Hľadanie: Estetika pragmatizmu
zobraziť:
Pereputty
Révay Géza, áttörve minden esztétikai, nyelvi, morális és stiláris korlátot, olyan őszinteséggel vall életéről, vállalkozásairól, szexuális kalandjainak sokaságáról, híres nagyapjáról, Révay József tudós, író-akadémikusról, s a korról, amelyben felnőtt, hogy az olvasó ámulva csak úgy habzsolja a könyv oldalait. Regény? Novellák? Történetek? Versek? Minden egyszerre, mint ő maga. Disszidálási kísérletért megjárta a szocializmus börtöneit, és a nyolcvanas évek második felében írók, színészek barátjaként, és sok-sok vendégló, szórakozóhely tulajdonosaként néhány év alatt az ország második leggazdagabb embere lett, egyaránt használva a nagy- és kiskapukat. Habzsolta az életet, szerette a családját, és vágyott a nyugalomra. A nagy vagyont a kor szele kifújta a talpa alól, és családostul, még a rendszerváltás előtt, Kanadában telepedett le. Nem volt könnyű egy másfajta világban mindent újrakezdeni, nem a padlóról, hanem egyenesen a földről felállnia. De neki ez is sikerült. És most megjelent könyvében minderről brutális őszinteséggel vall, olyan stílusban, amelyet megirigyelhetnének tőle az ifjú és a magyar nyelv határait kutató íróink. Csodálatos embereket bemutató, sok humorral megírt könyve sikerre van ítélve, miként az egykoron a róla és szédületes karrierjéről megjelent könyv, a Pénzt, de sokat című tényregény.
Vypredané
10,67 €
11,23 €
88 híres vers a világirodalomból
E kötetben ötvennyolc költő portréját, nyolcvannyolc versét és a költemények értelmezését olvashatjuk. Hitünk szerint: értelmezését és nem elemzését, mert sokan tartják úgy, hogy a vers halála az elemzés. Meggyőződésünk, hogy létezik olyan versmagyarázat, amely tapintatosan tudja kalauzolni a kevésbé járatos befogadót a költemény újabb és újabb rétegeibe, felmutatja a szellemi és esztétikai hatás rejtettebb titkait, formai rafinériáit is.
Vypredané
0,48 €
0,50 €
Babits Mihály összes versei 1.
Babits Mihály versei kritikai kiadásának első kötete a pályakezdő költőnek főként diákkori és egyetemi évei alatt született műveit mutatja be. Noha a szakirodalom tudott e fiatalkori versekről, tudományos igényű vizsgálatukra csupán részlegesen került sor, és többségük nem is került be a költő halála után megjelent gyűjteményes kiadásokba. Jelen kötetünk nemcsak a művek tekintetében, hanem azok kulturális, irodalmi hátterének a feltárásában is számos újdonsággal szolgál. A versekhez társuló jegyzetapparátus nem csupán korrigálja (illetve több helyen pontosítja) az egyes darabok eddig ismert megírási idejét, de igyekszik elvégezni a pályakezdő Babits Mihály irodalmi és történelmi ismereteinek a felkutatását és bemutatását is. Amellett, hogy bepillantást nyerhetünk egy meghatározó jelentőségű írói életmű genezisébe, a kronológiai rendszerezés által a művek közötti összefüggések feltárására is új lehetőségek nyílnak. A versek keletkezéstörténete a költő műveltségének, szerepmintáinak, esztétikai ízlésváltozásának a feltérképezésében szolgálhat komoly segítségül az eljövendő kutatók számára, s így e máig alig ismert művek is immár megkerülhetetlenné válnak az újabb Babitsról szóló monografikus munkák számára.
Vypredané
11,37 €
11,97 €
Napichovanie flitrov Jednorožec
Trblietavé flitre sa pomocou špendlíkov umiestňujú na polystyrénovú podložku. Výsledok je nádherný estetický obrázok jednorožca. Napichovanie trblietavých flitrov je obľúbená aktivita pre deti aj dospelých.
