Najnovšie - Historické romány strana 62 z 94

Az Úr 1532. esztendejében a fényes tekintetű és győzhetetlen Szulejmán vezetésével hatalmas török had indul meg nyugat felé – Magyarországon keresztül. Ez idő tájt két király uralkodik Magyarhonban, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János hívei egymás ellen acsarkodnak, így az országnak esélye sincs a hatékony védekezésre. A sors kifürkészhetetlen szeszélye azonban egy fallal körülvett csöppnyi várost vet a pogány fergeteg útjába, a védők élén egy kiváló hadvezérrel, Jurisics Miklóssal. De mire juthat negyvenhat katona, no meg néhány száz felfegyverzett polgár és paraszt a roppant túlerővel szemben? Milyen titkot rejt Kőszeg és környéke, amely más irányba terelheti a történelmet? Vajon Leónidasz spártai király és háromszáz harcosának sorsára jutnak a pogány áradattal dacoló hősök? Aki ismeri Kőszeg ostromának történetét, a legfontosabb kérdésre tudhatja a választ. De a végkifejletig rejtélyek, kalandok, romantika, hűség és árulás kuszálják a szálakat… A nagy sikerű, a 2018. évi Aranykönyv szavazáson a legjobb öt szépirodalmi mű közé beválasztott regény második, bővített kiadása változatlan formában tartalmazza a török hadjárat előzményeit, ugyanakkor a korábbiaknál részletesebben mutatja be magát az ostromot és a történet főbb szereplőit.

Magyarország, 973 Koppány, a hétmagyarok nagyurának unokaöccse és leendő utódja mindössze tizenegy éves, amikor a megkeresztelkedését követő napon apját, Tar Szöréndet, a nagyúr bátyját egy kisebb csetepatéban megölik. Koppány szinte gyerekként lép atyja örökébe: Somogy ura lesz, és az öreg táltos, Turda, illetve fiatal hadnagya, Ravasz támogatásával sajátítja el mindazt, amit egy árpád törzsbéli vezérnek tudnia kell háborúról és békéről, emberekről és szellemekről egyaránt. Tíz évvel később már hadat vezet Gyevicsa nagyúr parancsára Mölk ellen, majd apja és a nagyúr öccsének, Bélának a halála után rá hárul Béla fiának, a kis Vászolynak, a majd utána következő nagyúrnak nevelése is. Miközben Koppány férfivá érik, egyre több változás történik a magyar törzsek országában: a nyugati gyepűt német telepesek özönlik el, Gyevicsa nagyúr udvarában egyre több a latin pap és német lovag, fia, Vajk, bajor feleséget vesz maga mellé. Változik a világ, és nem mindenki szerint jobbra: sokan panaszkodnak, hogy „Gyevicsa nagyúr kemény a népeivel és lágy az idegenekkel”. És végül eljön a nap, amelyen a nagyúr megesketi a törzsek vezéreit, hogy az ősi szokással szembefordulva halála után nem a legidősebb árpádfit, Koppányt, hanem saját fiát, Vajkot választják majd a hétmagyarok nagyurának… Cs. Szabó Sándor a rendelkezésre álló történeti és néprajzi források felhasználásával egyedi hangvételű, ítélkezéstől és propagandától mentes regényben fest magával ragadó képet a magyar történelem talán legfontosabb évtizedeiről.

London, 1947. A várost emberemlékezet óta nem sújtotta ilyen kemény tél, a városlakók az éhezéssel küzdenek, az életet szigorú jegyrendszer szabályozza. A háború utáni Nagy-Britanniában az alig két évvel korábbi győzelem ellenére csöndes kétségbeesés uralkodik. Ann Hughes és Miriam Dassin Norman Hartnell híres mayfairi divatházának hímzői. A két nő között barátság szövődik, és életük visszafordíthatatlanul megváltozik, amikor vissza nem térő lehetőséget kapnak: részt vehetnek Erzsébet hercegnő menyasszonyi ruhájának elkészítésében. Toronto, 2016. Egy emberöltővel később Heather Mackenzie megpróbálja megfejteni a nagyanyja által ráhagyott néhány hímzett virág titkát. Vajon hogyan került az értékes hímzés - amely megtévesztésig hasonlít II. Erzsébet királynő hetven évvel korábban viselt, lenyűgöző menyasszonyi ruhájának díszítéséhez - szeretett nagyijához, aki sohasem beszélt angliai életéről? És milyen kapcsolatban állt nagyanyja a híres textiltervezővel, a holokauszttúlélő Miriam Dassinnel? Jennifer Robson a történelem egyik leghíresebb menyasszonyi ruháját készítő műhelyébe kalauzol el minket. Kulisszatitkokról rántja a leplet, derít fényt, miközben elsöprő erejű képet fest a rengeteg áldozattal kivívott győzelem ára által megrázott angol társadalomról, és felejthetetlen hősnőket kelt életre, kiknek sorsát a túlélés fájdalma, a barátság, és a megváltó erejű szeretet köti össze.

