Hľadanie: Raduga%201%20-%20Pracovn%C3%BD%20zo%C5%A1it
zobraziť:
A lelenc
KULT Könyvek
A Familiárisok - A pendle-dombi boszorkányok című Sunday Times bestseller szerzőjétőlSUNDAY TIMES BESTSELLER
Két nő, akiket összeköt egy gyermek és egy titok, amely mindent megváltoztat. London, 1754. Hat évvel azután, hogy törvénytelen gyermekét, Clarát megszülte és a lelencházban hagyta, Bess Bright visszamegy lányáért, akit nem is ismer. Attól tart, hogy Clara nem is élte túl a csecsemőkort, de kiderül, hogy a kislányt valaki már örökbe is fogadta. Bessnek tótágast áll az élete, miközben igyekszik kideríteni, hogy ki fogadta örökbe Clarát - és miért.
Bess szállásától nem messze, London külterületén él egy fiatal özvegy, aki már egy évtizede nem hagyta el az otthonául szolgáló nagy, komor házat. Orvos barátja - aki a lelencházban dolgozik - rábeszéli, fogadjon pesztrát a lánya mellé. Az özvegy azonban nem biztos benne, hogy jó ötlet beengedni egy idegent az életébe. A múlt fenyegető árnyai azzal riogatják, hogy feldúlják gondosan elrendezett világát. „Az új Hilary Mantel” – Cosmopolitan „Fantasztikus meseszövő fantáziával megírt alkotás” – Good Housekeeping „Lebilincselő történelmi regény, amely nyomban beszippantja az embert” – Kiran Millwood Hargrave, a The Mercies című regény szerzője „Lebilincselő és megindító” – Libby Page, a Strand című bestseller szerzője
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Anyja lánya
A barátnő szerzőjének új sikerkönyve
Kate egyáltalán nem tervezte, hogy tizenévesen teherbe esik, de amikor mégis így alakul, elhatározza, hogy mindig a lánya javát akarja és megadja neki azt a szeretetet, amelyet ő nem kapott meg gyerekkorában.
Egyedülálló anyaként nehezen boldogul a mindennapokban, de a nehézségek még jobban összehozzák Kate-et és a kislányát, Beckyt. Telik-múlik az idő. Becky sikeres újságírógyakornokként találja meg a helyét a világban, Kate keble pedig dagad a büszkeségtől.
Aztán szörnyű csapás éri, ami a legrosszabb rémálmában sem szerepelt. Élete örökre megváltozik. Kétségbeesetten próbálja megérteni, mi történt, és ekkor belebotlik a sztoriba, amelynek Becky korábban a nyomába eredt...
Lehet, hogy nem is véletlen volt ez a könyörtelen tragédia?
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
Csendes halál
Nemzetközi bestseller a Vesztegzár szerzőjétől
Csendes fogadalom
Jack Cleland Spanyolországban, a Costa Del Solon bujkál, amikor tűzpárbajba keveredik a rendőrséggel. A barátnője a szeme láttára hal meg. Cleland megfogadja, bosszút áll, és nem nyugszik, amíg meg nem öli Cristina Sanchez Pradell rendőrnőt.
Csendes élet
Cristina nagynénje, Ana Usher-szindrómában szenved, emiatt felnőttkorára megvakult és megsüketült. Cristina rajongva szereti nagynénjét, ezért Cleland kegyetlen tervének is ő válik célpontjává.
Csendes halál
John Mackenzie, az eszes, de lobbanékony glasgow-i detektív kapja feladatul, hogy segítse a spanyol hatóságokat Cleland kézre kerítésében. Egyedül Mackenzie akadályozhatja meg, hogy végül a vérszomjas szökevényé legyen az utolsó szó.
„Peter May ehhez ért legjobban: sodró cselekmény, és olyan finomsággal felidézett helyszín, hogy az ember szinte a bőrén érzi a Costa Del Sol perzselő napsütését.” - Sunday Express
Peter May többszörösen díjazott skót thrillerszerző, világszerte több mint 4,5 millió könyvet adott el. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez. Első kötetét a BBC azonnal tévére alkalmazta, utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
A mi időnkben
Kimagaslóan eredeti novellagyűjtemény, amely egy csapásra Amerika legígéretesebb tehetségei közé emelte a szerzőt. Stílusa megalapozza Hemingway prózájának alapvető jellemvonásait: szikár, valósághű, köznyelvi. Felszíni egyszerűsége ellenére bonyolult érzelmi állapotok sokaságát jeleníti meg. Megkomponáltsága erkölcsi érzékről és éleslátásról tanúskodik. A mi időnkben eredetileg 1925-ben jelent meg. Kiadásunk az 1926-os, bővített kiadást követi.
