Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Isten és az eljövendő világ


2020. ?március 27-én Ferenc pápa az üres, esőtől áztatott Szent Péter téren állva szólt ahhoz a sok millió emberhez, akik karanténjuk magányából figyelték szavait: “A viharban az Úr arra hív, hogy ébredjünk fel, hívjuk életre a szolidaritást és a reményt, mert ezek adnak tartást és nyújtanak támaszt ezekben az órákban, amikor látszólag minden elsüllyed körülöttünk.” A Covid-19-járvány pusztítása közepette Ferenc pápa nem csupán a hívő embereknek nyújtott reményt és megnyugvást, hanem a betegségtől szenvedőknek, illetve a betegek életéért kétségbeesett küzdelmet vívóknak is. Egy évvel híres beszéde után a pápa a neves olasz újságíró, Domenico Agasso kérdéseire válaszolva osztja meg gondolatait: közvetlen, meleg szavakkal arra biztat, hogy vegyük fel a harcot a közöny és az egoizmus futótűzszerűen terjedő vírusával, mely az összeomlás szélére sodorta a világot. Bátor, egyben megvilágító erejű gondolatai eligazodást kínálnak azokban a nehéz időkben, amikor mind egyéni, mind társadalmi szinten tennünk kell azért, hogy élettel töltsük meg a jövőt.  
Na stiahnutie
8,45 €

dostupné aj ako:

Böjte Csaba füveskönyve 2.


Mi teszi az embert boldoggá? Isten mindenkinek megadja a boldogság kegyelmét, amit az ember rendszerint valahol elront. Azt hisszük, hogy önző vágyaink kielégítése, a világi kincsek gyűjtögetése, a másik ember fölötti hatalom gyakorlása vezet a boldogsághoz, pedig dehogy. A válasz egyszerű: rendezett viszony Istennel. Ha ezt a lépést megtettük, meglehetősen közel kerülünk a boldogsághoz, de csak akkor élhetjük meg azt, ha tudomásul vesszük, hogy a boldogság nem statikus állapot, a boldogságért minden nap küzdenünk kell, és tudnunk kell azt is, hogy az ember nem lehet egyedül boldog. Akkor vagyok boldog, ha a környezetemet boldoggá tudom tenni– írja Avilai Szent Teréz. Lépjünk a boldogság ösvényére, küzdjünk meg érte, legyünk bátrak ahhoz, hogy a boldog élet mellett döntsünk és a körülöttünk élőket is boldoggá tegyük!Legyen ezen az úton is kísérőnk Csaba testvér, aki bölcs tanácsaival, gazdag élettapasztalatával, építő gondolataival, pozitív személyiségével a kétezer éves Evangélium fényében velünk együtt járja végig a boldogsághoz vezető utat.
Na stiahnutie
7,32 €

The King James Version of the Bible


The King James Version (KJV), also known as the King James Bible (KJB) or simply the Authorized Version (AV), is an English translation of the Christian Bible for the Church of England, was commissioned in 1603 and completed as well as published in 1611 under the sponsorship of James VI and I. The books of the King James Version include the 39 books of the Old Testament, an intertestamental section containing 14 books of the Apocrypha, and the 27 books of the New Testament. Noted for its "majesty of style", the King James Version has been described as one of the most important books in English culture and a driving force in the shaping of the English-speaking world.  It was first printed by John Norton & Robert Barker, both the King's Printer, and was the third translation into English approved by the English Church authorities: The first had been the Great Bible, commissioned in the reign of King Henry VIII (1535), and the second had been the Bishops' Bible, commissioned in the reign of Queen Elizabeth I (1568). In Geneva, Switzerland the first generation of Protestant Reformers had produced the Geneva Bible of 1560 from the original Hebrew and Greek scriptures, which was influential in the writing of the Authorized King James Version.  In January 1604, King James convened the Hampton Court Conference, where a new English version was conceived in response to the problems of the earlier translations perceived by the Puritans, a faction of the Church of England.  James gave the translators instructions intended to ensure that the new version would conform to the ecclesiology of, and reflect the episcopal structure of, the Church of England and its belief in an ordained clergy. The translation was done by 6 panels of translators (47 men in all, most of whom were leading biblical scholars in England) who had the work divided up between them: the Old Testament was entrusted to three panels, the New Testament to two, and the Apocrypha to one. In common with most other translations of the period, the New Testament was translated from Greek, the Old Testament from Hebrew and Aramaic, and the Apocrypha from Greek and Latin. In the Book of Common Prayer (1662), the text of the Authorized Version replaced the text of the Great Bible for Epistle and Gospel readings (but not for the Psalter, which substantially retained Coverdale's Great Bible version), and as such was authorized by Act of Parliament.  By the first half of the 18th century, the Authorized Version had become effectively unchallenged as the English translation used in Anglican and English Protestant churches, except for the Psalms and some short passages in the Book of Common Prayer of the Church of England. Over the course of the 18th century, the Authorized Version supplanted the Latin Vulgate as the standard version of scripture for English-speaking scholars. With the development of stereotype printing at the beginning of the 19th century, this version of the Bible became the most widely printed book in history, almost all such printings presenting the standard text of 1769 extensively re-edited by Benjamin Blayney at Oxford, and nearly always omitting the books of the Apocrypha. Today the unqualified title "King James Version" usually indicates this Oxford standard text.
Na stiahnutie
2,81 €

