Hľadanie: Kouzelní jednorožci CZ
zobraziť:
Fehérlófia
Ebben a kötetben a 100. életévébe lépett néprajzkutató, Keszi Kovács László 1927-ban lejegyzett gyűjtését, a Fehérlófia meséjét és annak néhány keleti rokon szövegét adja közre az Európai Folklór Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete és a L’Harmattan Kiadó.A hazai néprajztudomány doyen-je először éppen nyolc évtizeddel ezelőtt jegyezte le a mese első felét, még tizenkét éves iskolásként egy öreg pásztortól, majd később egy vak mesemondótól a második felét. Végül éppen fél évszázada összeolvasztotta a két részt, hogy egy teljesebb variánst hagyományozzon az utókorra. A kötet tematikája rámutat a távoli, a keleti párhuzamok lehetőségére, a meséket követő tanulmányok pedig e mesetípus elterjedésének és az egyes motívumok jelentésének kérdését érintve, a kutatás számára is továbbgondolható problémákat vetnek fel.A szövegek után magyarázó jegyzetanyag segíti az idegen kultúrában való eligazodást, a laikus olvasó, pedig élvezheti a távol-keleti és a magyar elbeszélés közeli rokonságát, a motívumok hasonlóságát, és Nagy András sajátos stílusú szép grafikáit. A Fehérlófia tanulságos mesekönyvként nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek ajánlott.
Vypredané
6,65 €
7,00 €
A kísérletezés varázslatos világa
A lelkesedés az egyik legalapvetőbb tényezője annak, hogy egy gyermek az iskolában érdeklődéssel figyelje, és könnyebben megérthesse az új természettudományos ismereteket. Ez a könyv ennek tudatában készült elsősorban olyan 9-15 év közötti gyerekek részére, akik szeretnek kísérletezni, szívesen öntenek össze mindenféle anyagokat, hogy lássák, történik-e bármilyen változás. A könyv 100 olyan otthon elvégezhető feladatot tartalmaz, mellyel jobban megismerhetik a gyermekek a fizikai, kémiai és biológiai összefüggéseket. Az egyes feladatokhoz egyszerű, a háztartásokban megtalálható eszközökre, alapanyagokra lesz szükség. A könyvben szereplő kísérletek nem veszélyesek, de bizonyos lépéseknél biztonságosabb, ha van felnőtt a közelben, aki a kísérletező segítségére tud sietni. A kísérletezésről mindez nem mondható el általánosságban. A legveszélytelenebbnek tűnő anyag is lehet veszélyes, minden attól függ, milyen körülmények között és milyen mennyiségben alkalmazzuk őket. Éppen ezért úgy kell kezelni a könyvben felsorolt alapanyagokat, mintha azok valóban veszélyesek lennének. Minden kísérletet végig kell olvasni, mielőtt hozzáfognánk! Bizonyos lépéseknél szerepel, hogy felnőtt segítségét kell kérni, hogy a feladat biztonságban kivitelezhető legyen. A könyvben található kísérletek három csoportba vannak osztva nehézségi szintjük alapján. Hogy melyik feladat, melyik csoportba tartozik, könnyen megállapítható a kísérlet címének színe alapján. A könnyű feladatok zöld, a közepesek kék, a nehezek piros színnel jelennek meg.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Virágok, kertek, mezők pasztellel
Harsányi Zsuzsanna grafikus festőművész 1962-ben született Kecskeméten, az óta is ott él. A pasztellkréta szerelmese. Mióta rátalált, teljesen elvarázsolta. Így vall róla: "a pasztell finomsága, szívet melengető színhatása az, amellyel leginkább közvetíteni tudom érzéseimet. Munkáimban a nőiességet, líraiságot, harmóniát, humánumot szeretném átadni."
A könyvben részletesen beavat bennünket a pasztellfestészet titkaiba, az anyagok és eszközök ismertetésétől kezdve, a színelméleten át egészen a kész mű paszpartuzásáig. Néhány kép születését lépésről lépésre nyomon követhetjük, így akár az alapok elsajátításával mi is bátran hozzáfoghatunk a festéshez.