Ebben a kötetben olvasható számos, azóta már klasszikussá vált elbeszélés, így például az „Indián tábor” és a „Háromnapos szélvész” című Nick Adams-történetek.
Mára egyértelmű, hogy ez a könyv a huszadik századi novellairodalom egyik legfontosabb alkotása, amely kulcsfontosságú fogódzót nyújt Hemingway későbbi munkásságának megértéséhez.
Na stiahnutie
7,30 €
dostupné aj ako:
A szanatórium
Sunday Times bestseller
Instant New York Times bestseller
Reese Witherspoon Könyvklubja
„Kísérteties atmoszférájú regény, végig tűkön ültem, miközben olvastam.” - Reese Witherspoon
„Idegborzoló. Muszáj elolvasni.” - Richard Osman, A csütörtöki nyomozóklub című bestseller szerzője
Nem akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?
A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.
Sarah Pearse Angliában nőtt fel, irodalmat és kreatív írást tanult az egyetemen, aztán televíziós újságírásból doktorált. Évekig Svájcban élt, mielőtt visszaköltözött Angliába.
„Pompás gothic thriller - fejet hajt a műfaj tipikus kellékei előtt, de aztán kitör a megszokott keretek közül. Pearse prózája friss, ropogós, mint az alpesi hó, karakterei izgalmasak – még ha egyre fogyatkoznak is.” - A. J. Finn, A nő az ablakban című #1 New York Times bestseller szerzője
„A szanatórium olyan könyv, amitől az ember folyton hátrapillant, hogy van-e mögötte valaki. Idegborzoló, feledhetetlen atmoszférájú thriller: kísérteties alpesi helyszín, minőségi stílus, és olyan csavarok, amiket előre nem is sejt az olvasó. Kötelező.” - Richard Osman, A csütörtöki nyomozóklub című bestseller szerzője
„Óriási, elbűvölő lírai alkotás – éles kontrasztban a sötét eseménysorral. Feszült és klausztrofób. Az embernek sejtelme sincs, honnan fog feltárulni a rémisztő múlt – imádtam ezt a könyvet.” - Karen Dionne, A lápkirály lánya című bestseller szerzőjétől
„Lúdbőrös az ember a helyszíntől, ügyesek és sebezhetőek a karakterek chilling, és ahogy halad előre az ember, lassanként rátör a klausztrofóbia. Erősen ajánlott.” - Sarah Pekkanen, az És én téged el nem hagylak című #1 New York Times bestseller társszerzőjétől
„Egyszerre pszichológiai thriller és klasszikus krimi – átgondolt szerkezetű, erőteljes alkotás.” - The Sunday Times (UK)
„Színes, feszült bűnügyi történet, konkrétan és átvitt értelemben is borzongató atmoszférával...” - Irish Times
„Ebben a baljós épületben lassan kiválnak az árnyak közül a sötét titkok. Hitchcock és du Maurier stílusa is visszaköszön, de Pearse hangja egyéni, és csodálatosan közvetíti az érzelmeket.” - Daily Mail
„Tökéletesen klausztrofób helyszín, feszes rejtély, csak tűkön ülve tudja olvasni az ember.” - Natasha Preston, The Cellar című New York Times bestseller szerzője
Na stiahnutie
7,30 €
dostupné aj ako:
A fenti lakók
Sunday Times #1 Bestseller
London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye.
A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek?
Két család ügyei gabalyodtak össze.Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak.
Richard & Judy könyvklub
Lisa Jewell 1968-ban született, New York Times #1 és Sunday Times #1 bestsellerszerző. Nagy-Britanniában 1999-ben jelent meg első regénye, amely rögtön bestseller lett. (Magyar fordításban: Ralph bulija, 2003.) Azóta írt még másfél tucat könyvet - újabban nyomasztó pszichothrillereket. Könyvei huszonöt nyelven láttak napvilágot. Észak-Londonban él férjével és két tizenéves lányával. Van egy tengerimalacuk, egy cicájuk és egy kutyájuk.
