Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Az évek iszkolása


Huszonnégy évvel később... Legyen a 24 az a szám, amely az Esterházy-kalauz és Az évek iszkolása beszélgetőkönyv között eltelt időt jelenti. Jobban jártunk volna, ha csak 23 iszkolt volna el, mert akkor most kijátszhatnánk ezt a remek prímszámot. Végre megtudhatjuk, melyik században élt volna szívesen Esterházy Péter, vagy mit olvasott föl neki az édesanyja, és mit olvasott ő a gyerekeinek (már ha azt olvasásnak lehet nevezni). (Nem.) És ne higgyék, hogy már mindent tudnak Esterházy édesapjáról és édesanyjáról, vagy a testvéreivel, a gyerekeivel, unokáival (!), sőtpláne a feleségével való viszonyáról, hogy a szavakat, mondatokat ne is említsük. (De.) Félő, az is lelepleződik, ki volt az első barátnője, és mikor kezdett erotikus irodalmat olvasni. (Az Egri csillagok nyitójelenete???) És hogy miért könnyebb az evésről írni, mint a szeretkezésről. A családtól indulunk, de lesz Isten is. Haza is. Most akkor ki ő, Bováryné vagy Esti Kornél? Szóval Amit tudni akarsz Esterházy Péterről, de sosem merted megkérdezni (váltunk át olcsón magázásról tegezésre), azt ismét megtette helyetted Mariann D. Birnbaum, Esterházy kalauza, aki a szerzőt közelgő hatvanötödik születésnapja alkalmából szólította föl újra, hogy kezelje a jegyét, vagy mutassa föl a bérletét. A 65 meg legalább félprím. Hogy ez mit is jelent, azt majd megkérdezzük még tőle.
Na stiahnutie
5,32 €

40 év alatt a Föld körül


Az elmúlt negyven évben többször bejártam a világot. Hatszor voltam Kínában, Amerikában, Európában Finnország és Albánia kivételével valamennyi államban jó néhányszor megfordultam. Húszéves koromtól idegenvezető voltam, főleg Jugoszláviában. Átutaztam Károlyvároson (Karlovac), amikor lőtték, és nyaraltam olyan luxusszállodában, melyben a háború miatt mindössze három család pihent. Megszámlálhatatlan előadást tartottam itthon és külföldön. Barátaim lettek a kilencvenes évek ismert európai vezetői, katonái, politikusai. Az érdekes találkozásokról, az úti élményekről, életem fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgoztam vagy összetalálkoztam. Amikor nekikezdtem emlékeim leírásának, el kellett döntenem: biztonságpolitika-elméletet vagy sztorikat szeretnék-e írni? Az utóbbiak mellett döntöttem. Remélem, jó döntés volt.
Na stiahnutie
5,04 €

dostupné aj ako:

Curtis - Csibészbiblia


Vallomás csajozásról, rapháborúról, és magyar focivalóságról. "Curtis vagyok, az újpesti huligán, aki ököllel üti a nőket, pénzért veszi a nézettséget és a hírnév reményében az utcagyerek stílust is hajlandó eldobni. Jól tudom, sokan ezt gondolják rólam, de azzal is tisztában vagyok, hogy a legtöbben csak irigyek a sikereimre, mások féltékenyek rám, mert a csajuk engem akar - vagy már le is csaptam a kezükről... Nekem viszont tiszta a lelkiismeretem, istenfélő ember vagyok, akit az imádott anyukája tart rövid pórázon. Csak hát nincs könnyű dolga velem: iskoláskoromban a rendőrségről szedtek össze, mert egyedül szembe szálltam és téglákkal dobáltam meg egy busznyi kispesti drukkert; és azt is a családomnak köszönhetem, hogy édesapám halála után a bátyám nyakon csípett, s elindította az újpesti focikarrierem. Jóllehet, engem maga alá temetett a mocskos magyar futballközeg és egy máig az NB I-ben edzősködő szarházi megutáltatta velem a játékot, azt sem én, sem a Fradi-tábor nem felejti el soha, hogy egy "Köszönöm Istenem, hogy nem vagyok fradista" feliratú pólóban ünnepeltem a kecskeméti bajnoki címet az Üllői úti pályán. Labdarúgónak készültem, de rapperként ismert meg az ország és nem tagadom, minden pillanatát kiélvezem és kihasználom a zenélésnek: a klubtulajok komoly pénzt fizetnek, hogy náluk csináljak bulit, és míg a korombeli srácok prostikat vesznek, engem a csajok ráncigálnak az ágyba. De még mindig érnek meglepetések... Tőled kérte már anyuka, hogy a szeme előtt tedd magadévá a lányát? Vagy téged utaztatott már ki külföldre nő csak azért, hogy veled töltsön néhány éjszakát? Na, ugye! Curtis, az utca álma."
Na stiahnutie
7,39 €

