Hľadanie: Jedenásť minút
zobraziť:
Sárkányos mesék
Az ember fél a sárkánytól, a sárkány fél az embertől. Lehet-e ebből barátság? Megfeledkezhet-e a királylány arról, hogy a sárkány az sárkány? Mi lesz, ha a bányász kislánya felneveli a tojásból kikelt gyíkocskát?Kilencéves kortól ajánljuk ezeket a tanító, elgondolkoztató és szórakoztató történeteket,leginkább a szülő általi felolvasásra. A mesélés, mint minden közös élmény erős kapoccsáválik szülő és gyermek között még akkor is, amikor már a gyermek maga is jól tud olvasni.Ha együtt sírunk és együtt nevetünk, akkor vagyunk igazán együtt.
Na stiahnutie
5,61 €
Lujza Münchenben
Lujza érettségi után kimegy Münchenbe egy évre bébiszitterkedni. Célja a nyelvtanulás, a kultúra megismerése és a világlátás. Nagy reményekkel indul útnak, de hamar kiderül, hogy az elképzelések nem felelnek meg a valóságnak. Az édesanyával nem találják a közös hangot, több munkát bíznak rá, mint amiről kezdetben szó volt, és lassan a monotonitás, a túlélés válik meghatározóvá. A kívülállás, nem oda tartozás érzése határozza meg a kint töltött hónapokat, és a dilemma; érdemes-e ott maradni valóban egy évig a terv szerint?
Na stiahnutie
2,80 €
Időszilánkok
„Egy fájdalmasan őszinte vallomás az akaratról, az ember saját magával vívott küzdelméről. A függőség itt másodlagos szereplő, szólhatott volna bármi másról is. A viszonylagos rövidsége ne zavarjon meg – minden fontos mozzanat benne van. Az is, hogyan válik valakiből pária, és onnantól kezdve csak magára számíthat ellenséges és képmutató környezetben. Hogyan állhatja meg a helyét egyedül. És nem végződik dicsőséges győzelemmel, mint ahogy az talán illik. De vereséggel sem. A harc folytatódik, még ha néha már csak maga a harc is a cél.”
Na stiahnutie
7,01 €
Láthatatlan Magyarország
Gyermekek tízezrei élnek ma Magyarországon a 21. századi Európához méltatlan nyomorúságban. Éhesen, gyógyszer nélkül, teljes és végleges kilátástalanságban. L. Ritók Nóra megmutatja ennek a legtöbbünk számára láthatatlan világnak a kegyetlen mindennapjait. Rávilágít, hogy az oktatási rendszer miért képtelen a sorsukra hatással lenni, és miért tehetetlen a szociális ellátórendszer a mélyszegénységgel szemben. Személyes hangvételű, megrázó írásaiban nem hallgatja el saját kudarcait és vívódásait sem, melyeket az általa létrehozott, a gyerekeket és környezetüket sikeresen segítő civil szervezet és művészeti iskola működtetésekor nap mint nap átél.
Na stiahnutie
7,86 €
dostupné aj ako:
Szerencsés nap
Max 54 éves könyvelő, és unalmasnak találja életét. Fiatalon elvált, van egy özvegy barátnője. Egész életében mindent hitelre vásárolt, vidéki kis házát is. Egy este az irodából hazafelé életében először vásárol egy Európa lottó sorsjegyet. Néhány nap múlva munkatársai az irodában arról beszélnek, hogy valaki több mint 76 millió eurót nyert. Max volt a nyertes. Élete megváltozott, és napi problémái is. Fogalma sincs, hogy mit kezdjen a vagyonával. Vesz egy drága gépkocsit, és felmond a munkahelyén, de senki sem tudja, hogy dúsgazdag lett.
Na stiahnutie
4,22 €
Izsakhár
Azon az estén, amikor a Dragomir nevű fegyverkereskedőt egy Scorpion márkájú géppisztollyal szitává lőtték a Cairo kávézó előtt, M. Holló János Szivárvány Ervinékhez készült vacsorára, de indulás előtt még hozzáírt néhány mondatot az Izsakhárról szóló regényhez, most éppen könnyű kézzel ment neki az írás, bár nagyon meleg volt odakint, és pokoli meleg volt M. H. János negyedik emeleti lakásában is, majdnem olyan meleg volt, mint azokon a bibliai tájakon, azokban a bibliai időkben, amikor Izsakhár sivatagi és félsivatagi földjét próbálta felvirágoztatni.
