Najnovšie - Historické romány strana 56 z 270
zobraziť:
A csokoládés lány - Egy pralinégyár története
Németország, 1924. A boldog békeidők ellenére Felix Dorn családi édességüzeme a csőd szélén áll. Eric, a fia szemernyi érdeklődést sem mutat, hogy megmentse a hajdan népszerű vállalkozást. Ám Ella, a húga igazán rátermett lány: kreatív, határozott. És zseniális ötlete támad, miként tudná sikeressé tenni a gyárat. Eljött a luxus-pralinék kora!
Vajon képes-e Ella megvalósítani a tervét a férfiak uralta világban? Hiszen egy nőnek otthon a helye! Intrikák, merész döntések és egy szenvedélyes szerelem labirintusán keresztül eljut-e odáig, hogy álma valóra válik?
Ez az izgalmas, történelmi családregény tele van csodás csokoládés pralinékkal, és rögtön a megjelenése után hatalmas sikert aratott a nemzetközi könyvpiacon. Olyannyira, hogy az olvasók szinte kikövetelték a folytatást. És a szerzőnő már el is készült vele, így a magyar kiadó elkezdhette az előkészületeket a következő regény kiadásához.
A múzsák csókja
Bécs a huszadik század hajnalán fényűző, lüktető nagyváros, a művészetek és a forradalmi gondolatok fellegvára. Míg a társadalom elitje csillogó bálokon múlatja az időt, a zsúfolt kávéházakban parázs viták folynak, és radikális eszmék születnek. Bécsben bármi lehetséges - legalábbis a férfiak számára.
Ebben a káprázatos, mégis ellentmondásokkal teli világban él négy nő, akik úgy döntenek, kezükbe veszik a sorsukat. Elszántan szembeszállnak a konvenciókkal, és mindent kockára tesznek egyetlen férfiért, Egon Schieléért, akinek különleges látásmódja felforgatja a korabeli művésztársadalmat. A művelt úrilányok, Adele és Edith Harms, Gertrude Schiele, a festő húga, valamint Vally Neuzil, a feltörekvő modell mind vágynak valamire: szerelemre, halhatatlanságra, egy szabadabb életre. De vajon megtalálják az öntörvényű művész mellett azt, amit keresnek? És ha igen, milyen árat kell fizetniük érte?
Sophie Haydock debütáló regénye Egon Schiele négy múzsájáról szól: négy hús-vér fiatal nőről, akiknek arcát az egész világ ismeri, életük, vágyaik, egyéni tragédiáik mégis mind ez idáig rejtve maradtak előttünk. A múzsák csókja csodálatos történet a mindent elsöprő szenvedélyről, a művészi útkeresésről és a féltékenység pusztító erejéről.
Öt király kora - A turul nemzetsége
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint kellett volna. Pusztulásukat felerészben önmaguknak köszönhették, hiszen a Hont vissza akarták vinni az időben, amikor a törzsi vezérek kezében volt a hatalom, és táltosok mondották meg, mi a jó és mi a rossz a nemzetnek.
Salamon, az örök békétlen többször ráhozta német barátait, szövetségeseit és egyben rokonait a magyar hazára. Megesett, hogy egyszerre névleg ketten, valójában azonban hárman uralkodtak ezen az országon. Saját és idegen érdekek csaptak össze. Hadak vonultak egymás ellen, és magyar ontott magyar vért hol igaz, hol hamis eszmékért. Legtöbbször a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó urak álltak a békétlenkedések mögött. Csakhogy a királyok sem voltak ártatlanok. Őket mutatja be a szerző a maguk pőre valóságukban.
Közben olykor kitekintünk idegen országokba is. Milyen hatása volt akkoriban a magyar viszonyokra Bizánc, Velence, a német birodalom és a pápaság hatalmi harcainak? Mi minden történt akkoriban külföldön, ami befolyásolhatta a Hon eseményeit? Ez az az idő, amikor László király akaratából nem a harcias Álmos, hanem bátyja, a "könyvesnek" nevezett-csúfolt király kerül az élre, és megindulnak a hadak Horvátország ellen. A cél: megszerezni az Adriai-tengert szegélyező Dalmáciát.