„Fordulatos, lebilincselő mese árulásról és megváltásról.” - Ian Rankin
„Dús, sötét, fordulatos krimi, hidegrázós módon keveredik benne a családregény és a családi dráma.” - Ruth Ware
„Lisa Jewell könyveit nem olvassa az ember, hanem fejest ugrik beléjük. Hatalmas tehetség kell hozzá, hogy teljes világot alkosson az író két oldalon.” - Erin Kelly
„Esküszöm, levegőt sem vettem, amíg elolvastam. Izgalmas, sodró, elképesztően fordulatos.” - Clare Mackintosh
„Hátborzongató, bonyolult, teljesen beszippantó könyv: kiváló olvasmány a szabadságod alatt.” - Guardian
„Egyszerűen zseniális. Remek karakterek, elképesztően sötét helyzet, szuper befejezés. Lisa Jewell mindig remek, de ez még annál is jobb.” - Sarah Pinborough
„A pszichológiai krimik szerzői közül kevesen alkotnak ilyen gyorsan, tekervényesen bonyolódó történetet; még kevesebben töltik meg ennyire emberi és komplex személyiségekkel. Lisa Jewell regénye, A fenti lakók, úgy csillog, mint egy penge, és olyan mélyre is hatol.” - AJ Finn
„Ha egy Lisa Jewell-könyvet veszek a kezembe, tudom, hogy lenyűgöző, magába szippantó és letehetetlen olvasnivaló vár rám, és A fenti lakók még közülük is kiemelkedik” - CL Taylor
„Reménykedtem, hogy nem kezdek bele A fenti lakókba a nyaralás előtt, de tévedtem… az első oldaltól kezdve magával ragadott.” - Alice Feeney
„Lenyűgöző. Elbűvölően sötét és csavaros
Na stiahnutie
7,30 €
dostupné aj ako:
Az elnök lánya
Azonnali #1 New York Times bestseller
Minden elnöknek vannak rémálmai. De ez most valóra vált.
Matthew Keating, az USA korábbi elnöke, aki előzőleg haditengerészeti SEAL volt, mindig épp oly keményen és elkötelezetten védelmezte családját, mint a hazát. Most azonban támadás célpontjává válik.
Egy őrült elrabolja Keating tizenéves lányát, Melanie-t - minden szülő retteg attól, hogy ez bekövetkezhet, és egyben nemzetbiztonsági krízishelyzet alakul ki. Az egész világ valós időben követi az eseményeket, Keating pedig egyedül vág bele a küldetésbe, amely vezetőként, katonaként és apaként egyaránt próbára teszi képességeit.
Az elnök eltűnt című #1 New York Times bestseller szerzőitől:
Minden részlet a helyén van- mert az egyik szerző Bill Clinton, az USA korábbi elnöke.A feszültség és a cselekmény megállíthatatlanul dübörög- mert a másik szerző a világ legnagyobb példányszámban eladott thrillerszerzője, James Patterson.
„Az álomcsapat” - Lee Child
„James Patterson, a legnagyszerűbb amerikai történetmondó itt csúcsra járatja képességeit. Bill Clinton két ciklust töltött ki a Fehér Házban, amitől a könyv olyannyira autentikus, hogy a riválisok még labdába sem rúghatnak.” - Tony Parsons, A kedvenc feleségem és A mészáros című bestsellerek szerzője
„Patterson hihetetlenül felkészült elbeszélő, Clinton pedig tüzetesen ismeri a kormányzat működését - kettejük párosa a legolvasmányosabb thrillert eredményezi.” - TIME
„Korunk összes sajátossága megjelenik ebben az izgalmakkal és titkokkal teli thrillerben. A nyitó telefonhívástól a politikai feszültségekkel teli zárlatig egyszerűen nincs megállás.” - Walter Isaacson, #1 New York Times bestseller szerző
„Ez a könyv egy rakéta. Olyan autentikus, amilyen csak egy elnök műve lehet. A lánya után kétségbeesetten kutató apa története felfalja az oldalakat. Clinton és Patterson párosa egyszerűen a legjobb a thriller iparágban." - Robert Crais, az Elvis Cole sorozat #1 New York Times bestseller szerzője
Na stiahnutie
7,30 €
dostupné aj ako:
Engedd el
Most először jelenik meg magyarul Philip Roth eredetileg 1962-ben napvilágot látott könyve, Nemes Anna fordításában.
Gabe Wallach leszerel a katonaságtól, s anyja halálakor a régi szálak elszakításával és újak szövésével kezdi életét. Apja bánatára New Yorkból a távoli Chicagóba költözik tanítani, ám legfőbb foglalatossága inkább az emberi karakterek és viszonyok föltérképezése. A kollégák, barátok, barátnők és a hozzájuk kapcsolódó figurák változatos gyűjteményének lefestésében, a hol hétköznapi, hol kalandos, hol tragikus, hol pedig komikus események forgatagában Gabe tulajdonképp mégis önmagát próbálja megtalálni, és elhelyezni az 1950-es évek második felének Amerikájában. Derék ifjú polgár-e vagy elkényeztetett úrifiú, önzetlen vagy balek, józan vagy gyáva, önfeláldozó vagy lúzer?
