Najnovšie - Historické romány strana 65 z 271
zobraziť:
Vérzivatar - A Turul nemzetsége
A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény hitre térítő, és ezáltal a Hon szabadságát fenntartó uralkodó rossz döntést hoz, s mérhetetlenül sok baj szakad az országra. A méltatlan utódok, a trónkövetelők miatt testvérháborúk dúlnak, a hazát idegen seregek pusztítják és magyar ont magyar vért. A regényből megismerjük Orseolo Péter, Aba Sámuel, majd Vászoly és fiai, András, Levente és Béla alakját, jellemét, szándékait, sorsát.
A magyar történelem válságos időszaka ez. A "vérzivatar korában" kétségessé válik, hogy Magyarhon keresztény ország marad-e, vagy visszatérnek a pogány idők, szerte mindenhol ismét felhangzik a táltosdobok tompa zaja, tovább égnek a templomok és gyilkolják a papokat.
Ezenközben német támadásoknak van kitéve a királyság, egyik háború a másikat éri. Ráadásul az urak széthúznak, nem mindenkinek egyformán fontos az ország szabadsága vagy rabsorsa. Megmarad-e a Hon, ha a német birodalommal kerül szembe? István halála után sok dolog megváltozik e földön, új emberek kerülnek elő, új vezérek állnak a tömegek élére, s kevés köztük az, kinek nem maga felé hajlik a keze...
A sorozat előző részeiben megismert egyszerű emberek, a dunai átkelő révészei, a kovácsmesterek, valamint családjaik sorsa tovább bonyolódik. Ők azok, akik soha nem ülnek főurak asztalánál, nem találkoznak királyokkal és hercegekkel, ám szenvedő elviselői az úri szándékoknak és a háborúknak. Majdnem a teljes pusztulás lesz a sorsuk - azonban túlélik, noha a történelmet mindig alulról látják és "odalent" élik át. És túlélik, akiket az életük ideköt ehhez a nagy hegyek, folyók és óriási erdők között elnyúló földdarabhoz, amit egyszerűen Magyarhonnak neveznek és annak éreznek.
Elveszett nevek könyve
Eva Traube Abrams, egy fél lábbal már nyugdíjban lévő floridai könyvtáros épp könyveket rak a helyükre, amikor a szeme megakad egy fényképen a New York Timesban. Ledermed; egy olyan könyv szerepel a képen, amit több mint hatvan éve nem látott. Egy olyan könyv, amelyben ráismer az Elveszett nevek könyvére.
A hozzá tartozó cikk arról szól, hogy a nácik Európa szerte kifosztották a könyvtárakat a II. világháború idején - erre Eva is jól emlékszik - és a kutatásról, hogy a köteteket visszajuttassák azokhoz, akiktől réges-rég elvették azokat. A képen szereplő könyv - egy 18. századi vallásos szöveg, amiről azt hitték, hogy elvitték Franciaországból a háború idején - az egyik legérdekesebb eset. Most a berlini Zentral- und Landesbibliothekben található, és tartalmaz valamiféle kódot, de a kutatók nem tudják, honnan került oda, sem azt, hogy mit jelent. Csak Eva tudja a választ, de vajon van ereje visszatérni a régi emlékekhez?
1942-ben, még egyetemistaként, Eva kénytelen volt elmenekülni Párizsból és a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában menedéket találni, ahol elkezd személyi okmányokat hamisítani zsidó gyerekek számára, akik a semleges Svájcba menekülnek. De az emberek eltörlésének ára van, és a titokzatos, jóképű hamisítóval, Rémyvel együtt Eva úgy dönt, hogy ki kell találnia, hogyan őrizze meg azoknak a gyerekeknek a valódi nevét, akik túl kicsik ahhoz,
hogy emlékezzenek rá, kicsodák is valójában. Az Elveszett nevek könyvében vezetett feljegyzéseik még fontosabbá válnak, amikor az ellenálló-sejtet, amelynek dolgoznak, elárulják, és Rémynek nyoma veszik.
Az elfelejtett lányok
London, 1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs sok ideje a saját álmain és reményein gondolkodni. Aztán megismeri az ő Bobbyját, a sötét hajú és szenvedélyes Robert Capát, a veszélyes frontvonalakon dolgozó hadifotóst. Az élete megváltozik. Lehet, hogy Elaine kénytelen lesz választani családja és Bobby iránt érzett egyre erősödő szenvedélye között? De megengedheti-e magának, hogy teljes szívéből szeressen valakit, ha minden pillanat az utolsó lehet?
