Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Isten neve irgalmasság


„Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba." Ferenc pápa egyszerű, közvetlen szavakkal fordul minden férfihoz és nőhöz a világon, bensőséges, személyes hangú párbeszédbe bocsátkozik velünk. A középpontban az a téma áll, amely a leginkább kedves a szívének: az irgalmasság, tanúságtételének és pápaságának alapja. A könyv lapjairól valósággal sugárzik a pápa vágya, hogy elérje mindazon lelkeket - az egyházon belül és kívül -, akik az élet értelmét, a béke és a bűnbánat útját, a testi és lelki sebek orvosságát keresik. Mindenekelőtt azokat a nyugalmat nem lelő, fájdalmakkal küzdő embereket, akik azt szeretnék, ha nem eltaszítanák, hanem befogadnák őket: a szegényeket és a kirekesztetteket, a fogvatartottakat és a prostituáltakat, de a tévelygőket is, a hittől eltávolodókat, a homoszexuálisokat és az elváltakat. A Vatikán-szakértő Andrea Torniellivel folytatott beszélgetésben Ferenc pápa fiatalkori emlékein és megindító lelkipásztori élményein keresztül magyarázza el, miért is tartotta olyan fontosnak a rendkívüli szentév meghirdetését. Anélkül, hogy tagadná az etikai és teológiai kérdések jelentőségét, hangsúlyozza, hogy az egyház senki előtt sem zárhatja be kapuit; inkább az a feladata, hogy behatoljon a lelkekbe, és lehetőséget teremtsen a felelősségvállalásra és az elkövetett bűnöktől való eltávolodásra. Az őszinte párbeszéd során Ferenc pápa az irgalmasság, igazságosság és a romlottság kapcsolatának bonyolult kérdésére is kitér. Azokat a keresztényeket pedig, akik az „igazak" közé sorolják magukat, emlékezteti: „A pápa is csak ember, és szüksége van Isten irgalmasságára." Az Isten neve irgalmasság 82 országban jelenik meg világszerte.
Na stiahnutie
5,61 €

Humanity and God


On the first Sunday in the year 1903, a few friends were sitting round the fire after supper talking, as preachers will, of sermons and the work of God. The conversation was very frank and brotherly, and turned finally upon my own work. My friends reproached me for ignoring their oft-repeated entreaties that I would publish a volume of sermons. I replied that it had been a fixed rule of my life to regard an open door as an essential element in a call, and for this I had no call. Then I was asked what I would regard as a call of God. I answered at once and without much thought, “An unsolicited request from Hodder and Stoughton.” The subject dropped, as the condition was thought unreasonable. Within twenty-four hours the request came. No one had communicated with the publishers; and there was only one answer possible.The sermons selected were preached from notes as a series in the regular course of my ministry; and afterwards at the Southport Convention, and the Northfield Conference. That explains some omissions and some repetitions. An underlying unity runs through the series, yet each sermon had to be practically complete in itself.It is impossible to make adequate acknowledgment of the sources of my indebtedness. I am sure there is nothing in these pages I have not received. Through an exceptionally busy life I have striven to give attention to reading, and what I have read has passed into the fibre and substance of my work. If I have unconsciously wronged any who have been my helpers and teachers, I shall be sorry to have given so blundering an expression to my appreciation and thanks.I send forth these sermons deeply conscious of their limitations and imperfections. Two things comfort me—a sentence I read many years ago, “A sharp spear needs no polish”; and the fact that every one of these sermons has been blessed of God to many souls. My only prayer concerning them is, that they may be blessed in print as they were blessed in speech, and that Christ’s Name may be glorified.
Na stiahnutie
1,41 €