Noha Philip Roth első, huszonhét évesen írt regényének olvasásakor a mai olvasó azzal is szembesül, mennyit változott a világ hatvan év alatt, leginkább mégis az élet örök dilemmáival találkozik – mint minden jó és maradandó regényben.
„Elképesztően érett első regény.” - James Atlas
„Gazdag, eseményteli könyv, bornírt, szomorkás, de valahogy még a legkilátástalanabb pillanatok során is mulatságos.” - Elizabeth Hardwick, Harper's
„Sinclair Lewis óta Rothnak van a legjobb szeme az apró részletekhez.” - Stanley Edgar Hyman
Na stiahnutie
8,42 €
?Túl a renden
Peterson tizenkét további szabállyal áll elő: egyfelől ősi bölcsességekre hagyatkozó, nehezen fellelt igazságokkal, másfelől a legszemélyesebb tapasztalatokkal, amelyeket magánéletéből és klinikai gyakorlatából szűrt le. Ez a tizenkét újabb szabály segíti az olvasót egy bátrabb, igazabb élethez, amelyben több értelmet fog találni. Az élet értelme nem más, mint az ismert dolgainkon való túllépés, nem más, mint az örökké változó világhoz való alkalmazkodás.
A Túl a renden gondolatmenete szerint egyensúlyt kell teremtenünk a valóság e két alapvető elve, a rend és a káosz között. A kettőt elválasztó ösvényen vezet az út az élet igazi értelméhez. Peterson felidézi, miből is meríthetünk erőt a szenvedéssel teli, kiegyensúlyozatlan időkben: a pszichológia és a filozófia köréből leszűrt tanácsokból, és az emberiség legfontosabb mítoszaiból, maradandó történeteiből.
Dr. Jordan B. Peterson a 12 szabály az élethez című bestseller szerzője, amely világszerte több mint ötmillió példányban kelt el. Több évtizeden át dolgozott klinikai pszichológus professzorként a Harvardon és a Torontói egyetemen. Peterson mára a világ egyik legbefolyásosabb gondolkodója lett. YouTube videóit és podcastjait világszerte több száz millióan hallgatták meg, globális könyvturnéjára több mint 250 000 ember volt kíváncsi.
A globális angol nyelvű megjelenéssel egy időben lát napvilágot magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában a 12 szabály az élethez várva várt folytatása.
A 12 szabály az élethez világszerte több mint ötmillió példányban kelt el.
Jordan B. Peterson, klinikai pszichológus, gondolkodó abban a könyvében ellenszert kínált az életünket elborító káosz ellen. Örök igazságokat kínált modernkori szorongásaink legyőzésére.
Tanácsai olvasók millióin segítettek, és világszerte nagy hatást váltottak ki.
A folytatásban Peterson szemlélteti, hogy az élet értelme nem más, mint az ismert dolgainkon való túllépés, nem más, mint az örökké változó világhoz való alkalmazkodás.
A túltengő káosszal szemközt bizonytalankodunk, fenyegetett helyzetben érezzük magunkat, azonban a rend túltengése a kíváncsiság hiányához és a kreatív életerő hiányához vezet.
A Túl a renden gondolatmenete szerint éppen ezért arra van szükség, hogy egyensúlyt teremtsünk a valóság e ké
Na stiahnutie
8,99 €
dostupné aj ako:
Ütközés 2.
Van ?úgy, hogy nincs holnap, és az életed múlik azon, hogyan ér véget egyetlen napod. Heather, az Interpol ügynöke évek óta bosszúra készül a kegyetlen orosz gyilkos ellen. Logan, a profi tolvaj megváltoztatta külsejét, hogy új életet kezdhessen annak a nőnek a segítségével, akibe végzetesen beleszeret. Darren, az oknyomozó riporter eszelős igyekezettel próbál Shawn Graham, a volt tévésztár nyomára bukkanni, aki nemcsak a képernyőről vonult vissza, hanem rejtélyes módon nyomtalanul eltűnt. Sonam, az egykori pszichológusnő hazáját kényszerűségből elhagyva egy New York-i szendvicsbárban takarít, ám minden szabad percében internetkávézókban bújja a közösségi oldalakat, hogy rátaláljon egy számára fontos személyre. E négy ember sorsa között váratlanul a félelmetes Daridov testvérpár lesz a kapocs, az amerikai orosz maffia két vezetője: Anton és Alexander, akik egy pillanatig sem haboznak, ha valaki az útjukba áll. Juhász Gergely új regényében kegyetlen hajsza indul a túlélésért New York és Moszkva között. Az utolsó pillanatig kérdés, vajon ki maradhat állva a sakktáblán, és kinek virrad fel a holnap. Bár egyes szereplők már ismerősek lehetnek az Ütközés című regényből, és az új krimi olvasható annak folytatásaként is, a Nincs holnap mégis teljesen önálló, és ha lehet, még fojtogatóbban izgalmasabb történet a korábbinál.
