Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Jézus másként


A teológiai kézikönyvek általában fosztóképzővel – halhatatlan, láthatatlan, végtelen – határozzák meg Istent. De vajon hogyan lehetne róla másképpen beszélni, nem tagadással? – kérdezi Philip Yancey. Új könyvében a „valóságos” Jézusnak ered a nyomába, aki meggyőződése szerint egymagában korrigálja az Istenről alkotott összes téves elképzelésünket. Vizsgálódása során elképzeli, hogy személyesen is tanúja a Galileában és Júdeában kibontakozó rendkívüli eseményeknek. Lenyűgözve sétálgat mint turista a hatalmas és ámulatba ejtő emlékmű körül, aki maga Jézus, s fürkészi születése történetét, tanításait, csodáit, ellenségeit és követőit. Máskor mintha restaurátor volna: ott nyújtózkodik a Sixtus-kápolna állványain, és nedves pálcikájával a kezében igyekszik megszabadítani a freskót a történelem lerakódásaitól, abban a reményben, hogy a számtalan réteg alatt rátalál az eredetire. A könyv 2018-ban megújult külsővel kerül az olvasók kezébe.
Na stiahnutie
10,14 €

Jelek a láthatatlan világból


Vajon csupán a látható világ létezik-e, vagy valami más is megbújik mögötte? Philip Yancey szerint a természeti és a természetfölötti ugyanannak a valóságnak két különböző megnyilvánulása. Az olvasmányos stílusban megírt könyvben a szerző, miközben ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ, a hit határvidékén tett kalandos utazásra invitálja olvasóit. A szemmel látható világban mutat rá azokra a jelekre, amelyek életterünkben és környezetünkben egy másik világ létére utalnak. A Rejtjelek egy másik világból című könyv 2018-ban új címmel és megújult külsővel kerül az olvasók kezébe.
Na stiahnutie
10,14 €

A Jézus-dosszié (bővített kiadás)


A Da Vinci-kód felveti Jézus személye és az evangéliumi beszámolók történelmi hitelességének kérdését. Mi az igazság? Alátámasztják-e a történelmi tények és bizonyítékok, hogy a názáreti Jézus valóban az volt, akinek vallotta magát, azaz Isten Fia? Lee Storbel interjúkötetében ezt a kérdést járja körül, amikor különböző tudományterületek jeles szakértőit faggatja az újszövetségi beszámolók hitelességének és megbízhatóságának kérdéséről. Szívós makacssággal ered az igazság nyomába, nem kímélve interjúalanyait a kemény és kényes kérdésektől sem. Strobel könyvéből egyben személyes lelki útja is elénk tárul, melynek során az ateizmustól és a szkepticizmustól eljut a Jézusban való hitig. A könyv 2019-ben bővített, átdolgozott kiadásban jelenik meg.
Na stiahnutie
11,25 €

Hol van Isten, amikor fáj?


"Egyedül a szenvedés hangszórója elég erős ahhoz, hogy térdre és gondolkodásra kényszerítsen életről, halálról, igazságról… Kórházlelkész van, koktélparti-lelkész nincs." A szerző ezúttal sokak által elkerülni igyekezett területre lép: közel megy a fájdalomhoz és a szenvedéshez, hogy válaszokat találjon a földi élet árnyékos oldaláról érkező kínzó kérdéseinkre, segítségül hívva az emberi tapasztalat és a Biblia gazdagságát.
Na stiahnutie
10,14 €

Visszhang a sötétségben


Több mint egy év telt el az arénában lezajlott tragikus események óta, ám Marcus Valerianus továbbra sem képes megszabadulni Hadassa emlékétől. A Római Birodalom által kínált gyönyöröket maga mögött hagyva Júdeába hajózik, hogy megtalálja és megátkozza a rabszolgalány Istenét. Mindeközben Juliát is utoléri a végzete, hiszen egy különös – a testét és a lelkét emésztő – kórban szenved. Egy rejtélyes, fátylakba burkolt nő szegődik mellé segítőként, aki szinte már kísérteties módon emlékezteti őt valakire a múltból… Az oroszlán jele-trilógia második kötete Marcus és Julia Valerianus sorsának bemutatásával az istenkeresés rögös és sokszor kiszámíthatatlan útjának gyönyörű allegóriájává válik.
Na stiahnutie
15,75 €

