Hodnotenie



Jazyk


Väzba


LÁZADJ!


Megváltoztathatja-e egy ember rendkívüli elszántsága az autokrata rezsimet? Megőrizhető-e az önbecsülésünk egy börtönben? Ha eltűrjük a zsarnokságot, akkor mi magunk válunk saját elnyomóinkká? Függetlenül és szabadon élni csak döntés kérdése. Nadya Tolokonnikovának, a Pussy Riot feminista és diktatúraellenes punk-rock együttes alapító tagjának minden cselekedete ezt igazolja. 2012-ben a Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott Putyin-ellenes performanszért két év börtönbüntetést kapott, amelynek nagy részét egy szibériai kényszermunkatáborban kellett letöltenie. Nadyát ez sem törte meg, sőt még inkább megerősítette benne a szenvedélyes lázadót; a hitet, hogy az elnyomás, az igazságtalanság és a hatalomelvűség ellen radikálisan fel kell lépni. Merész, vagány és hiteles személyisége arra inspirál, hogy fotelforradalmárokból mindenre elszánt aktivistákká váljunk, és kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. „Kérd számon a hatalmasokat, és gyönyörködj a bukásukban! Makacs ellenállás és sokatmondó mosoly – ez legyen a fegyvered!"
Na stiahnutie
8,87 €

Számadás a múlt időknek


A szerző nem szokványos önéletrajzot ír! Életének történetét egyben regénnyé formálja a szereplőkkel együtt! Gyermekkorának hol megmosolyogtatni való bájossága, játékossága, bajtársias érzései ugyanúgy jelen vannak itt, mint az első, valódi diákszerelem, és a felnőtté válás sokszor tragikomikus, érzelmesen összetett hangulatai, viszontagságai! Minden aprólékos részletre kiterjedő figyelme meghatározza a legendás 90-es és milleniumi kor éveit. 
Na stiahnutie
8,14 €

Marilyn Monoroe


Kivételesen részletgazdag életrajz a mindenki által ismert Marilyn Monroe eddig ismeretlen, titkos énjéről. Marilyn Monroe. Szépsége még mindig megigéz, szerelmi élete továbbra is lenyűgöz. Charles Casillo több év hosszas kutatómunkája és tucatnyi új interjú révén korábban sosem látott részletgazdagságban tárja elénk a hús-vér embert, a bámulatosan összetett személyiséget, a varázslatos és őrjítő, ám egyszersmind súlyosan sérült tehetséget. A könyvből megismerhetjük a díva zaklatott gyermekkorát, a sikerért folytatott állhatatos küzdelmét, a hírnév szédítő forgatagát, és egyben fény derül súlyos, kezeletlen személyiségzavarára is. Casillo külön figyelmet szentel Marilyn Monroe utolsó éveinek, valamint újabb részletekkel szolgál a két Kennedy fiúval folytatott viszonyáról és élete utolsó, rejtélyes napjáról. Ízelítőként néhány a könyv új felfedezéseiből: Noha a sajtó legnagyobb vetélytársának állította be, Elizabeth Taylor titokban segíteni próbált Marilynnek élete egyik legsötétebb időszakában. Bár sokáig elveszettnek hitték, máig létezik egy filmjelenet, amelyben Marilyn félmeztelenül szerepel Clark Gable oldalán. Részletes beszámolót olvashatunk Marilyn legutolsó napjáról, amikor egy sor szerencsétlen véletlen és hibás döntés vezetett tragikus halálához.
Na stiahnutie
9,72 €

dostupné aj ako:

