Jazyk


Väzba


Najnovšie - Duchovný rozvoj strana 2 z 10

Stovky e-kníh v slovenčine a cudzích jazykoch vo formátoch EPUB, MOBI a PDF.

Mágiák könyve I-II.


AZ ELSŐ KÖTET MÁGIKUS KULCSAI A mindennapi élet mágiáját egy ideig csak az írónő közeli barátai olvashatták, s akikhez eljutott, komoly válságokat győztek le módszere segítségével. Amolyan „ágy melletti” kézikönyv lett belőle. Megoldást kínál, hogyan legyünk úrrá kedvetlenségünkön, miképpen kezeljük a fájdalmas konfliktusokat, s mitől válhatunk a közösség sikeres, rokonszenves és népszerű alkotó tagjává. Mindez összefügg A fény mágiájával, amelyből megismerhetjük a hermetikus filozófia titkos tanításait. Ezeket gyakorolva erőnk megszilárdul, egészséges önbizalmunk alakul ki, és kiteljesedik az életünk. Az öröm mágiájában Szepes Mária az általa képviselt szeretet és hit sugárzó energiáját állítja szembe a harag, az elégedetlenség és más romboló, negatív erővel szemben. Olyan csodálatos eszközt kapunk tőle, amelynek segítségével önmagunk orvosává válhatunk, s életünk minden napját ünnepként élhetjük. A mítoszok mágiája szintén unikumnak számító írás, amelynek már a létrejötte is különleges. 1948-ban a kiadókat államosították, bezúztak és elégettek minden olyan művet, amelyeknek tartalma nem egyezett az aktuális politikai áramlattal. Hamvas Béla akkor még könyvtáros volt, és Szepes Mária igen jó barátja. Néhány nagyszerű, ritka könyvet mentett az írónőhöz az eltűnt kultúrákról. Máriát elsősorban éppen ez a rejtélyes, őstörténeti világ érdekelte; a legérdekesebb részeket lefordította, és kommentárokkal látta el. Az áldozat mágiájában rejlik az egyik legfontosabb mágikus kulcs. E kulcs nélkül egyetlen lépést sem tehetünk előre elérendő célunk felé. Az írónő világosan, részletesen feltárja az áldozat rejtett értelmét, hogy miért van rá szükség, s miért kell a legnagyobb komolysággal számot vetnünk vele fejlődésünk érdekében. Ugyanis a karma körforgásából való kiemelkedés mentőkötele az önkéntesen hozott, tudatos áldozat, amely Mágussá tesz bennünket. Sorsát pedig csak a Mágus változtathatja meg. A szó mágiája a hermetikus filozófia alapfogalmainak gyűjteménye. Nincs olyan szakma a világon, amelynek ne volna saját fogalomnyelve. Természetes, hogy a tudomány, a művészet és a bölcselet szintézisére törekvő összefüggések tudományának, az ezotériának is sajátos fogalomrendszere van, amely hozzásegíti az érdeklődőket spirituális tanulmányaik folytatásához. A MÁSODIK KÖTET MÁGIKUS KULCSAI Az álom mágiája bebizonyítja, hogy egy álom olyan képsorozatokból áll, amelyeknek éppen úgy, mint a hieroglifáknak, három értelmük van: egyik a fizikai világra vonatkozik, másik az érzelmi életre, harmadik a szellemi síkra. Számos kérdésünkre választ kapunk: Miről vallanak álmaink? Hogyan fejtsük meg az álmok titkait? Miképpen változtassuk meg sorsunkat álmaink segítségével? A szerelem mágiája nem olyan varázslat, amely valamiféle bájitalban található, hanem olyan, amely a lelkünk mélyén gyökeredzik. Belőle bontja virágát az igazi egymásba olvadás. A varázslatos táj, ahova Szepes Mária elvisz minket nem hely, hanem állapot, amelyben a szerelem sohasem válik unalmassá. Az együttélés állandóan új színekkel gazdagít, és nem ismer szürke megszokást. E bűvös, lebegő állapot valóban létezik. Méghozzá bennünk. Mindenki létrehozhatja, aki igazán akarja! Ehhez kínál lehetőséget és módszereket az írónő mindazoknak, akik elfogadják. A hűség mágiájából kiderül, hogyan igazodhatunk el párkapcsolatunk szellemi-testi-lelki szövevényében. A féltékenység a birtoklás gyilkos dühe. Ez értelmes magyarázat nélkül önpusztító tragédiákhoz, lelki-testi kórsághoz, halálos bosszúhadjáratokhoz, különféle szenvedélybetegségekhez vezet. Szepes Mária megvilágítja e harc valódi okait és párhuzamait a természet valamennyi dimenziójában, és elárulja, miként védhetjük meg magunkat az esetleges szerelmi vetélytárstól. A sors mágiája modernizált kiegészítése, folytatása a A mindennapi élet mágiája című tanulmánynak. Szepes Mária azzal a tudással és szemléletmóddal ajándékoz meg bennünket, amelynek se
Na stiahnutie
21,10 €