A kiadvány tartalma:
- Rövid történeti áttekintés
- A növényábrázolás története
- A pasztelltechnika története
- Anyagok és eszközök
- A porpasztell
- A pasztellpapír
- A fixatív - Paszpartuk, keretek
- A paszpartukarton
- A hátlapkarton
- Az üveglap
- A keret
- Festéselmélet
- A szín fizikája
- A színekről röviden
- Téma és kompozíció
- A fény-árnyék
- A műteremben
- A fényképről festés előnyei és buktatói
- Festés modell után belső térben
- Festés a szabadban
- Közeli témák
- Virágok a kertben, parkban, vízparton
- Virágok az épített környezetben
- Virágok és az ember
- Rétek, mezők, vízpartok
- Lépésről lépésre - Anita
- Lépésről lépésre - Árvácskák
- Lépésről lépésre - Tündérrózsa
- Lépésről lépésre - Május
- Lépésről lépésre - Titok
- Lépésről lépésre - Szieszta
- Lépésről lépésre - Teraszom
Vypredané
8,46 €
8,91 €
A látnok
Massachusetts, 1842. A tizenöt éves Polly elkeseredésében felgyújtja farmjukat, ezzel megöli erőszakos és gonosz lelkű apját. Az apa nyughatatlan szellemétől űzve a közeli séker közösségnél talál bűvóhelyet magának és agyonkínzott kisöccsének, Bennek. Egy napon aztán a vallási csoport kikiáltja Pollyt "látnok"-nak, ami nagy megtiszteltetés, ám komoly kockázatot is rejt magában: e rang ugyanis magában hordozza a gyónás és bűnvallás kötelezettségét. A titkok felfedésének kényszere rettegéssel tölti el Pollyt. Bár egy fiatal séker nővér elszántan védelmezi, a lányt több oldalról is veszély fenyegeti - és bizony jócskán akad rejtegetnivalója a hívek előtt.
A felkavaró történet magával ragadó és okos elemzését adja a jó és a rossz természetének, a bűn és a bűnhődés örök harcának. Miközben egy megrázó bűneset lelki hátterét boncolja, bemutatja az egyik legtitokzatosabb amerikai vallási csoportot, a sékerek zárt világát. A szerző nemcsak hogy gyönyörűen ír, de regényének feszült és misztikus atmoszférája, a rejtélyek hálója teljesen körbefonja az olvasót. Szinte érezzük lábunk alatt a sékerek eksztatikus táncának dobogását vagy a szigorú ráncokba kényszerített hosszú szoknyák suhogását. Nem véletlenül ez a regény napjaink egyik legnagyobb amerikai könyvsikere.
Vypredané
12,10 €
12,74 €
Te vagy nekem a levegő
A tengerparti kisvárosban, Sea Breeze-ben Sadie felfedezi, hogy a szenvedélynek semmi sem állhat az útjába. Felkavaró olvasmány a bestsellereiről híres Abbi Glinestól.
Sadie White a nyári szünetben a tengerparton dolgozik, de nem holmi strandőrként. Mivel a mamája terhes, és nem hajlandó dolgozni, ezért helyette Sadie lesz az egyik közeli szigeten nyaraló gazdag család házvezetőnője.
Amikor a család megérkezik a nyári vakációra, Sadie döbbenten látja, hogy a tulajdonos nem más, mint Jax Stone, a világ egyik legismertebb ifjú rockere. Ha Sadie egy mindennapi lány lenne - ha nem azzal telne az élete, hogy gondját viseli az anyjának, és rendben tartja az otthonukat -, akkor talán feldobná, hogy egy rocksztárnak dolgozhat. De nem ez a helyzet.