Napjaink: Jen házassága romokban hever, az élete nem tart sehová sem. Boldogtalanságát eleinte még a melengető napfény és a madarak trillája sem tudja feledtetni, amikor visszatér a család vidéki birtokára. Aztán a fivére kérésére elkezd nyomozni egy viharvert fénykép kapcsán, amely két kislányt ábrázol. Kik ezek a lányok, és mi közük van Jenhez és a testvéréhez? Jen beleássa magát családja történetébe, és meglepő tényekre bukkan, melyek egészen a II. világháborúig vezetik. Lehet, hogy ez a fénykép a kulcs Jen számára, hogy befoltozza a múltjában tátongó repedéseket?
Szívfacsaró II. világháborús történet, érzelmes és felejthetetlen. Tökéletes az Árvák vonata, a Pénzzé tett gyermekek és az Elrabolt életek rajongóinak.
Outlander 8/1 - Szívem vérével írva
Éppen az amerikai függetlenségi háború idejében járunk, és a világ a feje tetejére állt. Az angolok visszavonulnak, George Washington üldözi őket. És Claire Fraser korábbi férje, Jamie visszatér a halálból, problémák egész sorát hozva magával.
Claire, aki a 20. században született, mielőtt eltűnt volna a múltba, jelenleg újraházasodott, és meg van rémülve, hogy az egyik férje meg fogja ölni a másikat. Eközben a lánya, Brianna a saját megpróbáltatásaival néz szembe a jövőben. Férje köddé vált, és a fia veszélyben van egy gonosz bűnöző miatt, aki gyilkos gondolatokat táplál...
Na sklade 1Ks
18,31 €
Skrytý princ
„Tessa Afsharová v tomto dynamickom románe, ktorý som nedokázala pustiť z rúk, spája dobrodružstvo a príbeh lásky. Páčilo sa mi, ako na stránkach knihy oživila toľko historických postáv. Skrytého princa vrelo odporúčam!“
- Francine Riversová, autorka New York Times bestsellerov
Ako židovská otrokyňa nemá svetlé vyhliadky do budúcnosti. Čoskoro však zistí, že v jej rukách možno spočíva osud národov.
Keren, nadaná židovská pisárka, ktorá pracuje pre veľkého Daniela, si spolu s jeho synmi a ich priateľom Jeredom osvojuje cudzie jazyky aj umenie šermu. Po tragickej nehode, ktorá jej zmení život, sa ocitá ďaleko od domova, kde je poverená zvláštnou úlohou: z pastierika vychovať šľachtica. Keď sa náhodou dozvie pravdu o chlapcovom pôvode, pochopí, že ho musí ochrániť pred krvilačným kráľom.
Jered síce nedokáže Keren odpustiť, no napriek tomu sa vydáva na dlhú cestu cez hory, aby ju bezpečne priviedol domov. Keď zistí, kto je v skutočnosti Kereniným žiakom, potlačí v sebe zatrpknutosť a rozhodne sa svojej niekdajšej priateľke pomôcť zachrániť toho, ktorý jedného dňa vyslobodí jeho ľud z babylonského zajatia.
„Afsharová opäť ukázala, že vie, ako do biblického prostredia zasadiť príbeh plný dobrodružstva a napätia, ktorý osloví aj moderného čitateľa.“
- Publishers Weekly
Tessa Afsharová je úspešnou autorkou historických románov s biblickými námetmi Klenot Nílu, Dcéra Ríma, Anjelský chlieb či Krajina mlčania. Pochádza z Iránu, ale po štúdiu v Anglicku sa natrvalo usadila v USA. Vyštudovala teológiu a po dvadsiatich rokoch služby v cirkevnom prostredí sa rozhodla naplno venovať písaniu.
dostupné aj ako:
Sudetský dům II
V podhorské vesnici Skláře se po válce zabydlují české rodiny. Mezi nově příchozími je i rodina mladé dívky Jarmily Lukešové. Maminka jí zemřela za války, a tak se Jarmila musí postarat o dva malé bratry, ale také o otce, který rodinné úspory prohrává v kartách. Jarmila se v novém domově zamiluje do Františka Smolíka, ten však její city neopětuje. Věří, že se z Německa vrátí jeho milovaná Paula. Stále více se také dostává do sporu s místními komunisty. Po událostech února 1948 je však jeho boj stále marnější. Komunisté předepisují Smolíkovým pro jejich hospodářství nesplnitelné dodávky, navíc se mluví o plánované kolektivizaci. Jarmila je v těch těžkých časech jediná, kdo při Františkovi pevně stojí. Ten tak poznává, jak statečná žena to je. Dokonce se zdá, že by společný život s ní mohl být útěchou před tím, co se chystá. Ale žádné štěstí netrvá věčně, zvlášť když kolem krouží všemocná strana a její tajná policie…
dostupné aj ako:
Kuchařka z Castamaru 1: Clařino tajemství
Lákavá jídla, zakázané milostné pletky a intriky na dvoře španělského vévody
Španělsko v roce 1720.
