Hľadanie: Swim Bike Run EN
zobraziť:
Notesz
"Pech. Már megint nem ütöttem meg a főnyereményt! Ez is csak velem történhetik meg. Rizspor. Milyen fájdalmas arccal ül az a szép nő ott a kávéház túlsó felén! Madonnaarc kár, hogy olyan erősen be van meszelve. Malter Dolorosa. Tolsztoj olvasása közben. Nem érdemes hazudni. Újságírás. A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg! Pillanatnyi elmezavar. Ismertem egy embert, aki pillanatnyi elmezavarban nem lőtte főbe magát, hanem életben maradt. Fajelmélet. Két ember közt nagyobb különbség van, mint két fajta közt. Igazság. A szélhámost, ha férfi, becsukják, ha nő, ünneplik. Amerikai újságírás. (Minden öt percben új kiadás.) Mr. White leugrott az 526-ik utca 8-as számú házának huszonkilencedik emeletéről. Lapzártakor a hetedik emeletnél tart. Büntetés. Elítéltek nyolc napra kihágás miatt. Még nem ültem le de higgyétek el, nem kellemes egy rovott jövőjű ember élete." (részlet)
Na stiahnutie
0,82 €
Dörmögő Dömötör kalandjai
"Már évtizede jelentek meg Sebők Zsigmond tollából a Mackó úr-történetek, mikor eszébe jutott, hogy hősünknek hangzatosabb névre kellene ,,magyarosítania". Így lett belőle Dörmögő Dömötör. Tudásszomja azonban nem csillapodott, s minthogy kedves időtöltéséhez, az utazáshoz ragaszkodik, kalandjait az akkori Magyarország határain kívülre is elkísérhetjük. S leggyakrabban nem is egyedül utazik: magával viszi Dorkát és Zebulont, a kis rokon bocsokat, vagy az ingyenélő, élősködő Hörpentő sógor akaszkodik a nyakába. Bosszantására fel-felbukkan rossz szelleme, az alattomos Róka Miska is. Néha összeakad magával a szerzővel, a ,,könyves" vagy ,,újságos bácsival", és találkozik kis olvasóival - hiszen a történetek korábban folytatásokban jelentek meg a Pósa Lajos-féle Én Újságom, majd a Benedek Elekkel együtt szerkesztett Jó Pajtás hasábjain. Ilyenkor valóságos ,,interaktív párbeszéd" folyik a gyerekekkel.Ma is jót derülünk, miként boldogul hősünk az akkori technika vívmányaival, az olyan újdonságokkal, mint a telegráf vagy az automobil. Csetlik-botlik, miközben szégyelli felsüléseit, de semmit ki nem hagyna, amit érdemes megismerni, legyen az a mozi, vagy akár a labdarúgás."
Na stiahnutie
2,79 €
A hegyen-völgyön szánkázó diófa
"Jártomban-keltemben ?sok mesét hallottam – mondja el magáról a gyermekeknek az ifjúság körében is népszerű írónő –, volt olyan köztük, amit szinte készen találtam. Kaliforniában, a kővé vált erdőben, a szoborrá vált fák kísértő csendjében, a fák történetét hallani véltem, Dél-Amerikában, az óceán partján a delfineket figyeltem, és közben találtam ki a jó szokásból embermentő delfiek ismeretében a delfinleány történetét. Észak-Amerikában a kisunokám mesélte nekem a vándorló ház anekdótáját. Kelet-Afrikában volt egy jó barátom, fehér hajú néger, a neve Velike. Mennyi mesét mondott! »Mind az én meséim – jelentette ki, aztán hozzátette: –, lehet a tied is.«Kisgyermek koromban erdélyi hazámban nagyanyám talált ki számomra meséket, egy székely asszony mondott csodás történeteket meg egy román hegyi pásztor. Ezeket a történeteket nekem mesélték."Így vált Ignácz Rózsa kötete kép csoportra; a mesék egy részét a világot járva gyűjtötte, másik részét gyermekkorából hozta, valamennyit gyönyörű magyar nyelven, élvezetes stílusban mondja tovább gyermekolvasóinak. A páratlan színességű kötetet Szántó Piroska színes és fekete vonalas művészi illusztrációi díszítik.