Na stiahnutie
5,07 €
Teázó a boldogsághoz
Isten hozott a Valerie Lane-en, a világ legromantikusabb utcácskájában!
A Laurie’s Tea Corner büszke tulajdonosának a hobbija a hivatása. Laurie elégedett: a világ minden tájáról isteni teákat árusít, otthonos üzletét kellemes illat lengi be, a vendégei pedig szívesen térnek be hozzá, hiszen a boltocska ugyanazt a harmóniát és melegséget sugározza, mint a tulajdonosa. Laurie bár már hónapok óta Barryről, a jóképű teakereskedőről álmodik, a szerelem terén mindezidáig nem nem volt szerencsés. Barátnői szerint ezen nyomban változtatni kell, így hát rögvest tervet kovácsolnak…
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
Beszterce ostroma
– István grófnak volt esze, de nem sok, ambíciója is volt, de sok; szerepelni akart mindenáron, de látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember.
Ebben igen sok ráció van. Nálunk a buták és okos emberek egyaránt akarnak szerepelni. Roppant konkurrencia van.
Na stiahnutie
2,25 €
A Churchill lányok
Nagy-Britannia legjelentősebb politikusának lányai akkor is igényt tarthatnának az olvasó figyelmére, ha nem lennének önmagukban is rendkívüli személyiségek. Diana, a politikusfeleség, Sarah, a híres filmszínésznő és Mary, az aktív közszereplő nagyon különböztek egymástól, és az életük is másként alakult, de mindvégig erős testvéri szeretet kötötte őket össze. Mint a legbelső körbe tartozók, kulcsszerepet játszottak apjuk és az ország sorsában. A könyv nemcsak az ő hol boldog, hol nyomorúságos életükbe nyújt betekintést, maga Churchill és a korabeli Nagy-Britannia is ott van minden oldalon - olyan közelségben, ahogyan még sohasem láttuk.
Radosti a strasti nevěry
Máte nějaké zkušenosti z nevěrou? Rozšiřte si obzory. Nevěra nechá málokoho chladným. A nezáleží na tom, zda ji zažil na vlastní kůži nebo se mu zatím vyhnula. Ve většině příběhů hraje nevěra důležitou roli a přináší svým aktérům radosti a strasti. Situace se postupně vyhrocují, komplikují, o lechtivé a často absurdní momenty není nouze. Příběhy jsou napínavé, humorné, smutné i radostné. Jsou psány s lehkostí a šarmem a oplývají bravurními dialogy. Jedenáct příběhů na dobrou noc, které vás nenechají lhostejnými a budete si je pamatovat nejen ráno, ale ještě dlouhou dobu. Příběhy se výborně hodí pro ty, kteří při čtení usínají. Měli byste je zvládnout přečíst, ještě než se odeberrete do říše snů. Příběhy nejsou úplně vhodné pro silné pruderní čtenáře.
Vypredané
13,35 €
14,05 €
Dunkerský zázrak
Zdálo se, že z pasti není úniku. Na 400 000 spojeneckých vojáků se 24. května 1940 stáhlo na pobřeží Flander nedaleko francouzského přístavu Dunkerque. Tanky postupující Hitlerovy armády byly od nich vzdálené deset mil. Přesto se nakonec podařilo spojenecká vojska – díky vojenské součinnosti a lidské obětavosti na jedné straně a vinou chybné Hitlerovy taktiky na straně druhé – z pasti zachránit. Za jedenáct dnů poté bylo víc než 338 000 vojáků evakuováno do Anglie v jedné z největších záchranných operací všech dob. To, co dnes nazýváme dunkerský zázrak , znamenalo rozhodující mezník v průběhu druhé světové války. Dramatické okolnosti ústupu a evakuace anglického expedičního sboru jsou detailně zachyceny v Lordově knížce. Autor se opíral o širokou paletu archívních pramenů, dokumentárního materiálu, publikací i vzpomínek.