Az Ungvári


Ungvári Tamás József Attila- és Széchenyi-díjas író és irodalomtudós, Budapest díszpolgára és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem díszdoktora. Budapesten született 1930-ban, a Zsidó Gimnáziumban érettségizett, diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett. A Csillag című lapnál már fiatalon rovatvezető lett, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. Később volt a Budapester Rundschau szerkesztője, a Petőfi Színház dramaturgja, a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, illetve egyetemi tanára. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként, és két cikluson át volt a nemzetközi PEN Club magyar tagozatának főtitkára. A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön - a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Claremontban, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet oktatott. Fordított Arthur Millertől, Bertolt Brechttől, Graham Greene-től. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széleskörű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyveket, de megírta A "zsidókérdés" magyarországi történetét is. Műsorvezetőként dolgozott a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a Klubrádióban és az ATV-ben. Ebben a kötetben a barátai, kortársai, tanítványai köszöntik a neki és róla írt tudományos műveikkel, esszékkel, emlékezésekkel.
Na stiahnutie
5,32 €

dostupné aj ako:

A Vujicsics örökség


A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes. Ahogy magukat definiálták: „öszvérek vagyunk, magyar identitással”. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat. A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be. A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.
Na stiahnutie
5,61 €

Pablo Escobar bérgyilkosa voltam


Jhon Jairo Velasquez, más néven Popeye, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar bérgyilkosainak a főnöke. Kétszázötvenhét ember megölését, és további háromezerének a megszervezését vallotta be. Huszonkét évet töltött börtönben. Néhány év szabadság után újra letartóztatták. Önéletrajza különleges betekintést ad a Narcos c. nagysikerű tv sorozat révén is megismert Pablo Escobar és a Medellin kartell legbelső világába, úgy,ahogy még soha senki. Csak 18 év felett ajánlott!
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

Sebestyén Márta


A magyar nagyközönség 1983-ban, az István, a királyban csodálkozott rá Sebestyén Márta kivételes tehetségére, bár a közönség Réka szerepében csak hallhatta őt, látni nem láthatta. A városligeti bemutatón szó szerint feldobó élményben lehetett része: az előadás után a táncosok a vállukra emelték és dobálták a levegőbe. Az emberek pedig kíváncsiak lettek, hogy kié ez a kivételes fényű és intenzitású hang. Ahogy később a világ is felkapta a fejét rá, amikor megszólalt a Deep Forrest lemezén vagy az Oscar-díjas Angol beteg című filmben. Sebestyén Márta egykori társairól, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom két elindítójáról, Halmos Béláról és Sebő Ferencről a szerzőtől már megjelent egy-egy életútkötet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodnik ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a népdalénekes, előadóművész pályáját mutatja be.
Na stiahnutie
4,76 €

dostupné aj ako:

Mrs. Escobar


Tata a Narcosból mindent elmesél A modernkori történelem leghírhedtebb drogbárójának, Pablo Escobarnak a története annak az asszonynak a tollából, aki a legközelebb állt hozzá. Egy fiatal nő élete, akinek naponta megánrepülővel hozták a friss virágot Bogotából, aki a világ egyik legértékesebb műkincsgyűjteményét mondhatta magáénak, akinek európai sztárséf főzött a konyhájában, és szolgák hada leste a szavát, aki a világ egyik leggazdagabb asszonya volt, aki túlélt egy bombamerényletet, és aki hosszú évekig a saját, a férje és gyermekei életéért rettegett... Maria Victoria Henao tizenhárom évesen ismerte meg a nála több mint tíz évvel idősebb Pablo Escobart, minden idők talán leggazdagabb, leghatalmasabb, és legellentmondásosabb drogbáróját. Tizenöt volt, amikor elszökött vele, és a felesége lett. Közismert hűtlenkedése , és kegyetlensége dacára a következő tizenhat esztendőben, egészen a férfi haláláig mellette maradt. Arra próbálta ösztönözni a férjét, hogy kössön békét az ellenségeivel, és adja fel magát. Pablo halála után elképesztő bátorsággal küzdve a túlélésért, sikerült megváltania a saját és a gyermekei életét és szabadságát, a Cali kartell vezetőivel megegyezést kötve. Pablo halálának huszonötödik évfordulóján, az Escobar univerzum legizgalmasabb karaktere, "Tata", aki mindent látott, és mindent tudott, készen áll megosztani történetét, és bemutatja a legenda mögött az embert.
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