Az előző részekben megismert egyszerű emberek tovább élik olykor nyomorúságos, olykor mégis szerencsés életüket. A dunai átkelőhely révészei, kovácsmesterei, kereskedők, lovas gazdák és oda vetődő idegenek hétköznapjain keresztül láthatjuk, hogyan éltek akkoriban azok, akiknek nem volt bejárásuk a fényes palotákba, nem alakíthatták saját sorsukat, sőt nemegyszer szenvedték meg a nagyok viszályait. A két világ az egyik szereplő személyében már-már érintkezik, azonban a sors közbeszól.
Az egykorvolt középkori Magyarország története lüktet ezeken a lapokon.
Tíz lövő, tíz asszony
Valahol a távoli Itáliában, Szalárd vezér győztesen hazatérő seregétől leszakadva keresi a hazautat tíz lövő. Egy névtelen Duna menti kis szálláson várják őket asszonyaik, gyerekeik. A szokásoknak megfelelően a család feje, Tege vezeti a tizedet, míg felesége, Szente asszony felel az otthon maradottakért: asszonyokért, gyerekekért, a lövőséghez már túl öreg, vagy még túl fiatal férfiakért.
A család mindkét fele halálos veszélybe kerül, az otthon maradókra erőszakkal rákényszeríti magát egy fekete kabar tized, a lövők pedig túlerőbe ütköznek, miközben igyekeznek utolérni a fősereget.
És ahogyan az a legjobb családokban is megtörténhet, az irigység, a nagyravágyás nyomán a külső és belső ellentétek ugyanúgy veszélyeztetik mindkét közösség létét.
Valaki megcsonkítja Szente asszony szellemfáját, rontást hozva a falura.
Valaki csak azt lesi, mikor léphet az öreg Tege helyébe.
Valakit máshoz húz a szíve, mint akit az élet neki rendelt, és nem tud ellenállni a kísértésnek.
Valaki nem tér haza a harcból.
Povolání Volman 2: Námořník továrníkem
Druhá část románu podle skutečných událostí o zakladatelích slavného podniku na obráběcí stroje v Žebráce volně navazuje na děj předchozí knihy. Se členy rodu Volmanů se tentokrát setkáme v 70. letech 19. století a společně projdeme mnoha převratnými událostmi až na počátek století dvacátého. Na své si přijdou jak milovníci silných lidských osudů, tak také nadšenci do historie firmy Fr. Volman. V tomto dílu s podtitulem Námořník továrníkem budeme sledovat životní příběh Františka Volmana a jeho potomků a odhalíme tajemství vzniku továrny, jejíž stroje jsou v současnosti ceněnými raritami a leckteré dodnes plně funkční.
V knize najdete také fotografie, z nichž některé dosud nikdy nebyly zveřejněny.
Meč a srdce (4.diel)
Prichytení votrelci utekajú z mesta nahí, protivníci strieľajú tvarohovými guľami, kat si brúsi meč. Neustále súperenie a storočná vojna medzi slobodnými kráľovskými mestami neutícha.
Príbeh sa začína husitským plienením spišských miest v 15. storočí. Nešťastnú situáciu využijú vo svoj prospech mestskí predstavitelia a ich dôkladne premyslené klamstvo ešte viac rozdúcha vášne. Vážne zmeny sa dejú aj na pôde cirkvi, kam prenikajú reformačné myšlienky Martina Luthera.
Vo víre mocenských a náboženských bojov sa nečakane objaví láska. Dokáže vzťah dvoch mladých ľudí zo znepriatelených miest priniesť mier? Alebo práve naopak, vystupňuje napätie? Podarí sa odhaliť dlhoročné klamstvo a nastoliť spravodlivosť?
