Najnovšie - Kresťanstvo strana 41 z 42
Stovky e-kníh v slovenčine a cudzích jazykoch vo formátoch EPUB, MOBI a PDF.
zobraziť:
Karácsonyi történetek
A holland szerző novelláit tartalmazó kötet igazi karácsonyi meglepetés, amely az ünnep valódi jelentésére igyekszik ráirányítani a figyelmünket. A rövid, mégis szívbe markoló történeteket olvasva az az érzésünk támad, hogy ezek akár velünk is megtörténhetnének, segítségükkel pedig újra felfedezhetjük a karácsony mögött húzódó csodát.
Na stiahnutie
8,99 €
Amikor csak a hollók táplálnak
Fancsal Zsolt saját gyermeke elvesztéséről ír úgy, hogy a kisgyerek születése körüli néhány napot a lehető legrészletesebben meséli el. Mindenről, ami ezen az időintervallumon kívül esik, csak érintőlegesen értesül az olvasó. A szerző foglalkozására nézve lelkész, a szövegen minduntalan átüt a tágabb összefüggéseket, magyarázatokat kereső prédikátor hangja – ami összecseng a fájdalom előtt megtorpanó, értetlen és kétségbeesett apa hangjával. Ebben a „kettős” hangnemben hallgathatjuk ezt a különös siratóéneket – ez lenne talán a második műfaj, amelyet hozzárendelhetünk ehhez a könyvhöz –, ezt a szöveget, amelyből nem marad ki egyetlen mozzanat sem. Úgy eleveníti fel a fájdalmat, mint ami – mikor már nem fokozódhat tovább – lassan végül megülepedik az emberben; ez a hosszas gyászmunka összekapcsolódik a lelkész, a hívő ember megpróbáltatásával. Fancsal Zsolt az utóbbi években bibliodráma-csoporttal is foglalkozik, könyve részben szintén terápiás célt szolgálhatna. Egyedi, vallomásos lendülete azonban kiváló olvasmánnyá is emeli a művet.
Na stiahnutie
3,92 €
Szolgálati ajándékok
Kenneth E. Hagin a 20. század nemzetközi szinten is elismert bibliatanítója és prédikátora, akinek prófétai működése úgyszintén sokak épülésére vált. Egész életét – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a Biblia tanulmányozásának, illetve a bibliai igazságok hirdetésének szentelte, miután 1933-ban, 16 évesen átadta az életét a Názáreti Jézus Krisztusnak. Közel hetven éves szolgálata során számos témában írt könyveket, tanulmányokat.Ez a mű a szolgálati ajándékokra vonatkozó bibliai igazságokat foglalja össze. Olyan kérdéseket boncolgat, mint:• Mik is azok a szolgálati ajándékok?• Milyen célból adattak az egyháznak?• Hogyan lehetséges a felosztásuk?• Miként lehet megkülönböztetni őket egymástól?• Valamint hol is olvashatunk róluk pontosan a Bibliában?
A könyv végére a Kedves Olvasó átfogó képet kap arról, hogy mit tanít Isten Igéje erről a rendkívül fontos témáról.Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szolgálati ajándékok című könyvet megújított formában ismét elérhetővé tehetjük az olvasóközönség számára!
Na stiahnutie
2,51 €
Képes vagy rá
Készüljünk fel egy magasabb minőségű életre és fedezzünk fel olyan képességeket magunkban, amelyekről nem is tudtuk, hogy a birtokunkban vannak! Mindannyian képesek vagyunk sikeres életet élni, elérni a céljainkat és hatást gyakorolni a saját generációnkra. Maga Isten helyezte belénk a nagyságra való képességet, de használnunk is kell azt.
Hogyan? Erről szól Joel Osteen legújbb könyve, amelyben a kiemelkedően sikeres emberek nyolc közös tulajdonságát ismerteti meg az olvasóval.
