Hľadanie: Le château de Pictordu
zobraziť:
A korona lovagjai 1: A becstelen
Alexander James Wycomb, Westfield hercege, öt év után tér vissza Londonba a napóleoni háborúkból, hogy a régensherceg szolgálatába álljon. Azonban már az első bevetésén egy nem várt látogatóba botlik. Küldetését az a kisasszony zavarja meg, akit bevonulása óta a szívében őriz. A feltörő emlékek magukkal ragadják, és nem tudja megállni, hogy ne csókolja meg a hölgyet. Csakhogy a múltja nem hagyja Alexandernek, hogy boldog legyen.
Lady Isabel Craven, Redcliff gróf idősebbik húga, mindig is kíváncsi természetű volt. Ezért is botlott egy álarcos férfiba ott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Egyiküknek sem. De az idegen felbosszantja, majd lesz olyan arcátlan, hogy meg is csókolja, ezzel belopva magát a lány szívébe. Oda, amit már régen Westfield hercegének adott.
Vajon Isabel meg tudná bocsátani a herceg bűneit és teljesen átadni magát neki, vagy az álarcos még felkavarhatja az érzéseit? És Alexander képes lesz-e véghezvinni a küldetését, valamint legyőzni a démonait, hogy végre boldog lehessen a lánnyal?
Na sklade 2Ks
12,87 €
13,55 €
Grill, burger, barbecue - A BBQ világbajnok receptjei
A barbecue többé már itthon sem egy füstaromával ízesített szósz képét idézi elénk. A barbecue egy speciális sütési eljárás, mely utánozhatatlan, valódi füst ízt ad az így készült húsoknak és köreteknek. Grill, burger, barbecue című könyvében Jord Althuizen BBQ-világbajnok beavat az amerikai stílusú barbecue-zás minden titkába. Rengeteg hasznos tipp tűzről, hőmérsékletről, sütési módokról és minden fortélyról, ami csak a lassú tűz mesterét teszi. Burgerek, szárnyak, grillezett cőte de boeuf, pulled pork szendvics, a versenysláger brisket, nyárson sült malac és az autentikus, hihetetlen összetevőkből álló szószok és kísérő saláták receptjei - függők lettünk, még, még, még!
Szakácskönyvrajongóként, vendéglátóként, és a bbq/grill műfajra specializálódott szakácsként mindig kíváncsian várom a legújabb megjelenéseket. A témához kapcsolódó külföldi szakirodalom nagyon gazdag, de egy kezemen meg tudnám számolni a magyar nyelvű kiadásokat. Ezt a hiányt pótolja ez a szórakoztató és szakmailag is mértékadó, gyönyörűen kivitelezett kötet. Jó szórakozást és jó étvágyat kívánok hozzá!
Serényi Zsolt, BpBARbq
A BBQ tudománya három módon sajátítható el: sütéssel, olvasással vagy tanfolyamon való részvétellel. Ez a könyv mindezt egyesíti: receptjei azonnal alkalmazhatók, rendkívül olvasmányos, egyben olyan gyakorlatias, akár egy BBQ-kurzus. Friss és korszerű kiadvány, amely segítheti a hazai barbecue-rajongókat az alapok megerősítésében és látókörük szélesítésében.
Adorjányi Máriusz, Nyárspolgár BBQ
Hamis biztonság
Hogyan lesz az áldozatból bűnös? Jack Swyteck egy olyan nőt véd, akit a szexuális zaklatójának megölésével vádolnak. A miami ügyvédnek ki kell hámoznia az igazságot a bosszú és a hazugság kusza hálójából. A The New York Times bestsellerkrimi-írója, aki maga is a jog szolgálatában áll, ismét egy megtörtént eseményből kiindulva alkotott izgalmas krimit.