Vypredané
18,90 €
Az emberiség útjai
Az emberek mindig is utaztak. Izgatta őket az idegen tájak, kultúrák - és nem utolsósorban -, az új piacok és nyersanyagforrások felderítése. E lenyűgözően illusztrált könyv néhány fontosabb útvonalat követ végig. Az olvasó nem csak egy gyönyörű fotóalbumot tart a kezében, hanem egy földrajzi, kultúrtörténeti érdekességekben is bővelkedő, izgalmas útikönyvet is. A képek esztétikai értékeiken túl ősi mondákról, érdekes földtani alakzatokról, történelmi eseményekről mesélnek.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Az emberi test
Az emberi test az anatómiai alapismeretek kézi atlasza. Elsősorban az alakot, formát, az arányokat meghatározó csont-, ízület- és izomrendszerrel foglalkozik. Ismerteti az embert jellemző külső érzékszerveket és a mozgás alapelveit, típusait. Az ábrákon esztétikai élményt nyújtva ötvöződik az anatómia precízsége és a képzőművészet szépsége.
Ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a biológia, akik orvosok akarnak lenni, vagy művészi tanulmányaik, érdeklődési körük miatt van szükségük az ember, azaz önmaguk megismerésére.
Arisztophanész vígjátékai
Arisztophanész valamennyi (összesen tizenegy) vígjátéka Arany János halhatatlan fordításában utoljára a hatvanas évek vége felé jelent meg egy kötetben. A mostani gyűjtemény Arany János szövegében a költő helyesírását követi, a jegyzetekben és Kövendi Dénes utószavában viszont, amely Arisztophanész és kora, valamint a klasszikus görög dráma történeti és esztétikai elemzését tartalmazza, a görög szavakat és neveket a ma szokásos akadémiai helyesírás szerint írja. Az új kiadás szöveggondozása és új jegyzetekkel való kiegészítése Bolonyai Gábor munkája.
Vypredané
15,34 €
16,15 €
Pöttyös Panni az idővonaton
"Hová utazik Panni az idővonaton? Természetesen a jövőbe! Ha vele tartasz, megtudhatod, hogyan élnek majd a gyerekek háromszáz év múlva. De ne gondold, hogy Pannit szívesen fogadják ebben a fura világban. Tudósok vizsgálják, másolatokat készítenek róla, tablettákkal etetik. A hűséges állatoknak és Szemiramisz apó találmányainak köszönhetően azonban Panni és a gyerekek megmenekülnek." (a Kiadó)
dostupné aj ako:
Lacná kniha Pöttyös Panni az idővonaton (-90%)
"Hová utazik Panni az idővonaton? Természetesen a jövőbe! Ha vele tartasz, megtudhatod, hogyan élnek majd a gyerekek háromszáz év múlva. De ne gondold, hogy Pannit szívesen fogadják ebben a fura világban. Tudósok vizsgálják, másolatokat készítenek róla, tablettákkal etetik. A hűséges állatoknak és Szemiramisz apó találmányainak köszönhetően azonban Panni és a gyerekek megmenekülnek." (a Kiadó)
Vypredané
0,96 €
9,58 €
dostupné aj ako:
William James: Writings 1902-1910
Philosopher and psychologist William James was the best known and most influential American thinker of his time. The five books and nineteen essays collected in this Library of America volume represent all his major work from 1902 until his death in 1910. Most were originally written as lectures addressed to general audiences as well as philosophers and were received with great enthusiasm. His writing is clear, energetic, and unpretentious, and is marked by the devotion to literary excellence he shared with his brother, Henry James. In these works William James champions the value of individual experience with an eloquence and enthusiasm that has placed him alongside Emerson and Whitman as a classic exponent of American democratic culture.
