Najnovšie - Biografie - Životopisy strana 80 z 89

Weöres ?Sándor gyerekzseninek indult, ami ritka, és zseniális felnőtt lett belőle, ami még ritkább. Kosztolányi Dezső azonnal felismerte rendkívüli képességeit, egyik gyerekkori versét Kodály Zoltán zenésítette meg. Soha, senki nem vonta kétségbe tehetségét, soha nem kellett küzdelmet folytatnia az elismerésért. Elemi erővel hárított el minden akadályt áradó mondanivalója elől.Végigpásztázta az egész világirodalmat, magába szívta az európai kultúrát, és mélyen hatottak rá a keleti filozófiák. Nincs költői forma, nincs műfaj és műnem, amelyen meg ne szólalt volna a kidolgozott tökéletesség hangján. Hangváltozatai a komor mítoszoktól a bájos nyelvi játékokig terjednek. Ritmusjátékait, népdalszerű kis verseit óvodások fújják szerte az országban, filozófiai költeményei fölé elmélyülten hajolnak a költészet hívei. Műveit olvasták, szavalták, megzenésítették, színpadra állították, volt, amiből még filmet is készítettek. Kenyeres Zoltán könyve végigelemzi a pálya egész terjedelmét. Szakemberek számára szakkönyv, az irodalmat szerető művelt közönség számára jó olvasmány. A magyar tanulmányirodalomnak azt a hagyományát folytatja, amely a Nyugat évfolyamaiban alakult ki, felhasználja a modern szövegelemző iskolák eredményeit, de tartózkodik attól, hogy elvont szaknyelven fejezze ki magát. Nyitott mindenki számára, aki behatóan meg akarja ismerni Weöres Sándor rendkívüli életművét.

Amióta 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át vajon mennyire alkothatunk pontos képet a világ leghíresebb uralkodójáról? A neves életrajzíró, Sally Bedell Smith számtalan interjúra és korábban sosem idézett dokumentumra támaszkodik, amikor egy ritka pillanatra félrelebbenti a fátylat, hogy megismertessen annak a királynőnek nyilvános és magánéletével, aki páratlan tekintéllyel, tapintattal és eleganciával vezette át hazáját és a Nemzetközösséget az elmúlt hatvan év minden háborúján és zűrzavarán. Az Erzsébet, a királynő minden részletében hiteles, mégis olvasmányos és szórakoztató közelkép egy olyan asszonyról, akit eddig csak távolról, a tévé képernyőjéről ismerhettünk - egy kivételes személyiségről, aki eleven humorérzékkel és mérhetetlen józansággal végzi kötelességét, bármit rójon is rá a munkája és a családja. Az Erzsébet, a királynő figyelemre méltó és rokonszenves portré, emellett lenyűgöző beszámoló arról a kivételes modern kori vállalkozásról, amivé az uralkodás vált. A könyvben megismerünk egy fiatal lányt, aki nagybátyja trónfosztása után hirtelen a trónörökös szerepében találja magát. Találkozunk a tizenhárom éves Lilibettel, amint beleszeret egy Fülöp nevű fiatal tengerészkadétba, és eltökéli, hogy feleségül megy hozzá, még ha szülei a vagyonosabb angol arisztokratákat részesítenék is előnyben. Látjuk a tizenéves lányt, ahogy a második világháború idején katonai teherautókat szerel, majd a győzelem napján ott áll Winston Churchill mellett a Buckingham-palota erkélyén. Majd fiatal királynőként lép elénk, aki igyekszik egyensúlyt találni kettős szerepkörében, mint uralkodó és mint kétgyermekes fiatalasszony. Sally Bedell Smith átcsempész minket a palota kapuin, hogy nyomon követhessük a királynő mindennapos rutinjait - a "vörös dobozokat", bennük a kötelezően áttekintendő aktuális dokumentumokkal; a heti audienciákat, amelyeken az idők során tizenkét miniszterelnök vett részt; a fizikailag is megerőltető külföldi körutazásokat; a sajtó szüntelen figyelmét - s persze személyes kapcsolatát Fülöp herceggel, élete szerelmével és hatvannégy esztendeje hű férjével; a gyermekeivel s olykor zűrös házastársaikkal; az unokáival és a barátaival. 