Minden a repülőtéren kezdődik, ahol Jack Swyteck a középiskolai barátját, Keith Ingrahamet készül viszontlátni, aki a kislánya műtétje miatt repül Miamiba. A találkozó hirtelen egészen más irányt vesz, amikor a rendőrség a terminálban letartóztatja Keith feleségét, Isabelle Bornellit. A vád szerint összeesküvést szőtt annak a férfinak a megölésére, aki még a főiskola alatt megerőszakolta. Jack azonnal elvállalja Isa képviseletét, de hamar rájön, hogy az igazságszolgáltatáshoz előbb meg kell lelnie az igazságot a hazugságok között - amely feladat nehezebbnek bizonyul, mint azt a tapasztalt ügyvéd először hitte.
Na sklade 1Ks
11,48 €
12,08 €
dostupné aj ako:
Miután boldogok leszünk
Tessa és Hardin kapcsolata eddig minden nehézséggel dacolt, de vajon boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak? Miután boldogok leszünk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt. Tessát és Hardint már elég meglepetés érte. A köztük lévő kötelék erősebb, mint valaha, de az újabb és újabb kihívások alapjaiban rengetik meg a kapcsolatukat, és Hardin áthatolhatatlannak hitt páncélján is rést ütnek.
Na stiahnutie
7,86 €
dostupné aj ako:
Égből lopott szerelem
Amikor Laura Paddington, egy húszéves festőnövendék és Harry Winter, a negyvenes éveiben járó világhírű avantgard művész egy londoni kiállításmegnyitón találkozik, talán a 20. század egyik legnagyobb szerelmi története kezdődik el.
Szülei akarata ellenére Laura követi a harmincas évek Párizsába Harryt, ahol az élet a művészek között folyamatos ünnep, fiesta, a napok folytonos varázslatban telnek. Amikor a párnak mégis elege lesz Párizsból, a provence-i Sainte-Odile-ban vesznek házat, ami a földi Paradicsomot jelenti számukra, s ahol fantázia és valóság állandóan keveredik egymással. Itt kezdenek neki közös alkotásuknak, az Égi zsákmánynak, szerelmük krónikájának.
De rossz idők járnak Európára, s a szerelmesek elszakadnak egymástól...
Nem tudni, mi az erősebb: a valóság vagy az álomvilág, a barbárság vagy a szerelem.
Na sklade 2Ks
14,58 €
15,35 €
Féerie pro jindy II.
Druhý svazek Célinovy Féerie pro jindy je zdánlivě bez děje, jak se domnívali Célinovi kritici. Popisuje spojenecké bombardování Paříže v noci z 21. na 22. dubna 1944. Záhubu pozoruje Céline ze svého domu v Girardonově ulici na Montmartru (v knize jako Gaveneauova avenue). Při líčení klade důraz na to, že je kronikář, ba ještě méně, zde říká, že je zapisovatel: registruje události, jak je viděl v časovém sledu. Pozoruje vybuchování Paříže, podobně jako kdysi Plinius Starší pozoroval erupce Vesuvu a zánik Pompejí. Ne nadarmo ale, byť letmo, zmiňuje Céline i metodu fantaskopie: ta zmenšuje a zvětšuje promítaný obraz laterny magiky a umocňuje jeho působení. Céline vidí okolní hroucení jako nebe a zemi vzhůru nohama: není to jen představa zkázy, ale i konkrétní perspektiva pilotů letících nad městem. Výjevy, které se zdánlivě opakují, jsou vždy o něco posunuty a tím Céline vytváří fantaskopický děj. Každý z obyvatel domu, kteří se snaží přežít, má svůj drobný příběh, příběhy zde mají i detaily a věci (almara, kredenc, Célinův oblíbený stůl a jeho rukopisy). Kronikář-zapisovatel při tom rozehrává obrovskou orchestrální skladbu, jejímž dirigentem je Julek (Gen Paul, ze závěru prvního svazku) na plošině mlýna Moulin de la Galette naproti Célinovým oknům. A když vše opadne a noc utichá, nad slunným rozbřeskem se objeví mlčící tvář herce Norberta (Robert Le Vigan) ze slavné éry němého filmu. Tento druhý svazek, podle vžitých měřítek nedějový, má tak jedinou hlavní postavu: hudbu Célinova stylu, jeho orchestraci jazyka na mohutném plátně událostí. Féerie pro jindy II je hudbou citoslovcí, repetic a obměn. Slova tu jsou jako stehy v goblénu: slovo jedné barvy si musí barvu podržet ve všech nitích, obměna slova vyžaduje naopak i proměnu odstínu. Opakují a obměňují se věty, tratě slov, dráhy výbuchů: je to sopečné chrlení, rytmované ranami (výbuchy) citoslovcí a láva si razí cestu bez ohledu na vžité představy o správném psaní, literárním gradování či gramatické interpunkci. Rytmus, gradace, interpunkce jsou Célinovou rukou pevně podřízeny úkolu zapisovatele: především přesnost a vážnost v líčení toho, co vidí.