Na stiahnutie
6,06 €
dostupné aj ako:
Boldog rabságom
A kötet első kiadása a kommunista rendszerben illegálisan nyomtatott és terjesztett könyvek között sikerkönyvnek számított. Most a negyedik kiadását bocsátjuk közre: aktualitását a rendszerváltozás óta sem veszítette el, hiszen az az ellenzéki tett, amelyet a református lelkipásztor meghurcoltatásának és bebörtönzésének elbeszélésében a szenvedés és az öröm páratlan összekapcsolásával egykor végrehajtott, maradandó megvalósítása a kereszténység lényegének. Egy ártatlanul és látszólag cél nélkül megélt szenvedéstörténet tényszerű dokumentuma helyett egy a szenvedést kiváltságként megélő, elragadtatott misztikus lélek Krisztusban való elmélyülésének naplóját olvassuk. A szenvedésnek és a próbáknak elébesiető derűs készenlétével a szerző tulajdonképpen nevetségessé teszi az elnyomás mindenféle szellemtelen, a szenvedőkben győzelmes Krisztushoz képest unalmasnak bizonyuló megnyilvánulásait.
Na stiahnutie
3,92 €
Három kereszt
Visky Júlia 1922-ben született Budapesten. Az evangéliumhoz való ragaszkodása miatt szülei kitagadják a családból. A nemzetközi CE szövetség részét képező Bethánia Egyletben talál otthonra, itt végez missziói szolgálatot. A második világháborút követően férjével Erdélyben telepednek le. Szolgálatuk nyomán lelki ébredés indul el, melyet a kommunista hatalom megtorló intézkedései sem tudtak elfojtani. Önéletírásában döbbenetes őszinteséggel vall a gyermekkor és a férje börtönből való szabadulását átölelő időszak legfontosabb eseményeiről. Különös asszonysors az övé, döntéseit nagyon gyakran mintha önmaga ellenében hozná meg. Ennek ellenére határtalanul szabadon ír gyarlóságairól, kísértéseiről, mindenek előtt azonban Isten ellenállhatatlan szeretetéről, akit maga mellett tud a legnagyobb megpróbáltatásokban is. Jelen kiadás az 1993-ban megjelentetett Három kereszt és 1989-ben kiadott Az Úré a szabadítás című könyvek átdolgozott változata. Az eredeti kiadásokat több nyelvre lefordították, megjelentek hollandul, németül, oroszul, angolul, románul, továbbá összevont változatban franciául.
Na stiahnutie
3,92 €
Szemlélődő lelkigyakorlat
Sok ember a lelke mélyén vágyódik, kutat Isten után. Keresi a lehetőleg egyszerű, spontán és közvetlen kapcsolatot Istennel. A szerző sokéves lelkigyakorlatvezető munkájának személyes tapasztalatát adja közre ebben a könyvben. Tíz egységben, lépésről lépésre vezet Isten valóságának, jelenlétének közvetlen tapasztalatához. Ez a gyakorlati kézikönyv bevezetést adhat egy zárt lelkigyakorlathoz, amikor egy időre csendben visszavonulunk, de alkalmas „hétköznapi lelkigyakorlat” végzéséhez is.
Na stiahnutie
7,04 €
Törj ki!
Joel Osteen, aki több nagysikerű könyv szerzője, a Törj ki! című erőteljes, inspiratív és hitet építő írásában gyakorlati tanácsokat ad arra bátorítja olvasóit, hogy az akadályokon áttörő életet éljenek. Ez a könyv segítséget kíván nyújtani az olvasóknak abban, hogy miként törjenek ki korlátaik közül és nyerjék meg a szabadságot. Továbbá hasznos tanácsokat oszt meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetséges nagyobb áldásokban hinni, felébreszteni magunkban az alkotókedvet, javítani a kapcsolatokat, valamint valóra váltani az álmokat.