In The Varieties of Religious Experience (1902) James explores "the very inner citadel of human life" by focusing on intensely religious individuals of different cultures and eras. With insight, compassion, and open-mindedness, he examines and assesses their beliefs, seeking to measure religion's value by its contributions to individual human lives.
In Pragmatism (1907) James suggests that the conflicting metaphysical positions of "tender-minded" rationalism and "tough-minded" empiricism be judged by examining their actual consequences. Philosophy, James argues, should free itself from unexamined principles and closed systems and confront reality with complete openness.
In A Pluralistic Universe (1909) James rejects the concept of the absolute and calls on philosophers to respond to "the real concrete sensible flux of life." Through his discussion of Kant, Hegel, Henri Bergson, and religion, James explores a universe viewed not as an abstract "block" but as a rich "manyness-in-oneness," full of independent yet connected events.
The Meaning of Truth (1909) is a polemical collection of essays asserting that ideas are made true not by inherent qualities but by events. James delights in intellectual combat, stating his positions with vigor while remaining open to opposing ideas.
Some Problems of Philosophy (1910) was intended by James to serve both as a historical overview of metaphysics and as a systematic statement of his philosophical beliefs. Though unfinished at his death, it fully demonstrates the psychological insight and literary vividness James brought to philosophy.
Among the essays included are the anti-imperialist "Address on the Philippine Question," "On Some Mental Effects of the Earthquake," a candid personal account of the 1906 California disaster, and "The Moral Equivalent of War," a call for the redirection of martial energies to peaceful ends, as well as essays on Emerson, the role of university in intellectual life, and psychic research.
Vypredané
47,45 €
49,95 €
Lacná kniha Platinová kolekce (-90%)
Výpravná a rozsáhlá monografie světoznámého módního a reklamního fotografa Roberta Vano poprvé shrnuje v reprezentativní kolekci nejlepší fotografie z jeho volné tvorby. Vychází u příležitosti stejnojmenné výstavy v pražské Galerii Mánes, kterou připravila na srpen 2009 prestižní Leica Gallery Prague. Publikace obsahuje na dvě stě maximálně věrných a speciálním postupem tištěných reprodukcí originálních obrazů, které Robert Vano ručně zhotovuje jako neopakovatelné originály pro galerijní účely. Pro maximální životnost a výtvarný účinek přitom používá speciální bezcelulózový bavlněný papír a mimořádně drahý vyvolávací proces na bázi platiny a paladia. Předem speciálně připravené negativy jsou na tuto emulzi kopírovány kontaktním způsobem pro zachování maxima detailů a co nejbohatší škály polotónů. Výsledný dojem je v nejvyšší možné míře zachován i v naší publikaci. Tematicky kniha obsahuje fotografie z oblasti mužského i ženského portrétu a aktu, ale i módu, snová zátiší a architektonická, většinou pražská zákoutí. Publikaci byla věnována mimořádná péče i po stránce grafické a typografické. Byla vytištěna na mimořádně kvalitním artovém papíru Pure Munken. Sama o sobě je výtvarným dílem svého druhu a bude vynikajícím dárkem pro všechny milovníky Vanových fotografií, znalce výtvarného umění, ale i ostatní esteticky vnímavé zájemce.
Vypredané
4,56 €
45,59 €
dostupné aj ako:
A színek művészete - Tanulmányi kiadás
Léteznek-e vajon olyan színbeli törvények és szabályok, amelyek a képzőművészek alkotómunkájára és az esztétikára nézve egyaránt érvényesek, vagy pusztán szubjektív vélekedésünk függvénye a színek esztétikai megítélése? (...)