Ahogy én láttam


Idestova negyven esztendeje született ez a könyv vagy inkább drámai elrendezésű feljegyzés-sorozat a 20. századi magyar ébredéstörténetről. Írója, Szikszai Béni (1908–1985), a Bethánia CE Szövetség főtitkára (gyakorlatilag vezetője) negyedszázaddal az egyesület feloszlatása után, fizikai munkásként, csendesnapok és összejövetelek szervezőjeként és prédikátoraként írta feljegyzéseit, melyek hosszú ideig csak legendák szárnyán keringtek, szélesebb nyilvánossághoz nem juthattak el, s most jelenhetnek meg családja jóvoltából. A történet sok szálon fut: a magyar református egyház (és protestáns egyházak) állapotának bemutatása, a hitbuzgalmi egyesületek, közösségek felvirágzása, a mozgalommá (mozgalmakká) terebélyesedő megújítási igyekezetek, személyes sorsok, teológiai és egyházszervezeti küzdelmek, az ország társadalmi helyzetének elemzése és történelmi katasztrófáinak bemutatása váltogatják egymást, mind-mind közvetlen elevenségben úgy, hogy ez még a mai olvasót is áthatja. Bogárdi Szabó István, püspök
Na stiahnutie
7,01 €

Gyémánt


Siker, csillogás vagy kudarc, feledés? Ezzel az alapvető kéréssel találja magát szembe minden tehetséges ember, s ebben a fenyegetettségben bizony felőrlődik a gyenge személyiség. Tóth Vera a nagykorúság küszöbén, több mint tíz éve nyerte a Megasztár első szériáját. A ,,gyár"" bedarálta, majd kiköpte, s magára hagyta a sztárság kihívásaival, a korabeli média ellen felvértezetlenül. A Gyémánt annak a sokéves küzdelemnek a krónikája, amelyet egy kamaszlelkű fiatalnak kellett véghezvinnie, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. A könyvben Vera személyes naplóbejegyzései vezetik az olvasót az énekes lelki tusáinak során át, szép lassan eljuthatunk vele a totális káosztól a teljes harmóniáig. Segítséget nyújt eltévedt vándoroknak is, és arra ösztökél, hogy a jól kitaposott helyett a járatlan utat válasszuk, mert bár néha fájdalommal, harcokkal van kikövezve, az út végén ott a jutalom: a gyémánt, amelyet egy látszólag érdektelen kődarabból sikerült csiszolni...
Na stiahnutie
6,73 €

Döglégy a világ körül


Az ország „fasza gyereke" a maga szókimondó stílusában mesél punkról, hip-hopról, fociról, hokiról, Argentínáról és arról, hogyan keveredett véres tüntetések és rendőri leszámolások közepébe. A Döglégy a világ körülből minden kiderül Ganxsta Zolee eddigi pályafutásáról, nőügyeiről, hajmeresztő és szórakoztató kalandjairól és utazásairól, vagyis arról a több mint három évtizedéről, amelyet a szex, drogok és rock 'n'roll világában töltött el.
Na stiahnutie
7,30 €

