Najnovšie - Biografie - Životopisy strana 4 z 89

Virtuózní memoárová próza Patagonský zajíc (ve francouzském originále poprvé vyšla v roce 2009) přináší působivé několikanásobné vyznání Clauda Lanzmanna: deník o jeho citovém životě, zápisky z cest, shrnutí osobních válečných zkušeností i vyprávění o francouzském intelektuálním světě druhé poloviny 20. století. Kniha, v níž se tento filmař projevuje také jako svébytný spisovatel a myslitel, je sumou člověka hledajícího existenciální dobrodružství a hluboce oddaného tématům, za která bojoval. Lanzmann se v ní prezentuje i v nečekaných podobách. Jako mladičký nespoutaný odbojář, vášnivý student a milovník, intelektuál, odvážný reportér z východního Berlína nebo jako člen delegace, jež navštívila Čínu a Severní Koreu. A především coby člověk určující myšlenkové směry své doby - jako přispěvatel měsíčníku Les Temps modernes, aktivní účastník i podporovatel alžírského osvobozeneckého hnutí, kronikář mladého státu Izrael. A konečně jako autor svého životního díla o genocidě Židů: filmu Šoa. Okolnostem dvanáctiletého natáčení tohoto dokumentu věnoval závěrečnou část knihy, která je rozsáhlým svědectvím o jeho vytrvalosti při hledání pravdy a o snaze zachovat paměť lidstva. Lanzmannův život jako by od mládí definovalo vědomí smrti a konečnosti lidského života, on sám však život vášnivě miloval a žil s intenzitou, jež vyráží dech. Urputnost a odvaha jej přivedly do mnoha nebezpečných situací, do blízkosti státníků, filozofů i filmových hvězd, se kterými jednal se stejnou brilantností, s jakou dokázal ve filmu Šoa vyzpovídat oběti i vrahy. Klíčové okamžiky moderních dějin v textu střídají půvabné historky plné paradoxů, jež leckdy osvětlí povahu totalitních režimů nebo zásadních historických zvratů lépe než učebnice dějepisu, vše je tu navíc podáno s nezaměnitelným šarmem. Deník Le Monde označil vydání Lanzmannových pamětí za "historickou událost", v Německu získala v roce 2010 výroční WELT-Literaturpreis. V roce 2025 uplynulo sto let od Lanzmannova narození a čtyřicet let od premiéry filmu Šoa.

V osobním i profesním životě Pavla Rychetského se koncentrují paradoxy našich politických a právních dějin. Karel Hvížďala jako zkušený tvůrce rozhovorů s významnými osobnostmi je svými otázkami zachycuje přesně i nesmlouvavě a odpovědi na ně jsou o to poučnější a upřímnější. Málokterá kniha vypovídá o ústavní transformaci, jejích aktérech i budování institucí v naší zemi po roce 1989 jako právě tento dialog.

,,Megrázóan szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré." Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába. Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért. 

Napóleon 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccióban. Tulajdonképpen egy senki volt: a korzikai középnemesi család szülötte iszonyatos szegénységben élt, neki kellett eltartania családját, magának is alig bírt csizmát venni. Ehhez képest később a birodalma nagyobb lett, mint Nagy Károlyé volt; ő maga több csatát vívott, mint Julius Caesar, Nagy Sándor és Hannibál együttvéve (60-at), ráadásul mindig túlerő ellenében. Háborúit védekezési vagy megelőzési céllal kezdte, többször használta fel az „álbékéket” is eszközként. Fulton gőzhajóját ugyan elutasította (1807), viszont egy csatában alkalmazta a Montgolfier fivérek léghajóját. Az első konzervek is az ő hadjáratai alatt jelentek meg, ezeket azonban ólommal zárták le, így mérgezőek voltak, úgyhogy belehaltak, akik ilyet ettek.” Ilyen és ehhez hasonló leírásokkal és érdekességgel találkozhatunk Dr. Khern Attila könyvében, aki az eredeti kéziratot tanításhoz használta fel. Ugyan Khern Attila 2016-ban meghalt az eredeti példányt középső lánya kezdte használni történelmi tanulmányai során. A könyv nagy népszerűségnek örvendett az egyetemi hallgatók között, akik nem száraz tényekre, hanem humoros megfogalmazásra és rengeteg érdekes történetre leltek a könyvben.  