Buddhism


Learn How to Practice Buddhism, In Your Everyday Life! This book contains actionable information on how to practice Buddhism in your daily life.'Better than a thousand hollow words is one word that brings peace.'- Buddha This beautiful, meaningful quote by Buddha, the founder of Buddhism sums up the basic essence of Buddhism. This book is going to help you better understand what Buddhism is, how it can benefit you, and how you can apply it in your routine life. Buddhism provides you with deep information related to the worldly pleasures, your desires, and everything that prevents you from acquiring inner peace and happiness. Moreover, it also guides you on how you can battle all your obstructions, both the inner and outer ones, to gain complete peace of mind. Buddhism is a philosophy, some refer to it as a religion, or a faith, that comprises of numerous beliefs, spiritual practices and traditions based primarily on the teachings of Gautama Buddha. Let us dig deeper into this and find out more about Buddhism. If you want to improve your understanding of Buddhism, you have landed at the right place. Reading this book to find out how Buddhism can be of help to you.  In this book, you'll learn... - Buddhism-Detailed Insight Into Buddhism And How It Came Into Being - Teachings Of Buddhism - Four Noble Truths - How You Can Benefit From Buddhism - How to Eliminate Depression With Meditation - Mudras For Fighting Stress - Mindfulness Exercises for Happiness - Buddhism Practices for Improving your Health and Sleep Related Problems - Mudras for Losing Weight, Improving Health, and Sleeping Better - How to Improve your Relationships and Professional Life with Buddhism - And more! Buy the book today and Learn How to Practice Buddhism, In Your Everyday Life!
Na stiahnutie
2,61 €

Ferenc pápa útján


Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a reformok pápájának gondolatait. A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter. A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg.
Na stiahnutie
7,86 €

Magyar zsidó történelem – másképp


„A magyar származású izraeli történészek a kötetbe foglalt tanulmányaikban szokatlan módon közelítenek a magyar zsidó múlthoz. Újdonság a zsidó társadalomtörténet Jakov Katz által kezdeményezett megközelítése és újdonság az is, hogy a modern kori magyarországi zsidóság ortodox, sőt ultraortodox áramlatai kerülnek ezúttal reflektorfénybe. A Michael K. Silber által szerkesztett tanulmánykötet ahhoz segít bennünket hozzá, hogy a korábbiaknál teljesebb képet alkossunk a zsidók magyar társadalomba való betagozódásának ellentmondásos folyamatáról.” – Gyáni Gábor, történész
Na stiahnutie
5,07 €

Sorslevelek


India ősi szent könyvtáraiban pálmalevél kéziratok millióit őrzik, amiken emberi sorsokat, életfeladatokat rögzítettek a régi korok bölcs mesterei. Céljuk az volt, hogy segítsék és támogassák az emberiség életét, hogy mindannyian boldogan és kiegyensúlyozottan teljesítsük sorsfeladatunkat. Bár a sorslevelek, pálmalevelek több ezer éve íródtak, a ma élő emberek életútját is tartalmazzák. Aki érzi a levele hívását, igen részletes betekintést kaphat a jövőjébe a jelentől, egészen az életút végéig, néhány éves periódusokra bontva. Bejártam India ősi szent helyeit. Meglátogattam a pálmalevelekhez kötődő szakrális központokat, könyvtárakat. Útmutatást és tanácsokat kaptam a levelek őrzőitől, guruktól, felolvasóktól. A könyvben részletesen bemutatom a folyamatot, az India ősi bölcsességét a mai kor emberéhez eljuttató rendszer működését.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Karácsonyi történetek


A holland szerző novelláit tartalmazó kötet igazi karácsonyi meglepetés, amely az ünnep valódi jelentésére igyekszik ráirányítani a figyelmünket. A rövid, mégis szívbe markoló történeteket olvasva az az érzésünk támad, hogy ezek akár velünk is megtörténhetnének, segítségükkel pedig újra felfedezhetjük a karácsony mögött húzódó csodát.
Na stiahnutie
8,99 €

