Najnovšie - Historické romány strana 141 z 272
zobraziť:
Miklós és Alexandra
Az ifjú orosz trónörökös beleszeret egy német nagyhercegnőbe; nem vágyik másra, csakis arra, hogy vele élhessen békében, nyugalomban, szeretetben. Érzelmei viszonzásra találnak - összeházasodnak. Közben meghal a trónörökös apja, az erős kezű cár. Az új uralkodó, aki a legszívesebben a feleségének és a gyermekeinek élne, nem alkalmas a kormányzásra. A birodalom hanyatlásnak indul; a nép elégedetlen, megjelennek az új eszmék képviselői: felüti a fejét a szocializmus és a kommunizmus.
A házaspárnak négy leánya és egy fia születik. Alekszej cárevics, aki az apja, II. Miklós cár után trónra kerülhet, magában hordozza a hibás gént, amelyet dédanyja, Viktória királynő terjesztett szét népes családjukban. A kisfiú vérzékenységben szenved. A gyermekeiért élő-haló cári pár mindent és bármit megtesz annak érdekében, hogy enyhítsenek Alekszej szenvedésein, és biztosítsák számára a majdani uralkodás lehetőségét.
Mindent és bármit...
Akár arra is képesek, hogy közel eresszenek magukhoz egy szibériai parasztot, akit egyesek sarlatánnak, mások szent embernek, megint mások idegen hatalmak ügynökének tartanak. Miközben a cár - eleget téve családi és szövetségesi kötelezettségeinek - belevezeti Oroszországot az I. világháborúba, a hátországban Alekszandra cárné egyre inkább Raszputyin befolyása alá kerül. A rossz, de legalábbis megkérdőjelezhető döntések hátterében többnyire ez a furcsa ember áll - az ember, aki olyasmire képes, amire senki más: valóban segít a beteg trónörökösön.
Talán örökre titok marad, milyen kapcsolatban állt a birodalmat tévútra térítő Raszputyin, valamint a Svájcban a szocialista forradalmat tervezgető Lenin a császári Németországgal: eszközök voltak csupán, amellyel a németek a félelmetes orosz sereget kívánták megfékezni, amellyel a cári Oroszországot akarták térdre kényszeríteni? Az azonban egyértelmű: ha Alekszej cárevics nem vérzékeny, a cári családnak nincs szüksége Raszputyinra, és ha a monarchia nem lett volna idejétmúlt rendszer, Lenin és társai sem kerülhettek volna előtérbe.
A véletlenek furcsa összjátékának, vagy talán egy körmönfont, ravasz, éveken át előkészített terv sikerének köszönhetően a régi idolok porba hullottak, a rendszer megbukott, és a "nép akaratát" zászlójukra tűző önjelölt vezérek könyörtelen és végleges megoldást választva megszüntették a veszélyt, amelyet a cári család jelenthetett volna vörös rémuralmukra.
A Pulitzer-díjas szerző, Robert K. Massie eredetileg személyes okokból kezdte tanulmányozni Alekszej cárevics életét (az ő fia is vérzékenységben szenvedett), ám ezen a vonalon haladva fokozatosan megismerte, kibontotta, éveken keresztül kutatta a Romanovok történetét.
Fenevadak kertje
Erik Larson az amerikai dokumentarista próza széles körben elismert és az olvasók által is mestere. ője ez alkalommal Hitler hatalomra kerülésének idejébe kalauzol el bennünket.
1933, Berlin. Ebben az évben nevezik ki William E. Dodd történészprofesszort a hitleri Németország amerikai nagykövetének,, egy olyan évben, amely a későbbiekből visszatekintve a történelem fordulópontjának bizonyult.
Dodd, a kifogástalan modorú chicagói professzor magával viszi a feleségét, a fiát és az életvidám lányát, Marthát. Marthát eleinte elbűvölik a fogadások, a pompa és a Harmadik Birodalom jóképű ifjai, akik ragályosan lelkesedtek azon elképzelés iránt, miszerint Németországnak vezető szerephez kell jutnia a világban. Mivel bolondul az "Új Németországért", a lány újabb és újabb szerelmi viszonyokba bonyolódik, köztük a meglepően tiszteletreméltó Gestapo-vezérrel, Rudolf Dielsszel.