Na stiahnutie
7,01 €
Hiba volt
A Csak egy pillanat, A halott ex, A férjem felesége és a Vértestvérek szerzőjétől.
Elcsattant egy csók... és a vége gyilkosság lett.
Poppy Page szerint csak kétféle nő van: az egyik hű marad a férjéhez, a másik nem. Egészen eddig a pillanatig Poppy kétségtelennek tartotta, hogy melyik típusba tartozik.
De feltűnik Matthew Gordon, aki jóképű és elbűvölő, és már vagy húsz éve nem látták egymást Poppyval – és ezzel megváltozik a helyzet.
Poppy csak egyszer hibázik – de a botlás következményei jóval veszélyesebbek, mint gondolná.
Valaki az életével fog fizetni érte.
„Briliáns. Telis-tele csavarokkal és fordulatokkal. Még levegőt is elfelejtettem venni közben.” – Angela Marsons
„Ez a könyv egy piton. Finoman ránt magához, aztán csak tekeredik, tekeredik, és a feszültség egyre nő, és a sztori egyszerűen nem ereszt.” – Jane Shemilt
„Lúdbőröző, tekervényes labirintus: az első oldaltól fogva rabul ejti az embert.” – OK
„Ez aztán a pompás ínyencség – igazi hullámvasút, amin az ember folyton csak sikít, hogy: Neeeee!” – Carol Wyer
„Függőséget okoz. Végtelenül rafinált sztori, szélvészgyors tempó, valódi érzelmi mélységek. Imádom!” – Theresa Driscoll
„Velőtrázó, valóságos, eszes és érdekfeszítő. Corry szokása szerint a társadalom peremére irányítja figyelmét, és a sötét témákra összpontosít.” – Gillian McAllister
„Jane Corry pszichothrillerei túllépték az egymillió eladott példányt. Ez eddig a legkeményebb könyve.” – Sunday Express
„A Hibáztam letehetetlen mestermű: a cselekmény hihetetlenül öteletes, a karakterek elevenek. Hiába olvastad ki, még utána is sokáig kísért.” – Kathryn Croft
„Jane Corry minden könyvét imádom, de ez a legjobbja. Muszáj egyvégtében kiolvasni. A csavarok döbbenetesek, soha nem lehet tudni, mi jön.” – Claire Douglas
„Louise Doughty és Clare Mackintosh rajongóinak. Az élvezet és a szívfacsarás felső foka. Emlékezetes történet.” – Nuala Ellwood
Na stiahnutie
8,14 €
dostupné aj ako:
Fiesta - A nap is felkel
Hemingway szűkszavú és erőteljes stílusának egyik legkiemelkedőbb példája. Örökbecsű, borotvaéles kép az első világháború utáni generáció szorongásairól, illúzióvesztéséről.Jake Barnes és Lady Brett Ashley az Elveszett Generáció tagjai, Hemingway talán leginkább feledhetetlen regényalakjai, akik bejárják az 1920-as évek Párizsának vad éjszakai életét, hogy aztán külföldiekből álló, vegyes társaságukkal leruccanjanak Spanyolországba, a bikaviadalok helyszínére.Brett és Jake viszonyát féltékenység és újabb, futó szenvedélyek teszik próbára. Brett harsány, Jake pedig boldogtalan - az őket körülvevő kor morális romlástól, beteljesületlen szerelmektől, illúziótlanságtól terhes.Jake rádöbben, talán soha nem lehet övé a nő, akit igazán szeret.Hemingway regényét, amely eredetileg 1926-ban jelent meg, Déry Tibor fordításában adjuk közre.„Mire a végére értem a könyvnek, összeállt, hogy mitől remek regény ez, kicsit olyan volt, mint amikor nem első látásra leszel szerelmes, hanem telik múlik az idő a másikkal és egyszer csak fejbe vág az érzés, hogy AZTA! Arról nem beszélve, és ez már csak technikai részlet, hogy Hemingway ezt 1926-ban írta, a szöveg mégis úgy 80%-ban abszolút mai, abszolút értelmezhető, és nem válik ódivatúvá vagy döcögőssé." - Kormos Lili (Jelen)„A Fiesta legjava a hangulata: nagyon kevés szerző képes ilyen otthonossá tenni szöveget, olyan miliőt teremteni, amelyben inkább érezzük magunkat a történetet a szomszéd kávéház teraszáról feketézve követő nézőnek, semmint olvasónak. A fiesta a pamplonai bikafuttatás, amelyre regénybeli barátaink, gyökértelen angolok és amerikaiak érkeznek