Remélem, ebben a könyvben tisztázni tudok majd számos, a színekkel kapcsolatos problémát. Nem csupán néhány objektív alaptörvényt és szabályt akarok kifejezni, hanem foglalkozom a szubjektív megkötöttséggel is és ezt törekszem majd közelebbről meghatározni, hogy ne börtön legyen a formálás törvényeinek ismerete, hanem szabadítsa meg az embert a bizonytalanságtól, az ingatag érzésektől. (Johannes Itten)
Vypredané
8,96 €
9,43 €
Buh Valek
Bez ohledu na své mírové poselství bylo křesťanství vždy jedním z velkých válečnických náboženství. Partner ukazuje, jak ideál křižácké války, „Boží válka“ , pronikala do středověkého křesťanského světa, a jak silně ovlivnila pozdější západní společnosti, zvláště jejich postoje ke kolonialismu. Zkoumá současná islámská fundamentalistická hnutí z hlediska toho, jaký význam přikládají džihádu a případům, kdy ho provádějí. Přestože jsou v mnoha ohledech tradicionalistická, autor odhaluje, jak velice moderní jsou v jiných ohledech, když si nejdůležitější část svého politického slovníku půjčují ze západních zdrojů. P. Partner zkoumá také pragmatismus v souvislosti s vedením svaté války, který vždy ovlivňoval jak křesťanství, tak Islám. br / Bůh válek především zkoumá důvody skrývající se za strachem, který na Západě islámský fundamentalismus vyvolává. Peter Partner argumentuje tím, že jedinou cestou, jak zbavit svatou válku její děsivé aury fanatismu, je nový pohled na její náboženský rámec a její politické a sociální dějiny. Víra, že svatá válka může být považována za základní součást dnešních konfliktů pouze v případě muslimského světa, je všeobecně rozšířená. Křižáctví však ve skutečnosti mělo daleko delší životnost, než se obvykle domníváme a jeho postoje, které jsme považovali za dávno mrtvé, nás i nadále ovlivňují, stejně jako paralelní náboženské myšlenky ovlivňují muslimský svět.
Vypredané
10,76 €
11,33 €
A zöldtető
A környezettudatos építés ma a legfontosabb feladatok közé tartozik, amelynek egyik eleme a zöldtető. Az utóbbi két évtizedben a korszerű anyagok és technológiák megjelenésével új utak nyíltak a tetőhasznosítás területén. A fenntarthatóság elve, a funkcionális igények, az ökológiai és esztétikai szempontok a zöldtetőépítés új korszakát nyitották. Ennek összefoglalására vállalkozik a könyv, amely tartalmazza a zöldtetők szerkezeti, épületfizikai, funkcionális és városépítészeti vonatkozásait, elemzi a tetőfelületek vegetációs feltételeit, ismerteti a hazai növényválasztékot és kivitelezési technológiát. Mindezt megépült példákon keresztül mutatja be, miközben a tágabb összefüggésekre is rávilágít.
Vypredané
17,54 €
18,46 €
Mondom neked
Mit kiabál át a fiú az apjának a folyó túlpartjára? Mivel próbál meggyőzni minket olthatatlan szerelméről egy teljesen ismeretlen nő? Mi a legnagyobb gonoszság, amit egy lány mondhat az apjának? És mi történik azzal, aki végül megtorpan, útban a jégbarlang felé?
Petr Hruska (1964) cseh költő, forgatókönyvíró, a rendszerváltás utáni cseh irodalom egyik meghatározó alakja. Mondom neked című, díjnyertes könyve radikális és bátor ugrás az ismeretlenbe, ahol a versek az esztétikai élményen túl egy másfajta megközelítést, a körülöttünk zajló dolgok mélyebb megértését kínálják. A pontos megfigyeléseknek köszönhetően láthatóvá válik a hétköznapok rendkívüli pillanatainak rejtett varázsa. A szerző felvállalja az érzelmesség kockázatát, de közben egyáltalán nem válik érzelgőssé. Ha megismerjük a kötet szereplőinek nyelvét, és a köztük zajló érdekes, mélyen felkavaró párbeszédet, egy kicsit magunkhoz is közelebb jutunk.