Dodd aggódva figyeli a zsidók elleni támadásokat, a sajtócenzúrát, és a készülő új törvénytervezetek közkézen forgó vázlatait. A hitleri vezetés lényege már az első évben feltárul, és az árnyak egyre erősödnek, így Doddék az izgalmak, az intrikák és romantikus kalandok mellett megtapasztalják a borzalmakat is, miközben az erőszak és gyilkossághullám felfedi Hitler valódi jellemét és kegyetlen törtetését.
A szerző Dodd és a lánya, Martha naplóinak segítségével mutatja be, milyen volt ennek a kegyetlen időszaknak a kezdete , Hitler, Goebbels, Göring és a többi fenevad közvetlen közeléből személve.
"Larson bámulatos író... egyedülálló képessége, hogy néhány rövid tollvonással valódi, összetett jellemeket alkosson." – New York Times Book Review
Hürrem boszorkánya - Szulejmán sorozat V. - A budai háremhölgy
Fatima Melek származása révén kiválóan ismeri a magyar és a török történelmet is. Így hiteles képet fest a magyar történelem eddig homályba burkolózó korszakáról. Fatima egyforma otthonossággal mozog az erdei boszorkány otthonában, a fényes vármegyei bálokon és a török hárem fülledten erotikus börtönében.
A főhősnő édesanyját a háborút követő járvány vitte el. Apja 1552-ben Eger várát védve halt hősi halált. A kislány megpróbáltatásai ezzel azonban nem értek véget. A kapzsi rokonok elorozták az örökségét és boszorkánysággal vádolták meg öreg dajkáját.
A nemes kisasszony azonban nem adja fel, megpróbálja kivívni az igazságot. A csatatéren megismerkedik egy elszánt török fiatalemberrel. Mindent megtesz azért, hogy ne szeressen bele, hiszen az a fiú ellenség, török!
Közben a Fényességes Portán titokzatos események történnek. Hürrem szultána életének utolsó éveiben könyörtelen viperafészekké változott a hárem, és halála után a színfalak mögött még élesebb harc tört ki a szultán trónjáért és a válide szultána címért.
Magyarországon Arszlán, a budai pasa képviseli Szulejmán akaratát, lenyűgöző férfi, csodálatos szerető. Háremhölgyei rajonganak érte. A főhős Gyöngyi közöttük válik dacos nagylányból szemkápráztatóan szép, fiatal nővé. Új barátokra és ellenségekre tesz szert a hárem buja, titkokkal és cselszövésekkel teli világában. Egyre nehezebben tud parancsolni a vágyainak. Ám a pasa valamiért egy ujjal sem nyúl hozzá! Vajon miért tartogatja?
A történetben összecsapnak egymással a Szulejmán című tévésorozatból megismert szultánák, haszekik és ágyasok. Harcuk örvénye magába szippantja a regény hősnőjét is. A magyar lány azonban az isztambuli úrnők méltó ellenfele lesz!
Na sklade 1Ks
16,04 €
Jeptiška pro markraběte
Po smrti markraběnky Markéty Opavské hledá moravský markrabě Jan Jindřich již třetí manželku. Zvolí si Alžbětu Těšínskou, jenže ta vstoupila v mládí do kláštera a ani císař Karel IV. tomuto sňatku nepřeje. V životě Jana Jindřicha se navíc objevují stíny z doby, kdy byl ženatý s Markétou Tyrolskou, a také jeho vznešená milenka Diemuth z Lichtenštejna má svůj vlastní plán, jak k sobě markraběte připoutat.
Události v Brně též nevěstí nic dobrého, neboť brněnský rychtář Jakub z Rohru řeší loupežnou vraždu dvou kupců a případ ženy obviněné z čarodějnictví…
Na sklade 1Ks
13,11 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Jeptiška pro markraběte (-25%)
Po smrti markraběnky Markéty Opavské hledá moravský markrabě Jan Jindřich již třetí manželku. Zvolí si Alžbětu Těšínskou, jenže ta vstoupila v mládí do kláštera a ani císař Karel IV. tomuto sňatku nepřeje. V životě Jana Jindřicha se navíc objevují stíny z doby, kdy byl ženatý s Markétou Tyrolskou, a také jeho vznešená milenka Diemuth z Lichtenštejna má svůj vlastní plán, jak k sobě markraběte připoutat.