O tom všetkom sa dočítate v historickom románe od spisovateľky Nory Baráthovej, ktorá opisuje dobové udalosti nielen s vážnosťou, ale aj humorom.
dostupné aj ako:
Queens of the Age of Chivalry
The third volume of Alison Weir’s magisterial history of the queens of medieval England.
Medieval queens were seen as mere dynastic trophies – yet, as Alison Weir shows in this group biography, many of the Plantagenet queens of the High Middle Ages dramatically broke away from the restrictions imposed on their sex.
Using personal letters and fascinating sources, Weir evokes the lives of these five extraordinary women: Marguerite of France, Isabella of France, Philippa of Hainault, Anne of Bohemia and Isabella of Valois. At the same time, she recreates a truly astonishing period of history – the turbulent, brutal Age of Chivalry.
Nepokojné mesto (3.diel)
Vyplienené domy, utláčaní mešťania a bezcharakternosť panovníka, ktorý sa nezastaví pred ničím. Slobodné kráľovské mesto trpí dlhé desaťročia pod krutovládou rodu Thököly, najhorších zemepánov, akých si mohlo priať. Inak tomu nie je ani v polovici 17. storočia. Hradný pán Štefan Thököly odmieta mešťanom uznať akékoľvek práva.
Poslednou nádejou pre trpiaci ľud je Žigmund Moes. Do nepokojného mesta sa vracia po rokoch. V hlave mu víria bolestné spomienky na nebohú milovanú Máriu. Ťažké srdce má aj na otca, ktorý bránil ich veľkej láske. Moes teraz stojí pred neľahkou úlohou – vrátiť do ulíc mesta pokoj. Na ceste za slobodou sa stretáva s intrigami a trpkou chuťou peňazí. Za práva mesta bojuje spolu s mešťanmi najlepšie, ako vie. Oporu má v mladej Judite, ktorá však miluje hradného vojaka. K tomu všetkému v nepokojnom meste vyčíňa tajomný vrah, ktorý siahne aj na jeho život.
Podarí sa Moesovi vydobyť drahocennú slobodu a vrátiť do mesta pokoj? Zvíťazí statočnosť nad mocou peňazí? Zmieri sa so svojím otcom a nájde ešte lásku?
Aj o tom sa dočítate v historickom románe zo slovenského prostredia z pera spisovateľky Nory Baráthovej.
dostupné aj ako:
Moja duša zostala v Osvienčime
Osvienčim, 1942: Tento nezabudnuteľný román založený na skutočnej udalosti oživuje najsilnejší príbeh zakázanej lásky v dejinách. V Osvienčime obohnanom ostnatým drôtom sa napriek nepredstaviteľným prekážkam do seba zamilujú dvaja ľudia. To, čo sa stane potom, vám vráti vieru v ľudskosť a prinúti vás veriť v nádej aj tam, kde by nemala existovať.
Helena vystúpila z dobytčieho vagóna na zamrznutú pôdu Osvienčimu. Zostáva jej dvadsaťštyri hodín života. Hneď zajtra ju plánujú zabiť, ani jej nevytetujú väzenské číslo. Kým okolo nej padá sneh, chveje sa, lebo vie, že bola odsúdená na smrť za zločin, ktorý nespáchala.
Keď k Helene podíde dôstojník v sivej uniforme a odtiahne ju preč, obáva sa najhoršieho. Namiesto toho jej povie, že jeden z dozorcov má narodeniny, a prikáže jej, aby mu zaspievala.
„Nechcem, aby sa ti niečo stalo,“ zašepkal a vtlačil jej do ruky lístoček. Keď si ho prečítala, celé telo sa jej zachvelo: Zaľúbil som sa do teba.
Nasleduje príbeh lásky, ktorá bola zakázaná a nemožná, a predsa zachránila obom, a mnohým ďalším, život.
dostupné aj ako:
Svěžest vody
Na sklonku války Severu proti Jihu hledají černošští bratři Prentiss a Landry, osvobození vyhlášením rovnosti lidu, útočiště na usedlosti George Walkera a jeho ženy Isabelle. Walkerovi, zdrcení ztrátou jediného syna ve válce, si bratry najmou na práci na své farmě a doufají, že nečekané přátelství zmírní jejich zármutek. Prentiss a Landry si mezitím plánují našetřit peníze na cestu na sever a na setkání s matkou, která byla prodána, když byli ještě chlapci.