Príkaz na zabitie


Kniha je biblickým komentárom Jánovho evanjelia, ktoré počúvame každoročne na Veľký piatok. Cez postavy, ktoré k nám živo prehovárajú, a tiež vďaka osvetleniu kultúrneho, spoločenského, historického a politického pozadia danej doby môžeme lepšie porozumieť okolnostiam Ježišovho utrpenia a smrti. Kto vyslovil slová, ktoré vedú k vykonaniu rozsudku smrti? Kto všetko si nemôže umyť ruky nad smrťou Ježiša Krista? Odpovede prichádzajú postupne a privádzajú čitateľa na cestu, po ktorej sa dá ísť jedine hlbšie a hlbšie, ďalej a ďalej... Až do chvíle, kedy otázky prestanú byť podstatné. Veľkonočné tajomstvo aj napriek poodhaleniu ostáva tajomstvom. Jedinou otázkou a zároveň odpoveďou, ktorú možno objavovať neustále nanovo je Život, Ten, ktorý je živý... Autor knihy Alberto Maggi je rehoľníkom rádu Služobníkov Márie a riaditeľom Centra pre biblické štúdium v Montefane (Taliansko). Pravidelne organizuje biblické semináre a pripravuje komentáre nedeľných evanjelií. Odhaľuje zmysel a význam slov, zdanlivo nepodstatných a pomáha tak každému poslucháčovi i čitateľovi otvárať sa posolstvu evanjelia ako skutočne DOBREJ, tej NAJLEPŠEJ zvesti pre jeho život.
Na stiahnutie
5,90 €

dostupné aj ako:

KRÉDO


Kniha sa zaoberá takmer všetkými známymi náboženstvami sveta. Postupne prechádza vývojom človeka a jeho náboženským myslením. Krok po kroku predstavuje náboženstvá Sumeru, Egypta, Blízkeho Východu, Indie, ale aj Grékov, Rimanov, Keltov, Germánov, Ugrofínov, Slovanov, Aztékov, Inkov a iných národov Mezoameriky. Odkrýva filozofické cesty Buddhizmu, Konfucionizmu aj Taoizmu, predstavuje Japonský Šintoizmus aj staroiránsky Zoroastrianizmus. Kniha je obohatená nie len o viac ako 1.500 pomenovaní bohov, ale hľadá aj vzájomné spojitosti, či rozdiely medzi nimi. Celé toto snaženie vrcholí oboznámením sa s troma abrahámovskými náboženstvami (judaizmus, kresťanstvo, islam) ich vznikom, zmenami a interakciami. Posledná kapitola v sebe nesie rozporuplnú polemiku o existencii zla vo svete, o postavení náboženstva v dobe vedy a darwinizmu. Postavené je aj do polemiky s ateizmom, Dalajlámom a v neposlednom rade aj do konfrontácie s morálkou. Obstojí náboženstvo tlakom zmien ľudského myslenia?
Na stiahnutie
10,00 €

Cesta k plnosti křesťanského života


Klasika křesťanské duchovní literatury, inspirace pro život v důvěrném vztahu s Bohem. Hannah Whitall Smithová byla pensylvánská kvakerka, která svým pojetím duchovního života odvážně vykročila z tíživé a pochmurné spirituality rozšířené mezi tehdejšími křesťany. Bůh je v jejím pohledu milující otec, který nás doprovází ve velkém dobrodružství života. Kniha je plná radosti, přestože autorčin život nebyl mnohdy lehký. Jak často připomínala, Písmo je „prozářené radostnou zvěstí“. Její kniha vyzařuje právě tuto evangelní radost a od svého prvního vydání v roce 1870 inspirovala už přes dva milióny čtenářů.
Na stiahnutie
2,65 €

dostupné aj ako:

Světlo a temno, velebte pána!


Autobiografický příběh o konverzi k víře, hledání duchovní cesty, zápasech s překážkami, nemocemi a krizemi, na němž by nebylo nic zvláštního, kdyby do něho nevstoupil známý katolický kněz a lékař Ladislav Kubíček, brutálně zavražděný 11. 9. 2004 na faře v Třebenicích u Litoměřic. Autorka prožila s jeho pomocí nečekané a podivuhodné duchovní, duševní i tělesné uzdravení. Příběh se odehrává na pozadí pestrých událostí v litoměřické diecézi v letech 2003-2010, kdy byl za podivných, dodnes nevysvětlených okolností odvolán biskup Pavel Posád, kterého věřící milovali.
Na stiahnutie
3,90 €

Evanjelium podľa mňa


Úvahy o textoch Evanjelia podľa Matúša, hľadanie odpovede na večnú otázku o zmysle svojej vlastnej existencie, o význame hraničných situácií, hodnotenie vlastného života.
Na stiahnutie
7,50 €

Cesta kontemplace


Kontemplace v křesťanském chápání znamená prožívání Boží přítomnosti. Je to Boží dar, který si člověk nemůže nijak zasloužit, ale může se k jeho přijetí disponovat. Kontemplativní člověk, který v hloubi svého nitra v tichu zakouší blízkost Boha, se nevzdaluje světu – naopak, kontemplativní modlitba mu pomáhá nalézt nový vztah ke všemu, co jej obklopuje, k Bohu i k sobě samému a dává mu netušený pokoj a svobodu. Zkušený průvodce na cestě kontemplace vede čtenáře krok za krokem do komůrky, kde je možné se setkat s Bohem (srv. Mt 6,6).
Na stiahnutie
2,20 €

dostupné aj ako:

Pár kroků do křesťanství


Pár kroků do křesťanství je základní kurz určený původně pro druhý stupeň základní školy nebo pro mladší gymnazisty. Obsahuje několik kroků, kterými člověk může vstoupit do oblasti náboženství a později křesťanství.
Na stiahnutie
6,12 €

dostupné aj ako:

Út a béke felé


Szeretet, béke és együttérzés: a Dalai Láma gondolatai az ember legfontosabb kincseiről. Bölcs tanításai azoknak szólnak, akik nyitott szemmel élik életüket, és akiknek szívét a szeretet vezérli. A világhírű Ueda professzor az együttérzésről, az önzetlenségről és kötődésektől való megszabadulásról beszélget Őszentségével. Néhány évvel ezelőtt a világhírű japán kulturális antropológusnak, Ueda Norijukinak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy kétnapos eszmecserét folytathatott a Dalai Lámával. E fontos találkozó leglényegesebb gondolatait foglalta össze könyvében. A távoli Himalája hófödte hegycsúcsai közé ellátogató japán tudós gondosan feljegyezte napjaink legjelentősebb spirituális vezetőjének értékes gondolatait, hogy azután szélesebb körben is hozzáférhetővé tegye a nem ritkán meglepő igazságokat, illetve a hétköznapi tapasztalatinkkal teljes mértékben összecsengő bölcsességet. A könyvet hagyományos módon az elejétől a végéig is elolvashatjuk. Az is komoly megvilágosodást eredményezhet azonban, ha csak találomra ütjük fel valahol. A kiemelt idézetek még ki nem mondott kérdéseinkre is megadhatják az útmutató választ. A Dalai Láma megosztja velünk nézeteit a világ legfontosabb kérdéseiről. Bölcs tanításának elfogadásához nincs szükség arra, hogy bármilyen vallás vagy politikai rendszer elkötelezettjei legyünk. A tibeti vezető gondolatai azoknak szólnak, akik nyitott szemmel élik az életüket, és szívüket a szeretet vezérli. A szerzőről: Ueda Norijuki világszerte ismert japán tudós, egyetemi oktató és kulturális antropológus. 2006-ban a Stanford Egyetem Buddhista Kutatási Központjában volt vendégprofesszor. Húszrészes előadássorozatot tartott napjaink buddhizmusáról, arról, hogy ez a vallás milyen válaszokat adhat az új, globális kihívásokra. A Dalai Láma olyan dolgokról beszél, melyekről korábban még sohasem lehetett hallani. „Az olyanfajta ragaszkodástól, vágyaktól kell megszabadulnunk, amelyek hibás feltételezéseken alapulnak. Semmiképpen nem kell elutasítanunk a tiszta szív értékes vágyait. Az ilyen ragaszkodás igenis jó.” „Az egyik fajta harag az együttérzésből ered. Az ilyen igen hasznos. Jó dolog, ha valakiben ilyenfajta harag lángja ég. Hogy ha az érzelmeit az együtt érző szeretet motiválja, vagy a vágy, hogy elhárítson valamilyen társadalmi igazságtalanságot, miközben ügyel arra, hogy ne okozzon kárt senki másnak.” „Létezik egy másik, nem helyénvaló versengés is. Ezt el kell utasítanunk. Az ilyenfajta kü
Na stiahnutie
6,45 €

Az emberiség fáklyavivői II.


A Föld vallásalapítóinak, kiemelkedő hatású szellemi tanítóinak és szentjeinek képes életrajzi gyűjteménye. II. Kötet
Na stiahnutie
19,66 €

A jóság hatalma


A XIV. Dalai Láma több mint ötven éve segíti az emberiséget tanításaival. Régi barátja, a pszichológus és újságíró Daniel Goleman kérdéseire válaszolva most feltárja, hogyan gondolkodik a jövőnkről és a jelenkor legégetőbb kérdéseiről: a gazdasági helyzetről, a háborúkról, a fenyegető ökológiai katasztrófákról, a társadalmi egyenlőtlenségekről. A jóság hatalma nem csupán a tibeti buddhizmus legmagasabb rangú spirituális tanítójának példa értékű életútját beszéli el, de a legfontosabb gondolatait is közvetíti, amelyeket igaz történetekkel támaszt alá olyan emberekről, akik a láma elképzeléseit, tanításait a gyakorlatban is megvalósították. A történelem menete, a jövőnk a 80. születésnapját a könyv megjelenésével ünneplő Dalai Láma szerint még megváltoztatható. A kulcs: az emberi tudat átalakítása, a romboló érzelmek száműzése, az együttérzés, az egyetemes erkölcs és a felelősségvállalás megerősítése. A jóság olyan hatalom vallja a láma, amely boldogabbá teszi az életünket, és célt is ad neki. Ha a jövőben egy békésebb és harmonikusabb világban szeretnénk élni, meg kell, hogy szívleljük ezt a tanítást.
Na stiahnutie
6,45 €

A szeretet kiterjesztése


A szeretet és együttérzés magunknak és másoknak is hasznos. Ha szeretettel fordulunk másokhoz, elménk és szívünk megnyílik a békességre. A békesség tágabb közösségünkre való kiterjesztésével egységet, harmóniát és együttműködést teremthetünk magunk körül. A békesség további kiterjesztése a nemzetekre, majd a világra kölcsönös bizalmat, megbecsülést, őszinte kommunikációt, végül sikeres összefogást eredményez a világ problémáinak megoldása érdekében. Minden lehetséges, ha megtanuljuk, hogyan terjesszük ki szeretetünket. E megvilágító erejű és tanulságos kézikönyvben Őszentsége, a Dalai Láma - a Nobel-békedíj tulajdonosa - ésszerű mindennapi irányelveket ad arra vonatkozólag, hogyan alakíthatjuk át önközpontú energiánkat kifelé irányuló együttérzéssé. A tibeti kolostorokban több mint ezer évvel ezelőtt meghonosodott gyakorlatokból és eljárásokból merítve bemutat egy hét lépésből álló, önmagát irányító programot, amelynek segítségével szívünket és tudatunkat megnyithatjuk a korlátlan szeretet megtapasztalása felé, amely minden kapcsolatot átformál az életünkben - s egyre közelebb vezet a bölcsességhez és a megvilágosodáshoz.
Na stiahnutie
5,04 €

Szolgálati ajándékok


Kenneth E. Hagin a 20. század nemzetközi szinten is elismert bibliatanítója és prédikátora, akinek prófétai működése úgyszintén sokak épülésére vált. Egész életét – 2003-ban bekövetkezett haláláig – a Biblia tanulmányozásának, illetve a bibliai igazságok hirdetésének szentelte, miután 1933-ban, 16 évesen átadta az életét a Názáreti Jézus Krisztusnak. Közel hetven éves szolgálata során számos témában írt könyveket, tanulmányokat.Ez a mű a szolgálati ajándékokra vonatkozó bibliai igazságokat foglalja össze. Olyan kérdéseket boncolgat, mint:•    Mik is azok a szolgálati ajándékok?•    Milyen célból adattak az egyháznak?•    Hogyan lehetséges a felosztásuk?•    Miként lehet megkülönböztetni őket egymástól?•    Valamint hol is olvashatunk róluk pontosan a Bibliában? A könyv végére a Kedves Olvasó átfogó képet kap arról, hogy mit tanít Isten Igéje erről a rendkívül fontos témáról.Nagy örömünkre szolgál, hogy a Szolgálati ajándékok című könyvet megújított formában ismét elérhetővé tehetjük az olvasóközönség számára!
Na stiahnutie
2,51 €

V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.