A méltán nagyra értékelt Dublin folytatásában a 16. század legvégén találjuk magunkat Írország földjén, amikor a századok óta tartó angol hódítás utolsó fordulójához érkezik: kezdetét veszi az őslakos katolikus írek teljes leigázása. Az ír történelem családok generációinak sorsán keresztül kel életre a könyv lapjain. Olyan szereplőkkel kerülünk közeli kapcsolatba, akiket nehéz, olykor kényszerű választás elé állít az élet. Testvéreket ismerünk meg, akiknek dönteniük kell: hűségesek maradnak-e őseik hitéhez úgy, hogy ezzel családjuk biztonságát, boldogulását veszélyeztetik. Asszonyt, akinek választania kell az olthatatlan szenvedély és a békés családi élet között. Férfiakat, akik életüket és gyermekeik jövőjét kockáztatják a szabadságért vívott elkeseredett küzdelemben. A családregény olvasása közben négyszáz év történelmén át járjuk be azt a tragédiával és dicsőséggel kikövezett utat, ami végül, a 20. században, Írország függetlenségéhez vezet. Útközben emberi történeteket, sorsokat ismerünk meg. Embereket, akik a társadalom különböző rétegeihez tartoznak, katolikusok és protestánsok, szegények és gazdagok, tűrnek és küzdenek.

Tíz éve jelent meg a a nagy sikerű Török tükör, és tíz nyelvre le is fordították. Rengeteg recenzió, kritika látott róla napvilágot annak idején. A főszereplő egy török ifjú, így a hódítók szempontjából ismerhetünk rá a hódoltság korának Magyarországára. A kritikák is utaltak rá, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című művének 21. századi párdarabját is megkaptuk, sodró mesélőkedvvel. A szerző aztán elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A második kiadáshoz a Prae Kiadó a tíz évvel korábbihoz hasonlóan Sebastian Stachowskit kérte fel a borítótervezésre, aki módosított kicsit a terveken az első kiadáshoz képest. A szerző fotóját Sasho N. Alushevski készítette. Az arab idézeteket Sayfo Omar ellenőrizte.

A regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz-Birkenauba.  Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban. Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a mindennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.   Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek kiadási jogait további tíz ország vette meg – izgalmasan meséli el e megrázó történetet, amely az emberi hősiesség gyönyörű példája, és amelyben a tragédiák mellett a remény is felcsillan.

"Ez itt az egész életem" - mondja Charlotte Salomon 1942-ben, miközben átnyújt bizalmasának egy képekkel teli bőröndöt, életműve legjavát, pedig huszonöt éves még csupán. Az élete azonban egy gázkamra felé tart, és ott nemsokára véget is ér. Megmaradni csak a képek maradnak, azok pedig - illetve ihletésükre most az új Foenkinos-regény lapjai - erőteljes színekkel és kendőzetlen őszinteséggel beszélik el Charlotte történetét. Gyerekkorát a húszas évek Berlinjében, anyja korai, tragikus halálát, családjához való furcsa viszonyát, belépőjét a berlini művészkörökbe, akadémista éveit és pályakezdését. Majd pedig: menekülését a nácik elől Dél-Franciaországba, a háborús hányattatások közepette is felcsillanó remény és szerelem pusztulás előtti utolsó, rövid időszakát."Úgy éreztem, muszáj soronként írnom, hogy levegőhöz jussak" - szól ki az olvasóhoz furcsa, ám annál látványosabb nemzetközi sikerű regényéből a nálunk eddig jobbára inkább vidám könyvei alapján jól ismert francia szerző. Annyi bizonyos, hogy ez a könyv nem csupán egy rendkívüli nő nagyszerű portréját, egy tragikus sors markáns ívét tárja elénk, hanem egy nyomozás torokszorító történetét is.

Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette.A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből - ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan.Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs - de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni: "Az a Larisch grófné, aki..." ...aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán. Csorba László

„Rossz idők járnak, és rosszak is maradnak, míg az ember meg nem javul; mert a rossz emberek teszik, hogy rosszak az idők…” Az 1968-ban Pulitzer-díjat kapott Nat Turner vallomásai magyarul most először a szerző 1992-es utószavával lát napvilágot, mely a könyv megjelenésének huszonötödik évfordulójára íródott. 1831-ben egy néger rabszolga, Nat Turner az Egyesült Államok Virginia államában hetvenedmagával föllázadt, lemészárolt több tucat fehér embert, és három napig rettegésben tartotta a környéket. De Nat Turner személy szerint csak egy ember haláláért felelős, szerelmét, a fehér Margaret Whiteheadet ölte meg. Nat Turnert elfogták, halálra ítélték. Mi lakozott a lelkében? Hogy jutott idáig? Milyen ember volt Nat Turner, a prédikátor, aki Isten igéjével vezette rohamra lázadó négereit? Erre keres feleletet William Styron, a Virginiában született világhírű amerikai regényíró, amikor a siralomházban Nat Turnert a kivégzése előtti éjszakán önmagával, emlékeivel és lelkiismeretével szembesíti.

A köszvénytől szenvedő Benjamin Franklin zsémbesen futja át az aznapi kérvényezők listáját. A szeme egyszer csak megakad két néven: Móric gróf és A. grófné. Az amerikai politikus fogadja a vendégeket, s így ismerkedik meg Benyovszky Móric gróf hihetetlenül kalandos élettörténetével.  Benyovszky már igen ifjan katonának áll, véres csatákban harcol, majd a lengyelek szabadságáért küzd az oroszok ellen, s ezért Szibériába száműzik. Társaival azonban megszökik a fegyenctelepről, és magával viszi szerelmét, a kormányzó lányát, Afanáziát. Hajójukkal bejárják a fél világot - az Északi-tenger vidékét, Alaszkát, Kínát, Tajvant és Japánt -, hogy végül a gróf Franciaországban felajánlja szolgálatait a királynak. Itt aztán megbízást kap, hogy létesítsen kereskedelmi telepet Madagaszkáron, Benyovszky pedig útnak indul, hogy teljesítette küldetését.  Jean-Christophe Rufin Benyovszky Móric franciául írt emlékiratait szabadon kezelve rajzolja meg egy különleges, a világot megismerni vágyó férfi és orosz szerelme, Afanázia portréját. Az eredmény egyszerre kalandregény, regényes életrajz, megrendítő szerelmi történet és a korabeli filozófiával, eszmékkel átitatott korrajz a 18. századról, amelynek politikai intrikáiban, emberi sorsaiban, jellemeiben nemegyszer saját korunkra ismerhetünk.  Jean-Christophe Rufin (1952) francia orvos, diplomata, történész és regényíró. A Francia Akadémia, a MFS (Orvosok Határok Nélkül) tagja, az éhezés felszámolásáért küzdő Action Against Hunger nevű szervezet elnöke. Magyarul megjelent művei: Az Abesszin (2000), Iszfahán megmentése (2003), Brazilvörös (2004), Vesztett ügyek (2007).  Benyovszky Móric magyar és lengyel főnemes 1746-ban született a Nyitra vármegyéhez tartozó Verbón, és 1786-ban hunyt el Madagaszkár szigetén. Az egyik leghíresebb magyar világutazó, aki négy kontinensen is járt.Francia nyelven írt életrajzi feljegyzései angolul és németül is megjelentek, magyar nyelvre pedig Jókai Mór ültette át őket, aki később regényt is írt Benyovszkyról. (Ezek ingyenes hozzáférhetők a Magyar Elektronikus Könyvtár anyagai között.)„Rendkívüli testi erő, életszívósság párosúlt nála ritka szellemi adományokkal, emlékezettel és ítélő tehetséggel; rettenthetetlen bátorság, hidegvér a legnagyobb veszély idejében, gyors leleményesség és kimeríthetlen szívjóság, önfeláldozás, testvérek, hitves és jó pajtások irányában, voltak jellemének alapvonásai."Ilyennek látta Jókai Mór a világutazó grófot, akinek életéről kevés történelmi hitelességű adat maradt fenn, ám mindaz, amit elképesztő életútjáról tudunk, folyamatosan foglalkoztatja az utókort.