Vypredané
12,49 €
13,15 €
Az ég, a vizek és a föld vadjai
M. Nagy Szilvia 1976-ban született Győrben. Grafikusi tanulmányainak befejezése óta önálló munkákkal foglalkozik. Tíz gyermekkönyvet,valamint Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve című művét illusztrálta; képeit és tudományos pontossággal készített állatszobrait eddig több mint húsz önálló kiállításon mutatta be. Férjével és rókáival Budapesten él.
Szigeti Kovács Viktor 1978-ban született Győrben. A Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban szerzett magyar-komparatisztika szakos diplomát. Kortárs magyar irodalommal kapcsolatos kritikái, tanulmányai folyóiratokban (Bárka, Múhely, Forrás stb.) és tanulmánykötetekben jelentek meg. Első regénye az Először volt az erdő 2015-ben látott napvilágot, amit további három követett: Lúna gyermekei, A táltos, A táltos - Karakondzul éjszakája. Az ég madarai című bestiáriumát 2018-ban adta ki a Corvina Kiadó.
Lacná kniha Spirituální leadership (-90%)
Duchovní vůdce a autor více než pětapadesáti knih prozradí, jak osvíceně vést, jak správně naslouchat a pozorovat, být zodpovědný, pěstovat důležitá emocionální pouta, vhodně jednat a posílit moc svou i svých bližních. Představí také pozoruhodné příběhy dvou oduševnělých lídrů, kteří úspěšně uvedli autorovy zásady do praxe. Na závěr si přečteme “desatero leadershipu”, stručné shrnutí nejdůležitějších principů spirituálního vedení. Deepak Chopra mistrně propojuje praktickou a duchovní stránku věci, knihu tedy využijí nejen lídři, ale kdokoli, kdo touží získat novou životní perspektivu.
Vypredané
0,32 €
3,15 €
dostupné aj ako:
Starsailor - Silence Is Easy (Turquoise) LP
KDO: Britpopová skupina, která fungovala tak trochu ve stínu hlavních hvězd stylu. Starsailor vznikli v roce 2000 v industriálním městě Warrington na řece Mersey. Nejvíce je proslavil singl Silence Is Easy, který se v roce 2003 dostal do britské Top 10. Známá je i píseň Four To The Floor s umístěním na vrcholcích hitparád ve Francii a Austrálii.
CO: Rozšířená reedice druhého alba anglické kapely. Deska Silence Is Easy vyšla původně v roce 2003, nyní ji Starsailor vydávají na 2CD bohatší o demonahrávky a živé záznamy. K dispozici je i limitonavá varianta na LP obsahující pouze základní sestavu jedenácti písní.
LP1
1. Music Was Saved [03:02]
2. Fidelity [02:24]
3. Some of Us [03:40]
4. Silence Is Easy [03:42]
5. Telling Them [04:49]
6. Shark Food [03:33]
7. Bring My Love [02:19]
8. White Dove [03:50]
9. Four to the Floor [03:51]
10. Born Again [06:02]
11. Restless Heart [02:00]
Receptek az egészséges agyműködésért
Anthony William eredetileg egyetlen e´letmento? ko¨nyvnek sza´nt mu?ve´t, az Ege´szse´ges agymu?ko¨de´st ke´t re´szre kel- lett osztani, mert egy ko¨tetben tu´l terjedelmes lett volna. Mindke´t ko¨nyv o¨na´llo´an is mega´llja a helye´t, eze´rt kezdd azzal, amelyikre nagyobb szu¨kse´ged van – de aka´r mind a ketto?t elolvashatod, hogy teljesebb ke´pet kapj agyad e´s idegrendszered ege´szse´gi a´llapota´ro´l.
A Gyo´gyi´to´ Me´dium a Receptek az ege´szse´ges agymu?ko¨de´se´rt ci´mu? ko¨nyve´ben me´g to¨bb e´letmo´dva´lta´st segi´to? u´tmutata´st ki´na´l, hogy segi´tsen mege´rteni, hogyan gyo´gyulhatunk meg az agyi e´s idegrendszeri panaszokbo´l.