Sadie-t nem izgatja a hírnév, ám Jax mégis vonzódik hozzá. A lány lenyűgözi, de a fiú küzd a vonzalom ellen. Jax világában a kapcsolatok nem működnek, és minél jobban kívánja Sadie-t, annál erősebb a meggyőződése, hogy a lány többet érdemelne. A nyár végére Jax rájön, Sadie nélkül lélegezni sem képes.
Vajon a szerelem legyőzi a két világ közt tátongó szakadékot?
Köztes idő
"Élünk és szeretünk. Lehetőséget kapunk arra, hogy ajtókat nyissunk ki vagy csukjunk be. Ez minden, amink van, és ez elég is."
Eleanor Murray soha nem felejti el Edisto Islanden töltött gyermekkorát, amikor édesapja még élt, és osztozott vele zene iránti szenvedélyében. Mostanra azonban minden boldog emléket elhalványít a bűntudat. Eleanor magát okolja, amiért nővére tolószékbe kényszerült, és mintha ez még nem lenne elég: szerelmes nővére férjébe is.
Hogy a családot anyagilag segítse, Eleanor nappal egy charlestoni befektetési cégnél dolgozik, esténként pedig a zenélésbe menekül, és a közeli bárban zongorázik. Egészen addig, amíg a főnöke új lehetőséget nem kínál neki: idősödő nagynénjét, Helenát kellene gondoznia Edisto Islanden. Eleanor tehát lehetőséget kap, hogy visszatérjen oda, ahol élete legboldogabb időszakát töltötte, és osztozzon a zene iránti szeretetben a gyászoló Helenával, aki nemrégiben, rejtélyes körülmények között veszítette el húgát.
Helena és a nővére a háború sújtotta Magyarországról menekült el 1944-ben, és a békés szigeten leltek menedéket. Ahogy az idős asszony és Eleanor összebarátkozik, mind több titokra derül fény a régmúltból, s ez mindkettejüknek segíthet abban, hogy végre szembe tudjanak nézni a fájó emlékekkel, s lezárják, amit le kell zárni...
Vypredané
12,55 €
13,21 €
Vízkultúra
"A vízkultúra vagy idegen kifejezéssel hidrokultúra egyáltalán nem új felfedezés, mégis, sok növénykedvelő előtt a növények talaj nélküli nevelése teljesen ismeretlen. Aki először találkozik vele, és kedvet kap a vízkultúra művelésére, egyszerre seregnyi kérdéssel találja magát szemben: hogyan kell öntözni?
A vízkultúrában nevelt növények kevesebb fényt igényelnek, mint a talajban tartott társaik? Milyen tápoldatot igényelnek a vízkultúrás növények? Ahhoz, hogy a vízkultúrával való első találkozásból tartós barátság fejlődjön ki, bizonyos alapvető szakmai ismeretekre feltétlenül szükség van.
Ennek a könyvnek egyik célja ezen ismeretek rövid és érthető összefoglalása, hogy a vízkultúrás munkánk eredményes legyen. A kezdők hasznos útmutatást találnak a növények megfelelő elhelyezéséhez - ami egyik feltétele a növények szép fejlődésének.
A vízkultúrás termesztés 'öreg rókái' számára is adódhatnak olyan kérdések, amelyekre a válasz nem is olyan egyszerű. Pl. Mi az a fehér lerakódás az agyaggranulátum felszínén? Mely növényeket nem szabad levélfényesítő spray-vel kezelni? Milyen tápsót kell használnunk lágy víz esetén? Sok hasonló kérdés nem a vízkultúra megvásárlása vagy berendezése idején, hanem csak jóval később merül fel, a növény helyének kiválasztásakor vagy gondozásakor. Ilyen esetben jelent segítséget egy kézikönyv, amelyből választ kapunk kérdéseinkre. (...)" Renate Müller
Vypredané
12,65 €
13,32 €
Törékeny igazság
2008-ban Nagy Britannia gyarmatainak ékkövén, Gibraltáron, Vadvilág fedőnéven titkos, terrorista-ellenes akciót szerveznek, amelynek célja elfogni és elrabolni egy rendkívül veszélyes dzsihádista fegyverkereskedőt. Az akció értelmi szerzője egy ambiciózus külügyminisztériumi államtitkár és egy közeli barátja, aki az amerikai szélsőjobb sorait erősíti, egykoron a CIA-nak dolgozott és most történetesen honvédelmi alvállalkozó. A művelet annyira titkos, hogy még az államtitkár személyi titkára, Toby Bell sem tudhat róla. Toby azonban veszedelmes összeesküvést sejt, de amint megpróbálja megakadályozni, azonnali hatállyal külföldre helyezik át.
