Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Pio Atya Világa 3.


A válogatás harmadik kötete Giovanni Siena naplószerűen lejegyzett visszaemlékezéseivel kezdődik, majd Monsignor Pierino Galeone gondolatai kerülnek napvilágra.  Pierino fiatal papként, betegen találkozott először Pio atyával, 1945 februárjában. Súlyos betegségéből kigyógyulva, azzal a céllal alapította meg a Szenvedés Szolgái világi intézményt, hogy maga is segíthesse a testben és lélekben gyötrődő embereket.  Monsignor Galeone Pio atya boldoggá avatási eljárása során, 1986-ban tett tanúvallomást lelki atyja erényeiről és életéről.  Pio atyát élete során azonban nem csak lelkes hívek és tanítványok vették körül.  Az ellene folytatott egyházi, inkvizíciós eljárás dokumentumai is azt bizonyítják, hogy az atya életének legfőbb próbatétele nem „csupán” a testi szenvedés volt, hanem szembe kellett néznie a hétköznapi emberek és paptársai kételyeivel, esetenként rágalmaival is.  Lelkiereje azonban egyetlen pillanatra sem hagyta el, az Egyház továbbra is Isten szavát közvetítette számára. Testi és lelki szenvedései közepette mindvégig Assisi Szent Ferenc életpéldáját tartotta szem előtt.
Na stiahnutie
12,65 €

Vizsgálat Pio Atya ügyében


XVI. Benedek pápa 2006-ban engedélyezte a Szent Officium 1939 előtti iratainak, köztük a Pio atya ügyében folytatott vizsgálat anyagának tanulmányozását.  A Szent Hivatal által elrendelt első vizsgálat 1921-ben kezdődött el. A dokumentumok alapján adta ki Francesco Castelli a Vizsgálat Pio atya ügyében - Vatikáni titkos akták című könyvét, amelyben számos kevéssé ismert tényt tárt fel.
Na stiahnutie
12,62 €

Mélységekben járatta őket


Richard Wurmbrand (1909–2001) zsidó származású evangélikus lelkész első alkalommal 1948-ban került börtönbe, az utcáról rabolták el a titkosszolgálat ügynökei. Húsz évre ítélték, amiből nyolc és fél évet töltött le, ebből hármat magánzárkában. 1956 tavaszán szabadult. Ekkor, bár visszavonták lelkészi működési engedélyét, újrakezdte szolgálatát az üldözött egyházban. Így 1959-ben másodszor is letartóztatták. Ítélete huszonöt évre szólt, végül öt év és öt hónap lett belőle. Álnéven szerepelt a börtönök nyilvántartásában, családjával halálhírét közölték. Az utána érdeklődő külföldi diplomáciai testületeknek azt mondták, hogy külföldre szökött. Az embertelen kínzások ellenére hite és humora megmaradt. Ezt Visky Ferenc szavai magyarázzák legtalálóbban: „Az evangéliumért való szenvedés az evangéliummal való együttszenvedést jelenti. Együtt szenvedni az evangéliummal: közösségben maradni az örömhírrel.” „Maga is csak test, és végül megtörik!” summázza a lutheránus lelkipásztort besúgásra buzdító kommunista tiszt az álláspontját. Akad-e bármi, ami a megőrülésnél vagy az ellenség gyötréséről szőtt gyűlölet-fantáziáknál erőteljesebben helyezhető szembe a fegyintézetek poklával, ahol az elítéltnek neve sem marad, és ahol puszta testként „még meghalni sem lehet”? A korbácsos verőemberek mellett orvosok vigyázzák a rabok életben maradását, nehogy a túlvilágra szökjenek. A remény kiirtását szolgálják az éjjel-nappal harsogó hangosbemondók, amelyek a fogvatartottak fülébe ordítják „Már senki sem szeret”. Mégis: napjaink börtöneinek mindennapi tapasztalatait is megcáfolva előfordul, hogy a házasság a távollét évei alatt megerősödik, a depriváció okozta hallucinációk a megküzdést segítő látomásokká válnak, az egymást korábban elárulók között pedig létrejön valamiféle bajtársiasság. Fiáth Titanilla börtönpszichológus
Na stiahnutie
6,48 €

Gratulálunk, egy szekta tagja lettél!