Tudatos Teremtés


Egy olyan könyvet tartasz most kezedben, melyet ha figyelmesen olvasol, elgondolkodsz rajta, sorsfordító lehet számodra. Pontosan arról szól, amit a cím takar, és meg is kapod a mankókat, hogyan csináld. Angel életútja, amit nyers őszinteséggel tár olvasója elé, a legjobb példa arra, hogy ha valaki igazán akar valamit, következetesen, és célirányosan gyakorol, akkor azt képes is elérni. Kétség sem fért hozzá, hogy hatalmas változáson ment keresztül, mire eljutott az öngyógyításig. Instrukcióit követve, bizton állíthatom, hogy aki ezt az utat választja, hasonló átalakulásban lesz része, ami szükséges ahhoz, hogy a fizikai test változni tudjon, hiszen ez a belső változás eredménye. S ha ez még nem volna elég, egy kegyes hazugságba csomagolt csattanó a könyv végére időzítve , garantáltan mosolyt csal arcotokra, és cselekvésre késztet. Ha Angelnek azzal a hányattatott életúttal a háta mögött sikerült, nem tudom, mi lehet az, ami miatt bárki ne próbálhatná meg, és ne vihetné sikerre ezt a módszert. Ez egy olyan segédeszköz, ami ne csak akkor jusson eszedbe, mikor baj van, hanem pusztán kíváncsiságból teszteld, győződj meg hatásosságáról, hogy a jelenleginél, még jobb életet teremthess magadnak. Hiszen, ahogy Jézus mondta, : „ Hacsak egy mustármagnyi hitetek volna, nagyobb dolgokat vinnétek véghez, mint Én”       Szaksz Andrea parapszichológus, Holisztikus terapeuta
Na stiahnutie
5,61 €

Smaragdtábla


„A Smaragdtábla az egyik legfontosabb művem, amely az összefüggések tudományát próbálja bizonyítani hiteles források, az összehasonlító vallástudomány, a természettudományok, a mélypszichológia és a saját tapasztalataim alapján... E könyv megkísérli összevetni az ősi hagyomány és a modern természettudomány egymást kiegészítő szoros összefüggéseit. Szepes Mária Az ókori Egyiptomból származó Smaragdtábla, amelyet Hermész Triszmegisztosznak tulajdonítanak, útmutatást nyújt az ember számára a mágikus erők használatához. Gondolati magva az, hogy lényegét tekintve minden azonos alapformákra épül, és minden mindennel összefügg. Az először 1994-ben megjelent Smaragdtábla címéhez hűen arra törekszik, hogy egységbe foglalja az ember és a világegyetem jelenségeit. Ezt nevezte Szepes Mária az összefüggések tudományának, amely tulajdonképpen a természettudomány, a művészet és a filozófia szintézise. A könyvet olvasva olyan rálátást kaphatunk a világ dolgaira, amellyel számunkra is kézzelfoghatóvá válik, hogy valóban minden mindennel kapcsolatban van, és nyilvánvaló igazságként fogadhatjuk el az „amint fent, úgy lent" ősi elvét.
Na stiahnutie
14,62 €