Három évvel később a Különleges Erők egy tagja üzenetet küld a síron túlról, és hirtelen törékennyé válik az igazság: a Vadvilág művelet valóban olyan sikeres volt, mint mondták, vagy nem más, mint egy könyörtelenül elhallgatott emberi tragédia? Az egykori személyi titkárt ekkor egy nyugalmazott diplomata, Sir Christopher Probyn hívja el magához düledező cornwalli otthonába, ami után Tobynak választania kell a külügy iránti hűsége és a lelkiismerete között, miközben egyre jobban gyötri a kérdés: ha a gonosz győzelméhez nem kell más, mint a jó emberek tétlensége, akkor hogyan hallgathat tovább?
Vypredané
11,62 €
12,23 €
It´s So Easy... És más hazugságok
A Guns N Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra. Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t - részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben - az autójában lakva -, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte. Az Its So Easy és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában. A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait. Mellébeszélés nélkül a rocknroll igazi pokláról és mennyországáról - David Fricke, Rolling Stone magazin
Vypredané
15,25 €
16,05 €
dostupné aj ako:
Csudajó Csudajó trilógia 1.
Két tényt mindenki tud Alexander Ridgelyről. Az egyik, hogy ő Ashbourne hercege. A másik, hogy a házasság nem szerepel a közeli tervei között...
Ez egészen addig igaz, míg egy vörös hajú amerikai lány a kocsija elé nem veti magát, hogy megmentse a herceg fiatal unokaöccsét. A lány olyan, amilyennek Alex sosem gondolt volna hölgyet... Okos és humoros, fegyelmezett és bátor. De szolgáló. Nem illik egy rangos arisztokratához... Kivéve, ha a hölgy nem az, aminek látszik...
Az amerikai örökösnő, Emma Dunster körül tolongnak az angol urak, de ez nem jelenti azt, hogy szándékában állna bármelyikükhöz hozzámenni feleségül; akkor sem, ha beleegyezett, hogy részt vesz a londoni társasági szezon eseményein.
Amikor titokban, konyhalányruhában kiosont unokanővére londoni házából, csak egy kicsit még élvezni szerette volna az ismeretlenséget a debütálása előtt. Nem gondolta volna, hogy egy veszélyesen jóképű herceg karjában találja magát... és hogy ez a herceg meglehetősen zaklatott lesz, amikor kiderül Emma valódi kiléte.
Ám úgy tűnik, az igaz szerelem akkor borul virágba, amikor az ember arra a legkevésbé számít, és a szenvedély a legmakacsabb szíveket is képes megolvasztani.
Vypredané
7,02 €
7,39 €
dostupné aj ako:
Mária-fegyver
Minden városnak vannak titkai. Olyanok azonban, mint Győrnek aligha! A felszín alatt harcok dúlnak. Csak az összefogás segíthet.
A magyar katonai titkosszolgálat, a Vatikán, az MI6 is elküldi dörzsölt ügynökeit a négy folyó találkozásához, hogy megszerezzék a titokzatos Mária-fegyvert. Csatlakozik hozzájuk a minden lében kanál újságíró. Küldetésük sikerét már az első pillanatban gyilkosságok, gátlástalan hazugságok nehezítik. A város alatti titkos labirintusban, a közeli Pannonhalmán is folyik a hajsza. Kiderül, a titkosszolgálatokat azért foglalkoztatja a fegyver megszerzése, mert attól tartanak, rossz kezekbe kerül. A Sötétség Lovagjai, akik már évszázadok óta készülnek arra, hogy lángba borítsák a Földet. Az ellenük folytatott harchoz segítőkre van szükség.