Ég a puszta


Amikor 1919-ben a tizenhét éves svéd gimnazista lány Stella Kuylenstierna beleszeretett a stockholmi magyar követség nyalka attaséjába Andrássy Imrébe és feleségül ment hozzá, nem sejtette - nem is sejthette -, milyen sors vár rá. Nem tudhatta, hogy az egyik leggazdagabb magyar arisztokrata feleségeként, várak, kastélyok, paloták úrnőjeként tündérmesébe illő, főúri életet él majd a két világháború közötti feudális Magyarországon, és nem tudhatta, milyen drámai módon vet majd véget a háború ennek az életformának, hogyan kell majd menekülnie, pokoli körülmények között a puszta életét mentenie 1945-ben a visszavonuló németek és az előrenyomuló oroszok között. A valódi élményeket és emlékeket megörökítő, páratlanul értékes és hiteles memoár és kordokumentum 1948-ban jelent meg Svédországban. Magyar fordításban most olvasható először.
Na stiahnutie
6,73 €

Egy év története naplójegyzetekben


Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944–45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről - keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával. „Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a >>keresztény középosztály<< kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban. Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [...] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [...] munkája gazdag történelmi forrás." (Ungváry Krisztián)
Na stiahnutie
8,42 €

A csoda bűvöletében


RICHARD DAWKINS könyve életének első éveitől kezdve oxfordi kibontakozásáig kíséri a világhírű tudós pályáját, miközben megismerhetjük Az önző génig vezető utat is. Dawkins élénk színekkel ecseteli Afrikában töltött, idilli gyermekkorát, és bemutatja hétköznapinak korántsem nevezhető őseit és elbűvölő szüleit. Noha diákkorában Elvis Presley hatására még mélyen vallásos volt, a gimnáziumban már nem volt hajlandó letérdelni a templomban. Az általános és középiskolában is kiváló képzésben részesült, de Oxford hozta el számára az igazi szellemi beteljesülést. Dawkins az ősi angol diákváros egyedülálló oktatási rendszerének tulajdonítja tudományos ébredését. Ez a rendszer arra tanítja a diákokat, hogy kérdezzenek, kételkedjenek, ne vizsgaorientáltan és ne tankönyvekből tanuljanak, hanem kutatási eredményekből, beszélgetésekből és vitákból. Oxfordi tanári és kutatói karrierjében komoly változást hozott az 1973-as év, amikor hosszú áramszünetek sújtották Nagy-Britanniát, így Dawkins hosszabb időre kényszerből szüneteltette a számítástechnikára alapozott kutatásait. Mivel akkoriban általános félreértés övezte a természetes kiválasztódás és a csoportszelekció fogalmát, ezért több tudós műveinek hatására nekilátott - ahogyan ő önironikusan nevezte - „saját bestsellere" megírásának. Ez volt Az önző gén. RICHARD DAWKINS 1976-ban üstökösként robbant be a köztudatba Az önző gén című művével, amelyet további, kimagaslóan népszerű könyvek követtek, közülük több magyarul is megjelent. Dawkins nemcsak a brit Királyi Természettudományos Társaság tagja, hanem a Királyi Irodalmi Társaságé is. Munkásságáért számos rangos kitüntetésben részesült. 2008-ban vonult nyugdíjba az oxfordi Charles Simonyi Intézetben betöltött professzori állásából, de továbbra is tagja maradt az ugyancsak oxfordi Új Egyetemnek. A Prospect Magazin olvasóinak szavazata alapján a világ első számú gondolkodójának választot Dawkins első könyve, Az önző gén alapjaiban rengette meg a biológiai kutatások világát. Dawkins ebben a kötetben használta először a mém szót a kulturális evolúció alapegységére, a mémelmélet pedig azóta is a kortárs kultúra egyik alappillére. A csoda iránti vágy közelebbi betekintést nyújt a tudós személyes világába, és nyomon követhetjük, milyen élmények és állomások vezettek a 20. század egyik legmeghatározóbb művének megszületéséig. ,,Az isteni téveszme megjelenése óta Richard Dawkins neve egyet jelent a szigorú kételkedéssel és a »briliáns, szenvedélyes, világos, nem köntörfalazó« vitával." (San Francisco Chronicle)
Na stiahnutie
7,30 €

A láthatatlan légiós


Rónai Gábor szerencsés csillagzat alatt született, de azt is tudja, hogy a siker nem adja magát könnyen, meg kell érte dolgozni. Rónai az egyik legkeresettebb tolmácsként dolgozott a kilencvenes években. Fordított a Rolling Stones sztárjainak éppen úgy, mint Michael Jacksonnak, sőt még a Forma-1 pilótáinak is. Fontos diplomáciai tárgyalások résztvevője volt, államfőkkel, miniszterelnökökkel, külügyminiszterekkel találkozott. Sokan ismerik a budapesti élet forgatagából. Igazi társasági showman. Mindenhova meghívják, ahol fontos dolog történik. Szép, híres és elbűvölő nők hosszú sorával került közeli kapcsolatba. Ma is úgy érzi, nagyszülei tragédiája, zsidóként való kitaszítása a társadalomból, az ő életét is meghatározta. Még akkor is, ha ő már nagyrészt csak jót kapott az élettől. Megszállott lovaspóló-játékos, aki aztán a drágakő- és ékszerszakmában találta meg a helyét. A hölgyek szomorúságára eláruljuk, évek óta nős, mi több, hűséges férj és egy gyönyörű kisfiú lelkes édesapja. Imád mesélni. Ebben a kötetben például egész eddigi életéről. "Szeret nevetni. Megölelni másokat. Látványosan. De őszintén. Van benne képesség, hogy boldog legyen. Ez az adomány nem mindenkinek adatik meg. Aktuális boldogságát szereti megosztani másokkal. Szerintem belül a zakójában ez áll a címkén: a boldogság páros műfaj, gyerekek! Egy újpesti dandy, egy urbánus dzsentri, egy vágtázó apuka, egy áriázó lobbista. Csak akkor bulizik, ha úgy van és általában úgy van Bennem általában azt a benyomást kelti, hogy Roger Moore volt a stylistja, és hogy ő tulajdonképpen nem más, mint Brett, a Minden lében két kanál angol úriembere. Csupán annyi az eltérés, hogy az ő mellényzsebéből gyakran topmodellek és világsztárok ugranak elő, és nem egy kézifegyver. Viszont a másik kanál is szeret ő lenni. Minden lében. "Leben und leben lassen" - mondaná erre, már itt, e kis bevezetőben, hogy azonnal bizonyítsa, ő jó fiú szeret lenni. Talán ezért is született ez a könyv. Hogy elmondhassa. Amit pedig elhallgat, azt majd megkérdezzük tőle személyesen. Gáborkám, tiéd a pálya!" (Geszti Péter) A Könyvjelző magazin 2015. júniusi számában megjelent cikk: Azon gondolkodom, mi marad utánam
Na stiahnutie
6,34 €

dostupné aj ako:

Mrs. Hemingway


A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt... Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt. A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres "elveszett nemzedék" alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története. Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés. "A maguk módján és a maguk idejében Hadley, Pauline, Martha és Mary mind szerették Ernest Hemingwayt. Mindannyian megtapasztalták az udvarlás szenvedélyes napjait, a nyarak letargiáját, a jeges daiquiriket, amelyek a nap egyre koraibb szakaszában kerültek a pohárba. Mindannyian ismerték az árulás fullánkját, ahogy Hemingway közismerten ábrándozó tekintete egy másik nő felé fordult, és mindannyian ismerték az ölelése nyújtotta biztonságot. Tudták, hogyan viseljék el kreativitásának árapályszerű hullámzását, hogyan támogassák, gondozzák, gyógyítsák és segítsék őt. A Mrs. Hemingway finoman szövi össze a tényeket és a fikciót, s magával ragadó, gyengéd bepillantást enged a Hemingwayhez legközelebb állók életébe." (Sephanie Turza) "Rendkívüli szakértelmet igényel, hogy bárkit rávegyünk egy történet elolvasására úgy, hogy az illető azt gondolja, ismeri a végkifejletet. Ám a Mrs. Hemingway olyan szépen megírt és hatásos, hogy egyszerűen képtelen voltam letenni." (Jojo Moyes) "Naomi Wood lebilincselő és megvilágító erejű regénye négy különleges nő és az őket szerető, meggyötört irodalmi zseni portréját rajzolja meg. Tévedtek, ha azt gondolták, hogy mindent tudtak Ernest Hemingway feleségeiről, szenvedélyükről és szívet tépő fájdalmukról." (Jennifer Chiaverini) 
Na stiahnutie
7,39 €

dostupné aj ako:

ELON MUSK


Kevés olyan személyiséget találunk a történelemben, akinek hajthatatlansága és eredeti látásmódja lehetővé tette, hogy több iparágban is maradandót alkosson – mi több, forradalmasítsa azokat. Thomas Edison, Henry Ford, Bill Gates és Steve Jobs modern kori ötvözeteként Elon Musk az egyik legnagyobb hatású látnok a világot megváltoztató cégei, a PayPal, a Tesla Motors, a SpaceX és a SolarCity révén. Ashlee Vance technológiai újságíró sodró lendületű, tényfeltáró könyvében betekintést nyújt a Szilícium-völgy legmerészebb üzletemberének – és legnagyobb visszatérőjének – kiemelkedő életébe. A szerző több mint ötven órát beszélgetett Muskkal, továbbá közel háromszáz emberrel – a családtagjaival, a barátaival, a munkatársaival – készített interjút. Musk nem követi a trendeket, hanem alakítja: dinamizmusa és jövőképe elképesztő innovációkat eredményez az elektromos autók gyártása, a kereskedelmi űrhajózás és a napelemes rendszerek használatának területén. A könyv végigköveti Elon Musk útját nehéz dél-afrikai gyermekkorától kezdve a globális üzleti világ csúcsára való felemelkedéséig, és bepillantást nyújt az előttünk álló, hihetetlennek ígérkező évszázadba.
Na stiahnutie
8,87 €

Napkeringő


"Egy nap Karen majd könyvet ír róla - megírja őt, és ezzel örökre eggyé kovácsolja kettejüket. És én hiányzom majd azokról a lapokról." Karen Blixen nevét széles körben ismertté tette az emlékiratain alapuló Távol Afrikától című mozi, amely a dán bárónő és az angol Denys Finch Hatton szerelméről szól. Ám arról nem mesél a film, hogy ebben a kapcsolatban létezett egy titokzatos harmadik... Paula McLain, A párizsi feleség című sikerkönyv szerzőnője új regényében az 1920-as évek Kenyájának gyarmati világába repíti vissza az olvasót. A Napkeringő a félelmet nem ismerő és elbűvölő fiatal angol arisztokratának, Beryl Markhamnak állít emléket. Beryl egy angol lord gyermekeként nő fel Brit Kelet-Afrikában, a későbbi Kenyában. Miután az édesanyja elhagyja, apja és a birtokukon élő kipszigisz törzs neveli fel. Szabadon csatangol, bennszülött fiúkkal fut versenyt, és mindent megtanul a versenylovakról. Rendhagyó neveltetésnek köszönhetően öntörvényű fiatal nővé cseperedik, aki lelkes rajongója a vadonnak, és minden porcikájában érti és érzi a természet finom egyensúlyát. Ám egy nap minden, amit addig ismert és szeretett, semmivé foszlik, és Beryl végzetes kapcsolatok sorába menekül. Szokatlan stílusával felkelti a Boldog-völgyi társaságként elhíresült bohém és dekadens közösség figyelmét, és lelki társat talál Karen Blixen írónőben és szerelmében, Denys Finch Hattonben. Végül ez a karizmatikus kalandor lesz az, aki utat mutat Berlynek saját szíve vadregényes útvesztőjében. Szenvedélyes szerelmükben talál rá önmagára és hivatására - a repülésre. McLain elsöprő erejű története a 20. század eleji Afrika varázslatos vidékén járva egy rendkívüli nő életét tárja elénk, aki jóval megelőzte saját korát, s volt mersze szabadnak lenni, még akkor is, ha ezért nagy árat kellett fizetnie. Rabul ejtő olvasmány az elszántságról és az akarat erejéről. 
Na stiahnutie
7,81 €

dostupné aj ako:

Végh Sándor


„Végh Sándor életútja több mint teljes volt. Miután letette a vonót egy végtelenül gazdag hegedűs pálya után, ahol univerzális egyéniségét a legnagyobb mértékben és a legsokoldalúbban tudta kifejezni, a Camerata Academica élén tapasztalatai összegzése mellett olyan megújulásnak voltunk a tanúi, amely párját ritkítja." - Várjon Dénes. Száz esztendeje született a 20. század egyik legkiemelkedőbb, világszerte ismert és elismert magyar előadóművésze, Végh Sándor. A kötet a centenárium alkalmából állít emléket a muzsikusnak, aki egy személyben volt hegedűművész, kvartettprimárius, karmester és pedagógus. Lőwenberg Dániel végigkíséri a történelmi okokból viharos, művészi szempontból roppant változatos és termékeny életutat. A kötet ismerteti a művész életrajzát, de a legnagyobb súlyt szakmai tevékenységére és zenei örökségére helyezi.
Na stiahnutie
7,86 €

Petri György


Keresztury Tibor Petri Györgyről szóló monográfiája egy olyan költő életművét mutatja be új szempontok alapján, problémaérzékenyen, amelyben az élet és az írás mindvégig radikálisan átfedte egymást. Petri tizenöt éve halott, költészete viszont nagyon is él: versei nélkül éppúgy elgondolhatatlan közelmúltunk eszméletlen történelme, mint ahogy a korszak költészete is. A napsütötte sáv örök. Ez a könyv alapos, remek kalauz a versek olvasásához, fantasztikus fényképanyaggal kiegészülve.
Na stiahnutie
6,73 €

Srác a kakasülőn


Nosztalgikus és mulatságos, olykor megható emlékek váltogatják egymást Huszti Péter legújabb kötetének lapjain. Az immár több mint öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő színművész megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel, irigylésre méltó derűvel és bölcsességgel mesél a szüleiről, gyermek- és ifjúkoráról, az általános iskolában, illetve az otthoni „szekrényszínházban" kezdődő, majd a főiskolai évek alatt hirtelen felívelő karrierjéről, illetve azokról a pályatársairól, akik első lépéseit egyengették-irányítgatták a világot jelentő deszkákon. Az anekdoták szereplőinek többsége a magyar színháztörténet ikonikus alakja, és bár felsorolásukra - helyhiány miatt - nem vállalkozunk, biztosítjuk az Olvasót, hogy Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának első kötetét lapozgatva a legnagyobb kedvenceivel fog találkozni.
Na stiahnutie
7,30 €

Szörényi - Rohan az idő


Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!" Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket. „Lehet, hogy a világlátásom sokaknak követhetetlen, de higgyék el, nagyon is érthető. Vagy ha eddig nem is volt, hát most majd azzá válik." Ezt ígéri Szörényi Levente e kötet elején, és aki a könyv végére ér, nem is fog csalódni. A dalszerző-zeneszerző vallomása amellett, hogy szórakoztató történetekben, személyes vallomásokban is bővelkedő olvasmány, nem csupán tények rögzítése. Kiderül, hogy a látszólag nagy váltások logikus következményei egymásnak, és hogy szinte minden eldöntetett már a gyerekkorban - az ifjonti zenélés csakúgy, mint az időskori kutatás a pilisi Holdvilágárokban. Szörényi Levente e könyv lapjain kegyetlen őszinteséggel vall zenéről, nőkről és pályatársakról, nemcsak jól ismert sikereibe, de élete legmélyebb hullámvölgyeibe is betekintést engedve - ilyen teljességben most először. Szörényi Levente (1945, Gmunden) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes. A Mediterrán és a Balassa együttesben zenélt, majd 1965 januárjában tagja lett az Illésnek, amellyel megteremtették a Kárpát-medencei ihletésű, magyar nyelvű beatzenét. A hetvenes-nyolcvanas években a Fonográf zenekar vezetője és frontembere volt. Több tucat sikeralbum és színpadi darab, többek közt az 1983-as István, a király című rockopera szerzője. Stumpf András (1980, Budapest) Minőségi Újságírásért és Junior Prima díjas újságíró, publicista, a Mandiner.hu főmunkatársa. 2004-től több mint tíz éven keresztül a Heti Válasz-nál dolgozott, főleg címlapos interjúi és publicisztikái tették ismertté az olvasóközönség számára. Televíziós vitaműsorok gyakori szereplője, zenei érdeklődéséből fakadóan az MTV Dob+Basszus című műsorának is állandó szakértője volt.
Na stiahnutie
7,30 €

A Bunkerrajzoló


Szétesik - helyreáll. Két egészen különleges szellem találkozik ebben a könyvben. Géczi János József Attila-díjas író, a máig legendás Vadnarancsok szerzője most a Vad Fruttik énekesének élettörténetét rakja újra, építi fel - darabokból, emléktöredékekből, szorongások és tripek elképesztően izgalmas sorozatából. A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben. A kábítószerek és a céltalanság örvénye mélyre sodorja, ám sorsa az, hogy megkapaszkodjon mégis, és lépjen mindig feljebb. A Bunkerrajzoló azt mutatja meg, tűélesen, hogy Marci a Géczi Jánossal folytatott beszélgetésekben hogyan éli meg, milyennek látja a múltját. Élet a halál előtt. Hol komikus, hol nagyon is drámai hangon - de elejétől a végéig az őszinte feltárulkozás átütő erejével.
Na stiahnutie
5,61 €

Spíler


A Spíler című kötet szerzője, Zsidai Zoltán Roy sikeres, a magyar gasztronómiában étteremtulajdonosként alkotó üzletember, aki markáns életfilozófiáját kívánja megosztani az olvasókkal. Zsidai formabontó, olykor provokatív gondolatai olyan rendszerré állnak össze, amely egyszerre próbálja megfogalmazni az élet, az ételek és italok élvezete, az üzleti és szociális eredményesség, egyszóval a boldogulás receptjét. egyformán érdekes lehet a kulináris élmények tudatos átélésére törekvőknek, valamint a sikeres, boldog életre vágyóknak. A Spíler tehát érdekes és hasznos olvasmány lehet a kulináris élmények tudatos átélésére törekvők mellett bárkinek, aki sikeres, boldog életre vágyik.
Na stiahnutie
7,30 €

Čítanie o slávnych osobnostiach je mnohokrát inšpirujúce. Motivujú nás biografie slávnych umelcov, známych hercov alebo významných politikov.

Absolútne prvou biografiou všetkých čias je zrejme Excellentium Imperatorum Vitae, ktorú napísal grék Cornelius Nepos a opisoval v nej životy viacerých gréckych vojenských generálov. Neskôr mal už skoro každý významný vodca svoju biografiu, vrátane Cicera, Júliusa Cézara alebo Alexandra veľkého.

Pri čítaní životopisných kníh máme jedinečnú možnosť sledovať dlhú cestu, ktorú museli títo slávni ľudia prejsť. Uvidíme množstvo pádov a chýb, kvôli ktorým sa ale tieto osoby nevzdali a zobrali ich ako príležitosť zlepšiť sa vo všetkyćh oblastiach. Mnoho v sebe skrývajú aj úprimné rozhovory, ktoré sú často otvorenými vyznaniami a v tejto kategórii nájdete isto aj knihu o človeku, ktorého považujete za svoj vzor a je pre vás inšpiráciou.

Môžete si vybrať, či budete čítať o danej osobe z pohľadu iného človeka, alebo či siahnete po autobiografii. Obidve možnosti majú svoje čaro.

Je všeobecnou pravdou, že dobrá kniha môže ovplyvniť smerovanie nášho života. Pri biografickej literatúre to platí stonásobne, pretože v ruke držíme príbeh reálneho človeka, z ktorého môžeme čerpať mnoho inšpirácie a tipov.

Nájdete tu biografie z oblasti biznisu, filmu a hudby, histórie, literatúry, športu, mafie a podsvetia, náboženstva, politiky, osobností vedy a umenia.