a csodálatos Párizsból Baszkföldre. Sztorijuk az első világháború utáni mesevesztett nemzedék mulatságba, erkölcstelenségbe, érzelmi nyomorba fojtott reményvesztettsége és kilátástalansága. - Pető Péter (24.hu)„Az egyik legszeretettebb amerikai regény" - PBS The Great American Read„Ideális társ a zavaros időkben." - Tara Isabella Burton, Wall Street Journal„Magával ragadó, abszurd és szép, gyengéd és szívfacsaró regény. Mondatai karcsúak, feszesek és erőtől duzzadók." - New York Times„Korszakának legkifinomultabb, egyben legvisszafogottabb írásművészete." - New York World„Nagybetűs Amerikai Irodalom: egy géniusz első regénye." - Evening News„Sokkolóan éles, nyugtalanító." - Spectator"
Na stiahnutie
7,58 €
dostupné aj ako:
A véletlen zenéje
Paul Auster életmű sorozat
PEN/Faulkner-díj – jelölés (1991)„Sziporkázóan sokszínű.” (Wall Street Journal)
Jim Nashe, miután elherdál egy váratlan örökséget, felvesz egy stoppost az országúton, név szerint Jack Pozzit, a fiatal hamiskártyást, akinek az a terve, hogy felültet két milliomost.
Jim és Jack terve azonban visszafelé sül el: le kell dolgozniuk az elbukott összeget, aminek feltételeit a milliomosok szerződésben rögzítik. A munka egy kafkai, teljesen értelmetlen vállalkozás: egy ír kastély maradványaiból húznak fel egy falat. Az idő múlásával az adósság egyre gyarapodik, Jim és Jack egyre dühösebb, és próbálnak kiutat találni az abszurd szolgaságból.
Paul Auster története az elnyomás képlékenységéről és a tisztességtelen alkuk hatalmáról szól, egy olyan világról, ahol a véletlen nemcsak szerepet játszik, hanem tulajdonképpen magához ragadja az egyetlen főszerepet.
Na stiahnutie
7,58 €
dostupné aj ako:
Hosszú, fényes folyó
KULT Könyvek
BARACK OBAMA - 2020 egyik legjobb könyveNew York Times bestsellerGuardian: A Hónap Könyve
„Hibátlan remekmű.” - DAILY EXPRESS
„Kemény, feszült és fordulatos - mégis gyengéd, emberi, és erősen hat az érzelmekre... Lánytestvérem nincs. Amikor ezt kiolvastam, felhívtam a fivérem, csak hogy halljam a hangját.” - LEE CHILD
A thriller műfaját ez a regény arra használja, hogy feltárja az intimitást - ez egy mélyen emberi történet, a legjobb értelemben vett irodalom.
Mickey és Kacey testvérek. A két lány egykor elválaszthatatlan volt, de már eltérő pályára kerültek, noha ugyanazokat az utcákat róják. Mickey zsaru, Kacey pedig az árnyékos oldalon mozog, a legsötétebb sarkokban, drogfüggők és szexmunkások között. Mickey gyilkosságsorozat után nyomoz, és Kaceynek nyoma veszik. Mickey halálra rémül - mi van, ha a testvére a következő áldozat? Ebben a közegben mindennaposak a halálesetek, a gyilkosság sem ritka. Mickey vajon meg tudja menteni a testvérét, mielőtt túl késő?
„Igazán megindító, emlékezetes történet a gyerekkorban szerzett sebekről, a családi kötelékekről. Tökéletesen kidekázott regény, amely a fotelhoz szegezi az embert. Minden egyes oldalt imádtam.” - DENNIS LEHANE
„Magasan az év legjobb bűnregénye” - IRISH TIMES
„Kiugróan jó. Feszült családi thriller. A cselekmény ravasz, a szereplők életteliek - ez a könyv magasra teszi a mércét.” - DAILY MAIL
„Szívszaggató krónika arról, milyen terheket ró a családtagokra a drogfüggés. Mestermű.” - DAILY MIRROR
„Káprázatos, szédítő tempójú szöveg - nemcsak pariban van Dennis Lehane és George Pelecanos munkáival, hanem olykor kenterbe is veri őket.” - METRO
„A torkodban dobog tőle a szíved.” - VOGUE
„Együttérzéssel teli. Lenyűgöző.” - INDEPENDENT
Liz Moore Rome-díjas író, Philadelphiában él, a Temple Egyetemen tanít kreatív írást. A Hosszú, fénylő folyó a negyedik regénye, egyben az első magyarul is olvasható könyve.