Na stiahnutie
6,45 €
Égszakadás
Börcsök Mária könyvében érzékeny kérdéseket boncolgat. Vajon a ma emberétől elvárható, hogy betartsa a tízparancsolatot és Isten minden utasítását szó szerint vegye? Az írónő a Biblia tanainak korszerűsítésére, mint hitvédelmi igényre hívja fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a Szentírás erkölcsi tanításait fontos lenne összeegyeztetni a modern kor elvárásaival, hiszen – mint hangoztatja – azok felett is eljárt az idő. Az állítás bizonyára sokak számára felháborító, hiszen az emberek hajlamosak a fejlődést romlásnak, az Istentől való elrugaszkodás eredményének tartani. Pedig nem így van.
Na stiahnutie
1,66 €
Az utolsó bűnevő
Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a felnőttek tiltása ellenére felkeresi a hegyek közé száműzött remetét, a bűnevőt, és megkéri, hogy szabadítsa meg vétkétől, mely átokként nehezedik rá. Cadi nem sejti, hogy a bűnevő szintén keres valakit. Mielőtt útjuk véget ér, mindkettőjüknek szembe kell nézni önmagával, egymással és Azzal, aki mindent elkér tőlük cserébe a hőn áhított válaszokért. A bűnevő a valóságban is létezett a tizenkilencedik századi Angliában, Skóciában és Walesben. Olyan személy, akit a kisebb közösségek azért fizettek, hogy magára vállalja az elhunytak bűneit. A különös szokást a kivándorlók magukkal vitték Amerikába. Francine Rivers regénye egy ilyen emigráns walesi közösségben játszódik az 1850-es években, az Appalache-hegység vadregényes környezetében. Cadi Forbes megrázó és felemelően szép története arról tanúskodik, hogyan talál kiutat egy kislány – és vele együtt egy egész közösség – a babonás hiedelmek útvesztőjéből.
Na stiahnutie
10,14 €
dostupné aj ako:
Szerelme szorongat
Egy küzdelmes életút stációinak korabeli dokumentumokkal és fotókkal ellenpontozott emlékfüzérét tartalmazza e kötet. A szerző "huszadik százada" a második világháború idején a mátészalkai lelkészi szolgálattal vette kezdetét, majd a kommunista Romániában kellett folytatnia hivatása gyakorlását, mégpedig folyamatos egyházi és hatósági zaklatások, fenyegetések, áthelyezések közepette, melyek közül a leginkább embert próbáló a 22 évnyi börtön- és kényszermunkára való ítélet, családja távoli kényszerlakhelyre való kitelepítése volt. Visky Ferenc mégsem elsősorban az elviselt szenvedésekről ír, hanem arról a hatalmas jelentőségű eseményről, amelynek debreceni teológus korában szemtanúja és részese volt, később pedig apostola lett: az ébredésről, amely a népegyház laikus tagságát az Isten iránti közönyből az élő keresztyén hitre hívta meg, és református kegyességi hagyományokhoz vezette vissza. A belsőleg megélt szabadság derűvel és humorral vértezte fel az elmúlt erőszakos század e szelíd vándorát, aki felismerte, hogy megpróbáltatásainak végső okát nem a démoni rendszerben kell keresnie, hanem annak szerelmében, aki életét és hitét a próbákban is megtartotta.
Na stiahnutie
3,92 €
Ferenc pápa küldetése
Végre felszállt a fehér füst, és nem sokkal ezután az új Szentatya
megjelent a Szent Péter téren várakozó 150 000 zarándok és a
tévénézők százmilliói előtt. A messzi Argentínából érkezett
egyszerű és közvetlen ember köszöntötte a sokaságot. Kedves és
barátságos szavaival az első pillanatban megnyert mindenkit magának.
