Hľadanie: Anjel temnôt
zobraziť:
Szétszórt elmék
Népbetegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? Vagy csak a gyerekek szenvednek tőle? Honnan ered és hogyan gyógyítható?
Máté Gábor nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is hiperaktív figyelemzavarral diagnosztizálták. Nem csoda hát, ha a téma mélyére akart látni, és meg akarta ismerni a betegség eredetét, hogy közelebb kerüljön a gyógyításához is. A "Szétszórt elmék" teljesen új szemlélettel közelíti meg a témát, és új módszereket kínál, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a figyelemzavar és a hiperaktivitás okozta gondokkal.
A "Szétszórt elmék"-ben Máté Gábor:
- Bebizonyítja, hogy a figyelemzavar nem örökletes betegség, hanem visszafordítható károsodás.
- Elmagyarázza, hogy a figyelemzavaros agyban az érzelmek és a figyelem kontrolljáért felelős területek nem fejlődnek ki kisgyerekkorban - és azt is, hogy miért.
- Megmutatja, hogy élettapasztalatunk pszichológiai "terméke" - már az anyaméhen belül is! -, hogy a figyelmünk elterelhető, hogy gyakran "kikapcsolunk".
- A szülőknek segít megérteni, miért tikkelnek a figyelemzavaros gyerekek, a figyelemzavaros felnőtteknek pedig megmutatja, hogyan értelmezhetik érzelmeiket és saját viselkedésüket.
- Reménnyel tölti el az olvasót, hogy a figyelemzavar felnőttkorban is megváltoztatható.
- Programot ajánl, amely a gyermekekben és felnőttekben ezt a változást elősegítheti.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Tatjána
"Tatjána vörös nő volt. Legtöbbször fekete ruhát hordott, és alt hangon beszélt."
Irodalmi szenzáció. Tatjána: Rejtő Jenő (1905-1943) alighanem utolsó, kéziratban maradt, hosszabb lélegzetű műve, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. Az író 1932-től kezdett el "gyorsregényeket", füzetes-tízfilléres ponyvákat írni, melyek egytől egyig saját nevén (tehát nem álnéven, mint a P. Howardok) jelentek meg, többnyire a Világvárosi Regények sorozatban. A jelen kisregény igazi noir elbeszélés: egyes szám első személyben regéli el egy, a tisztesség útjáról le-letérő dokkmunkás kiábrándító kalandjait a kikötői alvilágban, mindezt egy férfiúi vetélkedéssel elegy, reménytelen szerelem árnyékában. A címszereplő Tatjána igazi végzet asszonya, szovjet kém (vagy épp kettős ügynök?): a halálból tért vissza, zavaros politikai ügyei óhatatlanul sodorják tragédiába. Mivel az elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap egy szovjet hadihajó és holmi orosz emigránsok, elképzelhető, hogy annak idején - az 1930-as években - emiatt: cenzurális okokból nem jelenhetett meg a mű, amelynek pontos keletkezési ideje sem ismert. Külön érdekessége, hogy a Rejtő-életműben ritka módon van egy előzmény-novellája is: a Kopó. Ráadásképp pedig Tatjána, az orosz kémnő címen Rejtő 1937-ben még operett librettót is írt!
"Tatjánával a hotelben ismerkedtem meg. Egy este, éppen kijöttem a szobámból, mikor új lakó érkezett. Férfiszabású bő felöltőben volt, kezében kis kézitáska, a fején sapkaszerű simuló kalap. Minden praktikus és egyszerű volt rajta. A kalapja alól két bronzvörös hajtincs látszott ki. Nem lehetett egészen fiatal, az orra körül két redő mélyült az arcába. Nagyon szép volt. Markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt Tatjána. A nevét akkor még nem tudtam. Egy másodpercre élesen felém fordult, végignézett rajtam, aztán benyitott szobájába. A mellettem lévő szobába. Valahogy megéreztem, hogy messziről jött, hogy felette áll e kis bűnözőknek, akik itt laknak. Az első pillanattól fogva érdekelt."