Kiderül, kik tartoznak Győrben a Titkos Fény Szövetséghez.
Az idővel is versenyt futnak az ügynökök, hiszen a NATO bombázó csak arra vár, gyilkos terhét mikor dobhatja a városra? Hajsza időn és téren át! Ki és miért hozta létre a Mária-fegyvert? A titkok megfejtésében nagy szerep jut az egyetemnek és kutatóinak, a volt és regnáló polgármesternek, a város püspökének, továbbá Pannonhalma főapátjának is.
A Mária-fegyver megtalálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Győr továbbra is élhető legyen!
Vypredané
12,75 €
13,42 €
4% Univerzum
Az utóbbi évtizedekben egy maroknyi tudós egymással versengve munkálkodott azon, hogy megmagyarázza azt a nyugtalanító tényt, hogy világegyetemünknek csak 4%-át teszi ki az az anyag, amiből a kedves olvasó, jómagam, a könyveink, a holdak, a bolygók, a csillagok és a galaxisok felépülnek. A többi, a világegyetem túlnyomó többsége teljesen ismeretlen.
A kozmoszról alkotott képünk alapjaiban hibás, a kopernikuszi fordulat csak a kezdet volt: nemcsak Földünk, hanem általában véve az anyag is csupán jelentéktelen része a világnak.
Richard Panek bemutatja, hogyan jutottak erre a tudományos világképet megrengető következtetésre a tudósok. Lépésről lépésre végigköveti a "sötét anyag" és a még ennél is bizarrabb "sötét energia" utáni nyomozás történetét. Elénk tárja a csillagászok és a részecskefizikusok kutatómunkájának legapróbb, titkos részleteit, szakmai és emberi aspektusait. A több száz személyes interjú - nem kisebb nevekkel, mint Saul Perlmutter a Berkeley Egyetemről, Adam Riess a Johns Hopkins Egyetemről és Vera Rubin a Carnegie Intézet Földmágnesség Osztályáról - alapján megírt könyv közeli képet ad a kiélezett versengésről és a gyümölcsöző együttműködésről, azokról a zsákutcákról és "Heuréka!"-pillanatokról, amelyek végigkísérték a kutatómunkát, és amelyek eredményeképpen újraírták a tudományt.
Vypredané
13,70 €
14,42 €
Szeretet és tisztelet a családban
A legújabb pszichológiai kutatások pontosan azt támasztják alá, amit a Biblia már ősidők óta tanít: a gyerekeknek szükségük van arra a szeretetre, ami Isten parancsa a szülők számára (Tituszhoz írt levél 2.4), a szülők pedig arra a tiszteletre vágynak, amely a Szentírás szerint jár nekik gyermekük részéről (Mózes második könyve 20.12).
A Szeretet és tisztelet a családban című könyv gyakorlati tanácsokat nyújt arra vonatkozóan, hogyan szakíthatjuk meg az őrület körét a családi konfliktusokban és hogyan vehetjük fel azt az egészséges ritmust, amivel feltöltődhetünk és bejuthatunk az áldásba. E könyv célja, hogy a családtagok között egészséges kapcsolatok alakulhassanak ki a nevelés témájával foglalkozó bibliai alapelvek mentén.
Dr. Eggerichs őszintén elmondja, milyen tapasztalatokra tettek szert feleségével három gyermekük nevelése során, valamint bölcs tanácsokkal látja el az olvasókat azzal kapcsolatban, hogyan lehetséges a különféle családi élethelyzetekben fellépni és azokat sikerrel kezelni. A könyv szemnyitogató módon tárja fel a gyermeknevelés bibliai alapelveit, amelyek úgy képesek működtetni a családot, ahogyan azt Isten eleve eltervezte.