Híresek, ?sikeresek és gazdagok, és neked is sikert és gazdagságot ígérnek. Bizalmat ébresztenek benned, és ahogy egyre beljebb kerülsz a szervezetben, egyre fontosabbnak érzed magad. Gratulálunk, egy szekta tagja lettél!Az Elöljáró, azaz Keith Raniere és befolyásos segítői, sikeres színészek és milliárdos vagyonok örökösei által vezetett önfejlesztő szervezet, az NXIVM két évtizedes működése alatt tízezrek életét tette jobbá, nemzetközi vállalathálózatot hozott létre, és a világ javításán munkálkodott. Azt viszont csak a beavatott kevesek tudhatták, hogy a hívei által messiásként tisztelt Raniere nevének kezdőbetűit bizarr beavatási szertartás részeként a kiválasztott női tagok szeméremdombjába égették, fiatal nőket éheztettek és tartottak rabszolgaként, és hogy mindez – legalábbis eleinte – a szexuálisan zaklatott és kizsákmányolt áldozatok jóváhagyásával történt.Sarah Berman tényfeltáró újságíró sokkoló részletekkel teli könyvében feltárja, hogyan építette fel Raniere dollármilliárdokat érő birodalmát személyiségének erejére és a modern emberek kétségbeesett értelem utáni vágyakozására alapozva, hogyan hálózott be védtelen, fiatal nőket és hogyan tett tönkre számtalan életet a bölcsesség és a világjobbítás álcája alatt. Az NXIVM hihetetlen, mégis igaz történetét az HBO a nagy sikerű Beavatási eskü című dokumentumsorozatában dolgozta fel.
Na stiahnutie
12,04 €

Hamis tanúk


 Valóban…  …a spanyol inkvizíció a nyugati történelem egyik legvéresebb fejezete?…rettegett az egyház a tudósoktól és a tudománytól, és igyekezett csírájában elfojtani a független gondolkodást?…„Hitler pápája” volt XII. Piusz, s szenvtelenül figyelte a holokausztot?…a felvilágosodás hozta el az értelem korát a középkor sötét évszázadai után? Rodney Stark tíz elterjedt katolikusellenes hiedelmet vesz nagyító alá, s azok történelmi hátterét alaposan megvizsgálva lebilincselő stílusban tárja az olvasók elé az igazságot. Számok, tények és összefüggések segítségével mutat rá azokra a pontokra, ahol az ideológiailag elfogult és akár bigottan szemellenzős történetírás hamisan tanúskodik, s arra is kitér, vajon miért tartják magukat mai napig olyan erősen ezek a gondolatok. A könyv végére az olvasó tisztább, árnyaltabb képet kap a katolikus egyház szerepvállalásáról az emberiség történelmének egy-egy meghatározó fejezetében. A közelmúltban elhunyt, protestáns neveltetésű Rodney Stark korunk egyik legmeghatározóbb vallásszociológusa volt. Számtalan bestseller ismeretterjesztő kötet szerzője, könyveit tizenhét nyelvre fordították le, a The Rise of Christianity című művéért Pulitzer-díjra is jelölték. A Hamis tanúk az első magyarul is elérhető munkája.
Na stiahnutie
5,37 € 10,75€

A lelkipásztori hivatás művészete


Eugene Peterson, akit a „lelkészek pásztoraként” ismernek, visszatér az alapokhoz, hogy meghatározza a lelkipásztor eredeti, és ma is érvényes hivatását. Gondolatai bölcsességet és felüdülést kínálnak azoknak, akiket felőröl az elvárásoknak való megfelelés és a „gyülekezet működtetésének” kényszere.
Na stiahnutie
8,99 €