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Szörnyeteg úr
Dan Wells hazánkban is szép sikereket elérő debütáló regénye, a "Nem vagyok sorozatgyilkos" folytatódik, a Szörnyeteg úr 2010-ben elnyerte a legjobb regénynek járó Whitney-díjat.
A "Nem vagyok sorozatgyilkos"-ban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban - az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget - most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.
Vypredané
9,83 €
10,35 €
Kings Of Convenience - Peace Or Love LP
01 Rumours
02 Rocky Trail
03 Comb My Hair
04 Angel
05 Love Is a Lonely Thing
06 Fever
07 Killers
08 Ask for Help
09 Catholic Country
10 Song About It
11 Washing Machine
Velká kniha PHP a MySQL 5
První vydání této knihy z roku 2005 bylo v poměrně krátké době rozebráno a kniha se zařadila mezi bestsellery vydavatelství Zoner Press. Nové vydání knihy je výrazně rozšířeno a doplněno, přibylo více než 150 stran a 7 nových kapitol: tři z nich jsou věnované specifickým tématům PHP – probírají se v nich PEAR (PHP Extension and Application Repository), funkcionalita související s datem a s časem a rozšíření PDO (PHP Data Objects). Ve čtyřech dalších kapitolách najdete výklad rozšíření mysqli PHP 5 a novou funkcionalitu MySQL 5 – uložené rutiny, triggery a pohledy na data (views).
Upraveny a doplněny byly i původní kapitoly knihy, které jsou věnovány klíčovým schopnostem PHP i MySQL počínaje instalací a konfigurací jak na platformě Linux, tak i Windows, práci s proměnnými, datovými typy, poli i funkcemi, ale také např. využití šablon Smarty a webových služeb, až po pokročilé rysy objektově orientovaného programování, zpracování výjimek nebo detekci chyb.
Práci s databázemi se věnuje téměř polovina knihy, pozornost je zaměřena především na MySQL a SQLite, nechybí však ani informace o spolupráci s jinými databázovými systémy. Vedle již zmíněných novinek v knize najdete kapitoly věnované např. možnostem indexování, tvorbě databázových dotazů a řadě dalších praktických témat.
Vypredané
29,03 €
30,56 €
Gyászos idők tündöklő csillaga
"Rác Miska, kedvesen cigányom, idősebb, ősz hajú, széles arcú, sötét szemű, vastag ajkú, olajbarna színű, göndör hajú és mindig jókedvű katonám volt. Gyönyörűen tárogatózott és szép nótáival, de ötleteivel, bohókás megjegyzéseivel a tisztek és a legénységet gyakran mulattatta. Nagyon szerettem ezt az embert, mert ezeken felül egyenes jellemű, őszinte és természetes volt. A tárogatóját még a rajvonalba is elvitte és gyakran elcsöndesedett mindkét oldalon a fegyverropogás, ha megszólalt a Monte San Michelén a Rác Miska tárogatója.
A Vallone-völgy közvetlenül a Monte San Michele alatt volt, ott tartózkodott azon csapattesttartalékban, amelyik néhány napon belül a Monte San Michelén felváltotta a rajvonalat. De volt a Vallone-völgyben egy nagy temető is. Ez volt a 20. hadosztály honvéd ezredeinek temetője, ahol több mint ezer honvéd, köztük 250 4-es honvéd is, örök álmát alussza. Holdvilágos estén, amikor a 4-es honvéd ezred táborozott a Vallone-völgyében tartalék gyanánt, Rác Miska kiballagott a temetőbe és a sírokban pihenő honvéd bajtársaknak fújta tárogatóját, szebbnél szebb dalait. Megrendítő és megható volt a Rác Miska kegyelete." (Kratochvil Károly)
Vypredané
16,07 €
16,92 €
Mindent vagy semmit
Napjaink egyik leghíresebb és legnépszerűbb tetoválóművésze Kat Von D ebben a lenyűgözően illusztrált albumban szenvedélyes nyíltsággal tárja fel olvasói előtt, milyen kockázatokat kellett vállalnia ahhoz, hogy megküzdjön az élet, a szerelem és a művészet terén felmerülő ... Folytatás ›› nehézségekkel.