Napóleon 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccióban. Tulajdonképpen egy senki volt: a korzikai középnemesi család szülötte iszonyatos szegénységben élt, neki kellett eltartania családját, magának is alig bírt csizmát venni. Ehhez képest később a birodalma nagyobb lett, mint Nagy Károlyé volt; ő maga több csatát vívott, mint Julius Caesar, Nagy Sándor és Hannibál együttvéve (60-at), ráadásul mindig túlerő ellenében. Háborúit védekezési vagy megelőzési céllal kezdte, többször használta fel az „álbékéket” is eszközként. Fulton gőzhajóját ugyan elutasította (1807), viszont egy csatában alkalmazta a Montgolfier fivérek léghajóját. Az első konzervek is az ő hadjáratai alatt jelentek meg, ezeket azonban ólommal zárták le, így mérgezőek voltak, úgyhogy belehaltak, akik ilyet ettek.” Ilyen és ehhez hasonló leírásokkal és érdekességgel találkozhatunk Dr. Khern Attila könyvében, aki az eredeti kéziratot tanításhoz használta fel. Ugyan Khern Attila 2016-ban meghalt az eredeti példányt középső lánya kezdte használni történelmi tanulmányai során. A könyv nagy népszerűségnek örvendett az egyetemi hallgatók között, akik nem száraz tényekre, hanem humoros megfogalmazásra és rengeteg érdekes történetre leltek a könyvben.  

António de Oliveira Salazar portugál politikus a XX. századi történelem meghatározó alakja. Politikai pályáját pénzügyminiszterként kezdte, erős kézzel tartva a gazdaság minden szálát, majd miniszterelnökként új államrendet (Estado Novo) alkotott, amelynek közel négy évtizeden át volt teljhatalmú ura. Belpolitikájában az „Isten, haza, család” hármasa által fémjelzett nemzeti konzervativista irányt követte, külpolitikájában viszont a realista nacionalizmus elvei szerint járt el, aminek köszönhetően Portugália kimaradt a korszak meghatározó katonai konfliktusaiból. Jaime Nogueira Pinto könyve azért rendhagyó, mert egyszerre politikai életrajz és korszakrajz. A szerző az államférfi életpályáján, eszméin és döntésein keresztül elemzi Portugália társadalmi és politikai változásait, s eközben azt is bemutatja, hogyan tekintettek Európa délnyugati csücskéből a spanyol polgárháborúra, a második világháborúra és az új világrend születésére, amely egyúttal a gyarmatbirodalmak végét is jelentette.Jaime Nogueira Pinto (1946) portugál politológus, történész, író. Jogot végzett a Lisszaboni Egyetemen, majd politikatudományból doktorált a Társadalom- és Politikatudományi Intézetben, ahol később maga is oktatott. Pályája során dolgozott a Banco Espírito Santo jogászaként, később az O Século újság igazgatója és a Bertrand Livreiros kiadó vezetője lett. Több lap és folyóirat alapítója, számos XX. századi portugál történelemmel és politikával foglalkozó könyv szerzője. A Luzo-afrikai Kulturális Alapítvány (FLAC) elnöke.

Újságírónak lenni annyit jelent, hogy kimondjuk az igazat. Hazafinak lenni pedig azt, hogy akkor is szeretjük a hazánkat, amikor nem szépítjük a valóságot.Elena Kostyuchenko tizenhét éven át tudósított arról az Oroszországról, amelyet a hatalom el akart rejteni. Írt a pszichiátriák magára hagyott betegeiről, a Krím megszállása során elesett katonák gyászoló családjairól, a foglalt házakban élő kitaszított tinédzserekről, a legszennyezettebb szibériai iparváros lakóiról, a beszláni túszdráma elfelejtett túlélőiről.A Novaja Gazeta újságírójaként – a meggyilkolt Anna Politkovszkaja kollégájaként – egy olyan független lapnak volt a munkatársa, amelyet az autoriter hatalom végül betiltott. Amikor 2022-ben Oroszország megtámadta Ukrajnát, az elsők között indult a frontra tudósítani. Haza azonban már nem térhetett: egy Münchenből Berlinbe tartó vonaton megkísérelték megmérgezni. Az I Love Russia egyrészt legfontosabb helyszíni riportjainak gyűjteménye, másrészt lírai hangvételű memoár. Egy fiatal, bátor nő vallomása, aki nem hajlandó hallgatni – és azok nevében is szót emel, akiknek a hangját a hatalom nem akarja meghallani.