Ferenc pápa sok szempontból "első": az első jezsuita szerzetes, az
első az amerikai földrészről, és az első, aki Itália leghíresebb
szentjének nevét vette fel. Hozzátehetjük még: az első, akit szinte
az egész világ azonnal lelkes bizalmába fogadott. Édesapja
Olaszországból bevándorolt, négygyermekes vasúti munkás volt, ő maga
tevékeny és élénk társági életet élő fiatalember, aki vegyésznek
tanult, mielőtt egyházi pályáján elindult volna. Jezsuita
szerzetesként a politikai és gazdasági katasztrófa sújtotta tömegek
párfogója, a szegények és elesettek barátja, a rábízottak hűséges
pásztora lett. Sohasem szédítették az egyre magasabb egyházi
pozíciók, még Buenos Aires érsekeként is egyszerűen csak Jorge
atyának szólították.
Ferenc pápáról még most is aránylag keveset tudunk, de ez az életrajz
pontos és érdekes képet rajzol életéről, gondolkodásáról és az
őt pápává választó konklávé tevékenységéről. A könyv magyar
kiadásához, Böjte Csaba testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány
vezetője írt előszót.
Na stiahnutie
7,89 €
dostupné aj ako:
Az egyház nyílt sebe
Az utóbbi időben a katolikus egyház egyes papjai által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések nagy médiafigyelmet váltottak ki, különösen Írországban és Németországban. Az egyháznak bátran és nagy körültekintéssel kell kezelnie ezt a helyzetet. Első és legfontosabb feladata: vállalni az erkölcsi, jogi és lelkipásztori felelősséget az elkövetett megdöbbentő cselekményekért, és azért a hanyagságért is, amellyel korábban e problémát kezelte. Ugyanakkor fontos megállnunk és reflektálnunk magára a problémára; okaira, pszichológiai szempontjaira, a megelőzés lehetséges lépéseire és a jövőben követendő útra. Különben a médiavihar elültével vajmi kevéssé fogjuk érteni, mi is történt. E könyv célja, hogy ösztönözze a reflexiót, amelyre a híradásokban vagy a spontán reakciókban általában nem kerül sor. Könyvünk pszichológiai szempontból elemzi a pedofília jelenségét, és megkísérli leírni a kiskorúakkal szexuálisan visszaélők viselkedésében rejlő pszichodinamikákat.
Na stiahnutie
3,94 €
dostupné aj ako:
Csendben születik az élet
Az élet növekedése csendben, sötétben történik. Nem akkor, amikor mindent átlátsz. Nem akkor, amikor tudod, hova tartasz. Tanulj bizalommal várni, kivárni! Időre van szükséged ahhoz, hogy a lelked, az életed kibontakozhasson. Isten hat és működik benned, körülötted, még akkor is, ha nem érzed a jelenlétét. Ezt a ráhagyatkozást az imában gyakorlod. A belső ima érdeklődő, figyelmes jelenlét, amely a bizalmat erősíti. Nem kímél meg attól, ami fáj. Új szemmel nézhetsz arra, ami van. Megbékélhetsz vele.
Na stiahnutie
5,92 €
dostupné aj ako:
Két találkozás között
Az erdélyi protestáns családokban régen természetes volt, hogy a hívő családok rendszeresen körbeülik az asztalt, és a családfő vezetésével legalább hetente egyszer áhítatot tartanak. Horváth Levente Két találkozás között című kötete ezeket a család- és közösség-, illetve hitépítő alkalmakat kívánja feleleveníteni, fogódzót nyújtani ezekhez, tartalmas olvasmányt kínálva az év mindegyik hetére. A Koinónia Kiadó „gyakori használatra” ajánlja a könyvet, hiszen azokban a családokban, ahol a hit a mindennapi élet része, ott a legzaklatottabb napon is keresik az elcsendesedést, a lelki megújulást. A gyerekek igénylik a napirend adta biztonságot, és a családi áhítatok ebben jó támpontot jelenthetnek. Éppen ezért, a szerző szempontjait is figyelembe véve a kiadó vezetősége olyan könyvet tervezett, amely nem a könyvespolc óvni való dísze lesz, hanem a recepteskönyvek, az iskolai füzetek és a kulcstartó közelében kapna helyet. Dr. Horváth Levente (1960– ) a Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után gyülekezeti lelkészként szolgált Marosvásárhelyen öt évig, majd Istvánházán két évig. Ezt követően pár évig a Kolozsvári Református Kollégium vallástanára, majd a Vallástanárképző Teológiai Kar előadótanára, valamint az IKE első erdélyi titkára volt. A 90-es évek elején a Koinónia Kiadó alapító tagja, a Genéziusz Társaság diákmissziójának szervezője volt. 1993-ban újraindította dr. Kecskeméthy István, az erdélyi egyházi ébredés egyik atyjának a lapját, a Kis Tükör című újságot. 1993 óta missziói lelkész: a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybeteg- és alkoholfüggők missziójának a vezetője. 2007-ben megalapította a bibliaiskolaként működő Trans-Silvanus Intézetet. 2009-ben védte meg Walesben a doktori disszertációját, amit az erdélyi református egyház 1895-1950 közötti missziófogalmának vizsgálatáról írt. Feleségével és öt gyermekével Kolozsváron él.