A Mindent vagy semmit Kat eddigi legszemélyesebb munkája, amelyben őszintén beszél vágyairól és félelmeiről, sikereiről és kudarcairól. A kötet hét fejezetében az egyéniség, az erő, a kreativitás, a függetlenség, a jelenlét, a bölcsesség és az önzetlenség témáit boncolgatja, és az egyes témák kapcsán saját és ügyfelei életéből mesél lebilincselő és inspiráló történeteket. Kat Von D arra buzdít minket, hogy minden helyzetben vállaljuk a kockázatot - és a felelősséget is tetteinkért.
A személyes vallomásokat Kat lenyűgöző tetoválásainak színes fotói kísérik. Kiderül, hogy az albumban bemutatott nagyméretű tetoválásokban mindig kettős elköteleződés rejlik: egyrészt a művész, másrészt az ügyfél részéről, aki számára a tetoválás rendszerint egy jelentős életesemény vagy lelki fejlődés jól látható jele lesz.
Az albumban bemutatott remekműveket olyan hírességek viselik magukon, mint Ewan McGregor, Linda Perry, Billie Joe Armstrong, a rapper Game vagy Bobcat Goldthwait, a humorista.
A különleges kötet betekintést nyújt a Miami Ink és az LA Ink kulisszái mögé.
A(z) Mindent vagy semmit (Könyv) szerzője Kat Von D.
Vypredané
24,48 €
25,77 €
Csontváros: A halál ereklyéi
Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz - amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi - még egy vércsepp sem - bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék...
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Nádory parafaryngu
Monografie je druhým publikačním počinem nově vzniklé edice „Medicína hlavy a krku“. Její obsahovou náplní jsou vzácně se vyskytující nádorová onemocnění parafaryngeálního prostoru. Cílem knihy je seznámit především zainteresované odborníky z řad radiologů a chirurgů, zabývajících se chirurgií hlavy a krku, se současnými možnostmi diagnostiky a léčby těchto tumorů. Pro posledně uvedenou skupinu by měla sloužit i jako operační manuál. Důležité informace zde však naleznou i ambulantní otolaryngologové, stomatologové a histopatologové, jež jsou s těmito onemocněními též konfrontováni. Publikace je členěna do následujících částí:
1. Klinická anatomie parafaryngeálního prostoru.
2. Symptomatologie tumorů parafaryngeálního prostoru.
3. Klinická patologie nádorů parafaryngeálního prostoru.
4. Zobrazovací metody u nádorů parafaryngeálního prostoru.
5. Chirurgická léčba parafaryngeálních nádorů.
6. Komplikace chirurgické léčby nádorů parafaryngeálního prostoru.
Bohatá obrazová dokumentace obsahuje nejdůležitější a nejreprezentativnější CT a MRI nálezy, jakož i kresby a schémata, sloužící k lepšímu pochopení anatomického uspořádání parafaryngeálního prostoru a jednotlivých přístupových cest k jeho tumorům.
V závěru je uveden seznam nejdůležitějších literárních odkazů pro ty, kdož chtějí získat v uvedené problematice detailní informace.
Vypredané
13,72 €
14,44 €
Lacná kniha Goriot apó (-70%)
Balzac maga nevezte regényének hősét, Goriot apót "az apaság krisztusának". A mű ma is úgy él a köztudatban, mint egy szenvedő, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa története, a lányai által kisemmizett, őket mégis az utolsó pillanatig szerető öregember regénye. A regény megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül részt vevő Rastignac más Balzac-regényekben nagy karrieristaként szerepel, szalonok hőse, a legszebb nők kegyeltje, az élet igazi császára. Itt azok a vonásai állnak előtérben, amelyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci hős miért egyúttal a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban "kikevert" alakja a szerző embergalériájának. Rastignac ugyanazon penzió lakója mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi - kötelező érvényű - mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család belvilágát is. Ugyancsak a penzió minuciózus leírásából kapunk először képet arról a Párizsról, amely a további darabok legfőbb színhelye, a "nagy" társadalomnak mintegy szimbóluma lesz.