A Megismerés felhője


Ellis Potter a tőle megszokott éleslátással vizsgálja a valóság természetfeletti és természetes dimenziójának kapcsolódási felületét, melyet „a Megismerés felhőjének” nevez. Akik átélték a Bibliában a „felhőtapasztalatot”, különböző nevekkel illették ezt: „égő csipkebokor”, „tűz- vagy felhőoszlop”, „vakító fény”, „angyal”, „tűzszekér”. Ilyenkor mindig Isten a kezdeményező, aki megnyitja a felhőt az emberek számára, és bátorítja őket, hogy „lépjenek közelebb”. Ugyanakkor az ember felhőbe való hívatlan betörését a Biblia varázslásnak nevezi és tiltja. A könyv izgalmas gondolati területeken vezet végig, ahol érezzük az értelmi megközelítés korlátait, ezért is kapcsol a szerző az érvelés mellé néhány művészeti alkotást. Jézus Krisztus személye viszont biztos pontot jelent ebben a szellemi kirándulásban, aki feltámadott testében negyven napon át fizikailag is jelen volt: érintett, evett, beszélgetett és gyakorolta a vendégszeretetet, de teste a másik dimenzióban is működött: megjelent, eltűnt és „teleportálta” magát. Teljes mértékben természetes volt, ugyanakkor teljes mértékben természetfeletti is. Az igazi élet a valóság teljességében gyökerező élet, melyet Jézus kínál nekünk, és erre hív a szerző is.
Na stiahnutie
3,94 €

A szeretet másik arca a harag


Bármilyen meglepő, a harag lehet a szeretet másik arca. Hogyan fejezhetjük ki és vezethetjük le helyesen és hasznosan a haragunkat? A szerző szerint keresztény élethivatásunk betöltése nem más, mint Isten jellemének visszatükrözése.
Na stiahnutie
8,99 €

Más Jézus, más lélek, más evangélium


A könyv fő témája a hit védelme olyan vallási irányzatok tanaival szemben, amelyek önmagukat az igazi kereszténységnek tekintik, ugyanakkor tagadják a kereszténység egyetemes hitvallásait, a katolikus, ortodox és protestáns egyházak teológiai közös nevezőjét. Megközelítésének alapja az egyház ókori tanításának és lelkiségének újrafelfedezése, a keresztény hit lényegét megfogalmazó apostoli és patrisztikus hagyománynak a mai napig tartó folyamatossága.
Na stiahnutie
10,14 €

Művészet és Biblia


A XX. századi kereszténység viszonya az alkotóművészetekhez korántsem tekinthető problémátlannak. Ennek nyilvánvaló tünete az, hogy – legtöbbször a Szentírásra való hivatkozással – a hívő közgondolkodás a giccset részesíti előnyben mind az irodalomban, mind a zenében, mind pedig a képzőművészetben. Ha azonban az önmagát kinyilatkoztató szuverén Istenben hiszünk, akkor azt sem írhatjuk elő neki, hogy kit áldjon meg tehetséggel, és kit ne: a mélyen hívő Bachot vagy a botránkoztatást el nem mulasztó Mozartot; a szerzetesi magányban alkotó, szelídségéről és hitéről is híres Fra Beato Angelicót vagy a mindig kényelmetlen Michelangelót… Visky András
Na stiahnutie
3,38 €

Meghökkentő kegyelem


A minket körülvevő világ szerint életünk attól függ, hogyan teljesítünk. Az amerikai szerző ezzel szemben azt állítja: a kegyelem előfeltétele a tökéletlenség; a sebeink és a hibáink azok a repedések, amelyeken keresztül a kegyelem behatolhat az életünkbe. Philip Yancey egyik legszemélyesebb és legprovokatívabb könyvében megrendítő őszinteséggel mutatja be a kegyelem életátformáló hatalmát.
Na stiahnutie
12,39 €