Szia, félelem!
Egy történet arról, hogyan értsük meg és fogadjuk el a félelmeinket. A könyv nem csak a kis olvasók számára íródott, hanem a szülők számára is inspirációul szolgál, segíti azokat felkészíteni a gyermekeik különböző érzelmi igényeire.
Ki az, aki ne szeretne bejutni egy olyan iskolába, ahol megtanítanak arra, hogy hogyan kezeljük félelmünket? Umu a kis rókalány, Félix a csigafiú, Loló és Lili a gyíktestvérek éppen ma töltik első napjukat egy ilyen életiskolában. Az állatkák kíváncsiak és nagyon örülnek, de bensőjükben mindegyikük különböző félelmeket él át. A gyíkocskák félnek a sötéttől, a csigafiút a rémek kísértik, a kisfarkas attól fél, hogy elhagyja az anyukája és a kisrókát túlzottan is az foglalkoztatja, hogy mit gondolnak mások, és hogy fog-e nekik tetszeni. Szerencsére ott van a bölcs tanító néni, aki a tanulóknak segít abban, hogy találkozzanak a félelmeikkel, felismerjék azokat és megértsék, és megmutatja nekik, hogy azok leküzdésével megtaláljuk magunkban azt az erőt, amely ott lakozik a bensőnkben. A tanulók így egy egyedi tapasztalattal gazdagodnak. Hitte volna, hogy erre bármelyikünk képes? A könyvet nem csak a legkisebb olvasóknak szántuk, hasznos ösztönzésül szolgálhat a szülők számára is, akik a leírtakat alkalmazhatják gyermekük igényeihez.
Lacná kniha Sladké zdobenie - Rady a nápady (-25%)
Petra Tóthová je jedna z najznámejších profesionálnych cukrárok na Slovensku. Jej spoluprácu často vyhľadávajú špecializované printové médiá, ktoré sa venujú jedlu a svadbám. Spolupracovala na rôznych projektoch, ako sú reklamné kampane, knihy, učebné texty pre cukrárov a televízne programy.
Pravidelne sa zdokonaľuje vo svojich znalostiach absolvovaním zahraničných kurzov. Certifikát PME aj kurz u Peggy Porschenovej ukončila v Londýne a pokračovala kurzom prípravy čokolády v Peru. Posledné kurzy absolvovala v New Yorku a na najlepšej kuchárskej škole na svete v Le Cordon Bleu London.
Petrinou srdcovou záležitosťou sú luxusné, ručne modelované kvety z cukru, ktoré vyzerajú ako živé, navyše sú sladké, jedlé a trvácne. Ručná práca zaručuje každému kvietku originalitu a hodnotu. Luxusné kvety sú jedinečnou ozdobou svadobných dezertov a z každej torty vyčarujú umelecké dielo.
Petra Tóthová Založila značku Art Cakes a spolu s manželom otvorili vlastnú kaviareň v centre Bratislavy. Pravidelne organizuje cukrárske kurzy pre všetkých priaznivcov cukrárskeho umenia.
www.artcakes.sk
Photos © 2018 by Dušan Křistek
Vypredané
22,43 €
29,90 €
dostupné aj ako:
Hajó a ködben
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük - a családtagok roppant vagyona folytán - egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik. Ezt a históriát híven próbálja követni a Hajó a ködben - műfajára nézve viszont hamisítatlan Závada-regény: Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, megalkuvás, árulás vagy heroikus helytállás közben. S miközben a viták a rokonság közös sorsa körül forognak, annak is tanúi lehetünk, ki miért és hogyan dönt a maga üzleti- és szívügyeiben, távozás és maradás dolgában - vagy akár végső élet-halál-kérdésekben.
Dublin Street
Négy éve az amerikai Jocelyn Butler, hátat fordítva tragikus múltjának, Edinburh-ban kezdett új életet. Joss nem adja át magát a gyásznak, nem néz szembe a démonaival, és senkihez sem akar igazán közel kerülni, de miután beköltözik Dublin Street-i fantasztikus albérletébe, lakótársnőjének jóképű bátyja fenekestül felforgatja féltve őrzött magánéletét.
Braden Carmichael az a fajta ember, aki mindig megszerzi, amit akar. És ő most Jocelynt akarja az ágyába csábítani. Braden, miután megtudja, hogy Joss irtózik a komoly kapcsolatoktól, alkut kínál, amelynek keretében átadhatják magukat a vágyaiknak anélkül, hogy "túlbonyolítanák" a dolgokat. Jocelyn merő kíváncsiságból belemegy az egyezségbe, miközben nem is sejti, hogy a skótot egyetlen cél vezérli: a lelkéig lemezteleníteni a konok lányt...
Csirkék és szerelem
Az életművész, polgári nevén Stanley Featherstonehaugh Ukridge korán felbukkant P. G. Wodehouse életművében, és már akkor úgy viselkedett, mint egy természeti csapás. Hajmeresztő vállalkozásainak sorában a dorsetshire-i csirkefarm kimagasló helyet foglal el, ugyanis a környék kereskedői több mint száz évvel később is elszörnyednek a neve hallatán.
A Révbíró Tamás által fordított, magyar nyelven először megjelenő regényben fontos szerepet kap néhány remek Wodehouse-figura, például egy angol író, egy kék szemű ír leány és apja, a dublini professzor és egy pénzért mindenre kapható csónakos; szerepel továbbá egy rendületlenül higgadt bérenc, annak felesége és kutyája, valamint szerepelni nem szerepel ugyan, de levelet ír egy helybeli leányzó. Bár ne tenné, mert nagy bajt okoz vele...
Na sklade 3Ks
8,04 €
8,46 €
Addig se iszik
„Az élet spontán buli, ahova senkit nem hívtak meg..."
"Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: "Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én." Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze – és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. "Addig se iszik" – válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...)
Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat – és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. "Tessék mosolyogni!" " – Cserna-Szabó András
A hét sváb
1848 tavaszán nagy dolgok történtek Pozsonyban és Pest-Budán. Törvényes forradalom zajlott le, megszületett a magyar polgári nemzet. Lett szabadság, magyar törvény, lett magyar kormány. Vajon mi jutott el mindebből a magyar végekre, az ország déli szélére, ahol magyarok, németek, szerbek, románok éltek egymás mellett? Ki a magyar? – merült föl a kérdés, vagy pontosabban: ki hűséges a magyar hazához, amely polgári szabadságot adott mindenkinek, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül? A lebilincselő történetet olvasva megismerkedünk a szabadságharc legendás hírű színhelyeivel. Herczeg Ferencnek a mesélőkedve kiapadhatatlan: Jókai Mór és Mikszáth Kálmán hagyományait folytatja.