A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávlatosabb, legsejtelmesebb zárásai közé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temetődik el. Rastignac híres szavai a temető hegyéről látható esti Párizshoz: "Most mirajtunk a sor!" - nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak kihívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.
A világirodalom e halhatatlan remekműve most új fordításban jelent meg.
Vypredané
1,02 €
3,39 €
dostupné aj ako:
Alkaline Trio - Blood, Hair, And Eyeballs (Black & White) LP
KDO: Alkaline Trio je americká punkrocková skupina, která vznikla v roce 1996 v McHenry, Illinois. Zakládající členové jsou Matt Skiba (zpěv, kytara), Dan Andriano (zpěv, baskytara) a bubeník Derek Grant. Skupina se proslavila svým charakteristickým zvukem, kombinujícím punk, emo a pop-punk. Album "From Here to Infirmary" z roku 2001 bylo klíčovým bodem pro popularitu kapely. Texty skladeb se často vyznačují temným a melancholickým tónem, který kontrastuje s energickým hudebním stylem skupiny. Alkaline Trio si získali širokou fanouškovskou základnu díky svým silným textům, chytlavým melodiím a výraznému hudebnímu stylu.
CO: Desáté studiové album a zároveň i první singl z něj dostali název „Blood, Hair, And Eyeballs“. Album produkoval Cameron Webb a jedná se o poslední album, na kterém se podílel bubeník Derek Grant.
LP (black/white vinyl) (indies)
1. A1 Hot For Preacher
2. A2 Meet Me
3. A3 Versions Of You
4. A4 Bad Time
5. A5 Scars
6. B1 Break
7. B2 Shake With Me
8. B3 Blood, Hair, And Eyeballs
9. B4 Hinterlude
10. B5 Broken Down In A Time Machine
10. B6 Teenage Heart
Vypredané
28,49 €
29,99 €
Két űr közt híd
A Nyugat harmadik nemzedékének költői - amikor már az első nemzedék nagyjai is itt-ott feledésbe merülnek - nehezen törik át a hallgatás-elhallgatás homályát. Pedig karakteres életművet mondhatnak magukénak. Egy Weöres Sándor, egy Jékely Zoltán, egy Takáts Gyula, egy Vas István, egy Zelk Zoltán, egy Rónay György, hogy a tragikus sorsú lírikusokat, Radnóti Miklóst és Dsida Jenőt ne is említsem, akkor is érték, ha költészetük csak búvópatakként van jelen a magyar lírában. Mert a búvópatak, minthogy a korízlés folyton változik, bármikor fölbukkanhat, s a véle felszínre került szépség éppoly törvényerővel - a lírai "szédítés" varázslatával - fog bírni, mint az elfogadott klasszikusaink értékfolyama.
A száz éve született Kiss Tamás, akinek szülőföld-lírájában a csend apoteózisa mindig robbanásra kész állapotban van, ebbe a vonulatba tartozik. Debrecen katedrálisában Hortobágy az égbolt - a "visszavont" természet szerény javainak tisztességében is tündököl-, s aki erre föl akarja festeni az alföldi életérzés - a végső soron egyetemes tudássá váló lelkület, egy kissé fellengzősen, honszeretet - színeit, az lett légyen bármily tudós, a táj rabjaként fölöttébb megszenvedi az őszinteség, az őszintén kimondott szavak kataklizmáiban való, akár örömet hozó vergődés buktatóit.