Amikor Priscilla Presley hat év házasság után elhagyta Elvis Presley-t, a világ értetlenkedve figyelte az eseményeket. Miféle nő ne akarna a rock and roll királyának felesége lenni? Rajongók milliói keresték a választ a megmagyarázhatatlan kérdésre, aminek megfejtését egyedül Priscilla tudta: nem akart többé Elvis árnyékában élni.Az elmúlt évek sikerfilmjei (Elvis, 2022; Priscilla, 2023) után az egykori világsztár volt felesége most saját szemszögéből, saját szavaival meséli el a történetüket - a saját történetét. Ez a könyv egy különleges útkeresés lebilincselő meséje. Elbeszélője nem hétköznapi, mégis ismerős: nem az Elvis Presley feleségeként vagy a filmvászonról ismert díva, hanem egy sokat tapasztalt, bölcs nő, aki szimpatikus nyíltsággal osztja meg az olvasóval, hogyan haladt végig életének sokszor kanyargós ösvényein. Nem törekszik az objektivitásra, de őszintén, szépelgés nélkül beszél a nyilvánosság figyelme által kísért, szövevényes, tragédiákkal szegélyezett életútról. Megrendítően ír unokája, Benjamin, és egyetlen lánya, Lisa Marie haláláról - a könyv méltó emléket állít nekik. Soha nem hallott történeteket oszt meg, amelyekből nem csupán Elvis Presley, a szupersztár emberi oldalát ismerhetjük meg, de azt is, hogyan lelt rá saját hangjára Priscilla Presley, az a fiatal nő, aki elég bátor volt ahhoz, hogy kilépjen a világsztár árnyékából, és maga is maradandót alkosson.  

,,Korszakos jelentőségű mű." - Sunday Telegraph ,,Megváltoztatja az életed." - Daily Express ,,Az Ízek, imák, szerelmek nőről nőre száll, akár az élet titka." - Sunday Times Egy boldogságkereső fiatal nő útja Itálián, Indián és Indonézián keresztül A kiadásának 20. évfordulóját ünneplő Ízek, imák, szerelmek frissebb, mint valaha! A kérdés, amely nők millióit késztette a boldogságról alkotott képük újragondolására, még mindig érvényes: tényleg a saját vágyaim szerinti életet élem? Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit. A főszereplő Liznek - akit a regényből készült filmben Julia Roberts alakít - mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: férj, álomház, szépen ívelő karrier. Ő mégis boldogtalan. Hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságából. Egyéves világkörüli útra indul, hogy végre rájöjjön, ki is ő valójában, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között, varázslatos helyszíneken egészen új szemszögből tekinthet magára és az élet boldog pillanataira. És az utazásai közben talán a szerelem is rátalál... Az Ízek, imák, szerelmek egyszerre szórakoztató és felszabadítóan őszinte történet belénk kódolt félelmekről, bátor újrakezdésről és persze a szerelem érzéséről, ami az élet iránti rajongás egyenes folytatása. Arra inspirál, hogy merj kérdezni, merj változtatni, és merj boldog lenni - a saját szabályaid szerint!  

,,Hiszem, hogy minden ember egyedi és senkihez sem hasonlítható. Van, akinek könnyebb, van, akinek nehezebb út jut - de egyvalami biztos: nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek egymásnál. A lényeg abban rejlik, hogyan viszonyulunk a sorsunkhoz, és mit kezdünk mindazzal, amit kaptunk. Első könyves íróként talán nagy fába vágtam a fejszémet, hiszen e kötet lapjain életem legsötétebb és legfényesebb napjait is elmesélem. S hogy miért teszem ezt? Mert küldetésemmé vált megmutatni, hogy igenis mindannyiunkban ott rejlik valami különleges érték, csak fel kell ismernünk, és hinnünk kell benne, magunkban.Remélem, hogy a történetem kapaszkodót adhat másoknak - sorstársaknak, de azoknak is, akik más utat járnak. Ha akár egyetlen ember is más szemmel kezd tekinteni az életére, és jobban megbecsüli mindazt, ami megadatott neki, már nem írtam hiába.Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen bántalmazó környezetben, mérgező közegben élni, és mennyire mélyre zuhanhatunk, amikor úgy érezzük, nincs tovább. Éppen ezért bízom abban, hogy azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, valódi erőt és reményt tudok adni - hogy újra megszeressék az életet és önmagukat is. Merjétek elhinni, hogy méltók, szerethetők és értékesek vagytok! Nem a külső körülmények vagy státusz határoz meg minket, hanem a belső indíttatásunk, a szándékaink - no meg az a világ, amelyet a tetteinkkel teremtünk." Baranyi Csaba 

„A jég mindenhol fehér, a korong mindenhol fekete.” Az 1990-es, 2000-es években a magyar jégkorong mindkét fellegvárában, Dunaújvárosban és Székesfehérváron is meghatározó játékosként karcolta a jeget. 56 alkalommal viselhette a nemzeti válogatott mezét, melyek közül egy nem mellesleg Torontóban, a Hockey Hall of Fame-ben is ott virít. Gebei Pétert elsősorban mégsem ezért tartja számon a nemzetközi jégkorongsport, hanem játékvezetői tevékenysége miatt. Úgy ért el páratlan sikereket ezen a pályán, hogy nem egy klasszikus hokinemzetet képviselt. Ebben az önéletrajzi kötetben mesél arról, hogyan jutott el a nyitott dunaújvárosi jégpályáról a KHL legnagyobb arénáiba, s hogyan vált valóra egy U8-as mérkőzés előtt megfogalmazott, álomszerűnek tűnő cél: bedobni a korongot az A csoportos vb-n Kanadának. Rajta kívül több mint harminc csapattárs, edző, jóbarát és kolléga, a hazai és a nemzetközi jégkorong meghatározó alakja szólal meg a könyvben, ami már csak emiatt is szól a magyar hoki elmúlt harminc évéről is.

Szlovákia legnépszerűbb köztársasági elnökeKétéves beszélgetéssorozat gyümölcse ez a könyv, amelyben Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök válaszol a Respekt című cseh hetilap főszerkesztője, Erik Tabery kérdéseire. Ezek a kérdések messze nem szokványosak, ahogy a válaszok sem azok. Nem csupán a politikai szerepvállalást és csatározásokat, a diplomáciát, a különféle krízisekre adott válaszokat teszik mérlegre és elmélkedés tárgyává – pedig nehézségekből és botrányokból jócskán kijutott a 2019 és 2024 között államfői tisztséget betöltő elnök asszonynak: világjárvány, orosz–ukrán háború, állandósult gazdasági és belpolitikai válság –, de a közszolgálati kulisszatitkok mellett az emberi tényezőt is kiemelten kezelik. Milyen érzés a kamerák előtt mosolyogni egy fogadáson, miután közlik vele a lánya súlyos diagnózisát, vagy az édesapja a halálos ágyán fekszik? Állandó testőri jelenléttel élni a mindennapokat nem mindennapi feladatok közepette, például egy kijevi kórházba látogatva? Kiszaladni a pozsonyi elnöki palota melletti parkba, és az ott sétálókat megszólítani? Személyes odafigyeléssel támogatni a rászoruló állampolgárokat, miközben mi magunk is lelki megnyugvásra vágyunk? Mindezt nőként átélni a férfiak és a közösségimédia-platformok véleményvezérei uralta világban nem kis feladat. Szlovákia első női, legfiatalabb köztársasági elnökének, aki a magyar kisebbség ügyét is a szívén viselte, és máig megőrizte népszerűségét, sikerült. Hogy miként, az ebből az érdekfeszítő és elgondolkodtató interjúkönyvből kiderül.

Sok kislány álmodozik arról, milyen jó lenne hercegnőként hozzámenni egy délceg és kedves királyfihoz, aki aztán a tenyerén hordozná – s élnének boldogan, míg meg nem halnak! Mint a mesében, ám a valóság a legtöbb esetben inkább rémisztő és megpróbáltatásokkal teli.Julianna egy kicsiny német állam hercegének lányaként született a 18. század végén, és még be sem töltötte a tizenötödik életévét, amikor Szentpétervárra vitték, és feleségül adták Nagy Katalin cárnő egyik unokájához. Hű és engedelmes hitvesre számítottak, aki majd teljesíti kötelességét, és fiú utódot szül a császári trónusra.Julianna azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.Erőszakos és bántalmazó férjétől, valamint a dinasztikus elvárások béklyójából menekülve maga mögött hagyta a cári udvart, és hazaszökött. Saját döntésekre, szeretetteljes kapcsolatra és nyugalmas életre vágyott. Ám mindezt már sohasem kaphatta meg.Lipót belga király nővére és Viktória brit királynő nagynénje megbélyegzett, küzdelmes és titkos életének krónikája ez a könyv, amely mély empátiával kíséri végig a sokat szenvedett hercegnő sorsát az európai birodalmak csatározásai közepette.