Paralelně s jejich příběhem se odehrává zakázaný románek mezi dvěma vojáky Konfederace. Mladí muži, kteří se nedávno vrátili z války do městečka Old Ox, se scházejí v lese. Když je jejich tajemství odhaleno, vzniklý chaos včetně vraždy fatálně ovlivní celou komunitu. V důsledku zmatku se Isabelle stává nepravděpodobnou vůdkyní, která nabízí ozdravnou vizi pro zemi a pro nově svobodné obyvatele Old Ox.
Román se stal přes noc senzací u kritiky i čtenářů, získal Cenu Ernesta J. Gainese a stal se finalistou Ceny Tennesseeho Williamse za beletrii. Oprah Winfreyová a Barack Obama ho doporučili ve svých knižních tipech.
dostupné aj ako:
Smrt hraje vrhcáby
Když je Tadeáš z Příhraz obviněn, že liknavou správou svého území, na kterém se usídlila tlupa bezcitných lapků, zapříčinil smrt Vnislava z Vyskeře, mladého šlechtice ze sousedního panství, rozhodne se jednat. Společně s velitelem hradní posádky Jozífkem se vrhá do pátrání. Je odhodlán učinit vše, aby očistil své jméno a zachránil rodovou čest. Záhy se ale ukáže, že situace je mnohem složitější. Vynořují se nové skutečnosti a s nimi související podezření. Když už se zdá, že má pachatele nadosah, dochází k dalšímu zločinu. Tadeáš se tak vrací na samý začátek vyšetřování. Znovu se utvrzuje v tom, že není radno kdekomu věřit, krásné ženy nevyjímaje.
Na sklade 1Ks
21,95 €
Ruža a bodliak
V roku 1715 vo Veľkej Británii vyhlásia otca lady Blythe Hedleyovej za vlastizradcu, pretože sympatizuje s jakobitmi. Mladá žena preto nemá na výber a musí napochytre utiecť zo svojho domova v severnom Anglicku. V tajnosti ju ubytujú vo veži Wedderburnského hradu v Škótsku, kde v tichosti čaká na korunováciu nového kráľa. Avšak v hrade, kde žije sedem bratov a početné služobníctvo, jej prítomnosť rýchlo odhalia.
Lady Hedleyová prichádza aj so svojou spoločníčkou tesne po tom, čo Everard Hume prišiel o otca. On má svoje vlastné problémy: prchkého brata s nebezpečnými politickými názormi, majetky, ktoré musí spravovať, a malého brata, ktorý potrebuje útechu a zároveň vzor. Pre každého by bolo najlepšie, keby mohli túto nepohodlnú dedičku poslať kadeľahšie, a to čo najskôr.
V tejto búrke intríg, ctižiadostivých plánov a nestálych spojenectiev Blythe túži po niekom, komu by mohla dôverovať. Avšak hrozí, že sily, ktoré ich s Everardom ťahajú k sebe, ich navždy od seba odtrhnú.
dostupné aj ako:
A Rothschildok
Frederic Morton számos könyvet írt, utóbbiak közül kétségkívül A Rothschildok a legismertebb, amely a legendás gazdagsággal és befolyással bíró bankárcsalád századokon átívelő, lebilincselően izgalmas históriáját mutatja be.