"Máig beleborzongok, ha visszagondolok azokra az interjúkra, melyeket Stohl Andrással a Kozma utcai börtönben készítettem. Félelemmel és szorongással teli találkozások voltak ezek. Pokoli és ijesztő - csak ezekkel a jelzőkkel lehet kifejezni azokat a folyosókról gyakran beszűrődő indulatos, kéjes hangokat, a fojtogató szagot, és egy megmagyarázhatatlan érzést, amitől egy pillanatig sem tudtam szabadulni. Mintha a gonosz vett volna körül mindenütt bennünket. A bűn, a gonosz jelenlétét éreztem, és ez félelemmel vegyes undorral töltött el, és tölt el ma is. A magyar börtönök túlfűtött, fojtogató, kegyetlen világáról, az őrök brutalitásáról, a szexuális visszaélésekről sok mindent hallani, ám az igazságot eddig többnyire jótékony homály fedte. Stohl András, a sztárok csillogó világából érkező színész-műsorvezető öt hónapot töltött a Kozma utcai börtönben, ahol saját szemével tapasztalt meg olyan dolgokat erről a világról, melyek kegyetlenül beivódtak az emlékezetébe. Stohl a maga közvetlen, barátkozós stílusával pillanatok alatt sztár lett a börtönben is, még a legkegyetlenebb gyilkosok is bizalmukba avatták, s edzés közben vagy a zuhanyzóban olyan hajmeresztő titkokat osztottak meg vele, mint azelőtt soha, senkivel. Ez a könyv nem egy sztár börtönnaplója, sokkal több annál: igaz és kíméletlenül őszinte krónika a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről." (Szalai Vivien)

Gyermekként számtalan mesét hallhattunk a szebbnél szebb hercegnőkről, királykisasszonyokról, amelyek szinte mind az „...és boldogan éltek, míg meg nem haltak..." fordulattal, a sírig tartó boldogság varázslatos ígéretével értek véget.A valóságban azonban, ahogy a legtöbbünk esetében, úgy a hercegnőknél sem magától értetődő a boldog és gondtalan élet lehetősége. Sokan közülük ugyan koruk elbűvölő, bájos és nagyra becsült személyiségei voltak, de legalább ennyien akadtak közöttük olyanok is, akik gátlástalanul visszaéltek hatalmukkal, becsapták környezetüket, vagy eltékozolták a családi vagyont. Stephanie von Hohenlohe hercegnő például náci kém volt. Sisi, a magyarok királynéja minden este nyers húsból készült arcpakolással tért nyugovóra. Clara Ward, az úgynevezett „dollárhercegnő" megszökött hercegétől egy cigányprímással, Rigó Jancsival. Ha más nem is, annyi bizonyos, hogy mindannyian igazi hercegnők és ízig-vérig nők voltak. Kíváncsi a különc hölgyek nem mindennapi életére, az ókortól napjainkig? A Botrányos hercegnők az ő történetüket meséli el.

Diane Keaton Elég volt a bújócskából! című, humoros és öniróniával sűrűn átszőtt új memoárkötetében a melankolikus hang is megszólal. Izgalmas életének eseményeit, szereplőit – akik között olyan emberek tűnnek fel a kötetben, mint Woody Allen, Waren Beatty, Al Pacino vagy Jack Nicholson – a színésznő össze nem álló mozaikdarabokként tárja elénk. Apropót a visszatekintésre és az életről való gondolkodásra egy-egy jelenbeli történés (pl. vásárlás a lányával, Dexterrel), egy tárgy (egy fotó vagy egy ruhadarab), vagy éppen saját testrészei szolgáltatják: egyszer a haja, máskor a szeme, megint máskor a füle vagy a lába.  Az immár 68. évébe lépett színésznő sokat foglalkozik a könyvben az öregség kérdésével, az öregedés során változó testével, de egyúttal a fiatalsággal is, s sokszor egyszerre mutatja meg a kettőt. Az összefonódó jelen és múlt, a hétköznapok csip-csup ügyeiben rejlő bosszúságok és örömök, valamint a nagy ívű pálya egyre inkább értelmes egységet alkotnak számára, s az időskor felé való közeledés során egyre érettebbé válik arra, hogy meglássa az élet jelenségeiben rejlő szépséget.