A boldogság titka


Boldogság. Mindannyian erre vágyunk. Ezt keressük a munkánkban, a kapcsolatainkban. Keményen dolgozunk érte – végül mégis elégedetlenek és üresek maradunk.   Jézus Krisztus hegyi beszédének boldogságról szóló tanításából kiderül, hogy az igazi boldogságot hiába keressük, rátalálni nem lehet, csupán ajándékba kapni, miközben az igazán fontos dolgokkal foglalkozunk. A maradandó boldogság elérése nem a körülményeinktől függ – belső változás szükséges hozzá.
Na stiahnutie
6,74 €

Sötét program


A hónapokon át New York Times bestseller listáján szereplő könyvében az egyik legismertebb amerikai konzervatív szerző, David Horowitz nemcsak a kereszténység elleni kulturális-progresszív kampányt mutatja be, hanem azt is dokumentálja, milyen háború zajlik Amerika jogi és társadalmi alapeszményei ellen, amelyek eredetileg szintén a zsidó-keresztény tradícióban gyökereznek. A mű egyszerre szól egy ostrom alatt álló vallásról és egy ostrom alatt álló, önmagával meghasonlott nemzetről.Horowitz részletesen bemutatja azt a "sötét programot", amelynek első eredménye több mint ötven évvel ezelőtt az iskolai imádkozás betiltása volt, amelyet sorra követtek a további, társadalmat átformáló kampányok, az abortusz általánossá tételétől kezdve a melegházasság bevezetéséig. A csaták legfontosabb színtere a média és a jogi intézményrendszer, ezen belül pedig a Legfelsőbb Bíróság.
Na stiahnutie
8,42 €

The Gospel Pervaded by Power


The Bible is a book dealing with the history of redemption. Therefore, the first thing we must know from the Bible is the doctrine of salvation. \"… and that from childhood you have known the sacred writings which are able to give you the wisdom that leads to salvation.\" (2 Timothy 3:15) Most people will think that they are well-acquainted with the gospel. But I wonder if that is actually true. Many years ago, the Holy Spirit spoke to Gary Whetstone when he was on a mission trip in Indonesia. While we were in that country, the Spirit of the Lord asked me, “What is your gospel?” I answered, “My gospel proclaims that Jesus Christ is the Son of God who died for the world.” Even though my response was not wrong, I sensed that God wanted to communicate to me something beyond what I was currently perceiving. “The good news doesn’t just tell about something,” the Spirit of the Lord said to me. “The good news is something. The good news is the power of God. … I’ve given you good news, and that good news is the power of God.” This is exactly what Paul also mentions in Romans 1:16. Now imagine that the Holy Spirit had asked you the same question. Would you have responded that the gospel is the power of God (Rom 1:16)? There are very few believers—and even pastors and theologians—who would have answered that the gospel is power. This is because most people have a superficial understanding of the gospel and have not fully pierced through it properly. When I came to deeply understand the gospel, I found that this power pervades throughout the entire gospel. Just as how the blood of Jesus pervades the entire Bible, the power of God pervades the entire gospel. It is crucial to know this, and this is what we will now dive into in more detail.
Na stiahnutie
3,46 €

Fratelli Tutti


Hlavním tématem encykliky Fratelli tutti je „sociální přátelství, které nikoho nevylučuje“ a „bratrství otevřené pro všechny“. Papež František nejprve přesně a v souvislostech reflektuje nezdravé tendence v současné globalizované společnosti, politice, hospodářství a médiích. Na jedné straně vidí bezbřehý individualismus, ztrátu smyslu pro společné dobro a vylučování starých, nemocných či nenarozených z našeho obzoru, na straně druhé bezmezný konzum, magickou víru v to, že trh vyřeší sociální a ekonomické problémy, nebo sílící nacionalismus a populismus v politice. Papež ovšem nezůstává jen u kritiky. Jako muž naděje povzbuzuje křesťany i všechny lidi dobré vůle ke vzájemnému setkávání a rozvíjení vztahů uvnitř menších i větších společenství. Nově promýšlena jsou i velká témata, jako je digitální propojenost současného světa, vlastní kulturní a náboženská identita otevřená druhým, nepřípustnost trestu smrti nebo role OSN. Na závěr vyzdvihuje papež základní lidské právo – svobodu náboženského vyznání pro všechny – i potřebu dialogu mezi náboženstvími.
Na stiahnutie
4,39 €

dostupné aj ako:

Meč ducha


Ja som prišiel, aby mali život a aby ho mali hojnejšie. Jn 10, 10 Boh je naozaj dobrý a dobrý je aj jeho plán pre nás a naše životy! Jeho myšlienky o nás sú myšlienkami pokojaa nie súženia. Pre každého z nás má budúcnosť a nádej. Nie, tu na zemi nie si náhodou a tvoj život nie je omylom. Boh, Otec ťa tu vždy chcel a túži ti byť blízko, aby si našiel svoje miesto a naplnenie v živote. Aj keď zažívaš vo svojom živote situácie, ktoré ťa zraňujú a veci, ktoré v tebe budia strach, nemusíš ostať paralyzovaný. Tvojím údelom nemusí byť to, že budeš do konca života niesť svoju bolesť, hnev a strach. Pretože Kráľ kráľov, tvoj brat Ježiš, prichádza k tebe, aby ti priniesol život v hojnosti a plnosti. Aby si zložil svoje bremená, ktoré nesieš možno už roky. Aby si vyšiel z pasce zranení, klamstiev a strachu. Kniha má 4 hlavné kapitoly: Identita, Boh chce vzťah, Mýty a Vytrvaj.
Na stiahnutie
6,90 €

dostupné aj ako:

Žasnime


Naše šťastie sa živí žasnutím. Táto cesta je celkom jednoduchá, a predsa nesmierne obohacuje.Nech totiž robíme čokoľvek, či už jazdíme autom, čítame noviny, raňajkujeme, kosíme trávnik, alebo žehlíme, záleží na nás, ako k tomu pristupujeme. Uprostred života, uprostred všedného dňa môžeme vidieť zázraky. Musíme sa len naučiť hľadieť naň novými očami. Obyčajné veci skrývajú veľký význam. Stôl, chlieb, voda, víno, strom alebo kvet, to všetko nám odrazu môže ukázať svoj zmysel, stať sa symbolom a zažiariť novým leskom.
Na stiahnutie
9,05 €

Mytologie Slovanů


Kniha představuje jedinečný pokus o rekonstrukci slovanské mytologie a slovanského náboženství. Giesztor v ní zkoumá panteon slovanských bohů, rituály spojené s jejich uctíváním, včetně střetávání se slovanských náboženství s křesťanstvím, jež ve svém důsledku vedlo k přetransformování pohanské slovanské mytologie do její pokřesťanštěné podoby. Vydání knihy podpořilo hlavní město Praha. Vydání knihy podpořil Polský knižní institut.
Na stiahnutie
10,62 €

Cesta do Betlehema


„Cesta do Betlehema“ je jedinečný a originálny adventný kalendár. Nechajme čokoládu čokoládou a pripravme deťom od 4 do 10 rokov advent, aký ešte nezažili. Deň čo deň môžu stretnúť jednu z deviatich postavičiek betlehema a naplno rozvinúť kreativitu pri modelovaní a farbení. Jednoduché a zrozumiteľné inštrukcie sú doplnené ilustračnými fotografiami. S vyrobenými postavičkami si deti môžu zahrať scénky od Zvestovania až po narodenie Ježiška. Biblické texty sú prispôsobené tým najmenším, aby do vianočného tajomstva mohol preniknúť naozaj každý.
Na stiahnutie
6,00 €

Křesťanská meditace


Benediktin Laurence Freeman je známým autorem řady knih o křesťanské meditaci, s níž má bohaté zkušenosti. Spolupodílel se na organizování křesťanského meditačního společenství v Montrealu, roku 1991 založil v Anglii Mezinárodní centrum světového společenství pro křesťanskou meditaci. Aktivně se podílí také na mezináboženském dialogu. V útlé knize nazvané prostě Křesťanská meditace nepodává teoretický rozbor, nýbrž praktický návod, doplněný řadou užitečných postřehů a rad, které během let nasbíral. Kniha bude užitečná každému vážnému zájemci o tuto křesťanskou praxi.
Na stiahnutie
7,96 €

dostupné aj ako:

Běž, řekla cesta


Proč jít do Santiaga? Kudy a jak? A co všechno vám může dojít cestou? Povzbuzující a inspirující čtení pro všechny, kteří šli, chystají se jít nebo o pouti zatím jen sní. A možná i pro ty, které to zatím ještě ani nenapadlo.
Na stiahnutie
9,29 €

Naděje v dějinách


Kniha rozhovorů se známým historikem, teologem a katolickým knězem Tomášem Petráčkem propojuje řadu světů. Petráčkovy úvahy o dějinách a dějinnosti se proplétají s jeho reflexí současného křesťanství a katolické církve, stejně jako celé společnosti. Studium historie je pro něj v prvé řadě klíčem k porozumění tomu, jak jsme se dostali do situace, v níž jsme, zároveň je mu ale zdrojem inspirace a naděje, že lidské úsilí otevřené spolupráci s Boží milostí může proměňovat svět. Čtenář má v rozhovoru příležitost seznámit se s kořeny Petráčkových duchovních i společenských postojů, setkat se s osobnostmi, které ho formovaly, či nahlédnout do procesu svatořečení kněze Josefa Toufara.
Na stiahnutie
8,84 €

Die Tragödie des Zölibats


Die jahrhundertealte Spannung zwischen dem Sakrament des Priestertums und dem Sakrament der Ehe in Form des obligatorischen Zölibats ignoriert die Aussage der Bibel: „Der Bischof sei der Mann einer Frau.“ Diese Wunde zu heilen bedeutet, verheiratete Männer wieder zu weihen. Die Tragödie des Zölibats – die tote Ehefrau enthält nicht nur historische und biblische Fakten, theologische Widersprüche in zeitgenössischen Ansichten der Sexualität, sondern auch Profile von Kirchenvätern und Lehrern, die in den anthropologischen Pessimismus geraten sind. Welche Faktoren stehen hinter der Vertreibung von Verheirateten aus dem Klerus der Römisch- katholischen Kirche? Warum hat die Kirche aufgehört, Väter und Ehemänner als Priester zu weihen, als Jesus Christus auch verheiratete Männer als Apostel berief? Warum sind bei der Griechisch-katholischen Kirche keine pädophilen Skandale bekannt? Was bedeutet es, Gott mit einem „ungeteilten Herzen“ zu dienen? Was lehrten die Kirchenväter über Sexualität? Von wem waren sie beeinflusst. Von Platons „Der Körper ist das Grab der Seele“ bis zu Wojtyłas „Der Körper ist das Sakrament der Erlösung“ hat die Kirche einen langen Weg zurückgelegt, aber den wichtigen Schritt noch nicht getan. Es gibt weitaus tiefere Gründe für die Weihe verheirateter Männer als den Mangel an Priestern. Das Ziel dieser Publikation ist es, die Ehe und die Familie im Zusammenhang mit dem Sakrament des Priestertums würdigen. Das Buch ist nicht nur aus Liebe zur Kirche geschrieben, sondern auch aus Respekt vor der Wahrheit. Die Autoren, katholische Priester, Peter Lu­cian Baláž und Michal Lajcha, wurden von ihrem Bischof Mons. Marián Chovanec wegen der Veröffentlichung des Buches suspen­diert. Der Bischof bezeichnete das Thema der ausschließlichen Weihe von Witwern als Extravaganz. Derzeit arbeitet Peter L. Baláž bei den Streitkräften der Slowakischen Republik und Michal Lajcha in der Er­wachsenenbildung und in der Land- und Forstwirtschaft. Beide befassen sich weiterhin mit dem Problem der Weihe von Witwern und der Freiwilligkeit des Zölibats. Sie schrieben das Buch im Schmerz über die Verkümmerung der Liebe und des Respekts für den Menschen in der Römisch-katholischen Kirche, so dass der Text nicht leicht zugänglich ist. Die Autoren glauben, dass das schmerzhafte Problem der ausschließlichen Weihe von Witwern im deutschsprachigen Raum nicht ignoriert werden wird und dessen Reflexion zur Weihe von Verheirateten führen und dem Wohl der gesamten Römisch- katholischen Kirche dienen wird.
Na stiahnutie
17,49 €