A Receptek az ege´szse´ges agymu?ko¨de´se´rt az ala´bbi te´ma´kat ki´na´lja:
• Az agyat vesze´lyezteto? hagyoma´nyos e´lelmiszerek, e´trend-kiege´szi´to?k e´s adale´kanyagok re´szletes lei´ra´sa
• A´tfogo´ u´tmutata´s azokro´l a ta´pla´le´kkiege´szi´to?kro?l, amik ta´mogatja´k a gyo´gyula´s folyamata´t – e´s pontos alkalma za´si mo´djuk adagola´si u´tmutato´val to¨bb mint 300 panasz e´s betegse´g kezele´se´re
• To¨bb mint 100, az agy ege´szse´ge´t ta´mogato´ i´zletes e´tel receptje
• Me´lyrehato´, hate´kony agyi medita´cio´k e´s egye´b gyo´gyi´to´ technika´k
• Tiszti´to´ku´ra´k, nehe´zfe´m-me´regteleni´te´si u´tmutato´k e´s u´j Gyo´gyi´to´ Me´dium agytera´pia receptek – vadonatu´j fo- lye´kony a´llagu´ gyo´gyszerek olyan o¨sszetevo?kkel kombina´lva, amik azonnali megko¨nnyebbu¨le´st hoznak, amikor az
agy stressznek van kite´ve.
Anthony William az agyro´l i´rt ke´t ko¨nyve ko¨zu¨l a ma´sodik szeme´lyre szabhato´ protokollokat, u´j recepteket, nehe´zfe´m-me´regteleni´te´si u´tmutato´kat, tiszti´to´ku´ra´kat e´s forradalmi informa´cio´kat ki´na´l, amikkel meg- ve´dhetju¨k magunkat to¨bb mint 300 kellemetlen tu¨netto?l e´s zavarto´l.
Na stiahnutie
20,25 €
Skarlátszín öltések - Úgy volt, hogy Salem egy új kezdet lesz
"Egész télen a lepárlóban maradok, selyemruhákat varrok, és dúdolok a még meg sem született gyermekemnek. Hímzek, és addig tanulmányozom, válogatom a színeket, míg biztosan tudom: a vörös a szenvedély és tudás színe, de fájdalomra is figyelmeztet. A kék a remény. A sárga az igazság, kivéve akkor, ha a tűz lángjaiban jelenik meg. A narancssárga az öröm. A zöld a jóság és az otthon. Mercy hangja lilásbarna és sárga, mint az őszi táj, amely készül a télre, aztán pedig az új tavaszra. Az ékkövek színe anyám hangja, Eveline ametisztlila szavai, az erdőbeli nők suttogása - ők azok, akik látható és sokszor észrevehetetlen módokon is segítik egymást.
Szó sincs róla, hogy boszorkányok lennénk vagy tündérek, vagy hogy tagadnánk Istent. Arról van szó, hogy együtt szebbek és erősebbek vagyunk, mint külön-külön."
"Ami igaz, az gyakran rejtve van... a vallásos hév kegyetlenséget takar, a hétköznapiság álarca mögött sötét vágy rejtőzik."
Isobel Gamble fiatal varrónő lelkét súlyos, több generációra visszanyúló titok nyomja, amikor férjével, Edwarddal az 1800-as évek elején Skóciából az újvilágbeli Salembe indul. Új életet akarnak kezdeni, ám Isobel néhány nappal a megérkezésük után máris magára marad, és egyedül kénytelen boldogulni az idegen országban.
Amikor találkozik a fiatal Nathaniel Hawthorne-nal, azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz. Nathaniel lelkét beárnyékolja családjának sötét múltja, nagyapja ugyanis a salemi boszorkányperek hírhedt bírája volt. A férfit egyedül a sugárzó és tehetséges fiatalasszony, Isobel tudja csak kizökkenteni komorságából. Ahogy telnek a hetek, és Edward biztonságos visszatérése egyre valószínűtlenebbé válik, Nathaniel és Isobel veszélyesen közel kerülnek egymáshoz...
A Skarlátszín öltések a művészi törekvések, az ambíció és a vágy időtlen története, amely arra keresi a választ, létezhet-e valódi szabadság a nők számára egy férfiak által uralt világban.
Túl a Maszat-hegyen
Varró Dániel nagysikerű verses regénye 2003-ban jelent meg először. Azóta számos színházi előadás készült belőle, melyek azóta is folyamatosan műsoron vannak, több generáció nőtt fel Muhi Andris hihetetlen és humoros kalandjain. Lecsöppenő Kecsöp Benő szállóige lett, és nincs ki ne ismerné Maszat Jankát vagy Szösz nénét...