Nem memoár, nem önéletrajz, nem emlékezés, és főleg nem vissza. Ha mégis emlékezés, akkor előre. Emlékezés előre a jövőbe, a jövőre.Filmről van szó, filmet látunk és élünk, sok bennük a saját film, ami a mienk, a mi történetünk. A mienk akkor is, ha sem a történet, sem a forgatása idejében még nem éltünk. Az egyik legnagyobb magyar filmrendező 89 évesen emlékezik vissza több mint 70 éves pályájára.

Napjainkban kevés az olyan inspiráló személyiség, aki hajthatatlansága és eredeti látásmódja révén számos technológiát forradalmasítva, több területen is maradandót alkot. Elon Musk ilyen példakép: valóságos látnokként vitte sikerre eddigi vállalkozásait, többek között az elektromos autókat fejlesztő Tesla Motorst és a kereskedelmi űrutazást megújító Space X-t. Különösen nehéz életutat járt be, mire a Szilícium-völgy egyik legismertebb vállalkozója lett. Gyermekkorát Dél-Afrikában töltötte, ahol zsenialitása miatt kilógott a sorból. Később innovatív üzletemberként nem mindennapi kockázatokat vállalt, így sokszor szinte az alapoktól kellett újra építenie birodalmát. Buktatókkal és sikerekkel teli története önmagában is lenyűgöző, Elon Muskot azonban leginkább az teszi szuperhőssé, hogy modern technológiai megoldásaival, környezettudatos módon keres válaszokat korunk kihívásaira: a jövő izgalmas, optimista képét festi elénk.

At that time I was but ten years old, my brother Lorand sixteen; our dear mother was still young, and father, I well remember, no more than thirty-six. Our grandmother, on my father's side, was also of our party, and at that time was some sixty years of age; she had lovely thick hair, of the pure whiteness of snow. In my childhood I had often thought how dearly the angels must love those who keep their hair so beautiful and white; and used to have the childish belief that one's hair grows white from abundance of joy.It is true, we never had any sorrow; it seemed as if our whole family had contracted some secret bond of unity, whereby each member thereof bound himself to cause as much joy and as little sorrow as possible to the others.

Az én rövid történetem Stephen Hawking valószínűtlen utazását idézi fel a háború utáni Londonban töltött gyermekkorától a nemzetközi elismertségig és ünnepeltségig. A tömör, szellemes és őszinte beszámoló abba a világba vezeti be az olvasót, amelyet korábbi könyveiben Hawking alig-alig villantott fel. Mesél a kíváncsi iskolásfiúról, akit osztálytársai Einsteinnek hívtak; a tréfacsinálóról, aki egy bizonyos típusú fekete lyuk létezésében fogadott a kollégáival, és a fiatal férjről és apáról, aki azért küzd, hogy megvesse a lábát a fizika és a kozmológia világában. A könyvet olyan fotók illusztrálják, amelyeket eddig csak kevesen láthattak.

Kipóbálta, milyen az űrbe repülni, mínusz 45 fokban vadászott Szibériában, államfőkkel utazgatott külföldön, éjjeli pillangókkal haverkodott New Yorkban, járatos volt John Lennon özvegyénél, betörőnek vélték Washingtonban, megtalálta, hol fedezte fel Kolumbusz Amerikát, szeme előtt született egy új vulkán, hadászati rakéták tövében szaunázott, két óceánban fürdött egy nap alatt, kiküzdötte magát a médiaháborúból, lemondott a kormányszóvivőségről…Négy évtized riportjait, találkozások, események kulisszatitkait meséli el a szerző, a rádió és a televízió egykori külföldi tudósítója.A könyvben színes képmelléklet található – a szerző legérdekesebb fotóiból válogatott.