Události v Brně též nevěstí nic dobrého, neboť brněnský rychtář Jakub z Rohru řeší loupežnou vraždu dvou kupců a případ ženy obviněné z čarodějnictví…
Na sklade 1Ks
9,83 €
13,11€
dostupné aj ako:
Veľká hra v meste
Trilógia o menej známych udalostiach a zamlčaných osudoch ľudí. Faktograficky poňatý román má dve línie.
Prvá je o kronikárovi, ktorý zapisuje osudy mesta a historické udalosti od augusta roku 1968 po nedávnu minulosť.
Druhá línia približuje hlavnú postavu muža, ktorý sa dostal do osídiel moci, a to ho doslova zomlela. Záver príbehu je otvorený.
Lány a sötétben
Anna normális életet élt: az ambiciózus brit lány keményen dolgozott köztisztviselőként, épp lakást vásárolt és szerelembe esett, amikor is nyomasztó tüneteket kezdett észlelni magán. Ahányszor csak bekapcsolta a komputerét, az arca égni kezdett, idővel pedig már semmilyen mesterséges fényt nem viselt el a szervezete.
Most, kilenc évvel később, Anna - ha rosszabbodik az állapota - egy befüggönyözött lakásban tölti a napjait teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára.
Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall a Lány a sötétben.
A szerző saját tapasztalatait osztja meg velünk, és miközben sötét gondolatait sem titkolja el együtt fedezhetjük fel vele a színeket ebben a kietlennek tetsző világban. Mi több, megláthatjuk a fényt is, hiszen a könyv nem csupán életrajzi regény, de egy csodás szerelem története is.
Na sklade 1Ks
12,46 €
Lacná kniha Za tankem číhala smrt (-25%)
Vězeň Stěpan Vajda si už odbyl více než dva roky v táboře nucených prací. Chvílemi se mu ani nechce věřit, že to všechno vydržel. Ještě mu zbývá rok, vlastně už ani ne celý. Hřebíkem si do pryčny vyrývá čárku za každý den, a když jich napočítá sedm, přeškrtne je vodorovným vrypem. Každý vryp je jeden promarněný týden života.
Na sklade 1Ks
12,47 €
16,63€
dostupné aj ako:
Janičiarka
Dráma zavlečených dvojčiat, z ktorých Turci vychovali janičiarov, čerpá z historických udalostí počas tureckej okupácie Slovenska i zo starej legendy o dievčati, ktoré sa v snahe ostať v blízkosti svojho brata vydávalo za chlapca. Nikto neodhalil jej tajomstvo – až na jedného... Z konfliktu sa niekedy vie zrodiť láska, ale vojna láske nepraje a vie byť veľmi krutá... Dráma sa zauzľuje, janičiarka bojuje proti vlastným i sama proti sebe...
Za tankem číhala smrt
Vězeň Stěpan Vajda si už odbyl více než dva roky v táboře nucených prací. Chvílemi se mu ani nechce věřit, že to všechno vydržel. Ještě mu zbývá rok, vlastně už ani ne celý. Hřebíkem si do pryčny vyrývá čárku za každý den, a když jich napočítá sedm, přeškrtne je vodorovným vrypem. Každý vryp je jeden promarněný týden života.
dostupné aj ako:
Posledný po meči
Historický román oživuje tragický príbeh zemplínskeho župana Žigmunda II Drugeta (1658 – 1684). Podľa niektorých historikov bol na Tököliho príkaz popravený v Košiciach, podľa iných zomrel v prítomnosti manželky na svojom hrade v Užhorode. Autori príbehu sa podujali vyriešiť tento rozpor v strhujúco vyrozprávanej literárnej fikcii o súboji dobra a zla na pozadí intríg, ktoré rozhodli o živote trojnásobného župana. Dramatickými udalosťami nabitý príbeh núti čitateľa, aby ho prečítal na jeden dúšok. Záujemcov o históriu obohatí o nové poznatky, milovníkom dobrodružstva poskytne plnokrvný zážitok.
Bloudění
Vrcholné románové dílo Jaroslava Durycha (1886—1962). Jako nesmiřitelně konzervativní katolík byl Durych oponentem liberální demokracie a ve svém díle se často vracel k baroku. Bloudění, poprvé vydané roku 1929, se přes svou proslulost dosud nedočkalo spolehlivého kritického vydání. Novou edici připravil tým, který se podílel na vydání Durychových Služebníků neužitečných (Argo 1996). Svazek obsahuje všechny tři díly Durychova textu a podrobné komentáře. Edice a komentář Martin Valášek a Jan Linka.