Na stiahnutie
4,76 €
A gyógyulás és megújulás felé
Ez a kötet rettenetes témát dolgoz fel. Ki ne hallott volna a keresztény egyházakat világszerte megrázó, hatalmas médiavisszhangot és érthető felháborodást kiváltó botránysorozatról, a papok és lelkészek által gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekről? Az itt megjelent tanulmányok a katolikus egyháznak e szörnyűségekre adott átfogó válaszát tükrözik. Annak a konferenciának az anyagát adjuk közre immár magyar nyelven is, amelyet e témában 2012 februárjában rendeztek a római Pápai Gergely Egyetemen. A könyv számos tévképzetet eloszlat, ezért az egyház engesztelhetetlen ellenségei számára éppúgy szolgálhat tanulságokkal, mint azoknak, akik kritikátlanul lojálisak az egyház intézményes arcához. Utóbbiak a kötet elolvasása során várhatóan abból a tévképzetből fognak kigyógyulni, miszerint a pedofília csupán a dekadens nyugati világ problémája. Tévedés ne essék – sugallják a konferencia hozzászólásai –, a probléma bárhol megjelenhet. Csakhogy az egyoldalúan ítélkezők is kaphatnak néhány új szempontot e könyv olvasása kapcsán. Ha lesz lélekjelenlétük odafigyelni, kihallhatják az előadásokból azt az elszánt igyekezetet és megalkuvást nem tűrő jobbító szándékot is, amely az egyházat ma mind belső, mind strukturális megújulásra ösztönzi.
Na stiahnutie
5,92 €
A betegek meggyógyulnak
"Egyszer beszélgettem egy hölggyel, aki nem egészen értette, mi fán terem a hit, és így panaszkodott:-Valahogy úgy tűnik, hogy nemigen sikerül hitre jutnom a gyógyulással kapcsolatban!Erre én azt kérdeztem tőle:-Megbízik Istenben, hogy Ő mindig betartja az ígéreteit?-Igen, természetesen - erősítette meg.-Nos, hát ez a hit - biztosítottam. Majd hozzátettem:-Hát nem egyszerű?A hölgy pedig meggyógyult."
Na stiahnutie
3,63 €
dostupné aj ako:
Assisi Szent Ferenc kis virágai
Mert Szent Ferenc és az ő társai Istentől hivattak és választattak, hogy hordozzák az ő szívükben és minden mívelkedetükben és hirdessék az ő beszédjeikben Krisztus keresztjét, ezért csak úgy cselekedeteikben, mint szigorú életmódjukban olyanoknak látszottak és valóban olyanok is voltak, mint a megfeszített emberek, kik a világ tiszteletadásánál és csalárdos hiú dícséreténél inkább kívánták viselni a szégyent és gyalázatot Krisztus szerelméért. Sőt örvendeztek, ha bántalmazták őket, bánkódtak a tisztességek miatt és ezenképpen bolyongtak a földön, mint zarándokok és jövevények és csak a megfeszített Krisztust vitték magukkal és kívüle semmi egyebet. És mert az igazi szőlőtőnek, vagyis Krisztusnak igazi vesszői voltak, ezért bőséges és jó gyümölcsöket termeltek az Istennek megnyert lelkekből.