A személyes éntől az univerzális tudatosságig vezető ösvény


Ez a könyv egy tér. Egy csendes tér, amely olvasás közben fokozatosan nyílik meg benned. Egy út, amely nem kívül vezet végig valahová – hanem vissza, önmagadhoz.A Tudatosság Tanításai olyan olvasót szólít meg, aki már megkérdőjelezte a felszínt. Akit már nem elégít ki a világ zajos ígérete, és aki elkezdte sejteni, hogy a valódi béke, a szabadság, a szeretet – nem elérendő cél, hanem a jelen pillanat mélyén rejlő természetünk.A könyv fejezetei lépésről lépésre kísérnek végig azon az ösvényen, amely a személyes én illúziójától az univerzális tudatosság felismeréséig vezet.Nem elméletekkel, hanem élő kérdésekkel, önvizsgálati gyakorlatokkal, valós példákkal és csenddel átitatott felismerésekkel.Olvasása nemcsak megértést ad – hanem emlékeztet.Emlékeztet arra, aki voltál a történeteid előtt.Arra, aki figyel, aki érez, aki Létezik – változatlanul, időtlenül.És ha engeded, ez a könyv nemcsak szavakat közvetít majd neked – hanem a csendet, amelyből a szavak születtek.Indulj el rajta nyitott szívvel. Ne a választ keresd benne – hanem a jelenlétet.És lehet, hogy mire a végére érsz, rájössz: az út, amit jártál, mindig is benned volt.
Na stiahnutie
6,24 €

Egy brutálisan jó könyv a megvilágosodásról


Hogy mi ez?EGY BRUTÁLISAN JÓ KÖNYV A MEGVILÁGOSODÁSRÓLNincs mit keresned. Nincs mit elérned. Az élet mindig is tökéletes volt – csak az elméd hitette el veled, hogy nem az.Ez nem egy átlagos spirituális könyv. Ez egy pofon az illúziónak, egy vödör jeges víz az ego arcába, és egy kiadós röhögés a megvilágosodás abszurditásán.Ebben a könyvben nincs rizsa, nincs dogma, nincs bullshit. Csak nyers igazság, pofonként tálalva.Ha még mindig keresel valamit, csak az elméd játszik veled.?? Olvasd el – aztán dobd el. Mert most már tényleg csak élned kell.
Na stiahnutie
6,17 €

Az elme parancsa


Szabadítsd fel elméd teljes potenciálját Az Elme Parancsa: Hatalmas Gondolkodás az Elméd Mesteri Irányításához és a Siker Eléréséhez című könyvvel! Ez az átalakító útmutató gyakorlati stratégiákat és technikákat kínál, amelyek segítségével átveheted az irányítást gondolataid, érzelmeid és tetteid felett, lehetővé téve, hogy megteremtsd a kívánt életet.Ebben a könyvben megtudhatod:A hatalmas gondolkodás technikáit: Fejleszd ki az ellenálló, kreatív és tiszta gondolkodásmódot, hogy legyőzd az akadályokat és kihasználd a lehetőségeket.Az önfegyelem mesteri irányítását: Ismerj meg hatékony módszereket az önkontroll és a fókusz megerősítésére, a zavaró tényezők kiküszöbölésére és céljaid elérésére.A tudatalatti erejét: Fedezd fel az elme átprogramozásának titkait, hogy a korlátozó hiedelmeket erőteljes gondolatokkal helyettesítsd, és így elérd a sikert.A befolyásolás és meggyőzés művészetét: Sajátítsd el a pszichológiai befolyásolás eszközeit, hogy hatékonyan kommunikálj és inspiráld másokat.Gyakorlati eszközöket a mindennapi élethez: Az időgazdálkodási stratégiáktól az érzelmek kontrollálásának technikáiig ez a könyv konkrét lépéseket kínál produktivitásod és jóléted növeléséhez.Akár személyes fejlődést, szakmai sikert vagy az elmédben rejlő lehetőségek mélyebb megértését keresed, Az Elme Parancsa a végső útmutatód az elme irányításához és a rendkívüli siker eléréséhez. Használd ki a hatalmas gondolkodás erejét, és kezd el ma a saját átalakulásodat!
Na stiahnutie
10,68 €