Erotika és intrika - Szulejmán asszonya 2.
Hürrem, aki a leánya, Mihrimah esküvőjén idézi föl két évtized könnyekkel, szenvedéssel, anyai boldogsággal és szenvedélyes szerelemmel kísért történetét, új célt tűz maga elé: kivívja a hárem tiszteletét, és eléri, hogy a palota, sőt az egész világ megbecsülje, és fölnézzen rá. Kemény páncéllal kell fölvérteznie lelkét, hiszen immár nem csupán önmagát kell megvédenie a belső intrikáktól, hanem a gyermekeit is, és őriznie kell Szulejmán szerelmét, akit az asszony rosszakarói újra meg újra kísértésbe hoznak.
Hatice nőül megy a nagyvezírré kinevezetett tehetséges, ámde számító Ibrahimhoz, aki Hürrem ádáz ellensége, ezért rá aligha számíthat többé. Új szövetségest kell hát keresnie. A janicsárlázadás idején Sebold von Pibrach menti meg az álruhás asszony életét a piacon. A Magyarországról elhurcolt férfi egyre fontosabb szerepet tölt be tolmácsként és történetíróként a császári udvarban, s a magyar férfihoz fűződő barátsága révén Hürremnek eszébe jut a Borbálának tett ígérete, hogy megkeresi a kisfiát…
Mindeközben Szulejmán arra készül, hogy az Oszmán Birodalom a területeihez csatoljon, és uralma alá hajtson minden olyan földet, amelyet a Habsburgok és a pápa birtokol. Ehhez először Budának kell behódolnia.
Na sklade 1Ks
8,89 €
Poncius Pilát
Vo svojom románe Poncius Pilát sa venuje chorvátsky autor Miro Gavran historickej téme a rozporuplnej postave Poncia Piláta, ktorého jedni zatracovali, iní velebili.
Vďaka Gavranovmu citlivému spracovaniu jeho života od ranej mladosti až po obdobie desať rokov po ukrižovaní Krista sa Pilát objavuje v mnohých neľahkých životných situáciách, s ktorými sa musel vyrovnať ako každý iný smrteľník.
Gavran Piláta nevníma iba ako historickú postavu - miestodržiteľa Judey, ktorý dal ukrižovať Ježiša Krista. Vidí v ňom predovšetkým človeka z mäsa a kostí, ktorý rovnako ako ostatní ľudia túžil po láske a porozumení svojich blízkych.
Preložila Alica Kulihová. Knihu dopĺňa poznámka Mariana Gavendu.
dostupné aj ako:
Lacná kniha Josefův pivovar (-50%)
Rukopis románu nalezli potomci Zlaty Svozilové až po její smrti, zhruba padesát let poté, co jej napsala. Vznikal v padesátých letech minulého století a manželka někdejšího majitele litovelského pivovaru zřejmě ve vzpomínkovém vyprávění nacházela útočiště před tehdejší ponurou realitou.
Román se téměř dobrodružně vrací až do poloviny devatenáctého století a v popředí stojí osudy autorčina dědečka Josefa Svozila (1847—1931). Svozil ztělesňoval ideál muže podnikání, osvěty a politiky své doby. Román však nejen zachycuje Svozila jako výjimečnou osobnost, ale barvitě líčí především pohnutou rodinnou historii a život v dobách, kdy se politicky, kulturně a podnikatelsky vzmáhal český živel. Ve druhé části románu se pak autorka soustředí na dramatické osudy dvou sestřenic — smyslnější a svéhlavější Renaty a éteričtější Káti — během druhé světové války. Stupňuje se tak konflikt, který stojí v pozadí celého románu: střet soukromých rodinných dramat s velkými dějinami a malými lidmi.