Konsztantyin Bondarenko független ukrán újságíró Zelenszkij-könyve nem egy szokványos életrajz, amely a közismert, heroizáló Zelenszkij-képet ismétli. Ehelyett alternatív olvasatot kínál az ukrán elnök alakjáról, és segít megérteni, miként vált a politikai szatíra nagymestere maga is keményvonalas politikussá. Könyvében Zelenszkij a modern politika jokere, egy kiszámíthatatlan figura, aki egyszerre alakítója és következménye is a (geo)politikai játszmáknak. Egy jelenség, aki újragondolta a populizmus és a nyilvánosság szerepét, és ezzel elnyerte a választók bizalmát – ám mégsem tudott élni kiváltságos helyzetével a megfelelő történelmi pillanatban. És miközben egyre jobban megismerjük alakját, finom és árnyalt képet kapunk a mai ukrán társadalomról is, annak mély elitválságáról, médiapolitikájának hatalomátalakító szerepéről, az ukrán választók kiábrándultságáról és végül Zelenszkij személyes felelősségéről. A joker azoknak szól, akik nem kész narratívára vágynak, hanem a 21. századi ukrán politika és a nemzetközi érdekek ellentmondásokkal teli világát szeretnék megérteni – és ezért hajlandók megismerni egy provokatív nézőpontot is, amely egyúttal leleplezi korunk hatalomgyakorlásának természetét. 

A Sonny Boy egy olyan ember memoárja, aki nem tart már semmitől és nem akar többé a közönség előtt titkolózni. A nagy szerepek, a meghatározó szakmai együttműködések, a lényeges kapcsolatok a helyükre kerültek az életében, a szórakoztatást és a művészetet magas színvonalon hozta közös nevezőre. Al Pacino mozgalmas, megpróbáltatásokkal teli, művészileg kiteljesedett életében mindig is a céltudatosság és a szeretet volt az iránytű. A szerelmed cserben hagyhat, az ambícióidat letörhetik, azok a fények, amelyek vakítóan rád ragyogtak, idővel elhalványulhatnak. De a szakmád, a színészmesterség iránt táplált mély szeretet, elkötelezettség és szenvedély végigkísér az utadon. 

Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott - a 30. évforduló miatt még fenyegetőbbnek tetszőn -'56 emléke, miközben a történéseket átlengte a csernobili felhő, amelyben a szerző oda-vissza utazik Varsó és Budapest között. A formabontónak, sőt forradalminak számító kaposvári színház virágkorát éli, csakúgy, mint a szamizdat; készülődnek a rendszerváltó erők kívül és belül, miközben a budapesti Katona József Színházban folynak az író letiltás szélén billegő darabjának,a Csirkefejnek a próbái, és zajlik a lapok hasábjain egy vad nacionalista lengyeltörténész Spiró ellen indított hadjárata. A pár évvel korábban kiadott könyvét, Az Ikszeket lengyelellenesnek kikiáltó, a nagypolitikáig is felható cikksorozat súlyos következményekkel jár: az író ettől kezdve évekig nem teheti be a lábát Lengyelországba, ez pedig veszélyezteti A Jövevény (majd utóbb Messiások) címmel megjelent, épp készülő regényéhez létfontosságú varsói könyvtárazásokat. Az egykori naplószöveget jegyzetek és AzIkszek-,,vita" dokumentumai egészítik ki a szerző mai kommentárjaival.

Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész leplezetlen őszinteséggel tekint vissza a pályájára a könyvben. A színész különleges humorral és önkritikával mesél életéről, munkájáról, a színészi pálya szépségeiről és mélységeiről. A szöveget lejegyezte Gellért Gábor.  „Az ötvenes évek közepén intézetben éltem a hétköznapjaim, de hétvégenként hazajöhettem. A Bernáth Géza utcában laktunk, a Tiktak presszó közelében. A presszóval szemben volt egy önkiszolgáló étterem, ahol szombatonként élő zene várta a szórakozni vágyó munkásokat, és ha a szüleimnek jókedve volt, lementünk és az anyukámmal táncolhattam.  De az intézetben is voltak táncestek. Eljöttek a leányintézetekből a partnerek és elérhetővé váltak a női derekak. Aki nem tudott táncolni, hoppon maradt. Esténként a hálóteremben egymással gyakoroltunk. Páronként összekapaszkodtunk, a rádióból pedig hallgattuk Glenn Millert, meg a magyar slágereket. Három aranyásó ment a hegyek között...Táncoltunk... egyet-kettőt, mellette kiabáltuk az ütemeket. Pá, pá, jubi, jubi, jubi, jubi... Amikor eljött a takarodó ideje, bejött a nevelő és elordította magát: „na hülye gyerekek, a pábijubinak vége”! De nem volt igaza. A pábijubinak soha nincs vége.” Szombathy Gyula  „Amikor 17 éves voltam, leírtam egy papírra, milyen férfival képzelem el az életem. 17 pontban foglaltam össze a vágyaim. Legyen intelligens, fel tudjak nézni rá. Romantikus, figyelmes és megértő. Racionális és gyakorlatias. Legyen anyagi háttere és egziszten¬ciája, mindehhez legyen gavallér ember. Férfias, kulturált megjelenésű. Néhol pontosabban fogalmaztam. Legyen tiszta, ápolt és stílusos a cipője - cipőmániás vagyok. Tudjon úszni - én nem tudok, legyen, aki kimentsen, ha baj van. Tudjon táncolni, izzadságcseppek nélkül emeljen meg és pörgessen, ha megköveteli a ritmus. Ezek persze egy 17 éves lány gondolatai voltak. Megnőttem, férjhez mentem, elváltam, egyedül éltem, megtanultam kompromisszumokat kötni. Akkor találkoztam Gyuszival és rájöttem, hogy 17 évesen volt igazam. Van hozzám illő férfi. Bizony megtörténhet, hogy nem kell kompromisszumokat kötni.  Ezúttal a róla szóló könyvet ajánlom Önöknek. Ez egy őszinte könyv, nem a szokványos „színészi” mesélés. Minden van benne: egy élet élményei, örömei, bánatai, csalódásai. Önkritika és kritika, vélemény, harag és tapintatos bírálat, de ami a legfontosabb, minden mondatban fellelhető az ő sajátságos humora.” Böbi, a felesége  

Agatha Christie: Így éltünk Mezopotámiában 1930 tavaszán az akkor már befutott, frissen elvált Agatha Christie Irakban megismerkedett egy „sötét hajú, sovány, halk szavú” régészgyakornokkal, Max Mallowannel, akivel még abban az évben összekötötte az életét. Ez pedig azt jelentette, hogy a két világháború közt, különböző régészeti expedíciók tagjaként bejárta az ókori Mezopotámia számos lelőhelyét – európai szemnek olykor hihetetlen kalandjait pedig természetesen le is jegyezte. Az Így éltünk Mezopotámiában lapjain így egyszerre kelhetünk útra a (távolról sem mindig) mesés Keletre, és követhetjük végig egy angol Lady kendőzetlenül őszinte, öniróniában gazdag találkozását egy vonzó és ismeretlen új világgal. 

A díjak sokaságával kitüntetett filmes húsba vágó, kíméletlen útleírása1974 telén Werner Herzog, filmrendező egyedül átgyalogolt Münchenből Párizsba, az út három hétig tartott. Herzog meg volt róla győződve, hogy közeli barátja, Lotte Eisner filmtörténész csak akkor éli túl szörnyű betegségét, ha ő elgyalogol hozzá. A végtelennek tűnő hóviharban megtett odüsszeia során Herzog mindent lejegyzett, amit látott és érzett. A naplóban ugyanúgy szerepelnek a hideg és a magány által kiváltott dühöngések, mint a Herzog filmjeihez és utazásaihoz kapcsolódó töprengések és tájleírások a téli, hófödte vidékről. Az itt olvasható írás figyelemre méltó folytonosságot alkot Werner Herzog filmjeivel: ahogyan végigkövetjük a gyalogutat, tanúi leszünk, hogyan keletkeznek a rendező képsorai.Werner Herzog (München, 1942– ) több mint ötven filmet rendezett, játék- és dokumentumfilmeket egyaránt, köztük a díjakkal kitüntetett Aguirre, Isten haragját, a Fitzcarraldót, a Grizzly Mant, A legkedvesebb ellenségemet, az Ahol a zöld hangyák álmodnak-at, a Kegyetlen hegycsúcsot, A legyőzhetetlent és a Hajnali mentőakciót. Regénye a 21. Század Kiadónál: Dereng a világ (2022)