Najnovšie - História strana 3 z 4

Věra Pohlová, absolventka Masarykovy státní školy zdravotní a sociální péče, je jednou z mnoha žen, které zasvětily svůj život poválečné sociální práci, ale jako jedna z mála nám o svém životě, rodině i cestě praxí a příprav na ni mohla ještě dnes vyprávět. Její život protnuly všechny významné události domácích dějin 20. století, které se objevují na pozadí jejího osobního příběhu a zároveň tvoří milníky v popisovaných proměnách podoby sociální práce.

„Volt ősöm, rokonom, akit lefejeztek Kolozsvár piacterén, volt drámaíró, aki a Pesti Hírlap szerkesztőségében főbe lőtte magát. Orvostanhallgató, aki eltűnt Bécsben, volt alkimista, szabadkőműves, vallásalapító, költő (ebből több is), Petőfi barátja (ketten), Brassai Sámuel tanítványa. Voltak mániások, ország-mentők, idealisták, volt, aki Th ököly Imrével bujdosott, volt erdélyi alispán, erdélyi püspök, írók, festők, hősi és egyéb halottak. Orgyilkosok áldozata, tehetségesek, neurotikusok, voltak, akiket bolondokházába zártak, egy konstantinápolyi gyógyszerész, egy pénzhamisító, egy férjgyilkos (de ez nem bizonyíttatott be), gróf, aki lemondott a címéről, báró, aki felszabadította a jobbágyokat és behozta az angol-vécét Angliából. Volt, akit Széchenyi titkára rejtegetett. Volt, aki megőrült az ötvenes években, volt, aki eleve őrültnek született. Volt, aki megírta az első magyar thillert, volt, aki ódákat írt, volt, akiről verset írt Arany János. Volt vízbe fúlt, kardélre hányt. Voltak, akikről semmit sem tudunk és néhány kivétel, akivel nem történt semmi különös.” Róluk és rólam szól ez az írás, mindenesetre megemlékezik egy családról, az én családomról, akik most egy könyvben gyűltek össze. Történetüket hetvenhét kép idézi fel szokatlan formába öntött családregényként.

Bevándorlás Magyarországra, kitelepítés Németországba, málenkij robot Oroszországban, küzdelmes napok újra Magyarországon, a hazában. Világos, Hódmezővásárhely és Elek. Itt kezdődött családunk élete. 1856-ban született Josef Schwarz anyai dédnagytatám Világoson, katolikus sváb családban. Hódmezővásárhely az apai ág születési helye. Kerekes Sándor nagyapám 1871-ben született katolikus magyar családban.A sváb parasztok Eleken találkoztak a magyar iparosokkal. Itt találták meg a munkalehetőséget, amivel családjukat el tudták tartani.Családunk története egyszerű hétköznapi emberek életéről szól, akik átéltek két világháborút, ukrajnai kényszermunkát és németországi kitelepítést. Unokáim családunk leszármazottainak ötödik generációja. Tudniuk kell, hogy a több mint 150 év alatt családunk története hogyan alakult, milyen életet éltek ük- és dédszüleik.Elégtételt kell kapnia a nagyszüleimnek és a szüleimnek, hogy az emlékezet nem engedi elfelejteni az életüket.