Na sklade 1Ks
10,15 €
20,30€
dostupné aj ako:
Lacná kniha Lovkyně štěstěny (-50%)
Píše se rok 1875. Císařovna Sissi je ženou, po níž muži touží a ženy jí závidí. Je krásná, je inteligentní, může mít všechno, co si zamane. Šťastná však není. Znuděná ubíjející etiketou habsburského dvora a svým manželem Františkem Josefem, odjíždí Sissi hledat vzrušení do Anglie na lov – aby ho zde také našla v podobě kapitána Baye Middletona, o deset let mladšího muže, který se právě tajně zasnoubil s bohatou dědičkou Charlotte Bairdovou, do níž je upřímně zamilován. Nyní však může ztratit všechno kvůli ženě, o níž ví, že nikdy nebude doopravdy jeho. Vzájemná přitažlivost je ovšem silnější než cokoliv jiného…
Dramatický příběh plný vášně vypráví skutečný příběh císařovny Alžběty Bavorské a mladičkého kapitána kavalérie a souboje lásky s povinností.
Na sklade 1Ks
8,44 €
16,87€
dostupné aj ako:
Lacná kniha Lovkyně štěstěny (-25%)
Píše se rok 1875. Císařovna Sissi je ženou, po níž muži touží a ženy jí závidí. Je krásná, je inteligentní, může mít všechno, co si zamane. Šťastná však není. Znuděná ubíjející etiketou habsburského dvora a svým manželem Františkem Josefem, odjíždí Sissi hledat vzrušení do Anglie na lov – aby ho zde také našla v podobě kapitána Baye Middletona, o deset let mladšího muže, který se právě tajně zasnoubil s bohatou dědičkou Charlotte Bairdovou, do níž je upřímně zamilován. Nyní však může ztratit všechno kvůli ženě, o níž ví, že nikdy nebude doopravdy jeho. Vzájemná přitažlivost je ovšem silnější než cokoliv jiného…
Dramatický příběh plný vášně vypráví skutečný příběh císařovny Alžběty Bavorské a mladičkého kapitána kavalérie a souboje lásky s povinností.
Na sklade 1Ks
12,65 €
16,87€
dostupné aj ako:
Pokoljárók
Az ezernégyszázas évek első évtizedei óriási változásokat hoztak a Magyar Királyság és egész Európa történelmében. E változások központi alakja és fő mozgatórugója Luxemburgi Zsigmond, aki Nagy Lajos királyt követte a magyar trónon. 1410-ben vitatott körülmények között német királlyá koronáztatja magát, 1411-ben háborút indított Velence ellen Dalmáciáért, 1414-ben pedig összehívja a konstanzi zsinatot, melynek fő célja a római egyház egységének helyreállítása volt, de különösen Husz János tevékenysége miatt az egyház megreformálásának kérdéseit sem kerülhette meg.
Zsigmond király és felesége, Cillei Borbála királynő törekvéseinek állandó segítője, tanúja és néha intrikus alakítója Gabriel de Sceleus, az egykor nagyváradi papnövendék, aki itáliai tartózkodása során megismerkedik a pápai udvar és a bíborosi kar valódi erkölcseivel és praktikáival. Gabriel a céljai érdekében eltanulja a leghírhedtebb itáliai méregkeverők fortélyait, miközben ifjúkori barátjával, Börki Andrással a mesés, távoli Keletről még Marco Polo idejében Európába jutott kéziratok után kutatnak azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az így megszerzett tudás nemcsak az egész hadviselést változtathatja meg, hanem királyuk hasznára is válhat.
Az egyre magasabbra törő, egyre inkább a hatalom bűvöletébe kerülő Gabriel számára azonban valóságos pokoljárás az, ahogyan sorra súlyos választásokkal kénytelen szembesülni: állást kell foglalnia Zsigmond és Borbála konfliktusában Husz János kivégzését vagy szabadon bocsátását illetően, követnie kell a királynőt nagyváradi száműzetésébe, és végül egy évszázados titok megszerzésének érdekében el kell döntenie, mi a fontosabb számára, a hatalom vagy a barátja élete.
Bökös Borbála A Sárkányos Rend című trilógiájának fordulatokban és intrikákban gazdag második kötete új és egyedi szemszögből mutatja be a Zsigmond-kor történetének első évtizedeit Konstanztól Nagyváradig, a bíborosi palotáktól a királyi várakig, a csataterektől az alkimista műhelyekig kalauzolva olvasóit.
dostupné aj ako:
Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea





