Luther II. - Az igazság és az élet


Az ágostonos szerzetes, Martin Luther 95 tételét tartalmazó levél nem várt visszhangra lel, és Wittenberg egy csapásra szinte az egész birodalom figyelmének középpontjába kerül. Szavai nyomán olyan indulatok szabadulnak el az Egyházat védők és a visszaéléseket kritizálók között, hogy a békés megoldás lehetősége egyre reménytelenebbnek tűnik. Martint azonban a kiátkozástól való félelem sem rettenti vissza attól, hogy lelkiismeretét követve újra és újra megtagadja tanainak visszavonását...
Na stiahnutie
8,79 €

Az imádság


Philip Yancey legújabb könyvében a következő kérdésekre keresi a választ: Hallja-e Isten, amit mondok? Miért törődne épp velem? Mi értelme imádkozni, ha Isten mindentudó? Miért tűnnek következetlennek a válaszai? Miért érezzük olykor közel magunkhoz, olykor pedig távolinak? Hogyan lehetne kielégítőbb az imaéletem? A nehéz kérdésekkel birkózva egészen új szemlélettel közelíti meg az imádság időtlen témakörét.
Na stiahnutie
13,50 €

Hová tűnt az örömhír?


Yancey ezúttal azt kutatja, vajon mi válthatta ki a társadalom ellenséges magatartását a kereszténységgel szemben. Megvizsgálja, mennyiben járul hozzá a hit és a politika összekapcsolása, valamint az evangélium olykor arrogáns hirdetése a kereszténység elutasításához. Rámutat, mi teszi örömhírré az evangéliumot, s mit érdemes óvnunk és őriznünk egy olyan kultúrában, amely meghaladottnak tekinti a kereszténységet. Izgalmas történetei ugyanakkor megcsillantják a reményt: hitünket olyan formában is kifejezhetjük, hogy azzal még a legcinikusabb kétkedőket is lefegyverezzük.
Na stiahnutie
10,14 €

Ebéd C. S. Lewisszal


 Ki ne gondolkodna azon, hogy – létezik-e Isten? – van-e értelme az életének? – van-e célja a szenvedésnek?Alister McGrath könyvével egy meghívást nyújt át nekünk: üljünk le együtt, hármasban C. S. Lewisszal, és beszélgessünk az élet nagy kérdéseiről, dilemmáiról. Fedezzük fel, miként vélekedett Lewis barátságról, mennyről, a hit mellett szóló érvekről, a történetmesélés erejéről, s még számos kérdésről!McGrath C. S. Lewis életrajzírójaként, valamint teológiai, történelmi és irodalmi jártasságának köszönhetően avatott, sokoldalú értelmezője Lewis eszmevilágának. Izgalmasan vázolja fel az író portréját, valamint a nyugati kultúrkörre gyakorolt hatását.„Magam is azok közé a frissen megtért amerikaiak közé tartozom, akik az 1960-as és -70-es években C. S. Lewis műveivel csillapítottam lelki szomjúságomat. Lewis meghatározó hatást gyakorolt az életemre, dr. McGrath pedig megmagyarázza, miért.”  Timothy Keller
Na stiahnutie
7,21 €

Az önismeret ajándéka


David Benner könyve az önismeret és istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. A valódi önismeret feltétele ugyanis, hogy olyannak lássuk önmagunkat, amilyennek Isten lát minket. Az igaz istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem az életgyakorlatunk során szerzett személyes tapasztalatokkal is rendelkezzünk.
Na stiahnutie
7,89 €