Mayer Antal (1938-2008) magyar-történelem szakos tanár a 2000-es évek elején jegyezte le emlékiratait. A könyvének gerincét alkotó családtörténet szigorúan véve csak tíz év (1938-1948) esményeit örökíti meg, ám kicsiben megtalálhatók benne mindazon események, amelyek a 20. században egy magyarországi, majd vajdasági német családot sújthattak: két világháború, asszimiláció, disszimiláció, a család kettészakadása ideológiák mentén, kollektív bűnösség elvének alkalmazása, népirtás, elűzés, menekülés, majd a semmiből történő újrakezdés. A szerző – aki a leírtaknak részben szemtanúja volt, részben szóban megőrzött hagyományokat jegyzett le –  mindezen eseményeket a kisgyermek szemével, de az az azóta eltelt sok évtized tapasztalatával ábrázolja, így azok számára is átélhetővé teszi, akik szülőföldje, a bácskai régió történetében kevésbé jártasak. A Mayer család 20. századi története sok szempontból sajátos, mégis tipikus bácskai sors; a történet főhősei a (a szülők és nagyszülők) inkább elszenvedői, mintsem alakítói voltak annak. Sorsukon keresztül az olvasó betekintést nyerhet egy sajátos soknemzetiségű régió (a Bácska), két, a család életében meghatározó település (Bezdán és Bátmonostor), valamint a a Trianon után Jugoszláviába került bácskai németség világába is. A családtörténet mellett a kötet néhány kisebb írást is tartalmaz; ezek egy része a felnőtt korában tanítóként, majd tanárként dolgozó szerző helytörténeti érdeklődését mutatják, más része pedig saját, illetve családja történetének a viszszaemékezésben nem tárgyalt szakaszához kapcsolódik. Az olvasó tájékozódását bőséges jegyzetanyag is segíti.

A nyugati civilizáció elszánt védelmezője, korszakos jelentőségű államférfi, vagy háborús bűnös, holokauszt-tagadó diktátor? Winston Churchill életéről immár több mint 1000 könyv született, ám mértékadó kritikusok szerint a napjaink legelismertebb brit történészei között számon tartott Andrew Roberts műve a legjobb választás, ha meg akarunk ismerkedni a 20. századi történelem egyik mitikus alakjával. A Churchill karakterét és korszakát hosszú évtizedeken át tanulmányozó Roberts könyve több kimerítő részletességű adathalmaznál és korábban nem ismert történelmi dokumentumok bemutatásánál: a szerző a rendkívül sokoldalú brit politikus egyéniségére koncentrál, aki mindig tovább tudott lépni, újra és újra felépítette önmagát.  Az ő olvasatában Churchill egyszerre angol és amerikai, előkelő származású és demokrata, hazárdőr, katona, álmodozó, művész, nagydumás, pillangókedvelő, újságíró, forgatókönyvíró, regényíró, bölcs és nyámnyila.  Churchill hosszú élete során a legnagyobb mélységeket és magasságokat járta meg. Ide-oda ugrált a Konzervatív és a Liberális Párt között, hol nyert, hol veszített. Hozott ma is elismert és kárhoztatott döntéseket. Sokszínű katonai és politikusi pályája mellett haditudósító és termékeny író, hobbitörténész is volt, történelmi munkáiért irodalmi Nobel-díjat kapott. Öröksége máig meghatározó - nem csupán az egykori brit birodalomban, hanem az egész világon.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkésznek, a Világ Igazának egy eddig ismeretlen munkatársa kap nevet, arcot és hangot ezzel a kötettel: Tolnainé Kassai Margit banktisztviselő, fotográfus, 1944-45-ben a Jó Pásztor Bizottság gyermekotthonaiban bujkáló gondozónő memoárnaplója máig kéziratban rejtőzött. A német megszállás és Budapest felszabadulása közötti időszakot megörökítő szöveg igazi felfedezés: olyan kisportrék sorát tartalmazza a mentett gyerekekről, a rájuk vigyázó, szintúgy bujkáló felnőttekről és az események sok más szereplőjéről, amelyek közel hozzák a budapesti zsidók üldözése, a menekülés és az embermentés, az ostrom és a háború utáni néhány hét mindennapjait. Itt semmi sem csupán fehér vagy fekete: a szerző a legszörnyűbb körülményekről szólva is képes hol friss humorral, hol kesernyés iróniával, mindvégig rendkívül szórakoztatóan és elgondolkodtatóan írni. A memoárnaplót Kunt Gergely társadalomtörténész kísérő tanulmányával, jegyzetekkel és annotált névmutatóval adjuk közre.