Vypredané
14,25 €
15,00 €
Manchester Orchestra - The Million Mask Of God LP
1 Inaudible,
2 Angel Of Death,
3 Keel Timing,
4 Bed Head,
5 Annie,
6 Telepath,
7 Let It Storm,
8 Dinosaur,
9 Obstacle,
10 Way Back,
11 The Internet
Vypredané
30,39 €
31,99 €
A boltkóros és a tesója
Becky Bloomwood - a boltkóros - újabb történetét tartja a kezében az olvasó. Ezúttal a házas élet, a mély barátságok és a rég elveszettnek hitt testvérek állnak a középpontban, no meg a vágyva vágyott Angel táska… Mit ér egy világkörüli nászút, ha nem vásárolgathatsz össze mindenféle ajándékot, amit később hazaszállíttatsz? Hogyan mehetne tovább az élet húsz, csodás, hongkongi selyem pongyola nélkül? Mi tévők lehetnénk a Srí Lanka-i kézzel faragott ebédlő asztal és a hozzá tartozó tíz szék nélkül? A hatalmas fa zsiráfok Malawiról szintén ilyen tételek, bár Luke, a mit sem sejtő újdonsült férj egyáltalán nem adta áldását ennyi mindenre… Luke és Becky épphogy hazaértek londoni otthonukba, ám Luke nászút alatt megtalált lelki békéje már rég odaveszett, amióta a két teherautónyi szuvenír tölti meg az egész nappalit. S persze az utánvéttel érkezett számla sem segít a rossz kedvén. Ezért Luke úgy határoz, hogy Beckynek takarékoskodnia kell. Becky tagadja a vádakat és kitartóan hiszi, hogy minden a legnagyobb rendben, azonban Luke érezhetően eltávolodik tőle és alighanem házas életük első válságával kell szembenézniük. Így teljesen letörve fogadja szülei híreit, miszerint a semmiből előkerült Becky nővére. Ez a hír végre teljesen felvillanyozza, és meggyőződése, hogy testvére, Jessica majd betölti lelkében a barátnője hiánya ejtette hatalmas lyukat. Elképzeli mennyi mindent csinálnak majd együtt, vásárolgatni járnak, manikűröztetnek, jókat nevetgélnek és megállás nélkül pletykálnak a divatról… Azonban Jessicát egészen más fából faragták. Bármilyen kitartóan is ostromolja Becky a nővérét, végül felmerül benne a kérdés, vajon tényleg testvérek? Luke-nak igaza lehetett, és Beckynek valóban mély önvizsgálatra van szüksége? Vajon képes a boltkóros megálljt parancsolni saját magának és tudatosabban élni? Sophie Kinsella ismételten egy fergeteges humorú könyvvel lepte meg olvasóit. Blecky Bloomwood szeretetre méltó karakterét ezúttal a barátság, a megértés, az elfogadás és a szerelem próbáján keresztül ismerhetjük meg.
Vypredané
4,35 €
4,58 €
Střety marketingu
Tendence rozvoje ekonomické reality jsou charakteristické nebývalou dynamikou, kterou lze spatřovat mimo jiné v rozvoji technologií, materiálů a zařízení, v růstu a rozmanitosti potřeb, v rozvoji konkurenčních vztahů, ale i v prohlubující se segmentaci trhů. K tomu přistupuje jako nedílná charakteristika přibývající komplexnost. Právě zmíněná dynamičnost a komplexnost činí při současném růstu obratu, výroby, ale i konkurence a požadavků zákazníků, proces shody uvnitř podniku stále těžším. Publikace vymezuje úlohu marketingu jako klíčové podnikatelské koncepce tržní ekonomiky a jako základního přímého činitele hodnototvorného řetězce. Úloha a postavení marketingu jsou typické tím, že představují řadu uživatelských rozhraní k ostatním funkcím. Za klíčovou horizontální linii podnikového managementu, a tedy hodnototvorného řetězce firmy, lze považovat subsystémy vývoje, přípravy a řízení výroby, řízení nákupu, jakosti, prodeje a marketingu. Ve vztazích mezi těmito útvary však dochází k rozporům, přitom rozhodujícím je rozpor mezi marketingem a výrobou. Uspokojivé řešení a eliminace těchto rozporů je předpokladem úspěchu podniku na trhu, jeho konkurenčního postavení a tím i dlouhodobých hospodářských výsledků. Kniha ukazuje řešení z pohledu přijetí jednotící marketingové filozofie a myšlenky integrovaného přístupu k managementu produktu, dále z hlediska uplatnění komplexní standardizace, využití informačních technologií či přechodu od funkční k procesní orientaci.