Boszorkánypraktikák önmagunkért


Arin Murphy-Hiscock fantasztikus, boszorkányos praktikákkal átszőtt spirituális útmutatóját tartod a kezedben. Az öngondoskodás és a mágia kéz a kézben járva segítenek önmagad legjobb verziójává válni, megtudhatod, hogyan tápláld testedet és lelkedet rituálék, varázslatok és a gyógynövények erejével. Az öngondoskodás mindannyiunk számára nélkülözhetetlen. A varázslatok, meditációk, mantrák és hatékony rituálék segítenek az egészséged megőrzésében, a stressz csökkentésében, abban, hogy búcsút ints a szomorúságnak, és engedd, hogy átjárjon az öröm és megéld a benned rejlő erőt. A kötet olyan varázslatos módszereket tartalmaz, mint például:– Rituálé a bűntudat elengedésére: Tanuld meg elengedni mindazt, ami fájdalmat okoz, dolgozd fel a kínzó emlékeket, a nehéz, negatív érzelmeket a könyvben szereplő terápiás rituálék alkalmazásával. – Varázslatok a stressz leküzdésére: A stressz és a szorongás uralása hatékonyabbá tesz minket. Megtanulhatjuk a stresszkezelő meditációs technikákkal jobban kezelni a feszültséggel teli helyzeteket. – Gyógyító ételek és gyógynövényteák: Az étkezés az egyik legalapvetőbb formája az önmagunkról való gondoskodásnak. Ismerd meg azokat az étel- és italrecepteket, melyek segítenek téged a testi és mentális egészség elérésében.– Légzésgyakorlatok és meditációk: Tudd meg, hogyan kapcsolódhatsz újra a természet gyógyító energiáihoz akár egy nyüzsgő város közepén is az érzékszerveidre épülő meditációsorozat segítségével. – Testvaj és fürdősók készítése: Készítsd el, és egy rituáléval áldd meg egyedi, elmédet megnyugtató és bőrödet selymessé varázsoló fürdősóidat és testvajadat. Fogadd életedbe az önmagadról való gondoskodás varázsát! Fedezd fel, hogyan kapcsolódhatsz újra önmagadhoz, és becsülheted meg lelki és érzelmi egészségedet. Fedezd fel azokat a tevékenységeket, amelyek kiegyensúlyozottá tesznek, feltöltenek, és próbáld ki a meditációkat, amelyek segítenek abban, hogy újra kapcsolatba tudj lépni önmagaddal.Engedd, hogy a kezedben tartott könyv elindítson a mentális és testi egészségedről való gondoskodás útján, a varázslat segítségével!  
Na stiahnutie
14,62 €

365 dní so svätým Šarbelom


Svätý Šarbel – pustovník, zázračný orodovník a muž hlbokej viery, neprestáva ani po svojej smrti prinášať svetlo do duší veriacich a vnášať pokoj do ich sŕdc. Kniha 365 dní so svätým Šarbelom ponúka rozjímania na každý deň, ktoré povzbudzujú vo chvíľach skúšok a otvárajú dvere k osobnému stretnutiu s Bohom. Kniha je povzbudením pre každého, kto túži kráčať bližšie k Bohu po stopách svätého Šarbela.
Na stiahnutie
11,50 €

dostupné aj ako:

Encounters


Poutavá a inspirativní kniha, která vás zve na hlubokou osobní cestu za poznáním nebeského Otce a zažitím nebe již zde na zemi. Kniha je jako čerstvý vítr, který rozfouká plameny tvého duchovního ohně. Autor vás provede procesem objevování vlastní identity do úplné svobody a prožívání pravé radosti. Prostřednictvím příběhů ze svého života a praktických cvičení vás inspiruje k tomu, abyste se vydali na vlastní duchovní cestu a zažili setkání s nebem, které promění váš život.
Na stiahnutie
10,18 €

dostupné aj ako:

LélekTér


A könyv lassan formát ölt.Olyan ez, mint amikor egy magból fa nő ki. Eleinte törékeny és bizonytalan – vajon megállja majd a helyét? Vajon lesz ereje gyökeret ereszteni? De idővel megerősödik. A szavak egymásba kapaszkodnak, és egyszer csak ott van előtted: egy egész világ papírra vetve. És amikor végre kezedbe fogod… nos, az leírhatatlan érzés. Mert tudod, hogy ez már nem csak a tiéd. Ez már azoké is, akik olvasni fogják. Akik majd lapozgatják ezt a könyvet egy csendes estén vagy egy nehéz pillanatukban – és talán megtalálják benne azt az apró szikrát, amit te is kerestél. Egy spirituális könyv sosem zárul le igazán. Minden olvasó hozzátesz valamit: saját érzéseit, gondolatait, tapasztalatait. Így válik élővé – így lesz több mint puszta szavak halmaza. És tudod mit? Ezért éri meg írni. Mert minden betűvel közelebb kerülünk ahhoz a titokhoz… ahhoz a végtelenhez… amit léleknek hívunk.
Na stiahnutie
8,42 €

A Zen útja


Képzeld el, hogy egy mester elé állsz, és megkérdezed tőle: „Mi a Zen?” A mester rád néz, majd hirtelen ledobja a cipőjét a földre. Nem szól egy szót sem, csak mosolyog. Most mit teszel? Megérted, vagy tovább kérdezel?A Zen nem egy újabb elméleti rendszer. Nem egy filozófia, amelyet megtanulhatsz, sem egy vallás, amelyben hinned kell. Nem egy eszköz arra, hogy sikeresebb, bölcsebb vagy nyugodtabb légy. A Zen ennél sokkal veszélyesebb: elveheti tőled mindazt, amiről azt hitted, hogy vagy.Ez a könyv nem tanítani akar, hanem felébreszteni. Olyan, mint egy hirtelen kongó harang, amely megrepeszti a megszokott gondolkodásod falait. Az első rész bevezet a Zen világába, megmutatja annak eredetét, gyakorlatát és jelenlétét a mindennapokban. A második rész Zen koánokba vezet, amelyek olyanok, mint a nyitott szakadékok a logikus gondolkodás számára—ha belegyalogolsz, nincs visszaút. A harmadik rész egy harmincnapos utazás, amelyben minden nap egy újabb kapu nyílik, de csak akkor, ha hajlandó vagy belépni rajta.A Zen azt mondja: ne keresd az igazságot. Egyszerűen hagyd abba a véleményekhez való ragaszkodást, és figyeld meg, mi marad. Egy bambusz meghajlik a szélben, de nem törik el. A folyó nem harcol a sziklákkal, hanem megkerüli őket. Egy madár nem töpreng azon, hogyan repüljön—egyszerűen csak repül.És most itt vagy te. Ezzel a könyvvel a kezedben. Még mindig azt várod, hogy valaki megmondja, mi a Zen? Akkor figyelj jól.A lapok között nincs semmi különleges.De ha teljes figyelemmel olvasol, talán épp a semmiben találod meg azt, amit mindig is kerestél.
Na stiahnutie
6,73 €