Clara Belmonteová, která vyrostla v rodině váženého lékaře, se bojí o svou budoucnost, protože po otcově náhlé smrti zůstala bez prostředků a ochrany. Současně trpí závažnou chorobou: jakmile opustí uzavřené místnosti, nebo vykročí na volné prostranství, přepadnou ji panické ataky. Naštěstí má mimořádný dar – vášnivě ráda vaří a dokáže vykouzlit ta nejnápaditější a nejchutnější jídla. Díky výborným referencím je zaměstnána jako pomocná kuchařka v luxusním panském domě vévody z Castamaru. Kulinářské požitky okamžitě probudí vévodův zájem o novou kuchařku. Přísná společenská pravidla však bližší vztah mezi aristokracií a služebnictvem nedovolují. Přesto vévoda Claře poskytne vzácné kuchařské knihy se skrytými poznámkami a šťastná kuchařka mu „odpovídá“ naprosto fantastickými jídly. Zakrátko ovšem začnou u dvora kolovat drby a mezi zaměstnanci domu narůstá vůči Claře a jejímu vlivu na vévodu značná nelibost…
Na sklade 1Ks
25,80 €
dostupné aj ako:
Karel IV.: Tajné vzpomínky na mé ženy
Důvěrné vyprávění nejen o císařových manželkách
Po třech knihách o Karlu IV. - Tajném deníku, Císaři a císařovně, Císařovi a synech - mají čtenáři znovu možnost nahlédnout do života našeho největšího panovníka. Tentokrát do jeho života intimního, zbaveného pompy a vznešenosti.
Za svého důvěrníka si císař vybral mistra Theodorika, svého dvorního malíře. Chystal se mu totiž zadat důležitý úkol, namalovat portréty svých čtyř manželek.
Byla Karlova manželství šťastná? Spojovala královský pár společná dobrodružství? Sdíleli spolu tajemství? Jaké byly jeho manželky? K čemu Karla inspirovaly? Měly vliv na jeho rozhodnutí a činy? Zradila ho některá, anebo ho vždy bezvýhradně podporovaly? A kterou z nich nejvíc miloval?
Barvité líčení, v němž se prolíná Karlova minulost s přítomností, kdy dochází k třenicím mezi jeho čtvrtou manželkou Alžbětou a syny Václavem i Zikmundem, přináší odpovědi.
Na sklade 1Ks
21,10 €
Pařát smrtky
Františkán Blasius se ve svých vzpomínkách vrací do doby, kdy se se svým přítelem Jakubem Protivou z Protivce, rychtářem Nového Města pražského, podílel na odhalování těch nejzávažnějších hrdelních zločinů. Napínavý příběh se tentokrát odehrává v době morové epidemie, kterou neznámý pachatel využije k vyvražďování rodiny bohatého kupce. Blasius sice nestudoval lékařství, přesto je svým přítelem postaven před úkol zjistit, zda jsou mrtví obětí moru, nebo naopak záhadného traviče. Přitom netuší, že i jemu samotnému a jeho přítelkyni nevěstce Magdaléně půjde také o život…
Na sklade 1Ks
14,05 €
dostupné aj ako:
Stone Blind
Medusa is the sole mortal in a family of gods. Growing up with her Gorgon sisters, she begins to realize that she is the only one who experiences change, the only one who can be hurt.
When Poseidon commits an unforgiveable act against Medusa in the temple of Athene, the goddess takes her revenge where she can: on his victim. Medusa is changed forever - writhing snakes for hair and her gaze now turns any living creature to stone. She can look at nothing without destroying it.
Desperate to protect her beloved sisters, Medusa condemns herself to a life of shadows. Until Perseus embarks upon a quest to fetch the head of a Gorgon . . .
Ha kitör a háború
1939 augusztusa: mindenki rettegve figyeli a szalagcímeket, nehogy Anglia újra pusztító háborúba keveredjen Németországgal.