Milyen lenne ma Magyarország, ha Trianon nem történt volna meg??Mi lenne, ha módunk lenne meg nem történtté tenni? ?Ezzel a kérdéssel játszik el a regény. Egy magyar tudós jóvoltából a hadvezetésnek megadatik a lehetőség, hogy változtassanak Magyarország történelmén. Egy csapat elszánt katona útnak indul a múltba, hogy a megfelelő időben, megfelelő helyen végrehajtott katonai csapással a trianoni döntés megtörténtének még a lehetőségét is megelőzzék.? Erről szól ez a fordulatos, izgalmakban bővelkedő regény, amely a történelmi ismeretek bővítésére is remek alkalmat kínál.A kötet nem tartalmaz felnőtt tartalmat.

A dél-angliai Új Erdőt Hódító Vilmos nyilvánította királyi vadászterületté, hogy aztán két fia (Richard herceg, majd Rufus Vilmos király, akinek végzetét baljós rémálom jósolta meg) is itt lelje halálát, máig tisztázatlan körülmények között a helyi legendák szerint ez volt a büntetés a vadászterület létrehozása során elkövetett bűnökért. Az Új Erdő ma nemzeti park, a védett tölgyerdők és lápvidékek, a szarvasok és vadpónik járta hangás rétek mögött azonban újra és újra felsejlik Anglia évezredes történelme. Ezt az eltitkolt vagy napvilágra került bűnökben, ellenségeskedésben és árulásokban bővelkedő történelmet mutatja be Edward Rutherfurd a tőle megszokott, magával ragadó módon. A könyvben a történelmi személyiségek sorsa mindvégig összefonódik az Erdőben élő ezeréves családok történetével és a csodálatos dél-angliai tájjal és élőlényeivel: a kiirtásra ítélt szarvasokkal és a történelem előtti időkből származó, félvad pónilovakkal. Rutherfurd különleges könyve nem egyszerűen egy történelmi regény a sok közül: az egymáshoz kapcsolódó családtörténeteknek különös hátteret ad a hatalmas, ezeréves erdőség a maga vadállataival, misztikus titkaival és az erdőlakók életét szabályozó hiedelmekkel, hagyományokkal és törvényekkel.

A Romanov cárné élete méltán ihletett regényt. Húszévesen érkezett Oroszországba dán hercegnőként. Miután elsajátította új hazájának szokásait, nemcsak a háromszáz éves múltra visszatekintő Romanov-dinasztia sorsára gyakorolt nagy hatást, hanem Oroszország 20. századi történelmére is. Miközben gyermekei útját egyengette és politikailag előnyös házasságokat szervezett, III. Sándor cár feleségeként az orosz arisztokráciával is jó kapcsolatot ápolt. Lenyűgöző személyisége azonban nemcsak az udvar fényűző estélyein mutatkozott meg: jótékonysági kezdeményezéseivel a szegényebb társadalmi rétegek elismerését is kivívta. Önzetlensége a cári uralom megdöntése után is megmutatkozott: az első világháború kitörését követően ápolónőként tevékenykedett. Minnie-t, ahogy családi körben nevezték, fia, II. Miklós cár legfőbb kritikusaként tartották számon. Ő az alkotmány létrehozását szorgalmazta, ám a cár a feleségére hallgatott, ami végül az uralkodóház elleni merényletekhez, országszerte kirobbanó felkelésekhez és az 1917-es forradalmat követően a Romanov-dinasztia bukásához vezetett.