Élet


Hölgyeim és uraim, íme: Keith Richards. Keith Richards, a Rolling Stones szíve-lelke, mindenki „Keef”-je, akinek dalain egész nemzedékek nőttek fel, s akiről tényszerűen tudjuk, hogy kimaxolta a rock and roll életérzést. És még mindig életben van! A szakma nagy öregje, az elpusztíthatatlan legenda, a rocknagyapa. Tanúja a régi időknek, egy letűnt kornak, melyben a rock még messze több volt egyszerű kikapcsolódásnál, a szórakozás háttérhangjánál - együtt lüktetett a fiatalok szívével, fellázadt és fellázított, őserővel robbant be a kispolgári mindennapokba. Keith Richards mégsem valami megfoghatatlan mitikus hős - lefegyverzően és kéretlenül őszinte fickó, aki belemondja egyenest a szemünk közé. Hiteles, olykor megejtően egyszerű és esendő: ember. Aki csak mesél és mesél. Arról, hogyan hatott rá Chuck Berry, Elvis és Muddy Waters. Arról, hogyan ismerkedett meg Mick Jaggerrel és Brian Jonesszal. Mesél a Rolling Stones születéséről, felemelkedéséről és szárnyalásáról. Nőkről, szerelmekről, drogokról, a lebukásokról és a letartóztatásokról, a függőségről és leszokásról. Máig öntörvényű zsivány - vagy még inkább: kalóz - hírében áll, igazi népmesei hős. Mesél Brian Jones haláláról, Altamontról. Franciaországi száműzetéséről, a hírhedt amerikai turnékról, Jaggertől való elhidegüléséről és tettlegességig fajuló vitáikról, s végül a kibékülésükről. S mind közül a legégetőbb kérdésről: tényleg minden évben lecserélteti a vérét azon a bizonyos svájci magánklinikán? Ez a könyv vallomás egy kivételesen gazdag és sokszínű pálya állomásairól. És legfőképpen az ÉLETRŐL.
Na stiahnutie
14,77 €

dostupné aj ako:

Alex és Andy


Korda Sándor (Alexander Korda) és Vajna András György (Andy Vajna) - két filmproducer, akiknek személyét már életükben legendák övezték. Eltérő történelmi kor szülöttei, teljesen más Magyarországról vándoroltak ki, egészen másfajta filmeket hoztak létre, másként alakult az életútjuk, ugyanakkor szembeszökőek a közöttük meglevő hasonlóságok is: mindketten tehetségesek, kockázatvállalók - mondhatni, kalandorok -, sokfelé éltek a világban, szerették a luxust, a szép nőket, de ami a legfontosabb: a bőrük alatt is film volt. Rendkívüli érzékkel találtak rá azokra a témákra és formákra (Korda rendezőként is), amelyekkel meghódították a széles közönséget. Mindketten igazi hajóskapitányok voltak, akik nem szerettek felettesnek dolgozni. A maguk útját kívánták járni, főnökként irányítani stábokat, vállalatokat, gyárakat. Mindketten számtalan filmet gyártottak, filmvállalatokat alapítottak és vezettek, filmgyárat építettek, komoly díjakat nyertek és otthonosan mozogtak világhírű filmsztárok körében csakúgy, mint hatalmas pénzek fölött diszponáló üzletemberek vagy politikusok között. Alex és Andy - róluk lesz szó - és még sok minden másról is.
Na stiahnutie
7,88 €