Bonhoeffer


„Naša cesta vedie cez veľmi hlboké údolie – hlbšie, než si myslíme. Až keď ho prejdeme, vynoríme sa na opačnom konci.“ Dietrich Bonhoeffer.Dietrich Bonhoeffer bol nemecký kazateľ, teológ a odporca nacizmu. Jeho knihy o nasledovaní Krista, o cirkvi a zodpovednosti kresťanov vo svete majú dodnes obrovský vplyv. Bonhoeffer sa zapojil do snáh o odstránenie Hitlera, ale Gestapo ho zatklo a 9. apríla 1945 popravilo. Eric Metaxas v obsiahlom životopise sleduje všetky roviny Bonhoefferovho života a rozpráva dramatický príbeh ohromnej morálnej odvahy tvárou v tvár monštruóznemu zlu. Autor naštudoval veľa pôvodných zdrojov, aby nám predstavil obdivuhodnú celistvosť Bonhoefferovej teológie, jeho politických postojov a občianskych činov.
Na stiahnutie
19,90 €

dostupné aj ako:

Az utolsó nyílvessző


„Mindennap választanunk kell, hogy a múltban élünk, a jelenben maradunk, vagy létrehozzuk a jövőt.” A Los Angeles-i lelkész megrendítő történetei és lelkesítő gondolatai egy teljesebb élet vágyát ébresztik fel bennünk, hogy ne tartogassunk semmit „későbbre”, használjuk ki a nekünk adatott földi időt Isten rólunk szóló álmának megvalósítására. Meggyőződése, hogy mindenkinek egyedi, személyre szabott hivatása van, és Isten mindegyikünket céllal teremtett. A legtöbben alábecsüljük, amit Isten véghez akar vinni bennünk és általunk. A szerző arra buzdít, döntsük el, miért élünk! Válasszuk a jövőt a múlt helyett, ne hagyjuk, hogy az élet elmenjen mellettünk, és kibontakozásunkhoz találjuk meg azokat az embereinket, akikkel kitartunk egymás mellett. Mert az életünk múlik ezen. És nem csak a miénk. A szerzőről: Erwin Raphael McManus a többek közt Hollywoodban is működő Mosaic keresztény gyülekezet alapítója és vezető lelkésze, világszerte keresett előadó. San Salvadorban született 1958-ban. Pszichológiát tanult a University of North Carolinán, illetve teológiát a Southwestern Baptist Theological Seminaryn. Felnőttkorában lett amerikai állampolgár. Nős, három felnőtt gyermekük van.
Na stiahnutie
7,89 €

Megszentelt utak


Tapasztalt lelki vezetők felismerték, hogy mindannyian másképp imádkozunk; ha hitünk gyakorlása során nehézségekbe ütközünk, annak feltehetően az az oka, hogy mások útját próbáljuk követni. Gary Thomas Megszentelt utak című könyve feloldja a hitélet uniformizálásából fakadó frusztrációkat, és a vallásgyakorlás olyan formájára mutat rá, amelyben személyiségünk kiteljesedhet. A Bibliából és a saját életéből származó példákkal illusztrált úgynevezett spirituális temperamentumok mindegyike egy-egy olyan megközelítést képvisel, amelynek segítségével egyedi módon nyilváníthatjuk ki Isten iránti szeretetünket.
Na stiahnutie
10,14 €

Hol van Isten a koronavírus idején?


Egész korszakunkat meghatározó, különös időket élünk. Sok minden szertefoszlott, ami biztossá tette életünket, és egyszerre sebezhetőnek érezzük magunkat. A koronavírus-világjárvány és hatása sokunkat összezavar és felkavar. Hogyan közelítsünk a problémához? Miként birkózhatunk meg vele? John C. Lennox rövid, mégis tartalmas könyvében a különböző világnézetek fényében vizsgálja a koronavírust, hogy megmutassa, a kereszténység nem csupán magyarázatot ad, hanem reményt is nyújt, amelybe belekapaszkodhatunk. Ő maga így vall a mű születéséről: „A világjárvány terjedésének első heteiben kezdtem hozzá, de már azóta is sok minden megváltozott – ráadásul igen gyorsan –, és kétségtelenül változni is fog a későbbiekben... Arra hívom a kedves olvasót, hogy úgy forgassa könyvemet, mintha egy kávézóban üldögélnénk (bár megtehetnénk!), és az imént tette volna fel nekem a borítón szereplő kérdést. Leteszem a kávéscsészémet, és igyekszem őszintén válaszolni. Azt írom le itt, amit ott, a kávézóban felelnék, hogy vigaszt, támogatást és reménységet nyújtsak beszélgetőtársamnak.” John C. Lennox az Oxfordi Egyetem nyugalmazott matematikaprofesszora, emellett tudományfilozófiával is foglalkozik. Számos nyilvános vitát folytatott már a kereszténységről olyan közismert gondolkodókkal, mint Richard Dawkins, Christopher Hitchens és Peter Singer.
Na stiahnutie
2,23 €

V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.