Három gyerekkori barát szembesül a dilemmával: választaniuk kell egymás és a hazájuk között.
Nora, a hajdani társasági pillangó eltökélt, hogy megtalálja a helyét a belügyminisztérium légitámadás-megelőzési részlegén, Hazel, a házasságszerző elfojthatatlan derűlátással igyekszik nem kiadni két fontos titkot, Marie pedig, aki Németországból költözött Angliába, aggódik, hogy ha kitör a háború, őt és a családját bebörtönzik vagy fogolytáborba szállítják.
Amikor Németország elfoglalja Lengyelországot, tovább nő a feszültség. Marie-t ellenséges állampolgárságúvá nyilvánítják, és a három barátnő azon kapja magát: bármit megtennének, hogy Marie szabadlábon maradhasson.
Rebelka a záletník
Rafe Davies navonok pôsobí ako ďalší charizmatický sveták z radu aristokratov. Svoj život však zasvätil službe korune a je jedným z jej najlepších agentov. Možno je tvrdohlavý a ľahkovážny, ale nikdy sa nepúšťa do priveľkého rizika. Keď na škótskom vidieku stretne zaujímavú a tajuplnú krásku Sylviu Sparrowovú, prinúti ho pochybovať o tom, čo je skutočne dôležité.
Hoci mnohým ženám sa pri pohľade na vysokého a nebezpečne príťažlivého aristokrata podlamujú kolená, Sylvia o nijaké dobrodružstvo nestojí. Už raz verila nesprávnemu mužovi a draho za to zaplatila. Rozhodne sa preto Rafovi vyhýbať za každú cenu, aj napriek nepopierateľnej príťažlivosti. Keď náhoda opäť spojí ich cesty, Sylvia má možnosť nahliadnuť pod Rafovu masku darebáka. Zdá sa, že ho odsúdila priskoro. Nie je však jediná, ktorá niečo skrýva, a Rafe by mohol svojimi tajomstvami ohroziť viac než len jej srdce.
Z anglického originálu The Rebel and the Rake (Forever is an imprint of Grand Central Publishing, Hachette Book Group, New York 2021) preložila Zuzana Gašparovičová.
dostupné aj ako:
Mohács özvegye
Alig múlt húszesztendős II. Lajos, amikor meghalt Mohácsnál. Nála egy évvel volt idősebb a királyné, aki egyetlen szerelmét gyászolta haláláig. Mária nem tudhatta, és egész életében azt kutatta, hol nyugszik a négyszer eltemetett király teste, és hogy pontosan mi okozta a halálát. Miklya Luzsányi Mónika II. Lajos feleségének portréját rajzolja meg könyvében.
A nagyközönség számára talán kevésbé ismert Habsburg Máriáról a mai történetkutatási források alapján bizonyosan tudni, hogy nemcsak olvasott, művelt és a gazdálkodáshoz is értő asszony volt, hanem nagyformátumú politikus, aki hasztalan próbált nyomást gyakorolni a megátalkodott magyar hűbérurakra - reformjai így végül Németalföld gazdaságának felvirágoztatását szolgálták. A regény egy sírig tartó szerelem története, s emellett képzeletbeli nyomozás: hogyan jutott a magyar királyság Mohácsig?
Atlas - Příběh otce
V roce 1928 se na zahradě domu pařížského sochaře Paula Landowského objeví polomrtvý otrhaný asi desetiletý chlapec, který nemluví. Laskavá rodina se dítěte ujme a hoch, který se svým pěstounům posléze představí jako Bo D´Apliese, v jejich péči doslova rozkvete, přesto si však celá léta střeží tajemství svého původu. Bo u Landowských dospívá ve vzdělaného mladíka, studuje na prestižní Conservatoire de Paris a zamiluje se do půvabné židovské dívky Elle. Nad Evropou se však začínají stahovat mračna nacismu, a nad Boem i přízrak minulosti, před níž kdysi uprchnul...
**********
V roce 2008 se sedm sester D´Apliese setkává na palubě luxusní jachty Titán, s níž vyplují na Egejské moře vzdát poslední poctu svému zesnulému otci, záhadnému muži, jehož hluboce milovaly. Šest adoptovaných dcer, Maia, Ally, Star, CeCe, Tiggy a Electra, se tu poprvé setkává s jeho jedinou biologickou dcerou, svou ztracenou sestrou Merope. Díky ní si všechny mohou přečíst otcův deník, v němž konečně odhalí některá mystéria obklopující jejich milovaného tatínka. Některá z těch šokujících tajemství jako by se natahovala přes propast desetiletí a ovlivňovala i jejich současné osudy...