Na stiahnutie
2,79 €
Lina
Vajon egy o¨nmaga´t kereso?, saja´t erko¨lcsi norma´it e´pi´to? fiatal la´ny dac e´s bizalmatlansa´g ko¨zo¨tt vergo?dve, ku¨lo¨nfe´le kalandokat e´s csalo´da´sokat megtapasztalva ke´pes kita´rni a szi´ve´t az igaz szerelemnek?! Minden la´ny to¨rte´nete, i´gy Lina´e´ is a fiu´kro´l szo´l. Tizenha´rom e´ves kora´to´l ki´se´ri el a rege´ny, a kamaszkoron a´t, a felno?ttse´g ku¨szo¨be´ig a fe´la´rva kisla´nyt. Lina anyja hala´la uta´n a szigoru´, de a maga´ne´lete´ben Don Juan-i terme´szetu? apja mellett va´lik no?ve´. Fe´lelmek, a´lmok, illatok, csoda´ra va´ro´ hangulatok ko¨zo¨tt e´l, s miko¨zben riadtan figyeli apja kalandjait, botra´nyait, amelyek o?t is ide-oda sodorja´k, rettegve va´rja, hogy o?t is ele´rje a szerelem. MAJSA´NYI KATI humorral a´tszo?tt, e´rzelemben gazdag rege´nye´nek ko¨ze´ppontja´ban egy tiszta, idilli kamaszszerelem fordulatos to¨rte´nete e´s egy fiatal la´ny lelki fejlo?de´se a´ll.
Na stiahnutie
5,04 €
Virágot Algernonnak
A több mint 5 millió példányban eladott bestseller új kiadása. A harminckét éves Charlie Gordon, aki a szellemileg visszamaradt felnőttek iskolájába jár, önként veti alá magát egy veszélyes orvosi kísérletnek. Csak homályosan érti, hogy mi is fog vele történni, de egyvalamiben biztos: okos akar lenni. Úgy véli, ez lesz a kulcs ahhoz, hogy az emberek értékeljék és szeressék. De a kísérlet egész más eredménnyel jár, mint amire számított. Charlie előmeneteli jelentéseiből megismerhetjük a szinte analfabéta, melegszívű ember útját az emberektől elidegenítő zsenialitás elefántcsonttornyáig, majd azon túl is. A Virágot Algernonnak először novellaként jelent meg 1959-ben, később bővítette Keyes regénnyé. Az írás elnyerte mind a Hugo-, mind a Nebula-díjat, és számos filmes és színpadi feldolgozása készült. Megjelenése óta huszonhét nyelvre fordították le, és világszerte több mint ötmillió példányban kelt el. Mindez azt mutatja, hogy Keyes műve az eltelt évtizedek alatt cseppet sem kopott meg, ma is ugyanolyan erőteljes, mint ötven éve, bár némileg más szempontból. Ami a hatvanas években tudományos fantasztikumnak számított, az a 21. század olvasója számára, a génsebészet eredményeinek ismeretében, már sokkal inkább egy kivételes ember szívszorító memoárja, aki megküzdött a saját tudatlanságával, környezete elutasításával és a felnövés félelmével. A pszichológus-író örökérvényű alkotása - Charlie vallomásain keresztül - a toleranciáról, az emberi tartásról és az élni akarásról mesél.
Na stiahnutie
7,82 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Balbec Beach (-50%)
Balbec Beach nem egy hely, és nem egy tánc. Talán csak egy tengeri fuvallat, egy különös fénytörés, egy távoli dallam. De ott van Budapest utcáin, amikor egy sápadt énekesnő az apja után kutat az éjszakában, és ott van Velence tengerpartján is, mikor az érzelmes utazónak választania kell két szerelem között. A berlini metró járataiban, ahol kísérteteket sodor magával az alagútszél, névtelen fennsíkok pszichiátriáin és a Józsefvárosban is, mikor egy huszonéves műfordító egy negyvenéves nővel beszélget a pornográfia természetéről. Vagy a párizsi Ritz különtermében, Marcel Proust és Sigmund Freud sosemvolt találkozásakor.
Dunajcsik Mátyás tizenhárom története ezekbe a pillanatokba viszi magával az olvasót, hogy aztán annak rendje és módja szerint el is veszítse a vágyak és emlékek tükörlabirintusában.