Kunok, kipcsakok – a sztyeppe középkori történelmében kulcsszerepet játszó népesség családi kapcsolatai elevenednek meg e kötetben. Katancsijev Szultan Talevics észak-kaukázusi (azon belül is kabard-balkáriai) családtörténész ugyanis a XIII–XIV. századi kunok történelmi szerepét, etnikai és politikai folyamatait főleg a kun előkelők házassági kapcsolatai és későbbi családtörténetükön keresztül láttatja. A szerző maga is a Magyarországon 1241-ben meggyilkolt Kötöny kun vezér (kán) nemzetségének leszármazottja; azon a földön él, ahol Besse János, a híres magyar néprajzkutató utazó járt a XIX. század elején, hogy felkeresse őseink leszármazottait, általa feltételezett rokonainkat. A kunok jelentős része a XIII. században nemcsak Magyarországra települt be, hanem a Kaukázus északi előterébe és a Balkánra is jutott belőlük, sőt, az egykori orosz fejedelemségek – akikkel hosszú ideig hadakoztak – szintén befogadtak kunokat, akik előkelő családokba is beházasodtak. Kun volt például Alekszandr Jaroszlavics Nyevszkijnek, 1242-ben, a „Jégcsatában” a livóniai német lovagrend hadseregét leverő vezérnek az egyik nagyanyja, de családi kapcsolatok fűzték a kun fejedelmeket például Borisz Godunov cárhoz is. Minderről szinte semmit sem tud az érdeklődő magyar közvélemény. A szerző bőven értekezik könyvében az észak-kaukázusi családok és nemzetségek egymás közötti kapcsolatairól, jellegzetes családi szokásokról, amelyeket forráskutatásai és saját tapasztalatai révén ismertet, hiszen ő maga adatközlő is, nem csupán kutató. Ezekről a családi szálakról hazánkban még a szakirodalom is keveset tud.A kötet előszavában Erdélyi István régész-történész ad a kárpát-medencei kunokról, azok betöréseiről, majd a király általi behívásukról és történetükről rövid tájékoztatást, szakirodalmi utalásokkal. Sorozatunk jelen kötete kissé rendhagyó, hiszen nem egy hazánkban vagy nemzetközileg elismert tudós szerző műve, hanem egy, a saját családját, nemzetségét és őseit kutató észak-kaukázusi családtörténész életművének összefoglalása. Témája azonban teljes mértékben beleillik elképzeléseinkbe, hiszen a számunkra, magyarok számára is jelentős délkelet-európai és a magyarság egyik fontos alkotórészét is képező kunok középkori családi kapcsolatairól szól, bevallottan szubjektív stílusban és a magyar szakirodalomtól sokszor eltérő következtetésre jutó orosz nyelvű munkák alapján, azokat idézve; nem tankönyvnek vagy tudományos összefoglalásnak készült, hanem egy fontos sztyeppei nép feloldódásának egyéni értelmezését olvashatjuk benne.

Aranyossi Magda (1896-1977) író, újságíró, történész alakja Nádas Péter Világló részletek című memoárjának egyik központi szereplőjeként bizonyosan nem ismeretlen az olvasók számára.  Az Én régi, elsüllyedt világom a harminc éve megjelent Rendszertelen önéletrajz családi fényképekkel és levelekkel kiegészített, átdolgozott kiadása, amelyhez Nádas Péter írt széljegyzeteket.  A jómódú zsidó polgári nagycsaládban nevelkedő, fiatalon a baloldali forradalmi eszmék és mozgalmak hívéül szegődő úrilány a Tanácsköztársaság bukását követően férjével és gyermekével két évtizedig nyugat-európai emigrációba kényszerült. A II. világháború utolsó éveiben Magyarországra visszatérve bekapcsolódott az ellenállásba, a háború után pedig a hazai nőmozgalom elkötelezett képviselőjeként őrizte meggyőződését a szocialista eszmerendszerben.  Aranyossi Magda önéletírása érzékletes képet nyújt konzervatív liberális szellemiségű családjáról, a szinte elfeledett nyugati kommunista emigráció életéről és dilemmáiról, és egy mára diszkreditálódott elköteleződés anatómiájának bemutatásával hozzájárul a 20. századi Magyarország történelmének megértéséhez.