Ez a nem mindennapi történet a 18. században vette kezdetét a frankfurti gettó egy aprócska boltjával, ahol Mayer Amschel Rothschild ritka érmék, ékszerek és antik áruk értékesítése során befolyásos gyűjtőkkel ismerkedett meg, így az áruforgalmazás mellett komoly kapcsolati hálót is kiépített, majd idővel bankárként kezdett el tevékenykedni. Öt fia közül az ifjabbik Mayer Amschel Rothschild apja üzletét vitte tovább Frankfurtban, míg Salomon Bécsben, Nathan Londonban, Kalmann (Carl) Nápolyban, Jakob (James) pedig Párizsban folytatta a megkezdett munkát. A Rothschildok keze mindenhová elért; királyoknak és császároknak is hiteleztek, akik aztán komplett hadjáratokat finanszíroztak a tőlük kapott kölcsönökből, majd busás kamatokat fizettek.
Az évszázadokon keresztül mindmáig fennmaradó és egyre gyarapodó család nevéhez számtalan legenda kapcsolódik, miközben az idők folyamán a Rothschild név fogalommá lett: a mesés vagyon, a pazar luxus és a korlátlan hatalom szinonimája is egyben.
Na sklade 1Ks
14,06 €
Nemesis
Paříž 1794: Paul Courtney přihlíží v davu popravě své matky, které slíbil, že přežije, ať se děje cokoliv. Šťastně se mu podaří zachránit dívku, jíž přísahá věrnost. Svět je ve válce a zrádci číhají na každém rohu. Kapské Město 1806: Když se Adam Courtney vrací ze služby u námořnictva zpátky domů, najde svou usedlost zničenou a členy rodiny povražděné. Adamovi nezbývá než přijmout osud a vydat se přes několik kontinentů za pomstou.
dostupné aj ako:
Egy új korszak hajnala
Az Egy új korszak hajnala Ken Follett legsikeresebb regényének, A katedrálisnak az előzménye, azt az időszakot képzeli el, amikor egy félreeső hely elkezdett hatalmas kulturális központtá növekedni.
A regény négy főszereplőjének életén keresztül megismerjük az 1000 körüli Anglia kegyetlen és vad társadalmát, ahol a király megpróbál érvényt szerezni a jognak és a törvényességnek:
Edgar, a fiatal hajóács jövőjét szerelmével, egy férjes asszonnyal képzeli el, a vikingek váratlan támadása azonban mindent megváltoztat;
Ragna normandiai hercegnő húszévesen halálosan beleszeret az udvarukba látogató, a negyvenes éveiben járó angolszász előkelőbe, Wilwulfba, feleségül megy hozzá, és követi egy ismeretlen világba, Angliába;
a gátlástalan, álszent és hatalomvágyó Wynstan püspök minden eszközt megragad, hogy növelje hatalmát és befolyását, de szembekerül az idealista Aldred szerzetessel, aki nem hagyja, hogy földi hatalmak befolyásolják szent küldetését.
Follett ebben a regényében is - akárcsak a sorozat többi kötetében - izgalmas, fordulatos, szenvedélyes érzelmekkel teli cselekménnyel vezeti végig olvasóit a zűrzavaros éveken.
Chlapec z bloku 66
Je ještě dítě, a přesto zažil nepředstavitelné hrůzy koncentračních táborů. A teď ho čeká buchenwaldský blok 66.
Leden 1945. Čtrnáctiletý Moše Kessler vystupuje z transportu v koncentračním táboře Buchenwald. Přežil ghetto, selekci na nástupišti v Osvětimi, hlad, vyčerpání, pochod smrti. O Buchenwaldu ví jen jednu věc. Jestli chce přežít, musí se dostat do bloku 66.
Kniha je strhujícím osobním svědectvím Mošeho Kesslera o jeho dětství na Podkarpatské Rusi a o osudech tamní židovské menšiny za druhé světové války i po ní. Mimo jiné přináší také inspirující příběh tzv. dětského bloku v Buchenwaldu, kam na sklonku války mířily tisíce zbídačených vězňů z pochodů smrti. Právě zde se skupině vězeňského odboje v čele s českým komunistou a politickým vězněm Antonínem Kalinou podařilo s nasazením vlastního života zachránit 904 židovských dětí.
dostupné aj ako:
Essex Vérebei
1346 júliusa. Elkezdődött a százéves háború. Eduárd király és lordjai kifosztják és felperzselik Franciaországot, de ezt a háborút a hétköznapi emberek vívják. Az essexiek egy kis összetartó csapatának életben kell maradnia ebben a felfordulásban, hogy újból hazatérhessenek. Essex Vérebei karddal, harci szekercével, hosszú íjjal harcolva csinálják végig a hadjáratot a normandiai partraszállástól egészen Crécy véráztatta mezejéig.