Másnak ?lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek, és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg. Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk valódi vezetőjének igaz történetét.

Bajor ?Imre, a Kicsihuszár születésétől fogva játszott, mókázott, nevettetett, szórakoztatott, ameddig csak bírta erővel: megajándékozott minket a nevetés, az öröm, a búfelejtés csodájával. Sosem lehetünk neki eléggé hálásak ezért. A Bajorimi című életrajzi kötet 2001 áprilisában jelent meg a címszereplő április 23-i születésnapjára. Az utánnyomás a boltba kerülhetett volna Bajor Imre 80-ik, vagy 90-ik születésnapja alkalmából, esetleg a kerek 100-on, de az Élet másként hozta: 2014.augusztus 6-a óta már az Égi Kávéházban szórja fanyar humorú, csípős, ám mindig találó poénjait a régi és nem annyira régi művészkollégáknak. És még csak 57 éves volt Az elmúlt tizenhárom évben sok minden jó és rossz történt vele, körülötte és a szeretteivel. A legmeghatározóbb azonban mégiscsak az lett, hogy Imi elment. Örökre. Így született újjá és egészült ki fontos történésekkel a róla szóló könyv, amely emlékkönyvként mindörökre megmarad nekünk. Ahogyan Bajor Imre is az emlékezetünkben, a szívünkben, a lelkünk jobbik felében..

„Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ, mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket. Nem rossz." „Az egyetlen különbség a fiatal Orbán meg a mostani között szerintem abban áll, hogy a mostaninak már nincs kedve játszadozni az áldozatával." Görbe tükör? Pamflet vagy stand-up? Sírjunk, vagy nevessünk? Tibor Fischer szellemes könyvecskéje tömör összefoglalása mindannak, amit, jobb szó híján, rendszerváltásnak és demokráciának nevezünk. No meg arról, hogy milyen is valójában a magyar média, hogyan viszonyul a politikához. Ha viszonyul egyáltalán, és nem csak dörgölődzik. Vagy ez is viszony(ulás)? És miért van az, hogy a nyugati sajtó nem tud semmit rólunk. Illetve amit tud, azt többnyire itthonról szivárogtatják ki, kellően kozmetikázva. Ettől még Budapest Bukarest, és örök vicc, hogy két magyar három pártot alapít. Mert a gondolkodás sohasem volt népszerű foglalkozás: ha ez ember valamire nem tud hamarjában rátapasztani egy meglévő címkét, akkor magának kell megfogalmaznia a feliratot, és ez fárasztó. Az ilyesmit senki sem szereti. Az új dolgok megzavarják a gondolkodást. Ha az ember boltba megy, akkor többnyire almát, narancsot vagy szilvát akar venni. Kinek kell, hogy összezavarják olyasmivel, ami narancsra hajaz, de a szagában van valami almaszerű, az íze meg leginkább a szilváé, miközben a zöldséges szerint béfonya. Azért nevezzük csak narancsnak, véli Fischer. Egyszóval: „senkit sem érdekel Magyarország valami nagyon, de azért elmondok róla egyet-mást, ha nem bánják". Mi meg csak röhögünk előre ezen is, mert tudjuk, hogy mindegyik politikus mögött van egy másik, aki jól járt. Vagy nem. No, de ki a jó politikus itt? És ki az az egy, aki első az egyenlők között? TIBOR FISCHER (Stockport, 1959) magyar származású angol író. Londonban nőtt fel, majd a Cambridge University latin és francia szakán tanult. 1988 és 1990 között a The Daily Telegraph magyarországi tudósítójaként dolgozott. Novelláival és regényeivel számos díjat nyert. Tagja a Királyi Irodalmi Társaságnak, a Canterbury Christ Church University kreatív írás kurzusának programigazgatója. Díjai: Betty Trask-díj, Man Booker-díj. Fordította: Farkas Ákos