Vypredané
23,67 €
24,92 €
Etheridge Melissa - One Way Out LP
KDO: Melissa Etheridge je zpěvačka a písničkářka z amerického Kansasu. Která debutovala eponymním albem již v roce 1988. V roce 1993 za singl "Ain't It Heavy" ze svého třetího alba získala cenu Grammy. Její hudba je mixem velmi osobních textů, folkrockového popu a chraplavého, zastřeného zpěvu.
CO: Nové album "One Way Out" je šestnáctým albem Melissy Etheridge.
LP
1. A1 One Way Out
2. A2 As Cool As You Try
3. A3 I'm No Angel Myself
4. A4 For The Last Time
5. B1 Save Myself
6. B2 That Would Be Me
7. B3 Wild Wild Wild
8. B4 You Have No Idea (Live)
9. B5 Life Goes On (Live)
Vypredané
26,59 €
27,99 €
Ecstasy Of St. Theresa - Slowthinking LP
KDO: Ecstasy Of St. Theresa je výjimečnou skupinou. Vždy se poměrně originálně pokoušela hledat vlastní výraz a zvuk, čímž spoluurčovala směřování alternativní hudby v Čechách. Jako jedna z mála českých kapel se dokázala prosadit v zahraničí. Obstála v Anglii, kde bodovala v nezávislé hitparádě a natáčela slavnou show s legendárním hledačem talentů Johnem Peelem. V první polovině devadesátých let vydala na značce Go! Discs tři desky. Jan Muchow, vůdčí postava kapely, je zároveň žádaným producentem a autorem filmové či divadelní hudby. V kapele ho doplňuje zpěvačka Kateřina Winterová.
CO: Deska Slowthinking vyšla v roce 2002 a patří k tomu nejdůležitějšímu, co se na porevoluční hudební scéně na území bývalé federace urodilo. Muchow na albu rozvíjí koncept ambientního popu, s pomocí rozbitých rytmů a podivných šumů vás zve do vnějšího vesmíru hudební dokonalosti, skvělý výkon předvedla i vokalistka Kateřina Winterová, která za nahrávku získala ocenění Anděl 2002 pro nejlepší zpěvačku. Deska zároveň ve stejném roce ve výročních cenách zvítězila v kategorii nejlepší taneční a elektronické album. V přehledu padesáti nejdůležitějších desek české historie, který sestavilo rádio Expres FM zaujímá Slowthinking jedenačtyřicátou příčku. EOST se v roce 2024 po dlouhé pauze vracejí na koncertní pódia, mají vystoupit třeba na Rock For People nebo festivalu Pop Messe. Při té příležitosti bude album Slowthinking poprvé uvedeno na vinylu.
Tracklist:
1. Sychro [04:15]
2. Local Distortion [04:22]
3. I'm (Not Really) Optimistic [04:09]
4. Miss Underloops I. [0:26]
5. Bass 2 [03:31]
6. Good At Frost [05:16]
7. Plain.com [03:07]
8. Then I'd Have Less Time For Myself [03:55]
9. Miss Underloops II. [0:14]
10. Happy R [04:04]
11. www.eost.pluto [03:14]
12. Sensor [04:33]
13. Miss Underloops III. [0:32]
Vypredané
18,99 €
19,99 €
Varázslatos rajzok
A "Varázslatos rajzok" lépésről lépésre szóló utasításaival és könnyen követhető útmutatásaival fejleszti a kezdő művészek rajzkészségét és magabiztosságát, miközben szilárd alapokat nyújt nekik. A könyv értékes tudnivalókat kínál, hogy milyen anyagokat használjunk, milyen technikákban szerezzünk jártasságot, milyen készségeket gyakoroljunk, és rengeteg hasznos tanácsot ad a rajzolással kapcsolatban.