Jelek


Az "univerzum titkos nyelvének" megértése mindenki számára elérhető ajándék. Ahogy elkezdjük megtanulni, hogyan kérjük és vegyük észre a nekünk szánt jeleket, elkezdünk értelmet találni a velünk történtekben és meglátjuk a fényt a sötétségben. És talán ezáltal másképp tudunk kapcsolódni az élettel.Ezek a jelek három különböző forrásból táplálkoznak:1. Jeleket kapunk az isteni energiától, ezekre gondolok, amikor az univerzumtól érkező jelekről beszélek. Ez a szeretet legmagasabb és legerősebb forrása, és mi mind közvetlen kapcsolatban állunk vele, és általa egymással is.2. Jeleket kapunk a szellemi vezetőinktől és az angyalok birodalmától.3. Jeleket kapunk azoktól a szeretteinktől, akik már eltávoztak mellőlünk.Körülöttünk mindennap ott van ez a titkos nyelv. Ez a nyelv segít nekünk megérteni a világ legzavarosabb részeit. Segít megérteni, miért lépnek be bizonyos emberek az életünkbe. Segít értelmet látni ott, ahol elveszettnek érezzük magukat. Segít eligazodni a veszteségben. Segít megtudnunk, hogy vigyáznak ránk, és sokkal jobban szeretnek minket, mint amit valaha is el tudnánk képzelni. Ez a nyelv azt is megtanítja nekünk, hogy mind részei vagyunk mások életének. Varázslatos szövetet alkotunk egymással értelemből, szeretetből, megbocsátásból, reményből és fényből. Egymáshoz tartozunk. Kapcsolataink nagyon fontosak itt, a Földön, és testünk halála után is folytatódnak. A szeretet egy elszakíthatatlan kötelék.Laura Lynne Jackson elképesztő adottsággal rendelkezik, neves médiumként segít abban, hogyan vegyük észre és értelmezzük ezeket a jeleket és sorsfordító üzeneteket. Bár képességei kivételesek, nem egyedülállók, mert bárki számára megtanulhatók - lényegében ez könyvének egyik legfontosabb üzenete is.A Jelekben Jackson elhozza a misztikumot a mindennapokba. Olyan emberek történeteit meséli el, akik titokzatos kinyilatkoztatásokat és megmagyarázhatatlan szinkronicitást tapasztaltak, de a saját élményeiből is merít. Még ha csak most ismerkedünk a titkos univerzális nyelvvel - és még ha kételkedünk is abban, hogy ez a nyelv létezik egyáltalán -, a másik oldal már használja, és mindig is használta arra, hogy beszéljen hozzánk.A szerzőről:Laura Lynne Jackson tanár, előadó és médium. Jelenleg a Windbridge Kutatóközpont, valamint a Forever Family Alapítvány által tanúsított médiumként tevékenykedik. Ő a szerzője A fény, ami összeköt című New York Times bestsellernek.
Na stiahnutie
14,62 €

Angyalok éneke


Szepes Mária e különleges könyvében az emberi és az angyali világ közötti láthatatlan hídról mesél. Az Angyalok éneke nem vallási vagy dogmatikus írás, hanem mély spirituális tapasztalat: az emberi lélek felemelkedésének története. Lapjain az angyalok mint élő erők jelennek meg – a szeretet, a tisztaság, a védelem és a megvilágosodás rezgései, akik a mindennapi élet apró történésein keresztül is megszólítanak bennünket. Az angyalok nem távoli, megfoghatatlan lények. Ott vannak a mindennapjainkban, a csendben, az apró döntéseinkben, a szeretet pillanataiban. Szepes Mária ebben a varázslatos könyvben az emberi és az angyali világ közötti finom rezgéseket tárja fel: azt a láthatatlan szövetséget, amely összeköt minket a fény birodalmával. Az Angyalok éneke a lélek mély tapasztalatait tolmácsolja – nem elvont tanításként, hanem élő üzenetként. A szerző költői hangon, mégis letisztultan beszél azokról az erőkről, amelyek bennünk és körülöttünk működnek: a szeretet, a hit, a védelem és az isteni inspiráció angyalairól. Ez a könyv útitárs mindazok számára, akik érzik, hogy a világ több, mint amit szemmel látunk. Akik vágynak arra, hogy meghallják a belső vezetés hangját, és újra kapcsolatba kerüljenek saját isteni természetükkel. Szepes Mária örök érvényű üzenete most is időszerű: ha elcsendesítjük a külvilág zaját, a szívünkben felhangzik az angyalok éneke – és ráébredünk, hogy mindig is velünk voltak.
Na stiahnutie
12,65 €

A tudat ébredése


Mindannyian vándorúton vagyunk.  A születéssel kezdődik és halállal, a Semmibe való tovatűnéssel ér véget. Életünk tragikomédia, dráma – egy személyes történet. S a személyes történeten túl, azt megelőzően van egy rejtelmes tudatosság – ami a valódi Én-ünk.Ez a könyv a Vándorutunk krónikája. Útmutató önmagadhoz, a szerepeken, álarcokon túli valódi Én-edhez.Életünk nem más, mint egy kötőjel a születési és elhalálozási dátumunk között, s e kötőjelben ott rejlenek személyes létünk titkai, drámái, tragikomédiái. Úgy belefeledkezünk ebbe a színjátékba, hogy elfeledjük: kik is vagyunk valójában.Születésünk és halálunk közt íródik a személyes történetünk könyve, amiben mi vagyunk a főszereplők, a számtalan társadalmi maszkot magára öltő “én”: az örülő, a szenvedő, a szerető, a gyűlölő, a múlton töprengő és a jövőtől félő kis én. Életünk tragikomikus forgatókönyvét, vándorutunk krónikáját mi írjuk, ahol a vándorút nyomvonalát gondolataink, elképzeléseink, vágyaink és az elvárásoknak való megfelelni akarásunk jelöli ki.*E könyvben Dr. Margitics Ferenc egy tapasztalt pszichológus-pedagógus szerepében világít rá az elme, az egó titkaira, azokra a pszichológiai fortélyokra, amellyel az elme erősíti önmagát, s így egós életünk szenvedéssé válik, majd  rámutat az elmén túli sugárzó tudatosságra. Margitics Ferenc nevet viselő tudatosságként  tér vissza az íráshoz, hogy rámutasson az emberi szellem nagyszerűségére. Majd a Kery Ervin írói álnév mögött rejtőző ugyanaz a tudatosság pedig a meditáció mélységeibe vezet be, hogy a tudat tudatosságát felfedje 
Na stiahnutie
7,95 €

Ébredések


„Az Ébredések. Hat lépés, ami kivezet a Mátrixból” egy gondolatébresztő történet a valóság, az illúzió és az igazság kereséséről. A könyv egy nagyvárosi fiatal férfi, Caleb útját követi nyomon, aki egyre inkább érzi, hogy a világ, amelyben él, nem az, aminek látszik. A Mátrix című film ihletésére elindul, hogy felfedje létezésének mélyebb valóságát. Az útján egy titokzatos férfi, Mr. Powers vezeti, akivel folytatott beszélgetéseik során kibontakozik az ébredés ösvénye. Mr. Powers szavai lerombolják Calebnek a világról alkotott eddigi meggyőződéseit, és egy új, szabadabb valóság felé vezetik.Ez a könyv azoknak szól, akik valaha is megkérdőjelezték a körülöttük lévő világ természetét, és vágytak arra, hogy kiszabaduljanak a láthatatlan korlátok közül. Egy mély és felszabadító olvasmány, amely arra hív, hogy megtaláld a saját Mátrixodból kivezető utat.
Na stiahnutie
7,86 €

Ego-Elme-Éberség-Tudatosság


Ez a könyv arra hív, hogy megértsd az ego természetét és az elme működését, amelyek gyakran távol tartanak bennünket az élettől és a belső békétől. Az ego az a belső hang, amely ítélkezik, küzd és elkülönít, mindannyiunkban jelen van, mégis kevesen ismerik fel valódi természetét. Ez a könyv megmutatja, hogy az ego játszmáiból nem harccal, hanem az éberség és tudatosság felismerésével szabadulhatunk meg Egy belső utazásra hív, ahol feltárul az elme működése, és megismerheted az éberséget, mint a szabadság kapuját.A könyvben feltárul az a határtalan, csendes tér, amely minden gondolat és érzés mögött jelen van. Ez a tér a valódi önvalónk, amelyben az ego elveszíti az uralmát, és megjelenik az igazi szabadság, béke és jelenlét.
Na stiahnutie
6,73 €