Na stiahnutie
2,79 €
Az Önmenedzsment MesterNője
Az önmenedzsment a kőkemény, érzelmeket kizáró üzleti világban ismert fogalom. Én azonban egy olzan világban hiszek - és eszerint is élek -, melyben a legfőbb cél, hogy azt tudd felvállalni, kibontakoztatni és megélni, aki valóban vagy. Belső értékeidet felismerve, hagyományos női értékeidre támaszkodva, céljaidat kitűzve a saját utadon járva teremthesd meg az anyagi-lelki-és szellemi bőséget. Az önmegvalósítás elengedhetetlen eszköze az önmenedzsment készségek sora. Az Önmenedzsment MesteNője egy összerendező, saját belső erőforrásokat mozgósító, ön-erősítő megközelítést tár eléd, "HOGYAN IGEN!" hozzáállást, pénz-, és időgazdálkozást, életszervezést és önérvényesítési technikákat tanít a gyakorlatban is megtanítható módon. Kiutat kínál a nehézségekkel teli, lehúzó össztársadalmi paranoia helyett, megerősítve személyes erődben, képességeidben és lehetőségeidben, megtanítva a 21. században való érvényesülés módjait - miközben az életed RENDezetté, benne legteljesebb önmagad megélhetővé válik. A könyv pozitív életszemléletre, önbizalom és önértékelés fejlesztésre, asszertív kommunikációra, a személyes hatékonyság növelésére, a benned rejlő lehetőségek és értékek kibontakoztatására építve tanítja meg, hogyan valósíthatod meg önmagad modern pénzközpontú világunkban is - megtartva emberséged és nőiséged.
Na stiahnutie
16,62 €
Előjátékok egy önéletrajzhoz
Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”
Na stiahnutie
2,79 €
Az a májusi riadó
„Az ?a májusi riadó azóta kísért. Hétéves voltam, plakátokat bámultam, indulókat hallottam, felnőttek izgatott szavaiból bontakozott elém a történelem. Azután teltek-múltak az évtizedek, nemzedékemmel együtt éltem át a vészeket és reménységeket, és közben újra meg újra felderengtek azok a régi plakátok, régi indulók, annak a májusi riadónak a hangulata. Sokat kellett nekem is átélnem és megértenem, hogy kétségtelenné váljék: azt az utat járjuk, azt az utat kell járni, amelyen ők indultak el. Gyermekkori emlékeim és későbbi tapasztalataim vegyültek el a megtanult történelemmel, hogy segítségükkel próbáljam felidézni a hőstörténetet. Képeket láttam magam előtt, zenéket hallottam a csöndben is, alakok formálódtak képzeletemben: a valóság képei, zenéi, alakjai. És mintha egy újmódi hősköltemény egyik énekét kellene megírnom kellett, mert belülről követelődzött , úgy ültem le, hogy szavakba fogalmazzam olyan emberek kalandjait, akik akkor voltak ifjak, amikor én kisgyermekként plakátokon, énekekben, felnőttek izgatott beszédét ellesve találkoztam azzal a májusi riadóval. Regény? Azt hiszem, hogy az, de mégis sok köze van a hőskölteményhez is. Legalábbis így remélem.”
Na stiahnutie
2,79 €
Palacsinta apróban
Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövo nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlo derut, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet, az élet, az ember hitét és szeretetét. S hozzá még a jellegzetesen színes-ízes tatays nyelvezetet s a Balaton-felvidék természeti szépségeinek meghatározó közegét.
Egy munkanapját szenteli arra, hogy kiszabadítson egy viruló csipkebokrot, a ?domboldali rétek lámpását? a vadszolo és az iszalag szorításából. S mindezt miért? Mert tudja, hogy tartozik vele a hegynek. ?Én adósságaimat csak egy csipkebokorért róttam le. Földhazámért, földtestvéremnek, amely majd befogad? (Harc egy csipkebokorért). Természetesen nem minden novella lírai vallomás, de mind olyan, mintha tudná az író, hogy tartozik vele nekünk, értünk. Tatay írásaiból szinte észrevétlenül bukkannak fel napjaink gondjai, örömei, fonákságai, szépségei. De az érzés: a szomorúság, az együttérzés, az öröm vagy a bosszúság bennünk, velünk marad. S a biztos tudat: érdemes volt elolvasniuk.