Dalajlamova kočka a čtyři tlapky duchovního úspěchu


Dalajlamova kočka je zpět se svými pozoruhodnými postřehy a pronikavými vhledy! Když dalajlamovi nejbližší stojí před úkolem pořídit Jeho Svatosti knihu, kterou by mohl rozdávat návštěvám, přihlásí se o něj všemi čtyřmi tlapkami nečekaný dobrovolník. Kniha má shrnovat čtyři klíčové složky tibetského buddhismu – a zároveň zprostředkovávat pocit hlubokého klidu a důvěry, jaký vyvolává prostá přítomnost Jeho Svatosti. Kdo povolanější by se k tomuto poslání našel než jeho milovaná kočka? Na základě zajímavých setkání s váženými hosty a svých vlastních poutavých dobrodružství vám v této knize dalajlamova kočka přibližuje čtyři klíčová témata nejen teoreticky, ale především v jejich praktické rovině. Díky tomu, jak probírané aspekty tibetského buddhismu aplikuje do vlastního života, získává dokonce nový titul – terapeutická kočka. Jestliže hledáte shrnutí tibetské moudrosti, ovšem z nečekaného úhlu a zdroje, mohla by vás tato kniha možná dokonce dovést k předení!
Na stiahnutie
5,75 €

dostupné aj ako:

Bůh uprostřed své církve


Monografie vůbec poprvé představuje dílo erlangenského systematického teologa Friedricha Mildenbergera. Jeho třísvazková Biblická dogmatika, kterou autor obsáhle vykládá a komentuje, kombinuje biblickou vědu s dogmatickým tázáním a usiluje o příhodné porozumění Písmu v církevní praxi. V Mildenbergerově jednoduché řeči o Bohu se církev zavazuje pojednávat o pravdě, která se uskutečňuje v životních, nikoli teologických souvislostech. Mildenbergerovo dílo, v českém prostředí naprosto neznámé, vyčnívá v německé teologii 20. století pro svou naprostou radikálnost, interdisciplinaritu a myšlenkovou důslednost.
Na stiahnutie
13,00 €

dostupné aj ako:

Hledáš-li Boha v lásce... Čtyři teologické studie o Josefu Šafaříkovi


Myšlení Josefa Šafaříka, který vždy očekával více od jednotlivce než od společnosti a varoval před intelektuálním a etickým konformismem, je prodchnuto hlubokým humanismem. K jeho zájmu o osobnosti, jako byl Sókratés, Ježíš, Dorothee Sölleová nebo Hans Küng, jej vedly osobní sympatie i snaha pochopit, v čem spočívá pravé lidství. Ačkoli tvořil v ústraní a většinu života neměl možnost oficiálně publikovat, svými názory a postoji ovlivnil Václava Havla, Josefa Topola a další význačné postavy kulturní scény. Šafaříkovo dílo je apel, který každého čtenáře staví před základní existenciální otázky, a ani po letech neztratilo nic ze své inspirativnosti.
Na stiahnutie
5,00 €

dostupné aj ako:

Christologie z pomezí


Teologie náboženství, různé podoby postmoderní teologie a teologie osvobození patří k nejvíce diskutovaným oblastem teologie posledních desetiletí. Studie "Christologie z pomezí: Jacques Dupuis, Roger Haight a Jon Sobrino" přináší původní příspěvek českého teologa Petra Jandejska, který na vybraných osobnostech současné světové teologie přibližuje stav bádání v daných oblastech. Přístupy k osobě Ježíše Krista, které publikace představuje, spojuje důsledné zohlednění zkušenosti teologa s kontextem, ve kterém svou teologii rozvíjí a v němž Krista poznává. S tím je spojeno odpovědně odvážné nové čtení církevního učení o Kristu. Spojení Dupuise, Haighta a Sobrina není nahodilé, neboť jde o jezuitské teology. Studie zkoumá, do jaké míry jsou společné rysy jejich teologického myšlení ovlivněny pokoncilní ignaciánskou spiritualitou, zkušeností s misijní prací a rovněž epochálním dílem jezuity Karla Rahnera. Všechny tři teology zároveň spojuje fakt, že jejich dílo bylo podrobeno šetření vatikánskou Kongregací pro nauku víry. Napětí mezi jejich teologickými přístupy a jistým pojetím církevní teologie, v publikaci spojované především s dílem Josepha Ratzingera, bývalého prefekta Kongregace a následně papeže Benedikta XVI., tvoří další osu publikace. Studie tak představuje spor o interpretaci druhého vatikánského koncilu a jeho odkazu pro (nejen) římskokatolickou teologii.
Na stiahnutie
9,00 €

dostupné aj ako:


V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.