Vypredané
5,08 €
5,35 €
A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
"...Miközben az emberiség az őt körülvevő természetet vandál módon pusztítja, saját magát is ökológiai katasztrófával fenyegeti. Ha már a gazdasági vonzatait is érzi, talán elismeri hibáit, de akkor valószínűleg már túl késő lesz. De arra legalább rá fog jönni, hogy ez a barbár Folyamat az ő lelkében micsoda károkat okozott. A természettől való általános, egyre fokozódó elidegenedés nagymértékben okolható a civilizált emberiség esztétikai és etikai eldurvulásáért."
- Túlnépesedés
- A természetes élettér elpusztítása
- Önmagunkkal való versenyfutás
- Elpuhulás
- Genetikai hanyatlás
- A tradíciók lerombolása
- A társadalom dogmatizálhatósága
- Atomfegyverkezés
E nyolc bűnre figyelmeztetett mindenkit az etológus Konrad Lorenz 1973-ban. Azóta eltelt több mint negyven év, de az általa megfogalmazott veszedelmek ma aktuálisabbak, mint valaha.
Vypredané
6,75 €
7,11 €
Nagyon vadon-BRD
Ne vaduljunk! Boog, a szelíd grizzly csak ennyit kér, egyébként boldogan éli a kisvárosi sztárok mindennapi életét: este fellép a helyi természetrajz-show-ban, aztán nyugovóra tér gazdája és nevelője garázsában, ahol szívből etetik és szeretik.
Állati ösztöneit mélyen eltemette, és semmiért sem cserélné el a civilizáció örömeit.
Ám egyszer mégis megszólal a vadon szava: méghozzá fülsértően, hadarva és össze-vissza.
Ugyanis egy félszarvú szarvastól ered, aki dilis fejébe vette, hogy megmenti a nagy mackót, és visszavezeti az erdőbe. Terve végül sikerül, így a városi medve és a négy ballábas szarvas visszajut a vadonba: éppen három nappal a vadászidény kezdete előtt.
Vypredané
6,10 €
6,42 €
Simon Weil - filozófia, misztika, esztétika
A kötet a Francia és Olasz Intézet közös rendezésében 2010. január 2122-én megrendezett konferencia anyaga kétnyelvű (magyar és francia) kiadásban, amelyben a legjelesebb kutatók elemzik az életművet filozófiai, esztétikai és teológiai szempontból.
A konferencia résztvevői voltak: francia részről Vető Miklós akadémikus, E. Gabellieri, a Lyoni Katolikus Egyetem Filozófia Karának dékánja, Michel Narcy, a Francia Nemzeti Kutatóintézet platonista filozófusa, valamint Chantal Delsol filozófus. Olasz
részről Massimiliano Marianneli filozófus a perugiai egyetemről és Giovanni Trabucco, a milánói egyetem teológusa. Magyar részről Sepsi Enikő, az Eötvös Kollégium igazgatóhelyettese, Pilinszky-szakértő, valamint Gutbrod Gizella, az egri Esterházy Ká
roly Főiskola docense.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Lacná kniha Szecesszió (-70%)
Az 1880-as és 1890-es években Európa nyugati felén született díszítőművészeti és építészeti irányzat az ipari forradalmat követően kialakult művészi-esztétikai kiüresedésre adott válaszként jelent meg. Az „új művészet” elsősorban a díszítőművészet reneszánszát indította el. A mozgalom célja egyfajta új természetesztétika megteremtése volt, a természetben előforduló tárgyakat, élőlényeket kezdte alaposan megfigyelni. Az új irányzatot olyan jeles művészek képviselték, mint William Morris, Gustav Klimt, Koloman Moser, Antoni Gaudí vagy Jan Toorop, akik újszerű formákat és technikai megoldásokat alkalmaztak. A stílus azóta is számos művészt ihletett meg, folytatása, az art deco a második világháborút követően terjedt el.
Vypredané
6,46 €
21,54 €
dostupné aj ako: