Najnovšie - Biografie - Životopisy strana 72 z 87

Hideg napok, Falak, Nehéz emberek. Csupán néhány cím a hatvanas évekből, amikor a filmművészet viharos gyorsasággal és sikerrel közügy lett Magyarországon. Mindhárom az 1925-ben Erdélyben született Kovács András filmje, aki vezető dramaturgként, rendezőként, egy nagy filmes nemzedék egyik „motorjaként” remekművek egész sorának volt bábája. Visszatekintő kötetében mesél az erdélyi szülőfalu különös világáról, a békés, majd háborús kolozsvári évekről, a Pestre kerülés viszontagságairól, a filmgyár rejtelmeiről, forgatásokról és fesztiválokról, szerelmekről s nem utolsó sorban olyan kollégákról, pályatársakról, mint Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Páger Antal, Törőcsik Mari, Bara Margit…

„Öngyilkos lett korunk legnagyobb írója. Bródy Sándor..." - kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Csak nem ő, csak nem a szakításuk okozta a tragédiát? Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él, és az első nő, aki meg is tud élni belőle? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajonganak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet, mást akar, mint amit a normák előírnak számára? Menyhért Anna regényében megismerkedhetünk a huszadik század elejének legnépszerűbb írónőjével, szerelmeivel, vívódásaival, a boldogságért folytatott küzdelmével: egy érzékeny, szeretetre éhes asszonnyal - egy szabad nővel.

Magyarságukban, zsidóságukban, életútjukban is nagyon különböztek egymástól. Volt, aki itthon maradt, de világhírűvé úgy váltak többen, hogy kimentek a világba. Különleges emberek voltak, nem véletlenül nevezték őket marslakóknak: kicsit másképp festettek, mint a többiek, akcentussal beszélték azt a nyelvet, amelyen világszerte feltűnést keltő alkotásaikat publikálták, és már azért is furcsa lények voltak, mert a túlnyomó többségük a földkerekségnek nemcsak ugyanabból a városából, Budapestről, hanem annak azonos részéből is, azaz Pestről származott. Mi több, a fizikusok, matematikusok, akikre először alkalmazták a marslakó nevet, a városrész alig két-három tanintézetéből érkeztek. Számítógép, hologram, golyóstoll, tévéképcső, és még az átkozott atombomba is az ő szellemi teljesítményüket dícséri. De nem csak a természettudományok területén remekeltek. Gyakorlatilag ők teremtették meg Hollywoodot és vele a modern filmgyártást, és ami esetleg némelyeket meglep, a sportban is szép számmal akadtak kiválóságaik. A könyv harmincnyolc életrajza között szerepel az első magyar világbajnoké, az első (és egyben második) magyar olimpiai bajnoké, no meg azé a sportdiplomatáé, aki a NOB héttagú alapító bizottságának tagjaként fontos szerepet játszott az újkori olimpiák létrejöttében. Érdekes emberek, fantasztikus életutak a Casablanca rendezőjétől, aki több tucat filmet forgatott itthon is, a számítógép szellemi atyjáig. Elképesztő intellektuális és fizikai kalandok teszik, hogy ez a könyv, mely világhírű zsidó honfitársaink életútját mutatja be, olyan olvasmányos, mint egy kalandregény. Ráadásul ezek az életmesék, ha legenda-emberekről szólnak is, azért még igaz történetek, hiszen a szerző aranytollas újságíró, a Füles rejtvényújság legendás Tanár úr kérem rovatának írója és szerkesztője, évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik abban, hogyan lehet és kell elválasztani a valóságot a mítosztól, az igazi tehetséget a talmi csillogástól.

A fülledt hangulatú virginiai kisváros, Crozet olyan, mint egy nagy család. Mindenki mindenkiről mindent tud. Legalábbis eddig ezt hitték. Csakhogy mindenkinek megvannak a maga titkai. És van valaki, aki ölni is hajlandó ezért a titokért. Hátborzongató gyilkosság kavarja fel az állóvizet. Egy forró nyári reggelen a városka egyik köztiszteletben álló polgárának szétroncsolt tetemét a saját betonkeverőjében találják meg. A szörnyű gyilkosságok ezzel nem érnek véget. Nyilvánvaló, hogy az elkövető helyi lakos. Valaki, akivel együtt golfoznak, teniszeznek, és akiben eddig maradéktalanul megbíztak. Többé senki nem bízhat meg senkiben… A település pletyka központja a postahivatal. A harmincas éveiben járó Mary Minor Haristeen, becenevén Harry, a kisváros történetének legfiatalabb postamesternője. Harry, aki épp válófélben van, egyedül él a cicájával (Mrs. Murphy) és a kutyájával (Tee Tucker) Rossz szokása, hogy elolvassa a mások képeslapjait. Így jön rá, hogy a tettes a gyilkosság elkövetése előtt „figyelmeztetést” küld leendő áldozatának. A minden lében kanál Harry a gyilkos nyomába ered. Mrs. Murphy és Tucker is nyomok után szaglászik, hogy megvédje szeretett gazdiját. Harry nem is sejti, hogy házi kedvencei mindig egy lépéssel előtte járnak. A kis állatok hiába próbálják meg figyelmeztetni, nem érti. Így aztán saját magát is halálos veszélybe sodorja… Bölcs és humoros írás nemcsak macskarajongóknak!

A rock and roll olyan műfaj, amelyben nem könnyű megszerezni a leghírhedtebb, legelvetemültebb, ugyanakkor elpusztíthatatlan jelzőket. Ian Lemmy Kilmister azonban az összes érmet elhozta ebben a sportágban. Hozzá képest Keith Richards elsőáldozónak, Mick Jagger apácának tűnhet. Az ilyen zülléstörténetek hajlamosak egy idő után már-már unalomba fordulni. A White Line Fever azonban nem ilyen: képtelenség beleunni a Motörhead frontemberének minden képzeletet felülmúló drog- és nőéhségébe, ráadásul bepillantást nyerhetünk egy kivételes basszusgitáros-szövegíró és előadó gondolataiba, világnézetébe is, megismerhetjük döntéseinek hátterét. A rajongók 2015. december 28-án sajnos választ kaptak arra a hülye kérdésre is, amit a hatvanas évek tévériporterei rendületlenül tettek fel a fiatal előadóknak: Mégis mit gondol, meddig lehet ezt csinálni? Mert végül az elpusztíthatatlan Lemmy is elment. De hogy egy szintén hülye parafrázist használjunk: Lemmy élt, Lemmy él, Lemmy élni fog. Mert halhatatlan, mint a rocknroll. Dikmik és én akkor már három napja fenn voltunk, mert óriási adag Dexedrine-t nyomtunk le. Akkor egy kicsit beparáztunk, és beszedtünk pár nyugtatót Mandraxet , de aztán úgy éreztük, hogy ez nem elég érdekes, mert túlságosan lehozott bennünket, így bevettünk egy kis LSD-t, aztán meg egy kis meszkalint, hogy színesebbé tegyük az egészet. Kezdett kicsit ijesztő lenni, úgyhogy bevettünk még pár szem Mandraxet és aztán egy kis speedet toltunk, mert már megint túlságosan lelassultunk. [] Mire fel kellett volna mennünk a színpadra, Dikmik és én olyanok voltunk, mint két deszka. A kurva életbe, Mik mondtam , meg se tudok mozdulni. És te? Én sem felelte. Óriási, mi? Igen, de mindjárt fel kéne mennünk a színpadra. Ó, majd segítenek nekünk bizonygatta. Tehát a roadie-k beakasztották a csizmáink sarkát a színpad hátsó végébe, és feltoltak álló helyzetbe, majd a nyakamba akasztották a basszusgitáromat. Ezzel megvagyunk mondtam. Merre van a közönség? Arra. Milyen messze? Tíz méter. Így hát odamentem Egy, kettő, három, négy, öt, rendben. Gyerünk!

„Őszinte könyvet akartam írni egy őszinte emberről. De lehet, hogy már ez a fogalom sem létezik úgy, mint régen. Valaki a Nappali hold kapcsán a gyerek őszinteségből fakadó otrombaságát hányja Csoóri Sándor szemére, én pedig Csoórinak arra a sokszor valóban gyermeki őszinteségére gondoltam, amellyel nem szelíden, nem otrombán, hanem igazul kimondja, hogy meztelen a király. Minél mélyebben ástam bele magam az életműbe, annál inkább azonosulni tudtam Orbán Ottó csapongóan szellemes megfogalmazásaival és végtelenül komoly megállapításaival, amelyek szerint „a nemzetköziség-nemzet-nemzetiség sajgóan időszerű, hármas tárgykörében kevesen tettek föl annyi megfontolandó kérdést, mint Csoóri. És kevesen figyelmeztettek olyan indulattal, mint ő, az emberi méretekre, mint a nagy világfolyamatok nélkülözhetetlen mértékére. Íróasztala mellől egyszerre látni a parasztporták valóságos és a galaktika elvont udvarára, mely utóbbin a nap kapirgál gömbölyded csibéivel.” „Az életút tekintélyes részében folyamatosak voltak a megfigyelések, menetrendszerűek a letiltások. Ilyesmi már nincs. A szankciók helyét régóta átvette a köddé tevő csönd-fogadtatás vagy durvább esetben a karaktergyilkosság, amelyet egyetlen politikai, netán hatalmi formáció nem vállal magára.”  (A szerző)

„Mellébeszélés ?nélkül a rock'n'roll igazi pokláról és mennyországáról”                          – David Fricke, Rolling Stone magazin A Guns N’ Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra. Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t – részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben – az autójában lakva –, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.     Az It’s So Easy …és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában.     A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait.     DUFF McKAGAN tizenkét évig játszott a Guns N' Rosesban, és társszerzője a zenekar több ikonikus dalának. A Gunsból való távozása után Slashsel közösen megalapította a Velvet Revolvert, és saját csapata, a Loaded élén is folytatta a zenélést, majd 2016-ban mindketten visszatértek a négy évvel korábban a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztott GN'R-be. A több amerikai magazinban is rendszeresen publikáló McKagan Seattle-ben él szupermodell feleségével, Susan Holmes McKagannel és két lányukkal.

Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.

George Sand. Egy kivételes írónő - egy asszony, aki a kapcsolataiban kereste a vágyva vágyott teljességet, amelyet talán sosem sikerült megtalálnia. Szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhattaAlfred de Musset-t és Frédéric Chopint is. Az első női bestsellerszerző, akinek megadatott, hogy megéljen a műveiből. Egy lánglelkű újító, egy határozott, eltökélt nő, aki sok tekintetben messze megelőzte a korát, és aki, ha kellett, nem félt férfiruhába bújni. Elizabeth Berg meseszépen és érzékenyen idézi meg George Sand életútját, a kezdetektől egészen a haláláig: örömteli pillanatok és tragédiák követik egymást, szerelem, szenvedély, hit és hivatástudat pedig kéz a kézben járnak. Mindeközben nemcsak a vidéki Franciaország, de a tizenkilencedik századi Párizs forgatagába, az írók, költők, művészek, bohém lelkek mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk e kivételes kötet lapjain.

A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla. Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?" hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más" gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság. Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a „normális" társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: a toleranciáról.

Patrizia ?Gucci titokban született: szerelemgyerek volt, akinek születése könnyen romba dönthette volna édesapja, Aldo Gucci karrierjét. Az 1960-as években történt, a Hollywood és a királyi sarjak must-have divatmárkájának számító Gucci cég boldog, szép napjaiban. Ugyanakkor ez még az az időszak is volt, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalás illegálisnak számított Olaszországban. Aldo nem engedhetett meg magának egy nyilvános botrányt, azonban nem volt képes ellenállni Patrizia édesanyja iránti hatalmas szerelmének. Szerelmét, Brunát akkor ismerte meg, amikor a fiatal lány munkát vállalt az első római Gucci-üzletben. Teherbe esése után Aldo Gucci, a problémákat elkerülendő, Londonba menekítette Brunát, hogy később újszülött gyermekével együtt diszkréten visszacsempéssze Rómába, az olasz hatóságok, a média és a Gucci család előtt teljes titokban. Ez a könyv Patrizia szüleinek elhallgatott szerelmi történetét tárja elénk a szerző személyes emlékeire, szüleinek összegyűjtött szerelmes leveleire és az édesanyjával folytatott beszélgetésekre, valamint a korábban nem publikált archív fényképekre támaszkodva. Szüleinek viharos történetét édesapjához fűződő személyes viszonyának elbeszélésével szövi át: attól kezdve, hogyan töltötte életének első évtizedét legnagyobb részt rejtőzködve, elszigetelten a világtól, majd hogyan vált a Gucci szóvivőjévé és apjának, Aldónak legfiatalabb tanítványává, egészen addig a pillanatig, amikor a hírhedt puccs után Aldo kitagadja mindhárom fiát, és egyetlen, egyetemes örökösévé a valaha bűnös kis titokként kezelt Patriciát teszi meg. Az Olaszországon, Anglián és Amerikán átívelő történet szerelemről és veszteségről, árulásról és hűségről szól, amely a Gucci családi vállalkozásként megélt hatvan évének legviharosabb időszakában játszódik.

Krzysztof ?Zanussi a lengyel és az európai filmművészet világszerte ismert és elismert személyisége. Ő az a rendező, akinek munkásságával sikerült Közép-Európa tapasztalatait átvinni a nemzetek közötti kultúra területére, akinek filmjei a legegyetemesebb emberi tapasztalatokra épülnek.Filmjei, mint a Közjáték, az Illumináció, A falon túl, a Védőszínek, a Konstans, az Imperatívusz, a Paradigma, A nyugodt Nap éve, a Csendes érintés vagy Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség tartós anyagból készültek. Meglehet, ma másként hatnak ránk, mint egykoron, ám üzenetük változatlanul megszólító erejű. Képesek voltak lépést tartani az idővel. Krzysztof Zanussi pályafutása során pontos metszeteket alkotott a huszadik század második felének emberéről, éljen az Lengyelországban, Nyugat-Európában vagy másutt. Műveiben benne van mindaz, ami velünk és bennünk történt. Nem a politika forgószínpadain, az utcán vagy a gyárakban, hanem a választásainkban és a mohó akarásainkban, a törekvéseinkben és a tétovaságainkban, a diadalmas mosolyainkban és a bukásainkban.

„Múltidézés? Kulcs a jelenhez is! Költészet, amely elvezet a valósághoz, és valóság, amely költészetet szült. Aki Magyarországot meg akarja ismerni, vegye kezébe Orbán Ottó összegyűjtött költeményeit" - írja bevezetőjében Kabdebó Lóránt, aki 1987-1988-ban készített tízrészes életműinterjút kortársával, Orbán Ottóval. A „Színpomás ostrom lángoló házakkal" lapjain egy sajátos 20. századi magyar élettörténetet ismerhetünk meg a negyvenes és ötvenes évek traumáitól kezdve a pályakezdés korszakán át a nyolcvanas évek alkotói jelenéig. Emlékképek, anekdoták, önelemzések - Orbán Ottó fekete humorával, vérbő, mégis empatikus iróniájával. Az életműinterjú, miközben a költő életének és pályájának meghatározó pillanataira és történéseire fókuszál, legkivált arra, miképpen lesznek-lehetnek az életrajzi mozzanatok Orbán Ottó költészetében poétikai motívumokká, egy nemzedék eszmélésének a krónikája is. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rögzített anyag most olvasható először, Orbán Ottó nyolcvanadik születésnapján.

Szent-Györgyi Albert 1937. december 10-én átvette a Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól. Az indoklásban ez szerepelt: „...a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". A tudóst idehaza a C-vitamin feltalálójaként emlegetik, és szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjasunk, aki ezt az elismerést a szülőhazájában tudományos eredményeiért nyerte el. De milyen ember is volt Szent-Györgyi, akit Szegeden csak „Prof"-ként emlegettek tanítványai? Egy pacifista, aktív politikus, önjelölt kém, rendkívüli tudós, aki a családi tragédiák hatására élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Wisinger István e dokumentumregényben Szent-Györgyi Albert kevésbé ismert oldalát, személyisége ellentmondó vonásait, a belső vívódásokkal teli életútját, és magánéleti válságait is feltárva igyekszik bemutatni a tudóst.

Sacha Batthyány nagynénje a II. világháború végének egyik legszörnyűbb náci bűntettébe keveredett bele. Amikor a kései utód lejegyzi a történetet, régi családi titokra bukkan. Néhány héttel a háború befejeződése előtt Batthyány-Thyssen Margit grófnő mulatságot rendez az ausztriai Rechnitzben (régi magyar nevén Rohoncon). Éjfél körül a vendégek elhagyják a kastélyt, és agyonlövik a vasútállomáson továbbszállításukra várakozó 180 magyar zsidó munkaszolgálatost. Hogy pontosan mi történt azon az éjszakán, mindmáig tisztázatlan. „És neked - kérdezte Maxim Biller német író a szerzőt - mi közöd mindehhez?" Sacha Batthyány elkezdte keresni a kérdésre a választ. Utazása elvisz a régi Magyarországra, a háború utáni Ausztriába, a mai Svájcba, a Gulag szibériai lágereibe, egy pipázó pszichoanalitikus díványára és egy auschwitzi túlélő Buenos Aires-i nappalijába. Mindezek során felfedez egy titkot, aminek következtében hirtelen máshogy látja a családját és saját magát. Vajon az előttünk járó nemzedékek befolyással vannak arra, ahogyan élünk? Pedig milyen szilárdan hittük, hogy felvilágosultak és modernek vagyunk, és egyedül saját magunk döntjük el, milyenek legyünk. Sacha Batthyány könyve jelen időben elbeszélt, szokatlan családtörténet, egy letűntnek hitt Közép-Európa panorámája, egyszersmind egy generáció pszichogramja. „Kitűnően megírt könyv Rechnitzről és más családi poklokról, történelmi panoráma, amelyben összefonódik egy család története Közép-Európa történetével - és nem utolsó sorban nagyszerű esszé a múlt jelenvalóságáról" - Der Spiegel. A magyar származású Sacha Batthyány (szül. 1973) szociológiát tanult a Zürichi és a Madridi Egyetemen, előbb a Neue Zürcher Zeitungnál dolgozott szerkesztőként, majd 2010-től a Tages-Anzeiger magazinjánál. A Svájci Újságíró-iskola docense, és 2015 óta Washingtonban él, onnét küldi a politikai és társadalmi életről szóló tudósításait a Süddeutsche Zeitungnak.

A Monty Python, a zseniális, brit humortársulat egyedül forradalmasította a sketch comedyt, és megteremtette az utat az utódok előtt a Saturday Night Live-tól az Austin Powersig. Ebben a könyvben az alapító tagok, John Cleese, Eric Idle, Terry Gilliam, Terry Jones és Michael Palin a kulisszák mögé röpítik az olvasókat.

A friss diplomás, útkereső Phil Knight az apjától kölcsönzött 50 dollárból indította el cégét. Jó minőségű, olcsó futócipőket importált Japánból, amelyeket az autója csomagtartójából árusított. Az első évben, 1963-ban 8000 dolláros forgalmat termelt – napjainkban a Nike éves bevétele több mint 30 milliárd dollár, és az egyik leginnovatívabb és legértékesebb márkává vált, amelynek újításait világszerte próbálják másolni. A startupok korában a cég a minőség szinonimája lett, az ikonikus „pipa” pedig mára a teljesítmény, a dinamizmus és a lehetőség szimbóluma, amelyet bárhol felismernek. Phil Knight, az „ember a pipa mögött”, mindig is rejtély volt. Meglepő, szerény, őszinte és szellemes önéletrajzában felfedi teljes történetét. Mesél a számos kudarcról, a kegyetlen versenytársakról, a rengeteg kétkedőről és az ellenséges bankárokról, majd a szenzációs győzelmekről és sikerekről is. Sorra veszi azokat a munkatársakat, akik a Nike szívét-lelkét formálták: köztük az alapítótárs futóedző, a lobbanékony és karizmatikus Bill Bowerman, valamint a cég első alkalmazottai, egy rakás különc és tudós, akik a Nike elhivatott csapatává kovácsolódtak. Knight és társai merész jövőképükkel és szilárd meggyőződésükkel, hogy a sport ereje jobbá teszi az embert, egy olyan márkát és kultúrát hoztak létre, amely megváltoztatta mindennapjainkat és a mozgáshoz való viszonyunkat. Kölyökkorom óta ismerem Phil Knightot, de igazából e néha megdöbbentő, néha megható, őszinte könyvéből ismertem meg csak igazán. És ugyanígy a Nike-ról se tudtam semmit. Büszkeséggel viseltem a termékeit, és fel se fogtam az innováció, az életbenmaradás és a győzelem figyelemre méltó történetét, amely minden egyes pipa mögött áll. Hiteles, vicces - a leginkább várt önéletrajz azoknak az embereknek, akik érdeklődnek a sport és a kivételes teljesítmények iránt. Andre Agassi, teniszező Megindító, ugyanakkor végtelenül szórakoztató kalandos utazás, amelynek során tanulhatunk az innovációról és kreativitásról. Phil Knight története nemcsak a legendás pipa történetét meséli el, hanem azt is, hogyan könyörgött kölcsönért a vonakodó bankoknak, miként verbuválta össze furcsa, de zseniális, lázadó kollégáit, és hogyan tudtak együttműködni, hogy egy kivételes és paradigmaváltó vállalatot és márkát építsenek. A könyv inspiráció mindazoknak, akik egy rendhagyó álmot követnek. Michael Spence, Nobel-díjas közgazdász A világ egy

Hogyan ?illeszkedik be zökkenő nélkül egy általános iskolás, pakisztáni kislány egy osztrák falu közösségébe, hogyan érzi magát igazán otthon a linzi középiskolában, az osztrák tinik életmódjában, ami ugyancsak különbözik a muszlim vallás megkövetelte erkölcsi normáktól. Nem is beszélve fundementalista szüleinek szintén az iszlám táplálta könyörtelen kegyetlenségétől, amelyet mindig a vallás nevében követnek el saját gyermekük ellen.Sabatina szerencsétlenségére lány, így gyakorlatilag nem számít embernek, csak egy tárgynak, amellyel kényük-kedvük szerint bánnak a szülök. Sabatinának. nem lehetnek saját vágyai, nem valósíthatja meg álmait, nem lehet maga választotta szerelme és voltaképpen az élete sem az övé, mert a vallás előírásai szerint akár meg is ölhetik, ha nem engedelmeskedik a szülői akaratnak. Sabatina európai szemmel hihetetlen sorsa nem egyedi eset. Újságok rendszeresen adnak hírt arról, hogy a még Európában is elkövetnek a bevándorlók úgynevezett becsületgyilkosságokról, amikor egy-egy muszlim család halállal bünteti azt a tagját,többnyire lánygyermekét, aki nem hajlandó alávetni magát a saría: az iszlám törvénykezés parancsainak. A férfiak megtagadhatják a házasságkötést a szüleik által kiszemelt lánnyal, a nő azonban nem. Ha ellenszegül, netán még a kereszténységre is áttér, mint ahogy Sabatina tette, a büntetése halál. Ez elől menekül és bujkál családja elől már évek óta ennek az izgalmas visszaemlékezésnek az írója, aki álnéven írta ezt a megrázó és napjaink egyik központi kérdésére választ kereső könyvét. A kérdés ugyanis az, hogy összeegyeztethető-e két egymástól messze eső kultúra, lehet-e ki- és megegyezés két különböző világ között. Sabatina igennel válaszol a kérdésre, a családja válasza viszont határozott nem. Vajon hova vezet mindez?

Egy nő, egy korszak és egy hivatás portréja: az első, kutatásokon és dokumentumokon alapuló Meryl Streep-életrajz, amely feltárja a pálya kezdeteit, és bemutatja, hogy az 1970-es években fiatal nőként hogyan nőtt fel a szerelemhez, a feminizmushoz és saját páratlan tehetségéhez. Ízelítő a szerző prológusából: „Meryl Streep köszönőbeszéde önálló műfajjá nőtte ki magát: egyszerre spontán és előre megírt, alázatos és dölyfös, hálatelt és blazírt. Az már önmagában is vicc, hogy olyan sok van belőle. Ki más nyert még annyi díjat, mint Meryl Streep? S ezáltal az önostorozó nemtörődömség már-már visszatérő geg számba megy. Mostanra úgy tűnik, már legalább olyan régen ragadt rá a „legnagyobb élő színésznő” címkéje, mint amilyen régóta ül a brit trónon II. Erzsébet. Úgy tapadnak hozzá a szuperlatívuszok, mint a cellux: a színészek között egy isten, aki képes belebújni bármilyen karakterbe, mesterien kezelni valamennyi műfajt, és a jó ég tudja, hányféle akcentussal tud beszélni. Még az ötvenen túl sem lett elavult színész, sőt a hollywoodi matematikát meghazudtolva, akkor ért a pályája csúcsára. Nincs olyan 1960 előtt született színésznő, aki megkaphatna egy szerepet anélkül, hogy arra Meryl előtte nemet ne mondjon.”