**********
Završení série Sedm sester přináší strhující příběh velké lásky, dávné nenávisti i hluboké bolesti, jež překračují hranice i oceány, a nakonec se proplétají v ohromujícím, nezapomenutelném vyvrcholení.
A spalatói boszorkány
Sirályok köröznek a tiszta égbolton a kéklő Adria fölött, a kikötőben gályák ringatóznak berakodásra várva. Úgy tűnik, minden adott egy újabb nyugodt naphoz a Diocletianus császár egykori palotája köré épült virágzó, tengerparti városban. De vajon ki az a messzi földről érkezett lány, akinek beszédét senki sem érti, és megjelenése egyszeriben földúlja Spalató nyugalmát? A jövevény felkelti a város két megbecsült személye, Rogerius érsek és Tamás főesperes figyelmét is, és jelenléte megidézi Rogerius múltjának sötét árnyait.
A két egyházi méltóság beszélgetéseiből bepillantást nyerhetünk a korábbi történésekbe: a tatárok földúlták Magyarországot, IV. Béla király pedig a tengerhez menekült.
"Hiába nyitották ki a királyi torony azon helyiségeit, amelyekben huszonöt évvel korábban az apja, András is időzött, hiába szolgálták föl a jobbnál jobb dalmát borokat, a legízesebb sajtokat, tengeri halakat, valamint olajbogyókat - köztük azokat, amelyek arról a fáról származtak, amely Spalató és Trau között áll ma is, és még Diocletianus idejében ültették -, hiába ragyogott a dalmáciai nap, kéklett a tenger és úsztak a tiszta égbolt alatt a hófehér sirályok, Béla úgy viselkedett, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Föl-alá járkált, arca sápadt maradt, haja és szakálla rendezetlenül lebegett, és hiába erősködtek és hajtogatták neki, hogy aggodalomra semmi ok, ide nem tudnak bejönni azok a félelmetes tatárok, ő ezekre egyre csak ordítani és veszekedni kezdett: - Ti nem tudjátok, kikkel állunk szemben! Ezek nem evilági lények, ezek pokolfajzatok, a Sátán teremtményei! Nem ismernek se istent, se embert, senkinek a törvényei nem kötik őket, csupán a saját szokásaik és a céljak, amelyek pedig egyedül egy dologra irányulnak: hogy az egész világot az uralmuk alá hajtsák!"
Benedek Szabolcs lendületes, fordulatos, valós történelmi figurákat megelevenítő regénye bemutatja a tatárjárás kegyetlenségeit, a felperzselt magyar települések utóéletét, elbeszéli a királyi család kényszerű száműzetését, és arra is keresi a választ, hogy miként lehet túlélni egy pusztulásra ítélt országban. Mindeközben a regény hangulatos leírásaival érzelmes emléket állít a mai Split középkori városrészének.
Vlčí brloh
Kúpele, víno a zmyselnosť roztáčajú koleso osudu rýchlejšie
Amara bola milované dieťa svojich rodičov, otcova smrť však uvrhla celú rodinu do biedy a spečatila Amarin osud. Matka ju predala do neslávne známeho vykričaného domu v Pompejach, kde skončila ako otrokyňa. Jej pánom sa stáva človek, ktorého z duše nenávidí. Hoci je vzdelaná, inteligentná a vynaliezavá, vo Vlčom brlohu sa od nej očakáva len to, aby vo všetkom vyhovela zákazníkom. Ona sa však nechce dať zlomiť. So svojimi sestrami, vlčicami z Brlohu, sa navzájom podporujú a zdieľajú medzi sebou svoje radosti, strasti či sny. Ulice Pompejí pulzujú životom plným nekonečného množstva príležitostí a Amara zisťuje, že aj ten najposlednejší otrok môže zmeniť svoj osud. V starovekom meste má však všetko stanovenú svoju cenu. A Amara netuší, koľko zaplatí za svoju slobodu.
Dej románu Vlčí brloh sa odohráva v pompejskom lupanáriu a ponúka možnosť priblížiť sa životu žien, ktoré dlhé stáročia zostávali v tieni nezáujmu a zabudnutia.
Z anglického originálu The Wolf Den (Head of Zeus Ltd, UK 2020) preložila Martina Fedorová.
dostupné aj ako:
Nagy Lajos 3: Megbuktatott igazság
Nagy Lajos, hogy igazának érvényt szerezzen, és megbosszulja öccse, András herceg meggyilkolását, hadjáratot vezetett Nápoly ellen. De hiába volt sikeres harcaiban, hiába menekült el Johanna Nápolyból, amint a magyar király távozott az országból, a helyiek szinte nyomban fellázadtak a hátrahagyott kormányzó ellen.
Johanna eközben ismét legnagyobb pártfogójánál, a franciaországi Avignonban székelő pápánál keresett segítséget. A szentatya, Nápoly hűbérura természetesen nem hagyhatta veszni birtokát, s ismét kezdetét vette a parttalan és csupán az időhúzást szolgáló diplomáciai huzavona a magyar korona, Nápoly és Avignon között. A pápa ismét az eddig bevált módszerrel élt: politikai ígérgetések és manipulációk követték egymást, és csupán látszatintézkedésekre került sor.
Lajos király, akit lekötöttek országa belső ügyei, egy második, reményei szerint végső nápolyi hadjáratot tervezett. Lovagként elképzelhetetlennek tartotta, hogy az igazság ne győzedelmeskedjen. Ám miközben a legtöbb gondját lovagkirályhoz méltó módon és eszközökkel próbálta megoldani, Nápoly és Avignon teljesen másféle módszerekkel élt...
A magyar uralkodónak tehát ismét hadat kellett vezetnie Nápolyba. Ám kétségtelen sikerei sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra megvethesse a lábát Itáliában, és megszerezze Nápoly trónját. Közben sereggel támogatta rokonát, a pogány litvánokkal hadakozó lengyel királyt, s felajánlotta a pápának, hogy a számára kedvező, Nápolyt érintő kúriai döntés érdekében oroszlánrészt vállal a litvánok megtérítésében.
Ám Avignonban még ez sem bizonyult elegendőnek...
Merlin
Riův Merlin nás vtáhne do zákulisí života mocných, do velkých i malých bitev, loveckých i milostných dobrodružství a zcela přirozeně nám vykreslí archetypy krále, bojovníka, kouzelníka a milovníka. Merlin v Riově příběhu kouzlí svými činy, tím, jak se rozhoduje, jak žije a jak naplňuje svoji životní vizi. Inspiruje svoje okolí i nás čtenáře tím, jak jde za svým snem a jak se vztahuje k jeho uskutečňujícímu se obrazu. Merlin dokázal v pravý čas odejít do ústraní a dokázal se i vrátit, i když sám věděl, že jeho návrat, konec jeho snu nezmění. Vrátil se proto, protože v sobě objevil lásku ke svým nejbližším i ke svým nepřátelům. Viděl svůj sen umírat, dokázal jej i pohřbít a tím mu, aniž by to věděl, daroval nesmrtelnost.
Michel Rio originálně zbavuje mediálně vděčné a populární merlinovské téma líbivého pozlátka kouzel a dává Merlinovi svojí odvážnou, místy až provokativní autorskou licencí uvěřitelnost a hloubku. Čtenář tak dostává možnost objevit propojení běžné každodennosti a pradávné keltské historie prostřednictvím nadčasových témat, kterými jsou láska a nenávist, život a smrt, touha po splnění snu, po moci, po pomstě a uvědomění si pomíjivosti lidského snažení i života.
Druhé vydání Merlina přináší aktualizovaný původní překlad od Lucie Šavlíkové, který sama Lucie po dvaceti sedmi letech zredigovala. Díky její poctivé a citlivé práci Merlin dospěl a s ním dospěla i esence jeho příběhu. Ostatně i čeští čtenáři jsou jiní než v roce 1995. Tvář dospělého díla vytvořil autentickým grafickým zpracování knihy, typografií, ikonografií a vlastními ilustracemi nadaný svébytný krkonošský grafik, malíř a ovčák Filip Faun Vancl.
Mastarna
Autor románu Alfonso, vlastným menom Alfonz Lukačin, autor viacerých noviel, románov a poviedok, v poslednom románe Mastarna – Servius tulius opäť načrel do histórie Etruskov a Rimanov. Napínavý príbeh druhého rímskeho kráľa etruského pôvodu je plný bojov, nepokojov a následných zmien rímskej spoločnosti. Román nám približuje dobu, keď z troch dedín nad Tiberom vzniká mesto Rím. Nebude to však etruské mesto...
Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea




