Na stiahnutie
2,79 €
Az elveszett paradicsom
Milton, ?az egyetemes reformáció egyik legnagyobb költője, az angol polgári forradalom harcosa tudatosan készült költői hivatására: hallatlan műveltséget szerzett, korának legműveltebb emberei közé tartozott, s egyaránt kitűnően ismerte a kortársi irodalmat, az ókori klasszikusokat és a Bibliát. Nem véletlen tehát, hogy mindkét főműve a hagyományokhoz kapcsolódik, bibliai témát dolgoz föl klasszikus formákban.1655 táján fogott hozzá az Elvesztt paradicsom tizenkét énekének megírásához. Az eposz cselekménye az Alvilágban kezdődik, ahol a Sátán és társai a nagy bukás után visszanyerve eszméletüket gyűlést tartanak, és elhatározzák az emberi nem megrontását. Hiába figyelmezteti arkangyal Ádámot és Évát, a Sátán kísértésére Éva mégis eszik a tiltott gyümölcsből. Ádám pedig a bukásban is hű társa marad. A lázadó Sátán győzelme már-már teljes, ám az arkangyal a megváltás ígéretével bocsátja útjára a paradicsomból kiűzött ősszülőket, akiket a Gondviselés mégis tovább vezérel.Az arkangyal nemcsak a jövendőt -a megváltás útját-, hanem a múltat, a kozmikus viszály eredetét is feltárja Ádám és Éva előtt. Elbeszélésébe sűrüsödik az eposz puritán-nemzeti mondanivalója: minden rossz forrása a lázadás, melyet az angyalok egy csoportja, élén a Sátánnal, Isten ellen szított. Ez a gondolat sokféle későbbi értelmezésre adott lehetőséget, s bár a nagy eposzban túl sok az elvont teológia, zengzetes verselése pedig a nem angol anyanyelvű olvasók számára nehezen érzékelhető, gondolatgazdagsága s helyenként a fordításokon is áttörő nyelvi-költői ereje a világirodalom nagy eposzai közé emelik.A küzdő Sámson a költő utolsó nagy műve, egyetlen drámája a shakespeare-i dramaturgiát elutasítva a görög tragédia hagyományaihoz nyúl vissza (ezt a dráma előszavában szépen és alaposan meg is indokolja). A darab felépítése szinte statikus, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszának modorában, mégis hatalmas mozgás megy benne végbe a végkifejlet felé. A megvakított, megalázott Sámson a filiszteusok rabszolgájaként tengődik, kétségbeesését és lelkiismeretfurdalásait semmi nem enyhíti, ám amikor az ünnepet ülő filiszteusok még jobban megakarják alázni, végzetes bosszúterv jut eszébe: ledönti az ünnepi csarnok oszlopait, s a filiszteus nagyurak közt maga is halálát leli. A költő személyes tragédiájának (vakságának) és a legyőzött lázadás törhetetlen dacának hangot adó tragédia az angol költészet gyöngyszeme.
Na stiahnutie
2,79 €
dostupné aj ako:
Kategória "Kresťanstvo" je zameraná na literatúru a texty, ktoré sa týkajú kresťanskej viery, histórie, kultúry a duchovného rozvoja. Táto kategória zahŕňa široký rozsah kníh a materiálov, ktoré môžu osvetliť a pomôcť hlbšie pochopiť kresťanskú vieru a jej vplyv na svet. Tu nájdete texty od biblických komentárov a teológie až po duchovnú literatúru a biografie dôležitých postáv v dejinách kresťanstva.


