A könyvből megtudhatjuk, hogy:
- a szeretet és a tisztelet alapvető szükségek egy családban,
- az őrület köre megállítható,
- mi az a hat bibliai módszer, amivel ösztönözni tudjuk gyermekeinket,
- hogyan fegyelmezzük az engedetlenséget és nézzük el a gyerekességet,
- hogyan legyünk mi magunk is érettek, hiszen a gyermeknevelés kizárólag felnőtteknek való feladat,
- hogyan dolgozzunk együtt csapatmunkában házastársunkkal a gyermekek nemét figyelembe véve,
- hogyan válhatunk Isten szemében a gyermekeiket szerető szülőkké, függetlenül azok reakciójától.
Vypredané
12,52 €
13,18 €
dostupné aj ako:
Lány a hegyen
1979 nyara. Rachel és húga, Patty előtt ott az egész vakáció, a forró, száraz kaliforniai nyár. A tizenegy éves Patty nyakigláb kiskamasz, aki imád kosárlabdázni, és bármit megtenne a nővéréért. Rachel szenvedélye az írás: ezernyi történetet talál ki, és meg van győződve arról, hogy olvasni tud mások gondolataiban. A két testvér a közeli erdőket járja, s lemezborítók nézegetésével meg a szomszédok életéről szőtt fantáziákkal üti agyon az időt. Kedvenc helyük a házuk mögött emelkedő hegyoldal; nem is sejtik, hogy milyen veszélyes helyen játszanak.
Amikor aztán egymás után több fiatal nő is gyilkosság áldozata lesz a környéken, a lányok apjára, a jóképű nyomozóra vár a feladat, hogy elfogja a gyilkost, akit a helybeliek Alkonyi Fojtogatóként emlegetnek. A feladat azonban kifog a detektíven; múlnak a hónapok, újabb fiatal nők válnak áldozattá. Rachel minden addiginál veszélyesebb játékba kezd: önmagát használja csaléteknek, hogy segítsen apjának, és lépre csalja a gyilkost.
A Lány a hegyen megírását valós események ihlették. Az 1970-es évek végén a kaliforniai Marin megye lakosságát valóban rettegésben tartotta egy sorozatgyilkos, Maynard műve mégis több egyszerű thrillernél: lélegzetelállítóan izgalmas és egyben megrendítő regény a családi kötelékekről és a legmélyebb érzésekről.
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Összetört idill 1.
Az árván maradt Zack Benedictet tizennyolc éves korában a nagyanyja elüldözi a jómódú családi házból. Ettől kezdve egyedül kell érvényesülnie, és ez látszólag könnyedén megy neki: egy filmstúdióban köt ki mint díszletmunkás, hamarosan azonban már ünnepelt filmcsillagként tűnik fel a mozivásznon. Vagyonát nem csak színészként, hanem ügyes befektetőként is növeli, és hamarosan az amerikai filmipar egyik legszebb színésznője a felesége. Élete csupa pompa, ünneplés, ám mindez egy csapásra véget ér, amikor felesége egy pisztolylövés következtében holtan esik össze egy forgatáson, és a gyilkosságra, úgy tűnik, egyedül Zacknek van indoka...
Julie Smith élete sokkal nehezebb körülmények közül indul: vér szerinti szülei elhagyták, és ettől kezdve sorsa bővelkedik a hányattatásokban: az örökbe fogadó családok sora és a nevelőintézetek is különlegesen problémás gyerekként kezelik. Tizenegy éves, amikor egy lehetőséget kap az élettől: szerető családba, megértő nevelőszülők védőszárnyai alá kerül. Julie gyönyörű, határozott és együtt érző nővé válik, aki egy nap éppen karitatív célú útra indul, egyedül vezetve autóját, amikor egy különös fickóba botlik, aki nem más, mint Zack Benedict, aki épp akkor szökött meg a közeli börtönből, ahol negyvenöt éves büntetését tölti...