Életem Pio atya közelében


Az Életem Pio atya közelében című lelki naplót – Cleonice Morcaldi tanárnő személyes naplójegyzeteit – méltán tartják sokan a vallási irodalom egyik gyöngyszemének. Egyszerre megindító, felemelő, izgalmas, merész, őszinte és intim írás. A szeretet erejével történő átalakulás hatalmas kalandjának a bemutatása. Végtelenül tiszta, egyszerű és a nagy szentek világát felidéző misztikus mű.A Pio atyával – a szent életű stigmatizált pappal folytatott különleges párbeszédek ismertetésével, Pio atya és Cleonice kapcsolatának ábrázolása egyszerre tár fel eddig felfedetlen részleteket Pio atya működésének titkaiból és nyújt megindító élményt az olvasónak.
Na stiahnutie
14,03 €

Arafat harcosa voltam


Tass Saada történetének könyvét két okból is nehéz lesz letenni. Először is olyan lebilincselően mutatja be kalandos életét, hogy azzal szinte kiragadja olvasóját a maga hétköznapjaiból. Egy pillanat alatt a Fatah soraiban találjuk magunkat, bejárjuk a muszlim országokat – átszelve időt, kultúrát, látva háborút és békét. Másrészről azért lesz nehéz letennünk a könyvet, mert cselekvésre hív. Megértjük, hogyan lesz egy eltökélt muszlimból Jézus tanítványa, és hogy mi lehet a mi részünk Isten nagy tervében. Izmaelnek sok utóda van még, akik lehet, hogy épp ránk várnak! Uzonyi Barnabás lelkipásztor, a Kultúrák Közötti Misszió vezetője Három az egyben! – lehetne ajánlani akár így is Saada könyvét: a 11. fejezetig fordulatos „kalandregény”, amely testközelből mutatja be a 60–70-es évek közel-keleti konfliktusoktól szabdalt régióját; a kötet második fele megtérés-, pontosabban beérkezés-történet. De aki teljes olvasmányélményre számít, mellőzze az előbbi tagolást, így a judeo-keresztény világ és az iszlám civilizáció közötti átfedéseket igazoló kerek történetet kap, még ha az egymásba olvadás mindössze az egykori Fatah-harcosból keresztény misszionáriussá vált főhősben valósul is meg. Rostás-Péter István újságíró, műfordító
Na stiahnutie
7,04 €

Történetek Pio atyáról


A „Történetek Pio atyáról” című könyv számos Pio atyával kapcsolatos különleges történés lejegyzett változata, melyeket Katharina Tangari gyűjtött egy csokorba. Madame Tangari 1949-ben hallott először Pio atyáról, amikor zarándokúton járt Dél-Olaszországban. A következő évben találkozott először személyesen az atyával, és lelki leánya lett. A következő tizennyolc évben ez a kapcsolat az atya 1968-ban bekövetkezett haláláig töretlen maradt. Egyfajta közvetítő szerepet szánt neki a gondviselés a stigmatizált szerzetes és a tőle távol lévő hívek között. Madame Tangari minden egyes személyes látogatása alkalmával számos kérést tolmácsolt Pio atyának, így közvetve és közvetlenül egyaránt szemtanúja lehetett számtalan csodás eseménynek, melyek Pio atya közbenjárása által történtek.
Na stiahnutie
12,62 €