Na stiahnutie
2,79 €
Vashideg
„A ?zokogó sofőrt megnyugtattam, aztán visszaküldtem a kamionba. Amíg a rendőröket várva a lány testére vigyáztam az út közepén, néztem a földet, és arra gondoltam, hogy talán megmentettem volna, ha jobban figyelek, és azt mondom neki, hogy ez itt nem az ígéret, hanem az igézet földje.” "Hallom, hogy a vak fiam beforduI az utcánk sarkán. A botjával veri a falat. Amúgy csöndben jön. Tudom, csak én hallom, minden este, amikor más senkise jár. De azt is, ha két vagy négy utcával arrébb megy szegény. Jó, hogy jön már. Azt hittem, sose látom többet. Sose szagol meg engem, sose matatja az arcomat." „Amikor hazaértem, nem volt otthon senki, csak a lány. Nem az, amelyiket hónapokkal előbb megismertem, nem az a kissé komikus csodanősténység, hanem a világ legszebb nője. (…) Fehér vászonruha volt rajta, de olyan, annyira egyszerű és mégis annyira ravasz, hogy nem takarta, hanem megmutatta a testét. Félmagas sarkú cipője volt, a szeme kifestve, de éppen csak. A haja olyan volt, mintha a szélcsöndben is lobogna.”
Na stiahnutie
1,38 €
Mestečko je ako jedno srdiečko
Detská pestro ilustrovaná publikácia s možnosťou dopĺňania textu priamo do knižôčky. Prostredníctvom knihy Mestečko je ako jedno srdiečko deti spoznajú príbeh múdrej mačky a malého chlapca Kristiána, čo mal v meste opletačky. Ide o príbeh mesta, ktoré žije a všetko v ňom funguje podobne ako keď bije zdravé srdiečko.
Szabó Magda: Für Elise - Hangoskönyv (MP3, teljes szöveg)
Nagysikerű önéletrajzi regényében az írónő gyermekkorára és középiskolás éveire emlékezik. Az első világháború árnyéka: Trianon és a második világháború előszele, a zsidóüldözés foglalja markáns történelmi keretbe a nem mindennapi gyermek nem mindennapi történetét. ... Folytatás ›› Közben pedig, találkozunk a Régimódi történet, Az ajtó, Az őz, és más művek regényalakjainak modelljeivel, hogy kedvünk támadjon elolvasni (meghallgatni), vagy újra olvasni korábbi regényeit. Szabó Magda 85 éves korában is biztos kézzel, nagy átéléssel jeleníti meg a kamaszlányok érzésvilágát, érdeklődését, motivációit. A mű tulajdonképpen párhuzamos életrajz, az ő gyermekkora, és Cilié, a trianoni árváé, akit családja örökbefogadott. "Cili életem négy tartóoszlopának egyike lett. Ha Cili nincs, én át nem élem, ami átélésére kiválasztott a sors."
Bánsági Ildikó nagy átéléssel kelti életre hol a gyermek, hol a visszaemlékező Szabó Magdát hangjával. A CD-n az írónő személyesen is megszólal, a regényről és életéről mesél a hallgatónak.
A CD lejátszható PC-n, MP3-as CD és DVD lejátszón.
A(z) Für Elise - Hangoskönyv (MP3) Hangoskönyv szerzője Szabó Magda.
dostupné aj ako:
Rózsa a széfben
Mindannyian ?tudjuk, az élet szép, csak erről oly gyakran és könnyedén megfeledkezünk. Mert szűkmarkú a főnök, undok a pénztárosnő, gorombák az emberek a villamoson, rossz jegyet kapott a gyerek az iskolában.
Minden nap adódik valami ürügy a bosszankodásra, a panaszra, és ha nem vigyázunk, előbb-utóbb magunk is savanyúak és mogorvák leszünk. De szerencsére él köztünk egy „hivatásos kíváncsi”, egy állandó optimizmust sugárzó energiaforrás, aki nem szűnő érdeklődéssel jár-kel a világban, mindenre figyel, legfőképpen arra, hogy ne veszítsük el a nyitottságunkat és a jó kedvünket.
V. Kulcsár Ildikó ebben a könyvében sem festi szebbnek a valóságot, mint amilyen, csak segít abban, hogy tudjunk örülni a szép pillanatoknak, és mankót ad ahhoz, hogy képesek legyünk megvívni a hétköznapok harcait. Ahogy a Rózsa a széfben című – immár hatodik – könyve bevezetőjében írja: „Ez a mankó lehet egy korty derű is. Nem gondolok én harsány, oktalan röhögésre – erre tényleg nincs okunk –, csak egy parányi életszeretetre.”
Na stiahnutie
3,63 €
Vymazaný muž / Homme effacé
Kniha vznikla ako dialóg medzi spisovateľom a fotografkou,medzi textom a obrazom.Východiskom bol text, ktorý inšpiroval fotografku k tvorbe publikovaných fotografií.Bilingválne, francúzsko-slovenské vydanie poetických textov filozofa a teoretika fotografie F. Soulagesa s fotografiami T. Golasovej.François Soulages (1953) vyštudoval filozofiu a pôsobí ako univerzitný profesor na université Paris-VIII a na Institut National d’Histoire de l’Art. Publikoval vyše pätnásť kníh o fotografii, obraze, estetike (Esthétique de la photographie : La perte et le reste, Armand Colin, 2005). Je taktiež autorom kníh Politiques de la photographie du corps (Klincksieck, 2007), Dialogues sur l’art et la technologie (L’Harmattan, 2003), Esthétique de la photographie (Nathan, 1998), Création (photographique) en France (Musée de Toulon, 1988). Jeho knihy boli preložené do španielčiny, poľštiny, kórejčiny a slovenčiny. Organizuje konferencie v južnej Amerike, Európe, severnej Afrike a v Číne.Terézia Golasová (1980) absolvovala Vysokú školu výtvarných umení v Bratislave. Zúčastnila sa niekoľkých skupinových výstav na Slovensku a v zahraničí. Študuje sinológiu na Filozofickej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave.
Vypredané
11,00 €
11,58 €
Sandra - The Very Best Of Sandra 2CD
Disc: 1
1. (I´ll Never Be) Maria Magdalena (Single Version)
2. Everlasting Love
3. We´ll Be Together (´89 Remix Single Version)
4. In The Heat Of The Night (Single Version)
5. Hiroshima (Single Version / Remastered 1992)
6. Little Girl
7. Hi! Hi! Hi! (Album Version)
8. One More Night (Album Version)
9. Such A Shame
10. Maybe Tonight
11. The Night Is Still Young
12. All You Zombies
13. La Vista De Luna
14. not Be Aggressive (Radio Edit)
15. Innocent Love (Single Version)
16. Japan ist weit
17. Sekunden
Disc: 2
1. Secret Land (Album Version)
2. Stop For A Minute
3. Heaven Can Wait
4. Johnny Wanna Live (Single Version)
5. Loreen
6. Around My Heart (Album Version)
7. You And I (Edit)
8. Infinite Kiss
9. Forever
10. Nights In White Satin (Radio Edit)
11. Stay In Touch
12. You´ll Be Mine
13. Just Like Diamonds
Na sklade 1Ks
21,84 €
22,99 €
Boj o štát
Po odvrátení ruskej invázie čelí Slovensko novým hrozbám. Necelý rok po invázii sa uskutočňujú parlamentné voľby a v prieskumoch sa ukazuje, že nebývalo vzrástli preferencie NSH – Národno-socialistického hnutia, reprezentujúceho krajnú pravicu. Vodca hnutia, Tomáš Matler, sľubuje vládu pevnej ruky a rýchle zúčtovanie s vnútornými i vonkajšími nepriateľmi.
Po invázii na Slovensku zostali americké jednotky NATO; pribudne k nim aj špeciálna jednotka Duchov. Dôjde k jej náhodnému stretu s neznámou polovojenskou skupinou, ktorú zrejme necháva vycvičiť NSH. Tento stret a nález starých záznamov nacistickej tajnej služby z roku 1945, čo sa dostanú do rúk analytika Jakuba Kollára, odštartujú sériu udalostí, ktoré donútia úzku skupinu ľudí položiť si tie správne otázky: Aké sú skutočné povolebné plány národných socialistov? Na čo má slúžiť niekoľkotisícová Vlastenecká garda?
V závode s časom a s nasadením vlastných životov spájajú sily príslušníci slovenských aj zahraničných tajných služieb, špeciálnych armádnych a policajných jednotiek, aby proti početnému a dobre vyzbrojenému nepriateľovi zviedli v predvečer volieb rozhodujúci boj – Boj o štát.
Na stiahnutie
6,90 €
dostupné aj ako:
Percy Jackson and The Sea of Monsters
Percy Jackson and the Sea of Monsters is the second exciting adventure in Rick Riordan's bestselling Percy Jackson series - now with a brand new cover look. Half Boy. Half God. All Hero. You can't tell by looking at me that my dad is Poseidon, God of the Sea. It's not easy being a half-blood these days. Even a simple game of dodgeball becomes a death match against an ugly gang of cannibal giants - and that was only the beginning. Now Camp Half-Blood is under attack, and unless I can get my hands on the Golden Fleece, the whole camp will be invaded by monsters. Big ones...Rick Riordan is the Mythmaster. The Greek Gods are alive and kicking. "Puns, jokes and subtle wit, alongside a gripping storyline". (Telegraph). "Witty and inspired. Gripping, touching and deliciously satirical...This is most likely to succeed Rowling". (Amanda Craig, The Times). "Perfectly paced, with electrifying moments chasing each other like heartbeats". (New York Times). "It's Buffy meets Artemis Fowl. Thumbs up". (Sunday Times). About the author: Rick Riordan is an award-winning mystery writer. He lives in San Antonio, Texas, with his wife and two sons. Percy Jackson and the Lightning Thief, Rick's first novel featuring the heroic young demigod, was the overall winner of the Red House Children's Book Award in 2006. Books by Rick Riordan: The Percy Jackson series: Percy Jackson and the Lightening Thief; Percy Jackson and the Sea of Monsters; Percy Jackson and the Titan's Curse; Percy Jackson and the Battle of the Labyrinth; Percy Jackson and the Last Olympian; Percy Jackson: The Demigod Files. The Heroes of Olympus series: The Lost Hero; The Son Of Neptune; The Mark of Athena; and The Heroes of Olympus: The Demigod Files. The Kane Chronicles series: The Red Pyramid; The Throne of Fire; and The Serpent's Shadow.
Lovato Demi - Tell Me You Love Me CD
Tracklist:
Sorry Not Sorry
Tell Me You Love Me
Sexy Dirty Love
You Don’t Do It For Me Anymore
Daddy Issues
Ruin The Friendship
Only Forever
Lonely
Cry Baby
Games
Concentrate
Hitchhiker
Na sklade 1Ks
16,14 €
16,99 €
Turner Tina - Queen Of Rock 'N' Roll LP
KDO: Americká zpěvačka, tanečnice, herečka a autorka patří k zásadním postavám světového popu. V polovině padesátých let začínala s kapelou Ike Turner's Kings of Rhythm. Nejprve vystupovala pod pseudonymem Little Ann, jméno Tina Turner přijala až v šedesátých letech. Následovala strmá hudební kariéra. Časopis Rolling Stone zpěvačku zařadil mezi sto největších interpretů všech dob (63.místo).
CO: Nová kompilace oslavuje 50 let od vydání první sólové desky zpěvačky. Najdete na ní neuvěřitelnou předělávku Whole Lotta Love z alba Acid Queen z roku 1975 i Kygův remix What’s Love Got To Do With It z roku 2020 nebo různé duety s Bryanem Adamsem, Rodem Stewartem či Davidem Bowiem. Deska obsahuje i zbrusu novou verzi Something Beautiful Remains aktualizovanou na pouhé Something Beautiful, kterou přepracoval producent Terry Britten. Kolekce je k dispozici ve formátech na 3CD, LP či 5LP.
LP1
1. What's Love Got to Do with It (2015 Remaster) [03:50]
2. Let's Stay Together (Single Version) [03:37]
3. Private Dancer (Single Edit) [04:00]
4. We Don't Need Another Hero (Thunderdome) [1994 Remaster] [04:14]
5. Nutbush City Limits (The 90's Version) [03:42]
6. River Deep, Mountain High (Live in Europe) [04:04]
7. Steamy Windows (2021 Remaster) [04:05]
8. I Don't Wanna Lose You (2021 Remaster) [04:20]
9. I Don't Wanna Fight (Single Edit) [2023 Remaster] [04:25]
10. When the Heartache Is Over [03:45]
11. Proud Mary (Edit) [2023 Remaster] [04:10]
12. The Best (Edit) [04:13]
Doba ľadová: Mamutí tresk DVD (SK)
2016 / Dobrodružný, Rodinný, Komedie, Animovaný / 91 minut / USA
NOVÍ HRDINOVÉ. NOVÉ SVĚTY. NOVÁ DOBRODRUŽSTVÍ.
ZATÍM NEJLEPŠÍ DOBA LEDOVÁ ZE VŠECH!
ZÁBAVA PRO CELOU RODINU!
Vaši oblíbení hrdinové z DOBY LEDOVÉ jsou zpátky a s nimi ještě mrazivější legrace ve zbrusu novém animovaném dobrodružství, které nabízí zábavu mamutích rozměrů pro celou rodinu! Když hon za nedostižným žaludem katapultuje Scrata do vesmíru, shodou nešťastných náhod tu rozpoutá sérii katastrof, které ohrožují jejich ledový svět. Teď se musí Buck, Manny, Ellie, Sid a Diego společně vydat na úžasně vtipné putování plné napětí a rozmanitých nových postav, aby svět zachránili před Scratastrofou!
Hrají: V originálním znění: Stephanie Beatriz, John Leguizamo, Denis Leary, Adam Devine, Queen Latifah, Ray Romano, Wanda Sykes, Chris Wedge, Roshon Fegan, Keke Palmer, Jay Leno a další
Režie: Mike Thurmeier
Kamera: Renato Falc?o
Hudba: John Debney
Scénář: Michael Berg
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky Dolby Digital 5.1 / maďarsky Dolby Digital 5.1 / polský komentář Dolby Digital 5.1 / slovensky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, maďarské, polské, slovenské
Obrazové formáty: 16:9 / 2,40:1
Bonusy:
BONUSY: české titulky
• Doba ledová: Co předcházelo
• Scrat: Ve vesmíru
• Scratasia: Scratovo dobrodružství na vlastní pěst
• Tajemství mimozemšťanů
• Hvězdná znamení zvířecí říše
• Za vším hledej vědu: deGrasse Tyson odhaluje skutečnou pravdu
• Figaro: “Sing-A-Long”
• Galerie
Heartstopper Volume Three
Boy meets boy. Boys become friends. Boys fall in love. An LGBTQ+ graphic novel about life, love, and everything that happens in between: this is the third volume of HEARTSTOPPER, for fans of The Art of Being Normal, Holly Bourne and Love, Simon.
Charlie didn't think Nick could ever like him back, but now they're officially boyfriends. Nick's even found the courage to come out to his mum.
But coming out isn't just something that happens once - there's Nick's older brother, and a school trip to Paris, not to mention all the other friends and family - and life can be hard, even with someone who loves you by your side. As their feelings get more serious, Charlie and Nick will need each other more than ever before.
Heartstopper is about love, friendship, loyalty and mental illness. It encompasses all the small stories of Nick and Charlie's lives that together make up something larger, which speaks to all of us.