- Tündérek
Léteznek-e tündérek? A Varázslatos rajzok című könyvben igen! A levéltündérektől és a koboldoktól kezdve a törpékig és erdei nimfákig tanuljuk meg mind megrajzolni őket!
- Mesék hercegnői
Ki a kedvenc mesebeli hercegnőd? Illusztráljuk a klasszikus történeteket összes szereplőjükkel, a mesebeli hercegtől kezdve a gonosz mostoháig!
- Állatkölykök
Ki tud ellenállni a bájos, ölelnivaló, aranyos állatkölyköknek? Hozzuk létre saját bölcsődénket kedvenc kölykeinkkel, az oroszlánkölyöktől a kisbárányig!
- Az óceán rejtelmei
Mélytengeri búvárkodás? Nem, mélytengeri rajzolgatás! Rajzoljunk korallzátonyt, halat, teknőst, tengeri csillagot, tengeri csikót és még megannyi mást!
- Utazás a divat világában
Minden nagyszerű modell egyszerű vázlattal kezdődik, úgyhogy miért is ne kezdenénk el kialakítani saját kollekciónkat most azonnal? Alkossuk meg újra a régebbi korok legjobb irányzatait és ruháit!
- Fantázialények
Rajzoljunk elbűvölő világot, amely tele van sellőkkel, sárkányokkal, egyszarvúkkal, dzsinnekkel és egyéb mágikus, misztikus lényekkel, amelyeket csak el tudunk képzelni.
- A kertben
A kert tele van érdekes rajzolnivalóval. Tanuljuk meg, hogyan kell lerajzolni a kertünkben - és a világ kertjeiben - élő állatokat, madarakat és rovarokat!
- Lovak
A nemes és erős lovak évszázadok óta az ember társai. Tanuljuk meg lerajzolni e csodálatos állatok sokféle szerepet játszó különböző fajtáit!
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Nagy kérdések: Isten
A Nagy kérdések sorozatunk réges-régi, alapvető, makacs és elmepróbáló tudományos talányokat vizsgál. E kötet a vallás olyan nehéz és kényes kérdéseit veszi sorra, amelyek évezredek óta foglalkoztatják a legnagyobb gondolkodókat és a hétköznapi embert. Mark Vernon húsz olyan kulcsfontosságú problémakört mutat be, mint például a gonosz dilemmája, a szent szövegek igazságtartalma, az ima ereje és a létezés végső célja és értelme.
- Bizonyítható-e Isten léte észérvekkel?
- A tudomány fejlődése a vallás végét jelenti?
- Miért vannak még ma is vallási hiedelmek?
- A vallás az evolúció tévútja?
- Elő lehet idézni drogokkal vallási élményeket?
- Láthatunk-e csodákat?
- Létezhet-e spiritualitás vallásosság nélkül?
- Aki nem vallásos, annak semmi sem szent?
- Imádkozhat-e az agnosztikus?
- Az emberi szenvedés kizárja Isten létezését?
- Az erőszak a vallás lényegi jellemzője?
- Mit jelent fundamentalistának lenni?
- Vallás-e a konfucianizmus?
- Mi a buddhista megvilágosodás lényege?
- Isteni lényegű-e a természet?
- Mit is mond szó szerint a szentírás?
- Létezik-e egyetemes spiritualitás?
- Lehetünk-e jók Isten nélkül is?
- Az idők végezetében élünk?
- Van-e élet a halál után?
Mark Vernon író és egykori pap, aki az ókori filozófusok nagy kérdésére - hogyan éljünk? - keresi a választ. Könyvei számos témát érintenek a barátságtól a hitig, és a jóléttől az értelemig. Rendszeresen publikál a The Guardianben, a The Times irodalomi mellékletében, és jelenik meg a BBC-n.
A Könyvjelző magazin 2013. márciusi számában megjelent cikk: Vallás és szellem a Facebook-korban
Vypredané
12,79 €
13,46 €