Bene Zoltán Hollók gyomra című műve 2010-ben jelent meg először. A regény három egymásba fonódó életút története révén a XVI. századba, elsősorban a török hódoltság alatt tengődő Szegedre vezeti el az olvasót. Ez a regény, miként Árpás Károly írja, „nem a jókais vagy jósikás nemzeti dicsőségről szól, s nem a Kemény Zsigmond-i jelen-értelmezés jelenik meg benne, hanem Bene szándéka szerint az egyszerű ember. Az a mindennapi ember, aki, ha nem ismeri fel a létét meghatározó szituációt, akkor nem is lesz ura annak. Ha pedig nem lesz ura, akkor sodortatni fog a történésekben.” Eszes Máté megállapítása szerint a könyv legfőbb erénye a mindennapok bemutatása és a remek jellemrajzok. Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. 2001 óta publikál rendszeresen, ez alatt az idő alatt több prózakötete látott napvilágot, elbeszélései a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, illetőleg antológiákban olvashatók.

Még azok is haszonnal, ugyanakkor izgalommal forgathatják majd a szerző új könyvének lapjait, akiket eddig nem különösebben érdekelt a magyar korona sorsa. Az író, aki a magyar történelemnek szinte minden korszakát feldolgozta komoly monográfiákban, dokumentumkötetekben, életrajzokban és regényekben, ezúttal nem sokat foglalkozik a „Szent Koronát” övező tanokkal, eszmékkel és hiedelmekkel – inkább annak sorsát követhetjük a könyv lapjain. Amely egyszerre regény és tanulságos olvasmány, bár semmi kitalálás nincs benne, hiszen azt írja le, ami valóban megesett az ezeréves magyar ékszerrel, amely egyben jelkép volt. Sőt az országot és annak tartományait összefogó, sokak által királyoknál nagyobb hatalommal bíró, önmagában jogintézményt képviselő tárgy volt. A több kötetre tervezett mű első részét tartja kezében az olvasó. Megtudhatja belőle, hogyan „született” a korona, hogyan hozták el Magyarországra és az első király fejére kerülve milyen nagy hatást gyakorolt az utódokra. Méltó és olykor bizony arra méltatlan emberek viselték, akiknek olvashatunk e lapokon nemegyszer közömbös, aljas vagy nemes tetteiről. Az Árpád-házi királyok kihalása után a korona „idegen kezekbe” került, hol elrabolták, hol zálogba csapták, hol kiváltották és ily módon megszabadították. Volt, hogy elveszett, és megtörtént, hogy teljes tudatossággal betörtek őrzőhelyére és elvitték olyanok, akik azt nem érdemelték meg. Tették meglett férfiak, igazi hercegek, de kisfiúk, sőt csecsemők fejére. Hogy megszerezzék, összeesküdtek, loptak, gyilkoltak, raboltak. Uralkodásuk mindennél fontosabb jelvényeként viselték magyar, francia, német, cseh, lengyel királyok, öltek és haltak érte sokan, sok csatában. Az első részben a korona első ötszáz évét ismerhetjük meg, egészen a mohácsi vészig kísérjük kalandos sorsát.

Folytatódik a magyar Szent Korona kalandjairól szóló trilógia, amely nagyobb részben a magyar nép, a magyar államiságért folytatott küzdelem története is. A mohácsi vésztől a magyar reformkorig meséli el, mi minden történt, és történhetett a koronával azokban a bizonytalan időkben. A sokak szerint szinte történelmi intézményként kezelt koronát, amelyre egész elméleteket, sőt állami törvényeket és rendeleteket építettek, kézről kézre adták az említett korokban. Próbálták elrabolni, eltüntetni, felhasználták zsarolásra, megfélemlítésre. Voltak olyan „magyar” uralkodók, akik csupán egyszerű „ékszernek” tartották, drágaköveinek és aranyának értékét becsülték csak, szimbolikus jellegére és nemzetet összefogó erejére ügyet sem vetettek. Megint másoknak jelvény volt, amelyet életükben egyszer egyetlen órára a fejükre tettek, magukra öltöttek, azután majdhogynem megfeledkeztek róla. Ám minden korban akadtak, akik a koronát szentnek tartották, és készek voltak életüket is adni, hogy a magyaroké maradjon. Mégis, a korona hosszú évtizedeket töltött „fogságban”, idegen érdekek szolgálatában. Egész emberöltők múltak el úgy, hogy senki sem láthatta, ha mégis, úgy politikai érdekek csaptak össze körülötte. A könyv a homályos évszázadokról szól, amikor védelmében ismert és neves, no meg ismeretlen hazafiak álltak ki. Mindezek ellenére az ország jelképe leggyakrabban idegen hatalmak játékszere lett, noha mindig akadtak, akik ezt nem tűrhették, és tettek ellene.