Halálos Tangó


Bensőséges vallomás a tragikus sorsú francia szexszimbólumról. Őszinte, bensőséges vallomás Vanessa Schneider tollából unokatestvéréről, Maria Schneiderről, a tragikus sorsú francia színésznőről. Vanessa saját emlékeiből, mások elbeszéléseiből és a filmtörténet különféle dokumentumaiból merítve mozaikszerűen tárja az olvasó elé Maria magánéletének részleteit és karrierjének jelentősebb állomásait. A problémás, önmagát kereső érzékeny kamaszlány mindössze tizenkilenc évesen kapott főszerepet az Utolsó tangó Párizsban című provokatív Bertolucci-filmben, Marlon Brando partnereként. A botrányos alkotás azonban nemcsak a karrierjét pecsételte meg, hanem a magánéletét is. Két nő története körvonalazódik lassan a '70-es '80-as évek Franciaországában, amely igazi hippikorszak, a szexuális szabadság vagy inkább szabadosság, a forradalomba vetett hit kora, amiben kulcsszerepet kap a politika és a nők helyzete is. Az emléktöredékek hűen mutatják be, hogyan válnak a nők szexuális tárggyá, és a szemünk előtt peregnek le a férfiak uralta művészvilág képkockái. A könyvet eredetileg Maria és Vanessa együtt szerették volna megírni, ám végül a sors közbeszólt, és a színésznő 2011-ben bekövetkezett halála után a szerző magára vállalta, hogy a nagyközönség elé tárja unokatestvére életét, ami egyben saját gyermekkorának, serdülőkorának legbensőségesebb emlékeit is felvonultatja. Vanessa Schneider őszintesége lebilincselő fegyverként hat az olvasóra, aki a képzeletben és a valóságban is bejárja Maria Schneider életét. A #metoo-mozgalom 2017-es kirobbanása pedig felemeli a leplet a Tangó hírhedt vajas jelenetéről - a kultikus film kulcsjelenete egyik pillanatról a másikra vált a mozgalom ikonikus részévé.
Na stiahnutie
7,32 €

Nem kapcsoltam


Nem életrajzi könyvet szeretnék írni. Nem úgy kezdődik, hogy »1947. október 7-én születtem Budapesten. Szüleim pedagógusok voltak.« Ez - valószínűleg - keveseket érdekelne. A könyv címe talán jelzi célomat: azokat a történeteimet írom le, amelyek hibás (vagy nem?) döntéseimről szólnak további életemet meghatározó helyzetekben, megcsalatásaimról és csalódásaimról, intrikákról, beugratásokról, gyarlóságokról, a hírnévről és a vele járókról. A televízió titokzatos világának mélyére, a sötét kulisszák mögé is elviszem olvasóimat.  Tudom, utólag hiábavaló, mégis oly sokan szeretünk eljátszani a gondolattal: Mi lett volna, ha...? Ha egy sorsformáló kérdésben másképpt döntök? Ha elfogadok vagy elutasítok egy ajánlatot? Vagy időben megérzek egy lehetőséget? Ha becsukom, a szemem és a szám, vagy ha visszavágok? Ha átlátok a szitán? Ha egy helyzetben előbb kapcsolok?  És valóban NEM KAPCSOLTAM?  A végén nem igyekszem döntésre jutni, ítéletet hirdetni. Remélem, lesz olvasó, aki velem latolgat - és ő hozhat döntést, ítéletet. És remélem, sokan lesznek, akik jókat derülnek a történeteimen. Szóval talán sikerül azt tennem ezzel a könyvvel is, amit fél évszázadon keresztül a képernyőn műveltem: szórakoztatnom.
Na stiahnutie
6,41 €

Ősz Velencében


1948 őszén Hemingway és negyedik felesége Velencébe látogatnak, hogy helyrehozzák megromlott kapcsolatukat. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek: a jól ismert, csaknem ötvenéves író egy vadkacsavadászaton első látásra beleszeret a még középiskolás velencei lányba, Adriana Ivancichba. A kacér és elbűvölő fiatal lány lángra lobbantja Hemingwayben az évek óta már csak pislákoló alkotói energiát.  Andrea di Robilant ennek a különös és beteljesíthetetlen szerelemnek ered a nyomába. Bepillantást nyerhetünk Hemingway tépelődéseibe, és megtudhatjuk, milyen árat fizetett Adriana azért a néhány évért, amelyet a sikeres író közelében töltött. Mindeközben valódi műhelytitkok is feltárulnak, hiszen A folyón át a fák közé és Az öreg halász és a tenger világhírű kézirataiban egyaránt felsejlik Adriana alakja.  Hemingway utolsó szerelmének igaz története azt bizonyítja, hogy az élet gyakran jobb történeteket ír a képzeletnél.
Na stiahnutie
6,76 €