Na sklade 1Ks
5,75 €
11,50 €
dostupné aj ako:
Apák könyve
E regény viharként söpört át Európán. Pompás családtörténet, mely az olvasót minden erőlködés nélkül húzza át három évszázad magyar történelmén. A főszereplők magukkal ragadóak. Vámos írásmódja igazán nagyszerű, hibátlan elegye a személyesnek és az általánosnak. Kate Saunders Annak ellenére, hogy kiemelkedő olvasói siker lett a könyv, nem illik árulkodni a fordulatokról (a cselekménybeliekről)… Persze történeti hitele van csaknem mindennek. De – az én mércém szerint – azért jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva. Tandori Dezső Az ember úgy érzi, mintha Márquez elveszett kisöccse írta volna, akit titokban száműztek Kelet-Európába. Boldogok lehetünk, hogy ez a kiváló szerző és az Apák könyve végre megjelent az USA-ban is. Tama Janowitz 20 éve jelent meg az Apák könyve. Vámos Miklós eddig megjelent könyvei az Athenaeum Kiadónál: töredelmes vallomás (2018) Legközelebb majd sikerül (2018) töredelmes vallomás – Bővített kiadás (2019) Az isten szerelmére (2019) Jánoska és a Farkas (2019) Hetvenkedő (2020) Dunapest (2020)
Marci visszavág
Nem könnyű egy ötödikes fiú élete, ha a titkosszolgálat vigyáz minden lépésére: meg kell változtatnia a külsejét, nem találkozhat a szerelmével, sőt még a kutyáját is átfestik. De nincs mit tenni, hiszen Marci meg az édesapja szörnyű veszélyben vannak. A világ második legjobb ... Folytatás ›› bérgyilkosa eredt a nyomukba: Borisz, a mérgek, álruhák és lőfegyverek nagy szakértője. Szerencsére Marciéknak a titkosszolgálaton kívül más segítségük is akad: egy jó útra tért bérgyilkos, a fiú nagyszülei -akik már elhagyták a földi világot-, valamint Cili, a macskalelkű kutya. Ha valaki ráismer a szereplőkre, az nem a véletlen műve.
A humoros és izgalmas ifjúsági krimi a szerző nagy sikerű regényének, a "Marci örökségé"-nek folytatása.
A(z) Marci visszavág (Könyv) szerzője Nógrádi Gábor.
Na sklade 1Ks
8,73 €
9,19 €
dostupné aj ako:
Az utolsó facér milliárdos
Dollármilliárdok örököse. Mogorva. Társaságkerülő. És az új álpasim...
"Érzelmileg elérhetetlen", mondaná bárki, de ez meg sem közelíti az igazságot arról, milyen is Hayes Rutherford valójában. Rideg. Távolságtartó. Magasabb az elefántcsonttornya, mint a Burdzs Kalifa. És ő az évszázad fogása... legalábbis a bankszámlája alapján.
A feladatom egyszerű: távol kell tartanom mindenkit, aki Hayest megkörnyékezi, vagy kerítőként akar "segíteni" ennek az elszigetelt, zsémbes, filmvilágába temetkezett milliárdosnak azáltal, hogy úgy teszek, mintha én lennék az élete szerelme. Cserébe ő nem teszi tönkre az életemet egy aprócska félreértés miatt.
De minél többször pillantom meg benne az igazi embert, annál inkább hiszem, hogy bár a világaink különböznek, sokkal több közös van bennünk annál, mint amire bármelyikünk számított. A villogó dollárjelek és a fényűzés mögé rejtőző férfi az életem szerelme lehet?
Azonban egy milliárdossal folytatott hamis kapcsolat csak addig móka, amíg ki nem tör a botrány...
Az utolsó facér milliárdos egy kedves, humoros történet egy elfuserált gyantázásról, egy nőről, aki nem áll két lábbal a földön, egy férfiról, aki túlságosan is földhözragadt, és egy aranyos kutyáról, aki véletlenül kerítővé válik - legalábbis tesz róla, hogy az álpár ne találja a ruháit, miután kilép a zuhany alól...