A századik


Visky István Nagyváradon született 1976-ban. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte, majd médiaelméleti és újságírói főiskolán is oklevelet szerzett. Teológus és újságíró. Férj, négy gyermek édesapja. Miképpen gondolkoznak a keresztyének? ASzentíráshoz kötötten, ahogyan Visky István is. Az Íráshoz, az Írás Istenéhez való kötöttség a keresztyén ember szabadsága: szabad úgy hallani Istent, ahogyan szól, úgy látni önmagát, ahogyan ez a tükör őt láttatja, úgy érteni helyzetét, a világot, ahogyan az Írás azt leírja. Szabadon a saját szíve és a világ szabadságot istenítő gondolataitól.Ez a kötöttségegyben a keresztyén ember biztonsága is. Hol szabad A századik? Hol van biztonságban? Pásztorának – Aki az Első és az Utolsó – nyakában és nyájában, az Ő legelőjén. Adorján Kálmán lelkipásztor A kötet a posztmodern létállapotban élő – és abban magát egyre rosszabbul érző –, szilárd értékek nélkül sodródó mai embert szólítja meg úgy, hogy a Biblia történeteit aktuális tartalommal tölti meg, vonatkoztatja mai életünk dilemmáira. A reménység, egyén és közösség viszonya, a szenvedés, a halál, a bűn és a szeretet a kulcstémái. Ahogy a szerző ezeket az örök emberi életkérdéseket felveti, és a keresztény hit perspektívájába állítja, tanulságos és megrendítő élmény a nemhívőnek is. dr. Szalai Miklós (ateista filozófus, történész) Visky István műve határokat feszeget és határokat lép át, de úgy, ahogyan kevesen szoktunk: a keresztény hit lelki oldalán keresztül szólítja meg azt a nem keresztény szubkultúrát, amit a filozófián és a keresztény teizmuson belül általában a ráció és az istenérvek felől közelítünk meg. Így könyve egyrészt hiánypótló munka a magyar közegben, másrészt színesíti a párbeszédet és erősíti Isten ügyét. Nagy Gergely (református teológus, apologéta)
Na stiahnutie
6,48 €

Allahot kerestem, Jézusra találtam


„Mert ez nem rólad szól” – hallja miértjeire Nabeel a döbbenetes választ, és ezzel gyógyul ki jogosnak tűnő önsajnálatából. Egy szenvedélyes apologéta nem apologetikus, hanem személyes vallomásán át éri el szívünket-agyunkat: ezért hiteles, ezért emberi, és ezért isteni ez a könyv. Qureshi Allahot keresve Jézust találta meg – így igazi önmagát is –, könyve tehát rólad és rólam szól. Horváth Levente lelkész, a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány vezetője A fiatalon elhunyt Nabeel Qureshi könyve intim betekintést nyújt egy pakisztáni származású, nyugaton letelepedett muszlim család életébe. A tengerésztisztként dolgozó apa 'Umar ibn al-Khattábig, a négy kalifa egyikéig vezeti vissza származását, és Nabeel édesanyja is neves muszlim hittérítő felmenőkkel büszkélkedhet. Így hatalmas tragédiaként élik meg fiuk növekvő érdeklődését a kereszténység iránt. Minden tiltakozásuk ellenére azonban Nabeel egyre közelebb sodródik a végleges-végzetes döntéshez. A muszlim hittérítőből lett keresztény egyetemista srác életútja nemcsak arra döbbent rá, hogy milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki muszlimként enged Jézus hívásának, hanem személyes tapasztalatai révén mutatja be a két hitrendszer és vallásgyakorlat közötti különbségeket. Belső és külső küzdelmei, álmai és sajátos istenélményei mellett lenyűgöző annak az egy-két keresztény barátnak az őszinte szeretete és állhatatos ragaszkodása, amellyel kitartottak mellette a legsötétebb órákban is.
Na stiahnutie
6,48 €

David Bowie útja a bölcsességhez


Mit tenne Bowie?David Bowie nem csupán a könnyűzene, hanem az egész popkultúra meghatározó alakjává vált fél évszázados karrierje alatt. Bowie nemcsak rendkívül tehetséges zenész, hanem elmélyült gondolkodó is volt, aki a buddhizmusból kiindulva számos filozófus és gondolati iskola ideáiból ötvözte figyelemre méltó bölcsességét.Mark Edwards, az ismert brit újságíró/coach az énekes-dalszerző életművén át vezeti az olvasókat az elmélyülés és önismeret útján. Tíz nagyhatású leckében mutatja meg, hogyan birkózhatunk meg a nehézségekkel és veszteségekkel, hogyan érthetjük meg önmagunkat és küldetésünket az életben, és lehetünk úrrá érzelmeink felett - épp úgy, ahogy Bowie is tette.A David Bowie útja a bölcsességhez egyedi betekintést nyújt minden idők legkülönlegesebb rocksztárjának életébe, és segítséget ad a boldogság és lelki béke megtalálásában - nem csak a Bowie-rajongóknak.
Na stiahnutie
12,67 €