Nincs szükségem rád a boldogságomhoz


Készen állsz egy önálló és belső békével teli életre? Nincs Szükségem Rád a Boldogságomhoz: Hogyan Találd Meg a Kiteljesedést Önmagadban egy inspiráló útmutató, amely segít megszabadulni a függőségektől és felfedezni az önmagadból fakadó boldogságot.Ez az átalakító könyv arra ösztönöz, hogy újragondold az örömhöz és kapcsolatokhoz való viszonyodat, miközben a mély önmagaddal való kapcsolat kiépítésére helyezi a hangsúlyt. Átgondolt meglátásokkal és gyakorlati bölcsességekkel felruházva segít újradefiniálni önértékelésedet, fejleszteni az önszeretetet, és olyan életet teremteni, amely a saját feltételeid szerint teljes.Az önfelfedezés útján megtanulod elengedni, ami visszatart, elfogadni a függetlenségedet, és megtalálni a beteljesülést abban, aki vagy. Ez a könyv több, mint egy egyszerű útmutató—it egy ünnep a belső erőről és boldogságról, amely az önmagad mély megismeréséből és szeretetéből fakad.A legboldogabb életed már vár rád—kezdd el az utazást még ma!
Na stiahnutie
7,86 €

Holisztikus életmód


Holisztikus Életmód – A Teljes Élet KézikönyveEz a könyv a test, elme és lélek tökéletes harmóniájának kulcsa. Nem elmélet, hanem gyakorlati útmutató az energikusabb, fókuszáltabb és kiegyensúlyozottabb élethez.?? Töltődj fel testileg és mentálisan – Táplálkozás, mozgás, pihenés és érzelmi stabilitás?? Építs tudatos, sikeres szokásokat – Stresszkezelés, célkitűzés, időmenedzsment?? Kapcsolódj mélyebben önmagadhoz és a világhoz – Meditáció, mindfulness, spiritualitás?? 30 napos kihívás és napi rutinok – Azonnal alkalmazható, életre szóló módszerekElég a szétszórtságból! Vedd kezedbe az életed, és válj a legjobb verzióddá! ??
Na stiahnutie
7,86 €

Árnyékból fény


Az Árnyékból Fény egy belső utazás története: versek a túlélésről, újjáépülésről, hitről és csendben megtalált igazságokról. 18 verse finom egyensúlyt teremt fény és árnyék, múlt és jelen, fájdalom és remény között.Német Richárd sorai a mindennapok küzdelmeiből, a veszteségek és felismerések világából emelkednek ki, hogy megmutassák: minden árnyék mögött ott a fény, ami hazavezet.Ez a kötet azoknak szól, akik kerestek már választ, reményt vagy csak egy pillanatnyi megértést — és nem félnek belenézni a saját történetükbe.
Na stiahnutie
4,23 €

Kategória "Duchovný rozvoj" zahŕňa knihy a zdroje, ktoré sa zaoberajú hlbšími aspektmi ľudskej existencie a rozvoja. Tieto materiály sa zameriavajú na posilňovanie duchovného povedomia, hľadanie zmyslu života a rozvoj osobného vzťahu k duchovným hodnotám. 

Kategória duchovného rozvoja je zameraná na objavovanie hlbších aspektov ľudskej bytosti a hľadanie zmyslu života. Tu nájdete knihy a zdroje, ktoré vás inšpirujú k hlbšiemu sebapoznaniu, duchovnej pohode a rastu. Táto kategória obsahuje diela týkajúce sa rôznych náboženstiev, duchovných tradícií, meditácie, filozofie a duchovného vývoja. Tu nájdete podnety na zvýšenie svojho duchovného povedomia a hľadanie harmónie vo vnútri seba.