul a pokol. A helyszínelőknek minden szakértelmükre szükségük van, hogy elkapják az utánzó gyilkost, mielőtt ismét lecsap
és az eredeti elkövető bosszúból bizonyítani kezd.
Vypredané
8,73 €
9,19 €
Trianon 1920. június 4.
A magyar nemzetet sokszor kifosztották, a földdel egyenlővé tették, lakóit lemészárolták, elhurcolták, börtönbe vetették. De mindig magára talált, felemelte fejét, megacélozta erejét, mélyebbé és termőbbé vált a nemzeti érzés. A nép ősi tehetségei izmosították a nemzeti kultúrhagyományokkal rendelkező magyar nemzetet, nem tudták népét kiírtani. Sokszor éltek vissza a történelem folyamán a vendégszeretetünkkel ugyanannyira, hogy végül kitúrtak minket saját országunkból, okozva ezzel a jelenben is meglévő tragédiák egész sorát. A legsúlyosabb amit tettek nemzetünk ellen az a Trianoni szerződés, melyet a magyar nép soha, de soha nem tud elfelejteni, mert igazságtalan volt. Jó volna, ha Strausbourg felfigyelne, hogy ma is embertelen magyarverések vannak Szlovákiában, Kárpátalján, Erdélyben, s Délvidéken (Szerbiában), csak azért mert magyarok. A háborús bűnök nem évülnek el.
Vérben és viharban - Egyedül a világ ellen
"- Igazad van Gertrúd, koldusok ezek a hegyek itten s a népem nem olyan okos és jámbor, mint a tied, de makrancos, vad, fékezhetetlen. S én mégsem hagyhatom el őket. Mert ha koldusok is, de az én hegyeim s ha százszorta vadabb lenne s százszorta gonoszabb: az én népem lenne akkor is, hun! És ezért drága nekem valamennyi s közöttük a legutolsót, a legocsmányabbat sem adnám oda tíz idegen bölcsért!" "Sűrűn-sűrűn álltak a csilagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. /.../ Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre." (Részletek a Kisregényekből)
Vypredané
4,67 €
4,92 €
Trianon-legendák
Vajon milyen szerepet játszott Georges Clemenceau francia miniszterelnök magyar menye a trianoni döntésben? Tényleg szabadkőműves összeesküvés állt Magyarország felosztása mögött? Valóban hajózható folyónak állítottak be az utódállamok néhány patakot, csakhogy nagyobb területhez jussanak? Tudatlanok lettek volna az antant döntéshozói? És egyáltalán: hol írták alá a trianoni békeszerződést: a Kis- vagy a Nagy-Trianon-palotában? Esetleg másutt? Lejár a békeszerződés? Van titkos záradéka? Ablonczy Balázs könyve ezekre és más kérdésekre keresi a választ, hogy megérthessük a kilencven éve aláírt békeszerződés körülményeit és hatását. Trianon a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb eseménye, amely mély nyomokat hagyott a magyar történeti tudatban és a politikában. A kötet jó kiindulópont lehet mindazoknak, akik az eseménytörténeten túl kíváncsiak a mélyebb összefüggésekre, és értelmezni kívánják a mai közéletben és publicisztikában is rendszeresen felbukkanó hiedelmeket, spekulációkat, legendákat.
Vypredané
10,74 €
11,31 €
Fekete vér
Anita Blake, nekro-manta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát. Aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük...
Vypredané
10,38 €
10,93 €