Édesanyám


A könyv különlegessége annak gyönyörű nyelvezete és Márton Lajos újraszínezett illusztrációi is. Blaskó Mária könyve egyszerre tanulságos és felemelő olvasmány. Méltán érdemelné meg, hogy a vallásoktatás tanrendünk részévé tegye.
Na stiahnutie
14,03 €

Szentek kis hibával


Ha távolság választ szét, de összeköt a hit és a vér, útjára kél száz kis levél… Két teljesen különböző hátterű, mégis nagyon egyforma mentalitású ÍróTesó – Goran Episcopus katolikus szerzetespap és Robin O’Wrightly hajdani baptista misszionáriustanonc – összefogott, hogy közösen megalkossanak egy valóságosan elképzelt, XV. századi levelezést egy istenes életű testvérpár között, Vértesszentkereszttől Vázsonyon és Kenyérmezőn át egészen Konstantinápolyig. Igazi lelki utazás és történelmi kalandtúra érzelmekkel, néha naivitással, de gyakrabban szilárd hittel – vértől vérig.
Na stiahnutie
7,04 €

Zbožnost je užitečná ke všemu


V knížce Zbožnost je užitečná ke všemu podává olomoucký arcibiskup Jan Graubner svědectví o tom, co prožíval na těle i na duchu během svého zápasu s nemocí COVID-19. Kdy nejvíce pocítil svá omezení? A jak se ho v nejhlubší krizi dotýkal Bůh? To jej přivádí k úvahám o základech duchovního života. Život s Bohem není strnulý – je to spíše pohyb od jednoho úkolu k dalšímu, zcela jinému. V tomto pohybu pak vnímáme lépe, jak spolu úzce souvisejí duchovní život a naše zdraví, modlitba a naše stresy…
Na stiahnutie
14,00 €

Z múdrosti otcov


Krátke zamyslenia na každý deň. Svätí otcovia nás učia modliť sa, myslieť a žiť kresťanským spôsobom. Prinášajú múdrosť, ktorú nadobudli vlastnou skúsenosťou v duchovných zápasoch. Ponúkajú ju ďalším generáciám podobne, ako otcovia ponúkajú dedičstvo deťom, ktoré je plodom ich veľkých námah. Prijatie ich skúseností nám pomáha kráčať istejšie a rýchlejšie po ceste k spáse.
Na stiahnutie
3,90 €

Tiché svetlo z Lúrd: Spomienky na Bernadetu


Píše sa rok 1858. V pyrenejských Lurdoch plynie zima pokojne ako každá iná, až kým všetkých ľudí nerozruší zvesť o zvláštnej udalosti: dcéra bývalého mlynára, skoro ešte dieťa, Bernadeta, pri skale Massabielle videla krásnu Paniu, ktorá stála vo výklenku jaskyne, držala v ruke ruženec a dobrotivo sa na ňu usmievala. V rovnakom čase pôsobí v mestečku ako daňový úradník Jean-Baptiste Estrade. Je jedným z tých, ktorí chýry o videní považujú za vymyslené bájky, ale len do dňa siedmeho zjavenia, keď ho nepoškvrnená Panna pritiahne k jaskyni, aby bol svedkom priam nebeského výjavu. Pre jeho život to znamená rozhodujúci zlom a Bernadeta sa stáva jeho priateľkou a dôverníčkou. Podrobné dejiny zjavení, ako ich prináša Estradova kniha, azda až na niekoľko detailov, sú spojením Bernadetinho rozprávania a pravdivej správy o tom, čo mohol osobne zistiť aj on sám. Jeho zachytenie lurdských udalostí a ich širších súvislostí, ktoré malo pôvodne slúžiť pre jeho osobné potreby, získalo povahu verejného svedectva, cez ktoré sa Panna Mária verne zjavuje aj očiam nášho srdca.
Na stiahnutie
9,90 €

dostupné aj ako:

100 vladykových zamyslení


Ľudia sa dnes málo zamýšľajú nad životom v zmysle slov Svätého Písma a málo uvažujú o zmysle svojho života, ktorý má svoj cieľ v nebi. Je to na ujmu zmysluplnosti ľudského konania a zodpovednosti za život, ale aj na ujmu radosti zo života, ktorý má svoje žalosti, ale nie bez šťastia a radosti. Táto radosť nachádza svoju odpoveď v evanjeliu, ktorého doslovný preklad je „radostná zvesť“ (euangelion). Preto aj kňaz, ktorý sa prihovára ľuďom v homílii, má za úlohu aktualizovať večné pravdy v konkrétnych udalostiach súčasného života. Pravda evanjelia totiž zostáva stále tá istá, aj keď naše okolností života sú menlivé. Snažil som sa v úvahách a zamysleniach, v príhovoroch a usmerneniach, byť priamym aj v bolestných otázkach života, aby som neobchádzal pravdu evanjelia, o ktorej sa píše: „Lebo živé je Božie slovo, účinné a ostrejšie ako každý dvojsečný meč, preniká až po oddelenie duše od ducha a kĺbov od špiku a rozsudzuje myšlienky a úmysly srdca“ /Hebr 4,12/. Mnohí by radšej obišli problematické miesta života, aby sa nedostali do konfrontácie so súčasnými názorovými trendami, ale to sa nedá, ak chceme zostať verní Kristovmu učeniu. Nechcem sa dotknúť nikoho v jeho názoroch, ale chcem zostať verným učeniu cirkvi, ktoré nie je konzervatívne, ale je vždy aktuálne. Mnohokrát až nasledujúce generácie hovoria o omyloch rozličných ideológií, na ktoré sa ľudia báli vo svojom čase otvorene reagovať, a tým sa spôsobilo veľa ťažkých dopadov na celé generácie. Tí ľudia, ktorí si prešli ťažkými skúsenosťami minulých ideológií, už by nechceli nič podobné zažiť a nechcú, aby to zažívali aj budúce generácie. Ak sa hĺbavo zamýšľame nad aktuálnymi problémami svojej doby v zmysle slov Písma, nedôjdeme k žiadnym omylom, lebo Boh sa v ničom nemýli. Len my, ľudia, si musíme dávať veľký pozor, aby nás zlé interpretácie aj slov Písma neodviedli od pravdy, preto nám apoštol Peter zdôrazňuje: „Predovšetkým však vedzte, že nijaké proroctvo v Písme nepripúšťa súkromný výklad. Lebo proroctvo nikdy nevzniklo z ľudskej vôle, ale pod vedením Ducha Svätého prehovorili ľudia poslaní od Boha“ /2Pt 1,20-21/. A tak vám prajem veľa podnetných zamyslení nad životom, ktorý má cenu večnosti, a tým aktérom, ktorí sa zaslúžili o vydanie tejto publikácie a zozbierali i usporiadali tieto zamyslenia do knižnej podoby zo srdca ďakujem a na všetkých vás zvolávam Božie požehnanie a ochranu Božej Matky. +Milan. "SLÁVA ISUSU CHRISTU!"
Na stiahnutie
10,90 €

Ako čítať evanjelium


Množstvo ťažkostí a nejasností, ktoré spôsobuje čítanie evanjelií, vyvoláva otázku, či je možný prístup, v ktorom by sa okrem osvietenia Duchom Svätým, ktoré je nevyhnutné, bolo možné uchýliť aj k rovnako potrebnému svetlu zdravého rozumu. Je možné čítať evanjeliá tak, aby to vzbudilo vieru, a nie iba spôsobom, ktorý vieru predpokladá, či priam vyžaduje? Musíme prijímať epizódy a posolstvá, ktoré sú zjavne v rozpore s rozumom a zdravým úsudkom? V tejto knihe sa pokúsime dať odpoveď na niektoré otázky sériou úvah, adresovaných tým „neveriacim“, ktorí sa pokúšajú o prvý kontakt s evanjeliami, a tým „veriacim“, ktorí chcú objaviť bohatstvo skryté v textoch, takých dôležitých pre život kresťana.
Na stiahnutie
5,90 €

dostupné aj ako:


V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.