Világszerte olvasók egész generációi számára nyújtott megrázó élményt Viktor Frankl pszichiáter klasszikus memoárja, amelyben a náci haláltáborokban zajló mindennapi életről számol be. Frankl négy koncentrációs tábort járt meg 1942-45 között, ezek egyike Auschwitz volt. Meg kellett tapasztalnia szülei, fivére és várandós felesége halálát, és később ezekből a tragikus élményekből, saját és mások végletes gyötrődéséből kiindulva hozta létre terápiás módszerét. A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. Értelmet találni az életben, bármilyen is az; kitűzni bizonyos célokat, és azok felé haladni - Frankl logoterápiájának ez a törekvés az alapköve. Sok tekintetben a pszichoanalízisre épít ez az elmélet, de annál általánosabb érvényű, és pozitív üzenete révén mindenkit szíven talál. Az ember egyedi, senki mással össze nem téveszthető lény, hangsúlyozza dr. Frankl, éppen ezért mindenkire rá van bízva, hogyan éli meg, hogyan értelmezi saját személyes tapasztalatait. Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé, és legyünk elfogadóak - a logoterápia módszere ebben segít. Viktor E. Frankl 1997-ben, kilencvenkét évesen hunyt el. Könyvét azóta több mint harminc nyelvre fordították le, gondolatai olvasók tízmillióihoz jutottak el. Visszaemlékezését az amerikai kongresszusi könyvtár már évtizedekkel ezelőtt beválogatta a tíz legnagyobb hatású könyv közé.

Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. „És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja. „Kitűnően megírt könyv Rechnitzről és más családi poklokról, történelmi panoráma, amelyben összefonódik egy család története Közép-Európa történetével - és nem utolsó sorban nagyszerű esszé a múlt jelenvalóságáról" - Der Spiegel. A magyar származású Sacha Batthyány (szül. 1973) szociológiát tanult a Zürichi és a Madridi Egyetemen, előbb a Neue Zürcher Zeitungnál dolgozott szerkesztőként, majd 2010-től a Tages-Anzeiger magazinjánál. A Svájci Újságíró-iskola docense, és 2015 óta Washingtonban él, onnét küldi a politikai és társadalmi életről szóló tudósításait a Süddeutsche Zeitungnak.

Amikor 1919-ben a tizenhét éves svéd gimnazista lány Stella Kuylenstierna beleszeretett a stockholmi magyar követség nyalka attaséjába Andrássy Imrébe és feleségül ment hozzá, nem sejtette - nem is sejthette -, milyen sors vár rá. Nem tudhatta, hogy az egyik leggazdagabb magyar arisztokrata feleségeként, várak, kastélyok, paloták úrnőjeként tündérmesébe illő, főúri életet él majd a két világháború közötti feudális Magyarországon, és nem tudhatta, milyen drámai módon vet majd véget a háború ennek az életformának, hogyan kell majd menekülnie, pokoli körülmények között a puszta életét mentenie 1945-ben a visszavonuló németek és az előrenyomuló oroszok között. A valódi élményeket és emlékeket megörökítő, páratlanul értékes és hiteles memoár és kordokumentum 1948-ban jelent meg Svédországban. Magyar fordításban most olvasható először.

Gyermekként számtalan mesét hallhattunk a szebbnél szebb hercegnőkről, királykisasszonyokról, amelyek szinte mind az „...és boldogan éltek, míg meg nem haltak..." fordulattal, a sírig tartó boldogság varázslatos ígéretével értek véget.A valóságban azonban, ahogy a legtöbbünk esetében, úgy a hercegnőknél sem magától értetődő a boldog és gondtalan élet lehetősége. Sokan közülük ugyan koruk elbűvölő, bájos és nagyra becsült személyiségei voltak, de legalább ennyien akadtak közöttük olyanok is, akik gátlástalanul visszaéltek hatalmukkal, becsapták környezetüket, vagy eltékozolták a családi vagyont. Stephanie von Hohenlohe hercegnő például náci kém volt. Sisi, a magyarok királynéja minden este nyers húsból készült arcpakolással tért nyugovóra. Clara Ward, az úgynevezett „dollárhercegnő" megszökött hercegétől egy cigányprímással, Rigó Jancsival. Ha más nem is, annyi bizonyos, hogy mindannyian igazi hercegnők és ízig-vérig nők voltak. Kíváncsi a különc hölgyek nem mindennapi életére, az ókortól napjainkig? A Botrányos hercegnők az ő történetüket meséli el.

A regényes életrajzi kötet főszereplője a világhírű antropológus széki gróf Teleki Géza (1943-2014). Teleki Pál miniszterelnök unokája, idősebb Teleki Géza miniszter és zabolai Mikes Johanna fia Kolozsváron született, az Egyesült Államokban nőtt fel; Washingtonban tanult, később a Pennsylvania Állami Egyetem tanára lett. 1968-tól Jane Goodall munkatársa Afrikában, nevéhez fűződik a Sierra Leone-i nemzeti park létrehozása. Tudományos könyvei angolul és franciául jelentek meg. 2011-ben költözött Magyarországra. A lebilincselő könyv nem csak Teleki Géza afrikai éveinek történetét tartalmazza; szerzője színes tablóképet fest az erdélyi történelmi Teleki-családról, ahogy a hatvanas évek Amerikájának mindennapjairól is, miközben a történet fókuszának háttere az ismeretlen kontinens, az igézet földje, a Föld legszebb arca... Teleki Géza: Az én életem Afrikáról szólt, nem törődtem az itteni dolgokkal, most meg egyszerre, mint egy szivacs, próbálom magamba szívni, mi történt itt. És már értem, hogy az apám miért nem akart ezekről beszélni, ahogy azt is, hogy az anyám viszont miért ragaszkodott ezekhez ennyire. Akkor csak bámultam, ahogy mondta, hogy az ő életében minden milyen gyönyörű volt. Nem értettem, hogy tudott a romok közé visszamenni Erdélybe, és sétálgatni ott, ahol minden szétesett, a románok mindenkit üldöztek, próbálták a magyarokat kitörölni. Nem értettem. Ma már jobban értem...

A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett. Édesapja Kornfeld Móric, a Ganz-gyár egyik vezetője, a csepeli Weiss-gyár igazgatóságának tagja, iregi földbirtokos. Nagybátyja volt Chorin Ferenc, az egyik legzseniálisabb üzletember, aki annak idején Sub auspiciis regis kitüntetéssel kapott diplomát. A rokonok között volt az egyik legjobb ízlésű magyar műgyűjtő, Herzog Mór Lipót. A fiatalember előtt úgyszólván korlátlan lehetőségek álltak, de az ország német megszállása - ekkor mindössze húsz éves, a pécsi orvosi egyetem hallgatója - félbetöri az asszimilálódott zsidó család életét. A család negyven tagja a németekkel kötött ,,szerződés" keretében, elhagyhatta az országot. Kornfeld Tamás húsz évet élt itthon - hetvenet az Egyesült Államokban. Meglepő, milyen régi szokásokat ír le, a szigorúságot és formalitásokat a mindennapos érintkezésben. Lefegyverző, amilyen őszinteséggel megírja, mennyire természetes volt számára a készen kapott jólét. És lenyűgöző, milyen önsajnálat nélkül és eltökélten építette újjá az életét mint az Egyesült Államok iránt háláját katonai szolgálattal lerovó, majd orvostanhallgatója és tankönyveket is író aneszteziológia-professzora. Láttató erővel és éles nyelvű szeretettel mutatja be a szétszóródott rokonságot.

Ez ?az izgalmas regény gróf Benyovszky Móricról (1741-1786) szól, talán a legkalandosabb életű magyar utazóról szól, aki rövid élete során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét. Egészen fiatalon lépett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, s Mária Terézia megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hősiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. A művelt Benyovszky hamar kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és álattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a későbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. Hajóval előbb a Bering-szigeteket érintette, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is. 1773-ban megtelepedett Madagaszkáron, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Louisbourg városát. Ebben az időben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sőt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfőnökök elfogadtak…

Ajtony és Gyula · Álmos és Árpád · Asbóth Sándor és Stahel-Számvald Gyula · Béla király · Bem József · Bocskai István · Budai Nagy Antal · Dálnoki Miklós Béla · Dobó István · Dózsa György · Esterházy Miklós · Fejérváry Géza · Gáll János és Zalka Máté · Görgei Artúr · Hadik András · Horthy Miklós · Hunyadi János · Jurisich Miklós · Károlyi Sándor és Bottyán János · Kemény János · Kinizsi Pál és Magyar Balázs · Kiss János · Klapka György · Kmety György és Guyon Richárd · Kováts Mihály · Lotharingiai Károly és Savoyai Jenő · Makk József és Noszlopy Gáspár · Nádasdy Tamás és Nádasdy Ferenc · Nagy Lajos király · Pálffy Miklós · Stromfeld Aurél és Böhm Vilmos · Szent László király · Thököly Imre · Tomori Pál · Tüköry Lajos és Türr István · Zrínyi Miklós

A szirakuzai óriás – Arkhimédész, az ókor egyik legkiválóbb tudósa. Nevét minden iskolás gyermek ismeri, híres törvényét kívülről tudja, de vajon tudja-e, hogyan jött rá a kiváló tudós az úszó testek törvényére? Vajon tudja-e, hogyan számította ki a kör területét, a gömb, a henger és más testek köbtartalmát, hogyan találta fel a vízikígyót? És azt tudja-e, hogy Arkhimédész nemcsak tudós volt, hanem nagyszerű hadvezér, aki hazája, Szirakuza védelmére kitűnő hadigépeket talált fel és az ő vezetésével két évig védte magát a kis Szirakuza a túlerőben levő római légiók támadásával szemben? Arkhimédész kora, az időszámításunk előtti III. század óta igen sok idő telt el. Sokat fejlődött és gazdagodott a tudomány. Ma, amikor már emberkéz alkotta űrrakéta kering a Nap körül, mégis érdekesnek és izgalmasnak fogják találni olvasóink Száva István regényét a tudomány egyik ősatyjának életéről és munkásságáról.

II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, a róla elnevezett 1703–1711-es szabdságharc vezetője, patrónusa volt. Alakja, életének példája évszázadokon át a szabadságra vágyó, érte harcoló emberek jelképe. Színes korrajz, izgalmas események és egy nagyszerű életpálya bontakozik ki ebből az írásból, melyet a szokottnál is gazdagabb képanyag tesz még változatosabbá, még érdekesebbé.

Pallasz Athéne, a tudományok és művészetek istennője senkit sem tüntetett ki annyira kegyeivel, mint Periklészt, aki sem művész, sem tudós nem volt, mégis többet tett a művészetekért és tudományokért bárkinél.Az istennő szent városának, Athénnak Periklész a legnagyobb államférfija. Az ő korszaka nemcsak Athénnak, nemcsak az egész emberiségnek egyik kimagasló virágkora, hanem máig is az egész embeiség kimagasló időszaka. Befelé az ókor legtökéletesebb demokráciáját, kifelé egy óriási birodalom hatalmát építi ki Periklész Athénból, mindezen felül mintaképet állít az egész hellén világ elé, hogy megtanítsa az élet szépségeire és a szépségek élvezetére. Periklész csak annyit kér az istennőtől, hogy városa Athén, a maga korában Hellász tanítómestere legyen. Hogyan lett azzá, milyen volt az élet ebben az ókori világvárosban és az ókori világbirodalomban – erről szól Száva István új könyve.