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Ľadová sezóna 2 DVD
Režie: Tim Maltby
Lední medvědi vynikají silou a obratností a žijí samotářským životem. Hrozivou bílou šelmou se medvěd Norm stal asi jen omylem. Má totiž rád společnost, legraci a kámoše, zatímco v tom, jak být dravým, děsivým a nebezpečným vládcem promrzlých planin docela pokulhává. Je to dobrák od kosti, ale ať chce nebo nechce, Norm prostě je lední medvěd, žije na severním pólu a musí se stát vůdcem. Aby získal aspoň trochu potřebného respektu, tak se se svým medvědím synem a osvědčenou skupinou potrhlých nezničitelných lumíků vydává do města, které nikdy nespí. Do New Yorku. Tady si podle plánu užije chvíle slávy a obdrží slavnostní klíč k městu. Ale kam šlápne, tam rostou průšvihy a zmatky. Nechtěně se zaplete do bankovní loupeže, vyvolá obrovskou policejní honičku a nakonec jsou všichni rádi, že město, kam přijel, po jeho odjezdu ještě stojí. Ten hlavní úkol krále severu čeká Norma až zpátky doma. Chamtivá korporace začala těžit led jeho domova a Norm se odhodlá k bláznivému kroku. O osudu jejich cenného ledu, na kterém všichni žijí, rozhodne jedno velkolepé hokejové utkání. Sob do brány, lumíci do obrany, tuleňové na křídla a medvěd do útoku. Zvířata severu dávají dohromady báječné hokejové družstvo a začínají trénovat na zápas s dosud neporaženými šampiony.
Délka: 90 min
Zvuk: SK/CZ/EN
Titulky: SK/CZ/EN
Vypredané
7,59 €
7,99 €
A végzet folyója
Egy újabb lebilincselő alkotás a történelmi regények nagymesterétől.
Egy angolszász sírdomb, melyet ősi átok véd.
Egy tiltott szerelem rémregénybe illő tragédiája.
Az eredendő gonosz, mely minden nappal egyre erősebb lesz...
Zoë és Ken - menekülve a nagyváros zajától és forgatagától - a suffolki Deben folyó partján kezd új életet egy kényelmes családi házzá alakított egykori pajtában, melynek alapjait még az angolszász időkben vetették meg. A ház falai közt azonban évszázados titkok kísértenek.
A fiatalok a külvilág szemében tökéletes párnak tűnnek, ám valójában minden nappal távolabb kerülnek egymástól. Ráadásul Zoë furcsa jelenlétet érez otthonában, miközben a folyón gomolygó ködből kísérteties alakok rajzolódnak ki, amelyekről egyre nehezebb nem tudomást venni.
Ha mindez nem lenne elég, a közeli földek mélyéről emberi csontok kerülnek elő, és azonnal találgatás kezdődik: vajon kapcsolódnak ahhoz a viktoriánus kori szerelmi tragédiához, amelyről a helyiek még ma is suttogva beszélnek? Mi lehet a titka annak az ősi sírhalomnak, mely évszázadokon át érintetlenül áll? Milyen pusztító erők szabadulhattak fel, amikor megbolygatták?
A folyó kész felfedni sötét titkát...
Barbara Erskine a történelmi fantáziaregény egyik legjelentősebb mai művelője. Könyveiben saját korunkat a kelta idők Britanniájának eseményeivel szövi egybe, sajátos átmenetet alkotva a történelmi regény és a fikció között. Kötetei világszerte az eladási listák élén szerepelnek.
dostupné aj ako:
Varázslatos rajzok
A "Varázslatos rajzok" lépésről lépésre szóló utasításaival és könnyen követhető útmutatásaival fejleszti a kezdő művészek rajzkészségét és magabiztosságát, miközben szilárd alapokat nyújt nekik. A könyv értékes tudnivalókat kínál, hogy milyen anyagokat használjunk, milyen technikákban szerezzünk jártasságot, milyen készségeket gyakoroljunk, és rengeteg hasznos tanácsot ad a rajzolással kapcsolatban.
- Tündérek
Léteznek-e tündérek? A Varázslatos rajzok című könyvben igen! A levéltündérektől és a koboldoktól kezdve a törpékig és erdei nimfákig tanuljuk meg mind megrajzolni őket!
- Mesék hercegnői
Ki a kedvenc mesebeli hercegnőd? Illusztráljuk a klasszikus történeteket összes szereplőjükkel, a mesebeli hercegtől kezdve a gonosz mostoháig!
- Állatkölykök
Ki tud ellenállni a bájos, ölelnivaló, aranyos állatkölyköknek? Hozzuk létre saját bölcsődénket kedvenc kölykeinkkel, az oroszlánkölyöktől a kisbárányig!
- Az óceán rejtelmei
Mélytengeri búvárkodás? Nem, mélytengeri rajzolgatás! Rajzoljunk korallzátonyt, halat, teknőst, tengeri csillagot, tengeri csikót és még megannyi mást!
- Utazás a divat világában
Minden nagyszerű modell egyszerű vázlattal kezdődik, úgyhogy miért is ne kezdenénk el kialakítani saját kollekciónkat most azonnal? Alkossuk meg újra a régebbi korok legjobb irányzatait és ruháit!
- Fantázialények
Rajzoljunk elbűvölő világot, amely tele van sellőkkel, sárkányokkal, egyszarvúkkal, dzsinnekkel és egyéb mágikus, misztikus lényekkel, amelyeket csak el tudunk képzelni.
- A kertben
A kert tele van érdekes rajzolnivalóval. Tanuljuk meg, hogyan kell lerajzolni a kertünkben - és a világ kertjeiben - élő állatokat, madarakat és rovarokat!
- Lovak
A nemes és erős lovak évszázadok óta az ember társai. Tanuljuk meg lerajzolni e csodálatos állatok sokféle szerepet játszó különböző fajtáit!
Vypredané
13,52 €
14,23 €
Sötét boszorkány
Iona Sheehan Amerikában született, de sohasem érezte otthon magát abban az országban, és a szüleivel sem tudott jó kapcsolatot kialakítani. Mindig arra vágyott, hogy szeressék és elfogadják, de mintha rossz helyen kereste volna a boldogságot. Aztán a nagymamájától megtudja, hol teljesedhetne ki az élete. Írországban, egészen pontosan Mayo megyében, a zöld erdők, dús mezők és csillogó tavak vidékén. Mert onnan származik, és nem hétköznapi örökség várja azon a helyen. Ő az egyik Sötét boszorkány a három közül, akiknek a varázsereje nemzedékről nemzedékre öröklődik. A három Sötét boszorkánynak egy időben, egy helyen kell lennie, hogy leszámolhasson ősi ellenségével, a gonosz Cabhan varázslóval. Az első Sötét boszorkány leszármazottai már évszázadok óta készülnek, várakoznak, átadva egymásnak a mesterséget és a tudást. Úgy tűnik, most elérkezett az idő.
Iona mindent hátrahagyva elhagyja Amerikát, és Írországba utazik, hogy találkozzon az unokatestvéreivel, a másik két Sötét Boszorkánnyal. Végre igazi család veszi körül, és úgy érzi, hazatért.
Nemsokára sor kerül Cabhan első támadására, és Ionát ez is meggyőzi arról, hogy jól döntött, helyes úton jár.
Munkát vállal a közeli lovardában, és megismerkedik Boyle McGrath-szal, a lovarda egyik tulajdonosával, aki megtestesíti mindazt, amit Iona vonzónak tart egy férfiban.
Iona számára elkezdődik egy új élet, tele varázslattal, sötét mágiával, a szerelem tiszta örömével, barátsággal, csalódással, fájdalommal és küzdelemmel.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
dostupné aj ako: