Hľadanie: Harry Potter és az azkabani fogoly (Kniha 3) HU
zobraziť:
Légy jó mindhalálig
A Légy jó mindhalálig (1920) egyik legszebb regénye Móricznak, s talán legtöbbet forgatott műve. Fiatalok és idősek egyaránt szívesen olvassák vagy olvassák újra. Szinte részévé vált életünknek, mindenki megismerkedett vele gyermekkorában. A gyorsan múló idő, a tovatűnő ifjúság ellenére kitörölhetetlenül nyomot hagy bennünk Nyilas Misi sorsa, a debreceni kollégium, a könyv teljes világa. A remekművek titka a lélek legmélyén keresendő: a Légy jó mindhalálig a mindenkiben meglévő vagy megbújó jóra való törekvés álmát és valóságát idézi meg s üzen könyörtelen hadat a jóra való restségnek... Az írót ért igazságtalanságok Nyilas Misi sorsában fogalmazódnak meg. És amit a kisdiák annyi méltatlan szenvedés után szeretne, hogy emberiség tanítója legyen, azt akarja végül is Móricz minden sorával. A valóság ábrázolásán, sorsok és érzések felejthetetlen fölmutatásán túl a nagy író életművének egyetlen mondatban összefoglalható üzenete minden embernek és minden magyarnak: légy jó mindhalálig!
Tűzhangya - Erős motiváció az álmod megvalósításához
Két fiatal diák, Rakonczay Viktória és Rakonczay Gábor saját tervezésű és építésű hajójukkal – első magyar párosként – átevezték az Atlanti-óceánt 2008-ban.
Az út előtt sohasem eveztek, még a Balatonon sem, ám 51 napi, hihetetlenül kalandos és viharokkal tarkított evezés után átértek az óceán túloldalára, vegyes párosként világrekordot döntve.
Washingtonban a National Geographic "Adventure, az év kalandja" díjjal, vagyis a "Best of 2008 Adventure"-rel ismerte el egyedülálló teljesítményüket. Londonban Guinness World Records kitüntetést kaptak.
A Tűzhangya névre keresztelt óceáni evezős hajójuk tervezéséért itthon elnyerték a Magyar Formatervezési Díjat. A hajót Budapesten a Magyar Iparművészeti Múzeumban és Bécsben a Vienna Boat Show-n láthatta a nagyközönség.
A könyv erősen inspiráló hatású, magával ragadó és hiteles beszámoló az emberi akaraterőről és célmegvalósításról.
E könyvhöz Fa Nándor, óceáni vitorlázó a következő ajánlást írta:
"Viharos sebességgel eldöntötték a számukra fontos kérdéseket, építették a hajót, pörgött a szellemi felkészülés. Mindent felszippantottak, amiről érezték, hogy fontos, kizárták a pesszimista külvilágból érkező huhogást, és mire kitavaszodott, avatták a Tűzhangyát.
Ilyen, aki menni akar."
Fábry Sándor ajánlása a következő:
"Ha Viktória és Gábor pár évtized múlva megkérdezik egymástól/önmaguktól, mi lett az álmaikból?
- Lesz mit válaszolniuk."
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Mesélj nekem leányokról és legényekröl
Ebben a kötetben olyan ismert leányokról és legényekről szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint például A csillagszemű juhász, vagy Benedek Elek Furulyás Palkó című meséje. De megtalálhatók benne kevésbé ismert történetek is, mint A szegény leány három ruhája, vagy Az álomlátó fiú című magyar népmese is.
Vypredané
4,71 €
4,96 €
Az első és utolsó szerelem
A kortárs szlovák irodalom ikonikus alakja, Pavel Vilikovský két novellát tartalmazó kötetének központi témája a gyakran be sem vallott, viszonzatlan, netán múltbéli szeretet és a szerelem.
A gyorsan változó világban a munkája értelmében kételkedő fotóművész, vagy a 20. század történelmével foglalkozó nyugdíjas története az egyéni, családi és kollektív emlékezet lehetőségeit járja körbe a maga összetettségében és ellentmondássoságában néhol érzelemmentes távolságtartással, máskor iróniával és humorral fűszerezve.
Vypredané
9,46 €
9,96 €
Őrség és Alpokalja kerékpáros útikalauz turistautakkal / Radwanderführer & karte mit wanderwege / Bicycle guide & map with Tourist Routes
Az Őrség és Alpokalja részletes, színes, többnyelvű, 1: 80 000 méretarányú kerékpáros atlasza 23 túraajánlattal, várostérképekkel, amelyet jól használható útikalauz, a látnivalók ismertetése és hasznos információk egészítenek ki.