Hiába telt el sok-sok év, a szöveg mégis olyan üdítően hat, mint megjelenésekor. Ám Varró Dániel közben többszörös apuka lett, és ezzel a szemmel itt-ott javította, frissítette a legendás Maszat-hegyet, amit most újra kézbe vehetünk.
A világ csodáinak nyomában
Az ókori világ hét csodája talán mindenki előtt ismeretes, de vannak további jelentkezők a csodák sorainak bővítésére. Ezeket veszi sorra a könyv és mindenki eldönthető melyek legyenek az új csodák amelyekre szívesen emlékeztetjük az eljövendő nemzedékeket!
Itt olyan jelölteket találunk, mint a Chivzén Itzá Mexikó, A megváltó krisztus szobra, Brazília, Closseum, Olaszország, A kínai nagy fal, Kína, Machu Picchu, Peru, Petra, Jordánia, Tadzs Mahal, India, Akropolisz,Görögország, Alhambra, Spanyolország, Angkor romtemplomai, Kambodzsa, Eiffel-torony, Franciaország, Hagia Sophia, Törökország, hogy csak a jelentősebbeket emlitsem. Hasznos ismeretterjesztő album, rengeteg képpel és történelmi adattal!
Főleg szeress
"Miként volt képes ennyi éven át együtt maradni ez a két ember a szabad élettel járó kimerítő feszültségben, melyet csak a másik iránti tisztelet csillapított, s amelyben Camus-nek "meg kellett tanulnia egy minden kevélységtől mentes szerelem kifeszített kötelén lépkedni", hogyhogy nem váltak szét az útjaik, hogyhogy nem kételkedtek soha egymásban, hogy volt mindkettőnek bátorsága kendőzetlenül a másik elé tárni gondolatait és érzéseit? A választ a levelezésük rejti." Catherine Camus
1944. március 19-én felolvasást tartanak Michel Leiris francia író párizsi lakásán A telibe viszonzott vágyakozás című Picasso-darabból. A rendező és ügyelő szerepét Albert Camus vállalja. A közönség soraiban ott ül a huszonegy éves, spanyol származású Maria Casarés, akit elbűvöl az akkor harmincéves író. Camus is felfigyel a különleges szépségű, rekedtes hangú színésznőre, és felkéri, hogy játssza el Martha szerepét Félreértés című darabjában.
Két és fél hónappal később, a normandiai partraszállás éjszakáján szeretőkké válnak - s kapcsolatuk 1960. január 4-ig, Camus végzetes autóbalesetének napjáig tart. Az írónak felesége van, gyerekei, tüdőbaja miatt időről időre gyógykezelésre szorul, Maria Casarést pedig gyakran elszólítják Párizsból a filmforgatások. Így sokszor nem marad számukra más, mint a levelezés. Szavak, mondatok, amelyekben Maria méltó partnere az írónak, jóllehet nem az anyanyelvén, hanem franciául kell fogalmaznia. A másfél évtizeden át írt közel ezer levélben őszintén vallanak munkájukról, könyvekről, színházról, és kendőzetlenül írnak írókról, színészekről, színházigazgatókról, szavaik azonban elsősorban a szerelem, a szenvedély, a töretlen és kitartó vágyakozás bensőséges vallomásai, melyek fél évszázad múltán is lenyűgöző emléket állítanak a két kivételes művésznek és kapcsolatuknak.
Maria Casarés (1922-1996) apja, Santiago Casares Quiroga, a második spanyol köztársaság miniszterelnöke a spanyol polgárháború kitörése utáni kényszerű lemondását követően Franciaországba menekült családjával. Itt Maria Casarés érdeklődése korán a színészet felé fordult, és a kezdeti kudarcokat követően - akcentusa miatt csak harmadjára vették fel a Konzervatóriumba - a 20. századi francia színjátszás legnagyobb tragikájává vált. Színpadi szerepei mellett olyan, ma már klasszikusnak számító filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint A Bois de Boulogne hölgyei, a Szerelmek városa vagy az Orfeusz. Albert Camus-re haláláig úgy tekintett, mint élete nagy szerelmére, az egyetlen férfira, akit igazán mélyen szeretett.