A kistermetű Hangya könnyedén beszivárog az ellenséges táborokba. A Skót olyan erős, hogy a falat is ledönti. Őrlő, a kőfaragó, mindent megtesz a társaiért. Az Atya, a pap, akinek megbomlott az elméje a háború borzalmaitól és a múltjától menekülő tehetséges ifjú íjász, Romford – ők alkotják a csapatot, akiket Loveday FitzTalbot, a sokat próbált kapitány vezet. Ő nem akar mást, csak biztonságban haza vezetni az embereit.
Van, aki a dicsőségért küzd. Mások a pénzért. Essex Vérebei? Ők egymásért harcolnak.
Szenzációs történelmi regény a Sunday Times bestsellerírójától, Dan Jonestól.
A gyermekblokk
Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak számítottak, mivel a németek nem tartottak közöttük szelekciókat, a gyerekeknek pedig még "iskolát" is létesítettek.
Ez azonban csupán egy kirakatintézmény volt, ráadásul hat hónap után egy következő terezíni csoport vette át az előzőek helyét, akiket egytől-egyig halálra ítéltek. A második csoporttal érkező, a gyerekek felügyeletére kijelölt felnőtteknek abban a tudatban kellett megszervezniük és a körülményekhez képest tartalmassá tenniük a mindennapokat, hogy látták elődeik sorsát, és tudták, rájuk is ez a sors vár. Mégis minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a gyerekeket távol tartsák a tábor borzalmaitól, és napjaikat ne a félelem vagy az apátia, hanem az értelmes tevékenységek határozzák meg, mint a tanulás, a játék vagy a különböző kreatív foglalatosságok.
Otto B. Kraus későbbi feleségével, Ditával együtt a gyermekblokkban kapott feladatot. Míg Dita - titokban - a könyvekért, addig Ota a gyerekek egy csoportjáért felelt. Bár a könyvében szereplők többségét nem a valós nevükön szerepelteti, saját tapasztalatai, amiből az írása kétségtelenül táplálkozik, hitelessé és igazán megrendítővé teszik a művét.
Na sklade 3Ks
12,65 €
V mene kríža
Ako ďaleko zájdete, aby ste zostali verní svojej ideológii? Ako zareagujete, keď sa dostanete do konfliktu s názormi, ktoré sú v priamom rozpore s vašimi?
December 1944 sa na Slovensku niesol v znamení dozvukov nedávno potlačeného domáceho odboja proti nacistickému režimu. Partizáni sa stiahli do hôr a v krajine začali vyčíňať nemecké oddiely, pevne odhodlané nastoliť poriadok.
Náhoda či osud zviedli dokopy mladého nemeckého vojaka so slovenským rímskokatolíckym kňazom a tí sa stali ústrednými postavami drámy, do ktorej vyústilo násilné potlačenie
Slovenského národného povstania. Konflikt protichodných ideológií sa odohráva v prostredí slovenskej dediny, ktorej obyvatelia píšu vlastné príbehy, stojac pritom na oboch súperiacich stranách.
V tomto dejisku sa prekrížili cesty nemeckého vojaka Heinricha a farára Čobrdu a ich stretnutie nebolo o nič pokojnejšie než zrážka zbraní na bojovom poli. Zbrane však vystriedali jazyky, guľky nahradili slová, a tie útočili nie na telo, ale na srdce, na dušu, na myseľ. Každý koná v mene svojho kríža a obaja vedia, že tento boj môže vyhrať len jeden z nich.
dostupné aj ako:
Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea




