Robin


Robin Williams az egyik legkedveltebb és legtöbbször félreértett szórakoztatóművész volt, akit eleinte komikus zseniként ismert meg a világ. Ünnepelt filmjeit a magyar közönség is ismerte és szerette, a mai napig népszerű filmjei közé tartozik a Holt költők társasága, a Jó reggelt, Vietnam!, A halászkirály legendája, az Aladdin vagy a Mrs. Doubtfire. Williams rögtönzőtehetségének köszönhetően számtalan különböző karaktert keltett életre, a Good Will Hunting-béli alakítása az Oscar-díjat is meghozta számára. Géppuskatűzként pattogó humorbombáival mindenkit levett a lábáról, ám a vidám bohócszerep mögött ellentmondásos érzelmek és az önbizalomhiány végtelen mélysége feszült. Dave Itzkoff, a New York Times kulturális újságírója leleplező erejű életrajzában arra vállalkozott, hogy a sikerek mellett felfedje a színészóriás rendkívüli küzdelmét, amelyet az alkoholfüggőséggel és a depresszióval folytatott - ezekről a témákról Williams nyíltan beszélt az előadásai és az interjúk alkalmával egyaránt. A lenyűgöző portréban szó esik a férfi utolsó éveit megkeserítő betegségről is, amelynek szomorú következményéről a rajongók nem sejthettek semmit. A családtagokkal, barátokkal és kollégákkal készített száznál is több interjú, illetve az alapos kutatómunka nyomán megszületett Robin újszerű módon jeleníti meg azt az embert, aki munkásságával milliók életére volt nagy hatással.
Na stiahnutie
9,01 €

Secret Warriors, Psychic Spies


What is this thing called psychic phenomena? Could it be real? Is it possible for your essence to leave your physical body, travel to spiritual realms, visit other realities? Can you see the shape of the future? Could altered states of consciousness be portals to these unexplored worlds? The U.S. Army thought so, and, between 1977 and 1984 conducted experiments to prove it. Are you curious? Do you want to believe?  Yes? Then come, take a trip with me. This is a true story of one of the Army's Top-Secret experiments.
Na stiahnutie
1,69 €

Lessons from Critical Thinkers


Do you want to ask smart questions like Socrates, be an out-of-the-box thinker like John Stuart Mill, and rational like Descartes? These people have at least one thing in common; they were great critical thinkers of their time and their shared wisdom lived through the centuries. Lessons From Critical Thinkers provides intellectual power to engage with and participate in effective critical thoughts, arguments, debates, reading, and reflection drawn from methods in the history of philosophical cognitive development.•Learn to think slowly and deliberately before making a decision•Get ready to question opinions and even facts •Learn to gather information before jumping to conclusions•Accept and expect the biased and flawed nature of human cognition Lessons From Critical Thinkers gives you a thorough presentation of the ideas and principles of critical thinking practiced by the greatest minds in history. Learn about the most important critical thinking methods to make better decisions in your personal life, career, and friendships. Equip yourself with the essential methods for clear, analytical, logical thinking and critique in a range of ideas and everyday situations. •Discover critical thinking by familiarizing with concepts from other disciplines, like philosophy, cognitive biases and errors, race and gender from sociology and political science, and symbols from rhetoric.•Apply critical thinking and reasoning skills to your day to day problems•Find the most rewarding options in any opportunity.Lessons From Critical Thinkers is a helpful book for readers of any age and background who want to improve their critical thinking skills by learning from the greatest thinkers of all time. Learn to filter out irrelevant information efficiently and prioritize your resources to get the best results. Enhance your communication skills, reasoning, and logic. Improve your critical, logical, observational, and rational thinking skills with the timeless principles presented in this book.
Na stiahnutie
3,35 €