Robert L. és felesége együtt csatlakoznak a francia ellenálláshoz, és egy bizonyos Morland vezetésével hamis dokumentumokat gyártanak szökött hadifoglyok számára. 1944 nyarán a csoport egy része lebukik, Robert börtönbe, majd koncentrációs táborba kerül. Az asszony tovább harcol, és veszélyes macska-egér játékba kezd a férjét letartóztató Gestapo-ügynökkel. A háború vége után Morland Dachauban a haldoklók között talál rá Robert-ra, és Párizsba viszi. A címadó elbeszélés a feleség kétségbeesett küzdelmének krónikája, melyet önmagával, környezetével és az idővel vív az életképtelen ronccsá lett férje megmentéséért, pedig addigra már egy másik férfival kötötte össze az életét. Marguerite Duras korabeli naplójegyzetei és feljegyzései alapján írta meg saját háborús élményeit és férje, Robert Antelme hazatérését (Antelme Emberfaj című művében maga is közreadta fogságának történetét); Morland pedig nem más, mint François Mitterrand. Duras elbeszélései az elmondhatóság határát súrolva, a tabusértéstől sem riadva vissza örökítik meg a háború végének reménnyel és kétségekkel, árulással és bosszúval, kegyetlenséggel és várakozással terhes hónapjait. „A higgadt, az eseményeket leltárszerűen számba vevő naplóforma észrevétlenül változik az artikulálhatatlan érzés kifejezésévé. Az elbeszélő a fájdalom alanyából a fájdalom tárgyává változik. Magává a fájdalommá változik" - írja Forgách András a kötet utószavában

Félelmetes és felemelő történet az emberi brutalitás és árulás mélységeiről, valamint a szabadságba és megbocsátásba vetett hit éltető erejéről. Depressziós édesanyja halála után Kate Draytont megválaszolatlan kérdések sora és a saját jövője miatti bizonytalanság gyötri. A Harvardról egészen a dél-karolinai Charlestonig menekül, választ keresve arra, miért szakadhatott szét a családja. Elhatározza, hogy információkat fog gyűjteni a sikertelen 1822-es rabszolgalázadásról, amellyel kapcsolatban korábban az édesanyja is folytatott kutatásokat. Csaknem két évszázaddal korábban Tom Russell rabszolga, a tehetséges kovács, gyötrelmes választás előtt áll: felfegyverezze a felkelést vezető független Afrikai Metodista Episzkopális Egyház tagjait, vagy tartsa távol a nyakát a bitófától, és védelmezze a szeretett nőt. A váltakozó idősíkokon játszódó Kínzó könyörület lenyűgöző történet titkokról, rasszizmusról, családról és az idő múlásának is makacsul ellenálló szeretetről.

…az ésszerűtlenségek néha nem is azok, mert valószínű, hogy valószínűtlen is történhetik – áll mottóként a könyv elején, Arisztotelész Poétikájából. És ebben a regényben – a törökök uralta Magyarországon – valóban történnek valószínűtlen dolgok: misztikus, titokzatos események. Rejtett erővonalak sejlenek elő a török megszállás alatt élő Szeged különös, kettős arculatú világában. Mindazonáltal a történet nem is szól egyébről, mint arról, hogy az álmok, a látomások hébe-korba titokzatosan, fölfoghatatlanul egybekapcsolódnak a valósággal. Az olvasó pedig vagy úgy dönt, a világ csodákkal és titkokkal teli, lélegzetelállító hely, amelyet megsejteni talán, ám megérteni sosem lehet (és nem is érdemes), vagy úgy, hogy a világ sivár és unalmas, kisszerű, kiismerhető, megérthető és irányítható, kedvünk szerint ilyenre-olyanra szabható… Kétféle történet kerekedhet tehát ebből az egyből, marad tér és idő a vitatkozásra. Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. 2001 óta publikál rendszeresen, ez alatt az idő alatt több prózakötete látott napvilágot, elbeszélései a legkülönfélébb irodalmi folyóiratokban, illetőleg antológiákban olvashatók.