Na stiahnutie
8,14 €
dostupné aj ako:
Nyúlszív
Nyúl, ?a „beszédes amerikai”, aki eddig három kötetre valót mesélt nekünk az amerikai kis-középpolgár hétköznapjairól, akinek köszönhetően itt, Közép-Európában is érezzük Amerika elmúlt évtizedeit – az 50-es évek nekilendülő virágzását és létbizonytalanságát, a 60-asok dühöngő rossz közérzetét és társadalmi bűntudatát, a 70-es évtized általános kimerültségét és apátiáját –, Nyúl tehát most, 1989–90-ben ötvenhat éves, öregnek érzi magát, megkeseredett. Krisztusi korba ért fia baklövést baklövés után követ el, unokái nyugodt életét nem látja biztosítva, felesége egyre függetlenedik tőle, egyszóval, legalább annyi a problémája, mint fiatal korában, amikor felhúzta a nyúlcipőt.
De hová fusson az elhájasodott, szívbeteg, még mindig szeretetre méltó s még mindig kíméletlen, ám sokkal bölcsebb Nyúl? Természetesen Floridába, az öregek paradicsomába. És persze vissza az ifjúságába. Van mire visszatekintenie: érdekes és értelmes életet élt, gyávaságai ellenére bátrabb és józanabb volt, mint a legtöbbünk. Ember volt a XX. század második felében, Huck Finnként és Holden Caulfieldként kezdte, s talán nem túlzás azt állítani: Thomas Mann-i figurák szintjéig jutott.
Na stiahnutie
7,58 €
Keresztutak I-II.
A chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett. A családapa, Russ - aki mellesleg lelkipásztor - kész rá, hogy kitörjön a házasságából, amelyet örömtelennek érez - hacsak nem előzi meg a kitörésben leleményes és labilis felesége, Marion. 1971-ben járunk, egy nappal szenteste előtt. Legidősebb fiuk, Clem hazajön az egyetemről - feltüzelte idealizmusa, és olyan döntést hozott, amelynek hallatán apja összeroppan. Húga, Becky régóta az egyik legnépszerűbb lány volt a gimnáziumban, de most az ellenkultúra kerítette hatalmába. Perry öccsüknek elege lett abból, hogy füvet kell árulnia ahhoz, hogy füvezhessen, és megfogadja: megjavul. A család minden egyes tagja szabadulni próbál valamitől, de ehhez a többieknek is lesz egy-két szava.
Na stiahnutie
8,42 €
dostupné aj ako:
Mitől leszel jó vezető?
A világ legfontosabb cégvezetőinek, tulajdonosainak és úttörő gondolkodóinak bölcsessége
New York Times Bestseller#1 Wall Street Journal Bestseller
Nincs két egyforma vezető. Bill Gates, Jeff Bezos, Ruth Bader Ginsburg, Warren Buffett, Oprah Winfrey elveit és hozzáállását ismerjük meg ebből az alapkönyvből.
Az elmúlt öt évben David M. Rubenstein a világ legjobb teljesítményt nyújtó vezetőit kérdezte arról, kik ők, és hogyan váltak sikeressé. A Mitől leszel jó vezető nélkülözhetetlen vezetői kézikönyv: a pénzügyi világ (Warren Buffett, Jamie Dimon, Christine Lagarde, Ken Griffin), az informatika (Jeff Bezos, Bill Gates, Eric Schmidt, Tim Cook), a szórakoztatóipar (Oprah Winfrey, Lorne Michaels, Renee Fleming, Yo-Yo Ma), a sport (Jack Nicklaus, Adam Silver, Coach K, Phil Knight) és az államigazgatás (Bill Clinton és George W. Bush amerikai elnökök, Ruth Bader Ginsburg, Nancy Pelosi) legnagyobb elméinek tanácsait gyűjti egybe. • Jeff Bezos a kóborlásból begyűjthető energiákat zabolázza meg - úgy gondolja, legjobb döntéseit szívből, intuitív alapon hozta meg, nem elemzés révén.• Richard Branson soha nem azért kezd dolgozni valamin, hogy hasznot termeljen. A legjobb megoldást akarja nyújtani az adott területen.• Phil Knight úgy tekint a Nike-ra, mint egy marketingcégre, amelynek legfontosabb marketingeszköze a Nike termék.• Marillyn Hewson négy testvérével apa nélkül nőtt fel Kansasben, és gyorsan megtanulta, hogy csak magára számíthat, és hogy mi a pénz értéke.
Hogyan hoztak döntéseket, hogyan viszonyultak az innovációhoz, a változáshoz és a válsághoz ezek az úttörő személyiségek? Évtizedes tapasztalatokról számolnak be, rendkívüli történeteket mondanak el. Az itt olvasható beszélgetésekből kirajzolódik figyelemre méltó életük és karrierjük. David M. Rubenstein - a The American Story című könyv szerzője, The Carlyle Group látnoki képességekkel megáldott társalapítója, a David Rubenstein Show állandó műsorvezetője, sokszorosan díjazott filantróp (Carnegie Medal, MoMA’s David Rockefeller-díj). Washington, DC-ben él.
„Hihetetlenül szórakoztató könyv az élet egészen eltérő területein tevékenykedő vezetőkről. David Rubenstein a legkülönbözőbb emberekkel beszélget: például Jeff Bezosszal és Yo-Yo Mával - dialógusaik frappánsan elevenítik meg élettörténetüket és azon vonásaikat, amelyek sikeressé tették őket. Rubenstein mindebből le tudja szűrni, hogy mik azok a vezetői erények, amelyekben minden beszélgetőtársa osztozik. Ettől lesz a Hogyan vezessünk kivételesen hasznos és inspiráló könyv.” - Robert M. Gates, az USA volt védelmi minisztere, A vezetés szenved
Na stiahnutie
7,30 €
dostupné aj ako:
Nem vagyunk már gyerekek
WASHINGTON ?POST – az év fontos könyvei
PARADE – az év könyve (2020)
GOOD HOUSEKEEPING – az év könyve (2020)
USA TODAY – 10 Bestseller, ami ajándéknak is tökéletes
TODAY SHOW #ReadWithJenna könyvklub
Astrid Strick háromgyerekes anya, özvegy, hatvannyolc éves. A kisvárosban, ahol él, tanúja lesz egy halálos balesetnek, ami arra indítja, hogy a továbbiakban őszintébb legyen. Sorra veszi, mi mindenben hibázott, miközben felnevelte a gyerekeit. De ők vajon már készen állnak rá, hogy Astrid felnőtt számba vegye őket?
A Nem vagyunk már gyerekek bölcsen láttatja, mi történik, amikor a testvérek felnőnek, a szülők öregszenek, és a gimnáziumi-serdülőkori élmények, akár tetszik, akár nem, végigkísérik az életünket.
„Elmés megfigyelések, fanyar humor, nagy szív…” – Sunday Times
„Kedélyes és lélekteli mélyfúrás mindennapi viszonyainkba” – Daily Mail
„Napsugaras irodalom.” – New York Times
„Annyi kedvesség, megbocsátás, humor és szeretet van ebben a könyvben! Varázslatos! Muszáj volt együltő helyemben kiolvasnom. Imádom – és az egész világ imádni fogja.” – Ann Patchett
Na stiahnutie
8,99 €
dostupné aj ako:
Podstata řádu O stavitelském umění a podstatě univerza
Architektonické prostředí má výrazný vliv na kvalitu života jeho uživatelů, a to v celé své šíři – fyzické, psychické, sociální i spirituální. Vztah architektury k vitalitě těch, jež obklopuje, byl teoreticky zpracován různými autory, zmiňme například úspěšnou knihu Nikose A. Salingarose Sjednocená teorie architektury. Forma, jazyk, komplexita (česky 2017). Nepřekonanou klasikou však zůstává obsáhlé čtyřsvazkové dílo amerického architekta rakouského původu Christophera Alexandera Podstata řádu, a to zejména jeho první svazek Fenomén života. Alexander se snaží o uchopení elementárních principů tradiční architektury a nabízí porozumění tomu, co vytváří život, krásu a funkčnost jak v budovách, městech a krajině, tak v místnostech, zákoutích a detailech předmětů, které používáme. Popisuje geometrická pravidla, s jejichž pomocí se skládají jednotlivé architektonické prvky do celků vyvolávajících pozitivní a prospěšnou odezvu. Tato pravidla odrážejí tvořivé pochody uvnitř organismů a ekosystémů, podivuhodně vyvažující neustálé vznikání nového a udržování harmonie. Kniha propaguje architektonické prostředí podporující vitalitu – tedy takové prostředí, které pozitivně ovlivňuje přirozenou lidskou schopnost žít, růst a vyvíjet se v souladu s vrozeným lidským spřízněním s přírodními systémy a procesy.
Na sklade 1Ks
31,03 €
32,66 €