Heller Ágnes - A véletlen értéke


A világhírű magyar filozófus regényes életrajza, amely németül a 2018-as Frankfurti Könnyvásárra jelent meg hatalmas sikerrel. Ez a kötet kerül most a magyar olvasó kezébe Bartók Imre értő műfordításában. A szerző előszavából: "Heller Ágnes hosszú és mégis örökifjú élete során négy különböző politikai rendszert nézhetett végig testközelből: az autokratikus osztálytársadalmat, a totalitárius nácizmust és kommunizmust, illetve a liberális demokráciát. Ma saját korábbi tapasztalatai miatt fordul szembe az ismét megerősödő nacionalizmussal és az illiberális demokráciával. Miután annyi éven át harcolt a totalitarizmus ellen, és miután az egész világot többször is bejárta, többé már nem hisz a nagy változás álmában. Meggyőződése szerint inkább azon kell munkálkodnunk, hogy a szűkre szabott lehetőségeink között megtegyük, amit megtehetünk. Senki sem tudhatja, hogy mi sül ki ebből, és éppen ezért fontos, hogy ne várjunk a másikra, hanem saját magunk vegyük kezünkbe az életünk irányítását.
Na stiahnutie
6,73 €

Édith Piaf és a szerelem dala


"A boldogságért könnyekkel kell fizetni." (Édith Piaf) Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) - a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt. Édith Piaf - akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat.
Na stiahnutie
6,73 €

dostupné aj ako:

Halmos Béla emlékezete


2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Lányi György és Szomjas György is megszólalnak. A táncházmozgalom történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és -szeretet, mint Halmos Bélát. Koncertezett, gyűjtött, kutatott, tanított, népzenei tévéműsorokat, portréfilmeket készített és mindenekelőtt táncházakban muzsikált évtizedeken át. Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Miként a szerző írja a kötet előszavában: Kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt.
Na stiahnutie
4,48 €

Čítanie o slávnych osobnostiach je mnohokrát inšpirujúce. Motivujú nás biografie slávnych umelcov, známych hercov alebo významných politikov.

Absolútne prvou biografiou všetkých čias je zrejme Excellentium Imperatorum Vitae, ktorú napísal grék Cornelius Nepos a opisoval v nej životy viacerých gréckych vojenských generálov. Neskôr mal už skoro každý významný vodca svoju biografiu, vrátane Cicera, Júliusa Cézara alebo Alexandra veľkého.

Pri čítaní životopisných kníh máme jedinečnú možnosť sledovať dlhú cestu, ktorú museli títo slávni ľudia prejsť. Uvidíme množstvo pádov a chýb, kvôli ktorým sa ale tieto osoby nevzdali a zobrali ich ako príležitosť zlepšiť sa vo všetkyćh oblastiach. Mnoho v sebe skrývajú aj úprimné rozhovory, ktoré sú často otvorenými vyznaniami a v tejto kategórii nájdete isto aj knihu o človeku, ktorého považujete za svoj vzor a je pre vás inšpiráciou.

Môžete si vybrať, či budete čítať o danej osobe z pohľadu iného človeka, alebo či siahnete po autobiografii. Obidve možnosti majú svoje čaro.

Je všeobecnou pravdou, že dobrá kniha môže ovplyvniť smerovanie nášho života. Pri biografickej literatúre to platí stonásobne, pretože v ruke držíme príbeh reálneho človeka, z ktorého môžeme čerpať mnoho inšpirácie a tipov.

Nájdete tu biografie z oblasti biznisu, filmu a hudby, histórie, literatúry, športu, mafie a podsvetia, náboženstva, politiky, osobností vedy a umenia.