Amy apja és bizalmasa, Mitch Winehouse első ízben osztja meg lányáról szóló gondolatait a világgal: könyvéből megismerjük a babusgatott pici gyereket, a szupersztár előadóművészt, a szenvedő nőt. Személyes történetekkel, bizalmas emlékekkel festi meg Amy portréját, a szerető lányét, aki varázslatos hangot kapott az égiektől. A pajkos korai évektől a meghatározó zenei élményeken át a karrierről szóló álmokig és elképesztő sikerekig mindenről szó esik a könyvben, beleértve a legsötétebb napokat is és Amy baljós küzdelmét a káros szenvedélyekkel. A könyv őszinte, szenvedélyes és megindító portré nemzedéke talán legtehetségesebb énekesnőjéről, egyedülálló emlékirat attól az embertől, aki Amyt a legjobban ismerte.

A regényes életrajzi kötet főszereplője a világhírű antropológus széki gróf Teleki Géza (1943-2014). Teleki Pál miniszterelnök unokája, idősebb Teleki Géza miniszter és zabolai Mikes Johanna fia Kolozsváron született, az Egyesült Államokban nőtt fel; Washingtonban tanult, később a Pennsylvania Állami Egyetem tanára lett. 1968-tól Jane Goodall munkatársa Afrikában, nevéhez fűződik a Sierra Leone-i nemzeti park létrehozása. Tudományos könyvei angolul és franciául jelentek meg. 2011-ben költözött Magyarországra. A lebilincselő könyv nem csak Teleki Géza afrikai éveinek történetét tartalmazza; szerzője színes tablóképet fest az erdélyi történelmi Teleki-családról, ahogy a hatvanas évek Amerikájának mindennapjairól is, miközben a történet fókuszának háttere az ismeretlen kontinens, az igézet földje, a Föld legszebb arca... Teleki Géza: Az én életem Afrikáról szólt, nem törődtem az itteni dolgokkal, most meg egyszerre, mint egy szivacs, próbálom magamba szívni, mi történt itt. És már értem, hogy az apám miért nem akart ezekről beszélni, ahogy azt is, hogy az anyám viszont miért ragaszkodott ezekhez ennyire. Akkor csak bámultam, ahogy mondta, hogy az ő életében minden milyen gyönyörű volt. Nem értettem, hogy tudott a romok közé visszamenni Erdélybe, és sétálgatni ott, ahol minden szétesett, a románok mindenkit üldöztek, próbálták a magyarokat kitörölni. Nem értettem. Ma már jobban értem...

A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett. Édesapja Kornfeld Móric, a Ganz-gyár egyik vezetője, a csepeli Weiss-gyár igazgatóságának tagja, iregi földbirtokos. Nagybátyja volt Chorin Ferenc, az egyik legzseniálisabb üzletember, aki annak idején Sub auspiciis regis kitüntetéssel kapott diplomát. A rokonok között volt az egyik legjobb ízlésű magyar műgyűjtő, Herzog Mór Lipót. A fiatalember előtt úgyszólván korlátlan lehetőségek álltak, de az ország német megszállása - ekkor mindössze húsz éves, a pécsi orvosi egyetem hallgatója - félbetöri az asszimilálódott zsidó család életét. A család negyven tagja a németekkel kötött ,,szerződés" keretében, elhagyhatta az országot. Kornfeld Tamás húsz évet élt itthon - hetvenet az Egyesült Államokban. Meglepő, milyen régi szokásokat ír le, a szigorúságot és formalitásokat a mindennapos érintkezésben. Lefegyverző, amilyen őszinteséggel megírja, mennyire természetes volt számára a készen kapott jólét. És lenyűgöző, milyen önsajnálat nélkül és eltökélten építette újjá az életét mint az Egyesült Államok iránt háláját katonai szolgálattal lerovó, majd orvostanhallgatója és tankönyveket is író aneszteziológia-professzora. Láttató erővel és éles nyelvű szeretettel mutatja be a szétszóródott rokonságot.

Dorie megrázó igaz története rávilágít, hogy mit képes véghezvinni Isten szeretete egy ember életében; az ő megbocsátása és kegyelme minden sérelmet és szomorúságot fölülírhat. Doris Van Stone végigvezeti az olvasót gyermekkora testi-lelki megpróbáltatásaitól a lenyűgöző misszionárius időkig, amikor férjével Új-Guineában a dani bennszülöttek között éltek. „Valaki egyszer azt mondta, ha semmid nincs már, csak Isten, rájössz, hogy ő elég. Isten mellém állt, amikor senki másnak nem kellettem.”

32 éves korában Emma Woolf eltökélte, hogy szembenéz élete legnagyobb kihívásával: legyőzi éhezésfüggőségét, az evéskontrollt, azaz végleg kigyógyul az anorexiából. Miután találkozott álmai férfijával, akivel közös jövőt és gyermeket terveztek, úgy döntött, itt az idő, hogy véget vessen az éhezésnek és elkezdjen élni. És ha ez nem lett volna elég indíttatás, Emma beleegyezett, hogy a The Times hasábjain hétről hétre beszámoljon az elért haladásról.Az Egy alma/nap lenyűgöző és életigenlő emlékirat a szerelemről és a gyógyulásról, számos olyan embernek ad reményt, aki ennek az iszonyatos betegségnek a csapdájában vergődik.

„Végignyúlok ?egy matracon, átszállok a Szaharán, látom fentről Kairót, az egyetemet, majd túl a Földközi-tengeren egy kis országot. Arra folyik a Duna, a Tisza, amott pedig az alma mater, a park, ahol annyi vígság esett. Visszaszállok a térben Bosznia hegyes tájaira, Szarajevó völgyére, majd innen gondolataim átgörgetnek Zambiába, Zimbabwébe, ahol gyermekeim játszadoznak Luveve poros utcáin, rongyosan. Hívnak, de nem mehetek, valami ismeretlen erő továbbvisz, le a föld alá. Ott egy tárnában járok, a levegő fojtó, izzadtság- és húgyszag keveredik, majd feltuszkolnak a hűs felszínre, rövid dolce vita. Ezután betáncol a látótérbe egy kés, és a velem szemben állóba döf. Reprezentatív mintavétel. Majd álszent imatermek, fohászok, ahol újból feltűnik az előbbi kés a bigott hívők oldalán.Kavargok, nézem az eget, van-e üzenetem, de csak kivehetetlen felhőalakzatokat látok. Esti tüzek gyúlnak, rovarok támadnak, lövések mindenhonnan, asszonysikolyok, futó alakzatok. Nyögések, erőszakolások, gyerekhullák, bevert öreg fejek. Futok, menekülök, lányok rángatnak mindenfelől, csak adj pár percet, boldoggá teszlek, mondják, de az erő továbbragad. Még hallom az orgazmus előtti zihálást, nyöszörgést, majd feltör egy sikoly, de ez nem az! Hátranézek, és a homok befedett mindent. Csönd. Mi vár ránk és rám. Homlokom verejtékezik…Ösztön, vad ösztön, vágyak, a szaporodás ösztöne! Ma éjszaka talán milliók zihálnak ugyanígy matracokon, sátrakban, lombokon, ömlik a mag, rejteket keres az élet nedve! Ésszel felfogható jövő nem létezik, de az odatolt altest és a kéj új jövőt önt formába, melyben az észnek, racionalitásnak már nincs helye. Ezt a jövőt már nem ember alkotja. Orgazmussal múlatják földi bajaikat. A sikolyok után a gyomor sem korog, a fej sem fáj tovább. Folytatódik a szendergés, a rémálmoknak vége már.Itt az éhhalálhoz közel, a dögrováson túl, ahol nincs mit veszteni, ki kell mondani a lehető legfélelmetesebbet: csak a szeretet menthet meg minket.Elmondom mindenkinek.”