Vypredané
9,15 €
9,63 €
Nyuszi és Muszi a hóban / Bunny and Sis in the snow
A kétnyelvű magyar-angol gyerekkönyv sorozat két nyuszi életéből mesél el egy-egy tanulságos történetet.
A mesesorozat további kötetei: Nyuszi és Muszi veszekszik; Nyuszi vagy Muszi a nagyobb?; Nyuszi és Muszi bilit kap.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Pipp és Polli - Hol az alvókám?
Pipp és Polli Hol az alvókám
Polli ma Pippnél alszik. De amikor lefekszenek, észreveszi, hogy otthon hagyta a kedvenc alvós állatát. Hogy fog így elaludni? Pipp mindent megtesz kis barátjáért, hogy megoldják a problémát mert együtt minden könnyebb!
Vypredané
6,10 €
6,42 €
Kniha o zvieratkách s nálepkami - psy, mačky a kone
V tejto knihe je viac než 180 rôznych zvierat. Pomocou obrázkov a opisov sa pokúste nájsť zodpovedajúcu samolepku a nalepiť ju na správne miesto. Ak budete potrebovať pomoc, v registri na konci každej časti zistíte, ktorá nálepka patrí ku ktorému zvieraťu. Okrem registra tu nájdete tiež slovníček výrazov, ktoré možno nepoznáte. Knihu môžete využiť aj ako pozorovateľský denník a poznamenať si do nej, ktoré zvieratá ste kedy a kde videli.
Vypredané
14,16 €
14,90 €
dostupné aj ako:
Komolyvidám gondolatok az orvoslásban
A humorral az orvos több szinten találkozik: a beteggel való kapcsolatban, a klinikai mindennapokban és mint ember, akinek több-kevesebb humorérzéke van.
A humor mindkét fél részéről nagyfokú empátiát, egymásra hangoltságot igényel. Mondják, óvakodni kell a humortalan emberektől, mert veszélyesek. Valóban így lehet, nem csak azért, mert nevetésre képtelenségükkel megkeserítik a légkört maguk körül, hanem azért is, mert aki nem tud olykor-olykor mosolyogni, az nem igazán érti az embereket.
Kőváry György (1922-2009) író, kabarettista szerint a humor és a magyar összetartozik. Ezért is írta, hogy népünk mitológiájának legendás testvérpárját helyesen csakis így hívhatták: Humor és Magyar. Szerb Antal (1901-1945) írja, hogy a magyar "nem dialogizáló, hanem monologizáló fajta". Ennek a hajlamnak következménye a közkedvelt, gyakori és szívonalas anekdota a magyar irodalomban.
A könyv célját tekintve utalok a XVIII. századi francia szalonok jelszavára: "plaire et instruire", ami azonos a horatiusi prodesse et delectare jelszóval: hasznosnak lenni és szórakoztatni. Szép Ernő (1884-1953) író átvitt értelmű sorával ajánlom a könyvet: "Ha meg tetszene engedni és futná szíves idejükből", vegyék kézbe a könyvet egy fáradt nap estéjén vagy szabad idejükben kikapcsolódás gyanánt. Ehhez kíván kellemes időtöltést a szerző.
Maisie Dobbs és a háborús rejtély
M. Dobbs Üzleti és Magánnyomozás - hirdeti a vadonatúj réztábla egy lerobbant londoni ház kapuja alatt. Az első ügyfél, aki becsönget, igencsak meglepődik, ugyanis az arisztokrácia köreiből melegen ajánlott iroda nyomozója csinos, harmincas nő.
Az eszes, érzékeny Maisie, az emberi természet éles szemű megfigyelője, akiben ott szunnyad a jövő meglátásának különleges képessége, egy utcai zöldségárus lánya, és tizenhárom évesen már kiscselédként dolgozott egy főnemesi család házában. Ám tehetsége és munkaadójának támogatása bejuttatja a cambridge-i egyetemre. Az első ügye kapcsán szövevényes, sötét titkok hálójába bonyolódik, és kénytelen szembenézni a saját múltja démonaival is.
A Downton Abbey és az Agatha Raisin sorozatok rajongóinak ajánlott lebilincselő detektívregény-sorozat első kötete olyan zseniális és szerethető karaktereket vonultat fel, akiket az olvasó tüstént a szívébe zár, sőt a barátjává fogad.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Medzi autorom a čitateľom (Interpretačné reflexie o knihách)
Výber z reflexií o vybraných dielach slovenskej aj inonárodnej poézie, prózy a literárnoteoretickej literatúry. Ide o typ odborných reflexií, pri ktorých metodologickým východiskom je selekcia výber takých literárnych diel, ktoré sa dajú prijímať afirmatívne. To umožnilo autorke použiť pri hodnotení kritiku sympatie. Interpretačné reflexie analyzujú diela z hľadiska ich štruktúry, žánrov, sémantického a ideového posolstva, autorka sa zmieňuje aj o ich výtvarnej stránke.
Na sklade 2Ks
7,32 €
7,70 €
Jemňacinky / Brutálničky (obojstranná kniha)
Jemňacinky / Brutálničky poetky Evy Luky sú básnickou dvojknihou pre deti všetkých vekových kategórií. Spredu si čitateľ prečíta Jemňacinky, zozadu, keď knihu otočí dole hlavou, Brutálničky. Alebo sa sám môže postaviť na hlavu a čítať tak knihu bez otáčania. Básne o všetkom, čo sa zmestí do duše človeka. Básne, ktoré vás upokoja, rozveselia, ponoria do hmly melanchólie alebo na smrť vydesia. Básne, ktoré raz plynú kolísavo a inokedy divoko hrmocú. Básne s obrázkami, ktoré s ľahkosťou namaľovala sama autorka.
Tři roky s Eisenhowerem - II.
Deníkový záznam pobočníka generála Eisenhowera popisuje zákulisí válečných operací druhé světové války, plánování, rozpory uvnitř koalice, kdy se Britové nehodlali smířit, že jim má velet Američan, dohadování s Rusy, boje v Africe, Itálii, přípravy na vylodění v Evropě a tažení na Německo až po konec války a návrat amerických vojáků do vlasti. Dvousvazkové dílo přináší pro mnohé čtenáře spoustu nových informací, zejména o operaci Overlord.
Vypredané
16,92 €
17,81 €
Tři roky s Eisenhowerem - I.
Deníkový záznam pobočníka generála Eisenhowera popisuje zákulisí válečných operací druhé světové války, plánování, . rozpory uvnitř koalice, kdy se Britové nehodlali smířit, že jim má velet Američan, dohadování s Rusy, boje v Africe, Itálii, přípravy na vylodění v Evropě a tažení na Německo až po konec války a návrat amerických vojáků do vlasti. Dvousvazkové dílo přináší pro mnohé čtenáře spoustu nových informací, zejména o operaci Overlord.
Vypredané
17,81 €
18,75 €
Csík és a moldvai csángó vidék
Ma a szűkebb értelemben vett Székelyföld fogalmán az Erdély délkeleti részén elterülő, székelyek által lakott vidéket értjük. A történelmi Székelyföld 1437-től 1876-ig öt széket - Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék és Aranyosszék - foglalta magába, melyből az első négy szorosan illeszkedett egymáshoz, csupán Aranyosszék különült el területileg Torda és Nagyenyed között.
A székelység a szorosan vett Székelyföldnél jóval nagyobb területen szóródik szét. A szász Királyföld, a Barcaság (Brassó vidéke), Küküllő vármegye és az egykor Torda vármegyéhez tartozó Felső-Maros mente magyarsága szintén jórészt székely eredetű.
Szerzőpárosunk, Fucskár Ágnes és Fucskár József Attila Hargita című albumuk után most részletesen mutatja be Székelyföldet és környékét az épített örökségen, a tájakon és az emberek mindennapi életén keresztül. E kötetük Csíkszékről és a moldvai csángó vidékről próbál minél teljesebb képet adni.
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Az első mesekincstáram: Hamupipőke
Ki ne ismerné a szegény lány történetét? Hát, a kisgyerekek! Éppen ezért Az első mesekincstáramban összegyűjtöttük a legfontosabb, legszebb meséket, hogy már a kicsik is hallgathassák a történeteket, nézegethessék a bájos illusztrációkat. Amikor Hamupipőke édesapja meghal, mostohaanyja és két mostohatestvére arra kényszerítik, hogy az egész napot takarítással, sepréssel és főzéssel töltse. Szerencsére tündérkeresztanyja vigyáz rá, és varázspálcája segítségével hamarosan fenekestül felforgatja Hamupipőke életét. Olvassátok el a világ talán egyik legmeghatóbb meséjét ti is!